Címke: Ferrari

  • Nagy bajban lehet a Ferrari, Leclerc a büntetés szélére került

    Nagy bajban lehet a Ferrari, Leclerc a büntetés szélére került

    Charles Leclerc egy felemás pénteki napot zárt a Brit Nagydíjon. A monacói pilóta alatt nagyon jól mozgott a Ferrari az első edzésen, azonban egy elektronikai probléma miatt ki sem tudott hajtani a pályára a délután folyamán.

    A monacói tehetségnek pedig nem csak az elveszített idő miatt fájhat a feje, mert állítása szerint a szóban forgó meghibásodás miatt „szinte mindent” ki kellett cserélni az autójában. Ez pedig azért is lehet rossz a számára, mert egyes motorkomponensekből így már most az utolsó, büntetés nélkül felhasználható darabok kerülhetnek be az SF23-ba.

    Leclerc sejtése rossz hír a Ferrari rajongóinak

    „Volt egy apróbb problémánk az autóval, de ez néha előfordul” – árulta el Leclerc a második szabadedzés végén adott nyilatkozatában. „A csapat már meg is találta a probléma forrását. Mindent ki kellett cserélni, ami az autóban volt, és holnap már minden rendben lesz. Egy elektronikai problémánk volt, szóval ennek nem szabadna jelentősen befolyásolnia a hétvégénket, azt leszámítva, hogy délután egy kilométert sem tudtam megtenni a pályán.”

    A pénteki nap folyamán végig sütött nap Silverstone-ban, így Leclerc a száraz pályán nem nagyon tudta feszegetni az autójának határait. Azonban ha a szombati napra jósolt eső tényleg megérkezik a legendás brit helyszínre, akkor a monacói pilóta egy szintről indulhat majd a többiekkel az időmérő edzésen.

    „Ez sajnálatos dolog, mert normális esetben ekkor készülnünk fel a vasárnapi versenyre, ami száraz körülmények között fog lezajlani, szóval számomra ez egy fajta ugrás lesz az ismeretlenbe” – folytatta az ötszörös futamgyőztes, aki a legutóbbi Osztrák Nagydíjon rendkívül elégedett volt az olasz istálló fejlesztéseivel.

    „A szombati nap azonban teljesen más lehet, meglátjuk, mi sül majd ki belőle. Már az első gyakorláson is tanultunk valamit, délutánra pedig változtattunk az autó egyes részletein, de ezeket sajnos a probléma miatt nem tudtuk kipróbálni.”

    „Holnap vélhetően az első szabadedzésen használt beállításokat fogom majd használni, mert azzal nagyon jó volt vezetni az autót, és egy új beállításhoz nehéz azonnal alkalmazkodni, főleg úgy, hogyha vezetve tanulod azt.”

    Verstappen önbizalma félelmetes, Leclerc a Ferrari 800. dobogóját ünnepli

  • Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb idő Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Alex Albon lett.

    A mezőny fele szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a keménykeverékű abroncsokon megkezdje a programot. Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg mögé a két Mercedes zárkózott fel.

    A sárga zászló gyorsan előkerült a gyakorláson, ugyanis Nyck de Vries csúszott ki a pályáról. A holland kis idő múlva folytatta útját, így a szakaszon is mehetett tovább a munka.

    Max Verstappent megelőzni senki sem tudta továbbra sem, ám a két Ferrari zárkózott fel a Red Bull versenyzője mögé.

    Szinte az összes csapat fejlesztésekkel érkezett a Brit Nagydíjra. A legtöbb újítás az Alfa Romeo és az AlphaTauri hozta, míg a Red Bull csak pályaspecifikus módosítást vetett be.

    Mindaddig motorcserét eszközöltek Max Verstappen, Sergio Pérez és George Russell autóján. Lewis Hamilton továbbá megrovást kapott a stewardokról, mivel tegnap késett a sajtótájékoztatóról.

    Carlos Sainz feltetette a lágykeverékeket, így fél óra elteltével az élre is ugrott, megelőzve ezzel Max Verstappent és Sergio Pérezt. A negyedik helyre Yuki Tsunoda kapaszkodott fel, míg mögöttük Logan Sargeant, Charles Leclerc, Lance Stroll, Guanyu Zhou, Alex Albon és Lewis Hamilton alkotta az első 10-et.

    George Russell arra kérte csapatát, hogy nézzék meg a kormányát, miközben egyre többen pakolták fel a piros oldalfalú Pirelliket az autókra.

    A legtöbb versenyzők az utolsó 10 percben már a gyorskörökre hajtott, Alex Albon fel is ugrott a második helyre.

    Végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg meglepetésre Alex Albon lett a harmadik. Fernando Alonso és az Aston Martin a negyedik helyre ért fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Carlos Sainz, Lando Norris, Lance Stroll és Oscar Piastri fért be.

    George Russell az autója vezethetőségére panaszkodott, míg a Red Bull mexikói versenyzője a pályán szedett össze egy zöld zsákot.

  • Leclerc sejtése rossz hír a Ferrari rajongóinak

    Leclerc sejtése rossz hír a Ferrari rajongóinak

    Charles Leclerc az előző versenyen a második dobogós eredményt jegyezte a Ferrarinak az idény során, ennek ellenére mérsékelt optimizmussal várja a hétvégi Brit Nagydíjat: a szavai alapján nem biztos, hogy ismét az olasz csapat lesz a Red Bull mögötti mezőnyben a leggyorsabb.

    „A csapatnál úgy érezzük, hogy Barcelona óta jó irányba tartunk, de ezt sajnos sehol sem tudtuk ezt igazán megmutatni, bár Ausztriában is előre léptünk – mondta a Brit Nagydíj előtti hivatalos sajtótájékoztatón. – Azonban úgy gondolom, ez a pálya jobban kidomborítja majd a gyengeségeinket, több nehézségünk lesz, mint Ausztriában.”

    A Ferrari baja leginkább a kocsi instabilitásával és a gumikkal van, de a nemrég elindított fejlesztési hullám mintha javított volna a helyzeten, és Kanadában már úgy nézett ki, hogy amikor a Red Bull nincs csúcsformában, akár velük azonos vagy még jobb szintre is képesek. Ausztriában aztán már a végeredmény alapján is gyorsabbak voltak az Aston Martinnál és a Mercedesnél.

    Ettől függetlenül Leclerc csapattársa, Carlos Sainz sem mer optimista kijelentéseket tenni.

    Leclerc nem hagyja, hogy Verstappen letörje a kedvét

    „Jobbnak éreztem az autót, egy körön és versenytávon is. De Ausztriában már az előző évben is nagyon gyorsan voltunk, ezért óvatos vagyok [a kijelentésekkel], és meglátjuk, hogyan alakul a szezon, mielőtt levonom a következtetést. Mindenesetre büszke vagyok a csapat reagálására és a sok fejlesztésre, amiket az utóbbi időben bevetettünk.”

    Hozzátette, a szélben gyakran kínlódik a Ferrari, márpedig Silverstone-ban lehet számítani erősebb széllökésekre a nyílt terep miatt.

  • A 800 dobogós Ferrari csak a régi riválisok mellett tud villogni

    A 800 dobogós Ferrari csak a régi riválisok mellett tud villogni

    Statisztikai mérföldkőhöz érkezett az Osztrák Nagydíjon a Ferrari, hiszen Charles Leclerc 2. helyezése a csapat fennállásának 800. dobogóját jelentette. Az örökranglista élén még évtizedekig nincs veszélyben a Scuderia helye, ám az utóbbi időben jóval komótosabb tempóban halmozta őket, mint a modernkor legjobbjai.

    Mivel a Ferrari egyedüliként a kezdetek óta az F1 történetének megkerülhetetlen csapata – mindössze 27 futamot hagytak ki –, ráadásul az évek túlnyomó többségében a mezőny első harmadában harcolt, nincs abban semmi meglepő, hogy ők vezetik a sport dobogós örökranglistáját is. Előnyük ráadásul tetemes, hiszen a második legeredményesebb McLaren is még csak 494-nél jár, kettőjük között pedig csak nőtt az olló az utóbbi időben.

    Önmagában tehát a 800. dobogó elérése nem sokat mond el a Ferrari jelenkori formájáról. A legutóbbi, 2008-as konstruktőri cím óta a mélypontot jelentő 2020-at leszámítva mindig az élcsapatok közé sorolhattuk őket, ám ahhoz ritkán kerültek közel, hogy újra felülhessenek a trónra. A Ferrari jelenkori formájának jó mérőszáma, ha azt vesszük szemügyre, mennyi időbe telt számukra elérni az előző százas mérföldköveket.

    A Ferrari dobogóinak százas állomásai

    Dobogó Verseny Eltelt futam
    100. 1959 Német Nagydíj 81
    200. 1975 Holland Nagydíj 177
    300. 1985 Német Nagydíj 155
    400. 1997 Japán Nagydíj 200
    500. 2002 Magyar Nagydíj 80
    600. 2007 Kínai Nagydíj 91
    700. 2016 Orosz Nagydíj 155
    800. 2023 Osztrák Nagydíj 149

    Látható, hogy a Ferrari 700. dobogója a 2016-os Orosz Nagydíjra datálódott, az azóta eltelt 149 versenyhétvége pedig átlagosnak számít a csapat történelmében top3-as eredmények szempontjából. Volt négy olyan periódusa is, amikor ennél lassabban gyűlt össze a száz dobogó – az eddigi leghosszabb bajnoki ínség idején ez kereken kétszáz futamig tartott, vagyis átlagban minden második futamon szereztek egy dobogót –, de a sikerkorszak messze túltett a jelenlegin. A Michael Schumacher nevével fémjelzett időszakban bőven egy felett volt a versenyenkénti átlag. Érdekes, hogy az F1 első évtizedében is az ezredforduló környékének ütemében gyűjtötte a pódiumokat a Ferrari. Ebben segítette őket, hogy akkoriban egy csapat még kettőnél több autót is nevezhetett egy versenyre, és nem volt ritka, hogy egy istálló teljesen kisajátította a dobogót – a Ferrari például hétszer tett ilyet.

    Ferrari, Raikkonen
    Kimi Räikkönen „örül” a Ferrari 700. dobogójának 2016-ban Szocsiban – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Ferrari jelenlegi formáját érdemes nemcsak korábbi önmagával, de jelenlegi riválisaival szemben is kontextusba helyezni. A 2009-es év, vagyis immár 15 szezon óta a Red Bull és a Mercedes (illetve tiszavirágéletű jogelődje, a Brawn GP) az összes bajnoki címet bezsebelte, saját domináns korszakaiknak köszönhetően pedig dobogószerzési hatékonyságuk is az egekbe szökött. Ha azt nézzük, hogy az egyes csapatok mennyi idő alatt halmozták fel legutóbbi 100 dobogójukat, akkor a Mercedes és a Red Bull könnyen rátromfolnak a Ferrarira, akik viszont messze beelőzik az előző évszázadbeli klasszikus riválisokat, a McLarent és a Williamst – a két brit csapat mélyrepülését jól mutatja, hogy a Ferrarihoz képest tíz, illetve húsz évvel többre volt szükségük legutóbbi 100 pódiumuk felhalmozásához.

    Az előző száz dobogó óta eltelt idő

    Csapat Összes dobogó 100 dobogóval ezelőtt
    Verseny Eltelt futam
    Mercedes 285 2019 Kínai Nagydíj 88
    Red Bull 248 2017 Mexikói Nagydíj 114
    Ferrari 800 2016 Orosz Nagydíj 149
    McLaren 494 2006 Olasz Nagydíj 323
    Williams 313 1996 San Marinó-i Nagydíj 502

    Ezen az öt aktív istállón kívül még négy további ért el legalább száz dobogóig fennállása során: a Brabham 124-nél állt meg, a Benetton, a Lotus, és a Renault között viszont nehéz kibogozni az összefonódó identitásokat, hiszen utóbbi kettő több külön szálon is létezett, ráadásul hármuk története találkozik is a jelenleg már Alpine néven működő enstone-i csapatban. Ha ezeket szétszálaznánk és eltekintenénk a névváltásoktól, akkor a Team Enstone (bár jelenlegi otthonukba csak 1992-ben költöztek) a Tolemantől az Alpine-ig tartó történetében 195 dobogójával a hatodik lenne az örökranglistán.

  • Az olasz sajtó szerint további csapások érhetik a Ferrarit

    Az olasz sajtó szerint további csapások érhetik a Ferrarit

    Az olasz sajtó szerint fontos mérnököket szerzett meg a Red Bull és a Mercedes a Ferraritól.

    Az újítások után úgy tűnik, hogy lépett egyet előre a Ferrari, ám még mindig nagyon le vannak maradva az etalont képviselő Red Bulltól. Tavaly még a bajnoki címért küzdhettek, ám a szezon közepétől a Bikák feljebb kapcsoltak, és azóta szinte megállíthatatlanok.

    Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak is a Scuderia, de gyorsan rá kellett jönniük, hogy nem terem idén számukra babér. Új csapatfőnök érkezett a fedélzetre (Frédéric Vasseur), ám a vörösöknél egyre több mérnök és vezető keres máshol kihívásokat. A McLaren az év elején megkaparintotta David Sanchezt, míg Laurent Mekies az AlphaTaurihoz tér vissza.

    Ferrari Sainz
    Egyre több mérnök inthet búcsút a Ferrarinak? – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Sőt, Motorsport.com olasz kiadása szerint a távozó mérnökök száma nem sokára tovább gyarapodhat.

    Emanuele Guidotti, akit az egyik legjobb motormérnöknek (turbó és szimulátor specialista) tartanak, Anglia felé veszi az irányt, és meg sem áll a Mercedes kapujáig. Az olasz szakember 9 év után döntött úgy, hogy otthagyja Maranellót, és inkább a csillagosok oldalán folytatja a munkát.

    Egy másik mérnök is az Egyesült Királyságba „igazol”, ám ő a Red Bull Powetrainst erősíti majd. Angelo Rosetti, az égestan és az áramlástan egyik kiváló szakembere. A Ferrari legújabb generációs motorjának tapasztalataival segítheti így a saját motort készítő osztrák csapatot.

  • Leclerc nem hagyja, hogy Verstappen letörje a kedvét

    Leclerc nem hagyja, hogy Verstappen letörje a kedvét

    A Ferrari szezonbeli legjobb eredményét érte el Charles Leclerc azzal, hogy a második helyen ért célba az Osztrák Nagydíjon. Bár az idei szezonra már csak limitáltak lehetnek a céljai, a monacói pilóta lapunknak elmondta, hogyan tartja magasan a motivációját a Red Bull dominanciája ellenére is.

    Leclerc ezt a hétvégét megelőzően egy bakui harmadik helyet tudott felmutatni idei legjobbjaként, míg Carlos Sainznak továbbra sincs dobogója 2023-ban. noha egyre jobb teljesítménye fényében ezt igazságtalannak érzi.

    A Ferrari egy évvel ezelőtt, szintén Spielbergben szerzett utoljára futamgyőzelmet a monacói pilóta révén – akkor Leclerc még bajnokesélyesként kezdte a szezont, idén azonban távol áll ettől: mostani eredményével csak a tabella 6. helyét vette át George Russelltől, míg a listavezető Max Verstappenhez képest már 157 pont a hátránya.

    Az Osztrák Nagydíjat követő sajtótájékoztatón lapunk megkérdezte Leclerc-től, hogyan tudja ilyen helyzetben is motiváltan tartani magát, és elkerülni, hogy már a következő szezon járjon a fejében.

