Címke: FIA

  • Újabb botrányos lépésre készül az FIA elnöke, még nagyobb hatalmat akar magának

    Újabb botrányos lépésre készül az FIA elnöke, még nagyobb hatalmat akar magának

    Mohammed bin Szulajm folytatja megkérdőjelezhető tevékenységét a Nemzetközi Automobil Szövetség élén, és olyasmire készül, ami aggasztja a csapatokat.

    Miután a 2021 decembere óta tartó elnöki ciklusa alatt botrányt botrányra halmoz, az F1-es pilótákat és a sajtót a múlt héten lenézően helyretevő FIA-elnök kapcsán újabb botrányos fejlemény látott napvilágot. Ben Hunt F1-es újságíró ugyanis az Autosporton megjelent cikkében arról számolt be, hogy az egyik csapat vezető beosztású tagjától kapott egy telefonhívást, amelyben az illető aggodalmát fejezte ki a Nemzetközi Automobil Szövetségen (FIA) belül Mohammed bin Szulajm által végigvinni szándékozott változtatások kapcsán.

    Kitálalt a kirúgott felügyelő és botrányos részleteket árult el az FIA elnökéről

    Az elnök a csapattag szerint ugyanis azzal a javaslattal készül előállni, amely megfosztaná a hatalmától az FIA etikai bizottságát, a szövetséggel és annak elnökével kapcsolatos panaszok a jövőben pedig közvetlenül bin Szulajmhoz és a szenátus elnökéhez, Carmelo Sanz De Barroshoz futnának be. Azaz ezután ők döntenék el, hogy szükség van-e további teendőkre. A javaslatról a hétvégi Abu-dzabi Nagydíj után, december 13-án fognak szavazni, a meg nem nevezett csapattag pedig attól tart, hogy egy ilyen változás drasztikus hatással lenne arra, ahogyan az FIA szabályozza a motorsportot.

    Persze alighanem enélkül sem szorul magyarázatra, hogy egy ilyen fejlemény miért lenne aggályos bármilyen elnökség alatt, de hogy pont az az elnök akarja kiherélni az etikai bizottságot, amely ellen egy verseny manipulálása, illetve egy másik futam ellehetetlenítése miatt is folyt vizsgálat, illetve amely mindenféle alap nélkül indított vizsgálatot Toto Wolff és felesége ellen, majd utóbbi feljelentést is tett, az több mint baljóslatú. Hunt elmondása szerint nem véletlen, hogy nem csak az ominózus csapat képviselője, de a többi istálló is aggódik, különösen úgy, hogy bin Szulajmnak jelen állás szerint nem lesz ellenfele a 2025-ös elnökválasztáson, így alighanem újabb ciklust kezdhet majd meg a szövetség élén.

    Az etikai bizottság jogkörének megnyirbálása azok után pedig még „érdekesebb”, hogy az elnök a 2021-es megválasztása előtt az FIA átláthatóvá tételével kampányolt, ám regnálása alatt láthatóan fittyet hány erre, és amikor a pilóták felrótták ezt neki, közölte velük, hogy a vezetésen kívül semmi közük semmihez.

    Tudni akarják a versenyzők, hogy az FIA kit rúg ki legközelebb

    Persze miután az etikai bizottság felmentette a 2023-as Szaúd-arábiai Nagydíj manipulálása és az az évi Las Vegas-i Nagydíjjal kapcsolatos machináció kapcsán, bin Szulajm hivatalosan ártatlan, de még egy makulátlan előéletű elnök esetén is szükség van fékekre és ellensúlyokra a rendszerben. Mohammed bin Szulajm szerint azonban láthatóan nincs, ami Ben Hunt szerint hasonló útra terelheti az FIA-t – és mivel a királykategória annak legfontosabb sorozata, így a Forma–1-et is – amire a labdarúgás lépett a volt FIFA-elnök Sepp Blatter ellenfél nélküli újraválasztásával. A svájci sportdiplomata körül ezután elfogyott a levegő és kirobbant a sportvilág legnagyobb korrupciós botránya, Blatter pedig 2015 júniusában hosszas vonakodás után lemondott az elnöki tisztségről.

    Toto Wolff szerint ez az FIA ügye

    Miután George Russell, a Mercedes pilótája Katarban ismét odaszúrt bin Szulajmnak és közölte, jó lenne tudni, hogy legközelebb kit rúg ki az FIA abban példátlan menesztési hullámban, amelyben az utóbbi hetekben áldozatul esett két versenyigazgató és az egyik legrégebb óta szolgálatot teljesítő sportfelügyelő (a list persze ennél jóval hosszabb) is, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, az FIA belső ügyei addig nem tartoznak senkire, amíg azok az F1 előmenetelét segítik.

    „Szerintem annyi embert rúg ki, amennyit akar. Ez az ő szervezete, ő az elnök. Ebbe senkinek nincs beleszólása. Ahol mindez fontos lesz a versenyzőknek és mindannyiunknak, az az, hogy miként javít ez a döntéshozatali folyamaton? Jobbá teszi a szabályokat? Fejlődik a sportág ezen, a szövetségen belüli személyi változások által? A válasz ezekre a kérdésekre, az, hogy igen, ezt teszi. Szóval ez egy belső ügy, amit neki kell kezelnie” – idézi Wolffot a RacingNews365.

    Az osztrák üzletember azzal kapcsolatban azonban már kevésbé elnéző, hogy az FIA körüli negatív hírek rossz fényt vethetnek a sportágra. „Nyilván, ami megjelenik a hírekben, és a potenciális hatása a negativitás és reputáció terén olyasmi, ami mindannyiunknak rossz. A sportnak, a részvényeseknek, a médiának, az FIA-nak, a versenyzőknek, a csapatoknak, mindannyiunknak. A Liberty Media és Stefano Domenicali irányít, és amikor ilyen nagy a polarizáció, ennyi a konfliktus, akkor a racionalitásnak kell győzedelmeskednie. Számomra pedig jelenleg nem úgy néz ki, hogy az győzedelmeskedik.”

