Címke: FIA

  • Sascha Lenz ott folytatná a sikereit, ahol tavaly abbahagyta

    Sascha Lenz ott folytatná a sikereit, ahol tavaly abbahagyta

    A tavalyi szezon volt Sascha Lenz eddigi legerősebbje, aztán beütött a koronavírus járvány, és hirtelen a top forma már nem számított. Képes lesz arra, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta? Egy biztos: Lenz tudja, hogy idén komoly harc vár rá. A német versenyző nem nyert még kamion Európa-bajnokságot, de 2020-ban minden adott volt ahhoz, hogy ráhajtson. Az első Autodrom Mostban zajlott versenyhétvége után ő vezette a bajnoki tabellát. Aztán a COVID-19 miatt mindez füstbe ment, a 36 éves pilóta legnagyobb bánatára.

    Ugyan tavaly rövidre sikerült az idény, de Lenz tudja, hogy az ellenfelei nagyon is nézegették egymást, és keményen dolgoznak azért, hogy előrébb keveredhessenek. Számol is Jochen Hahnnal, hogy újra beleveti magát az élmezőnybe, hiszen nem véletlenöl hatszoros ETRC bajnok. Biztos, hogy fokozni fogja a tempót.

    Sascha és csapata ugyanakkor keményen dolgoztak a téli szünet alatt, és módosították a kamionját is, hogy biztosan újra az élen küzdhessen:

    „Nem állhatunk le, tovább kell gyakorolnunk a nyomást. Jochent csak a visszapillantó tükrömben szeretném látni 2021-ben.”

    Lenz biztos benne, hogy képesek lesznek kiemelkedő eredményre a csapat bajnokságban is, ahol a brit Jamie Anderson a partnere.

    A kevés tavalyi verseny ellenére voltak izgalmak az élmezőnyben, hiszen az szorossá vált. Nem csak Lenz volt az, aki az élen haladhatott, hanem Kiss Norbert is, aki az új Révész TRT csapattal és a vörösre festett MAN-jével ott volt az első két hétvégén a többiek előtt. Előnyét azonban nem tudta kamatoztatni, mivel sem a versenyzők sem a csapatok bajnoki trófeáit nem osztották ki, a kevés lefutott futam miatt.

    A COVID-19 hatásaként sokakat így Lenzéket is számos külön kihívás hátráltatott tavaly, így ez érintette a családi vállalkozásukat is: a szponzor által kért aktivitás elmaradása azonnal érződött a bankszámlájukon is, így Lenz úgy döntött, hogy már el sem utaztak a Hungaroringen tartott FIA kamionos hétvégére:

    „A szerelőim velem tartanak a szabadidejükben, mivel masszív kamionverseny rajongók. Az, hogy elutazzanak Magyarországra, majd utána hétfőn vagy kedden munkába állhassanak, akkor nem volt kivitelezhető már a korlátozások miatt, egyszerűen túl kockázatos volt.”

    A nehéz év ellenére a német versenyzőnek sikerült megtartania a támogatóit. 2021-re is megerősítették az együttműködésüket, ami miatt nagyon hálás. A jelenlegi nehézségek mellett is nehéz tervezni erre a szezonra, de Sascha optimista és dolgozik az erőnlétén otthon:

    „Amikor fiatal voltam, akkor csak fociztam. Még olyan ismert csapatok ellen is játszottunk, mint a Schalke vagy a Mainz.”

    Saschát azonban a kamionversenyzés már korán megfertőzte, hiszen az édesapja háromszoros Európa-bajnok volt a verseny kategórájában a kilencvenes évek végén. Saját maga 2005-ben döntött úgy, hogy versenyezni akar, ekkor 18 éves volt, és egy öreg vontatóval jelent meg a Nürburgringen. Egy évvel később már a pályán is kipróbálhatta magát, és teljesítette az első versenyét egy Mercedes kamionnal. Ezt követte még pár részvétel az elkövetkezendő években. Évek teltek el a felkészüléssel, és végül már a saját csapatával 2015-ben nevezett be először teljes szezonra. 2018 óta ez már egy teljes állású családi vállalkozás lett: Sascha felelős a technikai dolgokért, felesége Kristina kezeli a közösségi média felületeiket, édesanyja Silvia kezeli a jelenlegi és a leendő támogatókat, lánya Kate pedig hozza a szerencsét neki. Talán utóbbi segítségével a 2021-es szezon végén az bajnoki tabella élén végezhet.

  • Verstappen reménykedik pár további szabályváltozásban

    Verstappen reménykedik pár további szabályváltozásban

    Max Verstappen reméli, hogy a Forma-1 ismét sokkal izgalmasabb tud majd lenni. A holland szerint nincs elég lehetőség az előzésre, hiszen a jelenlegi autók túl szélesek, és nagyon nehéz egymást követni.

    Ha Verstappen azon munkálkodna, hogy jobbá tegye a sportot, leginkább az előzési lehetőségek fejlesztésén dolgozna:
    „Az autók egyszerűen túl szélesek lettek mostanra. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem nagyon tudsz teljesen más íveket autózni, amikor ott vagy valaki mögött.” – mondta a holland a The Telegraph-nak.

    Nemrég, 2016-ban még sokkal vékonyabb, „kisebb” autók voltak jelen és való igaz, az akciók is gyakrabban fordultak elő. Verstappennek nem kellett sokáig azon gondolkodnia, hogy melyik időszak autói a kedvencei:
    „Nagyon szerettem a 2004 és a 2008 közötti autókat. A kedvenceim egyértelműen a 2006 és 2007 közöttiek voltak. Sokkal kisebbek, szűkebbek és könnyebbek voltak a mostaniaknál. Ez sokat segít abban, hogy több akció legyen a pályán.”

    A sport továbbra is próbál fejlődni ezügyben, és ennek érdekében hoztak pár komoly szabályváltozást. Verstappen szerint ez probléma. A Red Bull pilótája azt mondta, hogy amennyiben sokáig maradnak ezek a szabályozások, a csapatok egyre közelebb és közelebb lépnének egymáshoz:
    „Azt gondolom, a sport még mindig keresi az utat ilyen tekintetben.” – tárta Verstappen.

    Jövőre ismét teljesen új autókkal kell majd kiállniuk a csapatoknak a garázsaikból. A 2022-es szabályváltozások azt célozzák, hogy nézhetőbbé, és élvezhetőbbé tegye ismét a pályán történő eseményeket. Az autók egy picivel szűkebbek és rövidebbek lesznek a mostaniaknál.

  • Az Orosz Nagydíj szervezői sem állnak le a doppingtiltás miatt

    Az Orosz Nagydíj szervezői sem állnak le a doppingtiltás miatt

    Az Orosz Nagydíj szervezői Szocsiban sürgetik a szeptemberi versenyük előkészületeit, hiába van érvényben a nemzetközi sportéletben való részvételi tiltás, a dopping miatt. Már így is elég ellentmondásos a Haas „orosz zászló stílusú” 2021-es festése, miközben Nikita Mazepin nem használhatja az orosz zászlót az autóján vagy a versenyöltözetén. A verseny promótere, Alexey Titov elárulta a Tass hírügynökségnek, hogy még mindig egyeztetnek az FIA-val arról, hogy mennyiben érinti a doppingesetek miatt kiszabott tiltás a szeptemberi futamot:

    „Még mindig azt próbáljuk meg kitalálni, hogy mi történhet. Az FIA még adós az összes tervezett esemény részleteinek a bemutatásával. A versenyzőkkel kapcsolatban van már válasz, ami érthető, de hogy miképp érinti ez a szervezői oldalt, azon még dolgoznak.”

    Azt azonban megerősítette Titov, hogy egyértelműen érinteni fogja az Orosz Nagydíjat számos formában a dipping miatti tiltás.

    „Nyilvánvaló, hogy a verseny kezdetén nem hangozhat el a himnuszunk. A Katyusa sem mehet, de ez szerintem jó is, ha nem valami dallal helyettesítjük a himnuszunkat. A sportolóink továbbra is nyerhetnek, így értse meg ezt mindenki, hogy a himnuszunk hiányával nem győzhetnek le minket.”

    Titov a Ria Novosti hírügynökségnek hozzátette, hogy a doppingellenes tiltás nem kényszerítheti a verseny szervezőit és az FIA-t arra, hogy elkaszálják a hivatalos Orosz Nagydíj elnevezést:

    „Megnevezés tekintetében nem lesz semmiféle korlátozás. Nincs erre jogi lehetőségük, mert a kereskedelmi jogok a Forma-1-hez tartoznak. Minden tisztázott, és egyértelművé tették, hogy Oroszország nagydíjáért zajlik majd a verseny.”

