Címke: Ferrari

  • Leclerc: ha erre most igennel válaszolnék, felrobbanna a sajtó

    Leclerc: ha erre most igennel válaszolnék, felrobbanna a sajtó

    Charles Leclerc szerint minden versenyző szeretné, hogy Lewis Hamilton legyen a csapattársa. 

    Az elmúlt hetekben ismét felerősödtek azok a pletykák, mik szerint John Elkann ajánlatott tett a hétszeres világbajnoknak. Brit lapértesülések szerint 40 millió fonttal csábítaná át az elnök a Ferrarihoz a 38 éves versenyzőt, sőt azóta már egy 80 milliós ajánlat is előkerült.

    Mindaddig az érintettek nevetve nyilatkozta az ügyről. Frédéric Vasseur szerint szó sem volt ilyen lépésről, és Hamilton is megerősítette, hogy nem kereste meg őt a Ferrari. A brit pilóta kihangsúlyozta, hogy a Mercedesszel tárgyal, és közel állnak a megállapodáshoz.

    Lewis Hamilton, Charles Leclerc
    Lewis Hamilton és Charles Leclerc – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

    Természetesen az ügyről a monacói versenyző véleményét is kikérték, aki szintén nem adott nagy hitelt a találgatásoknak. Leclerc-től megkérdezték Barcelonában, hogy szeretne-e Hamilton csapattársa lenni? A 25 éves pilóta így válaszolt:

    „Ha azt mondanám, hogy szeretném, hogy a csapattársam legyen minden újság címlapján ez szerepelne, felrobbanna a média. Lewis ugyanakkor nagyon jó versenyző, sok mindent elért ebben a sportban. A mezőnyben bárki szívesesen lenne a csapattársa, hiszen mindenki sokat tanulhatna tőle. Viszont ismétlem, boldog vagyok ott, ahol vagyok és Carlosszal (Sainz) is remek a kapcsolatom. Carlos egy jó csapattárs, de a Forma-1-ben vagyunk és szeretünk a legjobbak ellen küzdeni. Ez nem azt jelenti, hogy a csapattársam nem elég gyors, Carlos egy rendkívüli versenyző. Viszont nem én hozom a döntéseket, így meglátjuk mi lesz.” – nyilatkozta Leclerc.

  • A Red Bullnál sincs kolbászból a kerítés? További mérnököket veszíthetnek!

    A Red Bullnál sincs kolbászból a kerítés? További mérnököket veszíthetnek!

    Sajtóértesülések szerint további mérnökök hagyhatják ott a domináns Red Bull csapatot az idén.

    Nem csak a versenyzők körében megy a „keringő”, a csapatvezetők és a mérnökök is elkezdték cserélgetni a munkahelyeiket. Ugyan náluk már korán beindult a mozgolódás, hiszen a szezon elején már kiderültek a csapatváltások. Laurent Meikes kerül majd az AlphaTauri élére, David Sanchez a McLarenhez tart, míg tegnap Rob Marshall megszerzését jelentette be a csapat.

    A sajtó már Miamiban beszámolt arról, hogy fontos kulcsembert veszíthet a Red Bull, ám akkor még Christian Horner tagadta a pletykákat. A brit csapatfőnök ugyanakkor igazat mondott, hiszen Marshall nem a Ferrarihoz ment, hanem Angliában talált magának másik alakulatot.

    „Ami a Ferrarihoz átigazoló személyeket illeti, felső – illetve középvezetői szinten nincs semmilyen mozgolódás” – nyilatkozta korábban a Red Bull csapatfőnöke.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Olasz lapértesülések szerint három szakember viszont tényleg Maranellóba költözik és búcsút int a Red Bullnak. Az itáliai sajtó úgy tudja, hogy a távozók között van David George aerodinamikai mérnök, míg a másik két eligazoló nevét még homály fedi. Ám az olaszok hozzátették, a két ismeretlen mérnök már a héten munka állhat a Ferrarinál.

    Egy másik pletyka szerint a Ferrarinak előbb el kell engednie Laurent Mekies kezét. A francia vezető azonnali hatállyal lemondott, hogy elkezdje a felkészülést a 2024-es szezonra. Az olaszok hozzátették, hogy az információ az átigazoló mérnököktől származik.

    Úgy tűnik, hogy a McLaren mellett a Ferrari is bevásárlókörútra indult, és a Red Bull szakembereit célozták meg.

