Címke: FIA

  • Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot

    Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot

    Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot, ugyanis a csapat továbbra is a kérdéses fékhűtő elemeket használta a futamon.

    A Szövetség a versenyhétvége megkezdése előtt hozta nyilvánosságra az ítéletét, melyben a kanadai-brit csapat megoldásáról megállapították, hogy vét a sportszabályzatban foglaltaknak. A szóbanforgó elemeket ugyanis nem a Racing Point tervezte, hanem tavaly a Mercedes, amit át is adott az említett istállónak.

    Büntetésül 15 konstruktőri pontot levontak a csapattól, továbbá 400.000 euró befizetésével sújtották az alakulatot. A Ferrarinak, a McLarennek, a Renault-nak és a Williamsnek azonban nem tetszett a Szövetség ítélete, ezért hivatalosan is óvást indítanak az ügy kapcsán.

    A 70. Évforduló Nagydíjának futamát követően az FIA feljegyezte, hogy a rózsaszín istálló továbbra is a vitatott megoldással felszerelve állt rajthoz, így pedig ismét vétettek a szabályok ellen. A verseny után a stewardok beidézték a Racing Point képviselőit, majd később megrovásban részesítették őket. Nikolas Tombazis az FIA technikai részlegének vezetője elmondta, miért nem büntették meg komolyabban az istállót. Az RP20 ugyanis csak a sportszabályzat ellen vét, míg a technikai regulák szerint teljesen legális a konstrukció.

    ,,A stewardok szerint a hiba a folyamatban keresendő, nem pedig magában a komponensekben. A legelső óvás kapcsán, ami a Stájer Nagydíjon követezett be, szankcionálták a szabálysértést azzal, hogy levontak pontokat az istállótól, továbbá pénzbeli büntetéssel is sújtották őket. A versenyfelügyelők megítélése szerint az általuk megállapított büntetés lefedte az egész folyamatot. Ugyan a később benyújtott panasztételeket is figyelembe vették, ám úgy határoztak, azok nem igényelnek további szankciókat, ezért csak megrovásban részesítették és részesítik a Racing Pointot.”

  • Szafnauer szerint az autójuk teljes mértékben szabályos

    Szafnauer szerint az autójuk teljes mértékben szabályos

    A Racing Point csapatfőnöke Otmar Szafneuar a stewardok döntése után nem sokkal elmondta, hogy elégedett a tárgyalással, miután az autójukat szabályosnak titulálták az FIA emberei.

    „A döntés pozitív oldala az volt, hogy a technikai szabályok alapján az autónkat teljes mértékben szabályosnak találta Nemzetközi Automobil Szövetség, szóval tovább használhatjuk az eddigi fékhűtőnyilásinkat,” – nyilatkozta Szafnauer a SkySportsnak.

    „Ez az egész csak is kizárólag a szabálykönyvekben foglaltaktól függ. Részletesen átnéztük a sportszabályzatot és semmi nem tiltja azt, amit eddig is csináltunk.

    „A második csapatok is ugyanezt csinálták, mint mi, sőt még többet is,” – mondta a Racing Point csapatfőnöke. „Ez pedig nagyon zavaró. Most mérlegelnünk kell, hogy érdemes lenne-e megfellebbezni a döntést vagy sem.

    „Azonban, mint már elmondtam, hogy ugyanott folytathatjuk, ahol elkezdtük, ugyanis az ítélet alapján a szabályoknak megfelelő autóval rendelkezünk.”

    A stewardok nem fogadták el a silverstonei istálló azon indoklását, miszerint a nulláról tervezték meg azt a bizonyos fékhűtőnyílást, amire a Renault három alkalommal is beadta az óvást. Ezzel pedig azt állítják, hogy nem a Racing Point, hanem a Mercedes játszotta a főszerepet ezen alkatrész tervezésében.

    „Mivel az RP20 hátsó fékhűtőnyílásai nem voltak rajta az RP19-en, ezért ebből arra következtetünk, hogy a Racing Point a Mercedes, még a W10-hez tervezett alkatrészét alkalmazta az idei autóján. A két alkatrész pedig rendkívül hasonló, szóval az alkatrészt szinte biztosan nem a Racing Point mérnökei tervezte,” – állt az FIA jelentésében.

    Az előbb leírttal az volt a baj mindössze, hogy amíg a tavalyi szezonban a kisebb csapatok akár az élcsapatok fékhűtőnyílásait használhatták, addig ez az elem egy olyan alkatrésszé az idei évre, amit a csapatoknak maguknak kell megterveznie.