    „Szerintem mindig motivált vagyok, főleg ilyen hétvégék után, amikor az ember kicsit nagyobb esélyt lát arra, hogy az élmezőnyben harcoljon. Ez jó érzés” – mondta a Racingline.hu kérdésére Leclerc, akit ezen a hétvégén különösen feltüzelt, hogy beváltak a Ferrari Spielbergbe hozott fejlesztései. „Persze ami a bajnokságot illeti, azért idén természetesen nehéz lesz [küzdeni]. Másfelől viszont rengeteg munka van még előttünk. Látom, hogy a csapat milyen motivált, és mennyire hajtanak a gyárban, hogy a fejlesztések hamarabb elkészüljenek. Ez pedig magabiztossá tesz, és megadja a motivációt, hogy akárhol is vagyok a pályán, nyomjam.”

    Nincs megállás a csapatok számára a nyári szünet előtti nagy hajtásban, hiszen ezen a hétvégén már a Brit Nagydíj következik, ahova a Mercedes készül komolyabb fejlesztésekkel, így a Ferrari számára sem garantált, hogy meg tudják őrizni a Spielbergben látott második helyet a csapatok hierarchiájában.

    „Silverstone nagyon más pálya, és a csapat hihetetlen munkát végzett, szóval úgy vélem, mindannyian teljes erővel azon vagyunk, hogy minél hamarabb visszatérjünk a győzelem útjára, még úgy is, hogy százötvenakárhány pont a lemaradásunk. Mindannyian ezért a célért dolgozunk” – tekintett előre kérdésünkre a monacói pilóta.

  • Sainz: Elképesztőt versenyeztem, de nem látom az eredményét!

    Sainz: Elképesztőt versenyeztem, de nem látom az eredményét!

    Frusztráltan nyilatkozott lapunknak Carlos Sainz azt követően, hogy a negyedik helyen intették le az Osztrák Nagydíjon, miközben gyorsabbnak érezte magát a dobogó második fokára felálló Charles Leclerc-nél.

    A spanyol versenyző a rajt után hosszú körökön át tapadt a másodikként haladó csapattársára, ám a Ferraritól érkező kérésnek eleget téve nem kezdett előzési manőverbe, ezt követően pedig két körülmény vetette őt vissza a versenyben. Először az a néhány másodperces időveszteség, ami Sainzt sújtotta amiatt, hogy a csapat a virtuális biztonsági autó mögött egyidőben hívta kerékcserére két pilótáját – a spanyol már akkor morgott a döntés miatt, szerinte későbbre is halaszthatták volna a bokszkiállást. Az egyszeres futamgyőztes később még egy öt másodperces időbüntetést is kapott sorozatos pályaelhagyásért, amit le kellett töltenie második szervizelésekor, így hősies védekezése ellenére hamarosan Sergio Pérez áldozatává vált a dobogó alsó fokáért folyó harcban.

    „Azt hiszem, lehetséges lett volna a kettős dobogó, figyelembe véve, hogy milyen jó tempóm volt” – nyilatkozta Sainzt a Racingline.hu kérdésére a leintést követően, mielőtt belement volna annak részletezésébe, mennyire igazságtalannak érzi, hogy idén még egyszer sem állhatott dobogóra.

    „Kicsit frusztrált vagyok, mert az elmúlt időszakban kiváló volt a sebességem a versenyeken. Örülnék, ha ez az eredményekben is jobban megmutatkozna, mert úgy érzem, hogy idén nagyon gyors vagyok a versenyeken, jelentős előrelépést értem el tavalyhoz képest, amit a tegnapi és a mai tempóm is alátámaszt. A negyedik hely nem rossz, de lehetett volna ebből egy második vagy egy harmadik hely is.”

    „Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, tiszta manővereket hajtottam végre és jól védekeztem Checo ellen. Amint megérkeztem egy autó mögé, azonnal megelőztem, támadás közben pedig a gumijaimra is tudtam vigyázni. Az általam mutatott tempó, előzések és védekezés fényében nem látom a pozitívumait ennek a negyedik helynek.”

    Sainz hozzátette, a verseny elején kapott csapatutasítás, miszerint nem előzheti meg Leclerc-t, nem érte váratlanul, hiszen egy előzetes megbeszélésen alapult.

    „Megegyeztünk a verseny előtt, hogy az első etapban összedolgozunk annak érdekében, hogy elhúzzunk a mögöttünk állóktól. Emiatt a csapat nem akarta, hogy harcoljunk. Követtem ezt a tervet, noha gyors voltam és valószínűleg előzni is tudtam volna” – mondta Sainz.

  • Sainz pozitív – lehet esélye a versenyen a Ferrariknak Verstappen ellen?

    Sainz pozitív – lehet esélye a versenyen a Ferrariknak Verstappen ellen?

    Carlos Sainz a 3. helyen fejezte be az Osztrák Nagydíj sprintkvalifikációját Max Verstappen és Sergio Pérez mögött. Ugyan a regnáló holland bajnok több, mint 21 másodperccel előzte meg őt, a Ferrari spanyol kiválósága ennek ellenére bizakodóan tekint az előttük álló futamra.

    Sainz azért örült ennyire a 3. helyének, mert a sprintkvalifikációra való időmérő edzése egyáltalán nem alakult jól. A spanyol versenyzőt a két energiaitalos autó mellett Lando Norris, valamint Nico Hülkenberg is meg tudta előzni, ami miatt csak az 5. helyről indulhatott. Azonban a mai időmérő elején még az sem volt biztos, hogy Sainz képes lesz-e akár egy mért kört is autózni az edzés során.

    Interek és slickek csatája a száradó pályán, szárnyalt a Haas a sprintversenyen

    „Örülök nagyon, kifejezettem a nehéz időmérőm miatt” – értékelt Sainz a sprintfutam végén. – Szinte az egész SQ1-et a bokszban töltöttem, így amikor kimehettem a pályára, egy dobásom volt a továbbjutásra.”

    „Ilyenkor nem is tudod igazán felvenni a ritmust, de ennek ellenére sikerült megszereznem az első helyet. Ettől a ponttól kezdve pedig nagyon jól alakult a napom hátrelévő része. Nagyon jól éreztem magam az autó volánja mögött, és ugyan nehéz volt vezetni az autót, de a 3. hely egy nagyon jó eredmény, és ezzel sok pontot is szereztem a csapatnak.”

    Nagy kérdés, hogy a vasárnapi versenyt milyen időjárási körülmények között rendezik majd meg, de annyi biztos, hogy 24 helyett 71 kört kell majd megtenni a mezőnynek. Sainz a pozitív nyilatkozata okán abban bizakodik, hogy akár lehet némi keresnivalójuk az egyetlen élmezőnyből rajtoló Red Bullal szemben, miután Sergio Pérez ismét kiesett a Q2-ben.

    „Kíváncsi vagyok, mi fog történni a versenyen, mert a pénteki nap folyamán a 2. és a 3. rajthelyet szereztük meg” – folytatta Sainz. – Erősek voltunk a hétvégén, de a jó köreinket mindig friss gumikon autóztuk.”

    „Tisztában vagyunk azzal, hogy a versenytempóban és a gumikopásban sem tartozunk a legerősebbek közé. Kíváncsi vagyunk, miként fogjuk ezeket kezelni, mert ha minden jól megy, akkor jó eséllyel pályázunk a dobogós helyezésekre.”

    Eső és Red Bull-belharc Ausztriában – az Osztrák Nagydíj szombati napjának legjobb képei

  • Fény derült Leclerc egyik legnagyobb gyengeségére a mostani sprinten

    Fény derült Leclerc egyik legnagyobb gyengeségére a mostani sprinten

    Charles Leclerc számára közel nem úgy alakult az Osztrák Nagydíj sprintfutama, mint ahogyan azt eltervezte. A Ferrari monacói pilótája szenvedett a változó körülmények miatt, ami miatt folyamatosan hátrébb került a mezőnyben.

    Leclerc – aki egy 3 rajthelyes rajtbüntetés miatt csak a 9. helyről várhatta a piros lámpák kialvását – a már a 24 körös futam kezdet fázisában beragadt Esteban Ocon Alpine-ja mögé. Az ötszörös futamgyőztes monacói az erőfeszítései ellenére is a francia mögött ragadt, majd a hibáját követően pozíciót veszített Lando Norrisszal szemben.