  • Sainz kikötötte mikor akar legkésőbb aláírni a Ferrarival

    Sainz kikötötte mikor akar legkésőbb aláírni a Ferrarival

    Carlos Sainz szeretne pontot tenni a jövőjével kapcsolatos ügyre, így megsürgetné egy kicsit a Ferrarit.

    Az elmúlt időszakban egyre több olyan hír született, hogy Lewis Hamilton ajánlatot kapott a Ferraritól. A brit és olasz lapok egyértelműen a spanyol versenyző helyére ültetnék a hétszeres világbajnokot, mivel a 28 éves pilóta nem éppen jól teljesít.

    Ugyan a Ferrari még úgy indult neki az évnek, hogy bajnok esélyes csapatként harcolnak majd, de már az első futamon kiderült, hogy idén a Red Bull az úr. Charles Leclerc a kezdeti botlásuk után Bakuban jól teljestett, míg csapattárs nehezebben evickél ki a rossz periódusból.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Sainz állítása szerint nemigen foglalkozik a pletykákkal, viszont mielőbb le szeretné zárni az ügyet. A spanyol versenyző szerződése 2024 végén jár le, így arra kéri csapatát, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat.

    „Nyilvánvalóan nem akarom felfedni a tárgyalási stratégiámat, ez egy olyan dolog, amit sosem árulok el. Ám ha követtétek eddig az interjúimat, akkor tudhatjátok, hogy a szezon elejét mindig úgy kezdem, hogy tudom hol fogok versenyezni jövőre. Átéltem már ennek az ellenkezőjét a Renault-nál, és nem volt kellemes élmény. Nem szükséges, hogy még idén aláírjuk a szerződést, de 2024 elején már szeretném ezt megejteni” – nyilatkozta a 28 éves pilóta.

    Sainz ugyanakkor kihangsúlyozta, őt nem zavarják annyira a pletykák:

    „Tisztában vagyok azzal, hogy az év ezen szakaszán mindig sok pletyka van. Ez a pilótakeringő időszaka. Elég régóta vagyok az F1-ben, már több, mint 8 éve. Tudom, milyenek ezek a hónapok.”

  • Kiderült mikor ülhet autóba ismét Schumacher!

    Kiderült mikor ülhet autóba ismét Schumacher!

    Mick Schumachernek nem kell sokáig várnia arra, hogy ismét autóba üljön, már a csak napok választják el az eseményig.

    A Spanyol Nagydíj után Barcelonában marad a Ferrari és a Mercedes, hogy a Pirelli által előírt két napos teszten részt vegyenek. A gyakorlás alatt a 2024-es gumikról gyűjtenek adatokat a csapatok, amik kapcsán az olasz gumigyártó tökéletesítheti a keverékeket.

    A Bild arról számolt be, hogy a Haas korábbi versenyzője jövő héten autóba ülhet, ugyanis szerdán egy teljes napon át vezetheti a Mercedest. Mivel a csapat tesztpilótája lett Schumacher, így érthető, hogy ő kapta az egyik tesztnapot.

    Mick Schumacher
    Mick Schumacher – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Az még nem világos, hogy pontosan hány kilométert vezethet majd. Ez a teszt részleteinek a függvénye lesz. Valószínűsíthetőleg 500 km körül állhat meg a számláló.”

    Kedden George Russell fog hasonló programot futni, így Lewis Hamilton marad ki a tesztelésből.

  • Szánja-bánja a dolgokat a Ferrari, így bocsánatot kért

    Szánja-bánja a dolgokat a Ferrari, így bocsánatot kért

    A Ferrari elismerte, hogy hibázott, így bocsánatot kért a hazai futamát teljesítő versenyzőjétől.

    Charles Leclerc-nek szombaton még a dobogóra is esélye lett volna, hiszen a harmadik helyen zárta az időmérőt. Ám a monacói átok utolérte a versenyzőt. A 25 éves pilóta feltartotta a gyors körét teljesítő Lando Norrist, aki emiatt nem tudott javítani a Q3-ban.

    A monacói versenyző büntetést kapott, így rajtbüntetéssel kezdte meg a vasárnapi futamot. Frédéric Vasseur elismerte, hogy volt gond a kommunikációval a hétévégén, ezért bocsánatot kért Leclerc-től, hiszen ők sem szóltak a versenyzőnek, hogy még jönnek mögötte.

