Címke: Ferrari

  • Az F1 is követte a Ferrari példáját és segített Olaszországnak

    Az F1 is követte a Ferrari példáját és segített Olaszországnak

    A Ferrarihoz hasonlóan a Forma-1 is milliós összeggel segíti a bajba jutott Emilia-Romagna régiót.

    Az esőzések intenzitása miatt több folyó kilépett a medréből a héten az olaszországi tartományban. Településeket és főutakat öntött el a víz, és halálos áldozatokat is követelt a természeti katasztrófa. Ezen a héten a Forma-1 is a térségben tartózkodott volna, hiszen vasárnap rendezték volna meg az Emilia Romagna Nagydíjat.

    Ám a víz az imolai pálya bizonyos területeire is betőrt. Az F2-es és F3-as paddockban a víz uralkodott, míg az F1 felszerelései sem voltak biztonságban. Mivel a hétvégén még több eső várható, így a sportág törölte a rendezvényt.

    A Ferrari tegnap elmondta, 1 millió eurót adakozik a tartománynak, és így segíti a hatóságok munkáját. Nemrég a Forma-1 is bejelentette, hogy szintén 1 millió eurót kínál fel a bajba jutott térségnek.

    „Emilia-Romagna csodálatos vidékén születtem és nőttem fel, egy olyan helyen, ami történelme egyik legszomorúbb pillanatait éli. A régió helyzete szörnyű, de tudom, hogy a lakosság rugalmassága és szenvedélye – egész Olaszországhoz hasonlóan – győzni fog és felülkerekedik ezen a válságon. Mindent meg kell tennünk, hogy támogassuk őket ebben a nehéz időszakban. Azért adományozunk, hogy a helyi hatóságok és segélyszervezetek munkáját segítsük. Az egész F1-es közösség nevében kijelenthetem, hogy a gondolataink az érintetekkel vannak. Ezen felül szeretnék megköszönni a mentőszolgálat fáradhatatlan munkáját” – nyilatkozta Stefano Domenicali.

  • Beállt az adakozók közé a Ferrari, milliós összeggel segíti a bajba jutott térséget

    Beállt az adakozók közé a Ferrari, milliós összeggel segíti a bajba jutott térséget

    A Ferrari nemrég bejelentette, hogy szívén viseli honfitársai sorsát, így egy nagyobb összeggel is segíti a katasztrófa sújtotta területet.

    Nagy mennyiségű csapadék zúdult Emilia-Romagna térségre, így 20 folyó is kilépett a medréből a napokban. A lakóházak nagy részét ellepte a víz, sőt, a hírek szerint 9 halálos áldozatot is követelt az ítéletidő.

    Tegnap a Forma-1 törölte a hétvégi versenyt, míg a csapatok és a versenyzők is segítségre buzdították a szurkolóikat. A legjobban az AlphaTaurit érinti az áradás, ugyanis Faenza is az érintett területek közé tartozik. Yuki Tsunoda, aki a városban lakik tegnap számolt be arról, hogy milyen félelmetes éjszakán van túl, és milyen állapotok uralkodnak most a környéken.

    Nyck de Vries mindaddig egy kis város hoteljében ragadt, és a McLaren egyik szerelője ajánlotta fel neki a szobáját.

    A Ferrari ma délután jelentette be, hogy szeretné támogatni ő is a közösséget. Így az olasz gyár 1 millió dollárt adományoz az Emilia-Romagna régió Területbiztonsági és Polgárvédelmi Szervezetének.

    „A nehéz időkben a Ferrari mindig is a közösség mellett állt. Konkrét és azonnali megoldás akartunk nyújtani Emilia-Romagna térség legsürgetőbb szükségleteire, a környezeti katasztrófa ugyanis próbára tette a régiót. A helyi hatóságok koordinálásával – akiknek szívből köszönjük a munkájukat – ez a segély vigaszt nyújthat, és kézzel fogható jele az egész Ferrari család szolidaritásának” – olvasható a közleményben Benedetto Vigna vezérigazgató szavai.

  • Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az Emilia Romagna tartományában való rossz időjárási körülmények miatt a Forma-1 vezetői törölték a hétvégén esedékes imolai versenyhétvégét. A szomorú hírt követően a csapatok és a versenyzők is az árvíz által sújtott emberekért imádkoznak.

    A Red Bull pilótái, Max Verstappen és Sergio Pérez is „támogatta a futam törléséről született döntést”, és „együttérzésüket fejezik ki az ítéletidő károsultjai számára.” A pilótáik gondolataival pedig az energiaitalos istálló is egyetértett.

    A döntés értelmében az újonc Oscar Piastri nagyon valószínűséggel nem fog idén Imolában versenyezni a mezőny többi tagjához hasonlóan. Az ausztrál fiatal nagyon sajnálja ezt, illetve azt is, hogy nem találkozhat a helyi drukkerekkel, akiknek azt üzente, hogy vigyázzanak magukra ezekben a nehéz időkben.

    A Ferrari és pilótái, Carlos Sainz és Charles Leclerc is a helyi emberekért imádkozik, és a támogatásukat is kifejezték feléjük egy, a közösségi médiába közzétett történet, illetve poszt formájában.

    Ezen kívül még McLaren, a Haas, az Alpine, az Alfa Romeo, az AlphaTauri is csatlakozott az előbb említett táborhoz.

  • „Mercedes, Red Bull, Aston Martin? Inkább maradjon Leclerc ott, ahol van”

    „Mercedes, Red Bull, Aston Martin? Inkább maradjon Leclerc ott, ahol van”

    Peter Windsor szerint Charles Leclerc azzal jár jobban, ha marad a Ferrarinál és egyelőre elfelejti a csapatváltást.

    A monacói versenyző szezonja elég kaotikusan alakult eddig. Bakuban jó teljesítményt ért el, ám a többi versenyen inkább a balszerencse, és a saját hibái üldözték. Hetekkel ezelőtt olyan pletykák láttak napvilágot, hogy a 25 éves pilóta szeretné más topcsapatnál is megnézni milyen az élet. Első sorban a Mercedesszel hozták szóba Leclerc-t, aki határozottan elutasította később a feltételezéseket.

    Toto Wolff is ragált a hírekre. Az osztrák vezető kijelentette, hogy ők Lewis Hamiltonnal szeretnének megegyezni, de természetesen egy olyan tehetséges versenyző, mint a monacói mindig a radarjukon lesz.

     A Williams és Ferrari korábbi csapatmenedzsere úgy véli, hogy egyelőre Leclerc-nek maradnia kell, hiszen nem lenne hova mennie. A Red Bullnál ott van Max Verstappen, így egy újabb vezérpilótára nem lenne szüksége az osztrák csapatnak. Hasonló a helyzet az Ezüst Nyilaknál is. Ha a hétszeres világbajnok vissza is vonulna a közeljövőben, akkor a csillagosok első sorban George Russellt támogatnák, hiszen saját nevelésű, tehetséges versenyzőről van szó.

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Természetesen, ha most Charles ülne a másik Red Bullban, akkor a szezon folyamán ő is nyerne versenyeket. Nem lenne könnyű dolga Max Verstappennel szemben, de azért ott lenne a közelében. Viszont ez nem így van, és nem is fog megtörténni. Nem hinném, hogy valaha is beültetnék Leclerc-t a másik Red Bullba, míg ott van Max. Milyen választási lehetnek még? Elmegy a Mercedesbe, az Aston Martinba, vagy ott marad, ahol van? Jelenleg azzal jár a legjobban, ha ott marad a Ferrarinál, Freddy Vasseur felügyelete alatt. Bíznia kell a csapatban és Freddyben. Máskülönben mehet az Aston Martinba, ahol elég zűrzavarosok a dolgok. A Mercedeshez csak akkor mehetne, ha Lewist váltaná, márpedig ott George jelenléte miatt lenne nehéz dolga, hiszen a brit már jól ismeri a csapatot. Valószínűleg Leclerc jól érezné magát Angliában, tetszene neki egy britközpontú csapat az olaszok után. Ám nem lenne könnyű dolga. Ha nagyon váltani akar, akkor csak a csillagosok jöhetnek szóba. Ott Russellt kell viszont legyőzni, és az sokkal nehezebb feladat, mint Carlos Sainznál jobban teljesíteni.”

