Címke: FIA

  • Bye-bye: A FIA tiltja 2021-től a DAS-rendszer használatát!

    Bye-bye: A FIA tiltja 2021-től a DAS-rendszer használatát!

    A Dual-Axis Steering, avagy ismertebb nevén a DAS csak 2020 végéig lesz használható, utána a FIA feketelistára rakja. A Mercedes rendszere volt tegnap egész nap a téma, miután Lewis Hamilton kipróbálta az innovatív rendszert, amelynek következtében a kormánya előre-hátra mozgatásával a kerekek dőlésszögén tudott állítani az egyenesekben és a kanyarokban.

    Az ezüstnyilasoknak a pillájuk sem rebbent, amikor a többi csapat az első zúgolódásuk után már vizsgálják, hogy be tudnak-e építeni egy hasonló rendszert a 2020-as autóikba, de talán most kétszer is meggondolják, hiszen a DAS nem lesz hosszú életű. A Mercedes ugyan erre az évre be tudta svindlizni a rendszerét erre a szezonra, de a FIA becsukja ezt a kiskaput, így jövőre nem lehet majd használni. A 2021-es Forma-1-es technikai szabályzat 10.5-ös pontja így szól:

    „A kormányzott kerekeknek a rugózására szolgáló elemek belső oldalán történő rögzítésével fix távolságot kell tartani, amelyet egyedileg kell meghatározni egyetlen kormány forgatási helyzetének a funkciójával”.

    Az Autosportnak meg is erősítették, hogy ez egyet jelent A DAS-rendszer végével. A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy véli, hogy egyre hatékonyabban lépnek fel az ilyen jellegű kiskapuk ellen:

    „Amennyiben az egyik csapat olyan megoldással áll elő, amelyről még elképzelés sem volt, és annyira kiemelkedik, hogy megsemmisíti a szorosabb mezőnyről alkotott elképzelésünket, akkor ezen vezetés már a csapatok elégséges támogatása mellett megállíthatja azt. Ez egy új filozófia a sportágban. Ezután át kell gondolni azt, ha talál valaki egy kiskaput a szabályzásban, hogy kihasználja azt, vagy megkockáztatja azt, hogy megállítják. Esetleg elmondja a FIA-nak, mert nem készakarva tette?”

  • Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    A WTCR eredetileg 2021-re tervezett költségcsökkentő reformját idén vetik be, reagálva a piaci igényekre. A tervezetről az FIA Motorsport Világtanácsa dönt majd, következő gyűlésén, március 6-án, Genfben.

    A túraautó világkupa 2018-as indulását követően nagy népszerűségre tett szert. A sok induló azonban a fejlesztési verseny költségeit is megemelte, amit egyre nehezebb fenntartani, ráadásul a TCR kategória eredeti karakterétől is eltér, miszerint nem gyárak, hanem az autót megvásárló csapatok versenyeznek egymással.

    Az FIA Túraautó Bizottsága a csapatokkal és a részvényesekkel együtt úgy döntött, lépnek a költségek egekbe szökése ellen.

    Ezentúl egy időmérő lesz kettő helyett. Igaz, ugyanúgy három részre osztva dől majd el az immár egyetlen pole pozíció sorsa.

    Visszatér a WTCC-ből már jól ismert két futamos hétvége is. Az időmérő a második futam rajtrácsát határozza majd meg, ami – a Nordschleife kivételével – három körrel hosszabb lesz az elsőnél. Az első futam részben megfordított rajtsorrenddel indul majd.

    Így ezentúl elég lesz két nap a versenyhétvége lebonyolítására az eddigi három helyett, két szabadedzéssel indítva a programot. A versenyek pedig a második napon lesznek megtartva.

    A csapatok létszámát is jobban lehatárolják majd. A kétautósok 12, a háromautós alakulatok 18 csapattagot foglalkoztathatnak. Viszont mindössze 10 ember dolgozhat majd az autón. A költségek tovább csökkennek azzal, hogy 18 helyett csak 12 garnitúra gumit lehet használni hétvégenként. A Hungaroringen ez a szám – az új abroncsokhoz való hozzászokást könnyítendő – még 18 lesz, szemben az eddigi, első hétvégén előírt 22-vel.

