Címke: Ferrari

  • Schumacher és Vettel sorsára jutott Leclerc, de titkolja, miért

    Schumacher és Vettel sorsára jutott Leclerc, de titkolja, miért

    A Ferrari és a versenyző is tudja, miért esett ki a felvezető körben Charles Leclerc, de nem hajlandók részleteket elárulni.

    Rögtön a felvezető körben kiesni egy versenyről mindig kellemetlen, pláne a 2. helyről. Leclerc átélte ezt Brazíliában, így nem tudni, mire ment volna a dobogóért vívott csatában Lando Norris, Fernando Alonso és Sergio Pérez ellen.

    A Ferrari pilótája azt nyilatkozta, hogy nem azon a területen kell keresni a hibát, ahol gondolnánk. „Elromlott a kormánykerék, aztán biztonsági okból kikapcsolt a motor. A hátsó kerekek beakadtak, kipördültem, már nem tudtam irányítani az autót” – mondta.

    „Úgy éreztem, a hidraulikarendszer hibásodott meg, de miután beszéltem a mérnökökkel, már nem ez a benyomásom. Tudjuk, mi volt a baj, de nem akarok részletekbe belemenni. „Próbáltam újra megmozdítani a kocsit, mert nem sérült meg, az első szárnyat leszámítva. 15 másodpercre visszajött a hidraulika, de aztán ugyanaz megtörtént, leállt a motor.”

    A Ferrarinál van múltja a felvezető körös kieséseknek: 1996-ban Franciaországban Michael Schumacher az 1., 2016-ban Bahreinben Sebastian Vettel a 3. pozícióból hullott ki még a rajt előtt, mindketten motorhibát szenvedtek. Azért Leclerc kipördülése a műszaki hiba tudatában kevésbé volt kínos, mint Alain Prosté, aki az 1991-es imolai felvezető körben pördült ki (a 3. helyről) a vizes aszfalton és fulladt le. Emellett 2002-ben két alkalommal Rubens Barrichello a rajtkockát sem tudta elhagyni a felvezető körre. (Beugorhat 2017-ből Kimi Räikkönen esete is Malajziából, de az ő kocsiját már a rajtrácsról letolták.)

    A másik Ferrarival Carlos Sainz a 6. helyen végzett, így a maranellóiak picit közelebb léptek a Mercedeshez a konstruktőri tabellán. Leclerc értékes pontokat szerzett volna a csatában, ezért a Ferrarinak még sokba kerülhet a kiesése.

  • Ezt gondolja Leclerc a Ferrari versenytempójáról

    Ezt gondolja Leclerc a Ferrari versenytempójáról

    Charles Leclerc-t még mindig meg tudja lepni a Ferrari idei autója. A monacói pilóta ezúttal azon csodálkozott, hogy mekkora különbség van az SF-23 egykörös és versenytempója között, miután szenvedett az interlagosi sprinten.

    Leclerc a 7. helyről kezdte meg a 24 körös sprintet, és az 5. pozícióban lett rangsorolva a leintéskor. Ez szép és jó, azonban a hátránya 28 másodperc volt az első helyet megszerző Max Verstappennel szemben, Lando Norristól pedig 24 másodperccel maradt el. Mondani sem kell, hogy Leclerc nem volt teljes mértékben elégedett a Ferrari szombaton mutatott formájával.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    „A versenytempó annyira nem volt rossz, ha a Mercedeshez viszonyítjuk a dolgokat – árulta el az ötszörös futamgyőztes monacói versenyző. – Ha már a McLaren nézzük, akkor ez nem igaz, mert Norris nagyon gyors volt, és a Red Bullokra is igaz ugyanez az állítás.”

    „Nagyon sok munkát kell még elvégeznünk a versenytempó tekintetében, mert valami egyértelműen hiányzott. Nem fér a fejembe, hogy az időmérőn jók vagyunk és a futamon már nem vagyunk sehol sem. Ez az első számú cél a számunkra rövid és hosszú távon is, szóval erre kell koncentrálunk.”

    A Ferrari dolgát a rossz versenytempó mellett az is megnehezítette, hogy az autójuk túlmelegedése miatt az egyenesekben hamarabb le kellett venniük a gázról a lábukat. Emiatt Leclerc-t végül majdnem Yuki Tsunoda is el tudta kapni, de a monacói jól védekezett, és maga mögött tudta tartani japán riválisát.