  • Hivatalos: A Racing Point 400.000 eurós büntetést kap, valamint -15 pont!

    Hivatalos: A Racing Point 400.000 eurós büntetést kap, valamint -15 pont!

    Bukott 15 világbajnoki pontot a Racing Point, valamint megbüntették őket 400.000 euróra, miután a FIA ülésén helyt adtak a Renault óvásának a pink csapat ellentmondásosnak ítélt autója ügyében.

    A Renault tiltakozott középmezőnybeli riválisának furcsa, „rózsaszín Mercedes” autója ellen, az elmúlt három versenyen. A FIA pedig lefoglalta Strollék csapatának a fékrendszerének az elemeit az első óvás után, még a Stájer Nagydíjon. Végül a testület helyt adott a tiltakozásoknak, amelynek a központi eleme volt, hogy az autó túlzottan hasonlít a 2019-es bajnoki Mercedes konstrukcióra. A rózsaszínűek fenntartották, hogy csak a szabályok adta kereteken belül másoltak.

    A pontlevonás és a büntetés a Stájer Nagydíjra vonatkozik, de Strollék istállóját a következő két verseny miatt is megrótták.

  • Perez sem érti, hogyan vált fertőzötté, ez karrierje legszomorúbb napja

    Perez sem érti, hogyan vált fertőzötté, ez karrierje legszomorúbb napja

    Sergio Perez kénytelen kihagyni a Brit Nagydíjat, mivel a koronavírus tesztje pozitív lett, és szerinte ez karrierje legszomorúbb napja. A mexikói karanténba vonult, és a pályától is távol kellett maradnia, miután csütörtökön a tesztje nem volt egyértelmű. Az újraellenőrzésnél pozitívnak bizonyult a COVID-19-re, mint vírushordozó.

    Mostani Twitteres videóüzenetében Perez elárulta, hogy fogalma sincs, miképp szedhette össze a vírust, hiszen betartotta a protokollt, miközben egy gyors látogatás erejéig Mexikóban volt az édesanyjánál, a Magyar Nagydíjat követően. Így beszélt:

    „Elképesztően bánatos vagyok, ez egyike a legszomorúbb napoknak a karrieremben. Rengeteget készültünk erre a hétvégére, hogy minden 100%-ban készen legyen. Tudtam, hogy jó az autóm, a csapat fantasztikus munkát végzett. Levert vagyok, amiért ez történt, de mutatja azt is, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk a vírus miatt.”

    Perez azt is elárulta, hogy egy privát jettel járt Mexikóban a múlt hétvégén, hogy láthassa az édesanyját, aki egy balesetből épül fel épp:

    „Betartom a FIA és a csapatom utasításait. A magyar futam után egy magángéppel Mexikóba mentem, hogy két napra láthassam az édesanyámat, mivel volt egy nagy balesete. Amint elhagyhatta a kórházat, láthattam őt én is. Aztán visszatértem Európába. Ugyanezen az úton, és minden szabályt betartva. Fogalmam sincs, hogy hol kaphattam el a vírust, nincsenek tüneteim sem. Ez az eset is mutatja, hogy mennyire védtelenek vagyunk. Üdvözlöm az összes pilótát, akik biztosítottak a támogatásukról. Továbbá a csapatomnak, a hatóságoknak, a rajongóknak. Jelenleg nehéz pillanatokat élek át, de biztos vagyok benne, hogy ettől is csak megerősödöm.”

  • Hivatalos: Pérez második tesztje pozitív lett, nem indul a hétvégén!

    Hivatalos: Pérez második tesztje pozitív lett, nem indul a hétvégén!

    Az FIA hivatalosan bejelentette, hogy Sergio Pérez második koronavírus tesztje pozitív lett, így nem indul a versenyen.

    A mexikói versenyző már a csütörtöki sajtótájékoztatón sem vehetett részt, ugyanis első tesztje nem felelt meg az előírásoknak. A pilóta és a Racing Point pár embere elővigyázatosságból önkéntes karanténba vonult, majd később a második tesztnek is alávetették őket. Pérez eredménye azonban pozitív lett, így ő már biztos nem vehet részt a Brit Nagydíjon.

