Címke: Ferrari

  • Trükközéssel „vádolták” a Ferrarit, így reagált az FIA

    Trükközéssel „vádolták” a Ferrarit, így reagált az FIA

    Német sajtóértesülések szerint több csapat elégedetlenkedett a Ferrari legutóbbi forgatási napja miatt.

    A Scuderia már a Pirelli spanyolországi gumitesztjén is használt újításokat, míg a legutóbbi fioránói filmes napon új padlólemezt és első szárnyat is felpakoltak a konstrukcióra.

    „Egyik alkalommal sem sértették meg közvetlenül a szabályokat, de az egyértelmű, hogy a regulák szellemiségét semmibe vették” – magyarázta Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója.

    Roger Benoit, a svájci Blick munkatársa és Bernie Ecclestone barátja már a „csalás” kártyát is megszellőztette a beszámolójában.

    Carlos Sainz azonban Ausztriában megvédte a csapatot:

    „Olyan abroncsokat teszteltünk, amikhez nem járt gumimelegítő paplan. Nem hinném, hogy ebből olyan sokat tanultunk. Mindig vannak olyan dolgok, amiket kipróbálhatsz, és változtathatsz a vezetés során, de ilyenkor nem tesztelsz ténylegesen, és nem raksz fel olyan dolgokat, amiket a versenyhétvégére szánsz.”

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A sajtó kérésére megszólalt Nikolas Tombazis is, az együléses szériák igazgatója a következőket mondta az esetről.

    „Egy esetleges összehasonlítás a különböző alkatrészek tekintetében nem lenne megengedett.”

    Az Auto Motor und Sport és a Blick ugyanakkor kihangsúlyozta, hivatalosan egyik csapat sem tett panaszt, és az FIA sem vizsgálja az ügyet.

    „A Szövetség nyugodtan kezeli a helyzetet, mivel a Ferrari azt állította, hogy nem cseréltek alkatrészt a forgatási nap alatt. Így tehát csak új alkatrészeket tettek be, és azokat is használták a nap végéig.”

  • Erre építene Leclerc a soron következő versenyeken

    Erre építene Leclerc a soron következő versenyeken

    Charles Leclerc pozitívan vág neki a soron követkető Osztrák Nagydíjnak. A Ferrari monacói pilótája a Kanadai Nagydíjon mutatott jó formájuk miatt is bizakodik abban, hogy Ausztriában ismét a dobogón ünnepelhetnek majd.

    Az SF23 közel sem sikerült olyan jól, mint azt Maranellóban a szezon előtt tervezték. A Red Bull messze kimagaslik a mezőnyből, és az olaszok még hátrébb estek az erősorrendben a tavalyi helyzethez képest az Aston Martin és a Mercedes formajavulása miatt.

    A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    Ugyan Leclerc Bakuban képes volt két időmérőt is megnyerni, a versenyen ennek ellenére nem tudott mit kezdeni a Red Bullokkal, és a 3. helyen ért célba. Azonban a monacói pilóta az azeri hétvégén kívül egészen Montrealig nem volt képes jó eredményeket elérni, mivel baleset és kiesések is hátráltatták őt.

    Azonban a montreali pálya rájátszott az SF23 erősségeire, és igaz, hogy az időmérő nem sikerült valami jól az olaszok számára, a versenyen a jó taktikájuknak és a nagyszerű tempójuknak köszönhetően Leclerc a negyedik, Sainz pedig az ötösik helyen ért célba. A két Ferrari hasonló tempót autózott, mint a dobogón végző Fernando Alonso és Lewis Hamilton, szóval ez némi bizakodásra adhat okot az esetükben.

    „Jó hétvégénk volt Kanadában, de ez még mindig nem az a szint, ahol lenni szeretnénk” – nyilatkozta Leclerc az Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben, ahol a Racingline.hu is jelen van.