  • Ütköző Ferrarik, bajnok Kubica és győztes női csapat a WEC korszakzáró futamán

    Ütköző Ferrarik, bajnok Kubica és győztes női csapat a WEC korszakzáró futamán

    A bahreini 8 órás versennyel ért véget a Hosszútávú Világbajnokság hétfordulós 2023-as szezonja. A csúcskategória vb-címének sorsa már az első kanyarban megpecsételődött, miközben a két másik géposztály búcsúfutamát teljesítette.

    Az már az előző, fuji forduló után szinte bizonyossá vált, hogy a Toyota két egysége küzd meg a WEC idei összetett bajnoki címéért. A Le Mans-győztes #51-es Ferrarinak már csak matematikai esélye maradt, hiszen a legfontosabb verseny kivételével az összes többit a Toyota nyerte a szezonban.

    A #7-es Toyota legénységének (Kobajasi, López, Conway) is szerencsés körülményekre lett volna szüksége ahhoz, hogy átugorja a tabellán 16 ponttal előtte álló #8-ast (Buemi, Hartley, Hirakava) – hiába volt 4:1 a futamgyőzelmi arány közöttük a #7-es javára, Kobajasiék esélyét a duplapontos Le Mans-i 24 órásról való kiesés megpecsételte.

    Ráadásul a bahreini rajtnál is a #7-es autót érte utol a balszerencse, amikor Earl Bamber Cadillecje kiforgatta a Mike Conway által vezetett autót, ami így a mezőny végére esett, távol a győzelem esélyétől.

    Bár a pilóták ezt követően remek etapokat összerakva visszaküzdötték az egységet a második helyre, a #8-as autó győzelmét semmi nem veszélyeztette, így Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Rio Hirakava triója megvédte tavalyi világbajnoki címét. A svájci és az új-zélandi pilóta negyedszer, a japán másodszor ülhetett fel a WEC trónjára.

    A futam harmadik helyén az #50-es Ferrari ért be, de csak miután két órával a leintés előtt lezavart egy hajmeresztő, két koccanással is járó csatát az #51-es testvérautóval, amely hideg gumikon éppen a bokszkiállásáról érkezett.

    https://twitter.com/0mrg/status/1720850154985816340

    Az LMP2-ben 33 pontos hátrányt kellett volna ledolgoznia a Le Mans-győztes Inter Europolnak a WRT #41-es egységével szemben, amely azonban ellenállhatatlan volt vasárnap és a kategória 10. rajthelyéről aratott győzelmet. Az LMP2-es kategória ezzel búcsúzik a WEC-től, jövőre már csak Le Mans-ban nevezhetnek ilyen autók, a géposztály utolsó bajnokai pedig Robert Kubica, Louis Delétraz és Rui Andrade lettek.

    Szintén véget ért a WEC-korszak a GTE Am kategória számára, viszont tette azt egy régóta várt nagy beteljesüléssel, hiszen először tudott itt nyerni az Iron Dames Porschéja, vagyis a három női pilótát a soraiban tudó csapat Sarah Bovyval, Michelle Gattlinggal és Rahel Freyjel.

    A kategória bajnoki címét már korábban bebiztosította a Ben Keating, Nicky Catsburg és Nicolas Varrone vezette Corvette.

    2024-re a Hypercar kategória természetesen marad, sőt új résztvevőkkel bővül, mellettük pedig az LMGT3-as kategória érkezik.

    https://twitter.com/FIAWEC/status/1720904117164425476

  • Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    A tegnapi sajtótájékoztatón Felipe Massa ügye is előkerült, ám a versenyzők ugyanúgy reagáltak a témára.

    A brazil ex-pilóta Bernie Ecclestone év eleji nyilatkozata után úgy döntött megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét. Az ügyvédi csapatot felfogadó 42 éves egykori versenyző az első Szingapúri Nagydíj eredményét semmisítettné meg, mivel köztudott, hogy csalás történt a versenyen.

    Nelson Pique Jr. szándékosan csapta falnak autóját főnökei parancsára, hogy így kedvezzenek a csapat másik versenyzőjének, Fernando Alonsónak. A spanyol meg is nyerte a futamot, míg a Ferrari pilótája elrántotta a tankolócsövet, és a mezőny hátsó traktusában ért célba.

