Címke: Ferrari

  • Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Carlos Sainz nagyban hozzájárult vasárnap a szerződéshosszabbításához, addig Charles Leclerc küszködik az autójával.

    A spanyol versenyző Monzában is megszerezte a pole pozíciót, sőt 16 kör erejéig még a versenyt vezette. Ám akkor még Max Verstappen és a Red Bull visszavette az uralmat. Szingapúrban viszont fordult a kocka, a Bikák szenvedtek, míg a Ferrari továbbra is jó teljesítményt nyújtott a 29 éves pilótával.

    Tegnap a Scuderia versenyzője szerezte meg a győzelmet, és ezzel egy jókora löketet adott a szerződéshosszabbításának. A vörösök első sorban a monacói kontraktusára koncentráltak, de könnyen lehet, hogy Sainz teljesítmény felrúgta a hierarchiát, és ugyanolyan fontossá tette a maradását, mint Leclerc.

    A versenyt követően a spanyol elmagyarázta, mi vezetett odáig, hogy jobban kezdte a második szezont csapattársánál:

    „A nyári szünet során mindig több időnk van arra, hogy találkozzunk a mérnökökkel, és megbeszéljük mi vált be, és mi az ami nem működik. Ezért is léphettünk előre az elmúlt versenyeken, és remélhetőleg az év végéig sikerül megőriznünk ezt a formát. Szeretnénk az elkövetkezendő szezont versenyképesebb autóval kezdeni” – nyilatkozta Sainz.

    Leclerc elismerte, hogy a szezon második felében küszködött az autójával, és egyelőre nincs meg az összhang közte és versenygépe között. Mindaddig Frédéric Vasseur az „elszabadult” spanyolt dicsérte, akinek hozzáállása más, mint a monacói:

    „Nem vagyok meglepve azon, hogy Carlos (Sainz) milyen jól vezetett itt, az összes edzésen a legjobbak között volt. Nem hiszem, hogy van olyan versenyző, aki az utolsó 10 kört okosabban menedzselte volna. A hétvégére való mentális felkészülést jobban csinálja, de a fő különbség a két versenyző között az, hogy Sainz már az első szabadedzés első körétől ott van. Ez sokat, segít, de apró részletekről beszélünk az attitűdjük tekintetétben.”

  • Sainz nem akart a Red Bull sorsára jutni, testével védte a trófeát (videó)

    Sainz nem akart a Red Bull sorsára jutni, testével védte a trófeát (videó)

    Carlos Sainz nagyon gyorsan kapcsolt a futam után is, így még egy esetleges baleset előtt felkapta a trófeát.

    Az intelligens versenyzést prezentáló spanyol megérdemelten szelte át először a célvonalat, így megtörte a Red Bull egyeduralmát az idei szezonban. Egykori csapattársát „maga után húzva” a McLarennek is biztosította a második helyet, míg a frissebb gumikon autózó Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.

    A 29 éves versenyző még a verseny után is előre gondolkodott, ugyanis a csapatünneplés közepette testével védte megszerzett trófeát. A közös kép elkészítése után pukkantak a pezsgős üvegek, és szinte mindenki szaladt a Ferrarinál. Sainz okosan előbb felkapta a kupát, és ölelve futott az alkoholtartalmú ital elől.

    A spanyol tanult a Red Bull hibájából, ugyanis az osztrák istálló Belgiumban az ünneplés során „törte el” Max Verstappen díjját. Ám szerencsére a a Spa-ban kapott trófeát össze tudta rakni a csapat.

    Zsinórban a második hétvégén tört darabokra a Red Bull trófeája

  • Leclerc nem élvezte, de elfogadta Sainz segédjének a szerepét

    Leclerc nem élvezte, de elfogadta Sainz segédjének a szerepét

    A jó csapatmunkát kulcsfontosságúnak tartotta Charles Leclerc ahhoz, hogy a Ferrari Carlos Sainz révén meg tudta szerezni idei első futamgyőzelmét a Szingapúri Nagydíjon. A monacói tudja, magában kell keresnie annak okát, hogy miért nem lehetett ő a vasárnapi kedvezményezett.

    Leclerc egyedüliként a lágy keverékű gumikon kezdte meg a versenyt a rajtrács harmadik helyéről, amivel sikerült is megvalósítania a Ferrari reményét, vagyis elcsente a második pozíciót George Russell elől a startnál. A Mercedes azonban hamarosan felismerte, hogy a Ferrari kész beáldozni a csapattársától szándékosan néhány másodperccel leszakadó monacói pilóta eredményét Sainz stabilabb vezetése érdekében, erről a fejleményről pedig a mérnöke tájékoztatta is Russellt.

    Leclerc végül tisztes távolságban a negyedik helyen ért célba a dobogón végző hármas mögött, és a Sky Sportsnak nyilatkozva el is ismerte, hogy a rajttól kezdve csapattársa érdekében kellett dolgoznia – amit végül csak az első etapban tudott megtenni.

    Sainz törte meg a Red Bull uralmát, miután Russell falba tette a Mercedes csodataktikáját

    „Tudtam, hogy ez a verseny nehéz lesz számomra, mivel az első etapom arról szólt, hogy próbáljam védeni Carlost, kicsit leszakadva tőle. Aztán a biztonsági autó miatt egyszerre kellett kiállnunk, de nekem várnom kellett a forgalom miatt, így három helyezést is buktam, ami eléggé visszavetett minket. Küszködtem a gumikkal is, és tudtam, hogy onnantól kemény verseny vár rám” – mondta Leclerc.

    „De az első etap szép csapatmunka volt, az pedig rajtam múlt, hogy szombaton nem végeztem elég jó munkát, amivel elérhettem volna, hogy ma másmilyen helyzetben legyek.”

    Sainz győzelmével a Ferrari lett az a csapat, amelynek sikerült megállítania a Red Bull idei sikersorozatát, ráadásul a Scuderia elkerülte, hogy 2020 és 2021 után nem sokkal egy újabb szezont kelljen nyeretlenül zárnia. Leclerc azért elismerte, bánja, hogy nem neki sikerült visszajuttatnia a Ferrarit a dobogó tetejére.

    „Sokat jelent számunkra ez a siker, különösen annak fényében, hogy mennyit dolgoztunk azon, hogy javuljon a teljesítményünk a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon. Egyúttal persze a csalódottságomat sem tudom elrejteni, hiszen szerettem volna jobb eredménnyel zárni, de ez nagyrészt a tegnapi eredményemen múlt. De végül sikerült jól kiviteleznünk a versenyt, hiszen Carlos megszerezte a győzelmet, ami nagyszerű jutalom az egész csapatnak” – mondta a monacói, aki továbbra is a hatodik helyen áll az egyéni tabellán, ám immár 19 pontos hátrányban a karrierje második győzelmét szerző Sainz mögött.

  • A Ferrari pilótái elmondták a véleményüket az esetleges csapatutasításról

    A Ferrari pilótái elmondták a véleményüket az esetleges csapatutasításról

    A Ferrari még soha nem állt olyan közel az idei Forma-1-es szezonban a győzelemhez, mint most Szingapúrban. Carlos Sainz a pole-pozícióból indulhat majd, és mivel Charles Leclerc mögüle indul a 3. rajtkockából, így akár csata is alakulhat majd ki közöttük vasárnap. A Ferrari pedig jobban járna, ha ez nem történne meg, és ennek érdekében készek lesznek csapatutasítást bevetni.

    Az olasz istállónál mindig is problémát jelentett az, amikor a spanyol és a monacói egymás mögött haladtak egy verseny során. Az esetek többségében a csapatvezetők nem avatkoztak közben, de idén másképp lehet a helyzet.

    Sainzé a pole Szingapúrban, a Red Bullok már a Q2-ben búcsúztak

    Ugyan Monzában egy nagyon parázs harcot láthattunk Leclerc és Sainz között, most Szingapúrban sokkal nagyobb esélyük lesz a győzelemre. A két Red Bull ugyanis már a Q2-ben kiesett, ami miatt Max Verstappen a 11., Sergio Pérez pedig csak a 13. helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását.

    „Biztos vagyok benne, hogy a pálya karakterisztikájából adódóan nem fogunk tudni majd olyan kerék a kerék elleni csatát vívni, mint azt Monzában tettük – nyilatkozta Sainz az időmérő edzést követően.

    „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy legyőzhessük a Mercedeseket, és hogy kettős győzelmet szerezzünk. Ennek érdekében pedig a csapat nagy valószínűséggel az eredményt fogja előnyben részesíteni.”

    Leclerc egyetértett a csapattársával, és azt is hozzátette, hogy szerinte is csapatutasítást fog alkalmazni a Ferrari, ha esetleg nyomás alá kerülnének a Mercedes által.

    „Ha mindenki mögénk kerül, akkor nagyon bízom abban, hogy fixek lesznek a pozícióink – ismerte el a monacói versenyző. – Ez nyilvánvalóan a csapaton múlik majd, de természetesen azt fogjuk tenni, amire utasítanak minket.”

    A Mercedeseken kívül a Red Bullokra is figyelnie kell majd a Vörösöknek, mert az is benne lehet a dologban, hogy Verstappenék nagyon gyorsan átrágják magukat a mezőnyön, és akkor már közvetlenül a Ferrarik mögött lennének. A Scuderia szempontjából ezért is lesz különösen fontos a megfelelő taktika alkalmazása.

    Russellnek taktikai előnye lesz a futamon, de Sainz így is győzelemre készül

  • Sainz tovább szárnyalt, Verstappen ismételten panaszkodott  – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Sainz tovább szárnyalt, Verstappen ismételten panaszkodott – ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Ferrari pilótája, Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj időmérője előtt. A spanyol pilóta ott folytatta, ahol abbahagyta, és az is jó hír lehet a számára, hogy Max Verstappen továbbra sem volt elégedett a Red Bulljával.

    Az utolsó gyakorlás körülményeiből nem szabad túl sok mindent levonni, mivel azt még szingapúri idő szerint késő délután, napnyugta előtt rendezik meg. Ettől függetlenül a versenyzők előszeretettel futnak ilyen körülmények között is időmérős szimulációkat, mert ez az utolsó lehetőségük, hogy az időmérő előtt a határon autózhassanak a Marina Bay betonfalai között.

    Lassú a Red Bull, a Ferrari parádézik Szingapúrban

    Az első komolyabb próbálkozások után a tegnap szenvedő Max Verstappen és Carlos Sainz állt az első két helyen. Mindketten a közepes keverékű Pirelliken mentek be 1:34.0 alá, 4 tizedmásodpercet adva ezzel a mögöttük lágy keveréken autózó George Russellnek. Nem sokkal később Charles Leclerc is javított, 3 ezredmásodpercre került Verstappentől.

    Nem sokkal később Sainz a közepeseken 1:33.195-öt ment, amivel visszavette a vezetést. A spanyol pilótának nagyon jót tett az Olasz Nagydíjon szerzett pole-pozíciója és dobogós helyezése. A belső kamerás felvételeket is tanulmányozva pedig jól látszik, hogy egyre kényelmesebben érzi magát az SF23 volánja mögött. Ugyan a két Mercedes meg tudta előzni őt a lágyakon, Sainz mindenképpen esélyes lehet az első rajtkockára.

    20 perccel a vége előtt kezdődtek meg az időmérős szimulációk, és Russell azonnal 1:32.364-re tudott javítani. A brit azonban nem sokáig örülhetett, mert Lando Norris rövid időn belül 61 ezredmásodperccel meg tudta előzni őt. A felfelé váltásaival elégedetlen Max Verstappen nagy meglepetésre több, mint fél másodpercet kapott Carlos Sainztól, aki egy 1:32.065-tel vette vissza a vezetést Norristól. Leclerc jó körön volt, de az utolsó szektorban való hibái miatt csak a 4. leggyorsabb időt érte el.

    Sainztól már senki nem tudta elvenni az első helyét, még annak ellenére sem, hogy Russell mindent bevetett, de 69 ezredmásodperccel így is lassabb volt a spanyolnál. Verstappen Red Bullján pedig hiába módosítottak a szerelői, így is csak a 4. helyen lett rangsorolva, 3 tizedmásodpercet kapva a 2022-es Brit Nagydíj győztesétől.

    A Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Ködidő
    1
    C. Sainz
    Ferrari 1’32.065
    2
    G. Russell
    Mercedes +0.069
    3
    L. Norris
    McLaren +0.238
    4
    M. Verstappen
    Red Bull Racing +0.313
    5
    C. Leclerc
    Ferrari +0.316
    6
    L. Hamilton
    Mercedes +0.470
    7
    O. Piastri
    McLaren +0.665
    8
    S. Perez
    Red Bull Racing +0.719
    9
    N. Hülkenberg
    Haas +0.831
    10
    Y. Tsuonda
    AlphaTauri +0.880
    11
    K. Magnussen
    Haas +0.905
    12
    E. Ocon
    Alpine +0.914
    13
    F. Alonso
    Aston Martin +0.986
    14
    L. Stroll
    Aston Martin +1.061
    15
    P. Gasly
    Alpine +1.286
    16
    L. Lawson
    AlphaTauri +1.292
    17
    A. Albon
    Williams +1.305
    18
    V. Bottas
    Alfa Romeo +1.475
    19
    G. Zhou
    Alfa Romeo +1.572
    20
    L. Sargeant
    Williams +1.643
  • Így élte meg Leclerc a Ferrari lehengerlő pénteki napját

    Így élte meg Leclerc a Ferrari lehengerlő pénteki napját

    A Ferrari az Olasz Nagydíjon megszerzett lendületét képes volt továbbvinni Szingapúrba is. Ezt az olasz istálló remekbe szabott pénteki eredményei is mutatják, ugyanis Carlos Sainz és Charles Leclerc mindkét edzésen képes volt kisajátítani az első két helyet. Ilyen jó kezdésre pedig még a monacói pilóta sem számított.

    Leclerc már az első edzésen képes volt remekelni az SF23-mal a Marina Bay-ben, és rögtön meg is tudta nyerni azt, közvetlenül a csapattársa előtt. Délutánra azonban fordult a kocka, akkor ugyanis a spanyol 18 ezredmásodperccel gyorsabbnak bizonyult az 5-szörös futamgyőztes monacói kollégájához képest.

    Lassú a Red Bull, a Ferrari parádézik Szingapúrban

    Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az SF23 eddig nem remekelt a Szingapúrhoz hasonló a pályákon, a Ferrari pénteki napon mutatott formája bombameglepetésnek számít. Amennyiben képesek lesznek tartani ezt a tendenciát, a mostani hétvégén akár még a Red Bull idei győzelmi sorozatának is véget vethetnek.

    Max Verstappen és Sergio Pérez ugyanis már az első edzésen sem brillírozott, és délutánra sem voltak képesek feljavulni: csak a 7. és a 8. helyet tudták megszerezni. Ebből kifolyólag Leclerc is meglepődött a Ferrari lehengerlő formája okán, de még nem inna előre a medve bőrére.

    „Igen, abszolút meglepett minket a mai nap, de nem szabad túlságosan elragadtatni magunkat – véli Leclerc, aki az Olasz Nagydíjon rendkívül kiélezett csatát vívott a csapattársával a futam utolsó köreiben. – Ez még csak a pénteki nap, és arra számítunk, hogy a többiek inkább szombatra tartogatják magukat.”

    „Amint mondtam, nem ragadtathatjuk el magunkat, de azt is ki kell jelenteni, hogy ez kezdésnek egyáltalán nem volt rossz a részünkről. Most magunkra kell koncentrálnunk, és remélhetőleg képesek leszünk szombaton is megismételni ezt a fajta teljesítményt.”

    Sainz az edzés után a rendkívül gyors teljesítményváltozást emelte ki a szingapúri helyszín kapcsán. A Red Bull rossz formáját látva a Mercedes 2015-ös hétvégéje ugrik be, amikor ugyanis a brackley-i istálló kiemelkedett a mezőnyből, de a szóban forgó hétvégén szenvedtek, és még a dobogóra sem tudtak felférni. Mivel a mezőny még csak a pénteki napon van túl, ezért még nem lehet kijelenteni, hogy a Bikák is pont így fognak járni.

    A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

  • A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz érte el, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy feltérképezzék a módosított vonalvezetést. Lando Norris az élre került, míg Max Verstappen a harmadik helyig tornászta fel magát az első percekben. Mindaddig Guanyu Zhou füstszagra panaszkodott csapatának.

    A holland pilóta a túlkormányzottságra panaszkodott, míg mexikói csapattársa jelentette, túl alacsonyan ül az autóban.

    Charles Leclerc vette át a keménykeverékű abroncsokon a vezetést Norristól, aki a lágyabb gumikon birtokolta addig a pozíciót.

    A legtöbb változtatást az AlphaTauri és a McLaren eszközölte. A wokingiaknál a fejlesztéseket egyelőre csak a brit pilóta kapta meg, Oscar Piastri a következő versenyen próbálhatja ki az újításokat.

    Fél óra elteltével Lando Norris állt az élen Pierre Gasly és George Russell előtt. Mögöttük a negyedik helyre Kevin Magnussen ugrott fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton fért be.

    A sárga zászló is előkerült, ugyanis a kettes szektorban egy varánusz nézte meg magának a mezőnyt. Verstappen a 2016-os eset után ismét találkozott egy „gyíkkal” és jelezte, a mostani kisebb volt, mint a korábbi társa. Mérnöke úgy reagált, hogy Godzillának gyermeke ezekszerint gyermeke lett. Norris egyenesen sárkánynak nevezte a vendéget.

    A lágykeverékű abroncsokon magára talált a Ferrari, és mindkét versenyzőjével az első két helyre került. A sárga zászló újfent előkerült, csakúgy mint a varánusz, akinek nagyon megtetszett a száguldó cirkusz. Társa szereplését megirigyelte egy másik példány is, legalább is George Russell szerint egy újabb egyed nézegelődött.

    A leggyorsabb köridőt végül Charles Leclerc autózta, így ő lett a leggyorsabb az első szabadedzésen Carlos Sainz és Max Verstappen előtt. A negyedik pozícióba Lando Norris került, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda és Esteban alkotta az első 10-et.

  • Leclerc nem akar hiú ábrándokat kergetni: talán az időmérő szoros lesz

    Leclerc nem akar hiú ábrándokat kergetni: talán az időmérő szoros lesz

    Ugyan Charles Leclerc a legutóbbi években megszerezte a pole pozíciót Szingapúrban, ám idén nem számít ilyen bravúrra.

    Monzában jól ment a Ferrari, és a Red Bull-lal harcolva küzdöttek a dobogós helyezésekért. Ám a városállamban már nem lesz könnyű dolga a vörösöknek. Papíron a magasabb leszorítóerőt generáló pályákon szenved a Scuderia, és ettől tart a monacói is. Ám az időmérőn véleménye szerint még kerülhetnek jó pozícióba.

    „Jó azt olvasni, hogy esélyünk lehet, de én ezt nem veszem be. Szerintem a Red Bull lesz a legerősebb a hétvégén, főleg a verseny napján. Az időmérő talán szoros lesz, de lehet, hogy nem. Mindazonáltal, nem tudjuk mi lesz. Ilyen magas leszorítóerővel rendelkező pályán, mint amilyen Szingapúr is, jobban fogunk küzdeni, mint Monzában. Nem hinném, hogy bármi fenyegetést jelentenénk a Red Bullra. Egyszerűen ők lesznek a legjobbak” – magyarázta Leclerc.

    A 25 éves versenyző jobban kifejtette, miért gondolja azt, hogy Szingapúrban szenvedni fognak:

    „Monza egy alacsony leszorítóerővel rendelkező pálya, és tudjuk, hogy olyan körülmények között jól megy az autónk. Épp ezért gondolom azt, hogy Szingapúrban más lesz a helyzet.”

  • Massa visszavágott az F1 egykori urának: fél, milyen csontvázak esnek ki még a szekrényből

    Massa visszavágott az F1 egykori urának: fél, milyen csontvázak esnek ki még a szekrényből

    Felipe Massa is értesült Bernie Ecclestone legutóbbi nyilatkozatáról, így nem volt rest szinte azonnal visszavágni.

    A brazil versenyző idén indított hadjáratot a Forma-1 és az FIA ellen a 2008-as bajnokság kapcsán. Egy ponttal maradt le a bajnoki címről a 42 éves ex-pilóta, pedig pár kanyarig az év legjobbjának érezhette magát. Az utolsó pillanatban előzte meg Timo Glockot még a McLarennél vitézkedő Lewis Hamilton, így az elegendő pontot összegyűjtve ünnepelhetett.

    Ám abban az évben történt egy csalás is, amiről 2019-ben szerzett tudomást a nagyérdemű. Az első Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. szándékosan ment a falnak, hogy a csapat így hozza előnyös helyzetbe Fernando Alonsót. Az F1 egykori ura elárulta év elején, ő és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) előbb szereztek tudomást az esetről. A vezetők már 2008 végén tudták, hogy mi történt, ám az FIA gála után már nem változtathattak az eredményen.

    Ezt az elismerést használta fel Massa, és „háborút indított” a sportág ellen. Ügyvédi csoportja már hivatalosan felhívta a perre az érintettek figyelmét, és figyelmeztették őket arra is, hogy nem módosíthatják vagy semmisíthetik meg az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat.

    Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, és Hamilton igazán perelhetett volna

    Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, csupán az elismerésért járó pénzt szeretné bezsebelni. Ezt a felvetést a brazil nagyon gyorsan elutasította.

    „Ecclestone csak az után döntött úgy, hogy mond valamit, miután látta az ügyünk komolyságát és azt, hogy nem fogjuk otthagyni ezt a szégyenfoltot a Forma-1-en. Valószínűleg attól fél, hogy mik derülhetnek még ki a per során. Ám nem ez a fontos, már többször hangoztattuk, hogy a trófea számít. Folytatjuk a küzdelmet az igazságunkért” – nyilatkozta Massa.

  • Nagy hibát követett el a Ferrari, mikor nem tartotta vissza Binottót?

    Nagy hibát követett el a Ferrari, mikor nem tartotta vissza Binottót?

    Gerhard Berger szerint szarvashibát követett el a Ferrari, mikor a technikai részleg élére nem tette vissza Mattia Binottót.

    2022 végén döntött úgy a Scuderia, hogy elengedi a svájci-olasz vezetőt, akinek a nyakába varták az elmúlt szezonok sikertelenségét. Az 53 éves korábbi csapafőnök 2019-ben vette át az istálló irányítását, azelőtt a motorrészleg vezetőjeként tevékenykedett a vörösöknél.

    Ugyan Binotto mérnöki kvalitásait sokan elismerték, ám vezető képességei nem voltak elegendők ahhoz, hogy az egész csapatot a nyakába vegye.

    Frédéric Vasseur, Ferrari
    Gerhard Berger a technikai oldal részére Mattia Binottót, a sportpolitikaira Frédéric Vasseurt tette volna –  Fotó: Bertusz Dávid / TRP Media

    Ám az osztrák ex-versenyző úgy véli, működő struktúra lett volna, ha Binottót a technikai részleg élére teszi a Ferrari, míg Frédéric Vasseur megkapja a csapatfőnöki státuszt.

    „Elég nehéz megítélni a formájukat, nagyon ingadozó. Korábban már említettem, hogy én megtartottam volna Binottót a technikai oldalon, Vasseurt meg a sportrészre tettem volna. Megpróbáltam volna megosztani a munkát kettőjük között, így nem egy személy vállait nyomta volna a teher. Manapság nagyon összetett egy csapat, és az, hogy mitől lehet valaki sikeres a Forma-1-ben. Egy személy már nem tud mindent irányítani. Viszont ők döntöttek így, és talán nem olyan gyorsak, mint tavaly. Talán egy kicsivel kevesebb hibát követnek el, vagy nem, nem tudom. Ám az eredmény eléggé hasonló, és ez nem elég ahhoz, hogy legyőzzék a Red Bullt. Ugyanakkor ott van mellettük a Mercedes, a McLaren és az Aston Martin is. 5 csapat is harcolhatna a bajnoki címért” – nyilatkozta Berger.