Címke: festés

  • Több kék lehet a Racing Point új autóján

    Több kék lehet a Racing Point új autóján

    Sokkal több kék szín jelenhet meg a Racing Point (korábban Force India) idei autóján.

    Múlt héten jelentették be a félig új csapat első kiemelt támogatóját. A színváltozás ennek is betudható lehet, ám azt nem erősítették meg, hogy az eddig megszokott rózsaszín eltűnik-e az autóról.

    A Sport Business jelentése szerint viszont a SportPesával kötött 15 millió dolláros megállapodás nagyban meghatározhatja az autó külsejét.

    „Ez a 15 millió dolláros üzlet fontos, mivel ennyit fizetett a BWT is azért, hogy ők lehessenek a csapat kiemelt partnere. A Sport Business nem tudja megerősíteni, hogy a SportPesa az megállapodásban megszerezte-e a csapat névadó szponzori jogát, de azt viszont kijelenthetjük, hogy a csapat színei rózsaín-kékre fognak változni.”  – számolt be a forrás.

  • A McLaren búcsúajándéka: Alonso ihlette speciális festés

    A McLaren búcsúajándéka: Alonso ihlette speciális festés

    Fernando Alonso már korábban bejelentette, hogy kiszáll a Forma-1-es mókuskerékből, és a csapata Abu Dhabiban még egyszer meglepi a spanyolt. A versenyautója speciális festést kap, az utolsó versenyre, amelyek hajaznak a sisakfestésére, tehát több lesz benne a kék, sárga és a vörös. Egy „FA” logo is felkerül előre, és az oldaldobozokra.

    Zak Brown, a McLaren főnöke így nyilatkozott a festéssel kapcsolatban:

    „Nagy megtiszteltetés nekünk, és büszkék vagyunk arra, hogy ezen a hétvégén egy speciális festést készíthettünk Fernandonak. Minden téren emlékezetessé akarjuk tenni neki az utolsó versenyét, és ez csak egyik volt azon lehetőségek közül, ahogy kifejezhetjük a hálánkat. Szorosan együttműködtünk Fernandoval, és megkértük a FIA-t és a Formula 1 vezetését is, hogy erre a versenyre változtathassunk. Nagyon is támogatták az ötletet. Reméljük, hogy ezzel adunk valami kis extrát Fernando rajongóinak is, és már nagyon várják ezt az érzelmes hétvégét.”

    Alonso egyszeri festésű McLarenje lesz az első 1986 óta a csapatál: akkor a Portugál Nagydíjon Keke Rosberg autója változott meg egy alkalommal a klasszikus vörös-fehérről a Marlboro light sárga-fehérjére.

    fernando alonso

    fernando alonso

    fernando alonso

    fernando alonso

  • A Ferrari új festést mutat be a Japán Nagydíjon!

    A Ferrari új festést mutat be a Japán Nagydíjon!

    Az Autosport értesülése szerint a Ferrari a soron következő hétvégi Japán Nagydíjon új festést mutat be. A változás a főtámogató Philip Morris International cégcsoportnak lesz köszönhető, akik a hosszú elköteleződésük ellenére eddig kevesebb látható jelenléttel is megelégedtek az autókon.

    Egyelőre nem világos az, hogy az SF71H új festését ez mekkorában és miképp befolyásolja, de az előzetes képek és egy kiszivárgott videó alapján új szín is várható a motorburkolatnál, a hátsó szárnynál és a bargeboard-nál. Mindezt Suzukában, csütörtökön leplezik majd le hivatalosan.

    Annyit tudni jelenleg, hogy az új design nem fogja direktben promótálni a Philip Morris termékeit vagy márkáit. Az új festésnek az üzenete inkább az lesz, hogy a cég ad egy lökést az új üzleti tevékenységeinek, főleg a tudomány, technológia és innováció területein.

    Idén a Philip Morris kiterjesztette szponzori együttműködését a Ferrarival 2021-ig, ami egyike azon fő platformjainak, amely bemutatja azt, hogy miképp távolodik el a füstmentes technológiáinak köszönhetően a dohányipari gyökereitől a cég.

  • Alonsonak tetszene az IndyCar festésű McLaren

    Alonsonak tetszene az IndyCar festésű McLaren

    Fernando Alonso elmondta, hogy neki tetszene az, hogy ha a 2018-as McLaren olyan festést kapna, mint az az autó, amivel a tavalyi Indy500-as versenyen állt rajthoz.

    A kétszeres Forma-1-es bajnok pilóta tavaly első alkalommal állt rajthoz a legendás versenyen, és nem is teljesített rosszul a McLaren-Andretti Honda volánja mögött. Összesen 27 kört töltött az élen, és a verseny végén is az élmezőnyben harcolt, amikor motor problémák miatt fel kellett adnia a futamot.

    A Motosport.com kérdezte a spanyoltól, hogy meg van-e már az autó festése: „Nem, még nincs meg, de hamarosan kész lesz.”

    „Én boldog leszek, bármilyen is legyen a festése, de a narancs szín része a McLaren DNS-ének. Akkor lennék igazán boldog, ha olyasmi lenne a festés, mint ami az IndyCarban volt.” – folytatta.

    Ezt követően pedig arról beszélt, hogy szeretne még indulni az Indy500-on.

    „Szeretnék majd még visszatérni, egy remek élményt nyújt. 2018-ban erre nem fog sor kerülni, hiszen akkor Monacóban leszek, de amikor nem lesz ütközés, akkor újra megpróbálnám. Jó lenne úja átélni azokat a különleges pillanatokat. Hogy ez 2019-ben lesz-e, azt nem tudom, de mindent meg fogok tenni, hogy visszatérjek.”

    Nemrégiben a csapat ügyvezető igazgatója Zak Brown elmondta, hogy az egész mezőnyt tekintve a McLaren fog átesni a legnagyobb változáson.

    Már tavaly is jelentősen átalakult kívülről az autó, hiszen szakítottak a Ron Dennis által preferált fekete festéssel és visszatértek a narancshoz.

    Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy milyen is lesz a teljesen megújult McLaren február 23.-áig kell várnunk.