Címke: FIA

  • Todt szerint Schumacher nézi a Forma-1-et otthonában

    Todt szerint Schumacher nézi a Forma-1-et otthonában

    Jean Todt elárulta, hogy Michael Schumacher továbbra is élvezettel nézi a Forma-1-es versenyeket, javul az állapota, és tovább folytatja a felépülését a 2013-as balesetéből. Az eset után Schumachert azonnal mesterséges kómába helyezték, miután súlyos sérüléseket szerzett 2013 telén. A hétszeres F1-es világbajnokot azóta nem lehetett látni publikusan, és keveset lehet tudni az állapotáról. A családja teljesen titokban tartja azt, hogy milyen ütemben javul az állapota.

    Todt Schumacherrel dolgozott a karrierjének nagy részében, és nagyon közel áll a családhoz, rendszeresen látogatja is őket. Ezúttal a FIA elnöke minimálisan is, de beszélt Schumacher állapotáról sőt azt is elmondta, hogy továbbra is élvezettel nézi a versenyeket. Mindezt a Radio Monte-Carlonak mondta el:

    „Mindig óvatos vagyok a kijelentéseimmel, de ez igaz. Együtt néztem Michael Schumacherrel a versenyt az otthonában, Svájcban. Michael a legjobb kezekben van, és nagyon is gondját viselik a házában. Nem adja fel, és tovább harcol. A családja is vele együtt harcol legalább ennyire, persze a barátságunk már nem lehet ugyanolyan, mint az volt régen. Már nincs meg az a kommunikáció, ami egykoron adott volt. Folytatja a harcát. Ahogy a családja is.”

  • Mégis változott a versenybírák hozzáállása?

    Mégis változott a versenybírák hozzáállása?

    Michael Masi versenyigazgató nem régiben azt nyilatkozta, hogy semmi szokatlan nincs abban, hogy az osztrák és a brit versenyen büntetés nélkül hagyták Max Verstappen és Charles Leclerc csatáját.

    Ennek persze mindenki örült, hiszen mindig jó valódi csatát látni a versenypályán, és mindenki arról beszélt, hogy talán jobb belátásra tértek a versenybírák a témában, és kevésbé akarnak mindenért büntetést osztani.

    Masi azonban azt mondta, szemléletmódjukban semmi sem változott, csupán a pályák karakterisztikája tette lehetővé a csatát.

    Hockenheimben azonban, a korábbi F1-es versenyző Derek Warwick, aki szintén szokott versenyfelügyelőként ténykedni, másként látja ezt.
    Véleménye szerint új megközelítéssel áll az FIA az ilyen dolgokhoz.

    „Ami Ausztriában történt, az új irányt adott nekünk.” – mondta Warwick az Auto Motor und Sportnak. „Verstappen és Leclerc esete határeset volt, de még elfogadható.”

  • Leclerc is csatlakozott az FIA közúti kampányához

    Leclerc is csatlakozott az FIA közúti kampányához

    Bizonyára ti is találkoztatok már az FIA #3500LIVES kampányával, melynek célja a gyalogosok védelme, az autósok figyelmének felhívása a biztonságos közlekedésre. Így lehet látni a plakátokon például az alkoholt visszautasító Nico Rosberget, a biztonsági övét épp becsatoló Fernando Alonsót, vagy épp zebrán áthaladás előtt körülnéző Felipe Massát.

    A kampány legújabb tagja Charles Leclerc, aki Charlene monacói hercegnével közösen arra hívja fel a figyelmet, hogy az autósok vigyázzanak a gyalogosokra.

    „Szerintem mindannyiunk számára fontos, hogy támogassunk olyan célokat, melyek fejlesztenek, különösen, ha életeket is ment.” – mondta Leclerc. „Különösen igaz ez azokra, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy fel tudnak szólalni a sajtóban és terjeszteni tudnak egy ilyen fontos üzenetet, globálisan.”

    „A #3500LIVES kampány nemzet közi szinten nagy hatást tud gyakorolni és elősegíti, hogy ártatlan emberek élete meneküljön meg.”