    Massa mikor tudomást szerzett arról, hogy a Forma-1 egykori ura és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már 2008 végén értesültek a csalásról, de nem tehettek semmit, dühbe gurult. A díjátadás után már nem változhat a világbajnokság sorrendje, ám a brazil bizakodva és támogatást kérve harcol tovább az igazáért.

    Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    November 15-ig adott határidőt az FIA-nak és az F1-nek, hogy reagáljanak a kérésére. Amennyiben nem érkezik semmilyen válasz, úgy Massa bíróságra viszi az ügyet.

    A Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a jelenlévő versenyzőket is megkérdezték, mi a véleményük a brazil szélmalomharcáról. Két rövid válasz született:

    „Nekem nincs véleményem” – hangsúlyozta ki Carlos Sainz.

    Lewis Hamilton, aki 2008-ban szerezte meg első világbajnoki címét, a következőket felelte:

    „Őszintén nem foglalkozom ezzel, így nem igazán van véleményem” – tette hozzá a brit.

    Addig a többiek nem kívántak nyilatkozni és várták a következő kérdést.

  • Norris felzárkózása Alonso egyik briliáns győzelmére emlékeztette a McLaren vezetőjét

    Norris felzárkózása Alonso egyik briliáns győzelmére emlékeztette a McLaren vezetőjét

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke nagyon elégedett Lando Norris felzárkózásával, sőt még Fernando Alonso egyik győzelme is felrémlett benne a futam alatt.

    Az időmérőn már a Q1-ben kiesett a brit versenyző, így vasárnap a mezőny végéről kezdhette meg a futamot. Jó versenytempót mutatva viszonylag gyorsan felzárkózott, a piros zászlós megszakítás előtt már a 10. helyen autózott. Az újraindításnál a 23 éves versenyző visszaesett, így kezdhette előről az előzgetést. A 14. pozícióból végül az 5. helyre ért fel, ezzel értékes pontokat szerezve a wokingiaknak.

    Az olasz csapatvezető úgy véli, Norris teljesítménye hasonlóan jó volt Fernando Alonso 2012-es valenciai sikeréhez, mikor a spanyol átviharzott a mezőnyön és megnyerte a Ferrarival a versenyt. Stella akkor még a kétszeres világbajnok versenymérnökeként követte az eseményeket.

    „Ennyi előzést bemutatni Mexikóban, egy olyan pályán ahol szinte lehetetlen ezt véghez vinni. Mindeközben az erőforrás hőmérsékletére kell figyelni, és szinte be kell vitorlázni a kanyarokba… teljesen lenyűgözött. Egy versenyző legjobb teljesítményének a részese lehettem. Azonnal a 2012-es valenciai verseny jutott eszembe, ahol a 11. helyről indulva nyertük meg a futamot. Volt egy kis csalódottság az időmérő után, ám a verseny előtt nem gondoltam volna, hogy ennyit fog Lando előzni. Én a pozitívumokat emelem ki ezekből a versenyhétvégékből, és remélem, hogy otthon a csapat és a szurkolók is ugyanazt az üzenetet kapták, mint mi. Nem adjuk fel. Versenyképesek vagyunk, de jobb munkát kell végeznünk a hétvégék során – nyilatkozta a Racingnews365.com előtt Stella.

  • A Ferrari tudta, hogy pünkösdi királyságuk lesz az élen

    A Ferrari tudta, hogy pünkösdi királyságuk lesz az élen

    Mexikóban a Ferrari úgy szerezte meg az első rajtsort, hogy arra egyáltalán nem számított, de utólag elmondta Sainz, hogy nem számítottak győzelemre.

    Max Verstappen már a rajtnál kilőtt és az élre állt, Lewis Hamilton pedig a stratégiájával ugrotta át Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot. Utóbbi úgy véli, a Ferrari nem várt mást, nem ringatta magát abba a hitbe, hogy megőrizhetik a vezető pozíciót.

    „Max és Lewis tempóját látva, csak idő kérdése volt, hogy mikor lépnek elém. Egyszerűen sokkal jobb volt a versenytempójuk, számítottunk rá a futam előtt, hogy van még tempó a tarsolyukban. Nekünk pedig az autó hőmérsékletére kellett vigyáznunk” – mondta a verseny után.

