Címke: FIA

  • Az FIA elnöke visszahozná a tankolást az F1-be

    Az FIA elnöke visszahozná a tankolást az F1-be

    Az FIA elnöke, Jean Todt támogatja a tankolás visszahozását a Forma-1-be.

    Futam közben tankolni 2010 óta nem lehet, biztonsági okokból tiltották be. Most azonban Todt szerint remek ötlet lenne visszahozni. Ezzel azoknak a panaszkodásoknak is véget lehetne vetni, melyek szerint az autók túlságosan nehezek.

    „Azon vagyok, hogy megvizsgálják, mit jelentene, ha visszatérnénk a tankoláshoz. Mert ezzel könnyebb autóink lennének már a verseny rajtjánál is.”

    A francia csak nevetni tud azokon, akik szerint ez túlságosan megdrágítaná a sportot: „Amikor meglátom, mekkorák a motorhome-ok, nem gondolom azt, hogy az árakkal van itt a probléma.”

  • Grosjean képviseli a versenyzőket a következő F1-es ülésen

    Grosjean képviseli a versenyzőket a következő F1-es ülésen

    A GPDA igazgatójaként Romain Grosjean fogja képviselni a Forma-1-es pilótákat a következő ülésen, ahol a 2021-es szabályokról fognak egyeztetni.

    A versenyzők már a legutóbbi párizsi ülésre is meghívást kaptak az FIA képviselői, a Forma-1 vezetői és csapatfőnökök mellett. A versenyzőket akkor a GPDA, vagyis a pilóták szervezetének elnöke Alex Wurz képviselte, Lewis Hamiltonnal és Nico Hülkenberggel együtt.

    A következő találkozóra július 23-án, Genfben kerül sor, ahova újra meghívták a versenyzőket, köszönhetően az eredményes párizsi ülésnek, ám az elnök Wurz nem lesz elérhető akkor, így a szervezet igazgatója Romain Grosjean lesz a pilóták képviselője, Sebastian Vettellel egyetemben.

    Már Párizsban is ott lett volna eredetileg Grosjean, ám pont akkoriban törtek be hozzájuk, így le kellett mondania.

    „A GPDA nem fizet az igazgatóinak, hogy utazzon, így én nagyon büszke vagyok arra, hogy igazgató lehetek, a lehető legtöbbet meg is teszem, de természetesen ez rengeteg időt is emészt fel. Van egy családom, Alexnek ott van a saját vállalkozása, így ő sem tud mindenhol ott lenni.” – kezdte Grosjean.

    „Az szép dolog, hogy néhány másik versenyző is eljön, mint legutóbb Nico és Lewis. Remélem legközelebb Seb is jön velem, és akkor talán a jövőben még többen is csatlakoznak majd hozzánk.” – folytatta.

    A következő genfi ülésről így nyilatkozott:

    „Megvannak a saját pontjaink, amikről tárgyalni szeretnénk. Négy vagy öt pont nagyon egyszerű és világos, tudjuk mit akarunk. A párizsihoz képest némelyik pont hasonló, és néhányat még finomhangoltunk.  Bizonyos pontokat pedig több kutatás és kérdés előzte meg, mint például, mit miért akarunk, vagy hogy a versenyzők maguk mit szeretnének konkrétan. Érdekes lesz.” – vetített előre a francia.

     

  • Az idei aszfaltréteg már jobbnak ígérkezik Silverstone-ban

    Az idei aszfaltréteg már jobbnak ígérkezik Silverstone-ban

    2018 után az idei éveben is újraaszfaltozták a Brit Nagydíjnak helyszínül szolgáló silverstone-i pályát.

    Furcsának tűnhet az évenkénti új aszfaltréteg leterítése, ám minderre azért volt szükség, mert a tavalyi munkálatok minősége nem ütötte meg az elfogadható szintet.

    Lewis Hamilton a 2018-as futam után azt mondta, minden idők legrosszabb munkáját vitték véghez a silverstone-i munkások.

    „Néhány emberünk az FIA-tól Silverstone-ban járt az elmúlt hetekben, hogy ellenőrizzék a munkálatokat. Az elmondottak és a képek alapján úgy vélem, nagyon, nagyon magas szintű munkát végetek ezúttal” – mondta Michael Masi, az FIA versenyigazgatója.

    „A pálya ügyvezetője azt mondta, hogy 30 éves regnálása alatt három alkalommal került új aszfaltréteg a pályára, ebből kettő az elmúlt két évben történt meg. Reméli, hogy a hátralévő idejében nem kell ilyesmi dolgokkal foglalkoznia” – tette hozzá Masi.

  • Verstappennel egy pályán debütál a M1RA e-sportcsapata

    Verstappennel egy pályán debütál a M1RA e-sportcsapata

    Michelisz Norbert szimulátoron kezdte az autóversenyzést, és most a Bári Dáviddal közösen
    alapított versenycsapata, a M1RA e-sportolókkal bővült. Rögtön komoly nemzetközi
    megméretésen mutatkozik be a magyar formáció: a hétvégi Le Mans-i 24 órás
    szimulátorversenyen a legutóbbi Forma–1-es futamot megnyerő Max Verstappen is részt vesz.

    Négy szimulátor-versenyzővel indul a M1RA Esports, akik közül Báldi Gergő hagyományos
    autóversenyzésben is bizonyított már, 2016-ban magyar országos bajnok volt. Mellette Zsupanek Bence, Nagy Dávid és Csuti Zoltán alkotja a négyfős e-sportcsapatot, akik mindannyian tapasztalt szimulátor-versenyzőnek számítanak.

    A M1RA Esports július 6-7–én a Le Mans-i 24 órás nemzetközi szimulátorversenyen debütál a GTE-kategóriában, amelyen Báldi Gergő, Nagy Dávid és Zsupanek Bence vezeti a 28-as rajtszámú BMW M8-at. A legendás pálya nyomvonala lézerszkennelt, ami garantálja a valósághűséget, a platformot pedig az egyik legélethűbb szimulátorprogramnak tartott rFactor 2 biztosítja.

    Előselejtezőn kellett megszerezni az indulási jogot, és a mezőny erejét mutatja, hogy a Williams hivatalos e-sportcsapata, illetve a Team Redline is a nevezők között szerepel. Utóbbi a legsikeresebb szimulátorcsapatok egyike, amely ezúttal többek között egy Forma–1-es pilótával, a legutóbbi ausztriai futamot megnyerő Max Verstappennel vesz részt a versenyen az LMP2-es kategóriában.

    További versenyeken is rajthoz áll idén a M1RA szimulátorcsapata, amely a tervek szerint az FIA WTCR később induló hivatalos e-sportbajnokságának is állandó indulója lesz. Ebben a sorozatban már ugyanolyan Hyundai i30 N TCR-t, pontosabban annak a virtuális változatát vezetik majd a M1RA pilótái, mint amivel a TCR Európa-kupában versenyez a csapat.

    Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője:
    „Amikor szimulálunk, egy rendszer számítógépes modelljén tanulmányozzuk a valóság egy meghatározott szeletének viselkedését. Azért alapítottunk e-sportcsapatot, mert ezáltal tovább bővül a kollektív tudásunk, a hagyományos és virtuális versenyzésben megélt tapasztalataink kölcsönösen erősítik egymást. Az elsődleges cél, hogy a dinamikusan fejlődő szimulátor-versenyzésben is a lehető legmagasabb szinten, a legerősebb
    ellenfelekkel szemben bizonyítsunk.”

    Báldi Gergő, a M1RA e-sportolója:
    „Annak idején Michelisz Norbert inspirált, ezért hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a M1RA e-sportcsapatának tagja lehetek. A többiek nevében is elmondhatom, hogy hálásak vagyunk a lehetőségért, és minden eddiginél keményebben dolgozunk majd azért, hogy szép sikereket érjünk el, méltóképpen képviseljük a M1RA-t.”

    A Le Mans-i 24 órás szimulátorverseny időterve:
    Július 6., szombat
    14:00 – Szabadedzés
    14:30 – Kvalifikáció
    15:00 – Rajt

  • Az FIA kiáll a döntés mellett, mi szerint Verstappen nem érdemelt büntetést

    Az FIA kiáll a döntés mellett, mi szerint Verstappen nem érdemelt büntetést

    Az FIA kiáll döntése mellett, mi szerint az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen Charles Leclerc-kel szembeni előzési manőverét nem „jutalmazta” büntetéssel, így a hivatalosan is a holland nyerte a versenyt.

    Sokan azonban újra következetlenséggel vádolják a versenybírákat. Miután Kanadában Sebastian Vettel pályára való visszatérést öt másodperccel büntették, mivel azt veszélyes manővernek minősítették, illetve Daniel Ricciardót is büntették Franciaországban, arra lehetett számítani, hogy Verstappen is büntetést kap most, mivel előzés közben össze is ért autója Leclercével, és a Ferrari kissé el is emelkedett a talajtól.

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi szerint azonban ezek az esetek teljesen különböznek egymástól.

    „A kanadai esetnél Sebastian lement a fűre, elöl volt, nem előzési manőver volt.” – mondta Masi a RaceFans.net-nek. „Daniel esete, különösen Landóval, annak az eredménye volt, hogy Daniel elhagyta a pályát, majd visszatért. Itt (Verstappen és Leclerc esetében) azonban mindkét autó a pályán volt, ez egy előzési manőver volt.”

    „Ha összehasonlítjuk hármójukat, három különböző esetről beszélhetünk. Ez egy előzési manőver volt és a bírák helyesen ítélték versenybalesetnek.”

    [poll id=”132″]

  • Hivatalos: Nem kapott büntetést Verstappen!

    Hivatalos: Nem kapott büntetést Verstappen!

    Az FIA hosszas vizsgálódás után úgy döntött, hogy nem ért büntetést Max Verstappen Charles Leclerc elleni mozdulata. A holland versenyző így hivatalosan is az Osztrák Nagydíj győztesének tekinthető.

    Az osztrák futam utolsó köreiben feszült egymásnak a győzelemért Max Verstappen és Charles Leclerc. A Red Bull hollandja a hármas kanyarban vetődött be monacói riválisa mellé, ám az íven túlcsúszva leszorította a Ferrarit a pályáról és így tudott elé kerülni.

    Az FIA rövidesen jelezte a közvetítésben, hogy megvizsgálják majd az esetet. A futam után aztán este hatkor tartottak meghallgatást az érintett versenyzőkkel, majd meghozták a döntésüket hosszas beszélgetések után. A döntés értelmében büntetlenül úszta meg az incidenst Verstappen, aki így a tavalyi évhez hasonlóan most is behúzta a futamot a Red Bull Ringen, miközben Leclerc első F1-es sikere tovább várat magára.

    „A 33-as autó [Verstappen] a 69. kör hármas kanyarjában megkísérelte kifékezéssel megelőzni a 16-os számú autót [Leclerc]. Amikor ezt tette, akkor már a 33-as számú a 16-os mellett volt teljes egészében a kanyar bejáratánál, teljesen ura volt az autónak miközben a 16-os számú autót belső íven előzte. Azonban a 33-as és a 16-os autó egyszerre fordult el a kanyarban, de nyilvánvalóan nem volt elegendő hely kettejüknek. Nem sokkal a kanyar csúcspontja után, a kanyarból kifelé jövet történt a kontaktus a két autó között. A teljes körülményeket figyelembe véve nem tekintjük egyik versenyzőt sem részben vagy egészben felelősnek az incidensért. Így verseny balesetnek könyveltük el.” – áll az FIA indoklásában.

  • Így került Hamilton a másodikról a negyedik helyre a háromhelyes büntetése után

    Így került Hamilton a másodikról a negyedik helyre a háromhelyes büntetése után

    Az FIA-nak nem volt egyszerű dolga a sok büntetéssel, de nagy nehezen sikerült közzé tenniük a rajtrácsot az Osztrák Nagydíjra.

    Ebből kiderült, hogy Lewis Hamilton nem az 5., hanem a 4. lesz a rajtkockából indulhat. Hamiltonnak Kevin Magnussen váltócsere miatti öthelyes büntetése és az FIA büntetés kiosztó rendszere jött kapóra.

    Ennek a metódusnak az alapja lényegében az, hogy mindenki pozíciójához hozzáadnak annyit, amennyit a büntetés kíván, és az ő helyük ideiglenesen üresen marad. Ha minden hátrasorolást kiosztottak, akkor az üres rajtkockákat kvázi eltüntetik, és így alakul ki a végleges sorrend. Ez most a gyakorlatban így néz ki:

    Magnussen váltócseréje már az időmérő előtt hivatalossá vált, így a megszerzett 5. helyéhez ötöt hozzáadtak, tehát a dán Vettel és Grosjean közé, a „10,5. helyre” került. Ezzel együtt az 5. hely üresen maradt. Ezután jött Hamilton büntetése, és a 2. helyhez hármat hozzáadva az 5. rajtkocka lett az övé, de mivel az általa üresen hagyott hely kiesett, így végül 4. lesz.

    Rajthely Pilóta Csapat
    1 Charles Leclerc Scuderia Ferrari
    2 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing
    3 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas
    4 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas
    5 Lando Norris McLaren F1 Team
    6 Kimi Raikkonen Alfa Romeo Racing
    7 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing
    8 Pierre Gasly Aston Martin Red Bull Racing
    9 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari
    10 Kevin Magnussen Rich Energy Haas F1 Team
    11 Romain Grosjean Rich Energy Haas F1 Team
    12 Daniel Ricciardo Renault F1 Team
    13 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team
    14 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team
    15 Nico Hulkenberg Renault F1 Team
    16 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda
    17 Robert Kubica ROKiT Williams Racing
    18 George Russell ROKiT Williams Racing
    19 Alexander Albon Red Bull Toro Rosso Honda
    20 Carlos Sainz McLaren F1 Team
  • Csak volt Forma-1-es versenyzők legyenek a versenybírák?

    Csak volt Forma-1-es versenyzők legyenek a versenybírák?

    Csütörtökön a FIA közös sajtótájékoztatóján kérdeztük meg az ott jelenlévő Forma-1-es pilótákat, hogy a jelenlegi bíráskodással kapcsolatban. Arról érdeklődtünk, hogy szerintük is jó ötlet lenne-e az, ha a versenybizottság csak egykori Forma-1-es versenyzőkből állna, akár mindig egy-egy volt világbajnokkal a fedélzeten, és hogy így esetlegesen kevésbé születnének-e akkor ellentmondásos ítéletek. Mi is meglepődtünk azon, hogy nincs teljes egyetértés közöttük.

    Elsőként Sergio Perez válaszolt, aki maga is érintett volt egy véleményes döntésben a Francia Nagydíjon és ezen gondolatokkal nagyon is egyetértett Charles Leclerc is:

    „Azt hiszem, hogy ez remek lenne. Évek óta már beszélgetünk róla, hogy ugyanazon bírák legyenek, hogy konstans legyen ez a dolog a versenyeken, de ez egy nehéz kérdés. Az elmúlt években nagyon nehéz volt elérni azt, hogy ez megvalósulhasson. Remélem, hogy a közeljövőben történik valami a sportágban ebben a témakörben, amitől egyértelműbbé válnak ezen döntések, és nem függünk majd annyira a versenybíróság döntésétől.”

    Max Verstappen némileg más szemszögből vizsgálta a kérdést, vele pedig a jelenlévők közül Kevin Magnussen értett egyet:

    „Szerintem nem jó ötlet az, ha állandóan ugyanazon bírákat alkalmaznák, mert ez olyan lenne, mint a fociban: ha van egy bíró, aki nem bír téged, és állandóan az ő bíráskodása mellett kell játszanod, akkor azt hiszem, hogy nem lesz annyira élvezetes. Ugyanez érvényes a Forma-1-re is: ha ugyanazok a bírák, a dolog nem fog működni. Szerintem nem rossz dolog az, ha változatnak olykor a személyükön. Legtöbbször azonban a szabálykönyvvel van baj, hiszen hiába ülnek felette a bírák és lennének más véleményem, nem adhatnak más büntetést, mint ami a szabályzatban le van írva, és ki kell, hogy osszák azt. Térjünk rá arra, hogy adjunk hozzájuk régebbi, vagy nem is annyira régebbi Forma-1-es versenyzőket. Nem hiszem, hogy sokat változtatna a dolgon, mert végeredményben akkor nekik kellene kiadniuk ugyanazon büntetést.