    „Azt gondolom, hogy Montrealban is a Red Bull volt az etalon, ott is őket kellett legyőzni. Ugyan Helmut [Marko] azt állította, hogy mi voltunk a leggyorsabbak, én ezt erősen kétlem, és nem hiszek neki. Érzésre viszont sokkal jobb volt az autó, és ez az eredményben is megmutatkozott. Ez egy más karakterisztikájú pálya Kanadához képest, de meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ezen a helyszínen is jó-e az autónk, és képesek leszünk-e jó irányba haladni a fejlesztéseinkkel.”

    Leclerc – aki legutoljára egy évvel ezelőtt pont a Red Bull Ringen aratta az eddigi legutolsó futamgyőzelmét – azt is elárulta, hogy „egy évvel ezelőtt szinte minden más volt”, amikor megérkeztek Spielbergbe. Tavaly a Ferrari egy sokkal jobb autóval rendelkezett, pariban voltak a Red Bullokkal. Most azonban a Bikák mindenkinél erősebbek, és nagy kérdés, hogy képes lesz-e bárki megakadályozni azt, hogy Max Verstappen dominanciája tovább folytatódjon.

    A Ferrari azt javasolja Leclerc-nek, néha bújjon bele az ő cipőjükbe

  • A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    Frédéric Vasseur azt mondja, neki egyszerűen ilyen a gondolkodása, hiába kellett sok idő a Ferrarinak a problémák orvoslására.

    A Ferrari hamar beismerte, hogy koncepciót kell váltania az autó kialakításával, mivel az új SF-23 modell nagyon kiszámíthatatlanul viselkedik a pályán, ami nagyon zavarta a pilótákat, és többek között a gumikopásban okozott jelentős nehézségeket. Ezen csak mostanában, az új elemekkel lettek úrrá, és a csapatfőnök szerint nem tudtak volna gyorsabban reagálni.

    „Tavaly meghoztak bizonyos döntéseket. A Fioranóban [a tesztpályán] megtett első kilométereken, majd a bahreini teszteken rájöttünk, hogy valami nem működik. A szimulációk alábecsülték az autó negatív viselkedésének hatásait, ezért kompromisszumra kényszerültünk a teljesítmény és a vezethetőség között” – mondta Vasseur a Corriere della Serának.

    „Meg kellett fordítanunk a hajót, változtatni kellett a fejlesztéseken. Ez hónapokat vett igénybe, ami márciusban kezdődött a problémák azonosítása után.”

    Új padlólemezzel megy „filmet forgatni” a Ferrari Spielberg előtt

    Megkérdezték a csapatfőnököt, hogy a nagy fejlesztési csomag bevetése után igazából csak most kezdődik-e a bajnokság a Ferrarinak. „Én nem így gondolkodok csapatvezetőként. Egy másodpercre sem adtam fel. A probléma nem az autó potenciáljával volt, hanem azzal, hogyan hozzuk ki belőle. Montrealban tartottuk [Max] Verstappen iramát. Ez persze nem elég, a következő pályák több mindent elárulnak” – jelentette ki Vasseur, aki tehát még mindig hisz a bajnoki címben.

    A „következő pályákkal” arra utalt, hogy a kanadai a vonalvezetés sajátossága miatt nem feltétlenül mérvadó a valós erőviszonyok szempontjából. „Ha az élbolyból indulunk Montrealban, nyerhettünk volna. Megnézzük, Ausztriában képesek leszünk-e rá.”

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy látta, Verstappennek szerencséje volt, hogy a Ferrari autói a középmezőnyből rajtoltak, mert ők jobb tempót diktáltak a győztes hollandnál. Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy Verstappen nem tudta megfelelően felmelegíteni a kemény gumikat.

    Ami az SF-23 potenciálját illeti, idén csak ezzel tudták legyőzni a Red Bullt időmérőn: Bakuban Charles Leclerc repítette a pole-ba a Ferrarit.

  • Fennáll a veszély, hogy mindkét pilótáját elveszti a Ferrari

    Fennáll a veszély, hogy mindkét pilótáját elveszti a Ferrari

    Frédéric Vasseur ismerte el, hogy ezzel a lehetőséggel is számolnia kell, miután a Ferrari idén nem adott olyan autót Leclerc és Sainz számára, amivel harcba szállhatnak a világbajnoki címért.

    A sajtó Charles Leclerc-t a Mercedesszel, Lewis Hamilton utódjaként boronálta össze, Carlos Sainzot pedig a mezőnyhöz 2026-ban csatlakozó, a Sauber/Alfa Romeót felvásárló Audival. Főleg Leclerc elvesztése fájna a Ferrari számára 2024 után, a csapatfőnök viszont úgy érzi, egyelőre nem az a legégetőbb kérdés, hogy távoznak-e a pilóták.

    „A veszély mindig megvan – ismerte el Vasseur a Corriere della Serának adott interjúban. – De mindkettőjüket vonzza a projektünk, maradni és nyerni akarnak. Csapatként közösen kell fejlődnünk minden területen. Az viszont helytelen lenne a fejlődési kényszer mellett, ha most a pilótákról beszélnénk a jövő kapcsán.” 

    „Van 18 hónapunk Charles esetében. A szerződés megújítása csak zavaró téma lenne, ezt már jeleztem is néhány ezelőtt a menedzsereknek. Most az a prioritás a versenyzőknek, hogy együtt dolgozva fejlesszék a kocsit. Aztán a nyári szünetben vagy később elkezdünk beszélni erről.” 

    Sainz már tavaly látta, hogy baj lesz az idei Ferrarival

    Leclerc ezer szállal kötődik a Ferrarihoz, nála az a kérdés, meddig tudja elviselni a sorozatos kudarcokat. Vasseur mindkét versenyző képességeit méltatta. 

    „Elégedett vagyok Carlos-szal, kiegyensúlyozott és fontos műszaki visszajelzéseket ad. Charles-szal győztes párost alkot, és szerintem nagyon alulértékelik – jelentette ki. – Gyors és kiegyensúlyozott, de ahogy mindenkinél, nála is van lehetőség javulni.”

    „Charles az időmérőn varázslatokra képes. Néha viszont túlmegy a határon, mert mindig a maximumra törekszik, még olyankor is, amikor az autó ezt nem teszi lehetővé. Mindig nyerni akar, ezért időnként elkövet olyan hibákat, mint a szezon elején. Erről beszéltünk vele.”

    Leclerc és Sainz szerződése tehát 2024 végéig szól a Ferrarival.

  • Sainz már tavaly látta, hogy baj lesz az idei Ferrarival

    Sainz már tavaly látta, hogy baj lesz az idei Ferrarival

    Carlos Sainz szerint a Ferrari F1-es autójának idei problémái abból fakadnak, hogy a tavalyi sikeres szezonkezdet után a csapat hamar elkötelezte magát a koncepció továbbfejlesztése mellett, ám nem sokkal ezután lezajló visszaesésük jelezte, hogy talán mégsem ez a helyes irány.

    Bár a Ferrari 2022 elején még esélyesnek tűnt a bajnoki címekre, ám a csapat különféle okokból sok pontot hullajtott, majd az autó teljesítménye terén is hamar a Red Bull mögé esett – legutóbbi győzelmüket pedig éppen egy évvel ezelőtt, a tavalyi Osztrák Nagydíjon aratták.

    Idénre a Ferrari még hátrébb csúszott az erősorrendben, hiszen nyolc futam után Charles Leclerc bakui harmadik helye az egyetlen dobogójuk, és miközben tavaly 12 rajtelsőséggel ők voltak az időmérők legjobbjai, idén még csak egy pole-juk van.

    Sainz bár kiegyensúlyozottabban teljesít eddig csapattársánál, a dobogót eddig még nem érte el 2023-ban. A spanyol most azt fejtegeti, részben a tavalyi erős szezonkezdetük is okolható a mostani gyengélkedésükért, hiszen az akkori győzelmek félrevezették őket az autóban rejlő potenciált illetően.

    „Ha a nagyobb képet nézzük, már a tavalyi év végén is azt láthattuk, hogy olyan autónk van, amely képes harcolni a pole-pozíciókért, de a versenyen mindig legyőzött minket a Red Bull. Sokan a stratégiánkat hibáztatták, de szerintem sokszor egyszerűen csak az történt, hogy nem voltunk elég gyorsak. Ez történt Budapesten és Austinban is, meg minden olyan helyen, ahol pole-t szereztünk, de aztán onnan csak hátrafelé csúsztunk” – idézi a spanyolt az Autosport.

    „A különbség pedig talán csak annyi volt, hogy egytizedes előnnyel kerültünk a pole-ba, aztán a versenyen két-három tizeddel voltunk lassabbak. Idén viszont már jóval nagyobb a különbség: az időmérőn fél másodperccel vagyunk lassabbak, a versenyen meg már nyolc tizeddel.”

    „Érdekes, mert amikor tavaly ennek az autónak az alapjait lefektettük, még mindig nagyon versenyképesek voltunk. Ekkor még nem tudhattuk, hogyan fog alakulni a szezon második fele, nem tudhattuk, hogy küszködni fogunk a versenytempóval, és emiatt fejlesztettük az autót ilyen irányba. Ám mivel tavaly az első hat-hét versenyen erősek voltunk, elköteleztük magukat ez a koncepció mellett a folytatásra is.”

    Sainz hozzátette, a Ferrari idei autója olyannyira kiismerhetetlen, hogy még a szezon harmadánál is tartogat meglepetéseket számára, és nem is képes azt a határon vezetni.

    „Ez is egy példája annak, hogy az F1 mennyire összetett, mennyire nehéz átlátni. Kívülről persze könnyű kritizálni” – mondta annak kapcsán, hogy a Ferrari tévútra került az SF-23-assal.

  • Schumacheréket és Hamiltonékat lebénította a rekord, de a Hungaroringen megdönthetik

    Schumacheréket és Hamiltonékat lebénította a rekord, de a Hungaroringen megdönthetik

    Ha megnyeri a következő három versenyt, Red Bull a Magyar Nagydíjon adja át a múltnak azt a csúcsot, aminek a kapujában a Mercedes háromszor, a Ferrari egyszer hasalt el.

    Az egy csapat által egymás után elért legtöbb győzelem rekordja 1988-ból származik, a McLaren a világverő MP4/4-gyel 11-ig jutott, mielőtt Enzo Ferrari halála után egy hónappal a Ferrari Monzában bemákolt egy sikert (Ayrton Senna nagy előnnyel az élen haladt, amikor néhány körrel a cél előtt összeütközött egy lekörözöttel).

    E nélkül bizonyára 16 lenne a bűvös szám, de a 11 elérése sem sikerült azóta másik csapatnak, uraltak is bármennyire egy vagy több szezont. 10 egymás után aratott győzelemig háromszor is eljutott a Mercedes, de a 11. futamon mindig közbejött valami: 2016-ban előbb kiütötte egymást Hamilton és Nico Rosberg Spanyolországban (a győzelmi sorozat még 2015-ben kezdődött), majd Malajziában újabb gellert kapott a küldetésük (Hamilton motorja elfüstölt az 1. helyről, Rosberg még a rajtnál keveredett csetepatéba).

    Ahogy ezen két alkalommal, úgy harmadszor is a Red Bull vitte el a győzelmet, amikor a Mercedes már karnyújtásnyira volt a 11.-től. Ez a 2019-es Osztrák Nagydíjon történt, ahol ráadásul szerencse sem kellett a bikásoknak, Max Verstappen önerőből diadalmaskodott.

    A korábbi csapatvezető szerint a mostani helyzet rosszabb, mint a 2000-es évek eleje

    A Ferrari egyszer állt a rekordbeállítás kapujában, a küszöb előtt azonban ők is elhasaltak. 2002-ben Monacóban szenvedtek utoljára vereséget, utána mindegyik versenyt behúzták (ha már akkor hosszabb lett volna a versenynaptár, jó eséllyel már övék lenne a rekord), a 2003-as szezon nyitánya viszont megfogta őket.

    Ami a Red Bullt illeti, ez a harmadik 9 győzelmes sorozatuk. Az első 2013 második felére datálódik, a második 2022-re, és ezeknek a Mercedes vetett véget, visszaadva/megelőlegezve a kölcsönt. A következő három versenyt Ausztriában, Silverstone-ban és a Hungaroringen rendezik, Verstappenéknek ezeket kell megnyerni az új rekord felállításához.

    Elnézve a Red Bull formáját, nem valószínű, hogy egy bizonyos pályatípus vagy körülmény fogja elgáncsolni őket, inkább azt tűnik reálisnak, hogy egy váratlan esemény, zavar, esetleg kalkulációs hiba kisiklatja őket a győzelmi pályáról.

  • Új padlólemezzel megy „filmet forgatni” a Ferrari Spielberg előtt

    Új padlólemezzel megy „filmet forgatni” a Ferrari Spielberg előtt

    Nagy elvásárokat támaszt legújabb fejlesztésével szemben a Ferrari, amely a következő nagydíjhétvégén már fel is kerül majd mindkét autóra, előtte azonban még a csapat kijátszik egy közkedvelt kiskaput az elem kipróbálására.

    A szigorú tesztkorlátozások mellett elenyésző lehetőségük van a csapatoknak arra, hogy a szezon eleji és végi pár nap közös gyakorláson túl, a versenyhétvégéken kívül pályán is kipróbálják az éles bevetésre szánt új fejlesztéseiket. Egy ilyen a Pirelli gumitesztje is, amin pár hete Barcelonában éppen a Ferrari volt az egyik résztvevő, ám ott is minimalizálva van, hogy milyen adatokhoz férhetnek hozzá a csapatok, akik új elemeket sem rakhatnak fel autóikra ezen alkalmakkor.

    A privát tesztelés legjobb formája így továbbra is az a filmforgatási nap, amiből minden csapat évente kettőt használhat fel. Ezeket eredetileg arra hozták létre, hogy az istállók marketingcéllal mégis kihajthassák aktuális autóikat egy versenypályára, hogy leforgassanak egy-egy reklámfilmet valamely szponzoruk számára. Persze itt sem lehet egész nap körözni: legfeljebb 100 kilométeres táv tehető meg egy ilyen alkalom során, ráadásul az autót demonstrációs gumival kell felszerelni. A csapatok ezeket az alkalmakat próbálják legalább részben hevenyészett tesztnapokká tenni, akár az előszezonban, akár később, hogy egy első benyomást mégis szerezzenek az elkészült nagy fejlesztéseikről.

    Több olasz forrás is jelentette, hogy a Ferrari jövő keddre előirányzott magának egy ilyen forgatási napot saját tesztpályáján, Fioranóban, azzal a kevésbé sem mellékes céllal, hogy kipróbálja új padlólemezét. Az esemény komolyságát jelzi, hogy az autóba is az aktív versenyzők, Charles Leclerc és Carlos Sainz ülnek majd.

    A csapat Barcelonába is vitt egy komolyabb fejlesztést, de az időjárás és néhány hiba sem ott, sem Montrealban nem tette lehetővé, hogy kihozzák belőle a maximumot, még ha az adatok alapján – és ezt a Kanadai Nagydíjon mutatott felzárkózásuk mindenki számára láthatóvá tette – versenytempóban visszatértek a Mercedes és az Aston Martin szintjére.

    Az új padlólemeztől a számítógépes szimulációk alapján ismét komoly előrelépés vár a csapat, értesült a formu1a.uno, de persze ígéretekből, amik aztán nem materializálódtak a pályán, bőven jutott a Ferrari háza tájára az elmúlt években. Az elemet mindenesetre a jövő hétvégi Osztrák Nagydíjon már biztosan bevetik – azon a pályán, ahol a csapat egy évvel ezelőtt a máig utolsó futamgyőzelmét aratta Leclerc révén.

    A Scuderia aerodinamikai részlegét vezető Enrico Cardile és csapata már tanulmányozták a mezőny fölé magasodó Red Bull padlólemezét, amelyről Monacóban készíthettek fotókat a riválisok az autó darura kerülése után, noha az olasz forrás szerint az energiaitalos csapatnál úgy számolnak, az abból nyert ötletek leghamarabb a szeptemberi Japán Nagydíj környékén jelenhetnek majd meg a többi autón. Az üldöző csapatok mindenesetre arra a megállapításra jutottak a fotók alapján, hogy a leszorítóerő fő előállítójaként működő padlólemez összetettsége tekintetében a Red Bull jelenleg egy évvel a mezőny előtt jár.

  • A korábbi világbajnok szerint két ember menthetné meg a Ferrarit

    A korábbi világbajnok szerint két ember menthetné meg a Ferrarit

    Damon Hill úgy véli, hogy két olyan ember van, aki újra győzelemhez tudná segíteni a Ferrarit.

    A múlt héten ismét vitatható döntést hozott a stratégia terén a Scuderia. Az időmérőn Charles Leclerc a száraz pályás abroncsokat akarta feltetetni az autójára, ám a vörösök túl vizesnek étélték meg az aszfaltot ehhez. Így a monacói intermediate abroncsokat kapott, míg a többiek a piros oldalfalú gumikkal próbálkoztak.

    A 25 éves pilóta nem jutott tovább a Q2-ben, így élesen bírálta csapatát. Ám a megbeszélésen a Ferrari elmagyarázta Leclerc-nek a döntésük okát, így végül a versenyző kért bocsánatot.

    Ugyanakkor a többiek jó eredményeket értek el a kvalifikáción, míg a Scuderia esetében a „hibáról” írt a sajtó. Vasárnap azonban egy jó döntésnek köszönhetően a 4. és az 5. pozícióban végeztek a versenyzők.

    1996 világbajnok azonban csalódottan nézte a vörösök újabb kapkodását, tanácstalanságát és hibáit Kanadában. Hill szerint egy kemény kézre lenne szüksége az alakulatnak ahhoz, hogy ismét bajnokesélyesek legyen.

    „Alaposan meg kellene vizsgálni az egész helyzetet. Évek óta ebben a rossz környezetben ragadtak. Úgy tűnik, nem egyértelmű, hogy ki a főnök valójában. Akkora potenciál lenne a csapatban, ám úgy tűnik, hogy csak Ross Brawn és Jean Todt, vagy hasonló kaliberű vezetők tudják megragadni az irányítást, és vezetni az alakulatot. „

  • Nagy dobásra készül a Mercedes, a többiek az FIA-hoz fordultak

    Nagy dobásra készül a Mercedes, a többiek az FIA-hoz fordultak

    A Mercedes rendkívül magabiztosan várja a folytatást, és elárulták mi kell ahhoz, hogy ismét futamot tudjanak nyerni.

    Monacóban került bevetésre a csillagosok első nagy fejlesztési csomagja. A hercegségben még bizonytalanul nyilatkoztak az újításokról, ám a Spanyol Nagydíjon megmutatkozott, hogy valóban előrelépték. Max Verstappen mellé ugyanis George Russell és Lewis Hamilton fért fel a dobogóra, míg Kanadában a hétszeres világbajnok ismét a pódiumra állhatott.

    Ralf Schumacher korábban úgy fogalmazott, hogy az Aston Martin még mindig egy lépéssel az Ezüst Nyilak előtt jár, amit a montréali eredmények is alátámasztanak. Alonso ugyanis gyorsabb volt a brit pilótánál, hiába lepte meg a 38 éves versenyző az ellenfelét a rajtnál.

    Ám a Mercedes nem aggódik, ugyanis a Brit Nagydíjon ismét egy fejlesztési csomag érkezik az autóra. A csapat egyik munkatársa még azt is elejetette, hogy az újítások után már a győzelemért mehetnek.

    Mercedes, Russell
    George Russell – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Toto Wolff megerősítette, hogy Silverstone-ra újfent változtatni fog a Mercedes.

    „Egy nagyobb csomagot fogunk Silverstone-ba vinni, és egy kisebbet valamikor utána. Sokat tanultunk azóta, mióta megváltoztattuk az autó koncepcióját. A szimuláció és versenypálya közötti korreláció sokat javult, így lépésről-lépesre hajtjuk végre a feladatot.”

    Ugyanakkor az ellenfelek nem értik, hogy a költségvetési korlát égisze alatt, hogyan fejleszthet ennyit a Mercedes. Az osztrák csapatfőnök elmondta, nincs okuk aggódni, hiszen külön osztályuk van a költségek figyelésére.

    Ám az FIA úgy tűnik, talált egy kiskaput, és elkezdte figyelni a topcsapatok F1-en kívüli tevékenységeit (autók, motorok és hajók tervezése). Attól tartanak, hogy átvezetik a költségeket, és így trükközik ki a szabályokat.

    A La Gazetta dello Sport szerint a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és az Aston Martin a Szövetséghez fordult. Ezen felül a csillagosok fejlesztései kapcsán is az FIA segítségét kérték az riválisok.

  • Még az FIA egyik vezetője is a Red Bull „visszaesésére” számít

    Még az FIA egyik vezetője is a Red Bull „visszaesésére” számít

    Nikolas Tombazis, az FIA együléses autós részlegének technikai vezetője úgy véli, a Red Bull előnye hamarosan csökkeni fog. 

    2022-ben lépett életbe az új szabályrendszer, ami a ground-effect korszakot alkotta meg a Forma-1-ben. Az új technikai regulákkal az előzések hatékonyságának növelését, és a másik autó követését célozta meg a sportág, sőt a csapatok közötti teljesítménykülönbségeket is redukálni szerették volna.

    Ám az új éra első évében a Red Bull és a Ferrari emelkedett ki a mezőnyből, míg a többiek vakarhatták a fejüket. Később a Scuderia lemaradt, így a Bikák váltak egyeduralkodóvá. Ám idén mögöttük „sűrűbb lett a mezőny”. Az Aston Martin felzárkózott, némileg magára talált a Mercedes is, és a Ferrarinak is vannak jobb napjai.

    Nikolas Tombazis
    Nikolas Tombazis – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Viszont a szurkolók a bajnokság egyhangúságára panaszkodnak, de a görög vezető nyugalomra int mindenkit. Tombazis szerint a többiek utolérhetik a Red Bullt hamarosan, így a szezon is izgalmasabbá válhat.

    „A Red Bull mögött a többiek nagyon közel vannak egymáshoz. Idő kérdése, és elérik a céljaikat. Most még mindenki a saját technikai irányvonalán dolgozik, még a Ferrari és a Mercedes is. Ám pár hónapon belül változhatnak a dolgok”

    Tombazis az olasz Corriere della Serának úgy fogalmazott, hasonló bajnoki hajrát szeretnének látni, mint 2021-ben.

    „Reméljük, hogy ismét olyan kemény küzdelemben lehet majd részünk, mint 2021-ben. Viszont ez nem lehet mesterségesen generálni.”

    Az utóbbi időben a rajongók a DRS eltörlését szorgalmazták, ugyanis a versenyzők egyre többször „ragadnak vonatba”, mivel nem tudják megelőzni az előttük autózót. Ám az FIA szakember szerint ez lehetőség nem szerepel az asztalukon.

    „Egy ideális világban el lehetne törölni, de ez rövidtávon nem lenne jó. Az előzés még nehezebbé válna, ami pedig még nagyobb kockázatot jelenten a sportágnak.”