    Magyarázatot adott Hamilton szenvedésére a Mercedes rangidős mérnöke

  • Vicces nyilatkozattal emlékezett vissza az egyik pilóta a Katari Nagydíj tükrös incidensére

    Vicces nyilatkozattal emlékezett vissza az egyik pilóta a Katari Nagydíj tükrös incidensére

    Az F1 hétvégi futamán többek szerint túl későn küldte be a versenyirányítás a biztonsági autót a pályán heverő törmelék miatt. Az FIA magyarázattal jelentkezett.

    Az izgalmasra sikeredett Katari Nagydíjhoz hozzájárultak a biztonsági autós fázisok, amelyek közül az egyiket az váltotta ki, hogy Alexander Albon autójáról lerepült az egyik tükör, aztán Valtteri Bottas áthajtott rajta és darabokra törte, ezzel törmelékkel borította be a célegyenes egy részét.

    A sötétség és a villanyfény miatt eleve biztos nehezebben lehetett látni nagy tempónál a szilánkokat, s mint kiderült, volt, aki teljesen félreértette, mire kell figyelni: Cunoda Juki bevallotta, hogy a rádióban eléggé meglepődött, amikor meghallotta, miről tájékoztatják. „A mérnököm azt mondta, hód van a pályán. De nem értettem, mit keresne egy hód a Közel-Keleten, nem értettem, ez hogy lehetséges. Oké, úgy voltam vele, talán a globális felmelegedés képes ilyen meglepetésre és meghonosít érdekes fajokat a Közel-Keleten” – mondta az Autosportnak.

    Az F1-es karrierje után a japánból tehát aligha lesz zoológus. Ugyanakkor más pályákon, például a montrealin valóban fel szoktak bukkanni kisebb állatok, ebből a szempontból nem volt alaptalan a felvetése.

    Az FIA közben kiadott egy közleményt arról, mi volt a látszólagos késlekedés oka, miért nem küldték be egyből a biztonsági autót a tükör leesése, majd széttiprása után: „A bevett gyakorlat az, hogy nem küldenek be biztonsági autót olyankor, amikor csak kevés törmelék szóródott a pályára, a versenyíven túlra. A törmelékek mennyisége akkor nőtt meg, miután egy másik autó áthajtott a tükrön, majd több defekt bekövetkezett, és emiatt hamarosan be kellett küldeni a biztonsági autót. A virtuális formája nem lett volna megoldás, mert a mezőny tagjai szétszóródtak a pályán, a beavatkozó bíróknak nem lett volna idejük takarítani.

    Ettől függetlenül joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy megelőző jelleggel miért nem avatkoztak közbe, hiszen sejteni lehetett, hogy a sok éles szilánk előbb-utóbb kihasítja valakinek az autóján a gumit – ezt Carlos Sainz és Lewis Hamilton versenye bánta. A biztonsági autón a fényjelzések nem működtek rendesen, de ez már más történet.

    Hiába dühöng a McLaren, Norris pontosan azt a büntetést kapta, amit előtte mások is

  • Egy rosszul működő lámpa foszthatta volna meg Verstappent a katari győzelemtől

    Egy rosszul működő lámpa foszthatta volna meg Verstappent a katari győzelemtől

    Max Verstappennek nem volt ellenfele a Katari Nagydíjon, de a biztonsági autó rosszul működő lámpája könnyen kibabrálhatott volna vele.

    Max Verstappen a rajttól a célig kontrollálta a Katari Nagydíjat, és győzelme a teljes táv alatt nem igazán forgott veszélyben, egyetlen szituációt kivéve. Ez a második, a célegyenesben levő törmelék miatt életbe léptetett biztonsági autós fázis végén, az újraindítás előtti körben jött el, amikor a biztonsági autó lámpájának rossz működése miatt a futamot vezető négyszeres világbajnok ébersége kellett ahhoz, hogy elkerüljön egy potenciális büntetést.

    Miután ugyanis mérnöke, Gianpiero Lambiase szólt Verstappennek, hogy a biztonsági autó a kör végén visszatér a bokszba, a Mercedes-AMG GT Black Series tetején levő jelzés nem kapcsolt le. Pontosabban de, csak félig, a szemből látható ledek ugyanis egy idő után már nem villogtak, a hátrafelé néző, versenyzők által látható ledsor viszont igen. Verstappen a 13-as kanyarban meg is jegyezte a rádióban, hogy továbbra is villog a biztonsági autó fényjelzése – az utolsó kanyar előtt a holland mögött levő Norris is jelezte ezt –, mire mérnöke időt kért tőle. Lambiase végül azt az utasítást adta a hollandnak, hogy készüljön fel az újraindításra, ami meg is történt, lévén a Mercedes a villogó ledjei ellenére a bokszba hajtott.

    Verstappen ennyire volt közel ahhoz, hogy Norris elkapja az újraindítás után:

    Mindennek azért van jelentősége, mert a biztonsági autó fényjelzése a pilótáknak is szól, és amíg nem kapcsolták le, a futamot vezető versenyző nem maradhat le a Safety Cartól 10 autóhossznál nagyobb távolságra. Így aztán nagy szükség volt Verstappen éberségére ahhoz, hogy a Red Bull elkerülje a potenciális büntetést, hiszen amennyiben mérnöke üzenete után a holland elkezdett volna leszakadni a biztonsági autóról és 10 autóhossznál messzebb kerül, a felügyelők büntetést szabhattak volna ki rá.