    A Forma-1 és az FIA a következő közleményt adta ki az eset kapcsán:

    ,,A mai bejelentést követően, mi szerint Sergio Pérez a BWT Racing Point versenyzőjének koronavírus tesztje nem felelt meg, az FIA és az F1 kénytelen megerősíteni azt, hogy a pilóta második tesztje pozitív lett. Pérez az illetékes egészségügyi hatóságok utasításai mentén önkéntes karanténba vonult, és továbbra is a fent említett szerv iránymutatását fogja követni. A Brit Nagydíj szervezői a helyi egészségügy szervezettel és az FIA Covid-19 miatt létrehozott delegációjával együttműködve kontaktkutatást végzett el, és a versenyzővel közeli kapcsolatban lévőket elkülönítette. Az FIA és a Forma-1 által létrehozott eljárás ugyanakkor lehetővé tette az esemény gyors lezárást, így a hétvége további programjaira ez nem lesz nagyobb hatással.”

    A szabályok szerint Pérez nemcsak a hétvégei eseményeiből, hanem a következő futam programjából is kimarad. A Racing Point nem jelentette még be, hogy ki helyettesíti a mexikói pilótát. A korábbi megegyezés szerint erre a Mercedes tartalék versenyzőinek, Stoffel Vandoorne-nak és Esteban Gutiereznek lesz lehetősége.

    Pérez nemcsak az idei évre pecsételheti meg sorsát, ugyanis holnap jár le a kilépési záradéka. A Racing Point ugyanis az események tükrében könnyebben dönthet Sebastian Vettel mellett, és engedheti el a 30 éves versenyzőt.

  • Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Sergio Perez jelenleg mindenkitől elkülönítette magát, és vár az újabb koronavírus teszt lebonyolítására, miután a Brit Nagydíjon elsőre nem volt meggyőző az eredménye, Silverstoneban. A Racing Point versenyzőkének ráadásul jelenése lett volna a csütörtök délutáni FIA sajtótájékoztatón, de a csapatot csak Lance Stroll képviselte. Itt jelentették be azt is, hogy a nem megfelelő COVID-19 teszteredménye miatt Perez önizolálta magát, amíg meg nem lesz a második teszt eredménye. A FIA közleményén kívül a Racing Point szóvivője nem kívánt több információt adni, csak ennyit erősített meg:

    „Checo ma nincs a pályán, mivel a teszteredménye nem volt megfelelő. Elszeparálta magát addig, amíg nincs meg az ismételt tesztnek az eredménye.”

    A teljes paddock személyzetnek legalább öt naponta át kell esnie a koronavírus teszten, hiszen ezt előírta a FIA mint protokoll, minden nagydíjra vonatkozóan a szezonban.

    A Racing Point kénytelen lesz a Mercedes tesztpilótái közül kölcsönkérni valakit arra a hétvégére az esetre, ha Perez tesztje pozitívnak bizonyulna, de van ilyen szerződés a két csapat között. Ezzel adott esetben megnyílna az út a Forma-1-es visszatéréshez Stoffel Vandoornenak vagy Esteban Gutierreznek, hiszen mindketten a Mercedes tesztpilótái. Vandoorne utoljára 2018-ban indult a McLaren színeiben, Gutierrez 2016 óta nem versenyzett a királykategóriában.

  • Wolff: A Ferrari 68 lóerővel erősebb volt a Mercedesnél tavaly

    Wolff: A Ferrari 68 lóerővel erősebb volt a Mercedesnél tavaly

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff fedte fel azt, hogy a Ferrari tavaly több pályán is mint egy 68 lóerő fölénnyel rendelkeztek ellenük.

    Az Ezüst Nyilak tűnek a 2019-es évben a legerősebb autónak, aztán a Ferrari volt az, aki olyan tempót húzott elő a kalapból a nyári szünet után, amire azért nem feltétlen lehetett számítani.

    Az SF90 fémjelzésű autó nyerni tudott az igazán a motorerőre kihegyezett pályákon, Spaban és Monzában. Ezen teljesítményük azonban eltűnni látszott, amikor az FIA kiadott egy technikai direktívát, melyek a motorteljesítményre voltak hatással.

    Ezek után az olaszok, és a Nemzetközi Automobil Szövetség között létrejött egy titkos megállapodás, amely után a motor szabályosságáról hivatalos döntés eddig még nem látott napvilágot.

    „Nem tudom, hogy mik a riválisaink erősségeik, és azt sem, hogy mik a gyengéik. Én csak magunkat tudom megítélni.” – mondta Wolff az Auto Motor und Sport-nak.

    „Tavaly a Ferrari komoly kihívónk volt motorerő téren, aminek hatására el kellett indulnunk új irányokba, teljesítményt találni.”

