Címke: FIA

  • A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    Az időmérő után beidézték a versenyfelügyelők Charles Leclerc-t, Sergio Perezt és Kimi Räikkönent. A monacói pilótánál rögtön két esetet is vizsgálnak.

    Nehéz időmérőn van túl a 22 éves versenyző, mivel nem sikerült bekerülnie az Q3-ba, ugyanakkor a Ferrari is vakarhatja fejét, ugyanis Sebastian Vettel sem tudott jó eredményt elérni az esőben.

    Azonban itt még nem ér véget a történet, ugyanis Leclerc-t két ügy miatt is beidézték a stewardok. Az egyik vizsgálat azért indult ellene, mert Danyiil Kvjatot akadályozta, mikor az orosz a gyors körét teljesítette, míg a másik szerint a Q1-ben a piros zászlós szakasz megkezdése után nem a bokszba hajtott, hanem tovább ment, és átlépte az ellenőrző vonalat.

    Az Alfa Romeo finn világbajnoka Leclerc-hez hasonlóan áthaladt a vonalon, így neki is jelenése van a versenyfelügyelőknél, míg a Racing Point mexikói versenyzője egy sárga zászlós szakaszt hagyott figyelmen kívül a Q1-ben.

  • Az FIA egymillió euróval segíti az F1 diverzitást támogató programját

    Az FIA egymillió euróval segíti az F1 diverzitást támogató programját

    Az FIA egymillió eurót ajánlott fel a Forma-1 új, diverzitást támogató programjának.

    Globálissá vált a mozgalom mely faji egyenlőtlenségekre igyekszik felhívni a figyelmet. A Black Lives Matter mozgalmak fő kiváltója a fekete George Floyd esete volt Amerikában, aki erőszakos rendőri intézkedés következtében vesztette életét.

    A mozgalom begyűrűzött a Forma-1-be is, fő szószólója Lewis Hamilton, a mezőny színes bőrű világbajnoka. Létre is hozta a The Hamilton Commission-t (bizottságot), hogy felhívja arra a figyelmet a motorsportban a sokféleség hiányára.

    Az F1 ígéretet tett arra, hogy megoldást keres ennek orvoslására és az egyik kezdeményezésük, egyfajta ösztöndíjalap létrehozása.

    A bajnokság főnöke Chase Carey saját pénzéből, egymillió dolláros adománnyal nyitotta meg az alapot, ehhez csatlakozott az FIA elnöke, Jean Todt, aki egymillió eurót tett hozzá az FIA Innovációs Alapjából.

    Az FIA „New Deal” napirendjének lényege, hogy a koronavírus után fejlesszék a motorsportot, ez pedig magában foglalja „a #PurposeDriven (célvezérelt) nevű új kezdeményezést, mely felgyorsítja ezt a tendenciát minden szektorban, beleértve az egészséget, a biztonságot, a gazdaságot, a környezetet, az oktatást, a beilleszkedést és a sokszínűséget”.

    Hozzáteszik, hogy ez a hozzájárulás „számos olyan tevékenységet támogat, mely befogadóbb és sokszínűbb kultúrát hoz létre a Forma-1-ben és már motorsport szakágakban, hogy több tehetséget vonz és gyakorlati programot nyújt alulreprezentált csoportok számára ahhoz, hogy kiaknázhassák képességeiket és lehetőséget nyújtson számukra egy ígéretes karrierre a motorsportban”.

    „Elsőbbséget élvez a különböző versenyző tehetségek előremozdítása az által, hogy azonosítják és szisztematikusan megszüntetik a gokartozástól a Forma-1-ig vezető út akadályait, összhangban az FIA által évek óta alkalmazott együléses piramissal” – közli az FIA.

    Todt szerint e kezdeményezés csak „az első lépés” és továbbiak követik majd.

    „Harcolnunk kell a diszkrimináció minden formája ellen, különös tekintettel a bőrszínre, a vallásra, etnikai vagy társadalmi származásra.”

  • A pilóták megdöbbentek a Ferrari visszaesésén

    A pilóták megdöbbentek a Ferrari visszaesésén

    Carlos Sainz azonban még nem aggódik a Ferrarihoz való igazolás miatt.

    A spanyol fog Sebastian Vettel helyére menni, azonban nem biztos, hogy sokkal jobb autónak örvendhet majd, mint amit most a német vezet, a költségek jelentős csökkentése miatt.