    „A szabály tolt ki velünk ma majdnem. Az az üzenet jött, hogy a biztonsági autó bejön abban a körben, de a fényjelzés nem kapcsolt le. Ebben az esetben tartani kell a távolságot a Safety Car mögött, így [Verstappen] nem lassíthatta vissza a mezőnyt, mert nem volt biztos benne, hogy mit fog csinálni a biztonsági autó. Tulajdonképpen a biztonsági autó utasításait követte, ami aztán kiállt a bokszba, ez pedig nyilván hátráltatta őt (Verstappent), és szerencsés volt, hogy Lando előtt maradt az egyes kanyarban” idézi Christian Horner csapatfőnököt az Autosport.

    Ennek az egésznek aztán az lett az eredménye, hogy Verstappen nem tudott rendesen felkészülni az újraindításra – csak azután maradt le kissé a Safety Cartól, hogy mérnöke megerősítette, a biztonsági autó kimegy a kör végén –, és a többi újraindítással ellentétben nem jóval az utolsó kanyar előtt, hanem csak onnan kijövet lépett a gázra, Norris pedig így tapadni tudott rá, majd a szélárnyékból kilépve megtámadta őt az első kanyarban, hogy aztán Verstappen agresszívan lezárja előtte az utat.

    Az FIA utólag azt a tájékoztatást adta, hogy szóban minden csapatnak jelezték, hogy mikor áll ki a biztonsági autó, a fényjelzés hibájának okát pedig azonosították, de azért elővigyázatosságból a harmadik SC-fázisnál már a tartalék biztonsági autót küldték pályára.

    Sajtó: Pérez a szezon végén távozik a Red Bulltól

  • Hiába dühöng a McLaren, Norris pontosan azt a büntetést kapta, amit előtte mások is

    Hiába dühöng a McLaren, Norris pontosan azt a büntetést kapta, amit előtte mások is

    A McLaren csapatfőnöke finoman fogalmazva sem értett egyet Lando Norris Katari Nagydíj közben kapott büntetésének mértékével, azt ugyanakkor nem lehet elvárni, hogy ilyen esetekben a veszély mértékétől függően súlyozzanak az FIA felügyelői, és különben is, az elmúlt 14 évben ezért a vétségért mindenkit ugyanennyire büntettek.

    Abszolút jogos felvetés, hogy a Katari Nagydíj hétvégéje alatt nem minden büntetés volt következetes, és a felügyelők adott esetben túlságosan szigorúan ítéltek, ám az, hogy Lando Norris 10 másodperces stop and go-t (a bokszutcába hajtva ennyi időre kell megállni a garázs előtt, miközben az autóhoz sem előtte, sem közben, sem utána nem lehet hozzányúlni) kapott azért, mert nem lassított dupla sárga zászlónál, nem tartozik a precedens nélküli esetek közé. „A büntetés alkalmazásánál szerintem elvesztettünk mindenféle arányérzéket” – nyilatkozta Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports-nak, majd kiemelte, különösen az dühíti őket, hogy Norrist annak ellenére büntették, hogy az Alex Albon leszakadt tükre miatt érvénybe léptetett dupla sárga zászlót ezután visszavonták.

    Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy azt sem Stella, sem Norris – ő egyébként a büntetés mértékén sem problémázott – nem vitatta, hogy a versenyző felelőssége észrevenni a sárga zászlót és lassítani, ebben az esetben ez pedig nem történt meg. A büntetés tehát jogos, viszont a McLaren szerint túl szigorú, és ahelyett, hogy az FIA a „poros” szabálykönyvet bújja, a vétség veszélyességéhez mérten kellett volna ítélni. Magyarán: létezik veszélyesebb szituáció is egy pályán heverő törmelékdarabnál, így nem biztos, hogy 10 másodperces stop and go-t kell adni abban az esetben, ha valaki ilyenkor mulaszt el lassítani.

    Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye

    Ezzel ugyanakkor könnyű vitába szállni. A dupla sárga zászlós jelzésnek ugyanis nincsenek fokozatai, amikor a pilóta ilyet lát, fel kell készülnie arra, hogy akár meg is kell álljon a pályán levő veszély miatt. Arra pedig nincs mód, hogy a versenyzőknek az FIA előre jelezze, most csak egy tükördarab van az aszfalton, míg máskor mondjuk keresztbeállt egy másik autó egy beláthatatlan kanyarban. Ezért nincs is mérlegelési lehetősége a pilótának, a dupla sárga az dupla sárga, lassítani kell és kész.

    Ezt alapul véve pedig mondhatjuk, hogy utólag sem szabad azon lamentálni, hogy mekkora volt a valós veszély, hiszen a versenyző azt abban a pillanatban jó eséllyel nem tudja (persze szólhatnak neki rádión, de ez csak akkor lehetséges, ha nem közvetlenül azelőtt történt valami, hogy a pálya adott szakaszához ért), így neki csakis az a feladata, hogy mérlegelés nélkül lassítson, hiszen akár életek is múlhatnak ezen.

    Az alábbi telemetriai összehasonlításból látszik, hogy a dupla sárgás szakaszon áthaladók közül Leclerc (piros vonal) lassított a leghamarabb, ráadásul kétszer is elemelte a gázt, majd a féktáv előtt is hamarabb szállt le a jobb oldali pedálról, mint a korábbi körökben. Verstappen (kék vonal) később és kisebb mértékben emelte el először a gázt Leclerc-nél, viszont aztán a monacóival ellentétben teljesen felengedte a pedált és még fékezett is, hogy aztán a féktáv előtt nagyjából 80%-os állásig újra gázt adjon, majd Norrisnál szintén hamarabb fékezzen. A négyes fogat nem büntetett tagjai közül Sainz (fehér vonal) tette a legkevesebbet, hiszen ő Verstappennél és Leclerc-nél is később emelte el a gázt, és csak egy pillanatra tette ezt meg, majd szintén nagyjából 80%-os pedálállásig ő is újra gázt adott, hogy aztán Verstappennél és Leclerc-nél is később fékezzen. És végül Norris (narancssárga) telemetriáján tökéletesen látszik, hogy ő a legkisebb gázelvétel nélkül, padlógázzal ment át a sárga zászlós szakaszon, majd a négyesből a legkésőbb és legagresszívabban fékezett (ugyanott, ahol egy körrel korábban, amikor még nem lengettek sárgát).

