Címke: FIA

  • Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    A 2020-as kényszerű szünet után a FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén visszatér Belgiumba, Zolder pályájára, a 2021-es szezon ötödik fordulójára. Idén eddig rengeteg akciót és szoros versenyt láthattunk a szériában.

    Az eddig 4 győzelmet arató magyar pilóta, Kiss Norbert jelenleg a bajnoki tabella élén áll, minimális, hárompontos előnnyel a második helyen álló Sascha Lenz előtt. Ő a 4. futamon a Mostban szerezte meg a győzelmet.

    Adam Lacko, két hete a hazai versenyén, Mostban két dobogós helyezést ért el, szeretne az első helyre kerülni, és csökkenteni a Kiss és Lenz közötti különbséget.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albaceténel jó eredményei vannak Zolderben, hiszen a múltban kétszer is tudott nyerni itt. Mostban dobogós helyezést ért el, és még többet akar.

    Jochen Hahn, ötödik helyen áll a tabellán, és nehéz vasárnapja volt Mostban, ahol a 4. futamban kiesett. Neki azonban komoly tapasztalata van Zolderben, hiszen az elmúlt években több győzelmet is aratott itt.

    IVECO-s versenyzőtársának, Steffi Halmnak, aki csak két ponttal van Hahn mögött, vegyes hétvégéje volt Mostban, ahol vasárnap kiesett. Steffi 2018-ban győzött Zolderben, a magyarországi szezonnyitón is remek teljesítményt nyújtott, így a dobogóért szeretne majd harcba szállni.

    André Kursimnak nagyon szép emlékei vannak Zolderről, miután 2017-ben itt szerezte meg élete első FIA ETRC győzelmét. A Don’t Touch Racing pilótája legutóbb Mostban szerzett győzelmet, és ezen a hétvégén megpróbálja megismételni ezen sikerét. Zolder remek terep a német René Reinert számára is, aki 2019-ben nyert itt.

    A Goodyear Kupáért is folyik a küzdelem, több versenyző is hajt a bajnoki címre.

    A Buggyra Racing fiatal titánja, Téo Calvet vezeti a tabellát, miután három győzelmet aratott csapata hazai pályáján, Mostban. A brit versenyző, Shane Brereton szintén három futamgyőzelmet aratott az idei szezonban, és a második helyen áll, mindössze hat ponttal lemaradva a franciától.

    A szintén brit Jamie Anderson győzelmet aratott a Hungaroringen rendezett nyitó futamon, de azóta nehezen találja a helyét az új kamionjával. Anderson Mostban már biztatóbb tempót mutatott, dobogós helyezést ért el, és jelenleg a Goodyear Kupa tabelláján a harmadik helyen áll.

    A Tankpool24 pilótája, Steffen Faas a magyarországi erős szezonkezdet után, ahol három dobogós helyezést szerzett, kissé vegyes hétvégét zárt Mostban, és szeretne újra az élmezőnybe kerülni. Aliyyah Koloc 22 pontot gyűjtött a csapat hazai versenyhétvégéjén Mostban, és jelenleg az ötödik helyen áll a Goodyear-kupában. Clemens Hecker mind a négy futamon pontot szerzett Mostban, és az összesített tabellán a hatodik helyen áll.

    Tom O’Rourke Zolderben ismét az MV Commercial MAN volánja mögé ül majd. A brit pilóta Mostban debütált az ETRC-ben, ahol 15 pontot szerzett a hétvégén. Egy régi ismerős is rajthoz áll majd Zolderben, hiszen a spanyol Luis Recuenco is csatlakozik a mezőnyhöz ezen a hétvégén. Recuenco legutóbb 2019-ben versenyzett az ETRC-ben, akkor a Promoters Cup harmadik helyén végzett.

  • A Ferrari nem csatlakozott a Red Bull és a Mercedes legújabb ütközetébe

    A Ferrari nem csatlakozott a Red Bull és a Mercedes legújabb ütközetébe

    Mattia Binotto kijelentette, hogy a Ferrari nem csatlakozott a Red Bullhoz a Mercedes motortrükkjének ügyében.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Bikák az FIA-hoz fordultak, ugyanis arra voltak kíváncsiak, ellenfelük általük vélt megoldása szabályos-e. Az osztrák csapat azt gyanítja, hogy a csillagosok a motor légkamrájába juttatják a hideg levegőt, így pedig plusz teljesítményre tesznek szert. A szabályok ugyanakkor úgy szólnak, hogy az említett térben mért hőmérséklet és a kinti érték között nem lehet 10 fokos eltérés (nem lehet kevesebb). A Szövetség mindezt egy szenzor segítségével ellenőrzi.

    Christian Horner ugyanakkor elég szűkszavúan beszélt az ügyről Zandvoortban:

    ,,Ezek a technikai kérdéskörök és szabálytisztázások folyamatosan zajlanak a csapatok és az FIA között. Ezek általában arra szolgálnak, hogy megbizonyosodjunk arról, egy  megoldás még elfogadható-e, vagy sem. Ha a válasz igen, akkor követjük mi is ezt a példát. Idén számos ilyen esetük volt, és ez nem csak a Red Bullra jellemző. Nyilvánvalóan a mérnökök és a technikai munkacsoport közötti kommunikáció is folyamatos. Biztos vagyok benne, hogy ez azért nem okoz komoly meglepetést.” – nyilatkozta a Bikák csapatfőnöke.

    Toto Wolff ugyanakkor kifejezetten „szereti” azt, mikor az ellenfél a megoldásaikkal van elfoglalva, ugyanis ez figyelemelterelésnek sem utolsó. Az osztrák vezető azonban leszögezte, szó sincs ilyen „trükkről”:

    ,,Én nagyon szeretném ha lenne egy ilyen megoldásunk. A Forma-1  már csak ilyen, ez a szokásos üzletpolitika. Információkat kérnek le az FIA-tól, kérdéseket tesznek fel az FIA-nak. Ez teljesen normális.”

    Horner azonban leszögezte, hogy nemcsak a Hondának voltak kételyei ezzel kapcsolatban. Binotto ugyan elismerte, hogy beszéltek erről a Red Bull-lal, ám ők nem fordultak a Szövetséghez:

    ,,Nem, mi nem csatlakoztunk hozzájuk. Mint minden istálló, úgy mi is megpróbáljuk megérteni, hogy mit csinálnak az ellenfelek. Elemezzük a képeket és megnézzük a GPS adatokat. Volt bennünk néhány kérdőjel, és ezt beszéltük meg a Red Bull-lal. Személy szerint én is értekeztem erről Christian Hornerrel, de a Ferrari nem intézett hivatalosan kérdéseket eddig az FIA-hoz.” – tisztázta a helyeztet a svájci-olasz vezető.

  • Masi megkönnyebbült, hogy végre nem kellett a piros zászló

    Masi megkönnyebbült, hogy végre nem kellett a piros zászló

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi megkönnyebbülését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a múlt vasárnapi Holland Nagydíjon végre nem került elő a piros zászló, de még csak a biztonsági autót sem kellett beküldeni.

    Mindazonáltal a futamot megelőzően a hétvége összes Forma-1-es eseményét meg kellett szakítaniuk legalább egyszer, az első szabadedzéstől kezdve az időmérőig. Ráadásul az elmúlt néhány versenyen ugyanígy előkerült a piros zászló, egészen az Osztrák Nagydíjig kell visszamenni, hogy találjunk egy olyan futamot, amit nem szakítottak félbe.

    „Megkönnyebbültem” – mondta nevetve a zandvoorti verseny után Michael Masi. „Mindannyiunknak szüksége volt egy nyugodtabb versenyre. Ez ilyen volt, és nagyszerű volt, hogy nem volt semmi. Fantasztikus látványt nyújtott, és fantasztikusan bemutatta az F1-et. Azt hiszem, ha mindannyian eseményként tekintünk erre, egyetérthetünk abban, hogy a tömeg lelkesedése és minden más nagyszerű volt, és mint sportágnak, büszkének kell lennünk arra, hogy van egy ilyen eseményünk.”

    Zandvoortban kizárólag kavicsággyal borított bukóterek voltak, így a pilóták megbűnhődtek érte, ha hibáztak. Masi elárulta, hogy a többi pályán is megvizsgálják ennek lehetőségeit.

    „Azt hiszem, ezt már többször is elmondtuk, hogy minden egyes kanyart, minden egyes pályát meg fogunk vizsgálni” – tette hozzá. „Az egyik dolog, amit sokan hajlamosak elfelejteni, az az, hogy ennek megtervezése 2019-ben történt, az itt szükséges változtatásokat beleértve. Csakhogy a világjárvány és annak hatásai miatt ezt mostanáig nem láthattuk megvalósulni. Továbbra is dolgozunk ezeken a megoldásokon minden egyes promóterrel, de ez nem megy egyik napról a másikra.”

  • A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

    A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

    Báldi Gergő kétszer nyerte meg az FIA WTCR hivatalos szimulátor-bajnokságát, és most hétvégén igazi TCR-autóval versenyezhet Brnóban a M1RA csapat színeiben, amely címvédőként tér vissza a TCR Eastern Europe mezőnyébe.

    Az biztos volt, hogy Báldi Gergő ezen a hétvégén Brnóban versenyez, de egy csavarral
    nem a Swift Cup Europe idényzáróján áll rajthoz, hanem a TCR Eastern Europe idei utolsó
    fordulójában.

    A M1RA ezzel lehetőséget ad a 26 éves versenyzőnek, hogy azt az autót vezethesse,
    amellyel 2019-ben és 2020-ban az FIA WTCR hivatalos e-sportbajnokságának győztese
    volt. Báldi akkor a játékban egy Hyundai i30 N TCR-t irányított, és most a valóságban is
    ezt teszi majd.

    – Ugyanazt a kormánykereket látom magam előtt az igazi autóban, mint amihez a
    számítógépen hozzászoktam, és ez nagyon megnyugtató, kellemes érzés – árulta el Báldi
    Gergő. – Eddig két teszten és egy shake down alkalmával vezettem az autót, amelyet 60-
    70 százalékban ismerhettem ki, úgyhogy van hová fejlődnöm. A mezőnyben biztos vannak
    nálam tapasztaltabb versenyzők, ezért konkrét célokat nem tűzök ki előre. Azt szeretném,
    hogy sikerüljön egy jól felépített, nagyobb hibáktól mentes hétvégét teljesítenem, amely
    során folyamatosan tudok előrelépni.

    Báldi ebben az idényben a Swift Cup Europe mezőnyében versenyzett a M1RA színeiben.
    Szerencsétlenül indult az éve, hiszen koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia az első
    fordulót a Hungaroringen, és ezzel rögtön jelentős hátrányba került a rövid évadban.
    Ennek ellenére a most hétvégi, ugyancsak brnói szezonzáró előtt Báldi a nemzetközi
    bajnokság második helyén áll hat dobogós helyezést elérve.

    – Mivel a bajnoki cím megszerzésére már nincs esély a Swift Cup Europe-ban, úgy
    gondoltuk, hogy adunk Gergőnek egy nagy kihívást jelentő lehetőséget TCR-autóval,
    egyrészt, mert megérett rá, másrészt, mert megérdemli – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA
    csapatvezetője. – Azt kaptuk Gergőtől idén, amit vártunk. A szimulátoros eredményei
    alapján tudtuk, hogy kivételes tehetség, és ezt az első pillanattól bizonyította valódi
    autóban is. Itt az idő, hogy megtegye a következő lépést.

