Címke: Ferrari

  • Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    A Brit Nagydíjon ékes példáját adta a Ferrari számára annak, mekkora szerepük is van még napjainkban is a szabadedzéseknek az F1-ben. A csapatvezető szerint ugyanis az egész vasárnapjuk máshogy alakult volna, ha sikerül elegendő adatot gyűjteniük.

    Az olasz istálló vasárnapja rövid idő alatt siklott végzetesen félre, hiszen a futam első felében még a 4. és a 6. helyet őrző Charles Leclerc és Carlos Sainz végül csak az utolsó két pontszerző helyen futottak be. A Ferrari történelmi léptékkel is mélypontnak számító 2020-as szezonja óta nem történt olyan a csapattal, hogy ennyire hátul intsék le őket, amikor mindkét autóval célba értek.

    Fréderic Vasseur csapatfőnök szerint az istálló felkészületlenül vágott neki a futamnak azt követően, hogy Leclerc elektronikai meghibásodás miatt nem tudott pályára hajtani az adatgyűjtés szempontjából legfontosabbnak számító második szabadedzésen. Emiatt nem ismerték kellően a gumik teherbírását, s döntöttek úgy, hogy a közepes keverék után a keményet adják versenyzőiknek – miközben a Mercedesek és Max Verstappen bizonyították, hogy a közepes-lágy taktika is működőképes.

    „Az időmérő után úgy éreztük, hogy ennél sokkal többet érhetünk el. Nem lehetünk elégedettek a 9. és a 10. hellyel, és nemcsak a versenyt, hanem az egész hétvége menetét át kell vizsgálnunk ennek megértéséhez. Miután nem futottunk hosszú etapot pénteken, főként csak a lágy gumikat használtuk, Charles pedig a garázsban ragadt, kissé tartottunk a gumikopástól” – idézi Vasseurt a racingnews365.com.

    Így csúszott az utolsó két pontszerző helyre a Ferrari

    „Ott volt a fejünkben az is, hogy ne kövessünk el hasonló hibákat, mint a szezon elején, de túlságosan is konzervatívak voltunk a gumikezeléssel, nem tettük oda magunkat eléggé.”

    A safety car bejövetele ráadásul egyik pilóta futamát sem segítette, hiszen mindketten már azt megelőzően cseréltek kereket, s Leclerc ekkori, másodszori bokszba hívása is szükségtelennek tűnik utólag.

    „Egy kicsit balszerencsések voltunk a biztonsági autóval, de ez nem a mi kezünkben volt, így nem is ezen kell gondolkodnunk, hanem azokon a dolgokon, amelyekre ráhatásunk van. A verseny elején Russell-lel harcoltunk, és azon gondolkodtunk, hogyan győzhetnénk le. A leintés után viszont már könnyű volt azt mondani, hogy megnyújthattuk volna az első etapot, hiszen kihozhattunk volna többet is a gumikból” – folytatta a csapatfőnök.

    „Szerintem azonban nem ezzel veszítettünk a legtöbbet, hanem azzal, hogy noha Charles a biztonsági autó előtt már 10-12 kört megtett a kemény gumikon, azok kopásának mértéke szinte nulla volt, szóval sokkal jobban is erőltethette volna őket. Egyszerűen csak félreértettük a pénteki adatokat.”

  • A Mercedest és a Ferrarit is meg akarta venni Andretti, de…

    A Mercedest és a Ferrarit is meg akarta venni Andretti, de…

    Michael Andretti nemrég elmondta, akart Forma-1-es csapatot venni, így el is ment az összes alakulathoz.

    Egy 11. csapat gondolata az elmúlt években nem volt túl vonzó a száguldó cirkusz számára. A már meglévő alakulatok nem szeretnének még egy kezet látni, aki a kereskedelmi jogokból kéri a részét. Még az FIA elnöke sem repesett az ötlettől, de a sportág végül kiírta a tendert.

    A jelentkezési határidő június végén járt le, így a pályázók projektjeit vizsgálja majd át hamarosan a Forma-1.

    Andretti már régóta szeretne csatlakozni a sportághoz, és a Cadillac oldalán vonzó jelölté is vált. Ám Toto Wolff szerint inkább vegyen egy csapatot az amerikai ex-versenyző, ha annyira a száguldó cirkusz tagja akar lenni.

