Címke: FIA

  • Helyet cserélhet a kínai és az orosz F1-es hétvége a koronavírus miatt?

    Helyet cserélhet a kínai és az orosz F1-es hétvége a koronavírus miatt?

    A Forma-1 kész törölni az áprilisi Kínai Nagydíjat.

    Múlt héten jelezte az FIA, hogy figyelemmel kísérik a koronavírus miatt kialakult helyzetet, később pedig el is dőlt, hogy a március 21-re tervezett Formula E futamot törlik.

    Nem kizárt azonban, hogy a Forma-1-es futam is hasonló sorsra jut majd.

    „A szervezők Sanghajban azon próbálkoznak, hogy megcseréljék a versenyük időpontját Oroszországgal, ami szeptember 27-én lenne.” – írta a Speed Week tudósítója, Agnes Carlier.

    Hozzátette azonban, hogy az orosz automobil szövetség még nem kapott hivatalos kérést ezzel kapcsolatban.

    „Az FIA megvizsgálja a naptár közelgő versenyeit, és ha szükség esetén megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a globális motorsport közösséget valamint a nyilvánosságot.” – közölte az FIA.

  • Egy FIA orvos reagált Correa kijelentésére, miszerint nem törődtek vele

    Egy FIA orvos reagált Correa kijelentésére, miszerint nem törődtek vele

    A spái versenypálya főorvosa, az FIA orvosi bizottságának tagja, Dr. Christian Wahlen cáfolta Juan Manuel Correa a napokban közölt állítását, mi szerint miközben róla gyakorlatilag megfeledkeztek az illetékesek az ominózus F2-es baleset után.

    Mindenki az elhunyt Anthoine Huberttel volt elfoglalva, ami rendben is van, de ez időben Correa is rendkívül súlyos sérülésekkel került kórházba.

    Correa állítása szerint Spa után mindenki továbblépett a következő, monzai versenyhétvégére, és szinte elfelejtették, hogy ő ott maradt a kórházban, és az orvosoknak szükségük lett volna információra a baleset körülményeiről.

    „Juan Manuel Correa azonnal orvosi figyelmet kapott a baleset helyszínén, a pálya által kinevezett orvos gondoskodott róla, aki tapasztalt aneszteziológus.” – mondta Wahlen a Racefans.netnek. „A balesetnél tevékenykedő orvosokat az FIA helyettes F1-es orvosi küldötte koordinálta, valamint az F1-es mentéseket koordináló orvos, Ian Roberts.”

    „Juan Manuel folyamatosan gondozásban részesült, mentővel a pálya egészségügyi központjába szállították. Érkezése után a traumatológus csapat stabilizálta (az állapotát), akikért én felelek, mint a Nagydíj főorvosa.”

    „Miután konzultáltam Dr. Alain Chantegrettel, FIA F1-es orvosi delegálttal, világos volt, hogy Juan Manuel sérüléseinek milyensége azt követeli meg, hogy helikopterrel azonnal a Center Hospitalier Universitaire Lièg-be (CHU Liège) szállítsák, hogy speciálisabb orvosi ellátásban részesüljön.”

    „Főorvosként és FIA orvosi küldötteként folyamatosan kapcsolatban voltam a kórházzal és szeptember 2-án, hétfpn meg is látogattam Juan Manuelt, aki már lábadozott lábműtéte után.”

    „Ugyanezen a napon Gérard Saillant felvette a kapcsolatot Juan Manuel édesapjával, Juan Carlos Correával, hogy biztosítsa arról, hogy rendelkezésükre áll.”

    „Kedd reggel Juan Manuelnél légzési problémára utaló tünetek jelentkeztek. Ugyanezen a napon a Correa család úgy döntött, hogy egy erre specializálódott londoni kórházba szállítják, hogy a lehető leghamarabb megkapja a megfelelő ortopédiai ellátást a jobb lába.”

    Correa később hazautazott Miamiba és ott folytatódott felépülése és a Racefans.net szerint az FIA hamarosan közöli majd a spái baleset kivizsgálásának eredményeit.

     

  • Hivatalos: Törölték a Formula E kínai versenyhétvégéjét a koronavírus miatt

    Hivatalos: Törölték a Formula E kínai versenyhétvégéjét a koronavírus miatt

    Hivatalossá vált, hogy elmarad a következő hónapban esedékes Sanya ePrix az egyre csak fokozódó problémák miatt, amit az országban kitörő koronavírus okoz.

    A Dél-kínai tenger partján fekvő város lett volna a Formula E hatodik szezonjának egyetlen állomása Kínában, miután a Hongkong ePrix szintén elmaradt a városban zajló erőszakos tüntetések miatt.

    A Formula E hivatlos közleményében jelentette be a hírt, miután tárgyaltak a sanyai kormánnyal, a hainani tartomány vezetőivel, az FIA-val, a Kínai Automobil Szövetséggel és a sorozat regionális partnerével az Enova Holdings-szal.

    A versenyt március 21-én rendezték volna meg, azonban mivel immáron hivatalosan is elmarad a verseny, így egy újabb hosszabb szünet lesz a sorozatban két verseny között. A mostani Santiago ePrix és a soron következő mexikói verseny között is majdnem egy hónap különbség van, azonban a mostani törlés miatt a marrakeshi és a római verseny között szintén valamivel több, mint egy hónapot fog szünetelni az elektromos széria.

    A Formula E az emberek egészségének és biztonságának védelmében döntött így, ugyanis az országban nemrégiben tört ki egy immáron világméretű járvány a koronavírus miatt. A vírus már nem csak a kínai régiókban, hanem már egyes európai országokban is felütötte a fejét. Többek között ezért is hirdette ki a világméretű egészségügyi vészhelyzetet a WHO.

    Az elektromos széria által kiadott közleményben ez áll: „Figyelembe véve a növekedő egészségügyi problémákat és azt, hogy a koronavírust az Egészségügyi Világszervezet már világszintű problémaként kezeli, ezért nekünk, a Formula E-nek is meg kellett tennünk a kötelező intézkedéseket és ennek eredményeképp döntöttünk az esemény törlése mellett. Ezzel szeretnénk megvédeni a sorozatban szereplő emberek és a szurkolók egészségét. Továbbra is szoros együttműködésben dolgozunk az ügyön a regionális partnerünkkel, a sanyai kormánnyal és a helyi szervezetekkel, és folyamatosan monitorozzuk a történő eseményeket.”

    Az FIA a héten már kiadott egy közleményt, miszerint készek bármilyen fajta intézkedést megtenni a motorsport közösség védelme érdekében az egyre csak növekvő koronavírus terjedése miatt.

    Mivel a Sanya ePrix biztosan el fog maradni, ezért a versenyt valószínűleg New Yorkban fogják pótolni, hogy egy futam helyett kettőt rendeznek a „Nagy Alma” utcáin. Egyébként nem csak a Formula E-s verseny, hanem a Forma-1-es Kínai Nagydíj megrendezése is erősen kétséges.

  • Correa éles kritikája az FIA felé: Senki nem törődött velem

    Correa éles kritikája az FIA felé: Senki nem törődött velem

    A tavalyi Belga Nagydíj F2-es főfutamán Juan Manuel Correa volt az egyik versenyző, aki az Anthoine Hubert halálát okozó horrorbalesetbe belekeveredett. Ám a dél-amerikai pilóta szerencsére életben maradt, noha sérülései miatt egy ideig életveszélyes állapotban volt.

    Azóta megindult a felépülés útján, és egy nap újra versenyautóba ülne. Ezt nemrég nyilatkozta az N-TV-nek, de azt is elárulta, hogy az FIA nem igazán törődött vele, válságos állapota ellenére sem.

    „Egy nappal a baleset után az egész Forma-2-es brigád Monza felé vette az irányt, míg én az életemért küzdöttem a kórházban” – mondta. „Az orvosoknak információkra volt szükségük a balesetemről, de senki nem jött az FIA-től, hogy ez ügyben intézkedjen. Senki nem törődött velem közülük. A kórházban a G-erőkkel és egy ilyen nagy ütközés következményeivel sem voltak tisztában. Emiatt majdnem meg is haltam a negyedik napon. Amikor magamhoz tértem a kórházban, annyit tudtam elmondani, hogy a lábaim nagymértékben sérültek és nagyon fájnak. De a legnehezebb pillanat az volt, amikor megtudtam, hogy Anthoine életét vesztette.”