    Frédéric Vasseur, Ferrari
    Frédéric Vasseur – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Az alagútban Charles nem látta a tükörben, hogy hol van Norris. Ha az alagút után szóltunk volna neki, akkor még láthatta volna és elengedhette volna. Az alagútban az ideális nem olyan egyértelmű, és a fényviszonyok sem a legjobbak. Egyértelműen hibáztunk, és ez sokba került nekünk. Bocsánatot kérek a csapat nevében. Megpróbáljuk megérteni, hogyan tudunk ennél jobb munkát végezni, és hogyan tudjuk javítani a kommunikációt a boxfal és Charles között. Tanulnunk kell ebből. Nem kifogásokat akarok keresni, egyszerűen felül kell vizsgálnunk a helyzetet.”

  • „Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák” – így telt a Monacói Nagydíj (képek)

    „Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák” – így telt a Monacói Nagydíj (képek)

    A 2023-as szezon első európai versenyéről, a méltán híres Monacói Nagydíjról hoztunk képeket nektek.

    A hétvégén repkedtek az autók, gyönyörködhettünk a kikötők és „lakói” látványában, miközben vasárnap még az eső is eleredt. Ám Max Vertappen győzelmét semmi sem akadályozta, így ismét a holland versenyző ünnepelhetett. Esteban Ocon is kitörő örömmel zárta az tegnapi napot, míg Tom Holland vidáman intett le a kockás zászlóval a futamot.

    Fotók: Vándor Iván

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Leclerc megvédte a legjobb ötből is kiszoruló Ferrari stratégiáját

    Leclerc megvédte a legjobb ötből is kiszoruló Ferrari stratégiáját

    Újabb csalódást keltő hétvégén van túl Charles Leclerc. A monacói pilóta sorsát a tegnap kapott 3 rajthelyes büntetése pecsételte meg, ami miatt csak a 6. helyről kezdhette meg a versenyt, és végül ott is fejezte be azt.

    A Ferrari megpróbált bátor lenni a monacóival, akit nagyon sokáig kinttartottak a pályán abban reménykedve, hogy egy biztonsági autós fázis vagy az az eső érkezésével sok embert átugorhatnak a pályán.

    Folytatódott Leclerc monacói pechszériája, rajtbüntetést kapott

    Azonban az esőt nem várták meg, és az az olaszok túl későn váltottak az átmeneti esőgumira, ami miatt mindkét Mercedes át tudta ugrani őket. Ugyan a szóban stratégia sokak szerint nem volt tökéletes, Leclerc szerint ez nem így van.

    „A múltban már vétettünk hibákat a stratégia terén, de nem gondolom azt, hogy a mai annak számított volna” – véli az ötszörös futamgyőztes Leclerc. – Ilyen körülményen között nagyobb az esélye egy biztonsági autós fázisra, miután sokan maradtak kint a száraz pályás abroncsaikon az esőben.”

    „Az utolsó pillanatig várunk arra, hogy jöjjön a biztonsági autó, de végül ez nem történt meg. Utólag mindig könnyű beszélni, és így már látszódik az, hogy jobb lett volna korábban letudni a kerékcserét.”

    Leclerc azt is hozzátette, hogy „többet érdemeltek a ma elért eredményüknél”, de „az esőben és a forgalomban sem nagyon tudott pozíciókat nyerni. A Ferrari monacói pilótája abban reménykedik, hogy a soron következő Spanyol Nagydíjon már nagyobb hasznát veszik majd a most bevetett újításoknak, illetve azt is, hogy a tervezett nagy fejlesztési csomag is hasznos lesz a számukra.

    Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

  • Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

    Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Forma-1 történelmének 80. Monacói Nagydíját, amit a futam háromnegyedénél megérkező eső tett izgalmassá.

    A pole-ból rajtoló Max Verstappen meg tudta tartani a vezető pozícióját, és mögötte sem történt változás. A hátsóbb régióban azonban Lance Stroll a 6-os kanyar felé menet a falnak ütközött, de folytatni tudta a versenyt. Az utolsó helyről induló Sergio Pérez már az első körben kiállt kemény keverékű gumikért, és rajta ívül még Guanyu Zhou, valamint Nico Hülkenberg is így tett.

    Hamilton nagyon szerette volna Alonsót az élen látni

    A 11. körre Verstappen és Alonso el tudott lépni a többiektől, ugyanis Esteban Ocon hátránya ekkor már 10 másodperc felett volt hozzájuk képest. Carlos Saint meg is próbálta nyomás alá helyezni őt, és azonnal meg is próbálta előzni őt. A spanyol azonban az alagút utáni sikánnál elmérte a féktávot, és emiatt megsérült az első szárnyának bal oldali véglapja. A spanyol megúszta mivel, leszakadt a sérült szárnyeleme, ami így nem jelent veszélyt a versenytársai számára, így nem kellett kijönnie a bokszba.

    A 17. körben Logan Sargeant mögött alakult ki egy kisebb vonat, és Kevin Magnussen pár sikertelen próbálkozás után végül a Mirabeau-ban tudta megelőzni az amerikai újoncot. Még abban a körben Stroll és Pérez is megelőzte Sargeantet, akit nem sokkal később Valtteri Bottas és Hülkenberg is levadászott.

    Az élmezőnyből Lewis Hamilton kezdte meg a kerékcseréket a 32. körben. A brit mögött autózó Charles Leclerc meg is növelte a tempóját, hogy mögévághasson a hétszeres világbajnoknak. Ocon egy körrel később érkezett, de a kiállása nem volt tökéletes, ami miatt veszélybe került a 3. helye. Sainz azonban még ennek ellenére sem tudott elé kerülni, azonban a Ferrari leglább Hamilton elé tudta őt visszahozni a pályára.

    A 35. körben Pérez és Magnussen összeütközött egymással az alagút utáni sikán kijáratán, ami miatt a mexikóinak ismét ki kellett állni a bokszba egy új orrkúpért. Ezzel pedig minden maradék esélyét elveszítette, hogy ponttal távozzon Monacóból. A hazai hős Leclerc a 46. körben állt ki, miután se az eső, sem pedig a biztonsági autó nem érkezett meg.

    Az 52. körre megérkezett az eső, és a versenyzőknek óvatosabban kellett menniük a száraz pályás gumikon. Sainz és Ocon a 3. helyért vívott nagy csatát, amíg a mögöttük érkező pilóták tojásokon lépkedve követték őket. A francia az 55. körben bement átmeneti esőgumikért Russell-lel egyetemben.

    Az eső olyannyira el kezdett esni, hogy mindenkinek ki kellett állni átmeneti esőgumikért. A legnagyobb vesztese az esőnek Sainz volt, aki először kiment a bukótérbe, majd a kiállásnál Leclerc miatt további időt veszített, és emiatt visszaesett a 8. helyre.

    Rusell egy 5 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól, miután veszélyesen tért vissza a pályára, és összeütközött Pérez Red Bulljával. A mexikói ezt követően még az uszoda előtt is megnézte a falat magának, ami miatt harmadjára is be kellett mennie a bokszba.

    A 68. körre Yuki Tsunodát mindkét McLaren utolérte, és először Norris, majd Oscar Piastri is simán át tudta ugrani a japán pilótát, aki ezt követően kihajtott a Mirabeau bukóterébe.

    A futam legvégéig már nem történt érdemi változás, így Verstappen nyert, és rajt kívül még Alonso és Ocon ünnepelhetett a dobogón. Utánuk a két Mercedes következett Hamilton, Russell sorrendben. További pontszerzők: Leclerc, Gasly, Sainz, Norris és Piastri.

    A korábbi világbajnok elmondta, kiket tart Monaco specialistának

  • Red Bull-dominancia és egy ritka Hamilton hiba – ez történt az időmérő előtt Monacóban

    Red Bull-dominancia és egy ritka Hamilton hiba – ez történt az időmérő előtt Monacóban

    A Red Bull versenyzője, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj időmérő edzése előtt. A regnáló világbajnok jó eséllyel pályázik a pole-pozícióra, miután a riválisai szenvedtek az utolsó gyakorlás során.

    A harmadik szabadedzés az utolsó lehetőség a csapatok számára, hogy finomra hangolják az autóik beállítását, és teljesítsék az utolsó időmérős szimulációjukat. Ez Monacóban rendkívül fontos, mert a pilóták a pálya egyes szakaszain milliméterekre haladnak el a szalagkorlátok mellett.

    Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

    Esteban Ocon és Alpine számára nagyon rosszul indult a gyakorlás, miután a francia pilóta autója megállt egy pillanatra az alagútban. Ocon arra panaszkodott, hogy „nincs motorereje”, de ennek ellenére vissza tudott evickélni a bokszba.