    Az osztrák csapatfőnök szerint plusz egy alakulat „biztonsági kockázatokkal járna”, így ő nem támogatja a mezőny növekedésének ötletét.

    Wolff kifogásolható indokokkal tartaná távol az F1-től az új csapatokat

    Andretti viszont elmondta, az ő fejében is megfordult már korábban a csapatvásárlás gondolata, így el is ment az összes alakulathoz:

    „Megpróbáltuk, de senkit sem érdekelt a dolog. Minden egyes csapatot megkerestünk, mindenki azt hajtogatta: ‘vegyünk csapatot’! Ám senki sem akart eladni egyet. Odamész, és még csak nem is akarnak beszélgetni veled. Voltam már ott, csináltam már ilyet. Mindenkinek meg van a saját indítéka arra, hogy miért csinál valamit. A saját érdekeiket akarják védeni, ezért nem hibáztathatom őket. Ott mindenki csak saját magára figyel. Mikor ezt megemlítettem nekik, kritizáltak, mert nem értettem egyet velük. Ha én lennék az ő helyzetükbe, valószínűleg ugyanezt tenném. Azért koncentrálnak magukra, mert ezt kell tenniük, ha versenyképesek akarnak lenni. Nem hibáztatom őket. Ez a sport nagyon-nagyon drága. Sok minden beletartozik, és a csapatok részéről nagy az elkötelezettség. Biztosra akarnak menni, és meg akarják ezt védeni. Én megértem őket. Viszont a döntést nem ők fogják meghozni.”

     

  • Nemzetközi sajtó: öröm és keserédes utóíz, de Verstappen előnye már csökken

    Nemzetközi sajtó: öröm és keserédes utóíz, de Verstappen előnye már csökken

    A nemzetközi sajtóorgánumokat Max Verstappen újabb győzelme helyett, inkább Lando Norris, a McLaren és a Ferrari teljesítményét értékelték.

    A holland versenyző rajtolhatott ugyan az első rajtkockából, ám a wokingi istálló brit pilótája az első kanyarokban megelőzte 25 éves ellenfelét. A közönség üdvrivalgásban tört ki, míg Oscar Piastri is megpróbált elmenni a kétszeres világbajnok mellett. Ám a papaya színű csapat „királysága” véget ért, mivel a Red Bull fenegyereke visszavette az első helyet.

    Végül ismét Verstappen haladt át elsőként a célvonalon, és zsinórban a hatodik győzelmét szerezte meg. Norris megtartotta a második helyet, míg Piastrinak nem jött jól a biztonsági autó, így egy pozíciót hátra esett. A dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott fel.

    A neves lapok értékelték a McLaren fejlesztéseit, és így nyilatkoztak a vasárnapi versenyről.

    Bild (Németország):

    „Verstappen egy „tüzes” futamot nyert meg az Egyesült Királyságban. Tiszta dominancia, ugyanakkor a rajt után nem ment minden könnyen. Lando Norris elkapta a holland világbajnokot, ám a brit versenyző számára a dal az 5. körben véget ért.”

    Het Laatste Nieuws (Belgium):

    „Norris és Piastri rendelkezik most a második leggyorsabb autóval, ennyi kell ahhoz, hogy egy versenyzőt igazán értékelni lehessen. Ahogy Fernando Alonso tette a szezon elején, úgy most Norris hozta ki a legtöbbet az autójából. Hibátlan versenyt futott, igazi csúcs teljesítmény. Viszont Max Verstappen dominanciája most se tűnt olyan meggyőzőnek. Már nem tud olyan gyorsan, és akkora előnnyel elszakadni a többiektől, így az ellenfelek fejlesztései mentén a tetemes előnye némileg csökkent. Még hibázott is szombaton, mikor megtörte az első szárnyát az időmérőn. A legvégén viszont ő kapja a kitüntetést, vagy ahogy az egyetemen mondják: ez jeles.”

    Daily Mail (Egyesült Királyság):

    „Verstappen mostanában szinte mindig nyer, már a hatodik győzelmét jegyzi zsinórban az idei szezonban. Ám kiemelkedő csatákban Lando Norrisnak volt része, így a megtiszteltetés inkább őt érte. Ez volt idén a legjobb, és a legkövetkezetesebb versenye.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Ennél nehezebb hétvégét nehezen képzelhetett volna el az Alpine. A kvalifikáción a 10. és a 13. helyet szerezték meg, míg a verseny szörnyen végződött a számukra, hiszen kiestek. Ugyan a csapat kapott egy kis löketet Ocon monacói dobogója után, ám azóta negatív spirálba kerültek, már a McLaren is megelőzi őket.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Az olasz szurkolók körében keserédes utóízzel végződött a hétvége. Szombaton még jó formában volt a Ferrari, de vasárnap csúnyán visszaestek. Leclerc nem tudta utolérni a McLarent, és a stratégia sem segített rajta. Az SF-23 problémáit Sainz teljesítménye is alátámasztja. A 10. helyen végzett, pedig kevesebbszer állt ki a boxba a csapattársánál. Úgy tűnik, hogy pályafüggő az autó működőképessége. Silverstone, a gyors kanyarjaival nem jött át az ágaskodó lovacskának. Még rengeteg munka vár tehát a csapatra.”

  • Arrivabene elmondta, mit gondol a Ferrari jelenlegi csapatfőnökéről

    Arrivabene elmondta, mit gondol a Ferrari jelenlegi csapatfőnökéről

    Maurizio Arrivabene újfent megszólalt a Ferrari kapcsán, ezúttal Frédéric Vasseur csapatfőnökről nyilatkozott.

    Az olasz vezető 2015-2018-ig irányította a Scuderiát. A csapat a Mercedes mellet kétszer is bajnokesélyesnek bizonyult, ám a hőn áhított világbajnoki címeket nem sikerült megszerezniük.

    A sajtó 2018-ban arról számolt be, hogy belharcok dúlnak a Ferrarinál. Mattia Binotto a csapatfőnöki széket akarta, amit később meg is szerzett. Így Arrivabene számára már nem maradt helye a vörösöknél, ezért a Juventusnál találta meg a számításait.

    A korábbi csapatfőnök nemigen nyilatkozik a Forma-1-ről a távozása óta, ám az olasz Sky kérésére ismét kivételt tett. A csatorna arra volt kíváncsi, milyennek látja az egykori csapatfőnök Vasseur munkáját.

    Frederic Vasseur, Ferrari
    Frédéric Vasseur – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Egy ideje már ismerem Vasseurt. Nagyszerű dolgokat művelt az Alfával, és olyan tehetségeket fedezett fel, mint Charles Leclerc. Viszont, ha Maranellóba kerülsz, az sosem könnyű. Egy teljesen másik szervezet, ahol rengeteg embert kell menedzselni. A márka gyönyörű, de ugyanakkor nagyon nehéz is. Elég nagy ott a nyomás. Időre van szükséged ahhoz, hogy beilleszkedj, és megtanuld a mechanizmusokat. Meg kell értened, hogy mit képvisel a Ferrari Olaszország számára. Jól tette, hogy nem robbant be azonnal, hanem inkább elkezdte megismerni az embereket.”

    A két versenyző csak utolsó pontszerző helyeket csípte el Silverstone-ban, így a korábbi vezető is csalódottan nézte az eseményeket.

    „Szurkolóként nem kielégítő az eredmény. Mindazonáltal, a csapatot támogatni kell, különösen a nehéz időszakokban. Amikor jó szériában vannak, könnyű felpattanni a szekérre. A csapatfőnök feladata az, hogy motiválja az embereket a jobb teljesítmény érdekében.”

  • Elmaradt a Ferrari-örömünnep, de így is világbajnokot avattak

    Elmaradt a Ferrari-örömünnep, de így is világbajnokot avattak

    Monzában visszavágtak a Ferrarinak a Le Mans-i vereségért, de nem ez volt a nap legnagyobb híre.

    Őrült versenyen aratott történelmi sikert a Ferrari Le Mans-ban

    A Ferrari Le Mans-i történelmi győzelmét követően a WEC módosított a teljesítmény-kiegyenlítő rendszerén. Az eddigi rögzített álláshoz képest a szezon második felében a pályák karakterének megfelelően fordulónként változnak majd az erőviszonyok, de előre rögzített módon.

    Le Mans előtt – az előzetes ígéretek ellenére – az utolsó pillanatban változtattak a Ferrari javára, a Toyota pedig erősen kifejezte nemtetszését a dolog iránt.