  • Az FIA elnöke sincs elragadtatva Mazepin viselkedésétől

    Az FIA elnöke sincs elragadtatva Mazepin viselkedésétől

    Nikita Mazepin ugyanakkor fog debütálni a Forma-1-ben, mint a Formula 2 bajnoka és Michael Schumacher fia Mick Schumacher. A téli szünetben azonban mégis többször került reflektorfénybe az orosz, de nem túl pozitív kontextusban.

    Mazepint vádolták már zaklatással, majd egy videó miatt alakult ki botrány körülötte. Ezek mind rontottak a megítélésén, amit csak tovább tetézett az a tény is, hogy az apja tehetős támogatója lett a Haasnak.

    A botrányok miatt az FIA majd elbeszélget a mezőnnyel Bahrein előtt. Mag az FIA elnöke is rossz szemmel nézte a fiatal cselekedeteit.

    „Hogy tisztán fogalmazzak, nem örülök a kialakult helyzetnek. Kapott egy figyelmeztetést, hogy ha újra történik egy ilyene eset, akkor annak súlyos következményei lesznek. Remélem megtanulta a leckét.” – nyilatkozta Jean Todt a Cambridge Union videóinterjújában.

    A francia azonban a képességeit nem kérdőjelezi meg.

    „Bármelyik versenyző, aki eléri a 40 szuperlicensz pontot vezethet Forma-1-ben. Márpedig Mazepinnek megvannak a pontjai. Szóval miért ne versenyezhetne a Forma-1-ben? Ez diszkrimináció lenne. Az egyetlen ok, ami megakadályozhatná ebben, hogy ha nem lennének meg a pontjai, ami viszont nem áll fent.”

  • Az FIA kielemezte Grosjean balesetét

    Az FIA kielemezte Grosjean balesetét

    Az FIA közölte Romain Grosjean tavalyi, bahreini balesetének elemzését és következtetéseit.

    Novemberben a francia versenyző 67G-vel csapódott szalagkorlátba, majd ketté tört és kigyulladt az autója. Neki mégis sikerült 27 másodpercen belül elhagynia a lángoló autót, és pár égési sérüléssel „megúszta” az esetet.

    Az FIA kivizsgálta a baleset körülményeit, és nyilvánosságra hozta az eredményeket.

    „Az autó az ütközés során jelentős károkat szenvedett, beleértve az erőátviteli egységet és a túlélő cellát elválasztó elemet” – olvasható a jelentésben.

    „A kaszni bal oldalán lévő üzemanyag-tartály ellenőrző nyílása kiszakadt, és a motor üzemanyag-ellátó csatlakozása elszakadt az üzemanyagtartály biztonsági cellájától „; ezek lehetővé tették, az üzemanyag számára, hogy szabadon távozhasson a tartályból.”

    Azonban a „bukósisak, a HANS és a biztonsági öv, valamint a túlélő cella, az ülés, a fejtámla és a Halo”, a várakozásoknak megfelelően működtek.

    „A túlélő cella és a pilótafülke számos alkatrészének sérülése miatt Romain Grosjean bal lába kezdetben beszorult, amikor az autó megállt” – áll a jelentésben. „A versenyző úgy tudta kiszabadítani a lábát, hogy kihúzta azt a versenyzőcipőből, és azt az autóba szorulva hagyta, majd a eltávolította a fejtámlát és a kormányt is, hogy ki tudjon szállni az autóból.”

    A balesetet követően meg is kezdték az eset vizsgálatát, és kikérdeztek minden érintette, és kielemezték a videóanyagokat és a tárgyi „bizonyítékokat” is, illetve az autó adatrögzítőjét.

    Az FIA elnöke, Jean Todt, aki felügyeli az FIA súlyos baleseteket tanulmányozó csoportját, kijelentette, hogy „fontos tanulságokat” vontak le az esetből és folytatni fogják a munkát annak érdekében, hogy a sportot még biztonságosabbá tegyék.

  • FIA: A Haas orosz mintázatú festése rendben van

    FIA: A Haas orosz mintázatú festése rendben van

    Egy elismert orosz politikus kifejezetten örült, amikor meglátta, hogy az amerikai Haas csapatnak gyakorlatilag egy orosz zászló lett a festése, hiszen ez szerinte „a józan ész diadalma az oroszok elleni hisztériával szemben.”

    A csapat új színei mögött az orosz újonc, és édesapja rendkívül nagy támogatói vagyona állhat, így az Uralkali lett a csütörtökön bemutatott csapat új névadó szponzorja.

    Nem mindenki örült azonban ennek a festésnek: „Zászló sokk! Mick Putinért fog versenyezni.” – áll egy német újság címlapján.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is megvédte a döntést, miszerint egy szponzor mit sem változtat a csapat nemzetiségével:
    „El kell adnunk szponzorfelületeket, hogy tovább tudjunk lépni. Ennek semmi köze a nemzetiséghez.”

    Az FIA egyik szóvivője is megszólalt az ügyben: A döntés nem zárja ki az orosz színek használatát.” – mondta a Bild nevű újságnak.

    Nem volt eddig sem túl kellemes téli szünete a Haasnak, ugyanis Mazepin nevéhez jelenleg több botrány fűződik, mint F1-es verseny:

    „Nem tudom, hogy ez az ügy eltűnik-e majd valaha, de remélhetőleg azért egy idő után már eltűnik a közbeszédből.” – mondta Steiner.

    Mick számára nem lesz gond az, hogy egy orosz színekben pompázó autót kell majd vezetnie:

    „Én csak csapatszíneket látok, de ha ezek lesznek a csapat színei akkor ezekkel is elégedett vagyok. Akkor is vezetném, ha rózsaszín lenne. Addig amíg gyors, addig vezetni fogom, szóval nem számít milyen színű.” – mondta a német.

  • A Nürburgring hivatalos gumiszállító partnere lett a Goodyear

    A Nürburgring hivatalos gumiszállító partnere lett a Goodyear

    A Goodyear lett a Nürburgring hivatalos abroncsszállító partnere; így még jobban elmélyült a híres német versenypálya és az abroncsvállalat régóta fennálló együttműködése.

    Az új partnerség keretében a teljes nürburgringi autóflottát a Goodyear széles nyári- és téli gumiabroncsválasztékából szerelik fel, beleértve a Nürburgringi Autóversenyzői Akadémia, a ring kartbahn és az Offroadpark járműparkját is. A partnerség részeként a Goodyear jelentősen növeli márkajelenlétét a világ egyik leghíresebb és legnehezebb versenypályáján.

    Az abroncsgyártó a Nürburgring „hivatalos abroncsszállító partnere” címet kapja meg, és használhatja a Nürburgring Partner logót márkakommunikációjának részeként. „A Goodyear kiváló példa egy mindkét fél számára jól működő partnerkapcsolatra. Manapság különösen fontos, hogy támaszkodhassunk egymásra, ezért örülünk, hogy hivatalos abroncsszállító partnerünk még jobban megerősíti elkötelezettségét” – nyilatkozta Michael Dürbaum, a Nürburgring üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.

    „Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy még intenzívebbé tehetjük régóta fennálló, sikeres együttműködésünket a Nürburgringgel” – mondta Dr. André Weisz, a Goodyear Németország fogyasztói ágazatának ügyvezető igazgatója. „Meggyőződésünk, hogy hivatalos abroncsszállító partner státuszunk még láthatóbbá tesz bennünket Németország vezető abroncsgyártójaként, különösen az UUHP (ultra-ultra nagy teljesítményű) szegmensben. A Goodyear fokozottabb jelenléte a rangos versenypályán még inkább ráirányítja a figyelmet a márka gazdag motorsportmúltját, és nyomatékosítja a Goodyear visszatérését a német autóversenyzésbe.”

    A Goodyear több mint tíz éve a Nürburgring hivatalos partnere. A kibővített partnerség magában foglalja a Goodyear márkajelzés feltüntetését a versenypályán és a közvetlenül a rajt-/célegyenes felett található VIP-lounge elnevezését.

    Az együttműködés Goodyear újjászületését is jelképezi a német és nemzetközi motorsportban. Az vállalat tavalyi visszatérésekor több kategóriagyőzelmet is aratott a Nürburgring NLS Endurance Series versenysorozaton. Az NLS kizárólag a híres 25 km-es Nordschleife pályán zajlik, azon a pályán, amit az 1976-os Német Nagydíj után a Formula–1 számára alkalmatlannak minősítették. Az utolsó F1-es versenyt az Eifel-hegység legendás aszfalcsíkján James Hunt Goodyear abroncsokkal felszerelt McLarenje nyerte meg. Azóta a rendkívüli kihívást jelentő pályát felújították, és az NLS-bajnokságon kívül évente futamot rendeznek egy szintén Goodyear abroncsokat használó versenysorozatban, a FIA WTCR túraautó-világkupában is.

    A Nordschleife pályát az autó- és abroncsgyártók legújabb termékeik teljes körű tesztelésére is használják, és a Goodyear rendelkezik a pályán egy fejlesztőközponttal is. A többek között a Porsche 911 GT2 RS és GT3 RS autókra homologizált legújabb Eagle F1 SuperSport RS UUHP-abroncsok tesztelése is a 170 kanyaros pályán zajlott.

  • Egymillió forintot nyer a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság győztese!

    Egymillió forintot nyer a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokság győztese!

    • Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a HUMDA
    • A versenyek élőben online és felvételről televíziós csatornákon is követhetők
    • A versenyzők a 14 és 40 év közötti korosztályból jelentkezhetnek

    Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a hazai mobilitási piac új szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A versenyeket online és felvételről televíziós csatornákon is követhetik a nézők a valódi sportszériák mintájára, kommentátor és szakértő közreműködésével.

    A bajnokság fordulóit március 1–6., 8–13., és 15–20. között rendezi meg a HUMDA az
    egyik legnépszerűbb autósport szimulátor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA)
    hivatalos digitális motorsport partnere, a Gran Turismo Sport platformján. A versenyzők a
    hazai PlayStation-játékosok közül, a 14 és 40 év közötti korcsoportból kerülhetnek ki. A
    nevezés ingyenes, jelentkezni a raceonlinehungary.net honlapon lehet, a győztes 1 millió
    forint díjazásban részesül.

    A részletes versenykiírás és a szabályzat a raceonlinehungary.net oldalon olvasható.

    Mindegyik forduló első négy napja az előkvalifikációs időszak, az utolsó nap pedig a versenynap. Jelentkezni minden fordulóban legkésőbb az előkvalifikációs időszak végéig lehet: az első fordulóban ez a határidő március 4. 20 óra.

    Michelisz Norbert 2019-es WTCR világkupa győztes is szimulátor-versenyeken hívta fel magára a figyelmet és tehetségének, kitartásának köszönhetően próbálhatta ki magát a valódi autóversenyzésben.

    „A HUMDA célja, hogy felkutasson olyan fiatalokat, akik a szimulátorok elől át tudnak ülni egy valódi versenyautóba, hogy az aszfaltcsíkon is kipróbálhassák magukat. Az e-sport komoly lehetőségeket rejt magában, a fiatalok a szimulátorversenyzés segítségével egy igazi bajnokságon mérkőzhetnek meg, megtehetik első lépéseiket az autó-motorsport felé. Az alkalmazott mozgáskészlet gyakorlatilag teljesen megegyezik a valódi versenyzésben használttal, ugyanarra a szem-kéz, szem-láb koordinációra van szükség, leszámítva természetesen a nehézségi erő és az oldalgyorsulás érzetét. Minden fiatalt arra bíztatok, hogy induljon el a szimulátor-bajnokságunkon, hiszen ez kiugrási lehetőséget is jelenthet számukra” – hívta fel a figyelmet Weingartner Balázs, a HUMDA elnökvezérigazgatója.

    A szimulátorozás szerepe a következő időszakban tovább növekedhet, hiszen az autósport belépő kategóriája, a gokartozás is komoly anyagi erőforrásokat igényel a szülőktől, szponzoroktól. A szimulátornak köszönhetően az eddigieknél sokkal többen próbálhatják ki magukat az autósportban, ez a tömegbázis kiszélesedéséhez vezethet.

  • Salo a Ferrari-FIA paktumról: Félreértették amit mondtam!

    Salo a Ferrari-FIA paktumról: Félreértették amit mondtam!

    Mika Salo szerint félreértették azt a beszélgetést, amit a Ferrari motorjaival kapcsolatosan ejtett meg.

    Tavaly óta találgatja a Forma-1-es közösség azt, hogy miben állapodhatott meg az FIA és a Scuderia, továbbá milyen turpisságon érték tetten a vörösöket. Az egész ügy 2019-ben bontakozott ki, mikor is az ellenfeleknek (Red Bull, Mercedes) gyanús lett az, hogy az egyenesekben, és az erőpályákon feltűnően gyors az SF90-en.

    A balhé az Egyesült Államok Nagydíja körül robbant ki, ugyanis a Bikák egy levelet intéztek az FIA-hoz, melyben bizonyos megoldások szabályosságára kérdeztek rá. A Szövetség elutasította a terveket, és egy technikai direktívát kiadva pontosított a regulákon. A futamon a Ferrari elvesztette gyorsaságát, ami rögtön szemet szúrt a többieknek. Max Verstappen nyíltan csalással vádolta őket, míg Helmut Marko némileg finomabban utalt arra, hogy valamivel trükköznek az olaszok.

    A regula szerint, az FIA műszereinek mérése alapján 100 kilogramm/óra az üzemanyag átfolyási sebességének a korlátja, ám ezek az eszközök nem folyamatosan mérnek, hanem időszakonként ellenőrzik az adatokat. A pletykák szerint, a Ferrari trükkje itt bújhatott meg, kihasználva azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépték a megengedett átfolyási értéket.

    Egy ilyen trükk megakadályozásának érdekében rendelte el az FIA a második szenzor beépítését a tavalyi szezontól kezdve.

    Az eset 2020 elején kezdett elhalványulni, ám a szezon előtti teszt utolsó napján, az FIA kiadta azt a hivatalos papírt, melyben lezárta a korábbi vizsgálatokat. A kiadványban a Szövetség leírta, hogy egyességre lépett a Ferrarival, ám annak részleteit nem akarja nyilvánosságra hozni. Ezen felül: „az FIA és a Scuderia Ferrari számos technikai megállapodást kötött annak érdekében, hogy javítsák az összes Forma-1-es erőforrás nyomon követését az elkövetkezendő szezonban. Továbbá a csapat segít az FIA-nak további szabályozási feladatok ellátásában, valamint a karbonemisszió és a fenntartható üzemanyagok kutatásában.”

    Az ellenfelek, Toto Wolff vezényletével felháborodtak, és követelték azt, hogy hozzák nyilvánosságra a paktum részleteit. Végül azonban az ügy elhalványult, ugyanis a koronavírus és a ‘rózsaszín Mercedes’ valamint a DAS égetőbb témának bizonyult.

    Tavaly így a vörösöknek új erőforrást kellett az autóikba tenniük, ám az nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Ennek tükrében erre az évre, és a következőre is új motorral állnak elő.

    Mika Salo a napokban viszont ‘felmelegítette a témát’, ugyanis tett egy olyan nyilatkozatot, miszerint a Ferrarinak és partnercsapataiknak kevesebb üzemanyagot kellett használnia, és mivel idén erre nem lesz szükség, ismét erőre kaphatnak.

    ,,Nem tudom, hogy kapnak-e új motort 2021-re, de legalább az Alfa Romeo most hozzáférhet a teljes erőhöz és kiaknázhatja a benne lévő potenciált. Tavaly erre a Ferrari miatt nem volt lehetőségük.”

    A stewardként is felbukkanó finn szerint azonban teljesen félreértették a szavait:

    ,,Amit napokkal ezelőtt egy interjú során mondtam, azt totálisan félreértelmezték. Szeretném tisztázni azt, hogy nem ismerem az FIA és a Ferrari megállapodásának részleteit. Csak arról beszéltünk, amiről a média is. Egy ostoba poén volt, csak egy beszélgetés ami két srác között zajlott le. Amit mondhatok, az az, hogy fogalmam sincs miben állapodtak meg, és még ha tudnék is valamit, arról nem beszélhetnék.” – idézte Salot a finn MTV.

  • Salo: a Ferrari motorbotránya miatt az Alfa Romeo jobb lehet idén

    Salo: a Ferrari motorbotránya miatt az Alfa Romeo jobb lehet idén

    Az FIA munkáját segítő ex-F1-es versenyző, Mika Salo új tényeket fedett fel a Ferrari 2019-es botrányáról. Szerinte a történtek miatt az Alfa Romeo idén nagyot lép majd előre.

    A Ferrarit a 2019-es szezon végén vizsgálta az FIA az átfolyási küszöb vélt túllépése miatt, ami többletteljesítményt nyújtott az olasz gárdának és partnereinek.

    A szervezet és a motorgyártó a 2020-es téli teszteket követően jutott egyezségre, de részleteket nem közölt egyik fél sem.

    „Az Alfa Romeo szenvedett a Ferrari hibája miatt.” – jelentette ki Salo Twitch csatornáján. – „Az ő motorjaikat használták, és kevesebb üzemanyaggal mentek. Szerintem idén sokat lépnek előre, amikor teljes gőzzel mehetnek majd.”

    „Nem tudom, hogy az új motor miatt, de most már maximum teljesítménnyel használhatják. A korlátozás büntetés volt nekik, amiért a Ferrari csőbe húzta őket.”

    A Ferrari is rosszabbul teljesített, csak hatodikok lettek a konstruktőri versenyben, de az Alfa Romeo és a Haas is visszaesett a nyolcadik, illetve kilencedik helyre.