    Megkérdezték, hogy aggódik-e a Ferrari gyengélkedése végett, amely kérdésre a válasz az volt, hogy: „Nem igazán. Ahogy mondtad nem gondolom, hogy bármi így maradna a jövő évre.”

    „Biztos vagyok abban, hogy mivel mindig is egy top csapat volt a Ferrari, vissza fognak térni az élre előbb-utóbb. Jelen pillanatban boldog vagyok, hogy harcolhatok velük a pályán.”

    Múlt hétvégén Sainz csapattársa, Lando Norris volt az, aki egy váratlan dobogót hózott be, ahogy Charles Leclerc második helye sem volt papírforma. Azonban a brit pilóta arra számít, hogy a Ferrari fel fog gyorsulni:

    „A Ferrari meg fogja mutatni erejét hosszú távon. Úgy gondolom, továbbra is nekik van jobb csomagjuk.”

    Az olasz istálló hozott néhány új alkatrészt a hétvégére, többek között új első- és hátsó szárnyat, és új padlólemezt:

    „Ez egy jó jele lehet annak, hogy a jó, vagy a rossz irányba indultunk el az ötleteinkkel.” – mondta Sebastian Vettel.

    A fejlesztések ellenére azonban a Ferrarinak nem az aerodinamikával, hanem sokkal inkább a motorjával vannak problémái. Sokan úgy gondolják, hogy ez összefüggésben lehet azzal, hogy a tavalyi vizsgálatok során az FIA talált valami szabályelleneset az olaszok motorjában.

    „Van egy csomó spekuláció ezzel kapcsolatban, de nem jó ezekbe belemenni. Megpróbáljuk kihozni a legjobbat abból amink van.” – mondta Kimi Raikkönen a C More-nak.

    Egy másik Ferrari motorokkal versenyző pilóta, Romain Grosjean kicsit nyíltabban fejtette ki véleményét a dologról, őt lesokkolta az idei Ferrari erőforrás mely jelentősen gyengébb a tavalyi változatnál.

  • Figyelmeztetésben részesült a Ferrari és a Mercedes

    Figyelmeztetésben részesült a Ferrari és a Mercedes

    Az FIA figyelmeztette a Mercedest és a Ferrarit, ugyanis Valtteri Bottas és Charles Leclerc megszegte a Covid-19 miatt létrehozott protokollt.

    A finn és a monacói versenyző a vasárnapi futam után hazautazott, ezzel viszont megszegték az Magatartási Kódexben foglaltakat. A csapattagok az új irányelvek szerint nem hagyhatják el a saját „szociális buborékjaikat”, így haza sem mehetnek azokról a helyszínekről, ahol egymás után két futamot rendeznek. Az FIA így akarja ugyanis kiszűrni annak a lehetőségét, hogy a csapattagok megkapják a vírust és az újratalálkozás során átadják azt társaiknak. Bottas és Leclerc azonban nem tett ennek eleget, és hazautazott Monacóba. A versenyzőket a közösségi médiára feltöltött képeik buktatták le, így amikor visszaértek Ausztriába, egy-egy levél várt rájuk.

    Az FIA figyelmeztetésben részesítette a szabályszegőket, továbbá emlékeztette őket arra, hogy szigorúan be kell tartani mindenkinek a Magatartási Kódexben írtakat. A Ferrari már a második levelét gyűjti be, ugyanis múlt héten Sebastian Vettel miatt kaptak megrovást, mert a német maszk nélkül beszélgetett a Red Bull területén Christian Hornerrel és Helmut Markóval.

    Vigyázniuk kell a csapattagoknak ugyanis a többszörös szabályszegőket l még a stewardoknál is feljelenthetik.

    ,,Ha Covid-19 miatt létrehozott delegáció úgy ítéli meg, hogy a bűnös fél szándékosan, súlyosan vagy többször is megsérti a Covid-19 miatt létrehozott szabályzatot, a delegáció feljelentheti a stewardoknál, akik a Nemzetközi Sportkódex 11.9-es cikkelye szerint járnak el.” -áll a közleményben.

    Természetesen az érintett versenyzőket is megkérdezték. A Mercedes pilótája úgy érzi, semmi rosszat nem tett, sőt engedélyt is kapott arra, hogy hazatérjen.

    ,,Természetesen utánajártam ennek, és igen meg lehetett tenni. Nem számít az, hogy itt avagy Monacóban vagyok ugyanabban a buborékban, ugyanazokkal az emberekkel. Én úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mivel Európában vagyunk és az utazás nem tart sokáig. Nem volt emiatt semmi extra stressz rajtam. Szerettem volna azt a három teljes napot otthon tölteni. Nagyon jó volt, úgy érzem feltöltődtem a hétvégére,  ez volt a jó döntés a részemről. Megértettem azt, hogy mit szabad tennem, mi az ami működik számomra, és mit akarok a biztonsági szempontjából nézve csinálni a versenyek között, és hát nem igazán van különbség.”

    A Ferrari versenyzője sem lát semmi kivetni valót tettében. Leclerc hozzátette, néhányszor tesztelték ez idő alatt , így megbizonyosodott arról, hogy nem hordozza a vírust.

    ,,Igen, egyrészről hazamentem, másrészről meg már két teszten is átestem azelőtt mielőtt visszajöttem. Abban a két napban tehát két tesztnek vettek alá, természetesen mindegyik negatív lett, így hát ennyi a történet.”

    Ugyanakkor az ellenfelek szemöldöke felszaladt, mikor megtudták, hogy mit követett el a két delikvens. Romain Grosjean elmondta, meglepte az, hogy megengedték nekik az utazást.

    ,,Mindig jó móka otthon lenni, de ez most nem volt opció. Azt kommunikálták felénk, hogy itt kell maradni, ezért egy kicsit meglepődtem azon, hogy néhányan hazamentek. Ugyanakkor nem keseredtem el amiatt, hogy itt kell maradni, sőt lehetőségem volt pihenni. Felmentünk a hegyekbe, bicikliztünk és még a teheneket is megnéztük… ám most már ideje visszatérni a versenyzéshez. Vasárnap este viszont hazamegyek és csak utána utazok Budapestre.”

    Sebastian Vettel sem ment sehova. A német elmondta, nagyon is szeret Ausztriában lenni.

    ,,Én a buborékban maradtam. Nagyon szeretem a hegyeket, Ausztriát és ezt a helyet. Régen volt alkalmam arra, hogy megmásszam azokat a hegyeket, amiket az autóban látni szoktam. Hétfőn és Szerdán ezt csináltam, rendkívül élveztem azt, hogy a szabadban lehetek és emellett bicikliztem is.”

  • 4 év után újra pályán Tim Gábor

    4 év után újra pályán Tim Gábor

    A vanyarci pilóta pályaversenyzői karrierje 2016 végén szakadt meg, miután megnyerte a nemzetközi Skoda Octavia Cup. 2010 és 2016 között 3 bajnoki címet szerzett, 77 versenyen indult, 37 győzelmet és 22 rajtelsőséget ért el. Úgy tűnt karrierje ezzel véget ér, és kizárólag a rally felé veszi az irányt.

    Lehetőségek hiányában egy évig, 2017-ben saját épített autójával Rally3-ban versenyzett, megnyerte az északi régió abszolút értékelését. 2018-ban már komoly technikával, R2-es autóval Rally2-ben vitézkedett, volt abszolút győzelme a Miskolc Rally-n, de túl sok műszaki hiba és kiesés miatt csak 5. lett az év végén.

    2019-ben már jobb szezont zárt, nyert Egerben, második lett a Baranya Kupán és a Salgó Rally-n, de újabb három műszaki hiba miatti kiesés elvette az esélyt a bajnoki címtől, második lett az év végén.

    A koronavírus miatti leállás megérződött támogatói körén, a Rally2 szereplés 2020-ban kétségessé vált. Azonban az utóbbi hetekben felgyorsultak az események, és lehetőség nyílt visszatérni a régi sikerek helyszínére, a Swift Cup Europe-ba. Abba a sorozatba, ahol 2015-ben beugróként versenyzett, 8 futamon indult és hetet megnyert. Egy versenyen pedig az élen állva fogyott ki az üzemanyag az autójából.

    „Ez teljesen váratlan, még most sem hiszem el, sőt addig nem is fogom, amíg Salzburgringen el nem rajtolunk. 2015-ben mentem ezen az osztrák pályán utoljára, pont Swift Cup Europe hétvégén, akkor mindegyik versenyt megnyertem. Azonban abban az időszakban benne voltam a ritmusban, most közel sem lesz ez a helyzet. Nem mentem pályán 2016 óta, és az új 1,4 turbós, jóval erősebb Swifteket sem ismerem. A mezőny tagjaiból is csak néhányak neve ismerős régről, a legtöbbjükkel nem találkoztam. Biztos lesz néhány ügyes kezű ellenfél.” – fogalmazott Tim Gábor.

    A bajnokságban jelenleg két típusú autó indul, a régebbi 1,6-os szívó motoros, és az új, jóval erősebb 1,4 turbós. Külön is értékelődnek, de az Európa-kupa bajnoki címéért az erősebb autók küzdenek meg. Tim Gábor az utóbbi, erősebb autóval indul a Full Auto SE színeiben.

    „Szeretnék nyerni, ez nem titok. De nem fogok kétségbe esni, ha ez nem sikerül, sok pontot kell szerezni, ez a legfontosabb. Ez egy rövid bajnokság lesz, sok futammal. Az osztrák pályán is három verseny lesz, mindegyiken célba kell érni és lehetőleg dobogós helyekkel gyűjteni a pontokat. Rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben, hogy újra pályán versenyezhessek. Érdekes, Burkus Egon márkakupájában kezdtem nevelkedni 2010-ben és most oda térek vissza. Ki tudja? Talán ez egy új kezdet. – zárta mondandóját Tim Gábor.

    Swift Cup Europe 2020-as naptára
    Július 10-12. – Salzburgring
    Augusztus 21-23. – Slovakia Ring
    Szeptember 4-6. – Brno
    Október 9-11. – Slovakia Ring / FIA WTCR
    Október 16-18. – Hungaroring / FIA WTCR – FIA ETRC

    A Salzburgring-i hétvége menetrendje. / A futamokat élőben lehet követni majd a facebook-on.

    Július 10. Péntek
    14:00 – 14:25 Szabadedzés

    Július 11. Szombat
    10:00 – 10:25 Szabadedzés
    13:40 – 14:10 Időmérés
    16:40 – 17:05 Verseny 1.

    Július 12. Vasárnap
    10:35 – 11:00 Verseny 2.
    16:20 – 16:45 Verseny 3.

  • Pénzbírságot kap az Alfa Romeo Räikkönen balesetéért

    Pénzbírságot kap az Alfa Romeo Räikkönen balesetéért

    Az FIA ötezer eurós bírsággal sújtotta az Alfa Romeo csapatát, miután az egyik kiállást követően leesett a kerék Kimi Räikkönen autójáról.

    A finn azután látogatta meg a boxutcát, hogy kihívták a biztonsági autót, miután George Russell alatt megállt a Williams, a 4-es kanyar kijáratánál. A safety car a 54. körben tért vissza a pitbe, ekkor Räikkönen a 12. helyen haladt.

    Azonban nem tudta folytatni a versenyt, mert az utolsó előtti kanyarból kifordulva egyszerűen lefordult a jobb első kereke. A világbajnok ezután a célegyenesben tudott leparkolni, míg az abroncs a kavicságyban állt meg.

    Az FIA verseny utáni vizsgálata megállapította, hogy az egyik kerékanyával volt a gond. Bár megjegyezték, a csapat nem tudott róla, hogy veszélyesen engedték el az autót.

    „A sérült kerék fotói alapján egyértelmű, hogy az egyik kerékanya nem volt megfelelően rögzítve, amit a pisztoly kezelője nem vett észre. Ennek következtében leesett a jobb első kerék, amint az autó visszatért a versenybe.”

    „A versenybírók elfogadják, hogy sem a csapatnak, sem a pilótának nem volt alkalma felismerni, hogy az autó veszélyes állapotban van, és ezért nem állították le azt. Ezeket figyelembe véve a bírságot 5000 euróban állapítjuk meg.”

    Räikkönen csak úgy kommentálta az esetet, hogy „nem volt figyelmeztető jel”, mielőtt megtörtént volna az eset. Ezzel ő volt az Osztrák Nagydíj kilenc kiesőjének egyike.

    Csapattársa, Antonio Giovinazzi megmentette a napot az Alfa Romeo számára, hiszen kilencedik helyével két világbajnoki pontot zsebelhetett be a megpördülése után felzárkózó Sebastian Vettel előtt.

  • Norris először a dobogón: Azt hittem, hogy elszabtam!

    Norris először a dobogón: Azt hittem, hogy elszabtam!

    Lando Norris a dobogón ünnepelt az Osztrák Nagydíjon, de elismerte, hogy azt hitte, mindent elrontott a nagy pillanata előtt a verseny záró fázisában. Miután sokadik alkalommal összerázta a mezőnyt a biztonsági autó, Norris és Carlos Sainz is, valamint Sergio Perez valamint Charles Leclerc üldözőbe vették a vezető párost, Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont.

    Hamilton újra összeakadt a Red Bull versenyzőjével, Alex Albonnal. A hatszoros világbajnok emiatt kapott egy öt másodperces büntetést, Norrisnak pedig megadatott a lehetőség, hogy feliparkodja magát a dobogóra. Teljesítette a verseny leggyorsabb versenyben elért körét, majd 4.8 másodperccel végzett Hamilton mögött így Charles Leclerc után ő is felfért a pódiumra.

    Jenson Buttonnak adott interjút az ifjú brit a verseny után, aki kénytelen volt a maszkját is lecserélni a FIA top három pilótának tartott sajtótájékoztatóján, mivel összepezsgőzte azt. Ennyit mondott:

    „Szóhoz sem jutok. Azt hittem, lesz pár pontunk a futamon, mert azt hittem, hogy eléggé elszabtam ezt-azt! Visszaestem az ötödik helyre pár körrel a vége előtt, és még Carlos is majdnem megelőzött. Sikerült visszakapaszkodnom Perez mögé, és végül a dobogóra értem! Csak mentem előre, mindent beleadtam, toltam egy menő utolsó kört, nyomtam neki, amennyire csak lehet. Igazán büszke vagyok a csapatra, azt hiszem, hogy figyelembe véve, hogy pár éve, tavaly és hogy most hol állunk, ez egy igazán jó eredmény, és elégedett vagyok, hogy ennek a részese lehetek.”

  • Vettel, Horner és Marko maszk nélkül beszélgetett, figyelmeztetést kaptak érte

    Vettel, Horner és Marko maszk nélkül beszélgetett, figyelmeztetést kaptak érte

    Figyelmeztetésben részesítette az FIA a Red Bullt és a Ferrarit, ugyanis Christian Horner, Helmut Marko és Sebastian Vettel megszegte az F1 járványügyi protokollját azzal, hogy nem viseltek maszkot, mikor beszélgettek.

    Többen is lencsevégre kapták azt a jelenetet, mely során a Bikák ideiglenes főhadiszállása előtt a német versenyző és korábbi csapatának vezetői maszk nélkül beszélgetnek kedélyesen. A közösségi médián keresztül elterjedtek a felvételek (a legtöbben azóta ezt törölték), majd végül FIA-hoz is eljuttattak, aki figyelmeztetésben részesítette a szabályszegőket.

    A nemrég bevezetésre került protokoll szerint a csapatoknak a saját „buborékukban” kell maradniuk és nem érintkezhetnek más istállók tagjaival. Vettel azzal, hogy megállt és beszélgetésbe elegyedett régi munkaadóival, és ráadásul ezalatt maszkot sem viseltek, megsértették az F1 Magatartási Kódexét, amit a versenyhétvége megkezdése előtt el kellett fogadniuk. A Szövetség levelet írt ezért a szóbanforgó csapatoknak és emlékeztette őket arra, hogy végig tartaniuk kell magukat a megbeszéltekhez. Ugyan a Magatartási Kódex része a Nemzetközi Sportszabályzatnak, ám annak megsértéséért nem róható fel pénzbüntetés vagy a sportot érintő szankció. Mindazonáltal a vezetőtestület világossá tette, aki nem fogadja el a kódexben foglaltakat az nem vehet részt az eseményen.

    ,,Senkit sem kényszerítünk arra, hogy belegyezzen a Covid-19 miatt létrejött előírások betartásába, továbbá az FIA senkit sem szankcionál annak elmulasztása miatt, viszont aki nem egyezik bele abba, hogy a protokoll szerint járjon el, az nem vehet részt az eseményeken.”