    „Ez egy olyan ügy, amit nagyon boldogan és büszkén támogatok.”

    Leclerc arra is kiért, hogy milyen előnyökkel jár a közúton, ha valaki egyébként versenyző.

    „Határozottan vannak dolgok, amiket a gyerekek meg tudnak tanulni a gokartozás során, például hogy be kell tartani a szabályokat, melyek azért vannak, hogy minden résztvevő biztonságát szolgálják.” – mondta. „Ez jó mód arra, hogy megtanuljanak felelősségteljesen vezetni a közúton is, és megtanítja őket, hogy tiszteljék a körülöttük lévőket is, legyenek azok akár más sofőrök, akár gyalogosok.”

  • Mika Salo cáfolja Kimi visszatérését a Ferrarihoz

    Mika Salo cáfolja Kimi visszatérését a Ferrarihoz

    Salo szerint nem fog visszatérni Kimi Räikkönen a Ferrarihoz. Egyesek szerint amennyiben Sebastian Vettel kiszállna a Ferrariból 2019 végén, feltehetően Räikkönennel pótolnák, aki ideális hátvédje lehetne Charles Leclercnek. A korábbi Forma-1-es pilóta aki ma már esetenként FIA versenybíróként ítélkezik az Ilta Sanomatnak nyilatkozott:

    „Láttam a pletykákat, de nem tartom valószínűnek. Kimi a karrierje vége felé jár, és boldogan vezet mindenféle nyomás nélkül az Alfa Romeonál. A Ferrarinál más szintű versenyzés és sikeresség szükséges.”

    Mika ugyanakkor úgy véli, hogy a 39 éves honfitársa az Alfa Romeonak ideális pilóta:

    „Kimi a tapasztalt versenyző szintjén vezet náluk, és pont erre van szükségük. Azzal az autóval nem tud nyerni, így Kimi annyi pontot szerez meg vele, amennyit csak tud. A tapasztalata nagyon is hasznos lehet az Alfa Romeonak.”

    Mindemellett Salo is úgy véli, hogy Vettel jelenlegi válsága miatt akár dönthet úgy, hogy otthagyja a Forma-1-et:

    „Amikor már nem élvezed, jobb ha abbahagyod az egészet. Azt kell hogy mondjam, hogy ahogy vezet, ebbe az irányba halad.”

  • Habsburg épphogy lemaradt a pontszerzésről Assenben

    Habsburg épphogy lemaradt a pontszerzésről Assenben

    Habsburg Ferdinánd épphogy lecsúszott a pontszerzésről a DTM hétvégi (július 20-21.) futamain, melyeknek a „Sebesség Katedrálisaként” is emlegetett hollandiai Assen adott otthont.

    Először látogatott el Assenbe a DTM mezőnye, amely egyben azt is jelentette, hogy az újonc Habsburg az élmenőkhöz képest a szokásosnál kisebb hátránnyal vághatott neki a hétvégének. Ez már a pénteki első szabadedzésen megmutatkozott, ahol az R-Motorsport osztrák versenyzője a 12. időt autózta.

    Azonban az időmérő edzésen az Aston Martin Vantage DTM autó már nem tudta felvenni a tempót a rivális gyártók versenygépeivel, így az R-Motorsport négy pilótája sereghajtóként, az eredménylista utolsó négy helyén végzett.
    Habsburg és csapattársai örömmel fogadták az első futam rajtja előtt a pályára lezúduló esőt, az ugyanis valamennyire kiegyenlítette az erőviszonyokat a szárazban jóval versenyképesebb ellenfelekkel szemben.

    A meglehetősen zord időjárási körülmények ellenére Habsburg kiválóan vette az akadályokat, és a rajtrács 17. helyéről verekedte előre magát. Mindössze egy körrel a leintés előtt az osztrák versenyző már a 12. helyen autózott, legjobb Aston Martin pilótaként, azonban a verseny leintése előtti utolsó métereken csapattársa, Jake Dennis megelőzte őt.

    “Az eső nagyon intenzíven esett, de én különösen szeretem az ilyen versenyeket, ugyanis kicsit kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Ilyenkor több múlik a versenyző képességein” – mondta el a Greenstorm által támogatott versenyző. “Jó móka volt Jake-kel (Dennis) csatázni, de végül ő volt a gyorsabb, és el tudott menni mellettem. Sajnálom, mert jó lett volna elöl végezni az Aston Martinok között, de örülök a második helynek Jake mögött ,és az összetett 13. pozíciónak.”

    Vasárnap reggel ragyogó napsütés fogadta a DTM mezőnyét. A négy Aston Martin ezúttal is küszködött az időmérős tempóval, így sok múlott a megfelelő versenystratégia megválasztásán.

    Az egykiállásos stratégia mellett döntő Habsburg óvatosan vezetett a verseny első szakaszában, mielőtt kiállt volna a friss abroncsokért, azután pedig mindent beleadva egészen a tizenkettedik helyig menetelt előre.

    “Így utólag, talán egy kicsit túl óvatosra vettem a dolgot a második futam elején,de még mindig ismerkedek az autóval és a gumikkal.” – mondta el Habsburg. “Nem titok, hogy küszködünk a versenytempóval, de ez az első évünk, úgyhogy nem lehet okunk panaszra. Ezután is keményen kell dolgoznunk, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk, és tudom, hogy hamarosan eljön majd a mi időnk is.”

    Habsburg a következő kihívásnak új versenygéppel vág neki, ugyanis az R-Motosport csapata jövő hétvégén a spái 24 órás futamon áll rajthoz. A néhány héttel ezelőtti sikeres tesztet követően Ferdinánd és csapattársai, Hugo de Sadeleer, Aaro Vainio és Ricky Collard „Silver Cup”-os babérokra tör majd egy Aston Martin Vantage GT3-on osztozva.

    “Bár mindkét autó alapja az Aston Martin Vantage, azonban mégis teljesen máshogy kell őket vezetni.” – mondta el Habsburg. “Míg a DTM autó egy vérbeli, sprintversenyekre épített versenyautó , addig a GT3 tele van olyan elektromos rásegítésekkel mint az ABS vagy a kipörgésgátló, kevesebb rajta az aero elem, és hosszú távokra van beállítva. Ehhez jön még a 24 órás versenyek sajátos természete is, amely teljesen más vezetési stílust követel meg.”

    “Nagyon jó emlékeim vannak a spái 24 órás futamról, ugyanis két éve már nyertem ott az FIA F3 Európa-bajnokságban. Remélem most hétvégén ismét sikerül majd felállnom a dobogóra.”

  • Esztétikusabb első szárnyon dolgozik az FIA

    Esztétikusabb első szárnyon dolgozik az FIA

    Az FIA továbbra is dolgozik a 2021-es Forma-1-es szabályokon, melynek keretében az autók orrának és első szárnyának kialakítása is változhat.

    Most nyilvánosságra hoztak egy rajzot, melyen az látható, hogy várhatóan hogyan fognak kinézni az autók a 2021-es szabályok szerint.

    Az előzések segítése érdekében növelik az úgynevezett „ground effect” hatást a padlólemezzel, miközben az első szárny egyszerű és széles lesz.

    Nikolas Tombazis, az FIA technikai igazgatója szerint aggodalomra semmi ok az autók kinézetét illetően.

    „Van még min dolgozni az első szárny kapcsán.” – mondta. „Nem vagyunk még teljesen elégedettek vele, aero szempontból és esztétikai szempontból sem, szóval megpróbáljuk még jobbá tenni mindkét szempontból.”

    https://www.instagram.com/p/B0BWwU1J1lP/

  • Dušan Borkovićot kivágták a TCR Europeból!

    Dušan Borkovićot kivágták a TCR Europeból!