    Azon tehát nincs értelme vitatkozni, hogy Norris szabálytalan volt, de azon sincs, hogy túl szigorú büntetést kapott. A Racefans ugyanis kikutatta, hogy az elmúlt 14 szezonban mindössze három olyan eset fordult elő, amikor egy versenyző futam közben nem lassított dupla sárga zászlónál, és mindhárom eset 10 másodperces stop and go-t ért, és akárcsak Norris, ez a három versenyző is 3 büntetőpontot kapott. A felügyelők tehát abszolút következetes döntést hoztak, ráadásul Max Verstappen 2021-es katari időmérő után ugyanezen vétség miatt kapott 5 helyes hátrasorolása mutatja, hogy nem csak futamon veszik szigorúan az ilyesmit.

    A három eset egyébként Kimi Räikkönen a 2017-es Belga; illetve Nyikita Mazepin és Nicholas Latifi a 2021-es Osztrák Nagydíjon elkövetett vétsége. A Ferrari világbajnoka a Kemmel-egyenesben száguldott padlógázzal úgy, hogy közben Max Verstappen Red Bullját a pálya jobb oldalán mentették a pályabírók; Mazepin és Latifi pedig az osztrák verseny utolsó körében Vettel és Räikkönen ütközése miatt lengetett dupla sárgánál nem lassított eléggé. Őket így már csak utólag tudták büntetni, így a stop and go-t 30 másodperces időbüntetésre konvertálva „töltötték le”.

    Vitájuk után Russell azt hitte, Verstappen kilöki őt az első kanyarban

  • „Hol a bizonyíték a vádakra? Hol?” – újabb kirohanást tett az FIA elnöke, a versenyzők levelére is magasról tesz

    „Hol a bizonyíték a vádakra? Hol?” – újabb kirohanást tett az FIA elnöke, a versenyzők levelére is magasról tesz

    A Katari Nagydíj versenynapjára megérkezve először reagált nyilvánosan az őt ért legfrissebb kritikákra, köztük az F1-es versenyzők által írt levélre és az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm. Úgy érzi, mindent a szövetség érdekében tesz, a pilóták aggodalmaival pedig nem foglalkozik.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség működése a legkevésbé sem nevezhető nyugodalmasnak, amióta bin Szulajm lépett az elnöki tisztségbe 2021 végén. Az emirátusokbeli vezető nyilatkozataival és intézkedéseivel számos vitás helyzetbe került már, s ezek a Forma-1-ben dolgozókban azt az érzetet keltik, hogy az elnök túlszabályozza a sportot, és hatáskörén túlmutatóan is bele akar szólni annak működésébe. Az F1-es pilótákat legutóbb felbosszantó intézkedés a sajtótájékoztatókon elhangzó káromkodások szankcionálása volt, aminek nyomán a versenyzők szövetsége, a GPDA nyílt levélben kérte bin Szulajmot többet között arra, hogy ne kezelje őket gyerekként.

    Az Autosport szembesítette a kritikákkal az FIA elnökét, akit azonban nem hatott meg a versenyzők levele, amiben például a büntetésekből befolyó pénzek elszámolását is kérte.

    „Már bocsánat, de semmi közük hozzá. Én is versenyző vagyok, és tisztelem a versenyzőket. De foglalkozzanak azzal, amihez a legjobban értenek, vagyis a versenyzéssel” – felelt bin Szulajm, aki gyakran utal vissza saját terepralis múltjára annak bizonyításaként, hogy ő nagyon jól érti a pilóták lelkületét. Hozzátette egyébként, hogy 2023-ban összesen 10,3 millió eurót költött az FIA az utánpótlásnevelésre 83 országban.

    Egy másik fejlemény, ami szintén kérdéseket vetett fel a versenyzőkben és a csapatokban egyaránt, hogy az FIA sorozatosan és különösebb indoklás nélkül meneszti szervezetének régi és megbecsült tagjait: két utóbbi nagyszabású kirúgás az F1-es hétvégéket is közvetlenül érintette, hiszen Niels Wittich versenyigazgató és Tim Mayer sportfelügyelő is egyik napról a másikra távozott.

    Tudni akarják a versenyzők, hogy az FIA kit rúg ki legközelebb

    „Tényleg be kellene számolnunk nekik erről? Vajon ők is szólnak nekünk, amikor valami változik a csapataikban? Nem szólnak, de nincs is senkinek ilyen kötelessége. Vannak szabályaink, és azokat követjük, nem pedig a valaki más által kitalált szabályokat. Ilyen egyszerű” – replikázott a menesztések ügyére bin Szulajm, majd eloszlatta azon kételyeket, hogy a távozások miatt káderhiány lépett volna fel az FIA-nál, közben pedig a sajtó felé is megfogalmazott némi kritikát, külön kiemelve a brit lapokat.

    „Minden tiszteletem a médiáé, de miért kellene mindenre válaszolnom? Csak a tagszervezeteink és a sportunk felé tartozom felelősséggel. Azért választottak meg, hogy rendbe rakjam az FIA-t, és pontosan ezt is csinálom. Nagyon elégedett vagyok az új csapatunkkal és a jelenlegi helyzetünkkel. Egyébként ha valaki tudni szeretné, 2023-ban 64 új alkalmazottat vettünk fel, 2024-ben pedig 92-t.”