    Emiatt a brit szakértő azt tanácsolja a monacóinak, hogy egyelőre maradjon a Scuderiánál hiszen az idei teljesítménye miatt nemigen kapkodnának utána:

    „Nem hinném, hogy jelenleg Charles-nak azon kellene gondolkodnia, hogy hova mehetne. Inkább arra kellene fókuszálnia, hogy mit csinált Miamiban: ‘volt egy rossz hétvégém Melbourne-ban, így letudtam az éves átlagot, akkor mégis mit csináltam Miamiban?’ Borzalmas volt. Mélyen magában kell néznie Imola előtt, és jobban kell teljesítenie az év hátralevő részében.”

  • Horner finoman jelezte, hogy nem feltétlenül hisz a Mercedesnek

    Horner finoman jelezte, hogy nem feltétlenül hisz a Mercedesnek

    Christian Horner érdeklődve figyeli az ellenfelek munkáját, és kíváncsian várja mire mennek a beharangozott fejlesztési csomagjaikkal.

    A Red Bull erősen kezdte az idei szezon, hiszen minden eddigi futamon győzni tudott az egyik versenyzőjük. Így a Bikák nyugodtabban vághatnak neki az európai fordulóknak, míg a többiek hevesen vakargathatják a fejüket.

    A Ferrari és a Mercedes gyengébben kezdett a vártnál, így az első nagyobb csomagtól várnak változást. Az Emilia Romagna Nagydíjon be is vetik az újításokat, míg a Red Bull érdeklődve figyeli majd őket.

    A Financial Timesnak nyilatkozva az osztrák istálló csapatfőnöke hozzátette, azért ők sem dőlhetnek annyira hátra:

    „Hatalmas feladat lenne minden futamot megnyerni. 23 verseny van a szezonban, ami tartalmaz utcai pályákat, az időjárás sok helyszínen tényező lehet, ott vannak a meghibásodások, a stratégia, a szerencse… 23 futamot megnyerni szinte elképzelhetetlen. Az első öt fordulón nagyszerű sikereket értünk el, és így a legjobb szezonkezdésünket produkáltuk. Szeretnénk ezt a tendenciát minél tovább folytatni, és futamról futamra haladni.”

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Lewis Hamilton – Fotó: Sulay Kelly/Mercedes AMG Petronas

    Hiába szeretné 100%-osan kimaxolni a lehetőségeit a Red Bull, a többiek is fejlődnek, így közelebb kerülhetnek hozzájuk.

    „Mindig változnak a dolgok. Visszatérünk Európába, ahova nagy fejlesztések érkeznek. Ha hihetünk a Mercedesnek, akkor teljesen új autójuk lesz…”

    Felmerült a kérdés: vajon Horner nem hisz az ellenfélnek mikor azt állítja, hogy a költségvetési sapka mellett jelentősen átépíti majd a konstrukcióját?

    „Erre a kérdésre inkább nem szeretnék válaszolni” – jegyezte meg mosolyogva a brit vezető, majd így folytatta. – „A Ferrari készül majd újításokkal és a többiek sem tétlenkednek. Nagyon könnyű elragadtatni magunka, de a fejlesztésekkel a többiek fel fognak zárkózni.”

  • Az ex-F1-es szakértő szerint Leclerc csak hátráltatja a Ferrarit

    Az ex-F1-es szakértő szerint Leclerc csak hátráltatja a Ferrarit

    Martin Brundle szerint Charles Leclerc-nek azonnal abba kell hagynia a folyamatos autótöréseit. A Sky Sports brit szakkommentátora szerint a monacói így felesleges terhet rak az olasz istálló nyakába.

    Az esetek túlnyomó részében Leclerc-t mindig élmény nézni az időmérők folyamán, mert a monacói egy igazi egykörös specialista, és számtalan remekül kivitelezett pole-pozíciót láthattunk már tőle. Azonban néha alapján még a legjobbak is hibáznak, és Leclerc-rel ez 2 alkalommal is megtörtént a legutóbbi Miami Nagydíjon.

    Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    A monacói először a második szabadedzésen, majd egy nappal később az időmérőn is megtörte a Ferrarit, miután elveszítette az uralmát az autója felett a 7-es, 8-as kanyar körnéykén, majd az ott megtalálható tecpro falban landolt a szóban forgó alkalmakkor.

    Brundle pedig úgy látja, hogy ezek a hibák nem csupán a személyes fejlődését gátolják az 5-szörös futamgyőztesnek, hanem a csapatának is megnehezíti a dolgát. Minden egyes autójavítás nagyon rosszul a fejlesztésekre szánt pénzösszegnek a költségsapka miatt. Emiatt pedig a McLaren egykori pilótája szerint Leclerc-nek össze kellene szednie magát, és az elkerülhető hibák nélkül kellene kihoznia az autójában rejlő potenciált.

    „A Ferrarik nagyon szenvedtek a versenyen, és az 5. és a 7. hely egy csalódást keltő eredmény volt a számukra” – nyilatkozta a Sky Sports szakmai stábját erősítő Brundle. – Az ilyen baleseteknek mindig vannak kihatásai egy versenyhétvégére. Leclerc a balesete miatt egy más fajta diffúzorral és padlólemezzel teljesítette a versenyt, ami hozzájárulhatott az autója túlzott mértékű pattogásához.”

    „Leclerc rendkívül gyors és elkötelezett a munkája iránt, de ha egy picit lejjebb tudna adni a gyorsaságból, akkor jobb fel tudná építeni a versenyhétvégéit. Győzelemre kellene vezetnie kellene a csapatot, nem pedig a szerelőinek plusz munkát adni a baleseteivel.”

    A Ferrari monacói pilótájának nem csak az időmérője, de a verseny is pocsék volt Miamiban, miután az 57 körös versenyt csak a 7. helyen fejezte be. A Ferrari gyenge végsebessége pedig csak rontott a helyzetén, és emiatt még a Haast erősítő Kevin Magnussent is alig bírta megelőzni a futam során.

    Leclerc már előre látta sorsát Miamiban, a legújabb dala is erről árulkodik

  • Váratlan fordulat: Az Alpine kivetette a hálóját Mattia Binottóra

    Váratlan fordulat: Az Alpine kivetette a hálóját Mattia Binottóra

    Sajtóértesülések szerint az Alpine gyorsan meg akar szabadulni Otmar Szafnauertől, így már meg is környékezték Mattia Binottót.

    Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak is a francia istálló, ám öt futam elteltével még a gyengébben szereplő McLaren is előttük van a konstruktőri listán. A technikai meghibásodások és az autó lassúsága kapcsán lassan le kell mondaniuk arról a tervükről, hogy a három nagycsapat mögött ők vezetik majd a középmezőnyt.

    Forma-1, Alpine, Otmar Szafnauer
    Otmar Szafnauer – Fotó: Alpine F1 Team

    Míg az Aston Martinnak sikerült a tél folyamán előre ugrania, addig az Alpine inkább „visszafejlődött.” Így a pletykák szerint Laurent Rossi szeretne megválnia Otmar Szafnauertől, ugyanis a baklövéseket neki tulajdonítja a vezetőség.

    Binottónak is volt válasza?

