Címke: Ferrari

  • Ferrari, BMW, Mustang – ilyen autókkal érkezett meg az F1-es mezőny a Hungaroringre

    Ferrari, BMW, Mustang – ilyen autókkal érkezett meg az F1-es mezőny a Hungaroringre

    Ugyan a közvetítések nem képezi szerves részét az, hogy a versenyzők milyen közúti autókkal jutnak el a szálláshelyüktől a versenypályáig, de ezt minden egyes alkalommal érdekes végignézni. Egyes csapatoknál (Ferrari, Aston Martin) egyértelmű a választás, de vannak olyanok is, akik ez nem mondhatják el magukról.

    Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy a legjobb dolga Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak van. A két Ferrari pilóta ugyanis egy-egy SF90 Stradaléval érkeztek meg a Magyar Nagydíj helyszínére.

    A Red Bulloknak ugyan még a Honda szállítja az erőforrást, de 2026-tól a Forddal lépnek egyességre, és ezen apropó miatt már most mindkét pilótjuk, Max Verstappen és Sergio Pérez is egy Ford Mustang Mach E-vel utazhatott ki a Hungaroringre.

  • Lecserélné egyik versenyzőjét a Ferrari? – Így reagált Vasseur a szóbeszédre

    Lecserélné egyik versenyzőjét a Ferrari? – Így reagált Vasseur a szóbeszédre

    A Ferrari tiszta vizet öntött a pohárba azzal a pletykával kapcsolatban, mi szerint lecserélhetik az egyik versenyzőjüket.

    Az elmúlt napokban érdekes hírek láttak napvilágot a Forma-1-ben. Joe Saward szakíró elindította a pilótakeringőt azzal, hogy leírta mit hallott a paddockban az elmúlt hétvégén. A szóbeszédek szerint a Scuderia Alex Albont és Lando Norrist akarja megszerezni, sőt az utóbbi versenyzővel már előszerződést is kötöttek. Addig Carlos Sainz, akinek 2024 végén jár le a kontraktusa már az Audival tárgyal.

    Egyre vadabb találgatásokba bocsátkozik a sajtó a „pilótakeringők” kapcsán

    A brit újságíró megjegyezte, nem tulajdonít nagy hitelt ezeknek a híreknek. A Ferrari csapatfőnöke is ezt az álláspontot képviselte, sőt kijelentette, hogy szó sincs semmilyen cseréről.

    „Őszintén szólva nem tudom, hogy honnan jött ez a történet. A múltban dolgoztam Albonnal, így barátok vagyunk. Ha egy riporter megkérdezné most tőlem, hogy Alex jó munkát végez-e, akkor azt mondanám, hogy igen. Ám ez nem azt jelenti, hogy mindjárt magammal akarom vinni. Úgy tudom, Alexnek 2024-re is van szerződése a Williamsszel. A csapat sokat fektetett bele, így nincs probléma” – magyarázta Frédéric Vasseur.

  • A Ferrarin kívül nem vinné el senki Hamiltont?

    A Ferrarin kívül nem vinné el senki Hamiltont?

    Peter Windsor szerint nem sok lehetősége van Lewis Hamiltonnak a csapatváltások kapcsán.

    A brit versenyző szerződése év végén jár le, ám már javában tárgyal a Mercedesszel a folytatásról. Toto Wolff korábban azt nyilatkozta, hogy napok választják el őket a megegyezéstől, ám az időintervallum közben tágult, és már hónapok teltek el azóta.

    Az osztrák csapatfőnök kihangsúlyozta, nem igazak azok a pletykák, mik szerint a pénzen vitatkoznak. Az olasz és a brit sajtó ugyanis megírta, hogy olyan összeget kívánt a hétszeres világbajnok, amire már Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója is nemet mondott.

    Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

    Hivatalos megegyezés még nincs, így a 38 éves pilóta aktív szereplője az úgynevezett pilótakeringőnek.

    A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere viszont nem lát sok lehetőséget honfitársa előtt. Hiába hétszeres világbajnok Hamilton, ha topcsapatnál akar maradni, akkor két választása van.

    Windsor szerint a Ferrarit választhatja, hiszen John Elkann nagyon szeretné a csapatban tudni a brit versenyzőt. Így a hírek szerint még Charles Leclerc-t is elcserélné Hamiltonra. Carlos Sainz már az Audi fele fókuszál, mivel nemigen tetszik neki, hogy parkolópályára tette a csapat a monacói kontraktusa kapcsán.

    Ha a Scuderia nem lenne elég kecsegtető a brit világbajnoknak, akkor még mindig maradhat a Mercedesnél.

    „Ha végül mégsem megy a Ferrarihoz az egész káosz közepette, akkor milyen választási lehetőségei maradtak? A Red Bullnál biztos nem fog ülést kapni, így akár ott is maradhat ahol van.”

    A brit szakértő szerint nem tud olyan eredményt felmutatni a közelmúltból a Scuderia, amire Hamilton igent mondana.

    „Fred Vasseurrel együtt dolgozott az F3-as éveiben, így ismerik egymást. Fred már biztos felajánlott volna neki egy lehetőséget. Ám Lewis inkább lebeszéli magát erről, hogy a Mercedesnél maradjon, nem igaz?”

  • Bevetheti vétójogát a Ferrari? Még a bosszankodó Wolff is melléjük állhat

    Bevetheti vétójogát a Ferrari? Még a bosszankodó Wolff is melléjük állhat

    Sajtóértesülések szerint az FIA már vizsgálja a belépni kívánó csapatok pályázatait, amik között több ígéretes jelölt is van.

    Az új motorszabályok nem csak új korszakot indítanak a Forma-1-ben, hanem a mezőnyt is bővíthetik. Így a sportág nyitottá vált egy esetleges 11. csapat megjelenésére, bár a többi alakulat nem örül az ötletnek.

    Michael Andretti már régóta jelezte, hogy saját csapattal indulna a száguldó cirkuszban. Az amerikai ex-versenyző elmondta, korábban még saját istállót is akart venni (mivel mindenkitől azt a tanácsot kapta), ám mindenki elhajtotta az érdeklődőt.

    A Mercedest és a Ferrarit is meg akarta venni Andretti, de…

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint rögtön duplázhat az engedélyek terén a Szövetség, ugyanis egy csapat helyett kettő pályázatát is elfogadhatják.

    „Úgy tűnik, hogy Andretti csapat és Hitech kapja majd meg a jóváhagyási pecsétet. Mindkét pályázó olyan helyzetben van a technológia, az erőforrások és a pénzügyek terén, hogy beléphetnek a Forma-1-be” – írta Michael Schmidt, a német lap tudósítója.

    Andretti csapata a Cadillac érkezésével keltheti fel a rajongók és a résztvevők figyelmét, míg a junior szériákban már bizonyító brit Hitech, Vladimir Kim kazah milliárdos segítségével lépne a sportágba.

    A Ferrari mentheti meg a többi csapatot?

    Míg az FIA nyitott az új belépők felé, addig a már meglévő alakulatok nem örülnének két újabb vetélytársnak. A Scuderia az előjogai által megmentheti az istállókat, ugyanis megvétózhatja az új érkezőket.

    Frédéric Vasseur korábban elmondta, nem sikerült az FIA-nak meggyőznie arról, hogy a sportágnak szüksége van új, lehetőleg amerikai belépőre.

    „Az F1 inkább alapul a versenyzők nemzetiségén, mint a csapatokén.”

    Toto Wolff korábban aktívan kampányolt egy esetleges 11. alakulat ellen. Nemrég az osztrák vezető elmondta, nem tartja biztonságosnak a túl nagy mezőny gondolatát, így nem támogatna egy új belépőt. Stefano Domenicali sem érzi, hogy a Forma-1-nek feltétlen szüksége lenne új csapatokra, így tüzetesebben megvizsgálná a helyzetet.

    Wolff kifogásolható indokokkal tartaná távol az F1-től az új csapatokat

  • Nincs megállás a Ferrarinál- a Magyar Nagydíj után jelentősen átalakulhat az autójuk

    Nincs megállás a Ferrarinál- a Magyar Nagydíj után jelentősen átalakulhat az autójuk

    A Ferrari egyáltalán nem lehetett elégedett a Brit Nagydíjat követően. Az olasz istálló mindkét pilótája szenvedett, és ez az eredményen is meglátszódott. A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Vörösök egy jelentősebb fejlesztési csomaggal készülnek a Belga Nagydíjra, és ezzel még tovább csökkentenék a hátrányukat a Red Bullokkal szemben.

    Charles Leclerc és Carlos Sainz csupán a 9. és a 10. helyen végzett a silverstone-i versenyen. A legendás aszfaltcsíkon – Barcelonához hasonlóan – kijöttek az SF23 gyengeségei, és most többek között a szeles időjárás is erősen hátráltatta a Ferrarit a jó eredmények elérésében.

    Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    Spa-Francorschamps – ahol sajnos nemrégiben egy újabb halálos kimenetelű baleset történt – könnyen felismerhető a hosszú egyeneseiről és a rendkívül gyors kanyarjairól. Az olasz forrás információi szerint a Scuderia egy alacsony leszorítóerős csomaggal készül a szóban forgó helyszínre, amit aztán majd a hazai futamukon, Monzában is alkalmazni fognak.

    A Gazzetta azt is hozzátette, hogy az olasz istálló mérnökei még mindig nem voltak képesek maximális mértékben kiaknázni az autójuk koncepciójában rejlő lehetőségeket. Ugyan az újítások akár 10 %-os javulást is okozhatnak majd, az olasz forrás így is elképzelhetetlennek tartja azt, hogy az SF23 utolérje teljesítményben az RB19-et a szezon végéig.

    A Ferrarinak pedig nem csak a Mercedes és az Aston Martinra, hanem a Silverstone-ben erőre kapó McLarenekre is figyelnie kell ezentúl. Ugyan a wokingiak még nagyon sokkal le vannak maradva az előbb említett triótól a konstruktőri bajnokságban, de folyamatos erős pontszerzésekkel könnyen csökkenthetik majd a hátrányukat.

    Hű maradt a Ferrari a „szlogenjéhez”, már a jövőre koncentrál

  • Leclerc nem fél a Red Bull fejlesztési stratégiájától

    Leclerc nem fél a Red Bull fejlesztési stratégiájától

    Charles Leclerc nem tart attól, hogy a Red Bull az idei dominanciája miatt a vártnál hamarabb kezdhet el felkészülni a 2024-es szezonra.

    A Bikák pont ott folytatták 2023-ban, ahol a tavalyi évet befejezték. A különbség csak annyi lett, hogy idén már komolyabb ellenfelük sincsen a versenypályákon, olyannyira jól sikerült az RB19. Ez abban is megnyilvánul, hogy az eddigi 10 futam mindegyikét valamelyik Red Bull pilóta tudta megnyerni.

    A pilóta, akit három alkalommal is lapátra tett a Red Bull

    Ugyan a 2021-es túlköltekezése miatt a Milton Keynes-i istálló a pénzbüntetése mellett a szélcsatornában is kevesebb időt tölthet majd el, a csapatfőnök Christian Horner felfedte, hogy már el is kezdték a munkálatokat a jövő évi autójuk kapcsán, mivel már szinte mindkét bajnoki címet bebiztosították.

    A Ferrari pilótája, Charles Leclerc nem fél attól, hogy a Red Bull már a szokásosnál is hamarabb elkezdett készülni a soron következő évadra. A monacói pilóta szerint folytatniuk kell az idei autójuk fejlesztését, és nem szabad elkövetni a tavalyi hibáikat.

    „Nem aggódom, ez része a játéknak – véli az ötszörös futamgyőztes, akit manapság számos csapattal hírbe hoztak a jövő év végén lejáró szerződése miatt.

    „Ha egy csapatnak nagy az előnye a többiekhez képest, akkor nyilvánvaló, hogy korábban kezdenek el készülni a jövő évi szezonra. Ez a többiek számára némi kockázatot jelenthet, mert ők kevesebb időt fektethetnek majd abba a projektbe.”

    „Nekünk még az idei konstrukcióra kell koncentrálnunk, mert vannak gyengeségeink. Meg kell tudnunk, hogy mik azok, fel kell ismernünk őket. Ha ez sikerül, akkor az már a következő évre nézve is pozitív lehet a szemszögünkből.”

    „A tény, hogy kész tervünk van az idei fejlesztésekre, magabiztossággal tölt el. Tovább kell haladnunk előre, az utolsó három versenyen már voltak pozitívumok e téren. A soron következő futamokon pedig még több ilyen lehet, és nem csak azért, hogy az Aston Martinok és a Red Bullok előtt lehessünk, hanem hogy a Red Bullokat is a létező leghamarabb megszorongathassuk.”

    Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

  • Álhíreket terjesztenek a Red Bullról? Horner nyugodt

    Álhíreket terjesztenek a Red Bullról? Horner nyugodt

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner tagadja, hogy azért lobbiznak a 2026-ban érkező motorszabályok megváltoztatásáért, mert rosszul haladnak a saját erőforrásuk fejlesztésével. Közben a Ferrari is nyitott lenne a módosításokra, ha a szükség úgy hozza.

    Mint ismert, a Red Bull saját fejlesztésű erőforrással, a Ford támogatásával készül az új korszakra, amelyben a tervek szerint a motorteljesítmény közel fele már a hibrid rendszerből fog származni. Max Verstappen első benyomásai azonban borzasztók voltak a szimulátorból, és az ő szíve egyébként is a klasszikus, bömbölő V8-as egységek felé húz, amik ugyanakkor ellentétben állnak az autóipari trendekkel.

    A panaszkodást egyesek úgy értelmezik, hogy a bikások nem állnak jól a számukra új területen, de Horner leszögezte, nem emiatt kampányol változtatásokért.

    „Biztos vagyok benne, sok álhírt terjesztenek arról, hogy a Red Bull szenved és sz*rban ül. De őszintén, úgy gondolom, jó helyzetben vagyunk, bár ez csak később derül ki” – mondta az Osztrák Nagydíjon.

    Visszahozná a dübörgő motorokat az F1, mert a nézők újra megszerették

    „Minden biztatóan néz ki. Természetesen kemény dió lesz a rutinos gyártókkal felvenni a harcot, de az előjelek kedvezők. Úgy vélem, megfelelő időben vágtunk bele, az ütemterv előtt járunk. Bizonyos szempontból azonban 2026 már itt van a sarkon.”

    A Ferrari lenne a Red Bull szövetségese, a Renault nem

    A Mercedesnél kategorikusan kizárják, hogy támogatnák a kijelölt motorszabályok megváltoztatását, a két másik meglévő gyártó a jelek szerint ellentétesen viszonyul a kérdéshez. A Renault részéről Otmar Szafnauer azt mondta, ők nem akarnak változtatást.

    „Nem követem mélyrehatóan az ügyet, nem vettem részt a tárgyalásokban, de beszéltem a motorrészlegünkkel. Mi örömmel megtartjuk a szabályokat, ahogy vannak. Szóval úgy vélem, nem valószínű, hogy változtatni fognak” – mondta az Autosportnak.

    Fontos áldozatot kellett hoznia az Audinak az F1 érdekében

    A Ferrari csapatfőnöke azonban a jelek szerint beállna Horner és a Red Bull mögé, ha általános problémák merülnek fel az új motorok jellegzetességeivel.

    „Korai szakaszban tart a program, van rá három év, és kis változtatást végrehajtani nem vészes – nyilatkozta Frédéric Vasseur. – Ha amiatt aggódunk, hogy túl hamar fel kell engednie a gázpedált a pilótáknak [Verstappennek ez volt az egyik panasza], változtathatunk kis mértékben.”

  • Egyre vadabb találgatásokba bocsátkozik a sajtó a „pilótakeringők” kapcsán

    Egyre vadabb találgatásokba bocsátkozik a sajtó a „pilótakeringők” kapcsán

    Nyck de Vries menesztése és Daniel Ricciardo kinevezése egy újabb löketet adott a „bolond szezonnak”.

    Az első dominót ledöntötte a Red Bull és a faenzai kiscsapat, bár a döntésüket csak a hétvégén akarták nyilvánosságra hozni. Az ausztrál versenyző kedden a Pirelli gumitesztjén vezette az osztrák istálló autóját, és időeredményeivel lenyűgözte Christian Hornert. A brit vezető telefonált gyorsan Helmut Markónak, aki még délben kirúgta az AlphaTauri holland versenyzőjét.

    Ám De Vries menedzsere borsot tört a Bikák orra alá, mivel megszellőztette a hírt a holland sajtónak. Így a két istálló kénytelen volt a tervezetnél előbb bejelenteni a történteket.

    Mindaddig Joe Saward érdekes boxutcai pletykákkal borzolta fel a kedélyeket. A szakíró szerint a mozgás a háttérben már elindult, ugyanis több versenyző válthat csapatot 2024-ben és 2025-ben.

    Alex Albon kapcsán már előkerültek olyam pletykák, mik szerint a Ferrari kinézte magának a pilótát, ám Saward úgy értesült, hogy a brit-thai versenyző mellé egy meglepetés igazolás érkezhet. A Green Notebook néven futó rovatában a brit újságíró Lando Norrist nevezte meg a másik jelöltnek, aki már előszerződést is aláírt a Scuderiával. Mindazonáltal két nappal ezelőtt még Helmut Marko és a Red Bull „udvarolt” látványosan a McLaren pilótájának. A wokingi csapat így Oscar Piastri mellé Alex Palout vagy Pato O’Wardot ültethetné be, de Colton Herta is a listán szerepel.

    A szakíró meg is jegyzi, hogy a Ferrari-Norris házasságot nem tartja logikus lépésnek, csakúgy, mint az osztrák csapathoz való szerződést sem.

    Saward szerint Carlos Sainz már az Audi/Sauberrel egyezkedik 2025-ről, míg Charles Leclerc-t a Mercedes szeretné nagyon elvinni. Mindaddig Lewis Hamilton még mindig nem egyezett meg a csillagosokkal a jövőjét illetően.

  • Norris mellett a Ferrari egyik versenyzőjével is tárgyalt a Red Bull

    Norris mellett a Ferrari egyik versenyzőjével is tárgyalt a Red Bull

    Helmut Marko miután találkozott Lando Norris menedzserével, nyíltan megállapította, hogy a brit beleillene a Red Bull világába.

    Tegnap délelőtt még arról beszélt a német sajtó, hogy a nyári szünet után küldi el az AlphaTauri Nyck de Vries-t. Délután viszont hivatalossá vált, hogy már a Magyar Nagydíjon sem szerepelhet a holland.

    Daniel Ricciardót hivatalosan kölcsön kapta az olasz csapat, így adott estben el is kell engedniük az ausztrál kezét, ha a Red Bull úgy kívánja. A boxutcai pletykák szerint jövőre Liam Lawson kaphat lehetőséget Yuki Tusnoda mellett a nevet váltó AlphaTauriban, és ha Ricciardo jól teljesít, akkor felléphet újfent a Bikákhoz.

    Sergio Pérez teljesítménye az elmúlt versenyek során okozott némi fejtörést az osztrák istállónak, így a tegnapi döntés megkongathatta a mexikóinál a vészharangot. Ha nem kapja össze magát az időmérőkön, akkor könnyen lehet, hogy tőle is elbúcsúzik év végén a Red Bull.

    Max Verstappen, Lando Norris, McLaren, Red Bull
    Max Verstappen és Lando Norris – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mindaddig a csapat tanácsadója nyíltan dicsérni kezdte a McLaren brit versenyzőjét. Miután a Brit Nagydíj után a 80 éves vezető Norris menedzserével tárgyalt, a következő megállapítást tette:

    „2025-ig szerződése van a McLarennel, de messze ő a legerősebb fiatal versenyző. Nagyon illene a Red Bullba a fiatalos karaktere miatt, továbbá az sem titok, hogy Max és Norris nagyon jó barátok” – nyilatkozta Marko.

    Miért lépett hirtelen ilyen érdekes Norris?

    Mindemellett az olasz Formu1a.uno szerint a Liberty Media próbálja rávenni arra a nagycsapatokat, hogy a 2025-2026-os szezontól két topversenyzőt szerződtessenek. Így az ‘Álom Csapatok’ megalakulása segíthetné a show jobbá tételét, és akkor sem lenne olyan eseménytelen a bajnokság, ha egy istálló dominálna.

    Épp ezért környékezte meg Helmut Marko a McLaren brit versenyzőjét, ám Norris előtt még Charles Leclerc-hez is bekopogtatott. A monacói versenyzővel május végén folytatott a Red Bull tárgyalást, és arra voltak kíváncsiak, mennyi az esélye annak, hogy otthagyja a Ferrarit. Ezért is tűzte napirendre Frédéric Vasseur a 25 éves versenyző szerződéshosszabbítását. Így Sainz helyezte került parkolópályára, ám a spanyol nem fogadta túl jól a dolgot.

  • Hű maradt a Ferrari a „szlogenjéhez”, már a jövőre koncentrál

    Hű maradt a Ferrari a „szlogenjéhez”, már a jövőre koncentrál

    A csalódást keltő silverstone-i verseny után taktikát vált a Ferrari, és inkább a jövőre koncentrál.

    A Scuderia két versenyzője az időmérőn még reménykedhetett egy jó szereplésben, ám a vasárnapi a gumikopás, és a stratégia végül az utolsó pontszerző helyekre taszította Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot.

    A spanyol pilóta egy keddi rendezvényen arról beszélt, összességében sikerült javítaniuk az autón. Arra számítanak, hogy a dobogós helyezésekért fognak majd küzdeni, ám Frédéric Vasseur szerint az még odébb van.

    Fred Vasseur, Ferrari
    Frédéric Vasseur – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „A legfontosabb tényező a költségvetési korlát lett, mivel nem teszi lehetővé egy új projekt létrehozását. Néhány évvel ezelőtt, ez nem lett volna gond. Így, a jelenlegi helyzethez kell igazítani a tervezeteket, és ilyen körülmények között, valóban előreléptünk. Viszont a szabályok ezúttal szigorúbbak, így nehezebb nagyot ugrani” – nyilatkozta a Corriere della Serának a csapatfőnök.

    Ám a francia vezető azt is elárulta, hogy fókuszpontot váltottak, így már a 2024-es projektre koncentrálnak.

    „Ami minket illet, már a jövő évi projekten dolgozunk. Próbáljuk korrigálni a fejlesztési irányt.”