Címke: FIA

  • A Red Bull kérdésekkel bombázza az FIA-t a Ferrari motorja miatt

    A Red Bull kérdésekkel bombázza az FIA-t a Ferrari motorja miatt

    A riválisok amellett, hogy elismerik a Ferrari motorjának kiemelkedését, nagyon kíváncsiak arra, hogyan is sikerült ennyivel jobb erőforrást megálmodnia a Scuderiának.

    Spa-ban és Monzában, ahol a motorerő szinte aranyat ér az egyenesekben, a vörösök verhetetlenek voltak. Mindkét futamot Charles Leclerc nyerte a Mercedes versenyzői előtt, ezzel is alátámasztva a feltételezést, miszerint a Ferrarié a legjobb hajtáslánc.

    ,,Jelenleg a Renault és a Honda erőforrása is egy szinten van a saját motorunkkal, csak a Ferrari emelkedik ki, és az előnyük ráadásul tetemes is.” – árulta el Toto Wolff az Auto Motor und Sportnak.

    Természetesen a paddockban már gyártják az elméleteket a Ferrari erőforrásáról, az utóbbi idők legkedveltebb teóriáit pedig alább ismertetjük:

    Az első feltételezés szerint a Scuderia a megengedettnél több kilowattot generál az akkumulátorával. Egy másik népszerű elgondolás szerint az erőforrás bizonyos mennyiségű üzemanyagot el tud tárolni, amit előhívhatnak azokban az időszakokban, mikor a szenzorok éppen nem mérnek, míg a harmadik teória szerint a vörösök több olajat használnak fel és égetnek el a megengedettnél a motorjaikban.

    Az egyik rivális csapata munkatársa, a következőket mondta: ,,Biztos, hogy valamivel előálltak, és ezt nagyon okos módon tették. Ha a megoldásuk legális, akkor meg kell emelnünk a kalapunkat előttük.”

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmondta, őket is érdekelte a Ferrari motorerő fölénye, ezért megkeresték az FIA-t és bizonyos dolgokra rá is kérdeztek:

    ,,Számos kérdést tettünk fel az FIA-nak, ám eddig egyikre se kaptunk választ.” árulta el a brit szakember.

  • Újabb harmadik helyet szerzett Zolderben Kiss Norbert

    Újabb harmadik helyet szerzett Zolderben Kiss Norbert

    Ahogyan szombaton, úgy vasárnap is dobogóra állhatott a kamion-Eb belgiumi fordulóján Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője újabb harmadik helye mellé ráadásul egy negyedik helyezést is begyűjtött a második napon Zolderben.
    Már az időmérőn sejteni lehetett, hogy ismét van esély jó teljesítményre: a szombathelyi versenyző ugyanis a harmadik rajtkockát szerezte meg a super pole-ban a Mercedes kamionnal, a versenyen aztán sikerült is dobogós helyezésre váltania az eredményt.

    “Jól elkaptam a rajtot, meg tudtam tartani a helyemet, sőt a másodikért is harcoltam. Sajnos azonban Adam Lacko külső oldalán voltam, nem hagyott sok helyet, nem volt esélyem megelőzni, maradtam harmadik, nagyon örülök a dobogónak” – összegezte a harmadik versenyen történteket Kiss Norbert.

    A hétvége utolsó futama is tartogatott egy jó helyezést és fontos pontokat a magyar pilótának, aki a fordított rajtrácsos negyedik versenyt a hatodik helyről kezdhette meg.

    “Sikerült egyet előzni a rajtnál, majd az első körben kétszer is keményen nekem jöttek hátulról, kicsit még mindig érzem magamon is az ütések erejét, de nem esett komoly bajom. A negyedik helyet aztán végig tartottam, szerencsére sem defekt, sem semmilyen műszaki probléma nem jött közbe, nem is löktek ki, a tempó is megvolt, úgyhogy jó sok pontot gyűjtöttünk. Közel kerültünk a bajnokságban a harmadik helyhez, két hét múlva Le Mans-ban folytatjuk. Köszönöm a szurkolóimnak a biztatást, a partnereimnek pedig a támogatást!”

    Kiss Norbert a FIA ETRC pontversenyében 156 ponttal az ötödik helyen áll, a harmadik helyezett Adam Lackónak 178 pontja van.

  • Nincs büntetés a Michelisz-Priaulx ütközésért

    Nincs büntetés a Michelisz-Priaulx ütközésért

    Kicsit sokáig tartott ugyan, de az FIA végre meghozta a döntését a WTCR mai első futamán történtek után. A döntés szerint nincs szankció, így Michelisz Norbert megtarthatta a futamgyőzelmét, ezáltal pedig az összetettbeli vezetését is.

    A WTCR ningbói második versenyén csatázott egymással Michelisz Norbert és Andy Priaulx, a brit nagyon defenzíven védekezett, észben tartva Björkék bajnoki esélyeit. A nagy védekezéseknek az lett a vége, hogy Gabriele Tarquni mindkettejüket megelőzte.

    Michelisz továbbra sem tett le az előzésről, ám a Hyundaios hátulról nekiment a Lynk & Co-nak, ami miatt az utóbbi megpördült. Ez után pedig a csapattársa Tarquini elengedte őt, így megnyerve a futamot és átvéve a vezetést az összetettben.

    Már a verseny alatt jelezték a versenybírók, hogy kivizsgálják az incidenst, de a döntés a sok más ügy miatt elhúzódott. Végül úgy ítélték meg, hogy Priaulx minden ok nélkül túlságosan is hamar fékezett, emiatt nem tudta elkerülni az ütközést a mögötte haladó, így nem osztottak ez ügyben büntetést.

  • Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben

    Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben

    Fontos helyezéssel fontos pontokat szerzett Kiss Norbert a kamion-Eb zolderi második futamán. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője harmadik helyezett lett a legendás belgiumi pályán a Mercedes kamionnal, ezzel megerősítette helyét a bajnokság éllovasai között.

    A FIA ETRC mezőnyének gyorsulását és erősödését mutatja, hogy a szombathelyi versenyző az időmérőn most hatodik lett századra ugyanazzal a köridővel, amivel tavaly az élmezőnyben végzett.

    Az első zolderi futamon rajtpozíciójához képest egy helyet tudott javítani Kiss, így az eseménytelen versenyen ötödik lett. Helyezése negyedik rajtkockát jelentett a második futamra, ami már sokkal kalandosabban telt, mint az első.

    “Kétszer is volt piros zászló, kétszer is újraindították a versenyt, mert mögöttünk, a mezőny végén balesetek voltak. Az első indításkor feljöttem a második helyre, tudtam is volna tartani, de jött az újabb piros. A második újrarajtnál így a második helyről indulhattam, de az ellenfeleim a rajtnál jobbak, úgyhogy visszacsúsztam a harmadikra. Antonio Albacete végig támadott, de sikerült kivédekezni, vagyis meglett a dobogó, aminek nagyon örülök” – foglalta össze a második verseny eseményeit Kiss.

    Kiss Norbert összetettben 137 ponttal az ötödik helyen áll.

    A zolderi hétvége vasárnap a kamion-Eb újabb két versenyével folytatódik 13.50-kor, majd 16.05 perctől.

    A futamok élőben nézhetők az alábbi linkeken:

    Időmérő 11:30:

    Vasárnapi első futam, 13:50

    Vasárnapi második futam, 16:50

  • Az FIA finanszírozza a szíriai háborús övezetben épülő versenypályát

    Az FIA finanszírozza a szíriai háborús övezetben épülő versenypályát

    Az FIA jóvoltából a Forma-1-ből érkezhet pénz egy szír versenypálya építésére. Ez a pálya csupán pár mérföldre lenne attól a börtöntől, ahol 13 ezer embert végeztek ki még Bashar al-Assad rezsimje alatt.

    Szíria az elmúlt nyolc évben a polgárháború kárát szenvedte el, amelyben eddig 400 ezer ember vesztette életét, és sok millióan szorultak segítségre vagy vándoroltak el otthonukból.

    A Szíriai Automobil Klub (SAC) most kapott pénzügyi támogatást, arra hogy egy olyan versenypályát építsenek fel a diktatúra alá eső országban, amellyel helyi versenyzők következő generációját nevelnék ki és akik egy nemzeti bajnokságban tudnák megmérettetni magukat a jövőben. Ez a pálya egyébként elsősorban gokart versenyekre lesz alkalmas.

    A pénz az FIA támogatási rendszeréből származik, amellyel eddig 144 különböző országba juttattak forrásokat a helyi autosport fejlesztésére. Ez az összeg egyébként a Forma-1-es bevételekből származik.

    Az ország már kapott pénzt a biztonságos körülmények megteremtéséhez, most pedig magához az aszfaltcsík felépítéséhez szükséges tőkét is elutalták nekik.

    A pálya amúgy nem messze fekszik a Sednaya börtöntől, ahol az USA külügyminisztériumának jelentése szerint az ötéves megtorlás ideje alatt 13 ezer embert végeztek ki, majd az ott felépített krematóriumban el is égették a holttesteket.

  • Nem lesznek kényszeredett biztonsági intézkedések Szingapúrban

    Nem lesznek kényszeredett biztonsági intézkedések Szingapúrban

    A Forma-1 nem fog reflex-szerű változtatásokat eszközölni Szingapúrban, az elmúlt két futam incidensei miatt.

    Spában Anthoine Hubert F2-es versenyző szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig azóta is kórházban van.

    Monzában az F3-as Alex Peroni repült fel a levegőbe, és ott többet pördülve a gumifalban landolt. Szerencsére ő megúszta súlyosabb sérülés nélkül. Autóját egy rázókő dobta meg, így azt azonnal el is távolították, azóta pedig azt beszélik, hogy talán újra kavicságyra kellene cserélni a Parabolica bukóterét.

    Jövőhéten Szingapúrba látogat a Forma-1-es mezőny.

    „Minden ilyen (F1-es) pálya megkapta az FIA Grade 1-es engedélyét.” – mondta a versenyigazgató, Michael Masi. „Vannak ellenőrzések és minden biztonsági intézkedés szigorú kritériumokhoz van kötve. Ilyen incidensek után naiv dolog lenne azt hinni, hogy azonnali intézkedésekkel mindent ki lehet védeni.”

    „Először mindent részletesen ki kell vizsgálni.”

  • Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

    Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

    Az összetett ötödik helyéről várja a kamion-Eb folytatását Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője most hétvégén Zolderben áll rajthoz Mercedes kamionjával, és reméli, hogy idén nem az igazságtalan büntetésekről szól majd a belgiumi hétvége, ahogyan tavaly.

    Továbbra is elérhető távolságra van a bajnokság harmadik helye a szombathelyi versenyző számára: 24 pont a lemaradása a jelenlegi bronzérmes Adam Lacko mögött. Ahhoz azonban, hogy közelebb kerüljön ellenfeléhez, fontos lenne a jó eredmény Zolderben.

    “Szeretem Zoldert, különleges helyszín, habár a tavalyi hétvégére nem szívesen gondolok vissza. Igazságtalan és aránytalan büntetéseket kaptam, őszintén remélem, hogy ez a hétvége most a versenyzésről fog szólni. Igazi régi stílusú pálya, kicsi bukóterekkel, betonfalakkal, veszélyes is kicsit, de pont ezért szeretem. Tele van nehéz, lassú sikánokkal, de az első szektorban vannak gyors kanyarok is komoly féktávokkal, szóval tényleg összetett feladat jó időt menni itt” – ismertette röviden a pályát Kiss Norbert.

    A magyar versenyzőnek szárazon és esőben is voltak sikerei Zolderben, a Mercedes-szel is tudott már győzni Belgiumban. Idén azonban a továbbra is fennálló motorerő-lemaradás miatt visszafogottak a várakozásai.

    “Szárazon már az is nagy eredmény lenne, ha dobogóra állhatnék. Ha viszont csak egy picit esne, akkor bármi megtörténhet, akár nyerhetünk is” – foglalta össze az esélyeket a pilóta.

    Zolderben a FIA ETRC-től megszokott menetrendben szombaton és vasárnap is időmérő + két verseny vár a mezőnyre.

    A kamion-Eb hétvégi, zolderi programja:

    Szeptember 14., szombat:
    10.45 – első időmérő + super pole
    14.00 – első futam
    16.15 – második futam

    Szeptember 15., vasárnap:
    11.30 – második időmérő + super pole
    13.50 – harmadik futam
    16.05 – negyedik futam

  • Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    A FIA leleplezte azon 12 csapatból álló listáját, akik a következő szezonban indulnak az ABB FIA Formula E bajnokságban, és ezzel a valaha volt legnagyobb mezőnye lesz az elektromos szériának.

    A hetedik szezon Szaúd-Arábiában indul majd, rögtön két futammal november 22-23-án. Ez lesz az első olyan év is, amikor a Mercedes és a Porsche már gyári csapatként vesz részt a versengésben. A Mercedes tavaly a HWA-n keresztül elfoglalt már egy helyet a rajtrácson. A korábbi mclarenes Forma-1-es versenyző Stoffel Vandoorne már eddig is náluk versenyzett, feltehetően szerdán hivatalosan is bejelentik őt hogy maradhat, ma a Franfurti Autószalonon.

    A Porsche már be is mutatta az első autójukat egy élőben a Twitchen közvetített streamen augusztusban. André Lotterer és Neel Jani lesznek a versenyzőik. A DS Techeetah Formula E csapata is visszatér, hogy megvédjék a bajnoki címüket a szintén egykori F1-es pilóta Jean-Éeix Vergne-nel a fedélzeten, aki az egymást követő harmadik bajnoki címére készül a 2017/18 és 2018/19-es szezonok után.

    Alább olvasható a teljes csapatlista, amelyet már a sportág felügyelő szervezete is megerősített a héten:

    • Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team
    • BMW i Andretti Motorsport
    • DS Techeetah
    • Envision Virgin Racing
    • Geox Dragon
    • Mahindra Racing
    • Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    • NIO 333 FE Team
    • Nissan e.dams
    • Panasonic Jaguar Racing
    • TAG Heuer Porsche Formula E Team
    • Venturi Racing

    Szaúd-Arábián kívül a fentebb felsorolt csapatok versenyeznek majd Santiagóban, Mexikóvárosban, Hong Kongban, Kínában, Rómában, Párizsban, Berlinben és New Yorkban. Szöulban is lesz egy teljesen új verseny május 3-án, a szezon pedig majd újfent Londonban zárul két versennyel, július 25-26-án.

  • Wolff szerint az FIA az olasz rajongók miatt nem büntette Leclercet

    Wolff szerint az FIA az olasz rajongók miatt nem büntette Leclercet

    Toto Wolff szerint Charles Leclerc csak azért úszta meg a büntetést a múlt hétvégi Olasz Nagydíjon, mert az FIA nem akarta feldühíteni a Ferrari olasz szurkolóit.

    Lewis Hamilton panaszkodott is rádión, mikor Leclerc olyan agresszíven védekezett vele szemben, hogy össze is értek autóik, melynek következtében a Mercedes versenyzője el is hagyta a pályát.

    „Úgy tűnik, hogy a versenyfelügyelők a másik lábukkal keltek fel ma reggel.” – mondta Hamilton. „Többször is nekem kellett elkerülnöm az ütközést vele, bár ma így lehetett versenyezni.”

    Leclerc maga is elismerte, hogy pengeélen táncolt, de hozzátette, hogy Max Verstappen ausztriai agresszív versenyzése óta váltott ő is stílust, mivel akkor a holland versenyző sem kapott ezért büntetést.

    „Ausztriának is köszönhető, hogy ma sikerült nyernem.” – mondta a monacói. „Szeretem az ilyen versenyeket.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint járt volna a büntetés a Ferrari fiatal versenyzőjének.

    „De el tudják képzelni, mi lett volna, ha a versenybírák kiosztanak neki egy 5 másodperces büntetést? Rendőri kíséret kellene hozzá, hogy (a versenybírák) el tudják hagyni a pályát.” – mondta Wolff.

    Ettől független hozzátette, hogy nem fog ebből ügyet csinálni.

    „Van elég gondom az életben, nincs szükségem még egyre azzal, hogy belemegyek egy beszélgetésbe erről Michael Masival (versenyigazgató) és az FIA-val.” – mondta Wolff.

    Masi kiállt a bírák döntése mellett, mi szerint nem osztottak büntetést Leclercnek, arra hivatkozva, hogy alapvetően engedni akarják, hogy a versenyzők a pályán csatázzanak.

  • Zolder csendjét versenykamionok verik fel a hétvégén

    Zolder csendjét versenykamionok verik fel a hétvégén

    A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság a belga Zolder városába tart, amely már az első állomása az év végi célegyenesüknek idén. Gyors egymásutánban ugyanis 12 verseny lesz az elkövetkezendő hónapban, melynek végén újfent bajnokká avatnak valakit a legversenyképesebb kamionos szériában.

    Belgiumba tartva Jochen Hahn kényelmes 75 pontos előnnyel érkezik, és az ETRC legsikeresebb pilótája 9 győzelmet aratott 18 futamon. Egyértelmű tehát, hogy a bajnoki címért a Hahn Racing IVECO-ja van harcban, és megszerezheti a német idén a hatodik elsőségét is. Ellenfeleinek jó esélyük lehetett volna arra, hogy csökkentsék a hátrányukat, de Autodrom Mostban vasárnap lehetetlenné vált a versenyzés az időjárás miatt. Két lehetőséggel kevesebb lett tehát, de Antonio Albacete és Adam Lacko még megpróbálkoznak Hahn levadászásával, hiszen ők állnak legközelebb hozzá a pontversenyben.

    Albacetének a Trucksport Lutz Bernau pilótájaként jó eredményei vannak Zolderből, egy éve is nyert. Erre alapozva is eltökélt szándéka az, hogy nyomást helyezzen a német kollégájára. Lackonak nem sikerült a hazai bravúr Csehországban az esős vasárnap miatt, így most extrém motiváltan érkezik Zolderba. A Buggyra Racing versenyzője idén csak egy győzelmet ratott az új Freightlinerével, és a szezon vége előtt azért még növelné a győzelmeinek a számát.

    Steffi Halm áll a bajnokság negyedik helyén, Mostban keveredett Kiss Norbert elé, két verseny alatt. Neki Nürburgring volt a vártnál nehezebb, és ő is már nyert Zolderban korábban, célja az, hogy ezeket megismételhesse.

    Kissnek pokoli szombatja volt Mostban a Tankpool24 Racing Mercedesével, így pontok nélkül távozott a Cseh Köztársaságból. A kétszeres Európa-bajnok nagyon 2015-ben, utoljára pedig 2017-ben volt sikeres Belgiumban, így most nagyon eltökélt ő is.

    René Reinert idei második győzelmét aratta a cseheknél, de a német pilóta is versenyben lehet egy újabb elsőségért Zolderben, amivel feltehetően javíthatna az összetettben is, ahol jelenleg a hatodik. 12 versennyel a vége előtt csak 35 pont választja el bajnoki harmadik Lackótól.

    Lenznek is sikerült a 2018-as jó sebességét átültetnie 2019-re is, és folyamatosan jól teljesít az SL Trucksport30 alakulata. Ugyan nehéz szombatja volt Autodrom Mostban, de nagyon is győzni akar ő is Zolderben.

    André Kursimnak is szép emlékei vannak innen, hiszen 2017-ben a legelső győzelmét itt ünnepelhette, akkor még a Tankpool24 versenyzőjeként. Most újra keresi ezen formáját a szűk és kanyargós pályán, de immáron a Don’t Touch Racing pilótájaként.

    Anthony Janiec is ott lesz Belgiumban a Lion Truck Racing MAN-jével, ahol utoljára 2016-ban járt. Akkor negyedik helyeket szerzett, de mindig benne van esetében az, hogy az élmenőkkel fog harcolni.

    José Rodriguezről sem érdemes elfeledkezni, ha a győzteseket latolgatjuk, hiszen 2018-ban az utolsó futamot Zolderben ő nyerte meg.

    Végül de nem utolsósorban először indul az idei szezonban David Jenkins is, így a hétvégén négy brit pilóta lesz majd a mezőnyben. A 2011-es brit bajnok utoljára 2017-ben Le Mansban indult a FIA ETRC-n, és akár meglepetést is okozhat a hétvégén.