    Idén már nem indulhat Dušan Borković a TCR Europeban, miután kizárták a szériából. A balhés szerb óriásnak ugyanis újabb kalandja volt, ezúttal a Red Bull Ring paddockjában. Borkovićot előbb a versenyhétvége eredményeiből zárták ki, miután veszekedett a paddockban a második verseny után Nelson Panciaticivel, akivel a pályán ütköztek. A szerb átrohant a paddockon keresztül, hogy elkapja Panciaticit, de az eredménye az lett, hogy leállt balhézni az M Racing csapattagjaival, akik kivágták az istállóból.

    A Target Competition versenyzőjének már tavaly Monzában is volt egy hasonló esete, így most az a döntés született, hogy Borkovićot kizárják véglegesen a további versenyzésből, és a széria promótere értesítette, hogy nem látják örömmel a továbbiakban a TCR Europe rendezvényein az idei szezonban. Továbbá jelenteni fogják a dolgait a nemzeti szövetségeknél is, valamint a FIA-nál. Paolo Ferreira nyilatkozott a promóter részéről:

    „Sajnálattal tettük meg ezt a lépést, de nem maradt más választásunk. A széria promótereként ilyen szerencsétlen eseményeknek nem lehetünk csak a nézői. Ilyen erőszakos eset nem maradhat büntetés nélkül, pláne mivel a rendezvény nyitott a rajongók számára is, és a média által is lefedett. A versenyzők sokszor olyan fiatalok példaképei, akik maguk is be akarnak kerülni a motorsportok világába, ez a filozófiánk része. Éppen emiatt nem tolerálhatjuk többé az agresszív viselkedést. Tavaly eltűrtük azt, ami történt Monzában, akkor az volt a célunk, hogy adjunk egy második esélyt. Bíztunk benne, hogy az etikai kódexünk megfelelő, és azoknak akik belátják a hibáikat és bűnbánatot tartanak, bocsánatot kérnek, megfelelő lesz ez az eljárás. Most azonban elértük a toleranciánk küszöbét.”

  • Nürburgring: Németek parádéja a világ legnagyobb kamionversenyén!

    Nürburgring: Németek parádéja a világ legnagyobb kamionversenyén!

    A FIA ETRC leglátogatottabb és legnagyobb presztízzsel bíró versenyéhez érkezett a széria, gyakorlatilag a kamionversenyzés lelke nem más, mint a Nürburgring. A kamionos fesztivál karneváli hangulatban telik itt, köszönhetően annak, hogy nagy és hűséges helyi kamionos hagyományok vannak. A 2019-es kamion Európa-bajnokság negyedik versenyhelyszíne lesz ez a pálya, és a több mint 100.000 néző 24 kamion viadalát láthatja majd. Ezen a hétvégén ráadásul a helyiek örömére hat német pilóta is esélyes lehet akár a győzelemre.

    Jochen Hahn egyértelműen esélyes az IVECO-jával, idén eddig hat győzelmet szerzett. Az ötszörös bajnok remek szezont tudhat eddig a magáénak, és nehéz is lesz őt legyőzni. Üldözői azonban örülhetnek, mert a Nürburgring nem volt annyira kegyes az utóbbi években Hahnhoz. Ő csak kétszer tudott nyerni a legutóbbi 11 indulásából itt.

    Steffi Halm folyamatos pontszerző idén, többször is a dobogóra ért, és egyre biztosabban közelít Hahnra is a bajnoki címért folyó harcban. A Team Schwabentruck csapat versenyzőnője 2016-ban és tavaly is emlékezetes győzelmeket aratott itt, a közönség nagy kedvence. René Reinert, André Kursim és Sascha Lenz pedig idén már mindannyian tudtak nyerni, és tennék mindezt hazai környezetben is.

    Reinert az új IVECO-jával már méjusban Misanoban nyerni tudott, ahogy Sascha Lenz is. Kursim nyert ugyan a Hungaroringen, de a Swen Walter által irányított Don’t Touch Racingnek két hete elég nehezen alakult a hétvégéje.

    A németek életét természetesen három korábbi Európa-bajnok, Kiss Norbert, Adam Lacko és Antonio Albacete keseríthetik meg. Mindannyian ki vannak éhezve a győzelemre, miután szolidabban kezdték az évet mint a többiek.