    A M1RA 2020-ban a TCR Eastern Europe-ban versenyzett a szerb túraautó Európa-
    bajnok Dusan Borkoviccsal, aki páratlan teljesítményt nyújtva, az idény összes időmérőjét
    és futamát megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. A magyar csapat címvédőként eddig
    nem indult az idei szezonban, hiszen a vadonatúj elektromos túraautó-bajnokságban, a
    Pure ETCR-ben áll rajthoz az olasz Romeo Ferrarisszal együttműködve.

    A TCR Eastern Europe idényének hatodik és egyben záró fordulóját péntektől vasárnapig
    rendezik Brnóban.

  • Nem lehet majd használni a döntött kanyarban a DRS-t Zandvoortban

    Nem lehet majd használni a döntött kanyarban a DRS-t Zandvoortban

    Amikor a Forma-1 vezetői bejelentették a Holland Nagydíj érkezését, akkor már sok szurkoló attól félt, hogy a verseny Zandvoortban pont ugyanolyan lesz, mint a Monacói Nagydíjak nagy része. Az FIA nemrégiben tett is ezért, miután biztonsági okokból az egyik DRS zónán rövidíteniük kellett.

    Az ezen a héten esedékes Holland Nagydíjon két kijelölt DRS zóna lesz. Az egyik zónában a pilóták egészen a híres döntött kanyartól (Arie Luyendyk kanyar) használhatták volna az állítható hátsó szárnyukat, azonban a Telegraaf nemrégiben arról számolt be, hogy az FIA végül elvetette ezt az ötletet.

    Habár a zandvoorti pálya utolsó kanyarját a mai Forma-1-es autókkal simán be lehet venni padlógázzal, a DRS-t mégsem lehet majd használni a pálya azon szakaszán. Így az egyik zóna a célegyenes lesz, a másik pedig a 11-es kanyar felé vezető egyenes lesz.

    A hétvégi futamot követően az FIA meg fogja vizsgálni, hogy a jövőben lehet-e majd használni az állítható hátsó szárnyat a döntött kanyarban vagy sem.

  • Új trükköt eszelt ki a Mercedes? A Red Bull már az FIA-hoz fordult

    Új trükköt eszelt ki a Mercedes? A Red Bull már az FIA-hoz fordult

    Sajtóértesülések szerint a Red Bull az FIA-hoz fordult a Mercedes új megoldása miatt.

    Míg az közönség a Belga Nagydíjra figyelt, addig a paddockban szárnyra kapott egy pletyka, amiben a Mercedes, a Red Bull, de még a Ferrari is érintett lehet. Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója ugyanis arról számolt be, hogy a csillagosok az erőforrássukkal kapcsolatban „trükköznek”. Természetesen erre a Red Bull is felhúzta a szemöldökét, így az FIA-hoz fordult. A német tudósító úgy véli, hogy a Ferrari is érintett az ügyben, ám a vörösök nem nagyon beszélnek a dolgokról.

    Az AMuS szerint első blikkre az Ezüst Nyilak megoldása teljesen legálisnak tűnik.

    ,,Valahogy sikerül lehűteniük a levegőt a légkamrában a gyorsítási fázisban. Ebben az intervallumban több lóerőt tudnak lehívni az erőforrásból, ám a végén már nem ez helyzet. Ez igaz is lehet, ha megnézzük azt, hogyan jön ki a kanyarokból a Mercedes.” – magyarázza Schmidt.

    Kérdés azzal kapcsolatban merülhet fel, hogy az érzékelők hol mérik a hőmérsékletet a kamrában. Ugyanis csak egy bizonyos értéket fogad el az FIA:

    ,,Nem hinném, hogy a külső hőmérséklethez képest a 10 fokos hűlés már megengedett. A Red Bull azt állítja, hogy az érzékelők olyan helyen vannak, ahol mindig gondoskodnak arról, hogy elég meleg legyen.”

    A következő 2-3 futam során tisztázhatja a dolgot a Szövetség. Az AMuS szerint, ha többet nem hallunk erről az esetről, akkor a Mercedes megoldása valóban megfelel a szabályoknak.

  • Spa pályaigazgatója: Túl korai a jegyek visszatérítéséről beszélni

    Spa pályaigazgatója: Túl korai a jegyek visszatérítéséről beszélni

    Túl korai még arról beszélni, hogy a történelem legrövidebb Forma-1-es versenyének látványáért cserébe kapnak-e valami kompenzációt.

    Elég érdekes óráknak lehettünk szemtanúi vasárnap. Hosszú-hosszú órák után végül elindulhatott a verseny. Majd ennek két biztonsági autó mögött megtett kör után véget is vetettek. Ezen körszámra ugyanis azért volt szükség, hogy legalább félpontokat lehessen osztani a versenyért. Sok olyan hangot lehet hallani, mely szerint az F1-nek vagy a pályának kompenzálnia kellene a csalódott szurkolókat:

    „Ezek fájdalmas pillanatok voltak.” – mondta Melchior Wathelet, Spa pályaigazgatója a Sporza nevű hírügynökségnek

    „Volt egy kis autózás, de látványosság nem akadt. Mentek néhány kört a biztonsági autó mögött, de mindenki csalódott. Nem ez a legjobb módja egy hétvége lezárásának.” – mondta Wathelet.

    Lewis Hamilton és sokan mások arra szólítják fel a hivatalos szerveket, hogy jelentsenek be kártérítési csomagot a nézőknek, akik 10 órán keresztül türelmesen vártak az esőben, azért, hogy 2 kört láthassanak a biztosnági autó mögött.

    „Amikor másodjára visszatértünk a pályára, hihetetlen volt látni, hogy a lelátók még mindig tele vannak.” – mondta Nikita Mazepin.

    „Én a helyükben már régen leléptem volna.”

    Mindezen események végett Wathelet nem zárja ki, hogy a nézők valamiféle kompenzációban részesüljenek:

    „El fogunk gondolkodni egy lehetséges gesztuson a nézők számára. Megnézzük, mi lehetséges, és mindenre nyitottak vagyunk.” – mondta.

    „Először is egy kicsit konkrétabbnak kell lenni. Nem fogunk hiú reményt kelteni a szurkolókban azért, hogy ezt az ígéretet aztán megszeghessük. Még túl korai lenne megmondani, hogy egyáltalán bármi lehetséges-e.” – mondta Wathelet.

    „Megértem a döntést. A versenyigazgató meg szerette volna tartani a nagydíjat, azonban ez nem működött. Mindenki osztozott a frusztrációban. Tudjuk, hogy erre most átfogó megoldást kell találnunk, ugyanakkor semmi megvalósíthatatlan megoldást nem fogunk számba venni.” – zárta Wathelet, Spa pályaigazgatója.

  • Wolff: A Forma-1-nek tovább kell lépnie a Belga Nagydíj botrányából

    Wolff: A Forma-1-nek tovább kell lépnie a Belga Nagydíj botrányából

    A Forma-1 két bajnokaspiráns csapata nyilvánosan is filozofált a bohózatba fulladt Belga Nagydíj után. A versenyzők a rajtrács elején és végén is csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a véget nem érő halasztás az esős Spa-Francorchamps-ban végül két lassú körrel végződött a biztonsági autó mögött.

    Ez azt jelentette, hogy a Forma-1 és az FIA fél pontokat tartalmazó hivatalos versenyeredményt hirdethetett, a veterán F1-es pilóták pedig csalódottak voltak. A 40 éves Fernando Alonso így fogalmazott:

    „Miért vannak pontok, amikor nem volt verseny? Nem harcolhattam pontokért biztonsági autó mögött.”

    Csapattársa az Alpine-nál, Esteban Ocon is egyetértett vele ebben, a francia így fogalmazott az RTBF-nek:

    „Az FIA jó döntést hozott, mert zéró látási viszonyok között nem lehet versenyezni. A biztonságos megoldást választottuk, mert akár baleset is lehetett volna. Ezzel minden versenyző egyetért. De Fernando nincs tévúton a pontkiosztással kapcsolatban. Ez jó azoknak a pilótáknak, akik a kvalifikáción jó munkát végeztek, de mi vesztettünk a versenytársainkkal szemben. Mindkét autóval szerezhettünk volna pontokat, ha rendes verseny lett volna.”

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton, – akinek előnye Max Verstappen győzelmével mindössze 3 pontra zsugorodott -, azzal vádolta a Forma-1-et, hogy tudták, hogy a futamot nem lehet majd a biztonsági autó mögött elrajtoltatni. A Mercedes versenyzője így beszélt erről:

    „Tudták ezt már, amikor a végén kiküldtek minket, hogy a pálya nem lett jobb. Csak azért tették ezt, hogy két kört tudjunk menni a biztonsági autó mögött, ami a minimális követelmény egy versenyen.”

    Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi visszautasította ezt a vádat, és kifejtette, hogy a sportágat a olyan folyamatos rossz esőzés érte utol, amit még nem látott egy nagydíjon:

    „Még a nemzetközi sportkódexet is megpróbáltuk megfelelően alkalmazni, hogy „megállítsuk az időt”, hogy lehessen futam. Mindent megpróbáltunk, de egyszerűen nem volt ezzel szerencsénk.”

    Érdekes, de az olyan topcsapatok, mint a Mercedes és a Red Bull nem voltak hajlandóak sarazni a Forma-1-et a lebőgésük miatt. Toto Wolff így mérlegelt:

    „Ma pontokat vesztettünk, de ezek a szabályok, és ez ellen nem lehet mit tenni.”

    Megvédte Hamiltont is, amiért dühös volt az F1 döntése miatt.

    „Mindannyiunknak megvan az oka rá, hogy feldúltak legyünk. De most már higgadtan kell fogadnunk ezt az egészet és tovább kell lépnünk- Tiszteletet kell mutatnunk a rajongók felé a türelmükért. Helyes döntés volt, hogy nem indultunk el versenyszerűen, de talán elkerülhettük volna a biztonsági autó mögötti procedúrát. A nap végére lett ez az egyedi esetünk, amilyet még nem láttunk. Most tanulnunk kell belőle.”

    A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko hasonlóképp nyilatkozott, és ragaszkodott ahhoz, hogy minden érintett mindent megtett, árulta el a német Skynak:

    Nem vagyunk büszkék erre a győzelemre. A verseny szervezői és a vezetők mindent megtettek azért, hogy mindenki akár csak egy pillanatra is a pályán legyen, hogy végül meg tudjuk tenni a szükséges köröket. Az nem volt jó dolog, hogy a nézőket ilyen sokáig vakon tartották. Lógott a bizonytalanság a levegőben, hogy elindul-e a verseny vagy sem. Ez nem volt egy kellemes nap. A jövőben jobb megoldást kell találnunk. Ha már ennyire rosszak a körülmények, már a rajtnál három-négy órával el lehetett volna tolni a versenyt.”

  • A boripar táplálja majd Le Mans jövőbeli üzemanyagát

    A boripar táplálja majd Le Mans jövőbeli üzemanyagát

    A fenntarthatóság jegyében újfajta üzemanyagot használnak majd, már a 2022-es Le mans-i 24 óráson.

    Az ACO – Le Mans és a WEC szervezője – bejelentése alapján a TotalEnergies bioetanol alapú benzint szolgáltat majd. Az állattenyésztés salakanyagához borseprőt és szőlőmagot kevernek, amit a francia boripar szereznek be.

    „Ez az üzemanyag legalább 65 százalékkal csökkenti majd a versenyautók szén-dioxid-kibocsátását. Ugyanúgy versenyminőségű marad, de közben az autógyártók és az FIA fenntartható üzemanyag kritériumait is teljesíti majd.” – olvasható a közleményben.

    Az idei Le Mans-i 24 órás már 10 százalékban tartalmazott továbbfejlesztett bioetanolt.

    „A hosszútávú versenyzés mindig nagyszerű kutatási és fejlesztési felületet nyújtott. Az különösen nagy lépés, hogy az Endurance-világbajnokság 100%-ban fenntartható üzemanyagra vált.” – jelentette ki Jean Todt, az FIA elnöke.

    „Az FIA egyik fő célja, hogy bevezessünk alternatív energiaforrásokat a befolyásunkon keresztül az összes szakágba.”

    A WEC mezőnye most egy bahreini dupla hétvégére tart, egy 6, majd egy 8 órás versenyre.

    Utána azonban minden visszaáll majd a rendes kerékvágásba. A jövő évi Le Mans-i verseny például újra a szokásos, júniusi időpontot kapta a 2022-es versenynaptárban.

  • Ecclestone most Hamilton mellé állt: „Az F1 nem Afganisztán!”

    Ecclestone most Hamilton mellé állt: „Az F1 nem Afganisztán!”

    A korábbi F1-főnök, Bernie Ecclestone ismét az FIA-t kritizálta, ezzel pedig a nemrégiben még általa kritizált Hamilton véleményét visszhangozta.

    Nem a világbajnok volt a mezőnyből az egyetlen, aki cinikus hangvétellel nyugtázta a vasárnap „nem történteket”.

    Norris és Verstappen egyenként és együtt is kifejezték nemtetszésüket, míg a bajnokok közül Vettel és Alonso is felszólalt a versenyirányítás ellen. Mindannyian kiemelték, kereskedelmi okok állhattak amögött, hogy rosszabb körülmények között is kiküldték őket a biztonsági autóval pár körre.

    „Két kör safety car mögött, ahol nincs esélyed nyerni vagy veszíteni egy pozíciót, az nem versenyzés.” – hangoztatta Hamilton a közösségi médiában.

    „Véget kellett volna vetni neki, nem kockáztatni a pilóták (épségét), és visszaadni a szurkolók pénzét, akik a sport szívét képezik.”

    A 90 éves Ecclestone egyetért vele, és rögtön el is mondta, ő hogyan állt volna a helyzethez.

    „3-kor – amikor a versenyek kezdődnie kellett volna – azt mondtam volna, próbáljuk meg 4-kor vagy fél ötkor. Nem néz ki úgy, hogy javulni fognak a körülmények, de nem tudhatjuk. Bármi történjen addig, elkezdjük.”

    „Ha versenyezni akarsz, oké, ha nem, az is. Senki nem szegez pisztolyt a fejedhez. Az egész a versenyzőkön múlik.” – összegezte Ecclestone a korábbiakhoz hasonló vaskalapos hozzáállását.

    „Ha én magam is a rajtrácson vagyok, talán én is azt mondom, nem éri meg a kockázatot, mert nagyon veszélyes odakint.”

    „Ha meg pontokat akarok szerezni magamnak és a csapatnak, talán folytatom az egészet. Mindenki dönthet, ez nem Afganisztán.”

    „Már rosszabb körülmények között is versenyeztünk, és nem fújtuk le.”

    Ecclestone utódja, Stefano Domenicali szintén kételyeit fejezte ki a hozott döntésekkel kapcsolatban. Ennek megfelelően az F1 vezetői nemsokára találkoznak az FIA-val és a csapatok képviselőivel, hogy változtassanak a szabályokon, és ilyen helyzet ne fordulhasson elő még egyszer.