    „Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hogy a részvényesek, a média és a szurkolók számára is vonzó maradjon a sorozat. Emellett biztosítanunk kellett, hogy privát csapatok továbbra is el tudjanak indulni.” -nyilatkozta François Ribeiro, az Eurosport Events feje, a WTCR promótere.

    „A fenntarthatatlan költségek és a koronavírus világgazdaságra gyakorolt hatása felgyorsította a költségcsökkentésre irányuló újításainkat, amit az FIA-val és a csapatokkal közösen dolgoztunk ki. Ezek szükséges változások, ebben a felelősségteljes irányban kell tovább haladnunk.”

    Eddig az Audi, Sébastien Loeb Racing (Volkswagen) és a Romeo Ferraris (Alfa Romeo) is visszamondta az indulást a idei szezonra. Ha a változások hatására mégis akarna valaki csatlakozni, arra március 6-ig van lehetősége.

  • Imola rámenne a Kínai Nagydíj által hagyott tátongó űrre!

    Imola rámenne a Kínai Nagydíj által hagyott tátongó űrre!

    Imola versenypályájának a vezetősége hivatalosan is megkereste az illetékeseket, mert szeretnék helyettesíteni idén a Kínai Nagydíjat a Forma-1 versenynaptárában. A koronavírus kitörése miatt azt már korábban bejelentették, hogy az áprilisban tartandó sporteseményt „elhalasztanák”. A sportág irányítói reménykednek benne, hogy egy későbbi időpontban mégis megtartható lenne, a szezon folyamán, amennyiben a helyzet javulna.

    A halasztás azt is jelenti, hogy keletkezne egy négy hetes szünet a vietnámi és a holland futam között. Imola ezt az űrt kívánja betölteni. A Racingnews365-nek nyilatkozott Roberto Marazzi, a pálya igazgatója:

    „Időközben beadtunk egy kérvényt a FIA-nak és a Forma-1 menedzsmentjének is, hogy helyettesítenénk a Kínai Nagydíjat. Választ erre még nem kaptunk.”

    A Liberty Media felkérte a csapatokat, hogy keressenek egy másik dátumot a Kínai Nagydíjnak, de csak azért mert valaki(k) ezt nagyon szeretnék, még egyáltalán nem biztos, hogy lesz is emiatt változás. Marazzi is elismerte, hogy nehéz dolguk lesz:

    „Arra számítok, hogy nehéz lesz mindezt elintézni.”

    Mindemellett még ha a FIA, a Forma-1 vezetősége és a 10 csapat is rábólint, a verseny szervezőinek is azonnali forrásokat kell találniuk a futam megrendezéséhez. A Forma-1 utoljára 2006-ban járt Imolában, ahol akkor San Marino Nagydíját rendezték meg.

  • Magnussen szerint elmaradhat a Vietnámi Nagydíj is!

    Magnussen szerint elmaradhat a Vietnámi Nagydíj is!

    A Forma-1 akár egy hat hetes szünetet is megélhet 2020-ban, hiszen a koronavírus miatt a Vietnámi Nagydíj megrendezése is veszélybe került. Ahogy az várható volt, a FIA szerdán az áprilisi Kínai Nagydíj megrendezését elhalasztotta, és még a Forma-1-et irányító Chase Carey is elismerte, hogy nem valószínű az, hogy későbbi időpontot tudnak majd találni neki:

    „Egyértelmű, hogy sűrű a versenynaptárunk, így nem egyszerű új időpontot találni, amikor már egy hónap múlva kezdődik is a szezon.”

    A FIA mindeközben nyitva hagyta annak a lehetőségét is, hogy törlik a vietnámi futamot is, hiszen az ország határos Kínával, és 14 koronavírusos esetről tudnak Vietnámban. Így fogalmazott a FIA közlemény:

    „A globális helyzetet a vírus miatt továbbra is elemzi a FIA más motorsport események kapcsán is.”

    Kevin Magnussen, úgy gondolja, hogy akár a vietnámi versenyük is elmaradhat, amelynek következtében lenne egy jó hat hetes szünetük. Így nyilatkozott a dán TV2-nek:

    „Meglátjuk, hogy mi lesz. Vietnám a versenynaptárban közvetlenül Kína előtt lesz, így figyelemmel kísérjük az ottani helyzetet is. Szomorú, hogy ez van, de fogjuk fel úgy ezt a dolgot, mintha egy mini-vakációnk lenne.”

