Az FIA bejelentette, hogy a korábbi F1-es versenyző Johnny Herbert összeférhetetlenség miatt nem folytathatja tovább a sportfelügyelői munkáját.
A háromszoros F1-es futamgyőztes pilóta azóta segítette számos versenyen az FIA sportfelügyelőinek munkáját, hogy 2010-ben bevezették azt a rendszert, hogy minden nagydíjon egy korábbi versenyzőt is bevonnak a testületbe, mivel ők jobban átlátnak bizonyos szituációkat a versenyzők szemszögéből.
Herbert az idei F1-es szezontól kezdve azonban nem töltheti be ezt a pozíciót összeférhetetlenség miatt. „Sajnálattal jelentjük be, hogy Johnny Herbert ezentúl nem lesz az FIA felügyelői testületének versenyzői tagja. Johnny széles körben tiszteletnek örvend és felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal és szakértelemmel látta el a munkáját, de a megbeszélések után közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy összeférhetetlenek a feladatai az FIA felügyelőjeként és médiaszereplőként. Köszönjük a szolgálatát és minden jót kívánunk neki a továbbiakra” – búcsúzott tőle az FIA.
A rendszerint laza hangulatú, poénkodásra vevő Herbert hosszú ideig a Sky Sports egyik szakértőjeként is tevékenykedett a nagydíjakon, ott 2023 elején váltak meg tőle. Azóta viszont változatlanul gyakran hallatja a véleményét a sajtó megkeresésére, és úgy tűnik, ez nem tetszett a Nemzetközi Automobil Szövetségnek – az viszont érdekes, hogy amíg Herbert a Sky-nál szerepelt, az miért nem zavarta őket.
A briteket nem mindig szívlelő Max Verstappen sem kímélte Herbertet, miután a tavalyi mexikói versenyen pont ő volt szolgálatban a felügyelőknél, és ezzel hozzájárult Verstappen megbüntetéséhez, aki természetesen túlzásnak érezte a büntetést.
Az FIA újabb felháborodást kiváltva megszavazta, hogy a jövőben el is lehessen tiltani azokat, akik háromszor egymás után káromkodnak, vagy más, helytelen viselkedéssel vétenek a szabályok ellen. Az FIA-n belüli források állítják, nagy az egyet nem értés, és már önmagában a módosítás megszavazása is helytelenül zajlott.
Mint arról mi is beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Nemzetközi Sportkódexének 2025-ös kiadásába belefoglalt többféle büntetési tételt a helytelen magatartást tanúsító autóversenyzők és más, FIA-licenccel rendelkező személyek (például csapatfőnökök) szankcionálására. Ez a lépés illeszkedik Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök tavaly a káromkodás ellen indított hadjáratába, amelynek keretein belül már Max Verstappent és Charles Leclerc-t is megbüntették, amiért FIA-sajtótájékoztatón káromkodtak. Ezután pedig a pilóták felszólították az elnököt, hogy legyen szíves felnőttként kezelni őket, bevonni a különböző ügyekbe, és amúgy azt is árulja el, hogy mire költik a büntetésekre befizetett pénzt, hiszen a Sulayem által 4 éve a kampányában hangoztatott átláthatóság szerintük nem igazán valósult meg eddig.
Maguk a pilóták és az F1-es közvélemény jelentős része által is leginkább óvodás erőfitogtatásnak tartott ügy azonban nemhogy elcsitult volna, hanem a Nemzetközi Sportkódexbe foglaltakkal még nagyobb lendületet kapott, hiszen mostantól a nemzetközi FIA-sorozatban versenyzőknek jelentősen nagyobb összegeket kell fizetnie az FIA sportfelügyelői által helytelennek minősített viselkedés esetén, miközben az F1-es pilótákra az alap tételek négyszerese vonatkozik. És nem elég, hogy Verstappennek vagy Leclerc-nek újabb káromkodásért jóval többet kell majd kicsengetnie, három kihágás után azzal is számolniuk kell, hogy egyhónapos eltiltással és pontlevonással sújtják őket.
Az új fejleményeket vélhetően mindegyikük elítéli, de egyelőre senki nem nyilvánított véleményt, a GPDA (Grand Prix-versenyző érdekvédelmi szövetsége) pedig azt mondta, hogy „egyelőre nem kommentáljuk az ügyet”.
A BBC-nek ugyanakkor több forrás is arról számolt be, hogy az FIA-n belül „sokan” a szigorítás ellen voltak, az egyik forrás pedig elárulta, hogy a módosításokat „azonnali elektronikus szavazással fogadták el anélkül, hogy más részvényesekkel, a GPDA-val, vagy az FIA saját versenyzői bizottságával konzultáltak volna.” Egy másik forrás szerint ”nem volt helyes” így eljárni, és feltette a kérdést, hogy miért nem lehetett először ezt az ügyet napirendre tűzni a Motorsport Világtanács következő ülésén.
Az FIA egyik szóvivője a BBC-nek azzal magyarázta a változtatás szükségességét, hogy az FIA próbálja növelni az átláthatóságot és a következetességet a döntéshozatalában. „Az új cikkely célja, hogy világos útmutatást adjon a felügyelőknek a Nemzetközi Sportkódex bizonyos cikkelyeinek megsértéséért járó büntetések kapcsán. Azzal, hogy strukturáltabb kereteket vezetünk be, az FIA szeretné biztosítani, hogy a büntetéseket egyformán és átláthatóan alkalmazzák, amiből mind a felügyelők, mind a versenyzők/résztvevők profitálnak” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a felügyelők döntik el, melyik büntetést alkalmazzák, miként enyhítő körülményeket is figyelembe vehetnek.
A BBC megkereste az FIA-t a forrása által emlegetett elektronikus szavazás lebonyolításával kapcsolatos kérdésekkel, de nem kapott választ.
Úgy néz ki, 2025-ben nemhogy folytatódik a káromkodással kapcsolatos abszurdum a Forma–1-ben és az autósportban, de a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még szigorúbban fogja venni azt és az egyéb, helytelen viselkedéssel kapcsolatos kihágásokat.
A tavalyi év egyik fő pályán kívüli témája volt Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök azon törekvése, hogy megbüntesse a káromkodó versenyzőket. A versenyzők által egyöntetűen elítélt húzás első áldozata Max Verstappen volt, akit pénzbüntetés mellett közmunkára küldtek, amiért az angol „f” betűs szóval jellemezte a saját autóját. Nem sokkal később aztán Charles Leclerc szintén pénzbüntetésben részesült, amikor a Mexikóvárosi Nagydíj sajtótájékoztatóján, teljesen ártatlan helyzetben kicsúszott a száján szintén az „f” betűs angol szó, amikor azt ecsetelte, mire gondolt, miután egy megcsúszás során pozíciót veszített.
A továbbra is botrányok sorát generáló, a szövetségtől az embereket párosával kirugdaló, a pilóták által nyílt levélben megtámadott, majd őket magas lóról lekezelő Sulayem ugyanakkor nemhogy átgondolta volna a teljesen abszurd káromkodás elleni hadjáratát, hanem az idei évre csavart egyet a dolgon. Az FIA ugyanis egy sor büntetési irányelvvel bővítette a Nemzetközi Sportkódexét, amely a sportfelügyelőknek mostantól lehetővé teszi, hogy káromkodásért és a sportszabályzat egyéb módon történő megsértéséért a versenyzőket pontlevonással is sújthassák.
A 12-es, helytelen magatartást taglaló cikkely leírja, hogy sértő, durva, helytelen, illetve megalázó, vagy annak tekinthető nyelvezet (akár írásban, akár szóban), gesztus vagy jel használata, illetve támadás (könyöklés, rúgás, ütés, stb.) milyen büntetéseket vonhat maga után. Az első ilyen kihágás 10 ezer euróba kerül, de ez F1-es pilóták esetében négyszeres szorzóval értendő, azaz nekik 40 ezer eurót (több mint 16 millió forint) kell fizetniük, míg egy második kihágás már 20 ezer eurót ér (F1-es pilótáknak 80 ezret), illetve egy hónapos felfüggesztett eltiltással jár.
Az FIA a pénzbírságokat fenntartotta „politikai, vallási és személyes kijelentések vagy megjegyzések általános megtételéért és megjelenítéséért, különösen az FIA által az alapszabályban hirdetett semlegesség általános elvét megsértőkre, hacsak az FIA vagy a nemzeti szövetség a joghatósága alá tartozó nemzeti versenyen előzetesen írásban nem hagyta jóvá azt.” Az FIA emellett ilyen esetben kötelezi a versenyzőket, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot megjegyzéseikért, és vonják vissza azokat.
Fotó: Hungaroring Média
És nem feltétlenül kell káromkodni, hasonló büntetéseket vonnak maguk után ugyanis „az olyan szavak, tettek vagy írások, amelyek erkölcsi sérelmet vagy veszteséget okoznak az FIA-nak, annak szerveinek, tagjainak vagy vezető tisztségviselőinek, és általánosságban az autósport érdekeivel és az FIA által megvédett értékekkel ellentétesek”, és „bármilyen nyilvános felbujtást jelentenek erőszakra vagy gyűlöletre”.
Ezen felül szigorúbb büntetések fognak vonatkozni arra, ha „az FIA utasításait nem tartják be a személyek kinevezésére és a hivatalos ceremóniákon való részvételére bármely olyan versenyen, amely FIA bajnokságba számít bele”. Itt 15 ezer euró az alap büntetési tétel az első kihágásnál, majd 30 ezer és a belépés felfüggesztése az FIA által lezárt területekre a következő eseményre, amibe a pályától kezdve a paddockon át a parc ferméig és médiazónáig minden beletartozhat. Egy újabb kihágás pedig már 45 ezer eurós büntetést és hat hónapos eltiltást von maga után a szóban forgó területekről. Természetesen F1-es pilótáknak az összegek itt is négyszeres szorzóval számítanak, de nemcsak nekik kell többet fizetni, mert a rali-világbajnokság (WRC) és a hosszú távú világbajnokság (WEC) versenyzői az összegek háromszorosát, míg az FIA regionális bajnokságainak pilótája azok dupláját kell befizessék, míg az ezeken kívül eső sorozatokban, például nemzeti F4-es bajnokságokban az alap összeg értendő.
Mindez tehát azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha mondjuk egy F1-es versenyző „morális veszteséget okoz” az FIA-nak, akkor az első ilyen alkalom után 40 ezer eurós büntetést kap, másodjára 80 ezer eurót és egy hónapos felfüggesztett eltiltást, harmadjára pedig 120 ezer eurót kell fizetnie, és egy hónapra ténylegesen eltiltják, plusz meghatározatlan számú pontot (erről a felügyelők döntenek) levonnak tőle. A sportszabályzat természetesen azt is tartalmazza, az FIA felügyelőinek hatáskörébe tartozik, hogy eldöntsék, melyik büntetést alkalmazzák, és figyelembe vehetnek enyhítő körülményeket.
Ezzel együtt ezek a változtatások aligha fogják elnyerni a pilóták tetszését, akik már eddig is azzal vádolták az elnököt, hogy nem hallgatja meg őket, nem vonja be őket a párbeszédbe a különböző ügyekről, mire Sulayem úgy reagált, hogy a pilóták fogják be a szájukat és törődjenek a versenyzéssel.
Az FIA egyik, korábban F1-es mérnökként dolgozó szakembere kijelentette, hogy a szervezet hasznosnak tekintett célokra fordítja a pénzbüntetésekből befolyó összegeket.
Tavaly az F1 mezőnyére kiszabott büntetésekből 270 ezer euró folyt be az FIA kasszájába (a felfüggesztés hatálya alá nem tartozó összegek ebben nincsenek benne), ez több mint 50 vétségből jött össze. Az edzések során a bokszutcai gyorshajtások hagyományosan ilyen jellegű következményt vonnak maguk után, de újabban a túlzottan trágár beszédet használó pilóták is csengetni kénytelenek, Yuki Tsunoda például 40 ezer eurós büntetést kapott (ennek a felét kellett ténylegesen befizetnie).
Ezzel kapcsolatban több morgolódás elhangzott, elsősorban amiatt, hogy az FIA nem átláthatóan költi el ezeket az összegeket. Nikolas Tombazis az együléses versenyautók, így az F1 ügyeit is irányító egység vezetője azonban próbál megnyugtatni mindenkit, hogy a pénzt jól használják fel.
„Az FIA nem profitorientált szervezet, nincsenek befektetőink, akik a tőzsdén számértékeket figyelnek és abban bíznak, hogy emelkedni fognak az árak, amiből osztalékhoz jutnak. A befolyt pénzt mi hasznosnak tekintett célokra fordítjuk, például a biztonság javítása, a motorsport alacsonyabb szintjeire, vagy közúti biztonsági projektekre” – közölte az Autosportnak nyilatkozva.
„Úgy látom, a pénzbüntetések témáját időnként befolyásolják a pillanatnyi érzelmek. Azt vettem észre, hogy akinek fizetnie kell, az mindig bosszankodik miatta, és úgy érzi, túlkapás történt. De ezekből rengeteg kezdeményezést finanszírozunk, és nem szabad arra a következtetésre jutni, hogy karácsonyi bulikra vagy hasonlókra költjük.”
Tombazis rámutatott, hogy a motorsport alacsonyabb szintjeit, például a gokartozást érintő projektekre 10,3 millió eurót költöttek tavaly, s noha az F1 mezőnyétől származó kevesebb mint 300 ezer eurós összeg ehhez képest csekély, a finanszírozáshoz „ez a pénz is hozzájárult.”
Az FIA 2018 után tavaly lett először nyereséges, de a szövetség háza táján egyre több a botrányos működésre utaló jel, aminek egyik megnyilvánulása a személycserék sorozata.
Mohammed Ben Sulayem korábbi FIA-elnököktől idegen kifakadásai idén is folytatódnak, ezúttal az őt gyakran kritizáló brit sajtót, rajtuk keresztül pedig a Brit Nagydíjat vette célkeresztbe.
Csak tíz napnak kellett eltelnie 2025-ben, hogy megérkezzen az első vitaindító nyilatkozat a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökétől. Ben Sulayem a Szaúd-Arábiában jelenleg is zajló Dakar Ralin járt, ahol ismét keresetlen szavakat vágott az őt kérdésekkel provokáló média képviselőinek fejéhez. Az egyesült arab emírségekbeli sportvezető lépteit 2021 végi hatalomátvétele óta vitatott szituációk követik, tavaly egy futam manipulálásával és az első Las Vegas-i Nagydíj megrendezésének akadályozásával is megvádolták. Eközben sorra távoztak a magas rangú tisztségviselők az FIA-tól (egyeseket ő maga menesztett), a szervezet decemberi átalakításában pedig sokan azt látják, hogy saját hatalmának megszilárdítását célozta.
„Három éve csak a kritizálásom megy. De vajon érdekel? Vajon arra lettem megválasztva, hogy a médiát hallgassam? Nem. Én a jó, pozitív hangvételű médiát szeretem. Ha esetleg elkövetek egy hibát, jöjjenek és kritizáljanak objektív módon” – idézi most Ben Sulayemet az Autosport.
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint igazságtalanul bírálják-e a ténykedését, visszavágással felelt, felhozva az arab országok által az autósportba fektetett pénzeket is.
„De az egész világ igazságtalan. Szaúd-Arábia nagy befektetéseket tett, és aztán jön a brit média, és beleszáll Szaúd-Arábiába vagy belém. De ehhez szeretnék valamit mondani. Nézzék csak meg a Brit Nagydíjat. Brit Nagydíj a neve? Nem, hanem Qatar Airways Brit Nagydíj. Szóval kérem, vegyék el belőle a büdzsét, vegyék el belőle a pénzt.”
Ben Sulayem első elnöki négyéves ciklusa idén év végén telik le az FIA élén, így az év során új választásokat tartanak – egyelőre azonban nincs kihívója a posztért.
Lando Norris az FIA év végi díjátadóján ragadta meg az alkalmat, hogy visszavonja egyik korábbi megjegyzését Max Verstappenről, majd elmondja, hogy a Red Bull pilótájának az idén is viszonylag könnyű dolga volt, és neki soha nem volt valós esélye arra, hogy elkapja a hollandot.
Pénteken Ruandában lezajlott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) év végi díjátadója, amelynek csúcspontja természetesen a Forma–1-es egyéni, illetve konstruktőri világbajnoki címért járó trófea átadása volt, miközben a Max Verstappen mögött az évet második helyen záró Lando Norris és az összetett harmadik helyén végző Charles Leclerc-t is díjazták. Amikor pedig a McLaren versenyzőjét szólították a színpadra, az idényéről levetített kisfilmbe a kontextusból kiragadva bevágták Norris Brazil Nagydíj után tett, nagy port kavart megjegyzését, miszerint Verstappen győzelmének semmi köze a holland tehetségéhez és csakis a szerencse miatt végzett a 17. rajtkockából indulva az első helyen.
Miután a jelenlévőkkel együtt Norris is végignézte a kisfilmet, a díjjal a kezében kérdéseket tettek fel neki a színpadon, ám ő rögtön az első kérdést ignorálta, és helyette az elhangzott megjegyzéséről kezdett beszélni. „Először is visszavonom az iménti megjegyzést, ahol azt mondtam, hogy ez mind csak szerencse volt, nem tehetség. Tudják, a média megváltoztat dolgokat” – utalt arra, hogy kiragadták a kontextusból a szavait, amelyekről ezek szerint ezzel együtt úgy érzi, hogy nem kellett volna mondania.
Norris ezután így folytatta: „Először is, gratulálok Maxnak. Amit az idén tett, amit Brazíliában csinált, az természetesen elképesztő volt. Én vagyok az első, aki elismeri ezt, amikor ellene küzdök. Természetesen kemény év volt, igyekeztem a legjobbamat adni, a legjobban megnehezíteni a dolgát, de ez az idén nem volt elég. Ugyanakkor olykor örömmel vagyok második Max mögött, mert nagy dolog sokkal jobbnak lenni ennél. Csodálatos évem volt sok nagy eredménnyel. Sokat fejlődtem, de azt is tudom, hogy tovább kell fejlődnöm, és többet kell tennem, mint az idén, úgyhogy izgatottan várom a következő évet, és megpróbálom ugyanezt.”
Norris at tonight’s FIA gala
“I retract that comment where i said ‘it was all luck and no talent’”
Norrisnak legyen mondva, valóban nem Verstappen brazíliai vagy akár egész éves teljesítményét akarta degradálni Interlagosban, hanem arra utalt, hogy a hollandnak is segített a piros zászlós megszakítás, mert ez lehetővé tette, hogy ingyen kerékcserével a megfelelő gumikra váltson. „Igen, lehet gumit cserélni piros zászló alatt, ezt tették a többiek, úgyhogy csak balszerencsések voltunk – mondta Norris még Brazíliában. – Olykor egyszerűen csak neked kedvezően alakulnak a dolgok, úgyhogy semmit nem csináltunk rosszul. Nem értem, miről beszélnek az emberek, mert nem a kint maradás volt a helyes döntés. Nem kellett volna piros zászlóval félbeszakítani a versenyt, de végül nyilván ott volt a baleset, ami miatt jött a piros… Olykor ilyen az élet. Kockáztatsz, nekik pedig most kifizetődött ez. Ez nem tehetség, pusztán szerencse. Mi pedig kissé balszerencsések voltunk.”
Soha nem voltak közel Verstappenhez
Norris gyakorlatilag az említett brazíliai hétvégén vesztette el szinte minden esélyét a vb-címre, amelyet Verstappen a következő futamon, Las Vegasban biztosított be, hogy ezután Katarban megszerezze idei utolsó győzelmét. A szezonzárót aztán Norris nyerte, míg a holland csak hatodik lett, de így is 63 ponttal zárt az élen a McLaren versenyzője előtt. Miután az idei első 5 futamból 4-et megnyert, Verstappen tulajdonképpen az év elején kialakított tetemes előnyét őrizve jutott el zsinórban negyedik vb-címéig, Norris pedig csak üldözte, de igazán közel soha nem került.
Ám mint most kiderült, ő maga sem igazán hitte el soha, hogy ledolgozhatja a különbséget. „Soha nem voltam elég közel Maxhoz. Ha bárki is úgy gondolta, hogy utolérhetem, az kissé túl sokat gondolt. Ugyanakkor addig próbálkoztunk, amíg csak lehetett” – idézi őt a RacingNews365.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Norris emellett azt is elmondta, hogy bár a Red Bull hullámvölgybe került, és a szezon nagy részében nem a bikásoké volt a leggyorsabb autó, Verstappennek szerinte olyan nagyon azért így sem kellett megizzadnia. „Az ő tapasztalatával szerintem így is relatíve könnyű szezonja volt. Ha jobb autónk lett volna az év elején, sokkal többet harcoltunk volna vele. Sokkal nagyobb nyomás alatt lett volna, mint valaha – ecsetelte a brit, aki szerint amint feljavultak, bebizonyosodott, hogy Verstappen is tud hibákat elkövetni, de így is annyira keveset hibázott, hogy végül ekkora előnnyel nyert. – Nyomás alá helyeztük, és amint megtettük, hibákat követett el, miként a csapata is. De a szezon egésze alatt nagyon keveset hibázott. Ez teszi annyira jóvá. Nem volt egy rossz időmérője vagy futama sem. A legrosszabb versenye valószínűleg Budapesten volt, de ott is ötödik lett. (Verstappen valójában Monzában, Mexikóban és Abu-Dzabiban is csak hatodikként zárt – a szerk.). Minden alkalommal mindent kihoz az autóból, amit mindig lenyűgöző látni. Mindig van mit tanulni.”
A Nemzetközi Automobil Szövetség ruandai ülésén – a péntek esti évzáró gála és díjátadó előtt – elfogadták a szervezet elnöke által előterjesztett javaslatot, ami az FIA etikai és pénzügyi auditáló bizottságát érinti. Előbbit lényegében megfosztották a hatalmától: a szövetséggel és annak elnökével kapcsolatos panaszok a jövőben közvetlenül Ben Sulayemhez és a szenátus elnökéhez, Carmelo Sanz De Barroshoz futnak be, és ezután ők döntik el, szükség van-e további teendőkre.
Emiatt az F1 több istállója aggódik, különösen úgy, hogy Ben Sulayemnek a jelen állás szerint nem lesz ellenfele a 2025-ös elnökválasztáson, így alighanem újabb ciklust kezdhet meg a szövetség élén. Többen attól félnek, hogy az autósportban megismétlődhetnek a FIFA-féle korrupciós botrányok, amik annak idején Sepp Blatter elnökségét jellemezték. A pénzügyi auditáló bizottság szerepköréról pedig úgy határoztak a gyűlésen, hogy az a szenátus tanácsadó testületévé válik.
Az FIA közleményben kifejtett magyarázata szerint a változtatás egyik oka az, hogy a médiának szivárogtatott bizalmas információk mennyiségét csökkenteni akarták, ezért a bizottság jelentései kevesebb emberhez fognak eljutni. Az viszont különös egybeesés, hogy pont az az elnök akarta kiherélni az etikai bizottságot, amely ellen egy verseny manipulálása, illetve egy másik futam ellehetetlenítése miatt is folyt vizsgálat, illetve amely mindenféle alap nélkül indított vizsgálatot Toto Wolff és felesége ellen, majd utóbbifeljelentést is tett.
Ben Sulayem ugyanakkor erős érvvel is alátámaszthatja, hogy az irányítása alatt jó irányba fordult a helyzet az FIA működésében, legalábbis pénzügyi téren: a szövetség közzétette a 2024-es pénzügyi mérlegét, ami az első profittal végződő évet jelentette 2018 óta, a bevételek nagysága idén várhatóan 2,2 millió euróval haladja meg a kiadásokét. A szövetség magyarázata szerint a működési költségek jelentős visszafogása és a bevételek növekedése egyaránt hozzájárult ehhez.
Egyre gyakoribbakká váltak a hangok idén a Forma-1-es paddockban, amelyek állandó sportfelügyelőket követelnek a jobb ítélkezés reményében, de Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök elmondása szerint a szervezete nem képes ezt megoldani. Ellenben a mesterséges intelligenciát segítségül hívják majd a jövőben.
Hosszú ideje tetten érhető már a Forma-1-ben az egyes versenyhelyzetek megítélésének következetlensége a döntéshozó felügyelők részéről. Ennek persze részben oka az is, hogy nincs két egyforma szituáció, így még ha korábbi, hasonló esetekhez is nyúlnak vissza, akkor sem feltétlenül születik olyan ítélet, amivel mindenki egyetért. Kritikaként merült fel azonban, hogy a felügyelői stáb tagjai nem állandóak, hanem nagydíjonként rotálódnak, ami további változót visz az egyenletbe.
Nemrég a felügyelők egyike, Johnny Herbert mutatott rá, hogy a nekik juttatott jelképes összegű fizetés a fő oka annak, hogy senki nem tudja állandó jelleggel, teljes szezonon át vállalni ezt a tisztséget. A versenyzők érdekvédelmi szervezetének igazgatója, George Russell erre is reagálva pedig megfogalmazta, szerinte elérkezett az idő, hogy az FIA hivatásos, teljes állású sportfelügyelőket alkalmazzon.
„Ez nagyon szép szöveg – reagált erre a felvetésre Ben Sulayem, akit az Autosport idéz. – Teljes állású felügyelőket akarnak, de nyilvánvaló, hogy fizetni már nem akarnak értük. Ők minden további nélkül felkérdezhetnek minket, hogy hova tesszük a pénzt, vagy hogy miért nem teszünk meg bizonyos dolgokat. De én is visszakérdezhetnék, hogy velük mi a helyzet. A versenyzők 100 millió dollár felett keresnek. Meg szoktam kérdezni, hogy mire költik? Nem, mert ez az ő dolguk.”
„Szóval kérem, semmi közük hozzá, hogy mit csinálunk a pénzünkkel, ez a mi dolgunk. És ugyanez igaz rájuk is: az ő dolguk, hogy mit kezdenek a saját pénzükkel. Nem értem, hogy miért mindig az FIA-n kérik számon, hogy mit csinál. Miért nem kérdezi senki a FOM-ot [a kereskedelmi jogok tulajdonosát]?”
Ben Sulayem hangsúlyozta, az FIA jelenleg is sokat tesz a különféle versenysorozatokban ténykedő felügyelők kiképzéséért.
„A sportfelügyelőket nem lehet csak úgy leakasztani a fáról. Időbe telik, hogy kiképezzük őket, erre pedig megvan a saját programunk. Értem, hogy nálunk is lehetne olyasmi, mint a Premier League-ben a fizetett bírók, de nekünk nincs pénzünk erre.”
Érdekes fejlemény érkezett eközben a Motorsport Világtanács Kigaliban tartott üléséről, ahol szintén felmerült a következetesebb bíráskodás ügye, ám a személyzet erősítése helyett a technológiát hívhatják segítségül a döntéshozásban. Elfogadták ugyanis, hogy a jövőben egyre inkább kihasználják majd a mesterséges intelligencia lehetőségeit az autósport különböző területein. Az AI segíthet ugyanis a sport biztonsági szintjének javításában, valamint bizonyos folyamatok automatizálásában is, hogy a személyzet bonyolultabb és értékesebb feladatokkal foglalkozhasson. Harmadik pontként pedig kiemelték, a versenyeken való döntéshozásban is kiaknázzák majd a lehetőségeit: vitatott szituációkban a mesterséges intelligencia a korábbi hasonló esetek alapján ajánlásokat tesz majd az ítéletre a felügyelők számára, továbbá a pályaelhagyások gyors érzékelésében is nagy segítséget nyújthat.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének, Mohammed bin Szulajmnak a legújabb agymenése volt az idén a pilóták káromkodásért történő büntetése. A versenyzők egyöntetű nemtetszését kiváltó akció első áldozata Max Verstappen volt, aki a Szingapúri Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján az angol „f” betűs szóval jellemezte az autóját, amiért közmunkára ítélték.
Egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy mit kell majd csinálnia a hollandnak – aki egyszer már kapott ilyen büntetést, amikor 2018-ban meglökdöste Esteban Ocont a Brazil Nagydíj után – az abu-dzabi szezonzáró után azonban az FIA közölte a büntetés részleteit. Ennek értelmében a négyszeres világbajnoknak részt kell vennie a jövő héten keddtől péntekig Ruanda fővárosában, Kigaliban tartott FIA közgyűlésen. Mivel itt tartják a szövetség éves díjátadóját is, a Red Bull sztárja egyébként is elutazna az afrikai országba.
„Verstappen el fog utazni az FIA díjátadójára, amely a közgyűlés részeként kerül megrendezésre a jövő héten, Kigaliban, Ruandában, hogy megkapja a zsinórban negyedik FIA Forma–1-es világbajnoki trófeáját. Amíg Kigaliban lesz, a Ruandai Autóklub (RAC) által szervezett utánpótlás-nevelési program részeként részt vesz némi munkában junior versenyzőkkel. A tevékenységben szerepet kap az FIA fenntartható crossautója, amelyet a RAC Ruandában épített az FIA által biztosított tervekből. A 2-es szintű fenntartható crossautó projekthez terveket a 147 sportszövetségből álló globális hálózathoz juttattunk el.”
A fenntartható crossautó projektjét az FIA idén júniusban indította el azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a fejlődő országokban a fiatal offroad és raliversenyzőknek a motorsportba lépésre.
Ami Verstappen büntetését illeti, rajta kívül csak Charles Leclerc kapott eddig káromkodásért büntetést, de ő közmunka helyett 10 ezer eurót volt kénytelen befizetni az FIA kasszájába, amiért a Mexikóvárosi Nagydíj utáni sajtótájékoztatón véletlenül kicsúszott a száján szintén az „f” betűs szó, miközben azt ecsetelte, hogy mire gondolt, amikor majdnem a falban kötött ki egy megcsúszás során.
Ezután a pilóták nyílt levélben kritizálták az elnököt többek között azért is, hogy nem tekinti őket felnőttnek, és felszólították, hogy ő is figyeljen oda a szavaira, amikor velük vagy róluk kommunikál, illetve közölje, hogy az FIA mire költi pontosan a büntetésekből befolyt pénzösszeget.
Mohammed bin Szulajm a Katari Nagydíj előtt aztán helyretette a versenyzőket a sajtóban, mondván a versenyzésen kívül semmi közük semmihez, de valamilyen foganatja csak lehetett a kiállásuknak, hiszen Lando Norris a Katari Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján szintén káromkodott, de ennek már nem lett semmilyen következménye.
Max Verstappen a változatosság kedvéért Abu-Dzabiban is kiakadt a sportfelügyelőkre, akik 10 másodperces büntetést adtak neki Oscar Piastri kilökéséért. A holland utólag elmondta, mivel volt problémája.
Max Verstappen felejthető módon, egy 10 másodperces büntetéssel és 6. hellyel zárta le negyedik világbajnoki címét hozó 2024-es szezonját, de ezt csak magának köszönheti, lévén az Abu-dzabi Nagydíj rajtja után nekiment Oscar Piastrinak. A holland a 4. helyről indulva lerajtolta a mellőle startoló Carlos Sainzot, majd megpróbálta kifékezni a második helyen elfordulni igyekvő Oscar Piastrit, ám elszámolta magát és megforgatta a McLaren versenyzőjét.
A felügyelők Verstappent 10 másodperces büntetéssel sújtották (akár a Sergio Pérezt kiforgató Valtteri Bottast és a Franco Colapintót megtorpedózó Piastrit), amit a holland annak letöltése után így kommentált: „Kérhetnénk egy 20 másodperces büntetést is? Hülye idióták.”
Utólag pedig elmondta, vállalja a hibáját, csak a büntetés mértékével nem ért egyet. „Elég jól rajtoltam, majd belül próbálkoztam. Amint elköteleztem magam, rögtön rájöttem, hogy a rés el fog tűnni. Próbáltam elkerülni a kontaktot, hiszen természetesen nem akartam összeütközni Oscarral, de sajnos így is összeértünk. Már bocsánatot kértem (ezt az F1 TV-nek nyilatkozva Piastri is megerősítette – a szerk.), az ember nem akar ilyesmit tenni, különösen vele nem. De megtörtént, és véleményen szerint különösen szerencsétlen eset volt” – nyilatkozta a Motorsport.com holland kiadásának.
Amikor arról kérdezték, nem kellett-e volna az első körös incidensre tekintettel elnézőbbnek lennie a felügyelőknek, Verstappen azt felelte: „Őszintén mondom, beszélni sem akarok erről. A legfontosabb nekem az, hogy vége a szezonnak, és hogy bocsánatot kértem Oscartól. Semmi veszíteni vagy nyerni valóm nem volt. Csak megpróbáltam és nem jött be. Nem jó, hogy mindketten megpördültünk, különösen neki nem. Jó barátom, úgyhogy nem akarok rossz érzést vagy bármi ilyesmit a téli szünet előtt.”
„A lényeg, hogy ilyen helyzetben az előtted levő autóra koncentrálsz, az ő helyében én is így vezetek. Ha első vagy második helyről rajtolsz, soha nem hátrafelé nézel. Én megpróbáltam az előzést, majd észrevettem, hogy nem lát. Próbáltam elkerülni az ütközést, de nem sikerült. Ez természetesen az én felelősségem.”
Ami a büntetés mértékét illeti, a világbajnok szarkasztikusan megjegyezte: „20 vagy 30 másodpercre számítottam, vagy talán egy stop and go-ra. Erről beszélnünk kellene a következő szezon előtt. Jelenleg semmit nem értek, de ez rendben van. Már mérges sem leszek emiatt, nem ér ennyit. Mint mondtam, a legfontosabb, hogy bocsánatot kértem Oscartól.”
Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora ugyanakkor még a közvetítés alatt megjegyezte, nem véletlen, hogy a felügyelők szigorítottak a büntetési tételeken, ezt ugyanis maguk a pilóták kérték. Hogy Verstappen egyetértett-e ezzel, azt persze nem tudjuk.
Rámegy az apás szabadságra?
Ami a mai büntetésnél később jobban fájhat Verstappennek, az az, hogy ismét kapott 2 büntetőpontot a neve mellé, azaz már csak 4 pontra van attól, hogy automatikusan eltiltsák egy versenytől. Lévén 2025. június 30-ig egyetlen pontja sem évül el, a következő szezon első 11 futamát, azaz majdnem felét kell majd úgy teljesítenie, hogy nem éri el a 12 pontot.
Ezzel kapcsolatban a Kelly Piquet-vel közös gyereket váró pilóta viccesen megjegyezte, hogy „talán megpróbálok eljutni 12 pontig akkorra, amikor a baba megszületik, és így apasági szabadságra mehetek.”