    Ezen véleményhez csatlakozott az újonc Alexander Albon is:

    „Nincs is nagyon ehhez mit hozzáfűzni. Persze, a versenyzők tapasztalata mindig előnyös, hiszen tudják, hogy mikor akar egy versenyző valójában cselekedni valamit, és mikor nem. Összességében azt hiszem, hogy talán nem minden döntésnél, de a nagyon véleményeseknél amikor 50:50-re ál la dolog, nagyon is sokat segítene a tapasztalatuk.”

  • Hyundai hisztike: Akár ki is szállhatnak a 2020-as túraautó világkupából!

    Hyundai hisztike: Akár ki is szállhatnak a 2020-as túraautó világkupából!

    A Hyundai tavaly megnyerte a versenyzők és a csapatok bajnokságát is a WTCR első szezonjában, Gabriele Tarquini és az YMR Racing okán. Jelenleg is mindkét bajnokságban a második helyen állnak a szezon felénél, mégis elégedetlenek.

    Ami a túraautó világkupa jövőjével kapcsolatban már biztos, hogy egy szerződéshosszabbítást követően marad az Eurosport Events a WTCR kereskedelmi jogainak a birtokosa, és a WSC Group is, akik a TCR technikai szabályzatát adták a szériába. A Hyundai Motorsport csapatának az igazgatója, Andrea Adamo azonban elégedetlen azzal amilyen irányba halad a bajnokság, mert szerinte elvesztették az uralmat a gyártói programok felett, és ez szerinte elég véleményes. ÉS ezt el is mondta a TouringCarTimesnak:

    „Elég elkeserítő a helyzet,  mert ennek ügyfél alapú versenyzésnek kellene lennie, de talán kicsit túlfeszítettük a határokat. Igazán meg szeretném érteni azt, hogy mi a WTCR jövője.”

    Adamo ezzel eléggé az új 2019-es kínai belépőre a Lynk & Co-ra utal, akik négy autóval vesznek részt a bajnokságban, amelyeket a Cyan Racing üzemeltet. Ezen autókat azonban nem akarják nagyon másutt versenyeztetni. Azzal sem ért igazán egyet ő és a megnevezett cég sem, hogy a BoP mérések alapján a Hyundai i30 N TCR modelljük erejét 97.5%-ra csökkentették, valamint a hasmagasságot megemeltették 90 mmre, ami így a márkák közötti versengésben komoly befolyásoló tényezővel bír. Erről így vélekedett:

    „Ha jól dolgozol, akkor a FIA és a WSC együttesen kinyír a BoP-val, ami ráadásul a világ minden táján érinti az ügyfeleinket, akik ettől nem lesznek boldogok.Ha rosszul végzed el a munkádat akkor sem lesznek boldogok az ügyfelek, hiszen azt gondolják, hogy az autód nem annyira jó. Innen nézve akármit is csinálsz a WTCR-ben, rosszul szerepelsz, és csak elköltesz egy halom pénzt. Megkérdőjelezem tehát azt, hogy jó-e az, amit csinálok. Azt hiszem, hogy a Peugeot lépett okosan: nincsenek itt a túraautó világkupában, így nincsenek a fókuszban. Ugyanakkor olyan BoP-vel mehetnek, ami túlzottan is jó nekik. A TCR nekünk az ügyfél alapú versenyzést jelenti. A WTCR esetében azonban ebben már kételkedek. Számomra az az ügyfél alapú versenyzés, amikor támogatjuk a TCR Kínát, hogy az jobbá váljon, ott leszünk a Új-Zélandon, amikor ott is elindul, hozzáteszünk az ausztrál, ázsiai amerikai meg hasonló országok versenyzéséhez, valamint a TCR Europe-hoz, ami mindenütt jól is működik. Mindent megteszek, hogy támogassam az ügyfél alapú versenyzést, és készen állok erre akár akkora költségvetéssel is, mint amibe a WTCR kerül. Jól dolgozunk, de érteni akarom, hogy mit akar a FIA az Eurosport a WSC a TCR-rel és a WTCR-rel a jövőben. Amint tudjuk azt, hogy mi a terv, eldönthetjük azt, hogy ezt elfogadjuk-e, avagy nem. Amennyiben tetszeni fog akkor OK, ha nem, akkor kiszállhatunk. Azt hiszem, hogy mindenki láthatja, hogy a Lynk & Co egy teljesen gyári program. Nem is kell ezt különösebben elemeznem, mert ezek tények. Így most várok, hogy mi fog történni, majd eldöntjük, hogy mit csinálunk majd. Sehol nincs kőbe vésve az, hogy elkötelezzük magunkat a WTCR iránt, és azt a pénzt amit a túraautó világkupában elköltünk, lazán nemzeti és regionális bajnokságokba is vihetjük, amiből akár nagyobb nyereségünk is lehet, hiszen jelenleg a WTCR-ben nem tiszta a helyzet.”