    Az első komolyabb próbálkozások után a két Red Bull volt a leggyorsabb Max Verstappen, Sergio Pérez sorrendben. Nem sokkal később azonban a mexikói pilóta visszavette a vezetést egy 1:13.587-es köridővel, ami még mindig messze volt a tegnapi nap győztes idejétől (1:12.462).

    A két Red Bull mögött Fernanado Alonso, a tegnapi nap folyamán autót törő Carlos Sainz, és Ocon következett. A hazai hős Charles Leclerc nagy meglepetésre csak a 6. helyen állt a próbálkozásait követően, de a tényleges időmérő szimulációk még hátra voltak. A monacói pilóta nagyon szenvedett az uszodához vezető gyors részen, miután arra panaszkodott, hogy „nem tudja irányítani az autóját”.

    16 perccel a vége előtt megkezdődtek az időmérős próbálkozások, de a Red Bullok már ezelőtt be tudtak menni 1:13 alá. Nagy meglepetésre Lance Stroll tudott előreugrani a 3. helyre, és a kanadainak kevesebb, mint 2 tizedmásodperc volt a hátránya Verstappenhez és Pérezhez képest. További sorrend: Sainz, Lando Norris, Pierre Gasly, Leclerc, Lewis Hamilton, Ocon és Valtteri Bottas.

    Az utolsó próbálkozásokat Kevin Magnussen pályán való megállása zavarta meg. A dán közvetlenül a két Portier között állt meg, és emiatt VSC fázis lépett érvénybe. A sportbírok gyorsan dolgoztak, de ezt követően Hamilton hibázott a Mirabeau felé menet, és a falba is állította a Mercedesét. A falban ragadt Mercedes miatt előkerült a piros zászló, és ezzel az edzés is véget ért.

  • Egyedi fejlesztési stratégiát választott a Ferrari

    Egyedi fejlesztési stratégiát választott a Ferrari

    A Ferrari a Red Bull tavalyi fejlesztési stratégiáját tervezi lemásolni. Az olaszok csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ugyanis megerősítette, hogy minden egyes versenyre fognak valami újítást hozni az SF-23-ra.

    A többi csapathoz hasonlóan a Ferrari is hozott olyan fejlesztéseket a Monacói Nagydíjra, amik normál esetben már az Emilia Romagna Nagydíjon bemutatkozhattak volna. A Vörösök a soron következő Spanyol Nagydíjra pedig már az első komolyabb fejlesztési csomagjukkal fognak megérkezni, amivel csökkenteni szeretnék a Red Bull-lal szemben lévő hátrányukat.

    Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

    Vasseur szerint ennek ellenére nem szabad túl sokat várni a barcelonai hétvégétől, mivel ez a csomag is csupán az SF-23 fejlesztésére szolgál.

    „Nem terveztünk Monacóba újításokat hozni, mert itt mindig trükkösek a körülmények” – nyilatkozta a francia szakvezető. – Ezen a hétvégén az autó jó beállítása a legfontosabb, minden évben erre összpontosítunk ezen a helyszínen.”

    „Azonban ezek az elemek normál esetben már Imolában felkerültek volna az autóra. Barcelonában pedig egy újabb komolyabb lépéssel tervezünk még előrébb lépni. Monacóban nem egyszerű feladat újításokat tesztelni, de ha már Imolára kész voltak az elemek, hülyék lennénk nem feltenni azokat az autóra már a következő hétvégén.”

    Ugyan a Spanyol Nagydíjra várhatóan egy nagyobb fejlesztési csomag érkezik majd, Vasseur elmondása szerint egy ideig nem terveznek ehhez hasonló, nagyobb volumenű fejlesztéseket.

    „Minden versenyre viszünk majd kisebb újításokat” – folytatta a Ferrari csapatfőnöke. – Nem szeretném azt mondani, hogy ehhez hasonló csak Barcelonában lesz, és sehol máshol. Montreálra, Silverstone-ra és Ausztriára is kisebb fejlesztésekkel készülünk. Az a tervünk, hogy minden egyes versenyre viszünk majd egy kisebb-nagyobb újítást.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy a részükről ez lesz a legkifizetődőbb taktika, ha egyáltalán nem lesz esélyük a világbajnoki címek megszerzésére.

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen