Címke: Ferrari

  • Leclerc már az első körök után tudta, hogy szenvedni fog a Ferrari

    Leclerc már az első körök után tudta, hogy szenvedni fog a Ferrari

    A Ferrari idei szezonban elért eddigi eredményei kifejezetten említésre sem érdemesek. Ugyan a Ferrari még futamokat tudott nyerni a tavalyi évben, az idei autójuk nagyon nem sikerült, és Charles Leclerc már nagyon korán megérezte a bajt.

    A monacói pilóta a 12 futam alatt csak 3 dobogós helyezést tudott elérni, a legjobb eredménye pedig egy Ausztriában elért 2. hely volt. Ezzel Leclerc csak az 5. helyen áll az egyéniben, a csapattársa, Carlos Sainz pedig dobogós helyezés nélkül van jelenleg a 7. pozícióban, szóval a Vörösöknél bőven van hely a javulásra.

    Az olasz sajtó megszellőztethette Leclerc új ferraris szerződésének részleteit

    Ugyan Leclerc a Belga Nagydíjon szerzett 3. helyével jó érzésekkel mehetett el a nyári szünetre, a monacói fiatal már az első tesztek után megérezte azt, hogy az idei autó egy fajta visszalépés lesz a tavalyi konstrukciójukhoz képest.

    „Már az első körök alatt furcsán éreztem magam a volán mögött – olvashatók Leclerc szavai a Corriere della Sera hasábjain. – Valami nem volt rendben az egyensúllyal, és ez csak a kezdet volt, mert később az is feltűnt, hogy nincs meg a tavalyihoz hasonló teljesítmény sem.”

    „A 3 dobogós helyezés nagyon szép dolog, de egyáltalán nem élveztem őket. A tavalyi élmények [amikor még futamgyőzelmekért harcolhattunk] még túlságosan frissek. Nem szabadna megelégednünk azzal, hogy a 2. vagy 3. helyen érünk célba, mert a Ferrari a győzelmet érdemli meg.”

    Ehhez képest az idei szezon első 12 futamának mindegyikét a Red Bull pilótái nyerték meg, és nem valószínű, hogy ez a trend komolyan meg fog változni a szezon második felében. Amíg az RB19 már az első futamtól kezdődően egy jól működő autónak számít, addig a riválisoknak – beleértve a Ferrarit is – voltak kisebb-nagyobb problémái, és komoly időre volt szükségük ahhoz, hogy azokat orvosolják.

  • Ferrari vagy Audi – mit tartogat Sainz számára a jövő?

    Ferrari vagy Audi – mit tartogat Sainz számára a jövő?

    Az utóbbi hónapok során Carlos Sainz-t számtalan alkalomszor hozták hírbe az Audival. Ugyan vannak olyan pletykák, hogy a spanyol pilóta már előszerződést is között a németekkel, de a Ferrarinál tagadják ezt, és Sainz is elismerte, hogy még sokáig szeretne maradni a Ferrarinál.

    Sainz jövője kapcsán már csak azért is olvashatunk sok pletykát manapság, mert a 2022-es Brit Nagydíj győztesének a 2024-es szezon végén lejár a szerződése a Ferrarinál. Mivel szerinte az olasz csapat az idei szezonban számos alkalommal részesítette előnyben a csapattársát, Charles Leclerc-t, ezért voltak olyan hangok, akik szerint Sainz távozni akar Maranellóból. Az olasz sajtó azonban nem ebbe a táborba tartozik, szerintük egyértelmű a spanyol álláspontja.

    Sainz: Elképesztőt versenyeztem, de nem látom az eredményét!

    „Az A, a B, valamint a C terv is az Sainz számára, hogy marad a Ferrari – írja a Motorsport.com olasz kiadása. A szóban forgó médium azért állítja ezt ilyen magabiztosan, mert még a nyári szünet előtt lehetőségük volt egy hosszabb beszélgetést folytatni Sainz-cal, és többek között ez a téma a szóba került.

    Sainz annak ellenére érzi jól magát a Ferrarinál, hogy Leclerc jelen pillanatban megelőzi őt az egyéni bajnokságban, és a dobogós helyezések tekintetében is 3:0 arányban vezet vele szemben. A spanyol pilótának számos alkalommal nem jött ki a lépés, és egy korábbi interjújában azt hangoztatta, hogy hiába versenyez 2023-ban egy rendkívül magas szinten, ez nem feltétlenül mutatkozik meg a pontszámán.

    Az előbbieket olvasva azonban meglepő az a tény, hogy a két fél a hamarosan lejáró szerződés ellenére sem ült még tárgyalóasztalhoz. A csapatfőnök Frédéric Vasseur azzal magyarázta ezt, hogy jelen pillanatban nem ez élvez prioritást a számukra. Ebben van valami, ugyanis a Ferrari idei szezonban nyújtott teljesítménye egyáltalán nem rózsás, és bőven lesz min javítaniuk a szezon második felében.

    Már az Alfa Romeo is gyorsabb náluk – Leclerc nem érti, mi történik a Ferrarival

  • Leclerc meglepő nyilatkozatot tett csapattársával kapcsolatban

    Leclerc meglepő nyilatkozatot tett csapattársával kapcsolatban

    Charles Leclerc nemrég elmondta, nem örülne annak, ha Carlos Sainz a távozás mellett döntene.

    A hírek szerint a monacói versenyző már megegyezett a Ferrarival a folytatásról. Aktuális szerződése 2024 végén jár le, ám a hosszabbítás az olaszok szerint megtörtént, és egészen 2029-ig Maranellóhoz kötheti a versenyzőt. 2+3 éves kontraktus mellé 160 millió eurós fizetés is járna a 25 éves pilótának.

    Mindaddig a hírek szerint a garázs másik oldalán nem mennek ilyen zökkenőmentesen a dolgok. A spanyol versenyző is szerette volna elkezdeni a tárgyalásokat a Scuderiával, ám a vörösök előbb Leclerc maradását akarták biztosítani.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc és Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Az itáliai média úgy tudja, a monacói versenyző a Mercedes, a Red Bull és az Alpine ajánlatát is meghallgatta.

    Sainz nevét az elmúlt hónapokban az Audival kötötték össze, ám a legfrissebb pletykák szerint még az Alpine-hoz is visszatérhet. Ugyanakkor Leclerc nem szeretné, hogy a 28 éves versenyző elhagyja a csapatot.

    „Carlos (Sainz) rossz döntést hozna, ha távozna. Jól tudunk együtt dolgozni, még úgy is, ha elég nagy a versengés köztünk. A munkamódszere és a folytonossága az erőssége, jó páros alkotunk a Ferrarinál.”

    A monacói versenyző arra kérdésre nem akart válaszolni, hogy ki lenne az ideális csapattárs, ha Sainz mégis eligazolna.

  • Legjobb barátjával csábítaná át a Red Bull egyik kulcsemberét a Ferrari?

    Legjobb barátjával csábítaná át a Red Bull egyik kulcsemberét a Ferrari?

    Sajtóértesülések szerint kemény toborzásba kezdett a Ferrari, és sikerült is elhalásznia szakembereket a riválisoktól.

    Frédéric Vasseur a kinevezése után kijelentette, körül fog nézni az ellenfeleknél, és megpróbálja Maranellóba csábítani a tehetséges mérnököket. Azóta nem beszélt a francia vezető a kampányról, ugyanis a hírek szerint több személytől is „kosarat kapott”.

    Az Auto Motor und Sport szakírója szerint Vasseur próbálja Jean Todt útját járni. Az FIA egykori elnöke még a Ferrari csapatfőnökeként vitt az ellenfelektől „barátokat” a vörösökhöz, ugyanis így akarta megerősíteni a pozícióját az alakulatban.

    „Ő (Vasseur) azért van ott, hogy szövetségeseket szerezzen. Muszáj kívülről támogatókat hoznia, mivel a csapaton belül még nem tud olyan bizalmi hálózatot kiépíteni. A Mercedes teljesítményigazgatója, Loïc Serra a hírek szerint 2025-től csatlakozik a Ferrarihoz. Serra nem mellesleg a Red Bull technikai igazgatójának, Pierre Wachénak a legjobb barátja. Ők ketten órákig beszélgetnek a paddockban, annak ellenére, hogy versenytársak” – mondta Michael Schmidt.

    Nem viccel a Ferrari, több tucat új munkaerőt vesz fel

    Waché már több ízben visszautasította a vörösöket, ám Serra megjelenése kapcsán abban bízik Vasseur, hogy változtathat a francia szakember álláspontján.

  • Az olasz sajtó megszellőztethette Leclerc új ferraris szerződésének részleteit

    Az olasz sajtó megszellőztethette Leclerc új ferraris szerződésének részleteit

    A Forma-1-es paddock egyik legnagyobb kérdése, hogy vajon mi lesz Charles Leclerc-rel. A monacói pilótának a 2024-es szezon legvégéig érvényes a szerződése a Ferrarinál, és az olasz sajtó szerint olyannyira jól haladnak a tárgyalások, hogy már konkrét részleteket közöltek az új kontraktusból.

    Habár sokan gondolják azt, hogy Leclerc a sorozatos hibák, valamint a rossz eredmények miatt elvágyódik a Ferraritól. a monacói sokszor hangoztatta azt, hogy szeretné megvalósítani a gyerekkori álmát: bajnoki címre vezetni a Ferrarit.

    Ferrari: Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy sikeresek lehessünk

    A legfrissebb pletykál szerint a két fél már előrehaladott tárgyalásokat folytat az ötszörös futamgyőztes szerződésének meghosszabbításáról. Leclerc még 2019-ben kapta meg a nagy lehetőséget a maranellói istállónál, amikor Kimi Räikkönent váltotta a csapatnál. A Vörösök azon nyomban magukhoz is láncolták őt, egy rekord hosszúságú 5 éves szerződést kötöttek vele. Sajtóértesülések szerint most is egy 5 éves szerződést köthetnek a felek, de a számos apró részlet rendkívül bonyolulttá tesz azt.

    A szerződés 2+3 évről szólna. Az első szakasz – ami a 2025-ös és 2026-os szezonról szól – egy klauzulát sem tartalmazna, de mivel 2026-ban egy új korszak veszi majd kezdetét az F1-ben a vadonatúj erőforrások miatt, ezért az azt követő időintervallumra már egy teljesítmény záradék kerülhet a szerződésbe.

    Ez lehetővé tenné Leclerc számára, hogy ha a Ferrari nem képes elérni a szerződésben szereplő záradékban foglalt minimum feltételeket, akkor szabadon távozhasson a Ferraritól. A múltban Sebastian Vettel élt is ezzel a záradékával a 2014-es szezon végén, és így hiába volt szerződése a Red Bullnál, feltételek nélkül távozhatott a Ferrarihoz.

    Ami pedig Leclerc fizetését illeti, egy 185 millió eurós csomagról állapodott meg a Ferrarival, és ha a monacói hűséges marad a Scuderiához, akkor a szerződésének utolsó évében a fizetése elérheti akár az 50 millió eurót is.

    Versenyek óta hibás a Ferrari rádiója, Leclerc szavai a Hungaroringen is elvesztek az éterben

  • Ferrari: Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy sikeresek lehessünk

    Ferrari: Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy sikeresek lehessünk

    Már javában zajlik a nyári szünet a Forma-1-ben, és ezen időszak alatt az összes csapat gyárépülete is zárva tart. Ez mindenki számára biztosít némi időt a pihenésre, de a Ferrarinál kétségtelenül szeretnének minél hamarabb munkába állni, hogy tovább folytathassák a munkát, mivel az olaszoknak bőven van mit javítaniuk a jelenlegi helyzetükön.

    A Ferrari a nagy szabályváltozásokra egy ütőképes konstrukcióval állt elő. A szezon pozitív is volt a 2021-es évükhöz képest, 4 versenyt is meg tudtak nyerni, számtalan alkalomszor állhattak a dobogón, és a 2. helyen végeztek az egyéniben Charles Leclerc révén, illetve a konstruktőri bajnokságban is.

    Ferrari: Verstappen nem teszi tönkre az F1-et

    Azonban a Scuderia az idei előrelépés helyett egy helyben toporgott: az SF23 egy rendkívül szélsőséges autó lett, és a számos újítás ellenére még mindig akadnak olyan kérdések, amikre nem nagyon találják a válaszokat.  Emiatt történt meg az, hogy a Vörösöknek mindössze 3 dobogós helyezésük lett az első 12 futam alatt, mindegyiket Leclerc szerezte.

    A Ferrari jelen pillanatban a konstruktőri bajnokság 4. helyén áll 5 ponttal lemaradva az előttük álló Aston Martinhoz képest. Ugyan a McLaren mögöttük 88 ponttal van lemaradva, a Brit és Magyar Nagydíj alatt 45 ponttal csökkentették a szóban forgó lemaradásukat a wokingiak.

    „Az utóbbi versenyeken, legfőképpen Spa-Francorchampsban látszódtak a fejlődés jelei a csapaton – ismerte el Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója. – Nyilvánvalóan szeretnénk folytatni ezt a tendenciát, és ennek érdekékében éjjel-nappal dolgozunk a gyárban.”

    „A versenyzés benne van a DNS-ünkben, és ez részét képezi annak, hogy folyamatosan új innovációkkal kell előállnunk. Mindig előrébb szeretnénk kerülni, és ezen az úton alapítónk szelleme vezet minket. Nagy célokkal vágtunk neki az idei évnek is, de sajnos közel sem vagyunk olyan versenyképesek, mint azt elvártuk.”

    A két elrontott bokszkiállás után 7. Leclerc a motivációját bizonygatja

  • Egy gondolat folyamatosan ott motoszkált Norris fejében

    Egy gondolat folyamatosan ott motoszkált Norris fejében

    Lando Norris elismerte, volt egy gondolat, ami az elmúlt időszakban folyamatosan ott motoszkált a fejében.

    A brit versenyző 2019-ben csatlakozott a Forma-1-be a McLarennel. Először 2020-ban álhatott dobogóra Ausztriában, majd egy évvel később megszerezte a pole pozíciót Oroszországban. A versenyt is sokáig vezette, ám egy rossz döntés miatt elbukta a futamgyőzelmet.

    Tavaly csak Imolában állhatott a pódiumra, míg idén zsinórban kétszer is átvehette a második helyezettnek járó trófeát. Ugyanakkor a 23 éves versenyző ennél többre vágyik.

    Szerződése 2025 végéig a wokingi istállóhoz köti, ám az elmúlt időszakban több olyan pletyka is felmerült, hogy csapatot válthat. Szóba hozták már a Mercedesszel, a Ferrarival és a Red Bull-lal is, sőt tavaly Christian Horner elismerte, többször le akarták már igazolni a brit pilótát.

    Lando Norris, Christian Horner, McLaren, Red Bull
    Lando Norris és Christian Horner – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám Norris mindig a McLarent választotta, állítása szerint a papaya színű csapattal akar a csúcsra törni. Viszont az alakulatváltás gondolata bekerült a fejébe, és nem tud tőle szabadulni.

    A Sky Sportsnak nemrég őszintén beszélt a gondolatairól a 23 éves versenyző.

    „A McLarennel akarok nyerni, papaya színben szeretnék a dobogó tetejére állni. Bajnokságokat akarok nyerni. De a fejemben ott motoszkál egy gondolat: kitartsak még néhány évig, vagy ideje tovább állni?” – tette fel a kérdést Norris.

    Ám a McLaren javuló formája elcsendesítették a váltással kapcsolatos hangokat a versenyző fejében.

    „Minél több olyan dolgot érünk el, mint az elmúlt hetekben, annál magabiztosabb vagyok azzal döntésemmel kapcsolatban, hogy 2025-ig itt maradok. Bízok abban, hogy együtt érhetjük el a céljainkat.”

  • Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    A nyári szünet kezdetén Nico Hülkenberg és Carlos Sainz jövője kapcsán indultak be a találgatások.

    Belgiumban lezárta a száguldó cirkusz a 2023-as szezon első felét, így négy hetes szünetet tartanak az újabb hajrá előtt. A gyárak két hétig üzemelhetnek és készülhetnek az év második felére, míg a maradék időszakban kötelezően be kell zárniuk.

    A nyári szünet előtt az Alpine szolgáltatott némi átrendeződést, ugyanis Laurent Rossi, Otmar Szafnauer, Alan Perman és Pat Fry távozott a csapattól. Ugyanakkor a pletykák szerint új versenyzőre is szert tehetnek.

    Az olasz média úgy tudja, a Ferrari „segítheti ki akaratán kívül az Alpine-t”.

    A Funo Analisi Tecnica információi szerint a Scuderia már megegyezett Charles Leclerc-rel a folytatás illetően. Ugyan a monacói versenyző kontraktusa csak jövőre jár le, ám a vörösök további évekre maguk mellé kötötték a 25 éves pilótát. Az itáliai lap szerint, két évre írt alá Leclerc, ezen felül 3 éves opcionális hosszabbítást is tartalmaz a kontraktusa.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc és Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mindaddig Carlos Sainz is szeretett volna tárgyalni, de a hírek szerint a spanyol szerződését parkolópályára tette a Ferrari. Előbb a monacói maradását szerették volna bebiztosítani, de ez nemigen tetszett a másik versenyzőjüknek. Sainz nevét már többször is megemlítették Audi F1-es projektje kapcsán, ám az olaszok szerint az Alpine-nál is kiköthet a 28 éves versenyző. A spanyol a hírek szerint olyan szerződést szeretett volna kapni, mint csapattársa, ám a Ferrari vonakodik annak megadásával.

    Az Alpine átrendeződése így visszavezetheti Sainzot egykori csapatához (még a Renaultnál versenyzett a spanyol 2017-ben és 2018-ban), bár ehhez a szerződéshosszabbítás előtt álló Esteban Oconnak és Pierre Gaslynak is lesz egy-két szava.

    Hülkenberg a Red Bullnál vagy az Aston Martinnál?

    Nico Hülkenberg Belgiumban a Red Bull motorhome-ját és az Aston Martin létesítményét is meglátogatta. Természetesen a találgatások itt is azonnal beindultak. Mivel a német versenyző jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, így sokan már Sergio Pérez helyén látták a 36 éves versenyzőt. Helmut Marko szerint csupán azért járt náluk a Haas pilótája, mert együtt utazott a hollanddal.

    Viszont egykori csapatát is meglátogatta a német.

    Timo Glock szerint 2025-ben honfitársa nagyon is versenyben lesz a zöldek egyik üléséért.

    „Szerintem jövőre még a Haasnál fog versenyezni, mivel nincs más lehetősége. Ám utána olyan csapatok radarján lesz, mint az Aston Martin. Mike Krack látta, mire képes Nico az autóval mindenféle felkészülés nélkül. Így mindenképpen rajta kell legyen a listán. Remélem, hogy egy topcsapatnál versenyezhet majd.”

  • Ferrari: Verstappen nem teszi tönkre az F1-et

    Ferrari: Verstappen nem teszi tönkre az F1-et

    Max Verstappen ellenállás nélkül menetel a harmadik vb-címe felé, amit a Ferrari csapatfőnöke nem érez problémának. Szerinte az F1 nem szenved kárt a holland uralmától.

    Legutóbb Belgiumban egy rajtbüntetés után aratott habkönnyű győzelmet a mezőnnyel lassan csak játszadozó holland, akit április vége óta nem győztek le, és az újabb sikerével újabb rekordhoz került karnyújtásra: zsinórban kilenc futamot eddig csak ketten arattak az F1 történetében, Verstappen a nyári szünetben 8-nál jár.

    Frédéric Vasseur azonban nem hiszi, hogy a sportág ettől romba dőlne. „Mindenkinek jobb munkát kell végeznie. Ugyanabban a cipőben jár mindenki: ingadozik a teljesítményünk, és a 2. és a 11. hely között csak egy-két tizedmásodperc a különbség. Max nem teszi tönkre az F1-et” – mondta a futam után.

    „Fantasztikus munkát végez, nekünk egyszerűen jobbnak kell lennünk. Nem panaszkodhatunk Maxra vagy a Red Bullra.” Mint sokunk emlékszik, a 2000-es évek elején a Ferrarinak volt hasonló dominanciája, ami az F1 népszerűségének csökkenéséhez vezetett.

    Már a Red Bullnál is fogadást kötöttek arra, mikor veszi át a vezetést Verstappen

    A Ferrari vezérét megkérdezték arról is, hogy látja, Verstappen vagy a Red Bull érdeme-e inkább a sikersorozat.

    „Lehetetlen megállapítani, a pilóta vagy a csapat tesz hozzá többet a közös teljesítményükhöz. A versenyző segít az autó fejlesztésében és a beállításában, ez is része a teljesítménynek – mondta. – Nagy a különbség a csapattársak között [a Red Bullnál], de ez nem az én problémám, hanem a Red Bullé.”

  • Alonso szerint bármelyik mai csapat legyőzné a 2000-es évek nagyjait

    Alonso szerint bármelyik mai csapat legyőzné a 2000-es évek nagyjait

    Fernando Alonso szerint ma már bármelyik versenycsapat legyőzné a 2000-es évek nagyágyúit.

    A spanyol versenyző 2001-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Aktív évei alatt láthatta a Michael Schumacher-Ferrari sikert, Sebastian Vettel és a Red Bull korszakot is közelről figyelte, sőt a Lewis Hamilton-Mercedes uralmat is testközelből élhette át. Az osztrák istálló azonban most „két hatost dobott”, mivel a szezon eddigi összes versenyét megnyerték.

    Ám az Aston Martin versenyzője, aki 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett a Renault-val úgy véli, hogy a mostani mezőny leggyengébb csapata is le tudná nyomni a 2000-es évek legjobb alakulatait. Alonso az érvelését egy vitathatatlan ténnyel támasztotta alá: azóta rengeteget fejlődött a technika.

    Ugyan a modern kor vívmányai előre viszik a sportágat, és versenyképesebbé és biztonságosabbá teszik a konstrukciókat, viszont olyan előnyöket is biztosítanak a csapatoknak, amit nehéz ledolgozni.

    „Ma már mindent szuperszámítógépek, szimulációk, kifinomult technikai eszközök és szélcsatornák irányítanak. A mai csapatok könnyedén legyőznék a 2000-es évek bármelyik alakulatát. Még legfrissebb csapat is már egy megaistállónak számít” – magyarázta Alonso.