Címke: FIA

  • Már a Brit Nagydíjtól jöhetnek az új gumik

    Már a Brit Nagydíjtól jöhetnek az új gumik

    Az FIA ma erősítheti meg, hogy a következő, Brit Nagydíjtól kezdve új konstrukciójú gumikat fognak használni. A Motorsport Világtanács ugyanis a csütörtöki nap folyamán ülésezik Monacóban.

    Az új szerkezetű gumikra egyértelműen a Bakuban történt két defekt miatt van szükség. Az azeri futamon Max Verstappen és Lance Stroll is emiatt esett ki, nagy sebességnél robbant szét a hátsó gumi az autóikon. Az Osztrák Nagydíj szabadedzésén pedig már tesztelték is a módosított abroncsokat, melyeket a RacingNews365.com értesülései az FIA jóvá fog hagyni.

    A Pirelli főnöke, Mario Isola azt ígérte, nagyobb kanyarsebességnél nagyobb merevséggel fog rendelkezni az eddig problémás hátsó gumi.

    Azonban az már biztos, hogy Silverstone-ban rendezik az F1 történetének első sprintkvalifikációs futamát, és a RacingNews365.com úgy tudja, hogy ennek a szabályzatát is jóvá fogják hagyni.

  • „A pilótáknak nem szabadna meglepődniük a büntetéseiken”

    „A pilótáknak nem szabadna meglepődniük a büntetéseiken”

    Nem egy unalmas verseny volt ez a versenyirányítás számára sem. A pilótáknak több büntetést osztottak ki, mint egy átlag versenyen. Köztük például Lando Norris, Sergio Pérez (2x), Yuki Tsunoda (2x), és így tovább.

    Sokak szerint jó munkát végeztek a versenybírák, míg vannak, akik több döntést is megkérdőjeleznek. Will Buxton belebotlott az egyik versenyfelügyelőbe a reptéren.

    Ezt Buxton a twitter oldalán meg is írta:
    „Találkoztam Derek Warwick versenyfelügyelővel a reptéren hazafelé igyekezvén ma. Továbbra is egyetértek az ő és a versenybírák tegnapi döntéseivel.  Elmondta nekem, hogy sokat küzdöttek Lando büntetésével kezdetekben, de végül egyértelmű szabályszegésnek bizonyosult.”

    Buxton egy újabb Twitter bejegyzésben folytatta értekezését:
    „Ha a támadó autó melletted van akkor hagynod kell neki egy autónyi helyet. Ez igaz az egyenesekre, és a kanyarokra egyaránt. Ha a támadó autót egyenesben leszorítják a pályáról, az azonnali hatállyal büntetést von maga után. Ez a kanyarokra is igaz. Egyszerűen nem szoríthatod le a másikat a pályáról.”

    Buxton visszatekintve nagyon sok olyan kommentet kapott, ami nem feltétlenül értett egyet véleményével:
    „Érdekes módon, azt láttam, hogy az emberek eléggé feldühödtek azon a tényen, hogy tegnap a szabályokat használtam érvelésem alátámasztására. Pedig ezek a szabályok okkal jöttek létre. Mindenki ismeri őket. Ezért sem kellene a pilótáknak meglepődniük azon, ha megbüntetik őket, amikor megszegik a szabálykönyvben leírtakat.” – zárta.

  • Pozitív megbeszélésen van túl az FIA, az F1, és a potenciális új motorgyártók

    Pozitív megbeszélésen van túl az FIA, az F1, és a potenciális új motorgyártók

    A Forma-1 igazgatótanácsa, az FIA, valamint a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a Renault, a Porsche és az Audi képviselői megbeszélést folytattak a 2025-ben bevezetésre kerülő jövőbeli erőforrás-szabályozásról.

    A megbeszélés az új szabályok általános irányáról szól. Egyelőre nincs garancia arra, hogy új motorgyártók lépnek be a Forma-1-be, de úgy tűnik, az első megbeszélés pozitív irányba vett.