    A Brixworth és Brackley közötti együttműködés is nagyon erős volt. A két részleg ténylegesen összetartott, és tisztán az aerodinamikát helyezték előtérbe a motor helyett.”

    „A másik oldalon, a leszorítóerő tökéletesen kiegyensúlyozta az autónkat. A tapadás majdnem minden kanyarban tökéletes volt, azonban a lassú kanyarokban továbbra is voltak kisebb hiányosságok.” – mondta Wolff

    „Tavaly sok versenyen azt tapasztaltuk, hogy több mint 50 kilowattos lemaradásban vagyunk (68 lóerő).
    Számunkra egyértelmű folt a feladat: Mennyi teljesítményt tudunk még elérni?”

    „De persze ezt csak a belsőégésű motoron tudod elérni, a többi szabályozva van. Megmozgattunk minden követ, amit csak tudtunk. És nem pár lóerőt találtunk, hanem többet.” – zárta Wolff.

  • A Racing Pont óvni fog, ha illegálisnak titulálják a fékhűtőit

    A Racing Pont óvni fog, ha illegálisnak titulálják a fékhűtőit

    Otmar Szafnauer kihangsúlyozta, ha az FIA illegálisnak titulálja a fékhűtésüket, akkor óvni fognak.

    A Racing Point megoldása ellen a Renault tett panaszt a Stájer Nagydíj után, ám mivel döntés nem született a következő versenyig, a Hungaroringen is megóvták a franciák a kérdéses elemet. Az enstone-i csapat ugyanis meg van arról győződve, hogy ellenfelük tervrajzokat kapott a Fekete Nyilaktól és így alkották meg a „rózsaszín Mercedesre” keresztelt RP20-as konstrukciót. Ugyan az istállók bizonyos elemek kapcsán használhatják partnerük tervezeteit, sőt egyes alkatrészeket meg is vásárolhatnak tőlük, viszont a fékhűtés 2020 óta nem tartozik ezek közé az elemek közé. A kanadai-brit csapat azonban váltig állítja, hogy nem történt semmilyen információcsere, a szóbanforgó egység a saját terveik alapján készült, amit bizonyítani is tudnak.

    Mivel a két istálló egymásra mutogat, az F1 versenyfelügyelőinek az FIA technikai részlegének segítségével kell tiszta vizet öntenie a pohárba. Szafnauer azonban meg van győződve arról, hogy számukra kedvező döntés fog születni, viszont ha ez mégsem így lesz, akkor arra az eshetőségre is van már megoldásuk.

    ,,Nem hinném, hogy ellenünk ítélnek, ám ha mégis ez történik, akkor óvni fogunk. A fékhűtőink legálisak, nem szegtük meg sem a sport sem a technikai szabályzatot ezzel, vagy az autó más elemeivel.”

    A csapatvezető újfent kihangsúlyozta, az FIA tisztában van azzal, hogyan készült az RP20, ugyanis korábban már ellátogattak az istálló gyárába és megvizsgáltak mindent. Szafnauer ezért találja frusztrálónak azt, hogy ismét túl kell esniük egy hasonló procedúrán, azzal a különbséggel, hogy a Szövetség helyett, most a stewardok kutakodnak.

    ,,Egyetlen egy oka van annak, hogy egy kissé frusztráltnak tűnők, ugyanis nekem minden információm meg van arról, hogyan terveztük és fejlesztettük a fékhűtést, míg a világ többi részének nincs. Mindent az FIA rendelkezésére bocsátottunk, és ők elégedettek volt, ugyanis amit csináltunk az legális, azonban a rendszer nem így működik. A stewardoknak megvan a joguk arra, hogy ítéletet mondjanak, ezért velük is meg kell osztani ezt az információt, ám ehhez egy kis idő kell. Mikor az FIA eljött, hogy megvizsgálja, hogyan terveztük és fejlesztettük a fékhűtőinket, akkor a gyárunkba mentek, kikérdezték a dolgozóinkat, átnézték a rajzainkat amik a tervezési és a fejlesztési procedúrát ábrázolják, megnézték mit csináltunk a szélcsatornába és mit a CFD segítségével, hogyan és miképp jutottunk el idáig, és elégedettek voltak. A stewardok esetében ezt nem lehet kivitelezni, nekik el kell vinni az adatokat, ezen felül szóban és írásban is el kell magyarázni hogy mit csináltunk, így ez egy hosszabb folyamat. Ezt tehát annak az oka, hogy frusztrált vagyok, hiszen tudom, hogy ami tettünk az rendben van. Nem volt itt semmi kiskapu, vagy ilyesmi, minden legális, ezért igen, egy kicsit bosszantó az, hogy folyton arról kérdeznek, mi lesz akkor ha veszítünk.”

