Címke: FIA

  • Az FIA és a Forma-1 aláírta az ENSZ éghajlat-politikai sportprogramját

    Az FIA és a Forma-1 aláírta az ENSZ éghajlat-politikai sportprogramját

    Az FIA és a Forma-1 aláírta az ENSZ éghajlat-politikai sportprogramját mellyel megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy 2030-ra karbonsemlegessé válnak.

    Ahhoz, hogy ezt egy szervezet aláírhassa, be kell tartania a környezeti felelősségvállalás előmozdítására, a klímaváltozás csökkentésére, a klímaváltozással kapcsolatos oktatásra, a fenntartható és felelős fogyasztás növelésére és az éghajlatváltozás elleni fellépés támogatására vonatkozó, kommunikációs előírásokat.

    „Mint nemzetközi szövetség, melynek 244 tagja van 140 országból, és mint a motorsport és a mobilitás fejlesztésének vezetője, teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a globális környezetvédelem mellett.” – mondta Jean Todt, az FIA elnöke. „Az ENSZ éghajlat-politikai sportprogramjának aláírása megerősíti azt a törekvést, mely évek óta növekszik szövetségünknél. A hibrid erőforrások F1-es bevezetésétől Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Bizottság létrehozásáig az egész FIA közösség időt, energiát és anyagi forrásokat áldoz a környezeti innovációkra. Arra törekszünk, hogy ösztönözzük a nagyobb figyelmet és a bevált gyakorlatokat a motorsportok fenntartható előírásai kapcsán.”

    „A Forma-1 tavaly ismertette első fenntarthatósági stratégiáját, felismerve azt a fontos szerepet, amelyet játszik az éghajlatváltozás kezelésében.” – mondta az F1 vezérigazgatója, Chase Carey. „Az elkövetkező években olyan intézkedések lesznek eszközölve, melyek csökkentik karbonlábnyomunkat és biztosítják azt, hogy 2030-ra nettó zéró karbonkibocsátásúak legyünk. Örülünk, hogy közreműködhetünk az ENSZ-hez ezen a téren tett erőfeszítéseiben, és szorosan együttműködünk majd az FIA-val, a csapatokkal és partnerekkel, hogy megvalósíthassuk terveinket és jelentős változást érjünk el.”

  • Marko variálna a FIA szuperlicensz pontrendszerével

    Marko variálna a FIA szuperlicensz pontrendszerével

    Dr. Helmut Marko szerint a Forma-1 irányítóinak felül kellene vizsgálnia a szuperlicensz rendszerre vonatkozó szabályokat. Jelenleg egy komplex pontrendszer ennek az alapja, amely arra épül, hogy az adott pilóta a junior kategóriákban mennyire volt eredményes, és ennek köszönhetően teljesíti-e a követelményeket. Marko szerint, aki a Red Bull sikeres junior programjának az irányítója, a rendszert újra kellene gondolni, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Remélem, hogy a FIA felülvizsgálja ezt. Több olyan versenyző is, akinek megvan a megkövetelt 40 pontja, alkalmatlan arra, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben. Ugyanakkor számos olyan tehetséges versenyző akad, akik nem kapnak annyi pontot, amennyire szükségük lenne.”

  • Elhunyt Patrick Folléas, gyászolja a kamion-Európa bajnokság

    Elhunyt Patrick Folléas, gyászolja a kamion-Európa bajnokság

    Múlt hét szerdán elhunyt Patrick Folléas, akit gyászol az egész kamion Európa-bajnokság, és az ETRA is. A francia Lion Truck Racing csapat és a BFT szállítmányozási cég tulajdonosa 54 évesen hagyta itt ezt a világot, hátrahagyva feleségét Maryline-t és a kislányait, Lisa-t, Chloé-t és Emmy-t.

    Patrick 1989-ben alapította a BFT Transport vállalatát, amelyet testvérével, Brunóval irányított. Gazdag képzelőerővel bíró üzletember volt, mindig volt egy újabb ötlete, az alkalmazottjainak inkább egy apafigura volt. A cége 30 éve alatt végig sikeres volt.

    Mivel rajongással szerette a kamionokat, és jól fektetett be a szállítmányozás iparába, természetes folyamat volt a franciának, hogy megszerezze a Lion Truck Racinget. Kiváló főnökként gyorsan az egyik alapköve lett a kamionversenyzésnek, csapata hat francia bajnoki címet szerzett 8 év alatt. Rolf Werner, az ETRA irányítójaként így emlékezett meg róla:

    „Patrick Folléas ismert figurája volt a kamionversenyzésnek, és sokat fejlesztett a bajnokságon is. Elhivatott volt a sportág iránt, és nagyon hiányozni fog a paddockból. A FIA ETRC nevében őszinte részvétemet fejezem ki a felesége és három kislánya iránt, a barátai, ismerősei és munkatársai számára is nehéz időkben.”

  • Hivatalos: Roy Nissany lesz a Williams tartalékpilótája

    Hivatalos: Roy Nissany lesz a Williams tartalékpilótája

    A ROKiT Williams Racing Tel Avivban ma hivatalosan is bejelentette, hogy Roy Nissany lesz a csapat teszt- és tartalékpilótája. Roy háromszor is lehetőséget kap majd pénteki szabadedzéseken, és az újoncok tesztnapján is mehet majd. Számos versenyhétvégén is majd a csapattal tarthat. A gyárban a szimulátoros munkában veszi ki majd a részét, és az év folyamán mindegyik részleggel megismerkedhet majd. A szerződés értelmében az FW43-ason azon hétvégéken amikor Roy vezetheti az autót, megjelenik majd az izraeli támogatója logója is.

    A bejelentést követően Roy Nissany így nyilatkozott:

    „Őrület, hogy hivatalos tesztpilótája lettem a ROKiT Williams Racingnek. Ez egy mérföldkő az izraeli motorsport életében is. Amikor Abu Dhabiban teszteltem a csapattal decemberben, egyből jónak éreztem az autót, és a csapat részének éreztem magam. Az a tapasztalat, amit idén megszerezhetek a Williamsnél nagyon felértékelődik majd, és már nagyon várom már azt, hogy mindez elkezdődjön a pályán és azon kívül is.”

    Roy 2020-ban a FIA Formula 2 bajnokságában is versenyez majd, ahol ment már 2018-ban. Ezelőtt a World Series Formula V8 3.5 kategóriában töltött el három szezont, ahol több győzelmet is szerzett. Volt már korábban is tapasztalata Forma-1-es autóval, 2014-ben Valenciában vezethette a Sauber autóját.

    Claire Williams hozzátette:

    „Örömmel üdvözöljük Roy Nissany-t a ROKiT Williams Racingnél, mint a hivatalos tesztpilótánkat. Roy megmutatta már a vezetési képességeit a szezon utáni teszten Abu Dhabiban tavaly, és lenyűgözött minket az, hogy mit tudott bemutatni ilyen rövid idő alatt. Keményen dolgozik, és nagyon izgatott már, hogy elláthatja ezt a munkakört. idén.”

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/463208594345759/

  • Michelisz Norbert is Goodyear gumikon versenyez a túraautó-világkupa 2020-as szezonjában

    Michelisz Norbert is Goodyear gumikon versenyez a túraautó-világkupa 2020-as szezonjában

    A FIA a Goodyear-t választotta a túraautó-világkupa (WTCR) hivatalos abroncspartnerének. A tendert követően a gumigyártó a 2020-2022 közötti szezonokról kötött megállapodást a sorozat egyedüli abroncsszállítójaként. A Goodyear az új generációs Eagle F1 SuperSport slick és esőre tervezett versenygumikkal fogja ellátni a túraautó-világkupa teljes mezőnyét a 2020-as szezon kezdetétől, amelynek második állomásán, áprilisban a Hungaroringen szurkolhatunk a túraautó-világkupa tavalyi győztesének.

    A 2020-as WTCR szezonban 3 kontinensen, összesen 10 helyszínen zajlik majd a küzdelem a dobogó legfelső fokáért. A futamokat Marokkóban, Magyarországon, Németországban, Szlovákiában, Portugáliában, Spanyolországban, Kínában, Dél-Koreában és Makaón rendezik a szezonzáró malajziai hétvége előtt. Az új abroncsok a 2020 áprilisi marrákesi szezonnyitó versenyen debütálnak, rögtön a következő állomás pedig a Hungaroring lesz, ahol a közönség hazai pályán versenyző Michelisz Norbertnek is szurkolhat.

    A Goodyear nagy múltra visszatekintő motorsportban szerzett tapasztalatának és szakértelmének örökségével áll a sorozat harmadik szezonjának rajtrácsára. Abban a versenysorozatban, amelyben a 2019-es évben Michelisz Norbert a 30 versenyből álló szezon utolsó futamán, szoros versenyen biztosította bajnoki címét, ezzel beírva magát a motorsport történelemkönyvébe.

    Amellett, hogy 2020-tól a WTCR pilótái az új Goodyear Eagle F1 Supersport abroncsokon versenyeznek, szoros együttműködésbe kezd a Discovery tulajdonú WTCR promóter Eurosport Events és a Goodyear. Az együttműködés a Goodyear #backtoracing kampányának a része, a gumigyártó vállalat versenypályára való visszatérésére utalva.

    Mike Rytokoski, a Goodyear Consumer Europe európai alelnöke és marketing-vezetője kifejtette: „Nagy örömünkre szolgál, hogy csatlakozunk az Eurosport-hoz és az FIA-hoz, és a WTCR hivatalos abroncsszállítói lehetünk. Ez tökéletesen egészíti ki a globális visszatérésünket a motorsportokhoz az FIA WEC sorozatán keresztül. Az együttműködés lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljünk a világ minden tájáról érkező szurkolókhoz és motorsport rajongókhoz, illetve, hogy bizonyítsuk a Goodyear Eagle F1 Supersport abroncsaink kitűnő teljesítményét.

    François Ribeiro, a WTCR promóter Eurosport Events vezetője elmondta: „A Goodyear-nek hosszú és sikeres múltja van a motorsportokban, így nagyon büszkék vagyunk, hogy a WTCR-t választották zászlóshajójuknak a versenypályán. A Discovery és a Goodyear közötti megállapodás keretein belül gyümölcsöző együttműködés várható, ami minőségi tartalommal és aktivitások széles körével köti majd össze az ikonikus márkát és a motosport közösségét. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy a Goodyear a WTCR első osztályú partnere lesz mind műszaki, mind marketing szempontból.”

  • Hivatalos: A Pirelli lesz a FIA WRC gumiszállítója 2021 és 2024 között

    Hivatalos: A Pirelli lesz a FIA WRC gumiszállítója 2021 és 2024 között

    A FIA rali világbajnokság exkluzív gumiszállítója a Pirelli lesz négy évig 2021-től kezdve, az RC1 (Rally1) és RC2 (Rally2) kategóriákban is. A cég ajánlatát a FIA Motorsport Világtanása elektronikus szavazás útján fogadta el a héten, egy részletes tenderkiírás után.

    A Pirellinek már komoly múltja van a rali világbajnokságon, 1973-ban mutatkoztak be először, és számos győzelmet és világbajnoki címet szereztek azóta, a legsikeresebb csapatokkal és versenyzőkkel a sportágban. 2017-ben volt egy kis szünet, 2018-ban viszont visszatért az olasz márka, új termékekkel, kifejezetten a többfunkciós igénybevételnek megfelelően amely jól teljesít murván és aszfalton is egyaránt.

    A Pirelli már jelenleg is az exkluzív gumibeszállítója a junior rali világbajnokságnak, így a széria győztesének is. A FIA rali igazgató, Yves Matton így nyilatkozott:

    „A rali világbajnokság egy izgalmas új fázisához ért, és örömmel jelentjük be, hogy a Pirelli lesz az exkluzív gumibeszállítónk négy évig, 2021-től. Biztos vagyok benne, hogy a Pirelli tapasztalata sokat segít majd a programunknak.”

  • Az Alfa Romeo megbukott a 2020-as autója töréstesztjén!

    Az Alfa Romeo megbukott a 2020-as autója töréstesztjén!

    A hírek szerint az Alfa Romeo megbukott a kötelező törésteszten, és teljesen megsemmisült a 2020-as autójuk első elkészült alváza. A Sky Italia és a német Motorsport-Magazin.com is lehozta, hogy az eset a milánói CSI gyárban történt. A Sky azt állítja, hogy emiatt máris csúszhat a csapat tervezett menetrendje.

    A Ferrari is a CSI gyárát használja a FIA töréstesztjére, már bejelentették ,hogy február 11-én, 8 nappal a hivatalos téli tesztek megkezdése előtt leplezik le a 2020-as betontorpedójukat. A Toro Rossóról átnevezett Alpha Tauri pedig Salzburgban, a Red Bull ismert Hangar 7-esében mutatja be az új autóját, február 14-én.

  • Dan Ticktum csatlakozik a Williams versenyzői akadémiájához!

    Dan Ticktum csatlakozik a Williams versenyzői akadémiájához!

    A ROKiT Williams Racing hivatalosan is bejelentette, hogy Dan Ticktum csatlakozik a csapat versenyzői akadémiájához, és egyben fejlesztő pilóta is lesz. Daniel kétszer is megnyerte a híres Makaói Nagydíjat, 2017-ben és 2018-ban is, valamint tavaly második lett a FIA Formula 3 European bajnokságában. 2018-ban megkapta az Autosport National Driver díját, egy évvel korábban pedig a rangos BRDC McLaren Autosport Awardon nyerte meg.

    A 20 éves srác idén Bahreinben az Aston Martin Red Bull Racing Forma-1-es autóját is kipróbálhatta már, valamint a Spanyol Nagydíjat követően Barcelonában is tesztelhetett. A hónap elején pedig bejelentésre került, hogy Dan a DAMS versenyzője lesz a 2020-as FIA Formula 2 bajnokságában.

    Fejlesztő versenyzőként teljesen integrálják majd a csapatba a pályán is, illetve a gyárban Groveban, ahol az eddig megszerzett tapasztalatait kamatoztathatja a szimulátornál, illetve az autó fejlesztésénél. A szigorú szimulátoros program mellett két nagydíjon is ott lesz a mérnökökkel és a marketing csapattal, hogy jobban kivegye a részét ebből is. Dan az akadémia logóját viselni fogja a FIA Formula 2 bajnokság versenyein az autóján és az overálján.

    A bejelentésről Dan Ticktum ennyit mondott:

    „Megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a Williams Racing Driver Academyhez, hiszen a csapatnak hihetetlen történelme van a sportágban. A szimulátorban eltöltött idő és a,z hogy egy ilyen tapasztalt csapattal dolgozhatok, az én fejlődésemet is szolgálja. Az, hogy bevonnak majd teljesen a műveletekbe, egy fantasztikus lehetőség, és nagyon várom azt, hogy hozzátegyek bármit is, amihez csak tudok.”

    Claire Williams hozzátette:

    „Örülök, hogy Dan, aki egy újabb izgalmas brit tehetség csatlakozott a Williams versenyzői akadémiájához. A volán mögötti képességeit már bemutatta, hiszen egymás után megnyerte a Makaói Nagydíjat 2017-ben és 2018-ban. Dan technikai felkészültsége kiemelkedően fontos lesz a csapatnak, és mi segíteni fogjuk abban, hogy tovább fejlődhessen 2020-ban.”

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/466074264109725/

  • Könnyebb és gyorsabb lesz a harmadik generációs Formula E autó

    Könnyebb és gyorsabb lesz a harmadik generációs Formula E autó

    A harmadik generációs Formula 3 autók könnyebbek és gyorsabbak lehetnek a 2020-as szezontól: ezeket az autókat 3 éven át fogják használni majd.

    Az új megállapodás három szezonra terjed ki, így egészen a 2024-25-ös szezonig kitartanak majd az új autók. Az alvázról, az akkumulátorra és az abroncsról is szó esik a kiírásban, utóbbira 2020. május 31-ig lehet benyújtani a pályázatokat.

    A Pályázati Felhívás (ITT) két kulcsfontosságú kritériuma részletezi a harmadik generációs autók méretét és súlyát is: az akkumulátoroknak 284 kilónak kell lenni. Jelenleg a McLaren Applied Technologies szolgálja, amellyel az autók akár a 385 kg-ot elérik. A cél az, hogy pilótával együtt mindössze 780 kiló legyen az autó, így azok 120 kilóval könnyebbek.

    2022-től bevezetnek egy gyors töltésű rendszert is, ezzel 4 kWh plusz felhasználtató energiát ad. A széria szponzora szolgálja majd az új autók töltőrendszerét, beleértve az energiaellátást, az elosztó hálózatot és a használandó töltőrendszereket.

    Az összeghatár 340 ezer euró lehet, de erről jövőre hoz végső döntést az FIA. Az új autók első tesztjei 2021 augusztusában várható.

  • A FIA bemutatta az új TCL kategória szabályrendszerét!

    A FIA bemutatta az új TCL kategória szabályrendszerét!

    A FIA leleplezte az új Touring Car Lite (TCL) szabályrendszerét, amely 2020-ban mutatkozik be. A TCL kategória célja, hogy alapja lehessen a túraautós piramisnak, nemzeti és regionális szinten. Alan Gow, a FIA túraautó bizottság elnöke nyilatkozott erről a TouringCarTimesnak:

    „A TCL – Touring Car Lite – kategória olyan kluboknak, csapatoknak lett létrehozva, akik belépő szintű túraautókkal szerepelnének nemzeti és regionális szinten. Egy átlagosnak mondható szabályrendszer segítségével új versenyzők érkezhetnek így a túraautózás világába. Most a nemzeti szintű túraautós versenyek így egyesített technikai szabályzás alá kerülnek, amelyet a FIA felügyel.”

    Olyan autókat várnak homologizációra a TCL kategóriába, mint például a Ford Fiesta, Skoda Fabia, Renault Clio vagy a Hyundai i20. Turbófeltöltős, maximum 1333 köbcentis motorjuk lehet, maximum 200 lóerős teljesítménnyel, és fronthajtással. Egyes specifikációk közösek lesznek a FIA R1/R2 rali szabályrendszerével, hogy a gyártók használhassák az autóikat ralizásra vagy pályázásra is. Erről így beszélt Gow:

    „A TC Lite koncepciója az R1/R2 rali szabályrendszerére épül, amivel szinergiába kerül a pályaautózás és a rali. Így a gyártók egy alapról tudnak építeni akár rali- vagy túraautókat. Egy egyértelműen pozitívum minden résztvevőnek, tehát a versenyzőknek, csapatoknak és gyártóknak is, hiszen egy jól behatárolt autóval számos bajnokságban el lehet indulni. Egy bajnokságon való részvétel egyre drágább, a TC Lite pedig lehetővé teszi a gyártóknak, hogy hozzáférhető és elfogadható áron biztosítsák a túraautózást, anélkül, hogy még saját márkakupát is kelljen rendezniük.”

    A FIA természetesen hozzátette, hogy azért nem lesz lehetséges teljesen ugyanazzal az autóval versenyezni pályán és raliban is. Hamarosan a FIA oldalán hozzáférhető lesz a teljes dokumentáció.

    Touring Car Lite szabályrendszer

    Támogatható autók: B szegmensű, 3-5 ajtósak
    Termelési adatok: Olyan modellek, amelyekből legalább 5000-et gyártottak már
    Minimum súly: 1,000 kg
    Maximális teljes hossz: 4,200 mm
    Maximális teljes szélesség: 1,950 mm
    Maximális tengelytáv: 2,600 mm
    Motor: Turbófeltöltős, benzines, 1333 cm3-ig
    Maximális teljesítmény: 200LE
    Hajtómű: Elsőkerék-hajtás
    Kevés módosítás a tömeggyártású autókon: Karosszéria és aerodinamikai módosítások (hátsó szárny, splitter, stb.)
    ECU: Különleges egység, amely maximalizálja a teljesítményt, vagy közös ECU