    „A közepes gumin furcsa etapot mentem, küszködtem az első gumival, ami szinte már a felvezető körön szemcsésedett. Ezt meg kell vizsgálnunk. A kemény gumin meg egyszerűen mentünk egy adott tempót.”

    Még az ág is húzza a Ferrarit: Sainz rosszul érezte magát, Leclerc foga még mindig fáj

    Versenyen (vasárnap) eddig csak egyszer győzték le a Red Bullt idén, pont Sainz nyert Szingapúrban. Charles Leclerc a hivatalos sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a Ferrari autójával alapvető probléma, hogy

    „Nagyon jó tempót megyünk az időmérőkön, de az autónk még nem elég erős a győzelmekhez. Arra összpontosítunk, hogy jövőre jobbak legyünk vasárnaponként” – mondta.

    Leclerc 3., Sainz 4. lett Mexikóban. Három futammal a bajnokság vége előtt a Ferrari 22 pont hátrányból követi a Mercedest a konstruktőri tabella 3. helyén.

  • Sainz reagált Russell panaszáradatára: Ő csinálja ezt a leggyakrabban

    Sainz reagált Russell panaszáradatára: Ő csinálja ezt a leggyakrabban

    Carlos Sainznak nem igazán tetszett, hogy George Russell folyamatosan próbálta felnyomni őt a versenyigazgatónak a futam alatt.

    A Mercedes 24 éves versenyzője a Mexikóvárosi Nagydíj alatt 12 körig spanyol riválisát üldözte. A rádión keresztül a brit pilóta sűrűn szólt a csapatának, és a versenyigazgatónak, hogy többször vált irányt fékezés után az ellenfele. A Ferrarinak így figyelmeztetnie kellett Sainzot, aki továbbra is kitart amellett, hogy semmi rosszat nem csinált.

    „Közvetlenül a fékez előtt egyszer váltottam irányt, ezt a szabályok meg is engedik. Fékezés közben nem mozoghatsz, de a fékezés előtt egyszer válthatsz irányt. Én pontosan így tettem” – nyilatkozta a Ferrari versenyzője.

    Sainz hozzátette, a legtöbb versenyző próbálja felnyomni ellenfelét a futam alatt, de a legtöbbször Russell panaszkodik a rádióban.

    George Russell, Mercedes
    George Russell sűrűn panaszkodott Carlos Sainz irányváltásaira a Mexikóvárosi Nagydíj alatt – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas

    „Véleményem szerint ez hasonló ahhoz, mikor lemaradsz és azonnal benyomod a rádiót, hogy panaszkodj. Megvárod, hogy az előtted lévő srác kap-e büntetést vagy figyelmeztetést, mert azzal magadnak kedvezel. Ezt mindenki csinálja, George elég sűrűn.”

    A 29 éves versenyzőt nem riválisa rádiózgatása bosszantotta a legjobban. Sainz első sorban amiatt volt frusztrált, mert az első sorból rajtolva újfent nem sikerült legyőzniük Max Verstappent és a Red Bullt.

    „Egész évben ugyanaz a nóta. Tudunk velük harcolni az időmérőn, le is győzzük őket, majd jön a verseny… néha 2-3 tizeddel, olyakor 4-5 tizeddel vagy hattal gyorsabbak. Ez a pálya karakterisztikájától is függ. Az autónk legnagyobb gyengesége a versenytempóban rejlik, jövőre megpróbáljuk ezt kiküszöbölni.”

  • Szankcionálta az F1 a verekedést kezdeményező szurkolót

    Szankcionálta az F1 a verekedést kezdeményező szurkolót

    Fellépett az F1 a Mexikóvárosi Nagydíjon kitört verekedést kezdeményező szurkoló ellen.

    A közösségi médiás platformokat olyan felvételek lepték el, amin a szurkolók egy csoportja két egymásnak eső társukat próbálják szétválasztani. Később kiderült, hogy Sergio Pérez kiesése után egy Ferrari-rajongót bántalmaztak, majd a többi néző próbálta leszedni és távoltartani a vállalhatatlan viselkedést kirobbantó személyt.