  • Újabb öt évre szerződnénk az V. Kamion EB és Fesztivál után!

    Újabb öt évre szerződnénk az V. Kamion EB és Fesztivál után!

    Sikeres volt az újkori magyar kamionversenyzés hazai versenye, az V. Kamion EB és Fesztivál. 25.000 néző látogatott el június közepén Kiss Norbi viadalaira a Hungaroringen, ami azt is jelenti 2019-ben, hogy több nézőt vonzott ezúttal a FIA ETRC, mint a túraautó világkupa. Az ötödik rendezéssel sikerült immáron felülmúlni az ős szerveződést, amelyet még Frankl András és a Hungarocamion hozott össze 1987 és 1990 között, és volt anno akkora siker, hogy még a Forma-1-ben Bernie Ecclestonenak is fájt a feje tőle. 

    Norbin nem múlott a szórakoztatási faktor: a kb. 110 lóerőnyivel gyengébb motorja ellenére derekasan helytállt idén is, sőt vasárnap a dobogóra is felfért, még ha egy kis szerencsével is, de ehhez a sporthoz ez is kell. Ugyan neki jobb lett volna az eső, hiszen akkor a vezetői képességek jobban kijönnek a kanyargós mogyoródi aszfaltcsíkon, de a közönség „igényeit” figyelembe véve kegyes volt az időjárás, mert jó ha másfél órányit esett csak összesen vasárnap. Így aki emiatt maradt távol a rendezvénytől, igazán bánhatja. 

    Érdemes mérlegelni azt is, hogy soha akkora hátszéllel, mint volt az a nyolcvanas években, sőt kis túlzással egy „családi vállalkozás” az egyik legjobb nyári családi autósportos programot hozza össze immáron évről-évre, és stabilan. Pedig valahol ez a dolog egykoron csak Őry Tamás álmából indult, aki miután tinédzserként ott lehetett a rajtrácson Krasznai János vagy Dinnyés László mellett, felnőttként visszahozta az országba a kamionversenyzést. Arról nem is beszélve, hogy idén is találkozott a múlt is a jelen: a szervezők által alapított Krasznai-díjat, amelyet a nap leggyorsabb versenyzője kap, újra KisDinnyés adhatta át, ezúttal is Jochen Hahnnak. 

    A Truck Race Promotion Kft-nek 2020-ra is még szerződése van az ETRA-val a rendezvényre, így az már biztosnak mondható, hogy jövőre is lesz kamionverseny a Hungaroringen. Őry Tamás elmondása szerint ugyanakkor törekednének arra, hogy az ezt követő időszakban is egy stabil pont legyen a Hungaroring életében ez a sportág, így szeretnének szerződni 2021-2025 közötti időszakra is. Amennyiben ez megvalósul, akkor pedig a Forma-1 után kijelenthető lesz az, hogy a Hungaroringre a kamionok látogattak el a második legtöbbször, annak megnyitása óta…