    Eddig nem született pozitív teszt az Osztrák Nagydíjon. A Red Bull Ringen öt naponta tesztelik azt a 2000 embert, akik a helyszínen dolgoznak.

  • Az óvások kezelésére új bizottságot hozott létre az FIA

    Az óvások kezelésére új bizottságot hozott létre az FIA

    Az FIA változtatott a módján annak, ahogyan a vitás helyzeteket értékelni fogják a jövőben. Új bizottságot hoztak hoztak létre, melytől azt várják, hogy visszafogja majd az óvások számát a jövőben.

    A Red Bull például a Mercedes DAS rendszere ellen nyújtott be óvást pénteken. Végül az FIA és a stewardok ezt elutasították, a Mercedes rendszerét legálisnak minősítették.

    Ez már februárban egyszer téma volt, most azonban a szezonkezdéssel újra előjött, ahogy az a téma is, hogy jobb szabályrendszerre lenne szükség, ami kiküszöbölné az ilyesfajta nézeteltéréseket.

    Jelenleg a verseny előtt a csapatok csak az FIA műszaki osztályának véleményét kapják meg arról, hogy egy rendszer megfelel-e a szabályoknak.
    A szabályosságról végleges választ csak a stewardok adhatnak, minden egyes versenyen.

    Az FIA elnöke, Jean Todt közölte, hogy új struktúrát vezettek be annak biztosítása érdekében, hogy jövőben az érzékeny témák kapcsán határozottabb vélemények szülessenek. Szakértői testületre hagyatkoznak, nem csak egyetlen személyre.

    Az új testület megszületését a WMSC (Motoros Sport Világtanács) múlt hónapban jóváhagyta.

    Az az elképzelés, hogy ha az FIA állásfoglalása a versenyhétvége előtt, egy szakértői csoporttól érkezik, nem pedig egyetlen egyéntől, akkor kisebb lesz az esély az elfogultságra és megalapozottabb lesz a döntések indoklása. Így a csapatok is jobban bíznának az FIA döntéseiben.

    Ezzel együtt azonban Todt azt is hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a lehetőséget mindig meg kell adni a csapatoknak arra, hogy óvást nyújthassanak be riválisaik ellen.

    Azt is tisztázta továbbá, hogy nem fognak állandó versenybírákat alkalmazni.

    „Úgy vélem, hogy jelentős fejlődést értünk el e téren és évről évre képeztük a versenybírákat” – mondta Todt. „Még vizsgáztak is. Szóval nagyon jó szakértői csoportunk van és úgy érezzük, hogy a legjobb megoldás három vagy négy ilyen csoport létrehozása.”

    Todt örült annak, hogy Ausztriában a Red Bull még pénteken nyújtotta be az óvást, nem pedig a versenynapon tette azt.

    „Jobb, ha a csapatok bajnokság elején tiltakoznak, mint majd egy verseny után.”

    „Úgy gondolom, hogy a Red Bull megközelítése nagyon jó és egyértelmű volt.”

  • A csapatokat meglepte, hogy a Red Bull is kész a saját DAS rendszerével

    A csapatokat meglepte, hogy a Red Bull is kész a saját DAS rendszerével

    A Red Bull Racing pénteken elhintette az első szabadedzés után, hogy talán kifejleszthették a saját DAS rendszerüket az elmúlt hónapokban. Ez viszont megdöbbentette a többi versenytársat.

    A német AMuS úgy tudja, hogy az istállók nagyon furcsállják, hogy ilyen rövid idő alatt ez hogyan lehetséges, miközben a koronavírus miatt a gyárak zárva voltak. Christian Horner utalt rá, hogy a saját DAS rendszerük nem volt rajta az autójukon pénteken, mivel még előttük sem tiszta, hogy javítana-e egyáltalán, az RB16 teljesítményén. Így szinte biztos, hogy Max Verstappen és Alex Albon nem fogják használni ezt a technikai újítást az első osztrák versenyhétvégén idén.

    Mindenesetre a Red Bull már bizonyosságot szerzett róla, hogy a DAS rendszerét 2020-ban engedik használni a Forma-1-ben, így kipróbálhatják majd a sajátjukat. A milton keynesi alakulat hivatalosan megóvta a FIA-nál a Mercedes rendszerét, de a nemzetközi szövetség elutasította azt.