    Ennek megfelelően az olaszok kapták a monzai 6 órás versenyre a legnagyobb hátráltatást, így nem számítottak esélyesnek a hazai futamukon. A Toyota viszont visszatért a tápláléklánc csúcsára, valamint a Peugeot – miután végre versenyképesebbnek tűntek Le Mans-ban, mint eddig bármikor – visszatért arra a helyszínre, ahol tavaly bemutatkoztak a hátsó szárny nélküli autójukkal.

    Továbbra is bővül a Hypercar-kategória

    Két új Hypercar debütálása is sok került: egyrészt a Proton Competition (#99) színeiben egy újabb privát Porsche teljesítette első versenyét, a korábbi világbajnok Neel Janival, Baumgartner Zsolt egykori F1-es csapattársával, Gianmaria Brunival és a Le Mans-i kategóriagyőztes Harry Tincknellel a volán mögött.

    A másik még csak egy bemutató keretében teljesített pár kört, az olasz Isotta Fraschini mutathatta meg a nagyközönségnek azt az autót, amivel jövőre szándékoznak indulni az Endurance Világbajnokságon.

    A rajtot követően a 93-as Peugeot vette át a vezetést a pole-ból induló 7-es Toyotától, akik a verseny második felében vették vissza az első helyet. Ugyan az utolsó órában a 99-es Porsche lefulladása miatt újra összerázódott a mezőny, a japánok megtartották az első helyet.

    A dobogó legalsó fokára a márka első dobogóját szerző 93-as Peugeot-legénység állhatott fel, míg a bajnokságot vezető 8-as Toyota több balesetbe is belekeveredett.

    start, Hypercar, WEC
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Világbajnok, már két futammal a vége előtt

    Hiába van hátra még a fuji 6, és a bahreini 8 órás verseny, a GTE Am-kategória már most bajnokot avatott, miután a Corvette korábbi domináns formájához nem tudott senki sem felérni. Ugyan most csak a negyedik helyet szerezték meg, így először nem álltak dobogóra, három győzelmüknek köszönhetően már behozhatatlan előnnyel rendelkeznek a pontversenyben.

    Ben Keating ezzel megvédte tavalyi címét, így a GTE-autók utolsó két évében tudott győzedelmeskedni, mielőtt jövőre a GT3-as konstrukciók válják le az utcai autókon alapuló osztályt.

    Továbbá a WEC eddigi legfiatalabb bajnokát is avatta, elsőt a 21. századból az argentin Nicolás Varrone személyében, aki 22 évesen lett bajnok. A csapat harmadik tagja Michelisz Norbert korábbi márkatársa, Nicky Catsburg idén egészítette ki az Endurance tripla koronáját, legalábbis a GT-mezőnyben: daytonai és sebringi győzelme után kategóriagyőztes lett Le Mans-ban is, így a bajnoki cím igazán feltette a koronát az idényére.

    The #33 Mobil 1/SiriusXM Chevrolet Corvette C8.R driven by Nicky Catsburg, Ben Keating and Nico Varrone, races to victory in the GTE Am class Sunday, June 11, 2023, winning the FIA World Endurance Championship 100th 24 Hours of Le Mans at Circuit de la Sarthe in Le Mans, France
    A Corvette egész évben kiemelkedett a mezőnyből – Fotó: Richard Prince/Corvette Racing/Chevrolet
  • Gasly nem türtőztette magát, a futam után megbökte Sainzot (videó)

    Gasly nem türtőztette magát, a futam után megbökte Sainzot (videó)

    Pierre Gasly a futam után sem türtőztette magát, keményen odaszólt Carlos Sainznak az interjúzónában.

    A francia versenyző nem egyszerű futamot teljesített Silverstone-ban. Még a verseny közepén csatázott a spanyol pilótával, aki véleménye szerint nem hagyott neki elég helyet, mikor megelőzte. Ezután a 26 éves pilóta Lance Stroll-lal kakaskodott. Az Alpine versenyzője dühösen üvöltötte a rádióban, hogy vissza kell adnia a kanadainak a pozíciót, mivel lement a pályáról az előzés közben. Ám a stewardok csak egy utolsó figyelmeztetésben részesítették az Aston Martin pilótáját.

    Stroll megismételte később a manővert, ám ezúttal nem úszta meg Gasly. A jobb hátsó tengely eltört, így fel kellett adnia a versenyt.

    A kiesett versenyző a futam után csak spanyol ellenfelét találta meg, (Strollt is kereste, de ő már elment). Carlos Sainz épp nyilatkozott a „ketrecben” spanyolul, mikor a francia elment mellette. A még mindig dühös Gasly megbökte a Scuderia versenyzőjét, majd dühösen a következőket mondta:

    „Ne lökdöss így Carlos”.

    A 28 éves versenyző hirtelen meglepődött, elmosolyodott majd annyit mondott:

    „Huh? Szegénykém!”

    Legutóbb Kanadában került „összetűzésbe” a két versenyző az időmérőn. Sainz feltartotta a gyors körét teljesítő Gaslyt, aki nem illette szép szavakkal ellenfelét.

  • Így csúszott az utolsó két pontszerző helyre a Ferrari

    Így csúszott az utolsó két pontszerző helyre a Ferrari

    Carlos Sainz és Charles Leclerc egyaránt öt pozíciót csúszott hátra a Brit Nagydíjon a rajthelyéhez képest, a pilóták azonban ezúttal nem a stratégiát, hanem a biztonsági autót és a Ferrarinak nem kedvező silverstone-i pályát hozták fel a gyengélkedés okaként.

    Leclerc a 4., Sainz pedig az 5. helyről kezdte meg a futamot, és noha George Russell beékelődött közéjük a rajtot követően, a két autó stabil pontszerzés felé haladt a verseny első harmadában. Azt követően azonban, hogy a Kevin Magnussen autója miatt beküldött safety car elhagyta a pályát, a két Ferrari hamarosan a 9. és a 10. pozícióban találta magát, s az utolsó két pontszerző hellyel összesen három egységet vihettek haza Silverstone-ból.

    Leclerc korán, már a 18. körben kihajtott kerékcserére, s végül a mezőny első feléből ő lett az egyetlen, aki kétszer is a bokszban járt.

    „Azt biztos, hogy nem ilyen eredményt vártunk – mondta Leclerc. – Küszködtünk a versenytempóval, és nem is igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk, miután ki kellett hagynom a második szabadedzést. Kiábrándító. A McLaren nagyon-nagyon gyors volt, de a Mercedes is. Az első etapban magam mögött tudtam tartani George-ot, de aztán agresszív taktikával korán kereket cseréltünk, mert nem akartuk, hogy elévágással megelőzzön.

    „Aztán a biztonsági autó is balszerencsés időben jött számunkra, onnantól pedig mindenki DRS-t használt, szóval lehetetlenné vált az előzés. Tudjuk, hogy a problémáinkat főként a gyors kanyarokkal tűzdelt pályák hozzák elő, mint amilyen Silverstone is. Remélhetőleg ez volt a legrosszabb pályánk a szezonban.”

    Rekordgyőzelem a Red Bullnak, Norris és Hamilton is a dobogón

    Sainz sem volt szerencsés azzal, hogy még a biztonsági autó alatt kereket cserélt, ráadásul kemény keverékeket kapott, így hiába állt az újraindításkor a 7. helyen, egy megingást követően Alexander Albon Williamse és saját csapattársa is megelőzte. A végül tizedikként leintett spanyol újabb balszerencsés hétvégéje miatt morog.

    „Nehéz versenyen vagyunk túl, nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy ott végezzünk, ahol szerettünk volna. Egyszerűen túl lassúak voltunk a Mercedeshez képest, túl lassúak voltunk a McLarenhez képest” – ismerte el Sainz.

    „A 6-7. hely tűnt reálisnak, de a biztonsági autó érkezésekor nem volt már olyan gumink, amit feltehettünk volna, ez pedig azt jelentette, hogy hátrafelé kellett haladnunk a mezőnyben, ami várható is, amikor kemény keveréken vagyunk, míg a többiek lágyon. De hát ez van, mindig kell, hogy történjen valami! Ez a pálya viszont megmutatta, hogy még mindig sok dolgunk van a szeles körülmények között és az ehhez hasonló vonalvezetésen.”

  • A Ferrari ezúttal sem úszta meg baki nélkül az időmérőt

    A Ferrari ezúttal sem úszta meg baki nélkül az időmérőt

    A Ferrarinál a pénteki nap alapján még abban bíztak, hogy akár a pole pozícióra is lesz esélyük a szombati időmérőn. Ehhez képest az olaszok nem hozták az elvárt szintet, ráadásul egy kisebb félreértés miatt némi feszültség is keletkezett Charles Leclerc és Carlos Sainz között.

    Az előbb említett incidens a Q1 végén történt. A Ferrari megkérte a spanyol pilótáját arra, hogy még a bokszban engedje maga elé monacói kollégáját. Sainz eleinte eleget is tett csapata kérésének, habár panaszkodott arra, hogy ez szerinte nem fair, mivel így feláldozza a gumijainak a hőmérsékletét, másrészt Leclerc előkelőbb pozícióban állt hozzá képest, ami miatt ő nagyobb veszélyben volt a kiesés szempontjából.

    Az utolsó 3 kanyarban feltorlódott a mezőny, és végül Sainz önkényesen visszaelőzte a monacóit, aki értetlenül állt az esemény előtt, és ezt követően szarkasztikusan megjegyezte, hogy „Carlos szépen megelőzte őt az utolsó kanyarban”.

    „A bokszutcában mindig azért megy ki egyszerre a két autó, hogy a csapat a felmerülő szükséghelyzeteket egyszerűbben tudja kezelni” – árulta el Leclerc az időmérőt követően, ahol a 4. helyen végzett, közvetlenül a csapattársa előtt.

    „Azonban a pályán történtek olyan dolgok, amik után el kell beszélgetnünk egymással. Szorított az idő, és nagyon nehéz volt kiszámítani a forgalom miatt, hogy meg fognak-e előzni a kockás zászló előtt vagy sem. Carlos ennek ellenére elment mellettem, és ugyan ez nem befolyásolta gyorskörömet semmilyen mértékben, mégis meg kell majd beszélnünk, hogy pontosan mi történt.”

    „Nyilvánvalóan az adrenalin mindannyiunkban dolgozik, amikor az autóban ülünk, viszont nem tudtam, hogy egyáltalán felérek-e, és elkezdhetem-e a mért körömet. Az előzésnek pedig már csak azért sem volt értelme, mert a Carlos által a csapatrádióban felhozott érveknek semmi értelme nem volt.”

    Nagy bajban lehet a Ferrari, Leclerc a büntetés szélére került

  • Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a száradó körülmények között lezajló Brit Nagydíj időmérő edzésén.

    Q1

    Az első meglepetés már az edzés elején megtörénhetett volna. Lewis Hamilton már az első mért körén majdnem bajba került. A Mercedes brit klasszisa a Stowe-ban menet megcsúszott, majd utána meg is pördült, de szerencséjére nem ásta el magát a sóderágyban.

    A szóban forgó kanyarban sokan hibáztak, miután a tapadás nagyon rossz volt a lesett eső miatt. A pályahatárok megszegése miatt ismét gyorsköröket kellett törölnie az FIA-nak, Max Verstappen is az áldozatok között volt többek között.

    A szakasz vége felé az eső közeledése miatt mindenki elkezdett sietni, különösen azok, akik a kieső zónában voltak. Kevin Magnussen megpördülése miatt azonban elszállt az esélyük. A dán pilóta autója egyszerűen lekapcsolt, majd megállt a Stowe kijáratán, ami miatt elő kellett venni a piros zászlót 3 perc 11 másodperccel a Q1 vége előtt.

    Az újraindítást követően már szinte teljesen száraz volt a pálya, és mindenkinek egy lövése volt. Sergio Pérez ismét pórul járt, mert ismét kiesett a Q1-ben, miután nem volt elég jó az utolsó gyorsköre, ráadásul ő volt az első, aki befejezte az utolsó próbálkozását. A Red Bull mexikói pilótája – aki zsinórban ötödjére volt képtelen bejutni a Q3-ba – mellett még Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Nyck de Vries és Magnussen esett ki.

    Q2

    Valtteri Bottas még a Q1 végén megállt, szóval az első kiesője már idő előtt megszületett. Az első próbálkozások után nagy meglepetésre Lando Norris vezetett Pierre Gasly előtt, Verstappen csak a 3. legjobb időre volt képes.

    A nap kisütött Silverstone-ban, ami miatt a pálya is egyre szárazabb lett, így a pilóták könnyebben tudtak javítani az eredményeiken. Az utolsó próbálkozások során Verstappen az élre állt, mögötte a két McLaren végzett.

    Végül Nico Hülkenberg, Lance Stroll, Esteban Ocon, Logan Sargeant és Bottas búcsúzott el az időmérőn való további részvételtől.

    Q3

    A kvalifikáció utolsó szakaszára teljes mértékben felszáradt a pálya, szóval a körülmények adottak voltak a pilóták előtt. Az első mért körök után Verstappen egy űridővel, a hétvége legjobb körével vette át a vezetést, több, mint 6 tizedmásodperccel megelőzve a 2. helyen álló Hamiltont.

    Az utolsó nekifutásokat Leclerc kezdte meg, aki egy lila szektorral indított, és a pálya első szegmensében megszerzett előnyét, nem volt képes megőrizni, és csak a 4. helyen végzett. Sainz a 5. pozícióba jött be, mögötte a két Mercedes végzett. További sorrend: Albon, Alonso és Gasly.

    Norris azonban ellopta a showt, rövid időre még a pole-t is megszerezte, azonban végül Verstappen vissza tudta venni a hazai pályán versenyző brittől az első rajtkockát. A 3. rajthelyet az újonc Piastri szerezte meg.

    Frissítés: Bottas azért állt meg a Q1 végén a pályán, mert kifogyott az autójából az üzemanyag. Az FIA emiatt nem tudott elegendő mintát venni a finn Alfa Romeójából, ami miatt diszkvalifikálták őt. Bottas emiatt csak a 20. helyről indulhat majd a Brit Nagydíjon, és emiatt a szóban forgó szakaszban kiesettek közül mindenki egy hellyel előrébb indulhat majd az eredeti rajtpozíciójához képest.

  • Az eső mellett megjött a Ferrari siker is, Albon újfent előkelő helyen

    Az eső mellett megjött a Ferrari siker is, Albon újfent előkelő helyen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Alex Albon autózta, míg a harmadik Fernando Alonso lett.

    A versenyzők egy része azonnal kihajtott a pályára, míg Lando Norrisnak le kellett állítani a boxutcában az autóját, ugyanis rajta maradt a hűtő-fűtő eszköz a McLarenen. Alex Albon versenygépén reggel elektronika hibát fedezett fel a Williams, így még a gyakorlás előtt elkezdtek dolgozni rajta. A brit-thai versenyző így csak később csatlakozott a mezőnyhöz.

    A Ferrari azonnal a piros oldalfalú gumikkal ment a pályára, ám Max Verstappent nem tudták megelőzni. A Mercedes is a lágyakra szavazott, míg a Red Bull továbbra is a közepeseket erőltette.

    A lágyak elkezdtek működni, először Carlos Sainz került az élre, majd a hazai pályán versenyző Lewis Hamilton vette át az első helyet. Ám Charles Leclerc nem hagyta sokáig örülni a brit szurkolókat.

    Logan Sargeant mindeközben arra panaszkodott, hogy valami megütötte a karját.

    Az eső is megjelent a szabadedzésen, így a legtöbb versenyző inkább a boxutcába hajtott. Charles Leclerc ugyan elment még egy körre a piros oldalfalú Pirelliknek, ám utána ő is inkább a garázsba ment.

    Fél óra elteltével és az eső megjelenésével Charles Leclerc állt az élen, Alex Albon és Fernando Alonso előtt. Pierre Gasly ért fel a negyedik helyre, míg mögötte Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Logan Sargeant, Max Verstappen, George Russell és Yuki Tsunoda alkotta az első 10-et.

    Lando Norris megtörte a csendet, és intermediate abroncsokon megnézte magának a pályát. Carlos Sainz, Oscar Piastri és Alex Albon is követte később a britet.

    A McLaren versenyzője jelentette, hogy nem is vizes annyira a pálya, tulajdonképpen csak a 7-es kanyarban van több csapadék. Norris így inkább a slick abroncsokra szavazott. A 23 éves brit tartott is magát a szavához, így lágyakon kimerészkedett a pályára. A többiek addig még az intermediate abroncsokat nyúzták.

    Sergio Pérez újra esőt jelentett, így a legtöbben ismét a boxba siettek. Esteban Ocon viszont a pályán maradt, és további adatokat gyűjtött az esőben.

    Ugyan próbálkoztak még a pilóták, de a köridőkön nem tudtak javítani. Így a harmadik szabadedzésen Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Alex Albon és Fernando Alonso előtt. Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Logan Sargeant, Max Verstappen, George Russell és Yuki Tsunoda fért még az első 10-be.