    A Lion Truck Racing visszatérő pilótája, Anthony Janiec is reménykedik abban, hogy meg tudja ismételni a tavalyi nagyszerű győzelmét. José Rodriguez is egy kényszerű kihagyás után újra a mezőnyben lesz, és a portugál pilóta újra megbarátkozna a dobogóval, ahogy tette azt a Hungaroringen is egy hónapja. Shane Brereton is visszatér, egy teljesen új kinézetű, lila kamionnal. Ő egyébként teljes szezont menne 2020-ban.

    Nagy visszatérő lesz a veterán Gerd Körber is, de csak egy verseny erejéig idén, természetesen a Schwabentruck csapat második IVECO-jában. Újra elrajtol majd Terry Gibbon is, és bizony szép számmal érkeznek majd olyanok is, akik csak erre a legendás versenypályára adták le a nevezésüket.

    Újre itt lesz az egyébként francia bajnokságban érdekelt Teo Calvet, a széria korábbi promóterének a fia. Némi meglepetésre érkezik egy újabb hölgyversenyző is, Anthony húga, Jennifer Janiec is indul majd a hétvégén. 2016-ban Jaramában volt erre utoljára példa, hogy két nő is lesz a mezőnyben. Narancssárga festésű Volvójával bemutatkozik a szintén francia Franck Conti is. További újonc lesz a német Heinrich Clemens-Hecker is, akit majd a 25-ös rajtszámú MAN-ben kell majd keresni.

    Végül de nem utolsósorban újra indul Erwin Kleinnagelvoort is a SCANIA-jával és a cseh veterán Frankie Vojtisek is, tehát minden adott lesz hétvégén a parádéhoz!

  • Idén már biztosan Masi marad az F1-es versenyigazgató

    Idén már biztosan Masi marad az F1-es versenyigazgató

    A 2019-es szezon hátralévő részében is Michael Masi marad az FIA Forma-1-es versenyigazgatója.

    Masi az Ausztrál Nagydíjon, Charlie Whiting hirtelen halála okán került ebbe a pozícióba, és bár eleinte úgy volt, hogy egyelőre csak ideiglenesen látja el ő ezt a feladatkört, az FIA nem lát okot arra, hogy miután már 10 versenyen túl vagyunk, változtassanak a versenyigazgató kilétén.

    A vasárnapi Brit Nagydíjon Masi megerősítette, hogy a szezon hátralévő részében is ő tölti majd be azt a pozíciót, miután szombaton döntött erről az FIA.

    „Egy az (FIA) elnök Jean Todttal folytatott szombati megbeszélés után ő azt javasolta nekem és az FIA csapatának, hogy én folytassam ebben a szerepben a 2019-es szezon végéig.” – mondta Masi.

    Arról egyelőre nem tudni, hogy 2020-as szezonban is ő marad-e a versenyigazgató.

  • Charlie Whiting fia startoltatja el a Brit Nagydíjat

    Charlie Whiting fia startoltatja el a Brit Nagydíjat

    Az FIA meghívta a tragikusan elhunyt Charlie Whiting 12 éves fiát, Justint, hogy rajtoltassa el a Forma-1-es Brit Nagydíjat.

    Az egész brit hétvége a futam mellett az egykori versenyigazgató előtti tisztelgésről is szól. A helyszínen már megemlékeztek Whitingról, amelyen részt vett az özvegy Juliette illetve a lánya Laura is, rajta kívül még számos korábbi és jelenlegi pilóta, újságíró, FIA tag illetve további volt munkatársai is jelen voltak. Ezen kívül az FIA egy másik módon is kíván tisztelegni egykori alkalmazottja iránt.

    A vasárnapi futamon Justin Whiting – Charlie Whiting 12 éves fia – fogja megnyomni a rajtlámpák kigyulladását jelentő gombot a versenyigazgatói állásban.

    Márciusi hirtelen halála után egyébként Christian Bryll lett a sorozat hivatalos startere.