    Az olasz formu1a.uno szerint Rossi már fel is kereste Binottót, és megkérte a svájci-olasz vezetőt, hogy csatlakozzon az Alpine-hoz. Ám a Ferrari egykori csapatfőnöke visszautasította az ajánlatot. Így Otmar Szafnauer egy ideig még marad a franciáknál.

  • A Ferrari figyelmeztet: veszélyes az irány, amit a motorsport vett

    A Ferrari figyelmeztet: veszélyes az irány, amit a motorsport vett

    Egy másik világbajnokság esete világít rá az F1-es változások veszélyére is, jövőre ugyanis egy régi szokás érhet véget.

    Minden változásnak vannak támogatói és ellenzői is. Érveket általában mindkét oldalon fel lehet hozni, az F1 egyik 2024-es újítása egy másik világbajnokságon most kapott egy komolyabb ellenérvet.

    A gumimelegítők betiltásáról van szó, amit egyrészt a költségek, másrészt a környezetvédelmi szempontok miatt is kedvező bármelyik bajnokság számára. Az F1-ben jelenleg javaslat szintjén jelent meg a paplanok betiltása, így még nem biztos, hogy valóban be is vezetik majd a dolgot.

    Az Endurance Világbajnokságon (WEC) idén, a Hypercar kategória megújulásával együtt került sor ugyanerre a változtatásra, a legutóbbi események azonban vissza is fordíthatják az intézkedést. Sebringben és Portimaóban napos idő várta a mezőnyt, a szezon harmadik fordulóján azonban fény derült egy veszélyforrásra.

    A Le Mans előfutáraként is beharangozott Spái 6 órás világbajnoki futamon ugyanis egy dolog különösen kifogott a pilótákon, az ardenneki nyirkos körülmények között különösen nehéz volt felmelegíteni a gumikat, többen emiatt az etap legelején, és apró hiba után szenvedtek látványos balesetet. Különösen fájó volt ez a Ferrari számára, akik a dobogó közelében haladó autójuknak inthettek búcsút a verseny késői szakaszában.

    Ütközésekkel tarkított versenyt hozott az eddigi legnépesebb mezőny

    „Feltéve, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, és mindenki be is tartja őket, szerintem újra kéne gondolni a paplanok betiltását.” nyilatkozta a The Race-nek Antonello Coletta, a Ferrari sportautó programjának vezetője.

    „Az az egyezményes vélemény a paddockban, többek között a pilóták körében, hogy veszélyessé vált a helyzet. Spában több extrém eset is történt az alacsony hőmérséklet és a változékony időjárás miatt. Jól át kell majd gondolni a dolgot, mert komoly következményei is lehetnek.

    Le Mans egy kulcsfontosságú verseny lesz, ahol egy teljes éjszakát kell hasonló körülmények között a lehető legnagyobb sebesség mellett átvészelni. És ez nem csak nekünk probléma, több kategóriában is volt ilyen, az amatőr és profi pilóták között is. Pedig számítottunk ilyesmire.”

    És nem ők voltak az egyetlenek: a sorozat legnagyobb esélyeseinek számító Toyota az időmérőn kötött ki egyik autójával a gumifalban, és az LMP2-ben is előfordult egy ilyen eset.

  • Olasz sajtó: Verstappen egy őrült, míg a Ferrari összeomlott

    Olasz sajtó: Verstappen egy őrült, míg a Ferrari összeomlott

    Az olasz sajtó megrémült a Red Bull teljesítménye miatt, míg a Ferrarit egyre jobban temették Miami után.

    Max Verstappen a 9. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi futamot, és ezzel megmutatta milyen fölényben van a Red Bull. Még csapattársa sem talált ellenszert a holland ellen, így a kétszeres világbajnok tovább növelte az összetettben az előnyét.

    Az itáliai média így látta az eseményeket, miközben a hazai csapatról is megemlékezett:

    Sky Italia:

    „Ez a Red Bull az egyik legjobb autó, amit valaha volt az F1-ben. Adrian Newey egy igazi ékkövet alkotott. A Red Bull igazán lenyűgöző, de Verstappen egy őrült. Mindaddig a Ferrari a bakui tapasztalatokat szerette volna tovább vinni, ám ehelyett visszacsúszott a negyedik helyre. Az autóval már a verseny kezdetén is meggyült a bajuk, ezt mutatja Leclerc és Magnussen csatája is. Ez a hegy egyelőre megmászhatatlannak tűnik, pedig Imolában villantaniuk kellene valamit a szurkolóknak.”

    La Gazetta dello Sport:

    „Max Verstappen 38. győzelme, talán karrierje eddigi legszebb sikere. Ezt a teljesítményt örökre bejegyzik az F1-es könyvekbe. Mindaddig a Ferrari a gumikkal küszködött. Miután a keménykeverékekre váltottak, már nem tudtak olyan jó tempót autózni. Ám az ‘Ágaskodó Lovacskának’ nem ez a legnagyobb problémája. Nincs meg a sebességük ahhoz, hogy az élen autózzanak. Ezen felül a konzisztencia is hiányzik idén a csapatból.”

    Corriere della Sera:

    „Váratlan összeomlás a Ferrarinál. Fejlesztéseket vittek Miamiba, amik az időmérőn még működtek, ám a versenyen már előjöttek a szokásos problémák. Sokkal mélyebb és komolyabb megoldásokra van szükség. Még Vassuer is Binotto régi jelmondatához folyamodott: ‘meg kell értenünk a dolgokat.’ Sainz bátran és szívósan küzdött, miközben próbált úgy tenni, mintha nem lennének egetrengető problémák a Ferrarinál. Addig Leclerc elég bizonytalan volt. Már Magnussennel szemben is bajba került, pedig a két autóban ugyanolyan motor dolgozik. Ezzel alátámasztotta azt, hogy a versenygéppel komoly problémák vannak. Az SF-23 egy technikai patthelyzetbe került. A problémákat nem tudják megoldani, és futamról-futamra messzebb kerülnek a megoldástól és a reménytől.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    La Repubblica:

    „Ha Verstappen teljesítményét 10-re értékeljük, akkor Leclerc csak egy gyenge 3-ast kaphat.  Addig Sainz a verseny feléig legalább jelen volt, de végül mindkét Mercedes megelőzte.”

    Autosprint:

    „A probléma definiálása mindenképp előrelépés, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudja oldani a gondjait a Ferrari. Nyilvánvaló, hogy a versenyeken szenved igazán az SF-23. Az autó hátulja sokkal jobban ‘táncol’, mint a Red Bull.”

  • Leclerc már előre látta sorsát Miamiban, a legújabb dala is erről árulkodik

    Leclerc már előre látta sorsát Miamiban, a legújabb dala is erről árulkodik

    Charles Leclerc második dala hétfőn debütált, ami hasonlóan melankolikus lett, mint az előző szerzeménye.

    A monacói versenyző zenei karrierje nemrég indult be, és azóta a különböző platformok toplistáin is szerepel. A művészetét megosztó pilóta így felbátorodva egy újabb darabbal örvendeztette meg a rajongóit.

    Az AUS23 (1:1) névre hallgató dal a nehéz kezdetet, a katarzis élményt és a végén a reményt szólaltatja meg, míg a MIA23 (1:2) további húrokat szólaltat meg a szomorúság hangszerein.

    Ugyan tegnap jelent csak meg a dal a nagyközönségnek, ám a kompozíció jóval előbb megszületett. A korántsem fényesen alakuló Miami Nagydíj után így nagyon jól illik az érzelmi világ a hétvége eseményeihez.

    Leclerc még Bakuban a fejlődést és a jó irányt látta a Ferrarinál, addig Miamiban már tanácstalanul álltak a futam végén Carlos Sainzcal az események előtt. A monacói versenyző elmondta, nem értette autóját, ugyanis az egyik kanyarban alulkormányzott, míg a másikban már túlkormányzottá vált.

    Leclerc legújabb dala itt ⬇️hallgatható meg: