Címke: FIA

  • A versenyzők levelet írtak az FIA-nak a mugellói baleset után

    A versenyzők levelet írtak az FIA-nak a mugellói baleset után

    A Forma-1 pilótái Mugello után levelet írtak az irányító testület FIA-nak. Olyan top pilóták, mint Lewis Hamilton is kritizálták őket a biztonsági autó utáni felsorakozással kapcsolatban, azzal vádolva őket, hogy a show-t helyezik előtérbe, a biztonság rovására. Végül 12 versenyző kapott megrovást a baleset miatt, köztük egyik az elsőknek akit megneveztek, az Alex Albon. Szocsiban így reagált erre a Red Bull friss dobogósa:

    „Küldtünk nekik egy levelet a reakcióinkkal, hiszen egyértelmű, hogy nem volt semmi furcsa, vagy rossz abban, amit csináltam. Egyik versenyzőt sem hibáztatom azért, ami történt.”

  • Az FIA figyelmeztette a csapatokat az alkatrészekkel kapcsolatban

    Az FIA figyelmeztette a csapatokat az alkatrészekkel kapcsolatban

    A Forma-1-es csapatok figyelmeztetést kaptak az FIA-tól, arra vonatkozóan, hogy a jövőévi költségvetés miatt ne gondolkodjanak úgy, hogy még idén jól feltankolják tartalék-alkatrész készleteiket.

    A költségvetési plafon összeg 145 millió dollár lesz jövőre, idén azonban még nincs korlátozva, hogy mennyit költhetnek a csapatok. Így arra lehet számítani, hogy aki megengedheti magának, az felhalmozza idén a készleteket.

    „Folynak a beszélgetések a készletekről a következő szezonra vonatkozóan, annak érdekében, hogy a követező szezonra szánt pénzeket 2022-re lehessen irányítani” – mondta a McLaren ügyvezető igazgatója Zak Brown a holland motorsport.comnak és hozzátette, hogy erre szabályzást fog létrehozni az FIA. „Az FIA észrevette, hogy ez lesz és elébe ment.”

  • Egy pozitív COVID-teszt volt a napokban a Forma-1-ben

    Egy pozitív COVID-teszt volt a napokban a Forma-1-ben

    Az FIA és az F1 közölte, hogy a napokban egy Forma-1-es személynek lett pozitív a koronavírus tesztje.

    Szeptember 11-17 között 1938 darab COVID-19 tesztet végeztek el a versenyzőkön, csapattagokon. A jelentés szerint ezen időszak alatt egy személyt tesztje lett pozitív.

    Hogy ez ki volt, arról nem számolnak be (minden bizonnyal személyiségi jogok miatt – a szerk.).

    A versenyzők közül ezidáig „csak” Sergio Péreznek sikerült megfertőződnie korábban, emiatt két versenyt ki is kellett hagynia.

    Az FIA és az F1 hét naponta közöl információt a COVID tesztek eredményeiről.

  • Masi: Nem a kavicságy a megoldás minden problémára

    Masi: Nem a kavicságy a megoldás minden problémára

    A Toszkán Nagydíj után a versenyzők és a rajongók is sokat dicsérték a mugelloi aszfaltcsíkot felejthetetlen karaktere végett. Az aszfaltozott bukóterek teljes ’hiánya’ nagy szerepet játszott ebben.

    Azok a hangok, amelyek a kavicságyakat szeretnék visszahozni a pályákra, egyre hangosabbak, és hangosabbak lettek, azonban mindenhol ez nem lesz kivitelezhető. Legalábbis ez jön le a Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi szavaiból:

    „Ennek a nehézsége abban rejlik, hogy nem tudunk az összes különböző pályán kavicságyakat elhelyezni. Ki kell találnunk, hogy mi volna az optimális megoldás a kanyarokban. Azonban nem a kavicságy a megoldás az összes problémára, amivel jelenleg küzdünk.” – mondta.

    Az, hogy mire gondolhat ezalatt Masi, az nem teljesen egyértelmű, azonban a Speedweek.com-on az olvasható, hogy sok olyan pálya van, ahol egyszerűen fizikálisan nincsen hely a kavicságyak kialakítására, illetve jó néhány pálya szem előtt szeretné tartani a többi versenysorozat kérését is.

    Ennek ellenére rengeteg F1-es versenyző szeretné, ha ezek az aszfaltozott bukóterek egyszerűen eltűnnének. A sportág korábbi világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint ezek veszélyesek is lehetnek, abban az esetben, ha a pilóták úgy mennek majd bele ezekbe a kanyarokba, hogy úgyis meg fogják úszni az egészet.

    A kavicságyak visszatérése nem egy mindenképpen elvetendő dolog Masi szerint:
    „Ezt már rengeteg alkalommal átbeszéltük a pilótákkal, de az, hogy most mindenhova kavicságyakat telepítsünk, túl sok volna számunkra. Ez szimplán nem fog működni.”

  • Todt: Ez a Ferrari össze sem hasonlítható azzal, amelyet én vettem át

    Todt: Ez a Ferrari össze sem hasonlítható azzal, amelyet én vettem át

    Jean Todt még mindig nagy név a Forma-1-ben. Jelenleg ő az FIA elnöke, de sokáig a Ferrariért volt felelős. Fáj Todtnak látni azt, hogy mennyire nem mennek a dolgok a Scuderiánál, de optimista maradt.

    A kis francia 1993-tól 2008-ig irányította a csapatot, és hatalmas sikereket értek el, többek között Michael Schumacherrel. Olyan győzelmek voltak ezek, amelyekről az olaszok most csak álmodozhatnak. A híres vörös istálló most nehéz időszakot él meg, és Monzában valamint Toszkánában is ott hagyták őket faképnél, ahol csak lehetett. Ez pedig fáj nekik, és csak komorabbak lettek tőle. Nem először voltak hasonló éveik az olaszoknak, amikor nem ment a szekér, erről így nyilatkozott Todt az AMuS-nak:

    „Nem akarom azt látni, hogy bárki is szenvedjen, teljesen mindegy, hogy ki is az. Éppen ezért először az okokat akarom megérteni. Anynit mondhatok csak, hogy a mai Ferrari nem összehasonlítható azzal a csapattal, amelyet átvettem 1993-ban. Örültem volna annak, ha ilyen alapom van. A Ferrari ma már egy erős szervezet. Csak pár eleme nem stimmel a kirakósuknak.”

    Amennyiben hihetünk tehát Todtnak, a Scuderia hamar felfejlődhet, amint a megfelelő darabok is a helyükre kerülnek, a Ferrari rajongók legalábbis ebben reménykednek, hogy ez mielőbb megtörténik.

  • Alonso akár már idén kipróbálhatja a Renault-t

    Alonso akár már idén kipróbálhatja a Renault-t

    Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault, következő szezontól Alpine csapatával. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta a korábbiakban már hangoztatta, hogy nincs szüksége kipróbálnia az autót egy teszt keretein belül. Ehhez képest a francia gárda most azért tárgyal az FIA-val, hogy Alonso már idén kipróbálhassa a Renault idei autóját az év záró teszten Abu Dhabiban.

    Miután Daniel Ricciardo Carlos Sainz Jr helyét fogja átvenni a McLarennél, az enstonei istállónál megüresedett egy ülés Esteban Ocon mellett. Erre azonnal le is csapott Alonso, aki így újra a franciák vezérévé válhat. Azonban 2005 és 2006 világbajnoka legutoljára 2019-ben vezethette az azévi McLarent a bahreini teszten, szóval már közel két éve nem ült F1-es autó volánja mögött.

    „Kezdetben, amikor az idő még megfelelt, akkor Fernando szeretett volna vezetni, azonban most már tényleg azt hiszem, hogy mindent megtenne csak azért, hogy autóba ülhessen. Ezért most vizsgáljuk a lehetőségeinket, hogy megvalósítsuk ezt. Nem egy pénteki első szabadedzésről beszélek, mert Fernandonak egyáltalán nincs szüksége rá,” – nyilatkozta a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul.

    A Renault legjobb lehetősége az évzáró teszt lenne Abu Dhabiban, amiről már el is kezdték az egyeztetéseket Nemzetközi Automobil szövetség embereivel.

    Azonban Alonso, látva a Renault jó idei teljesítményét, nem csak 2022-re, hanem 2021-re is koncentrálni fog, ugyanis komoly potenciált lát az entoneiak idei konstrukciójában.

    „Kezdetben még csak a nagy szabályváltozások utáni időszakra összpontosított, azonban megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban és már 2021-ben is szeretne komoly csatákat vívni a többiekkel a pályán.”

  • Mégsem vizsgálja az FIA Hamilton esetét, de új irányelvek jöhetnek

    Mégsem vizsgálja az FIA Hamilton esetét, de új irányelvek jöhetnek

    A FIA mégsem vizsgálja ki Lewis Hamilton akcióját, amikor Mugellóban múlt vasárnap egy Breonna Taylor esete miatti póló volt rajta tiltakozásképp, de a felügyelő testületnek szándékában áll tisztázni azt, hogy hol a határa annak, hogy a versenyzők üzengetnek. Hétfőn mi is beszámoltunk róla, hogy Hamilton bajba kerülhet a legújabb fekete pólója miatt, amely látható volt a Toszkán Nagydíj dobogóján is.

    Az üzenet szerint le kell tartóztatni azon civil ruhás rendőrtiszteket, akik márciusban tévedésből lelőtték a 26 éves fekete egészségügyi dolgozó Taylort, annak lakásában Louisvilleben, Kentucky államban.

    A Sky Sports úgy tudja, hogy a FIA ügyintézőinek nem került a látóterébe Hamilton, amiért esetlegesen megsértette volna a nemzetközi sportkódexet. Ugyanakkor várhatóan új iránymutatásokat adnak ki a versenyzőknek, amelyben részletezik, hogy mit tehetnek a verseny előtti és utáni események alatt.

    Hamilton kedden az Instagram oldalán reagált, és megismételte, hogy tovább támogatja a rasszizmus és társadalmi igazságtalanságok elleni harcot:

    „Szeretném, ha tudnátok, hogy nem állok le, nem hagyom cserben (ezt a mozgalmat), nem adom fel ennek a platformnak a használatát, hogy fényt derítsek azon dolgokra, amelyek szerintem helyesek. Köszönöm azoknak, akik továbbra is támogatnak és szeretnek, nagyon hálás vagyok. Ez mindannyiunk számára az út, hogy összegyűljünk, és rámutassunk a világ igazságtalanságaira, nem csak faji értelemben véve. Tehetünk azért, hogy ez a hely jobb legyen a gyermekeinknek és a jövő generációinak.”

  • Vettel egyértelműen a fordított rajtrács ellen van

    Vettel egyértelműen a fordított rajtrács ellen van

    Sebastian Vettel továbbra sem támogatja a fordított rajtrács ötletét, amely téma újra előkerült. Ez abból adódott, hogy Ross Brawn az Olasz Nagydíj után ismét felhozta a témát, sőt mi több bizonyítékként emlegette a futamot, ahol Gasly, Sainz és Stroll is dobogóra állhatott.

    Amikor a németek négyszeres világbajnokát kérdezték, elmondta, ő továbbra is egy teljesen rossz elképzelésnek gondolja ezt:

    „Ha mindenképpen ezt az irányt erőltetik, akkor az arra enged következtetni, hogy nem tudnak olyan szabálymódosításokat hozni, illetve nem tudnak olyan eszközöket bevetni, amelyek által a középmezőny versenyképesebb tudna lenni.” –  mondta Vettel a RaceFans-nek.

    „Úgy értem, emlékeztetőül: új első szárny szabályok léptek érvénybe, amely mindenkinek egy vagyonba került, azonban a versenyzésünk alapvetően semmit sem változott.” – mondta Vettel, azt jelezvén, hogy a szabálymódosítások nem voltak elegendőek, azonban a fordított rajtrács szerinte egy rossz elképzelés.

    „Igazából mindenki a 2022-es szabálymódosításokban látja a reményt. Azt hiszem inkább erre kellene koncentrálnunk, és a főbb pontokat átvennünk, nem pedig nekiállni lottózni. Ez az elképzelés a versenyzés és a sport ellen van.” – Tehát nyíltan kijelentette Vettel, hogy ellene van a koncepciónak, és tovább lépne már.

    „Mint rivális, nem szeretem látni, ahogy mások nyernek, azonban el kell fogadnom, ha a többiek győznek, hiszen minden bizonnyal jobb munkát végeztek. Pont ezért gondolom azt, hogy negatív reklám lenne a sportnak, ha ezt ilyen mesterséges módon megpróbálnánk felforgatni.” – zárta Vettel

  • A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

    A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

    A Mercedes elutasítja azon vádakat, mely szerint ők behoznák a politikát a királykategóriába. Azt követően kénytelen tiltakozni a domináns bajnokcsapat, hogy az FIA vizsgálódni kezdett, Hamilton vajon megszegte-e a sportkódexet azzal, hogy politikai üzenet volt olvasható a pólóján Mugellóban. Eddig a hatszoros világbajnok „Black Lives Matter” üzenettel a pólóján térdelt a versenyek előtt, de a Toszkán Nagydíj előtt változtatott.

    Ezúttal Hamiltonon egy olyan póló volt, amellyel amerikai tisztviselőknek üzent, mely szerint: „Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort”. Ezzel egy rendkívül vitatott márciusi rendőri lövöldözésre utalt. Az FIA egyik szóvivője is megerősítette, hogy vizsgálódnak a Hamilton által hordott póló miatt, amely látható volt a dobogón és a verseny utáni interjúk alatt is, és most mérlegelik ennek a súlyát.

    A Mercedes mindenesetre kiállt a 35 éves pilótája mellett, aki a következő versenyen beérheti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját. Egy Twitter felhasználó kérte a Mercedest és Hamiltont is, hogy ne politizáljanak a Forma-1-ben. Válaszoltak is neki a hivatalos Twitter csatorna nevében, mely szerint:

    „Nem viszünk politikát az F1-be. Mi a sokszínűségért és az integrációért versenyzünk 2020-ban. Ezek olyan emberi jogi kérdések, amelyeket megpróbálunk kiemelni és tudatosítani. Ez azért nagy különbség.”

    Egy meg nem nevezett Forma-1-es csapatfőnök a Sport1-nek adott nyilatkozata szerint nem szankcionálják majd Hamiltont a pólója miatt:

    „Nem szankcionálhatják Lewist egy olyan akciója miatt, amelyet az egész világon támogatnak. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is ezt így gondolja.”

  • Masi: Az F3-as fiatalok megoldották azt, amit az F1-es versenyzők nem tudtak

    Masi: Az F3-as fiatalok megoldották azt, amit az F1-es versenyzők nem tudtak

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi cáfolja azon feltevéseket, melyek szerint az FIA lenne okolható a vasárnapi, mugellói balesetért az új rajtkor.

    Romain Grosjean azt mondta, sosem ijedt még meg ennyire kerrierje során, Carlos Sainznak pedig súlyos múltbéli események jutottak eszébe az esetről.

    A biztonsági autós fázis végén, az adott kör végén a safety car távozott a pályáról, a versenyzők pedig a célegyenesben, a rajtvonalhoz érve kapcsolhattak versenytempóra. Az odáig vezető úton azonban az élen haladó, jelen esetben Valtteri Bottas diktálhatta a tempót a többieknek. Ő viszonylag lassan tette ezt, ám a mezőny közepe idejekorán tempóra kapcsolt, míg mások visszalassultak, ami egymásba szaladó autókat eredményezett.

    Több versenyző is Bottast okolja.

    „Abszolút szükségtelen volt” – mondta Sebastian Vettel. „Hála istennek, hogy senki sem sérült meg.”

    „Nem vagyok benne biztos, hogy amit Bottas csinált az szabályos volt, de a következő versenyen (előtte az eligazításon) meg fogjuk ezt beszéli” – mondta Esteban Ocon.

    Bottas azonban másként látja, ő az F1-re „mutogat”.

    „A különbség idén a biztonsági autó” – mondta. „Későn kapcsolják le a lámpát, így csak későn lehet különbséget építeni (a többi versenyzőhöz képest).”

    „Ez az FIA, vagy a FOM, nem tudom, hogy ki dönt róla, hogy mi történjen, de azzal próbálnak jobb show-t csinálni, hogy később kapcsolják le a lámpákat.”

    „A csapatunk ma reggel (vasárnap) megbeszélést kezdeményezett, mondván ez kicsit aggasztó, de alapvetően azt mondták, hogy továbbra is így lesz, mert ettől jobb a show.”

    Lewis Hamilton egyetért csapattársával.

    „Ez a döntéshozók hibája” – mondta a hatszoros világbajnok. „Nem tudom kié. Nyilvánvalóan megpróbálják izgalmasabbá tenni, de végül ma láttuk, hogy veszélybe sodortak embereket.”

    Masi azonban cáfolja, hogy az ő felelősségük lenne a baleset

    „Kritizálhatnak amennyire csak akarnak” – mondta. „Itt van a világ legjobb versenyzői közül 20, de a Formula 3-as versenyen, ahol nagyon hasonló volt a helyzet, a fiatal srácok nagyon jól megoldották azt, incidens nélkül.”

    Arra a kérdésre, hogy az FIA megfontolja-e az „újra-rajt” procedúra módosítását, Masi így felelt: „Nincs szükség a változtatásra.”

    „Kétség sem fér hozzá, hogy az egyik tényező a hosszú rajt-cél egyenes volt, de a verseny csak az ellenőrző vonaltól indul, és ezt mindegyik versenyző nagyon jól tudja.”

    Azt is cáfolta, hogy 2020-ra azért történt volna változás ezzel kapcsolatban, hogy izgalmasabbá tegyék a versenyeket, függetlenül a biztonsági következményektől.

    „Abszolút nem” – reagált Masi. „Az FIA szempontjából a biztonság az első. Valójában sértés, ha bárki mást javasol.”