    „Nagyon hiányzik a versenyzés. Remélem, egy nap képes leszek gázt adni a jobb lábammal, és bekerülhetek a Forma-1-be” – tette hozzá.

  • Az FIA nyomon követi a fejleményeket a koronavírus kapcsán

    Az FIA nyomon követi a fejleményeket a koronavírus kapcsán

    Pár napja/hete még az Ausztrál Nagydíjért aggódtunk az ausztrál erdőtüzek okán, mostanra azonban lehet, hogy még nagyobb veszélyben van/lesz a Kínai Nagydíj a koronavírus miatt.

    A vírus decemberben ütötte fel a fejét a kínai Wuhan városában, januárban azonban komolyabban terjedni is kezdett.

    Kedden a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság 132 a koronavírushoz köthető halálesetről számoltak be.

    Mostanra az FIA is megerősítette, hogy vizsgálják a kialakult helyzetet a Forma-1-gyel és az helyi sporthatósággal együtt, és a következő hetekben nyomon követik majd a történéseket annak érdekében, hogy fontolóra vehessék a lehetőségeket az autósport események kapcsán.

    A Formula E és a Forma-1 egy-egy versenye is veszélybe kerülhet. A Sanya E-Prix Március 21-én, míg a Kínai Nagydíj április 19-én lesz a tervek szerint.

    A kínai hatóságok a napokban több, mint egy tucat városban rendeltek el karantént, tiltják az onnan ki, és oda beutazást, ezen kívül fokozottan, hőkamerával ellenőrzik az utasokat a reptereken.

    Számos más sporteseményt és kvalifikációs mérkőzést halasztottak már későbbi időpontra, vagy töröltek.

    A Tour of Hainan kerékpárversenyt február 23 – március 1-re tervezték, de ez már biztosan halasztva lesz, csak úgy, mint a Kínai labdarúgó-szuperkupa február 5-re tervezett meccse. A kínai futballszezon kezdetét egyelőre február 22-re tolták.

    De boksz, kosárlabda, tenisz és úszóversenyeket is halasztottak el, töröltek, vagy tették át más helyszínre.

    A kínai újévi ünnep miatti pihenő időszak január 30-ig tartanának eredetileg, de ezt most minimum február 2-ig meghosszabbították, míg Sanghajban egészen február 9-ig zárva lesznek a vállalatok. Az iskolai szünetet pedig legalább február 17-ig halasztják.

  • A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ-master csapat 12, kihívásokkal teli szakasz után az 1. és 2. helyeket is megszerezte, így 17. DAKAR-győzelmüket aratták idén, ami egy újabb fantasztikus teljesítmény a csapat és hivatalos abroncsszállító partnerük, a Goodyear számára. A rendkívül kemény idei verseny megmutatta, hogy a Goodyear karkasz-technológiája ilyen kihívások mellett is képes tartósan helytállni. A csapat következő megmérettetése a Kínában július 3. és 16. között megrendezésre kerülő Selyemút rali lesz.

    A Dakar hosszú évek óta a világ legkeményebb ralijaként ismert. A verseny idén új terep, Szaúd-Arábia felé vette az irányt. A 7500 km-es táv – amelyből 5000 km speciális gyorsasági verseny – előtt álló csapatok nem tudták, mire számítsanak az új földrészen.

    A január 5-én elrajtoló verseny nem kegyelmezett a csapatoknak. A kamionoknak minden egyes szakaszon változatos kihívásokkal kellett szembenézniük; a köveket rejtő, alattomos sivatagi pályáktól a sziklás kanyonokon át az éles tárgyakkal teli folyómedrekig. Ilyen körülmények között kulcsfontosságú nyomon követni az abroncsok hőmérsékletét. A fülkében a versenyzőknek jól kell dönteniük, hogy megőrizzék sebességüket, és a célvonalig egyben tartsák az abroncsokat. A pilótáknak folyamatosan vezetési tudásuk legjavát kell nyújtaniuk, és óvatosan kell kezelniük az abroncsnyomást is, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek a tapadás/húzóerő, a sebesség és a tartósság között. Mint kiderült, az idei verseny még az elmúlt évek dél-amerikai ralijainál is nehezebbnek bizonyult.

    „A táj odakint lenyűgöző volt, a kamionban azonban minden egyes másodpercben összpontosítanunk kellett, és keményen dolgozni” – fejtette ki Andrej Karginov, a KAMAZ-master győztes 511-es stábjának pilótája. „Az idei verseny veszélyes homokdűnés szakaszokat és éles kövekkel borított, becsapós labirintusokat is tartogatott. Számos kockázatos helyzettel kellett szembenéznünk, de a Goodyear abroncsok kitartottak, kimagasló tapadást biztosítottak a dűnékre való felhajtás során, és rendkívül robusztusnak bizonyultak” – tette hozzá.

     Verhetetlen teljesítmény

     17 győzelmével a KAMAZ-master csapat továbbra is veretlen a DAKARon. A csapat az évek során óriási mennyiségű műszaki know-how-t halmozott fel. Bár a környezet teljesen új volt számukra, a versenyzők minden egyes szakaszon a lehető legtöbbet hozták ki a KAMAZ kamionok teljesítményéből. Padlógázt adva és akár 140 km/h-s sebességgel száguldva az egyenes szakaszokon, számos látványos ugratással a sivatagban, a kockázatokkal teli helyeken pedig mérsékelve a sebességet, a győztes csapat egyszer sem hibázott, és mindössze 46 óra 33 perc 36 mp alatt fejezte be a versenyt. A csapat nagy megelégedésére az abroncsok nagyszerűen bírták a 12 napos hihetetlen utat.

    „A Goodyearnél úgy tervezzük termékeinket, hogy verhetetlen teljesítményt nyújtsanak partnereink számára. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a győztes KAMAZ-master csapat ismét számíthatott termékeink kivételes jellemzőire, amelyek a világ talán legkeményebb versenyén bizonyítottak” – mondta Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója. „Ez tovább bővíti a Goodyear OFFROAD ORD abroncsainak kiváló eredményeit a tartósság, a sziklás és homokos talajon tanúsított húzóerő és a nagy sebesség okozta hatalmas kihívásokkal szemben.” A dobogó eléréséhez kulcsfontosságú a kamion optimális beállítása is. Ehhez a kamionnak és az abroncsoknak tökéletesen kell együttműködniük. Az elmúlt években a Dakaron jellemzően kevesebb mint egy óra különbséggel értek célba a csapatok a 12 teljes napnyi szoros verseny után. Minden perc számít, és bármilyen probléma eldöntheti, hogy dobogós lesz-e a csapat vagy sem.

    A Goodyear fejlett karkasz-technológiája segíti a kamionversenyzést

    Az ASO, a Dakar rali szervezője előírja, hogy minden kamionos csapat köteles sztenderd abroncsokon versenyezni. Az abroncsokat mindennapos rendes használatra kell kifejleszteni, és ezeknek bármely flottamenedzser számára elérhetőnek kell lenniük a piacon. A szélsőséges körülmények miatt a Dakar és a hasonló versenyek a legnehezebb tesztpályát jelentik a Goodyear OFFROAD ORD számára. A győztes KAMAZ-master csapat által választott abroncsok az üzemidő maximalizálására lettek kifejlesztve a nehéz terepi munkák során, például bányákban és kőfejtőkben dolgozó gépjárművek számára. Masszív blokkokat tartalmazó futófelületi mintázatuk és optimalizált futókeverékük nagyfokú ellenállást biztosít a szakadással és vágásokkal szemben.

    A Goodyear a FIA Kamion Európa-bajnokságban való részvétele okán is kiemelten kezeli a termékfejlesztést. A szélsőséges tesztkörülmények között a karkasznak meg kell birkóznia az alakváltozással és a Dakaron is előforduló nagy ugratások, valamint a kamionversenyzésre jellemző gyors kanyarodás miatt az abroncsra nehezedő erőkkel. Mindezek eredménye a Goodyear fejlett karkasz-technológiája, amely fokozza a tartósságot és robusztusságot, illetve pozitívan hat az üzemanyag-hatékonyságra a teljes portfólióban, így az országúti távolsági és regionális fuvarozásban használt, a vegyes használatú, illetve a terep-, valamint buszabroncsok esetében is.

    A Goodyear és a motorsport közös története hosszú és sikerekben gazdag időszakot ölel fel. A vállalat rendkívül büszke arra, hogy vezető csapatok választják hivatalos abroncsszállító partnerüknek. Ezek a csapatok a legnagyobb kihívást jelentő ralikon vesznek részt a világ minden táján, és számítanak sztenderd termékeink elsőrangú teljesítményére. Az abroncsoknak mindenkor készen kell állniuk a váratlan helyzetekre, legyen szó nagy sebesség melletti magas ugratásról vagy csúszós, saras lejtők leküzdéséről a mindennapos munkavégzés során.

     

  • Reakciók Todtnak: Könnyen beszél, aki az FIA pénzén, magángéppel utazik

    Reakciók Todtnak: Könnyen beszél, aki az FIA pénzén, magángéppel utazik

    A Forma-1-es mezőny idén 22 állomásosra bővül, a jövőben pedig még tovább szeretné bővíteni azt a Liberty Media. Ezzel sokan nem értenek egyet, mivel a csapatok alkalmazottjai már így is rengeteget utaznak, és alig marad szabadidejük.

    Erre azonban az FIA elnöke, Jean Todt értetlenül reagált, szerinte ugyanis egyfajta kiváltság ebben a sportban dolgozni, és inkább örülni kéne ennek, hálásnak kéne lenni, főleg, hogy vannak a világon olyan helyek, ahol éhbérért dolgoztatják az embereket.
    A csapatok és alkalmazottaik azonban akkor is túlzónak találják a versenynaptárban szereplő futamok mennyiségét.

    Az orosz Motorsport.com szerint erről a Haas szerelője, Robert Dob beszélt az UOL Esporte-nak.

    „Röviden, szerinte (Todt szerint) örülnünk kéne, hogy nem látjuk a gyerekeinket.” – mondta dühösen Dob. „Ez gyalázatos.”

    „Ez egy olyan embernek a véleménye, aki pénteken érkezik a versenyhelyszínekre és vasárnap el is megy.”

    „Ő nem tölt annyi időt a pályákon, mint mi. Sokan ezt csináljuk már évek óta és más munkát találni sem egyszerű.”

    Dob véleményével egyetért az a Gerard Quinn is, aki korábban szerelő volt a Fordnál WRC-ben, ahol Todt is kezdte profi motorsportos pályafutását.

    „Ezek egy olyan ember szavai, akinek meg van a lehetősége arra, hogy magángéppel utazzon, amit a szervezet (FIA) fizet.” – mondta Quinn. „Ha a családjaink nem támogatnának minket ennyire, a motorsport teljesen másmilyen lenne. Az FIA-nek ezt meg kell értenie.”

    Az egyre több versenyt az alkalmazottak már aligha bírnák, így a csapatok arra kényszerülhetnek, hogy két alkalmazotti gárdát tartson fenn bizonyos területeken, hogy rotálni tudják őket, és ne kelljen mindenkinek minden helyszínen jelen lenni. Ugyanakkor ezt a kiscsapatok aligha tudnák kigazdálkodni, ráadásul ez ellenkezne azon törekvésekkel, melyek szerint csökkenteni kellene a sportban a kiadásokat.

  • Az FIA Motorsport Games 2020-ban Paul Ricard pályáján lesz

    Az FIA Motorsport Games 2020-ban Paul Ricard pályáján lesz

    Az idei FIA Motorsport Games már nem Vallelungában, hanem Paul Ricardban lesz, és Marseille vállalja a vendéglátást a pályán kívül. Jean Todt, a FIA elnökeként erről így nyilatkozott:

    „Örömmel jelenthetem be, hogy sikeres volt a FIA Motorsport Games bemutatkozása, így a növekvő figyelem mellett az esemény átmegy a híres Paul Ricard versenypályára.”

    2019-ben a túraautó kategóriában az orosz Klim Gavrilov nyert, miután az első futamot megnyerte, a másodikon második lett. Paul Ricard október 23-25 között rendezheti majd meg az eseményt, de még a Motorsport Világtanácsának ezt az időpontot el kell fogadnia.

  • A FIA is elégedett az ACO/IMSA közös platformmal

    A FIA is elégedett az ACO/IMSA közös platformmal

    Elégedett a FIA, amiért az Automobile Club de l’Ouest (ACO) és az International Motor Sports Association (IMSA) közös fejlesztési technikai platformot hozott létre, melynek eredményeképp a gyártók egyaránt építhetnek autókat a WEC-nek és az amerikai testvér szériájának is.

    Richard Mille, a FIA endurance bizottságának az elnökeként így nyilatkozott:

    „Igazán örülök ennek a kezdeményezésnek, amelynek eredményeképp a FIA hosszútávú világbajnoksága csak erősödik. Ez a projekt a WEC-nek több gyártót és versenyzőt eredményez majd. A FIA támogatja ezt az új prototípus kategóriát, a megbízható partnerünkkel, az ACO-val együtt.”

  • Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    A korábbi FIA elnök és a March Engineering társalapító Max Mosley elárulta, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmből ő azért kihagyna részleteket, még ha azokkal együtt is teljes. Most jött ki a film bemutató trélere, a Mosley film pedig a manchesteri filmfesztiválon debütál majd, március 8-án.

    A műben nem palástolják majd Mosley ellentmondásos viszonyát apjával Oswalddal. Oswald, a második világháború előtt a brit fasiszták szövetségének volt a vezetője. Nem marad ki természetesen a hírhedt 2008-as eset sem, amikor a News of the World felszínre hozta a magánéleti dolgait, és hogy utána milyen kampányt is folytatott azért, hogy a média adatvédelemre vonatkozó szokásai megváltozzanak.

    A Mosley filmnek is Michael Shevloff a producere és rendezője, aki 2013-ban már bemutatta a Forma-1 biztonságát és Sid Watkins professzor szerepét a „1: Life at the Limit” dokumentumfilmben. Részt vesz a produceri teendőkben Paul Crowder is, akit szintén olyan dokumentumfilmeknél segédkezett már, mint a The Beatles, a The Who, vagy a Luciano Pavarotti életéről szóló film. Író/producerként Alexandra Orton pedig a BBC-n futó családtörténelmi sorozatáról ismert, amely a három évadot is megélt Who Do You Think You Are? néven futott.

    Mosley-n kívül a filmjében feltűnik majd Bernie Ecclestone, Jean Todt, Flavio Briatore, Gerhard Berger, valamint Robin Herd, aki később lett partnere a Marchnál. A motorsport.com-nak így nyilatkozott a film alanya:

    „Eredetileg ez a film Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es baleseteinek a következményéről szólt volna, amelynek hatására az Euro NCAP teljesen forradalmasította a személyautók biztonságtechnikáját. Ez egy kifejezetten érdekes sztori, amit kevesen ismernek. A dolog egyre inkább bővült, végül átalakult valamivé, ami már rólam szólt. Minden benne van, a News of the World történet is, és hogy azóta mi történt. Bernie interjúja érdekes benne, mivel vele is átbeszélik ezt, és hogy mégis kinek az oldalán is állt, amikor ez kiderült. Kérdezték azt is, hogy benne lesz-e Hitler, mint aki vendég volt a szülei esküvőjén? A válaszom, igen, benne lesz. Kellemetlen, meg minden, de talán így még érdekesebb lesz ez a külső szemlélőknek. Egy-két olyan rész van csak, amit ha tehetném, megváltoztatnék, és kivágnám. Akkor viszont pont elvesztené a lényeget, ennek így kell maradnia, függetlennek.”

    Mosley elárulta, hogy a személyes történetein kívül a dokumentumfilmben lesz rengeteg olyan, ami tetszeni fog a benzingőz megszállottjainak:

    „Autósport rajongóknak érdekes lesz, mert sok régi felvétel lesz benne. Olyan dolgok a Marchról, amit már elfelejtettek, vagy még sosem volt látható. Rettenetesen nehéz dolog belezsúfolni valamit másfél órába. Ez olyan mint a könyvem, megírtam, aztán 20.000 szóval rövidíteni kellett, egyszerűen azért, mert túl hosszú volt.”