    A Forma-1 vesztesége a Kínai Nagydíj törlése miatt nagyjából 30 millió dollárt tesz ki, és ez a szám megduplázódna, amennyiben Vietnámnak is mennie kellene. Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként a Reutersnek azonban azt mondta, hogy Vietnámból azt az információt kapták, hogy nyugodtan dolgozhatnak tovább a verseny megrendezésén.

  • Hivatalos: Elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírusjárvány miatt!

    Hivatalos: Elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírusjárvány miatt!

    A 2020-as Kínai Nagydíjat eredetileg április 17-19 között tartották volna, de a koronavírusjárvány kitörése miatt elhalasztják. A verseny promótere, a Juss Sports Group, hivatalosan is kérte, hogy halasszák el, és erről egyeztettek a FIA-val is a Kínai Népköztársaság Autó- és Motorkerékpár Sportszövetségével (CAMF) és a Sanghaji Sportfelügyeleti Tanáccsal folytatott megbeszélések után.

    A WHO is koronavírus miatt globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította, A Forma-1 pedig az irányítótestülettel a FIA-val egyetemben úgy döntöttek, hogy elfogadják a halasztás iránti kérelmet, az utazó személyzet a résztvevők, valamint a rajongók, egészségének és biztonságának az érdekében.

    A Forma-1 és a FIA továbbra is szorosan együttműködik a csapatokkal, a verseny promóterével, a CAMF és a helyi hivatalok képviselőivel, hogy elemezzék a helyzetet, és hogy milyen kihatásai vannak. Az összes résztvevő keresi a megoldást egy alternatív dátumra az év egy későbbi szakaszában, amennyiben javulna a helyzet. A hivatalos F1 közleményében ennyit írnak:

    „A Kínai Nagydíj mindig is nagyon fontos része volt a Forma-1 versenynaptárának, és a rajongók is mindig hihetetlenek ott. Mindannyian versenyezni akarunk Kínában, amint ez lehetséges, és minden jót kívánunk az országnak, ebben a nehéz időszakban.

  • Amerikai licensszel lesz kénytelen versenyezni idén Stroll és Latifi!

    Amerikai licensszel lesz kénytelen versenyezni idén Stroll és Latifi!

    Furcsa helyzetbe került a Forma-1 két kanadai versenyzője Lance Stroll és Nicholas Latifi. Ugyanis idén nem kaphatnak versenyzési engedélyt hazájukból, amit így az Egyesült Államok fog biztosítani nekik.

    A történet hátterét az adja, hogy az ASN Canada FIA, ami a kanadai motorsportos ügyekért felelős szervezet a tavaly év végi közgyűlésén döntött arról, hogy december 31.-i hatállyal kilépnek a Nemzetközi Automobil Szövetségből (FIA).

    Ez pedig azt jelenti, hogy így Lance Stroll és az első F1-es évére készülő Nicholas Latifi sem tudja kiváltani a kanadai versenyzői licenszét erre az idényre.

    Az FIA Sportszabályzata azonban engedélyezi, hogy ilyen esetekben más országok engedélyével induljanak. Így az Egyesült Államok Autóversenyzői Bizottsága fogja majd kiadni nekik is a versenyzői licenszüket.

    Ennek ellenére ők hivatalosan továbbra is kanadaiakként fognak szerepelni, hiszen az FIA szabályzata azt is kimondja, hogy függetlenül a pilóták licenszének nemzetiségétől a hivatalos dokumentumokban, kiadványokban, illetve díjátadó ünnepségeken az útlevelükben lévő állampolgárság a mérvadó. Vagyis, ha Stroll vagy Latifi idén futamot nyerne, akkor is a kanadai himnuszt fogják nekik lejátszani.

    Az FIA márciusban új kanadai ügynökséget fog keresni, ami a jövőben a pilóták engedélyeztetésével fog foglalkozni az ASN Canada helyett. A szervezet kilépése azonban semmilyen hatással nem lesz a Forma-1-es Kanadai Nagydíjra.

  • Correa jócskán hiányosnak találja az FIA baleseti jelentését

    Correa jócskán hiányosnak találja az FIA baleseti jelentését

    Közölte az FIA a jelentést arról az augusztusi, spái F2-es balesetről, mely Anthoine Hubert életét követelte, Juan Manuel Correának pedig súlyos sérüléseket okozott

    Correa lába több ponton eltört és életveszélyesen sérült a tüdeje is; egy ideig kómában volt.

    Correa több műtéten is átesett, köztük egy 17 órás lábműtéten, melyre azért volt szükség, hogy ne kelljen amputálni a lábát.
    Jelenleg már Miamiban lábadozik.

    Az FIA augusztus óta vizsgálta és elemezte a baleset körülményeit, melynek következtetéseit most  tették közzé.

    Correa, aki egyébként tavaly az Alfa Romeo Racing fejlesztő versenyzője is volt, azonban úgy gondolja, hogy ez a jelentés még mindig hagyott nyitott kérdéseket.

    „Pénteken az FIA bejelentette, hogy befejezték az augusztus 31-én a Spa-Francorchampsen történt baleset vizsgálatát és közzétettek egy összefoglalót a kapott eredményekről.” – írta Correa Instagramon. „Az FIA biztonsági részlegének több, mint öt hónapba telt, hogy lezárják a vizsgálatot, de szerintem az összefoglalójuk több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad.”

    „Továbbá meglepőnek tartom, hogy a teljes, egész baleseti jelentést nem tették elérhetővé számomra, hogy esetleg világosabban láthassam az összefüggéseket, melyeket az FIA feltárt.”

    „2019 augusztus 31-én barátom és versenytársam életét vesztette, egy család elvesztette egy szerettét, én pedig súlyos sérüléseket szenvedtem.”

    „A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de talán mindez a fájdalom és áldozat értelmet nyer, ha segít biztonságosabbá tenni a sportot.”

    „E tekintetben folytatni fogom a munkát a jogi csapatommal, hogy megszerezhessük a másolatát a teljes baleseti jelentésnek.” – tette hozzá Correa.

    „Remélem, hogy később olyan helyzetben leszek, hogy tovább véleményezhetem a jelentést, amit rendelkezésemre bocsátanak, és majd világosabban látom az FIA eredményeit és azt, hogy milyen biztonsági fejlesztéseket terveznek bevezetni ezzel kapcsolatban.”

  • Április közepén dőlhet el ki gyártja majd az üzemanyag-átfolyásmérőket

    Április közepén dőlhet el ki gyártja majd az üzemanyag-átfolyásmérőket

    Az FIA már kiírta a pályázatot az egységes üzemanyag-átfolyásmérő eszközök gyártására.

    Tavaly októberben az új szabályok ismertetése kapcsán került elő az egységes szenzorok ötlete. Az új regula kimondja, hogy 2021-től minden autóba egy külső cég által gyártott szenzort kell majd betenni. Ezzel a lépéssel nem csak trükközéseket szeretné beszüntetni az FIA, hanem az átfolyásmérő gyártásának és fejlesztésének költségét is levenné az istállók válláról.

    A pályázatokat március 13-ig várja a Szövetség (Ausztrál Nagydíj, péntek), míg a döntés április közepén születhet meg. A beszállítóval 2021-2023-ig szerződne le az FIA első körben, majd a stabilitás megőrzése érdekében a kontraktust ki lehet terjeszteni 2024-re és 2025-re.

    A tendernek a szabályzat 5.11.3 cikkelyének kell megfelelnie, ami a következőket mondja ki:

    ,,Minden autónak tartalmaznia kell egy olyan átfolyásmérőt, amit az FIA kijelölt beszállítója gyártott. Az eszközt kizárólag az üzemanyagtartályban lehet elhelyezni. Az érzékelőket az FIA technikai részlegének meghatalmazása szerint lehet használatba venni.”

    A Szövetségnek tavaly sok munkát adott a Ferrari és a Red Bull kakaskodása. A szezon végén ugyanis az osztrák csapat bizonyos megoldások szabályosságáról érdeklődött, amire az FIA nemet mondott, majd elkezdődött az ujjal mutogatás. Ezt kiküszöbölvén technikai direktívákkal pontosították a szabályokat, amiket a pályázatban is megjelöltek:

    ,,Az FIA 2019-ben kiadott egy technikai direktívát melynek segítéségével az üzemanyag átfolyás mérésének rendszabályozását szerette volna javítani. Ezen felül 2020-ban egy második szenzor is be fog kerülni az autókba. Így tehát két átfolyásmérő lesz egyszerre egy konstrukcióban, ami így is marad, bár az FIA ezt a határozatot bármikor felülvizsgálhatja.”

    A tenderben a költségek is fel vannak tüntetve. Az FIA meghatározta, hogy a szenzor nem haladhatja meg az 5000 fontot, továbbá garantáltan 100 órás működési idővel kell bírnia. További 100 óra esetén a szervizelés nem lehet több mint 500 font. Az átfolyásmérő élettartamának ideje legalább 400 óra kell, hogy legyen.

    2020-ban a csapatok az első szenzorból 8-at, míg a másodikból 4-et használhatnak fel, valószínűleg ez a tendencia 2021-ben is marad. Emellett az eszköz nem haladhatja meg 400g-ot.

  • Az FIA senkit nem talált hibásnak a Hubert-balesetben

    Az FIA senkit nem talált hibásnak a Hubert-balesetben

    Az FIA kielemezte az augusztusi spái F2-es balesetet, mely Anthoine Hubert életét követelte. A balesetben senkit nem találtak hibásnak.

    Összesen négy autó volt érintett a balesetben az ominózus futamon. Hubert életét vesztette, míg Juan Manuel Correa súlyos sérüléseket szenvedett, jobb lába sérült meg komolyan, jelenleg is rehabilitálódik.

    Az FIA most közölte a baleset részleteiről készült jelentést.

    „Nem volt konkrét oka (a balesetnek), de számos tényező együttesen fokozta a baleset súlyosságát.” – áll a jelentésben. „Az autók közti ütközés hatása a sebesség és a pályaív tekintetében olyan volt, hogy extrém magas szintű energia továbbítódott és oszlott el, ami Anthoine Hubert számára nem túlélhető traumát eredményezett és nagyon súlyos sérüléseket okozott Juan Manuel Correának.”

    „A vizsgálat nem talált olyan bizonyítékot, mi szerint valamely versenyző ne reagált volna megfelelő módon a sárga zászlós helyezésre, vagy a pályán lévő körülményekre.”

    „A marshalok és a versenyirányítók reakciója a jelzés és a mentő szolgálatok életbe léptetése kapcsán a balesetkor, szintén időben és jól történt.”

    Az FIA jelentése szerint az elkészült jelentést felhasználják majd a bajnokság biztonságának további fokozására.

    „A biztonság javítása folyamatos folyamat, ezért levonjuk a következtetéseket ebből a balesetből és minden ilyenből szerte a világon, és beintegráljuk majd ezeket az FIA munkájába, hogy továbbfejleszthessük a motorsport biztonságát.”

  • Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország nem nyitott arra a lehetőségre, miszerint a 2020-as Forma 1-es nagydíjuk dátumát elcseréljék a Kínai Nagydíjáéval, de a F1 Stratégiai Csoportja már a verseny lemondását vitatja.

    A Forma 1 Kínai Nagydíja is kétséges, miután az FIA a koronavírus kitörése fényében elhalasztotta a márciusi Formula E versenyét. A vírus már több mint 350 emberéletet követelt és 17 ezernél is több a fertőzött.

    Az FIA múlt héten azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a Forma 1-ért és a rajongói védelem érdekében. Napokkal később a motorsportot irányító testület bejelentette, hogy a március 21-én tervezett Sanya ePrix nem a tervek szerint halad. Ez még jobban megkérdőjelezheti a Kínai Nagydíj eseményeit is, de ennek ügyében a Stratégiai Csoport ülést hívott össze szerdára.

    Az egyik javaslat az volt, hogy Oroszország cserélje el a nagydíj időpontját Kínával, azonban az orosz szervezők ezt a felvetést elutasították.

    „A 2020-as Orosz Nagydíj dátumáról tavaly októberben határoztak és ez nem változik” – nyilatkozta egy szóvivő.

    A Red Bull csapat főnöke, Christian Horner bízik abban, hogy az FIA és a Liberty Media meghozza a helyes döntést. Véleménye szerint az FIA a szabályozó, a Liberty pedig a támogató, és mindkét szerv a sportban résztvevők egészségét és jólétét helyezik előtérbe. A csapatfőnök hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a jelenlegi helyzetre, és várják a testület ülésének eredményétét is.