    „Nagyon pozitív megbeszélések zajlottak ma az összes jelenlegi és potenciális új erőforrás-beszállítóval, a Forma-1-es erőforrásainak következő korszakáról” – olvasható a tegnap közzétett hivatalos közleményben, a Twitteren.

    „A megbeszélések a következő hetekben folytatódnak, és a tárgyalásokat követően további híreket jelentünk majd be.”

    Az F1 tervei szerint a jelenlegi 1,6 literes V6-os hibrid erőforrást lecserélik. A költségek csökkentése érdekében szabvány alkatrészek is bevezetésre kerülnek, az üzemanyagnak pedig teljesen fenntarthatóvá kell válnia. A változtatásoknak pedig más, új gyártók számára is vonzóbbá kell tenniük a sportágat.

  • A közlekedésbiztonság javításáról egyeztetett a HUMDA a Nemzetközi Automobil Szövetséggel

    A közlekedésbiztonság javításáról egyeztetett a HUMDA a Nemzetközi Automobil Szövetséggel

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világszintű balesetmegelőzési kampányának eredményeiről, a résztvevő kormányok közlekedésbiztonsági tevékenységéről és a terület üzleti szerepelőinek aktív szerepvállalási lehetőségeiről egyeztetett Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szujó Zoltán az ügynökség főtanácsadója az FIA High Level Panel megbeszélésén Párizsban. A szervezet közúti közlekedésbiztonsági munkacsoportja a közúti balesetek megelőzésének vezető képviselőit fogja össze a magán- és az állami szektorból.

    Évente egyszer tartanak megbeszélést az FIA szervezésében a meghívott állami vezetők, illetve a gazdasági élet meghatározó szereplői annak érdekében, hogy megvitassák a közlekedésbiztonság aktuális kihívásait. A High Level Panel megbeszélést az FIA vezetőjének, Jean Todtnak az elnökségével rendezték meg. Hazánkat Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szujó Zoltán az ügynökség főtanácsadója képviselte a párizsi egyeztetéseken. Szóba kerültek többek között az üzleti élet képviselőinek aktív szerepvállalási lehetőségei, beszámoltak az FIA világszintű közlekedésbiztonsági kampányának eredményeiről, valamint egyeztették, hogy milyen eszközökkel segíthetők az egyes kormányok közlekedésbiztonsági tevékenységei.

    Weingartner Balázs beszámolt az egynapos eseményen az FIA egyik közlekedésbiztonsági kampányához kapcsolódóan tett magyar felajánlásról: közúti motorozásban használatos védősisakokat adományozott Magyarország Kenyának. Jean Todt kampányának célja, hogy a kevésbé fejlett országokba is eljussanak a biztonságos közlekedéshez szükséges eszközök. Kenya ezek közé az országok közé tartozik, ezért adományozott Magyarország 6300 védősisakot a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével.

    – A közlekedésbiztonság javítása és a halálos kimenetelű balesetek számának csökkentése kiemelt célja Magyarországnak, ennek eléréséért nagyon sok munkát végzünk, de ez nem érhet véget a határoknál. Az FIA globális programjában való részvétellel ráadásul számos jó nemzetközi mintát ismerhetünk meg, amelyeket itthon is hatékonyan tudunk alkalmazni. A nemzetközi programokban büszkén veszünk részt, ezért is adományoztuk a motoros védősisakokat kenyai barátainknak – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    A HUMDA július végén egy közlekedésbiztonsági adománygyűjtő gálát is rendez Budapesten. A Forma–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén tartják a jótékonysági estet, amelyen több F1-pilóta is részt vesz. A gála házigazdája Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Jean Todt, aki egyben az ENSZ főtitkárának közlekedésbiztonsági különmegbízottja. A befolyt összeget a közúti balesetek megelőzésére fordítják a világ leginkább érintett régióiban. Michelisz Norbert, a WTCR túraautó-világkupa 2019-es világbajnoka, a HUMDA igazgatósági tagja elsőként csatlakozott fő támogatóként az eseményhez.

    – Autóversenyzőként talán nem meglepő, hogy imádok vezetni. Az viszont például a németországi Nürburgringen mindig meglepetést okoz, amikor a versenyzőtársak megtudják, hogy oda is kocsival érkeztem. A legtöbben a hosszabb utakra repülővel mennek, én viszont amíg lehet, inkább vezetek. Mivel így rengeteget vagyok úton, a közlekedésbiztonság régóta kiemelten fontos terület számomra, amelyet minden rendelkezésre álló eszközzel próbálok segíteni. A versenypályán mindig én akarok lenni a leggyorsabb, viszont nekem is a biztonság a legfontosabb a közutakon, legyenek ezek Magyarországon vagy bárhol a világon. Ezért is csatlakoztam fő támogatóként a HUMDA adománygyűjtő gálájához. Aki teheti és felelősséget érez a közlekedésbiztonság iránt, azt csak arra tudom biztatni, hogy álljon a nemes kezdeményezés mellé – hangsúlyozta Michelisz Norbert.

    – A gálavacsorán befolyt bevétel a leginkább érintett régiók programjai mellett lehetővé teheti egy hazai kampány megszervezését is a fenti célok elérése érdekében. A HUMDA már több hasonló kampányt is szervezett, de a közlekedésbiztonság pont az a téma, amelyről nem lehet eleget beszélni – emelte ki Weingartner Balázs.

  • Nem biztos, hogy minden csapat részt vesz a Brit Nagydíj szabadedzésén

    Nem biztos, hogy minden csapat részt vesz a Brit Nagydíj szabadedzésén

    Az új formátum kapcsán megeshet az, hogy az Aston Martin, az Alpine és a McLaren nem veszt részt majd a Brit Nagydíj szabadedzésén.

    Az F1 korábban már közölte, hogy három fordulón próbaképp megjelennek a sprintidőmérők, amik az egész hétvége programját felborítják. Ennek értelmében a Parc fermé szabályok már péntektől életbe fognak lépni. Azonban néhány istálló nem biztos abban, hogy a kuplungjuk bírni fogja az egész hétvégés terhelést.

    Az Auto Motor und Sport információ szerint az Aston Martin, az Alpine és a McLaren ugyanis a szombati időmérő előtt szokta szervizelni az említett komponenst.

    ,,Ezek a kuplungok más célra készültek, ugyanis 300 kilométer után új átéteket és karbantartást igényelnek. Ha még a szezon elött értesültünk volna arról, hogy mire készül az F1, akkor tudtunk volna másfajta kuplungot gyártani. Ugyanis ha a teljes hétvégén kell használnunk azt, nem garantálhatjuk, hogy ki fog tartani végig.” – magyarázta Andy Stevenson, az Aston Martin csapatmenedzsere.

    Az FIA a problémára reagálva azt tanácsolta, hogy az említett alakulatok hajtsanak végre kevesebb próbarajtot. Alain Permane (Alpine) szerint a két dolog viszont nem függ össze:

    ,,Ennek semmi köze ahhoz, hogy hány próbarajtot végezünk el. Ez szimplán az elhasználódásról szól. A kuplung folyamatosan használva van. Nem a rajtnál van vele probléma, hanem a sebességváltásoknál.”

    A három csapat úgy tervezi, hogy a hétvégén ismét a Szövetség elé tárja az ügyet:

    ,,Ha az FIA nem enged, akkor lehet, hogy ki kell hagynunk a szabadedzést. Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy a szabályalkotóknak ez lett volna a célja.” – tette hozzá Permane.

    A sprintidőmérők előzetes menetrendje:

    Péntek: 
    • 60 perces első szabadedzés reggel, amin a csapatok két szett abroncsot választhatnak szabadon.
    • Normál időmérő a délután folyamán, ahol 5 szett lágykeverékű gumi áll csak a versenyzők rendelkezésére.
    Szombat:
    • 60 perces második szabadedzés reggel, ahol két szett abroncsot lehet választani.
    • 100 km-es sprintidőmérő lesz délután, amint két szabadon válaszható szett áll a csapatok rendelkezésére.
    Vasárnap:
    • Teljes verseny, ahol szintén két válaszható szett áll mindenki rendelkezésére.
    Eső esetén:
    • Három szett esőgumi és négy intermediate lesz elérhető az esemény kezdetén.
    • Ha az első szabadedzés vagy a kvalifikáció vizes körülmények mentén zajlik, akkor kapni fognak a csapatok plusz intermediate abroncsokat, viszont azokat a sprintkvalifikációig vissza kell szolgáltatni.
    • Ha a sprintkvalifikációt esős szekciónak nyilvánítják, akkor a csapatok visszaadhatnak egy használt esőgumi vagy intermediate szettet  – cserébe kapnak egy új intermediate garnitúrát.
    • Összesen 9 szett eső illetve intermediate abroncs állhat a rendelkezésükre.
  • Nem mindenki örül, hogy a rajongók már az FIA-nak szánt üzeneteit is hallják

    Nem mindenki örül, hogy a rajongók már az FIA-nak szánt üzeneteit is hallják

    A Forma-1 rajongói korábban nem voltak beavatva a csapatok és a versenyirányítás közötti rádiókommunikációba, csak a pilóták és a boxfalnál lévő személyzet közötti beszélgetésekbe. A rádiózás azonban olyannyira az F1-es közvetítések alapelemévé vált, hogy mostanra már az FIA-nak szánt üzeneteket is hallhatjuk.

    A csapatok és az FIA közötti rádióbeszélgetések sugárzásának azonban teljesen váratlan mellékhatása is lett. A csapatok egyre tétovábbak és óvatosabbak lesznek, amikor kapcsolatba lépnek a versenyirányítással, mondta nemrég az FIA versenyigazgatója, Michael Masi az Autosportnak adott interjúban.

    „Úgy gondolom, hogy a tisztesség kedvéért minden sportcsapat, és ez az F1-ben sincs másképp, kihasználja a rádiót, tudván, hogy ott van” – mondta Masi.

    „Már évek óta adott ez. Csak most már közvetítik is.”

    „Ha valami, akkor az, hogy a csapatok most már tudják, hogy közvetítik, valószínűleg csökkenti a rádióforgalmat a versenyirányítás felé.”

    „A csapatok szemszögéből nézve, valószínűleg kétszer is meggondolják, mielőtt feltesznek egy kérdést.”

    Most már a csapatok pontosan tudják, hogy mikor és mit hallanak tőlük a riválisok, még akkor is, noha ez teljesen szabályos.

    Remek példa erre az előző futam pénteki edzésén történt eset, amikor Valtteri Bottas megpördült a boxutcában és a McLaren garázsával és annak teljes személyzetével találta szemben magát.

    A McLarentől Paul James azonnal felhívta Masit, hogy megossza nemtetszését: „Michael, ez nevetséges – szó szerint ki tudta volna vinni a srácainkat, és a boxfalat is”.

    Masi egyetértett, és Bottas végül három rajthelyes büntetést kapott.

    A Mercedes-főnök Toto Wolff viszont nem így látta a dolgot.

    „Rendkívül szórakoztató, hogy egyes sportvezetők milyen gyorsan ugranak át a Masi csatornára, és jönnek Armageddon-forgatókönyvekkel” – mondta Wolff az eset után.

    „Jó, hogy ezek a csatornák most már nyitottak, így mindannyian nevethetünk.”

  • Többen is bírálják az FIA-t Verstappen figyelmeztetése után

    Többen is bírálják az FIA-t Verstappen figyelmeztetése után

    Három, F1-es berkekben is jól ismert személy is komoly kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) irányába, miután figyelmeztetésben részesítették a gumiégetős ünneplése miatt.

    A Stájer Nagydíj leintésénél a futamgyőztes Verstappen lelassított a célvonalnál, majd gumiégetéssel indult tovább. Az FIA ezt veszélyesnek minősítette, és jelezte, legközelebb ilyenért már megbüntetik a hollandot.

    Ez azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, – leginkább a honfitársak körében – így volt többek között a Bridgestone korábbi mérnöke Kees van der Grint is.

    „Max életet hoz a Forma-1-be, amire a nézők ki vannak éhezve. Az olyan emberek, mint ők a legjobb dolgok a Forma-1 számára, így nagyon szomorú vagyok, hogy egy olyan szervezet, mint az FIA ily módon akarja őt megállítani.” – fakadt ki.

    Hollandia korábbi Forma-1-es pilótája Robert Doornbos is hasonló véleményen van.

    „Max látta a csapattársait a korláton lógni és nekik kedveskedett egy kis gumiégetéssel. Nem egészen értem, miért kritizálták ezért. A pálya szélén csinálta, így teljesen biztonságos volt. Nem gondolják azt, hogy engedni kellen ilyen módon megünnepelni egy győzelmet? Különösen akkor, amikor a csapat a hazai pályáján nyer?” – vetette fel.

    Gerhard Berger pedig szereti az ilyen fajta „showt”.

    „Amikor megláttam, azt gondoltam, hogy most mindenki erről fog beszélni. A figyelmeztetés helyénvaló, ugyanakkor én személy szerint nagyon szeretem a MotoGP-ben azt, amikor egy valódi showműsorrá változtatják a levezető köröket.”

  • Hivatalos: Az Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-ra költözne!

    Hivatalos: Az Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-ra költözne!

    Az Igora Drive bejelentette, hogy 2023-tól az Orosz Nagydíjnak adnak otthont, miután elvi megállapodást kötöttek a Forma-1-gyel. Az F1 2014-ben rendezte első világbajnoki futamát Oroszországban, a Sochi Autodromban. Ugyanakkor közismert volt, hogy fontolgatják a költözést a Fekete-tengeri üdülőhelyről.

    A Szentpétervár külvárosában található Igora Drive pálya tavaly kapta meg az F1 megrendezéséhez szükséges FIA Grade 1 licencet, miután 2019-ben megnyitott. A pálya 4,086 km hosszú és 15 kanyarral rendelkezik.

    A szombaton kiadott közleményből kiderült, hogy a pálya megállapodást kötött az F1 fogadására. Ugyanazzal a promóterrel működik majd, amely a már meglévő futamot is rendezi Szocsiban. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója és elnöke a pálya által kiadott közleményben nyilatkozott, miután a hét elején meglátogatta a pályát:

    „Örömmel erősítem meg, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-on kerül megrendezésre. Ez az orosz partnereinkkel folytatott intenzív munka és ennek a csodálatos pályának a részletes tanulmányozása eredményeként született meg. Szentpétervár lenyűgözött, és biztos vagyok benne, hogy az Igora Drive-on megrendezésre kerülő Orosz Nagydíj csodálatos esemény lesz.”

    A Forma-1 a pálya hivatalos bejelentését követően úgy fogalmazott, hogy „örömmel erősíti meg, hogy az Orosz Nagydíj 2023-tól a szentpétervári Autodrom Igora Drive-ra költözik”.

    „Nagyon várjuk, hogy ezen a rendkívül izgalmas helyszínen versenyezhessünk, amely 10 profi versenypályát és tesztpályát foglal magában, mintegy 100 hektáron. Szentpétervártól 54 km-re található, Hermann Tilke német építész tervezte, és 2020-ban kapta meg az FIA Grade 1-es szintű engedélyét. Az elkövetkező hónapokban további részleteket fogunk közölni a futamról. Még azonban nagyon várjuk, hogy a következő két évben Szocsiban versenyezhessünk.” – áll az F1 közleményében.

    Az Igora Drive építése 2017-ben kezdődött, majd két évvel később fejeződött be. Az elismert F1-es pályatervező, Hermann Tilke dolgozott a projekten.

    A pálya eddig főként orosz nemzeti szériáknak adott eddig otthont, de tavaly első nemzetközi rendezvényként a DTM-et, a W Series-t és a World Rallycross-t is kellett volna fogadnia, de a COVID-19 járvány miatt ezeket végül le kellett mondani.

    A Szentpétervárra költözés valószínűleg elérhetőbbé tenné az Orosz Nagydíjat, és illeszkedne az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azon törekvésébe, hogy több nagyváros szerepeljen a versenynaptárban. Szocsi nem tudta megnyerni helyét az F1-esek és a szurkolók szívében, de a Mercedes számára sikeres pályának bizonyult, hiszen mind a hat ott rendezett futamot megnyerték.

    Az idei Orosz Nagydíjat szeptember 26-án rendezik meg.

     

  • Lelassulhatnak a boxkiállások a Magyar Nagydíjra!

    Lelassulhatnak a boxkiállások a Magyar Nagydíjra!

    Biztonsági aggályokra hivatkozva, az FIA foglalkozott azokkal a panaszokkal, amelyek szerint egyesek boxkiállásai gyorsabbak, mint amilyen gyorsak maximálisan lehetnének a jelenlegi szabályok pontos betartása mellett.

    A felvetés szerint egyesek boxkiállásai a megengedettnél nagyobb fokú automatizálással járhatnak, és ez lehetővé tette a csapatok számára, hogy rekordidőket érjenek el.

    Az F1 technikai szabályzata tartalmaz egy utalást a boxkiállásokra vonatkozóan, amely szerint az érzékelőknek passzívan kell működniük.

    A 12.8.4 cikkely egyértelműen kimondja, hogy: „A kerékrögzítők felszerelésére vagy eltávolítására használt eszközök csak sűrített levegővel vagy nitrogénnel működtethetők. Bármilyen érzékelőrendszer csak passzívan működhet”.

    A Magyar Nagydíjtól jöhet a lassulás

    Ezért az Osztrák Nagydíj előtt az összes F1-es csapatnak elküldött közleményében azt írták, hogy az augusztusi hungaroringi futamtól kezdve a csapatok boxkiállási eljárásaiba olyan tűréshatárt kell beépíteni, amely lehetővé teszi az emberi reakcióidő érzékelését.

    Az adatok szerint 0,15 másodperc telik el a kerékanyák feszességének észlelésétől addig, amíg az emelő embernek (jack man) szólnak, hogy engedje le az autót, és 0,2 másodpercbe, míg le is teszik az autót.

    Az F1-ben nem ismeretlen dolog, hogy figyelik az emberi reakcióidőt – ilyen toleranciát alkalmaznak a rajtlámpánál a versenyzői reakciókra, hogy megítéljék, kiugrott-e a versenyző a rajtnál.

    Az FIA azonban nem hozza nyilvánosságra, hogy pontosan mekkora a tolerancia a rajtnál, mert attól tart, hogy ha nyilvánosságra kerülne, akkor a csapatok és a versenyzők megpróbálnák kihasználni azt a számot, hogy növeljék az előnyüket.

    Az új technikai irányelv megjegyzi: „Biztonsági okokból elvárnánk továbbá, hogy a minimum idő a jack általi elengedés procedúrája és a versenyzőnek adott, zöld lámpa általi OK jelzés között legalább 0,2 másodperc legyen.”

    A csapatok három futamot kaptak arra, hogy felkészüljenek az új követelményekre, mivel előfordulhat, hogy változtatniuk kell az eljárásukon, és gondot okozhat, ha erre kényszerítik őket elegendő felkészülési idő nélkül.

    Az idei eddigi leggyorsabb boxkiállások:

    # Csapat Versenyző Helyszín Idő (mp)
    1 Red Bull Verstappen Bahrein 1.93
    2 Red Bull Verstappen Azerbajdzsán 1.98
    3 Red Bull Verstappen Portugália 1.98
    4 Red Bull Perez Bahrein 2.00
    5 Red Bull Verstappen Monaco 2.02
    6 Red Bull Perez Franciaország 2.04
    7 Aston Martin Stroll Portugália 2.08
    8 Williams Russell Azerbajdzsán 2.13
    9 Alfa Romeo Raikkonen Azerbajdzsán 2.13
    10 Aston Martin Stroll Spanyolország 2.16
  • Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott

    Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott

    A Motorsport Világtanács döntése értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az elkövetkező öt évben a sorozat exkluzív promótere lesz.

    A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen a 2022-es világbajnokság első futama lesz. Az új megállapodás értelmében az FIA és az A.S.O. összehangolja a világbajnokságra vonatkozó technikai szabályozást, garantálva a következetességet. Az FIA ugyancsak kidolgozza az új, alternatív és kísérleti technológiák műszaki szabályozását is, hiszen a fenntarthatóság ebben a szakágban is létszükséglet, ugyanakkor hatalmas kihívást is jelent, hiszen ezek a hosszútávú versenyek a világ legtávolabbi pontjain, zord körülmények között zajlanak.

    Az FIA elnöke, Jean Todt elmondta: „Örülök, hogy végére értünk az A.S.O.-val folytatott hosszú és eredményes megbeszélésnek, amelynek a végén a cég a tereprali világbajnokság promóterévé vált, s amelynek eredményeként a legendás Dakar is szerepel majd a versenynaptárban.”

    Yann Le Moenner, az A.S.O. elnök-vezérigazgatója: „Azokban az időkben, amikor a tereprali egyébként is alapvető változásokon megy keresztül, csodálatos hír, hogy világbajnoki státuszt kapott. Mint a sorozat exkluzív promótere, az A.S.O. nagyon büszke arra, hogy a Dakart integrálja a világbajnokságba. Az integráció az alternatív energiákra való fokozatos áttérés során is fontos lesz, a világbajnokság résztvevői és a gyártók pedig folyamatosan reflektorfényben lesznek az új sorozatnak köszönhetően.”

    A versenynaptárt még az idén bejelentik, de az év későbbi szakaszában, azt azonban már most tudni lehet, hogy maximum öt futamból áll majd a világbajnokság a T1, T2, T3 és T4 kategóriák számára – és ebben már benne van a Dakar is. Hamarosan érkezik az új szabályozás a T5-ös vagyis prototípus kamionokkal kapcsolatban is, de többet tudhatunk majd a kategóriákról, a profi és amatőr státuszról is.

    A világbajnoki címet kategóriánként adják majd ki, és díjazzák a gyártókat a T4, illetve T5-ös kategóriában is.

    A Dakar ralin 15 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs szerint a terepralinak mindenképpen jót tesz majd, hogy világbajnoki rangot kapott, ez sokkal vonzóbbá teheti a sorozatot a támogatók és a gyártók körében.

    Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája: „Először is az, hogy világbajnoksággá nyilvánították a tereprali-sorozatot, azt jelenti, hogy úgy érzik, van jövője a sportágnak, hosszabb távon is számolnak vele. Erre utal az is, hogy az Extreme E-be, az elektromos terepjárók versenyében csapatot indít Lewis Hamilton, Nico Rosberg vagy éppen Carlos Sainz. Ez számomra azt mutatja, hogy látnak fantáziát a sorozatban, sőt, talán egyszer majd itt akarják folytatni a pályafutásukat, ami szintén jót tesz a sportágnak. Ha a saját szemszögemből nézem az ügyet, én is jóval szívesebben indulok egy világbajnoki futamon, mint akár egy kisebb nemzetközi versenyen – ez plusz motivációt, inspirációt jelent majd a hozzám hasonló versenyzőknek, és talán támogatókat is könnyebb lesz szerezni. Arról már tavaly is volt szó, hogy ha kiírják a vébét, annak a része lesz a Dakar, csak nem volt hivatalos, úgyhogy ezzel nem ért meglepetés, mint ahogy azzal sem, hogy az A.S.O. a promóter, hiszen a francia a legprofibb versenyszervező cég a sportágban.”