  • Santiago Urrutia lesz a Lynk & Co Cyan Racing negyedik pilótája!

    Santiago Urrutia lesz a Lynk & Co Cyan Racing negyedik pilótája!

    Santiago Urrutia elindulhat 2020-ban a FIA WTCR-ben, miután őt nevezte meg a négyautós felállásába utolsóként a Lynk & Co Cyan Racing. Az uruguayi versenyző tavaly harmadik lett a TCR Europe-ban, és Andy Priaulx helyét veszi át, aki úgy döntött, hogy a jövőben inkább fia, Seb pályafutását egyengeti inkább.

    Urritia csapattársa Thed Björk lesz a garázsban. A 23 éves pilóta pedig egy teszten, nyár elején nyűgözte le Anderstorpban a csapatot, amikor több versenyzőnek is lehetőséget biztosítottak arra, hogy kipróbálhassák a Lynk & Co 03 TCR autót.

    A fiatalember érthetően büszke, hogy ő nyert ezen a szétlövésen:

    „Szuper boldog vagyok, amiért csatlakozhatom a Cyan Racinghez. Ez egy nagyon érzelmes pillanat nekem és az egész országnak, hiszen én leszek Uruguay első profi szerződtetett pilótája. Persze fiatal vagyok még, de a WTCR-ben akarok versenyezni a Cyan Racinggel, sok-sok éven át. Köszönettel tartozom ezért a lehetőségért a csapatnak, és hogy bíznak bennem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy megfeleljek az elvárásaiknak. Nem lesz egyszerű dolgom, de ezért is szeretek versenyezni. Sokat készültem már szimulátorban, és megyünk majd még tesztelni a versenynaptár pályáira, így magabiztos vagyok a szezon előtt.”

    Fredrik Wahlén, a Cyan Racing operatív igazgatója elárulta, hogy biztos benne, hogy Urrutia bizonyítani fog a Lynk & Co felállásában idén, és nagyon is jó lesz majd a teljesítménye:

    „Azért döntöttünk Santiago mellett, mert a teszten kiderült, hogy komoly potenciál van benne. Nagyon jól kijött a csapattal és hamar gyors is volt az autónkkal.”

    Urrutia WTCR bemutatkozására a Salzburgringen kerül sor szeptember 12-13 között, amikor elkezdődik a túraautó világkupa szezonja is.

  • A legutóbbi fázisban nem találtak pozitív koronavírus esetet

    A legutóbbi fázisban nem találtak pozitív koronavírus esetet

    Ismételten kiadta a legfrissebb számadatokat az FIA a koronavírus tesztetekkel kapcsolatban. E jelentés alapján július 17. és 23.-a között nulla pozitív esetet regisztráltak.

    A fente említett hat napban összesen 1461 db tesztet végeztek el, ami jóval kevesebb a korábbiakhoz képest, amikor szinte átlagosan 4000 felett volt, de ez annak tudható be, hogy most hétvégén nincs verseny.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség szombaton az alábbi közleményt adta ki:

    „Az FIA és a Forma-1 a mai napon megerősíti, hogy július 17.-e péntek és július 23.-a csütörtök között 1461 COVID-19 tesztet végzett el pilótákon, csapatokon és egyéb személyeken. Ezek közül ez egy sem mutatott pozitív eredményt. A tesztek alacsonyabb száma azzal magyarázható, hogy a korábbi hetekkel szemben ezen a hétvégén most szünet volt a következő tripla hétvége előtt.”

    „Az FIA és az F1 ezeket az összesített információkat szolgáltatja, az integritás és az átláthatóság érdekében. A pilótákra vagy a csapattagokra vonatkozó konkrétabb részletek nincsenek, az eredményeket pedig minden hetedik napon közzétesszük.”

    Ez pedig azt is jelenti, hogy továbbra is a Hungaroringen talált két pozitív eset az egyetlen, amelyet eddig a Forma-1 kapcsán diagnosztizáltak a szezon valós kezdete óta.

    A bajnokság egy hét múlva folytatódik, és egy újabb triplázás következik, sorrendben két silverstone-i és egy barcelonai futammal.