    „Sokkal fontosabb dolgaim vannak annál, mint hogy minden reggel azt lessem, hogy X, Y vagy Z mit írt rólam. A média már mindenféle koholmányokkal, szexizmussal is megvádolt. Hol vannak ezek? Bizonyította őket bárki is? Előhoznak valamit 23 évvel ezelőttről, és olyanokat mondanak, hogy pénzt loptam, meg beleavatkoztam a felügyelők döntésébe. Hol van mindez? Hol?”

    „Mindenki káoszról beszél? Én mindent megteszek azért, hogy az FIA-t erősebb pozícióba hozzam, mások meg beszélhetnek arról, amiről csak akarnak.”

    Kitálalt a kirúgott felügyelő és botrányos részleteket árult el az FIA elnökéről

  • Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Miközben azon lehet vitatkozni, hogy bele kell-e szólni egy időmérő edzés végeredményébe egy olyan eset miatt, ami feltehetően egyik pilóta végeredményén sem változtatott, azt is látni kell, hogy a Katari Nagydíj felügyelői tényleg igyekeztek következetes döntést hozni, és Max Verstappen is cselekedhetett volna másként.

    Max Verstappent néhány órával a Katari Nagydíj időmérő edzésének kezdete után hátrasorolták egy hellyel, amiért szükségtelenül lassan haladt az utolsó hűtőkörén. A négyszeres világbajnok ezzel elbukta a pole pozíciót, ami pont azé a George Russellé lett, akit a holland a lassú haladásával akadályozott. Russell a rádióban rögtön „szuperveszélyesnek” titulálta, hogy riválisa ennyire lassú tempóban ment az ideális íven, majd utólag elmondta, alighanem a kitérő manőver nélkül – amely során a bal oldali kerekeivel elcsípte a kavicságyat – megnyerte volna az időmérőt.

    Verstappen már a büntetés előtt arról beszélt, hogy „semmi értelme nem lesz”, ha a felügyelők elveszik tőle a pole-t, és nem érti, mit csinálhatott volna másként. A négyszeres világbajnok azt is felhozta, hogy nem akart senkivel sem kitolni, és mivel egy kanyarral korábban Fernando Alonso megelőzte őt, csak helyet akart hagyni maga előtt a gyorskörére. Úgy vélte, Russellnek ugyanezt kellett volna tennie, és lassítania kellett volna, amikor meglátta maga előtt a Red Bullt.

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Arra ugyanakkor nincsen szabály, hogy ilyen esetekben mindenkinek az előtte haladóhoz kell igazodnia, csak a pilóták közötti hallgatólagos megállapodás része, hogy a felvezető kör utolsó szektorában már nem előzgetik egymást. Ez azonban nem ír felül mindent, és ha az adott versenyzőnek mondjuk a gumihőmérséklet miatt nem ajánlatos túlságosan visszalassítania, vagy a mérnöke arra szólítja fel, hogy előzzön meg X/Y-t, mert ki fog futni az időből, vagy mert akkor bármi miatt jobb helyzetben lesz, akkor a pilóta ezt fogja előtérbe helyezni.

    Amit viszont szabályoznak, az az, hogy a pilótáknak a második és az első biztonsági autós vonal között milyen limitidőt kell tartaniuk, illetve az, hogy nem haladhatnak indokolatlanul lassan, ezzel veszélyes helyzetet teremtve. Előbbit a kormányon jelzett deltaidőt figyelve tudják betartani, ez valós időben mutatja nekik, hogy gyorsítaniuk kell-e, vagy az adott tempóval haladva belül lesznek az időlimiten. Ez a limit természetesen pályafüggő, Katarban 1 perc 40 másodpercben határozta meg a versenyigazgató a hétvége kezdete előtt.

    Verstappen az utolsó gyorsköre előtti körben azonban közel 2 perc alatt tette meg a célegyenes végén, az első kanyar előtt levő második, valamint az utolsó kanyar után, a bokszutca bejárata előtt levő első biztonsági autós vonal közötti utat, azaz túlcsúszott az időlimiten. Hasonlóért persze önmagában nem jár büntetés, miként azt a sprintidőmérő is mutatta, amelyen összesen 17 versenyző csúszott túl legalább egyszer a limitidőn, de csak két pilótát, Sergio Pérezt és Cunoda Júkit vizsgáltak utólag, majd ők is megúszták figyelmeztetéssel.

    Arra eközben nincs is előírás, hogy ezt a limitidőt milyen módon kell betartani, de értelemszerű, hogy ha valaki túl sokáig megy túl lassan, egy bizonyos pont után versenytempóra kapcsolva sem fog időben felérni. Ezért aztán, ha valaki limitidőn belül van, csak korlátozott ideig tud nagyon lassan haladni – ez az egész szisztéma lényege. Ezzel mindenkinek jut némi mozgástér – Katarban az időmérős idők alapján 17-20 másodperc – arra, hogy kímélje a gumikat a felvezető körön, illetve az elől haladótól lemaradva helyet hagyjon maga előtt.

    George Russell, Mercedes, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren
    Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen is ezt tette, ám túl sokáig ment lassan, és közben egy gyorskörön padlógázzal teljesítendő, azaz igen tempós kanyarban is lelassított az ideális íven, ezzel akadályozva Russellt. Verstappen ellenérve azon a ponton sántít, hogy Russellnek is le kellett volna lassítani, hiszen abból indul ki, hogy ha ő, mármint a holland, a versenyigazgató előírásaira fittyet hányva, az időlimitet közel 20 másodperccel túllépve készül fel a gyorskörére, akkor hozzá igazodva a mögötte haladónak is ezt kell tennie. De nem kell, miként Russellnek nem is állt szándékában, hiszen ő a limitidőn belül autózva arra is figyelt, hogy időben felérjen a gyorskörére.

    Verstappen így tulajdonképpen ott hibázott, hogy az ideális íven maradva lassított (miközben egyébként Alonsót egy kanyarral korábban onnan lehúzódva engedte el), és abból indult ki, hogy Russell is ezt fogja tenni, miközben semmi nem kötelezte erre, sőt, a limitidő miatt pont, hogy amiatt volt nyomás a Mercedes pilótáján, hogy időben elkezdje a körét. Russell eközben joggal várhatta el, hogy ha valaki jó néhány kanyarral a kör vége előtt, egy padlógázas kanyarban ilyen mértékben lassít, azt ne az ideális íven tegye.

    Az indoklásukban egyébként a felügyelők is „bonyolultnak” nevezték az esetet, hiszen az egyértelmű, hogy Verstappen nem tartotta be a versenyigazgató utasítását (nem maradt a limitidőn belül), az ő megítélésük szerint pedig „a körülményeket figyelembe véve szükségtelenül lassan haladt.” Hogy mik voltak ezek a körülmények, azt a felügyelők nem részletezték, de bizonyára úgy ítélték meg, hogy Verstappennek lett volna még ideje jobban lemaradni Alonsótól a kör végén.

    Verstappen mellett szól ugyanakkor, hogy a fedélzeti kamerájából tökéletesen látszik, hogy előtte Alonso is lelassított a pálya azon szakaszán, ahol ő végül akadályozta Russellt, és a négyszeres világbajnok lassítása azt a célt szolgálta, hogy tartsa a távolságot az Aston Martinhoz képest. Azaz ő pontosan azt tette, amit szerinte Russellnek is csinálnia kellett volna. Az viszont lényeges különbség, hogy mivel Alonso Verstappen után kezdte meg a felvezető körét, és közben megelőzte a hollandot, bőven a limitidőn belül ért fel a gyorskörére, így ő időtúllépés nélkül megtehette, hogy lassít. Verstappen ezzel szemben közel 20 másodperccel túlcsúszott, és ha Russell marad mögötte, szinte biztos, hogy ő sem ért volna fel, lévén így is csak nagyjából 2 másodperccel az 1:40-es limiten belül szelte át az első biztonsági autós vonalat. Persze mondhatjuk, hogy a kör végén Russell is lelassított, és amikor Verstappen mögé ért, még bőven volt időtartaléka, de ettől még fennáll, hogy szabály szerint Russellt semmi nem kötelezte erre.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A felügyelők emellett kiemelték azt is, hogy Verstappen többször is belenézett a tükörbe, és látta, hogy mögötte jön Russell, azaz nem róható fel enyhítő körülményként, hogy nem volt tisztában a Mercedes közeledésével. A limitidő túllépése, a veszélyes helyen történő lelassítás és az, hogy tisztában volt Russell érkezésével, együttesen pedig már arra sarkallta a felügyelőket, hogy ne vegyék egy kalap alá ezt az esetet azzal, amikor valaki csak simán túllépi a limitidőt. Így végül a megrovás után következő legenyhébb büntetést, az egy helyes hátrasorolást alkalmazták.

    Hogy miközben senkinek nem ezen múlt a jobb vagy rosszabb eredménye – Russell szerint persze igen, de ezt azért nem árt fenntartásokkal kezelni –, kell-e büntetést alkalmazni, azon persze lehet vitatkozni, de miközben a pilóták és a csapatok (a szurkolókról nem is beszélve) is rendre a következetességet kérik számon a felügyelőkön, az ebben az esetben elmondható, hogy megpróbáltak következetesek lenni, és a vétséggel arányos büntetést alkalmazni. Ezért nem adtak 3 helyet, miként a klasszikus feltartásért szokás.

    A Red Bull hozzávágta a konyhai mosogatót az autóhoz, majd csoda történt

  • Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Max Verstappen már azelőtt úgy vélte, mielőtt megbüntették volna a Katari Nagydíj időmérőjén és elvették volna tőle a pole pozíciót, hogy amennyiben ezt teszik, annak nem lesz semmi értelme.

    Mivel a Katari Nagydíj sportfelügyelői helyi idő szerint éjjel egy óráig tanácskoztak azon, hogy megbüntessék-e az indoklásuk szerint az időmérő harmadik szakaszában túl lassan haladó, ezzel veszélyes helyzetet teremtő Max Verstappent, a holland pilóta értelemszerűen már nem kommentálta a sajtónak a büntetést, ám még a meghallgatás előtti szavaiból következtethetünk arra, hogy mit mondott volna.

    A négyszeres világbajnok ugyanis már azt sem értette, hogy egyáltalán miért idézik be őt a felügyelők, és előrevetítette, hogy amennyiben büntetést kap, ezután hasonló helyzetekben ő is majd rágyorsít a kivezető körben az előtte haladókra.

    „Ha ezt elveszik, annak természetesen nem lesz semmi értelme. Mindannyian egyszerűen csak lassan mentünk, úgyhogy nem tudom, mit csinálhattam volna másként. Már az a tény is nagyon furcsa nekem, hogy oda kell mennem (a felügyelőkhöz). Máskülönben legközelebb én is csak padlógázzal fogok menni, és úgy teszek, mintha mindenhol nekimennék mindenkinek. George-nak egyszerűen csak fékeznie kellett volna, hiszen én is fékezek, nem?” – idézi a hollandot a RacingNews365.

    Russell fedélzeti kamerájából az eset:

    A büntetés indoklása alapján ugyanakkor a felügyelőknek nemcsak azzal volt a bajuk, hogy Verstappen az előírt minimumidőn kívül haladt, és szerintük szükségtelenül lassan vezetett, hanem azzal is, hogy ezt az ideális íven tette úgy, hogy közben látta a mögötte nagyobb sebességgel érkező Russellt. Amennyiben lehúzódott volna, vélhetően nem kap büntetést.

    Ami pedig a Mercedes versenyzőjét illeti, így megkapta azt a pole-t, amit véleménye szerint a felvezető körös incidens nélkül megszerzett volna, hiszen csupán 0,055 másodperc választotta el Verstappentől. „Az első köröm igazán erős volt, nagyon elégedett voltam vele. Azt hiszem, néhány tizeddel vezettem. Aztán az utolsóban nem javítottam. Nyilván nagyon kusza kivezető köröm volt a Max-szal történt majdnem ütközéssel, ami miatt két kanyarral a kör kezdete előtt átmentem a kavicson (valójában a bal oldali kerekeivel elcsípte kicsit a kavicsot, de azért át nem ment az egész kavicságyon – a szerk.). Szóval nem volt jó kezdés, amiben valószínűleg benne volt az 55 ezred” – mondta utólag Russell.

    Pérez és egy gyerekeknek nem való tett segítette „csodához” Verstappent az időmérőn

  • Tanácskoztak az F1-es pilóták: szabályos lesz a leszorítás, de a pályák a hibásak

    Tanácskoztak az F1-es pilóták: szabályos lesz a leszorítás, de a pályák a hibásak

    George Russell, a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) igazgatója elmondta, mire jutottak az előzésekkel kapcsolatos megbeszélésen a pilóták, és miként fognak változni a szabályok.

    A Katari Nagydíj csütörtöki napján lezajlott az F1-es pilótáknak az a megbeszélése, amit már az USA Nagydíj után beharangoztak, és amelyen megvitatták a versenyzési irányelvek Austinban kidomborodó hiányosságait. Mint arra bizonyára sokan emlékeznek, Texasban több esetben is büntetést osztottak ki a felügyelők olyan helyzetekben, amikor valaki leterelte a másikat a pályáról. A legnagyobb visszhangot a Max Verstappen és Lando Norris közötti csata váltotta ki, amely során a McLaren versenyzője kívülről próbálkozott a holland ellen, aki nem hagyott neki helyet, majd mindketten elhagyták a pályát, de Norris került előrébb, majd büntetést kapott.

    Nem Verstappennek csal az FIA, hanem csak szimplán próbálta követni a szabályokat

    Katarban a versenyzők arról tanácskoztak, hogy milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy a jövőben könnyebb legyen az ő és a felügyelők dolga is, majd arra jutottak, hogy elsősorban a pályákon kell változtatni, de amíg ez nem történik meg, a versenyzési irányelvek módosítására van szükség.

    „Nem gondolom, hogy ez rakétatudomány lenne. Szerintem mindannyian ugyanúgy érzünk. Ha előzöl a külső íven, megcsinálod a kanyart és nem mész le a pályáról, akkor az a te kanyarod. Az ember kemény versenyzést akar látni, azt, hogy a pilóták kerék a kerék elleni párharcot vívnak. Elképesztően néz ki, amikor emberek átmennek a kavicságyon és az autó szórja a szikrákat. Szerintem a felügyelők is felismerik ezt. Ha kívül vagy és megelőznek, akkor pedig a te feladatod meghátrálni” – ecsetelte George Russell, a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) igazgatója.

    „Jelenleg van egy rész a szabályban, amely kimondja, hogy a belül levő versenyzőnek helyet kell hagynia a másiknak a kanyarcsúcsponttól a kijáratig. Ezt kukázni fogják, és remélem, hogy már ettől a hétvégétől” – ismertette Russell a változtatást.

    Magyarán, amennyiben világos, hogy a belül levő, előző pilóta be fogja tudni venni a kanyart, a külső íven haladónak kell elvennie a gázt. „Sok versenyző egyetért azzal, hogy ha te a belső íven előzöl, az első számú szabály, hogy a pályán kell tudnod maradni. Ha erre képes vagy, jogodban áll szélesre terelni a másikat, mert a gokartos évek óta mindannyian így csináljuk. Ha belülről előzöl valakit, megvan a jogod ehhez” – mondta Russell, majd rátért a pályák hiányosságaira.

    „Azt is megállapítottuk, hogy a legtöbb problémát a pályák okozzák. Beszéltünk számos, Austinban tapasztalt problémáról, és szerintem számos előzést meg sem kíséreltek volna, ha kavicságyak vannak a bukótérben, mint például Ausztriában a 4-es kanyarban. Ha 1-2%-kal átléped a határt, már mész is a kavicságyba. A pályák jelentik a probléma gyökerét, a versenyzési irányelvek pedig a köztes megoldást, amiben meg kell egyeznünk, amíg nem lesz minden pálya rendesen kialakítva.”

    Több kavicságyat akarnak / rFotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A híresek agresszívan védekező, Lando Norrist Mexikóban egymás után két alkalommal is leterelő Max Verstappen úgy véli, a kavicságyak automatikusan megoldják majd a vitás esetek többségét a külső íven történő előzési kísérleteknél is. „Szerintem lassú kanyarban előzni a külső íven sokkal bonyolultabb, mint egy közepesen gyors vagy gyors kanyarban, mert az esetek többségében utóbbiakban az embernek van lendülete. Ha nincs kavicságy, normál esetben következmények nélkül ki lehet menni a bukótérbe. De néhány pályán vagy látunk egy tiszta előzést a külső íven, vagy az illető kihátrál a manőverből, mert fél attól, hogy a kavicságyban végzi. Ez már önmagában megoldja a gondok 90%-át.”

    Azzal kapcsolatban, hogy míg minden pályát módosítanak, évek is eltelhetnek, a négyszeres világbajnok ezt mondta: „Ha kevesebb problémát akarunk, akkor kavicságyakat kell elhelyezni. Nyilván ez egyes pályákon nehezebb, mint másokon, de a kérdés az, hogy mennyire akarsz F1-es futamot rendezni a pályádon? Ez ennyire egyszerű.”

    Tudni akarják a versenyzők, hogy az FIA kit rúg ki legközelebb

  • Elképesztő, 20-ból 17 pilótát vizsgálnak a katari sprintidőmérő után

    Elképesztő, 20-ból 17 pilótát vizsgálnak a katari sprintidőmérő után

    Három versenyzőt kivéve a mezőny mindegyik tagjára vizsgálat vár a Katari Nagydíj sprintidőmérője után. 

    Miután nem követték a versenyigazgató utasításait, a 20 fős mezőny 17 versenyzőjét fogják vizsgálni a felügyelők a Katari Nagydíj sprintidőmérője után. A vizsgálatot megúszók Fernando Alonso, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg, rajtuk kívül ugyanis senki más nem tudta betartani a maximális részidőre vonatkozó előírást, azaz 17-en a levezető vagy töltőkörükben lassabban haladtak a megengedettnél.

    Ráadásul ezen 17 versenyző közül ezután 7-en: Liam Lawson, Lance Stroll, Alex Albon, Oscar Piastri, Charles Leclerc, George Russell és Lewis Hamilton egy második alkalommal is elkövette ugyanezt a vétséget, úgyhogy őket mindjárt két potenciális szabályszegésért vizsgálják.

    FRISSÍTÉS

    A felügyelők a 17 pilótánál összesen 40 potenciális kihágást jegyeztek fel, azaz ez a 17 versenyző összesen ennyi alkalommal nem tartotta be a szintidőt az első és a második Safety Car-vonal között. Végül az a döntés született, hogy ebből a 40 esetből 38-ban nem osztanak ki büntetést, ám Sergio Pérezt és Cunoda Júkit beidézték meghallgatásra. Egy-egy esetet ők is megúsztak, ám mivel azon versenyzők közé tartoznak, akik egynél többször mentek túl lassan, a másodikért kapták az idézést.

    Pérez esetében ez a mexikói pilóta azon köre, amely az utolsó gyorskörét megelőzte (ennek elején meccselt Charles Leclerc-rel), és amelyben a megengedett 100 másodperces időlimitet 44 másodperccel túllépve, összesen 144 másodperc alatt tette meg a két Safety Car-vonal közötti távolságot. Ennyire lassan a teljes sprintidőmérő során senki más nem haladt.

    Cunoda és Pérez szombaton, a sprintfutam előtt kell megjelenjen a felügyelőknél, akik a másik 38 esetet azon az alapon nem vizsgálják, hogy ezeknél a szóban forgó versenyző azért lassított le nagyon, hogy ne tartson fel másokat.

    FRISSÍTÉS2

    A meghallgatás után Cunodát és Pérezt is figyelmeztetésben részesítették a felügyelők.

  • Tudni akarják a versenyzők, hogy az FIA kit rúg ki legközelebb

    Tudni akarják a versenyzők, hogy az FIA kit rúg ki legközelebb

    Az FIA újabb vezető szakembereket bocsátott el, és az F1-es pilóták érdekvédelmi szervezetének egyik igazgatóját, George Russellt aggasztják ezek a folyamatok.

    Mostanában nem telik el hónap úgy, hogy az FIA kötelékéből ne távozna valamilyen vezető, és ez már bőven meghaladja a természetese fluktuáció mértékét. Sokan Mohammed bin Szulajm tisztogatását látják a háttérben, aminek legfrissebb fejleménye, hogy elhagyta a szövetséget az egyik régóta szolgálatot teljesítő felügyelő, Tim Mayer, valamint Janette Tan, aki a Forma-2 új versenyigazgatója lett volna Rui Marques utódjaként, akit előléptettek az F1 versenyigazgatójának a váratlanul menesztett Niels Wittich helyére.

    A versenyzők képviseletének egyik meghatározó alakjaként Russell a Katari Nagydíj hangot adott az aggodalmainak, hogy ez nagyon zavaros. Az FIA-nál túl sok változás zajlik, túl gyorsan – szögezte le. – Pont akkor váltak meg két kiemelkedően fontos embertől a szervezetben, amikor átláthatóságot és következetességet kértünk. Ezt teljesen ellentétes a kérésünkkel. Még mindig nem értjük, miért menesztették Nielset, és szerintem senkit sem tájékoztattak Tim távozásáról, és én is csak a médiában hallottam arról, hogy új versenyigazgató jön a Forma-2-be.”

    „Minden szervezetből szoktak távozni emberek és érkeznek a helyükre újak, nincs állandóság. Az érkezőknek viszont meg kell tanulni a szabályokat, és ez minden F1-es csapatnál hatalmas kihívás, pláne az FIA-nál. Szeretnénk tisztábban látni és megérteni, mi zajlik, például értesítsenek arról, kit rúgnak ki legközelebb.”

    A csapatok és az FIA, valamint a versenyirányítás közötti hatékony együttműködés természetesen létfontosságú, és a személyzetben bekövetkező sűrű váltások ezt nem könnyítik meg, hiszen az emberi kapcsolatok kialakításához mindig idő kell. Az F1 új versenyigazgatójával, Rui Marques-szel mindenesetre meg voltak elégedve a pilóták az első bevetésén.

    Norris gúnyolódott rajta, Alonso megfélemlítené Verstappent