    Interek és slickek csatája a száradó pályán, szárnyalt a Haas a sprintversenyen

    Az előbb leírtak még akkor történtek, amikor a Red Bull Ring aszfaltja még nedves volt, de Leclerc helyzete a pálya felszáradását követően sem javult, sőt, még tovább romlott. A Ferrari monacói kiválósága ezúttal Alex Albonnal került csatába, és az oda vissza előzgetések közben Oscar Piastri mindkettőjüket átugrotta.

    Leclerc így csak a 12. helyen zárta a sprintkvalifikációt, és a futam utáni interjújában megjegyezte, hogy valamiért a változó körülmények közepette nem képes jó teljesítményt nyújtani.

    „Nem a Ferrari tempójában, magamban csalódtam a mai nap folyamán” – kezdte a gondolatmenetet Leclerc. – Egyáltalán nem voltam erős, és ez már a legutóbbi 3 futam során is hasonlóan volt, amikor száraz pályás gumikon voltam kint a pályán változó körülmények között.”

    „Sehol nem voltam, ami miatt meg szeretném érteni ennek az okát, mert száraz és nedves körülménye között nincsenek ehhez hasonló problémáim. A kettő között pedig sehol nem vagyok. Minden a barcelonai időmérőn kezdődött, ahol azt gondoltam, hogy valami baj van az autóval, de aztán kiderült, hogy mégsem. Ez Kanadában és most sem volt másképp, és emiatt sürgősen javítanunk kell, mert ez jelentősen befolyásolja az idei teljesítményünket.”

    Leclerc azt is hozzátette, hogy „ugyan szorosan együttműködik a csapattal a probléma feltárásában”, ha valamit változtat az autó beállításán, akkor „abból eddig semmi jó nem származott”.

  • Leclerc egy különleges sprintszabállyal győzné le Verstappent, ám hátrasorolták

    Leclerc egy különleges sprintszabállyal győzné le Verstappent, ám hátrasorolták

    A fő időmérőn ugyan közelebb volt az első helyhez, Leclerc mégis a sprinten menne a győzelemért.

    Leclerc második lett a pénteki időmérőn, a sprint előtti „szétlövésen” viszont csak a hatodik helyet tudta megszerezni. Viszont van egy stratégiája, ami szerinte az élre repítheti. Dolgát azonban megnehezíti, hogy egy három rajthelyes büntetést kapott Oscar Piastri feltartásáért a szétlövés első szakaszában.

    „Szeretem ezt az új szabályt, miszerint a sprinteken már az első kör után nyithatjuk a DRS-t. Ez segít majd nekünk, hogy egy másodpercen belül maradjunk. De így is nagyon gyors a tempójuk, így nehéz lesz.”

    A futamon ugyanis ugyanúgy a harmadik körben nyithatja majd a hátsó szárnyat, és hiába voltak közel a Red Bullhoz egy körön, a versenytempó más tészta.

    „A sprintek rövid etapja a gumik számára még így is hosszú, körül-belül 20 körről beszélünk, ami nagyjából megfelel egy normális etapnak. – emelte ki Sainz, a másik Ferrari sofőrje. – A gumikopás és a versenytempó így is szerepet kap majd.

    Az igaz, hogy tavaly nyomás alá tudtuk helyezni és legyőzni Maxot, de most teljesen más autónk van. Sokkal erősebbek. Szerintem tavaly ez volt az egyetlen gyengébb pályájuk, de azóta sokat fejlődtek a versenyeken. Nagyon nehéz lesz ellenük, de bármi megtörténhet.”

    Leclerc szerint a pole is meglehetett volna neki, de így sem számít győzelemre vasárnap.

    „Talán egy kicsit sok lett.” mondta a monacói az utolsó pillanatban hozzáadott leszorítóerőről.

    „De ez is a dolog része. Közel voltam a pole-hoz [48 ezredre], ami jó jel, de tudjuk, hogy a verseny a gyengeségünk. Most meg kell várnunk a vasárnapot, hogy lássuk, a Montrealban látottak tényleg javulást jelentenek-e.

    A csapat jó munkát végzett a [padlólemez és első szárny] fejlesztésekkel, most már jobban érezzünk az autót.”