    Verekedés volt a lelátón a mexikói futam alatt (videó)

    Az F1 is tudomást szerzett az esetről, így a sportág szóvivője a Crash.net-nek megerősítette, örökös eltiltásban részesítették azt a szurkolót, aki a verekedést kezdeményezte.

    A lap továbbá beszámolt arról, hogy a Forma-1 nem fogja félvállról venni az ügyet, és intézkedéseket fog tenni annak érdekében, hogy ilyen ne történjen meg többet.

    Charles Leclerc sem részesült kellemes bánásmódban a verseny után. A szurkolók többsége kifütyülte a monacói pilótát, mivel őt tették felelőssé Pérez kiesése miatt. A Ferrari versenyzője elmondta, nem tehetett semmit, és sajnálja, hogy így alakult a 33 éves pilóta verseny, de ő nem hibázott az eset kapcsán.

    Később Sergio Pérez is tudatta szurkolóival a közösségi médiás platformjain, hogy ellenfele nem hibázott, hanem ő volt túl meggondolatlan az első kanyarban.

    Pérez megvédte Leclerc-t a gyűlöletcunamitól: Nem Charles hibája volt!

  • Még Verstappen is megvédte Pérezt: Teljesen megértem őt

    Még Verstappen is megvédte Pérezt: Teljesen megértem őt

    Max Verstappen kiállt Sergio Pérez mellett, aki egy kockázatos manőverrel akart a hazai versenyén bizonyítani.

    A mexikói versenyző kihasználta a szélárnyék adta lehetőségeket, és megpróbált az élre kerülni a rajt után. Ám kockázatos manővere végül a saját vesztét okozta. Nem fért el az egymással csatázó Charles Leclerc és a holland pilóta mellett, így ugratva búcsúzott.

    A Red Bull ugyan még megpróbálta orvosolni a problémát, hogy kiküldje a szurkolók kedvéért Pérezt, ám nem tudták helyrehozni rövid idő alatt az RB19-es sérüléseit. Így a 33 éves pilóta csak integetett, majd a csapat mellett nézte, ahogy a háromszoros világbajnok egy újabb futamgyőzelmet biztosít be.

    Ugyanakkor Verstappen kiállt csapattársa mellett, mivel teljesen meg tudja érteni, miért volt olyan elszánt Pérez.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    Max Verstappen és Sergio Pérez – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Megértem, hiszen ez a hazai versenye, ezért a dobogóra akart állni. Teljesen megértem miért ment kívülre, hogy onnan próbálja meg. Ha megnézzük a felvételeket, talán hagyhatott volna egy kicsivel nagyobb helyet, viszont ha sikerült volna neki, akkor elképesztően nézett volna ki a manőver. Izgatott volt, a pódiumra akart állni, de sajnos ez most nem jött össze” – nyilatkozta Verstappen.

    A holland versenyző kiemelte, a történtek pillanatában, ő nem látott szinte semmit az esetből:

    „Abban a pillanatban nem igazán láttam sok mindent. Azt érzékeltem, hogy egy autó a levegőbe repül, de a verseny után láttam a felvételeket, így tudok rájuk reagálni. Vezetés közben egy kicsit nehéz volt, mivel főleg Charles-ra (Leclerc) koncentráltam, nem láttam mi történik mellette.”

  • Pérez megvédte Leclerc-t a gyűlöletcunamitól: Nem Charles hibája volt!

    Pérez megvédte Leclerc-t a gyűlöletcunamitól: Nem Charles hibája volt!

    Sergio Pérez a közösségi médiás platformjain elismerte szurkolóinak, hogy túl merész volt, így arra kérte őket, ne Charles Leclerc-t okolják.

    A mexikói versenyző a hazai közönség előtt megtáltosodott, és az előtte autózók szélárnyékát kihasználva egy merész manőverre szánta el magát. Ám három autó nem fért el a szűk pályán, így a 33 éves pilóta gyorsan megtorpedózta saját esélyeit. A monacói versenyző nem tudta elkerülni az ütközést, ám a közönség egyértelműen a őt látta bűnösnek.

    A verseny után füttykoncert fogadta a Ferrari versenyzőjét, aki védekezésül elmondta a mexikói közösség előtt, hogy nem tudott hova menekülni, így a pfujolást nem tartja fairnek.

    Megint csúnyán viselkedtek a mexikói F1-es szurkolók

    Pérez az Instagram-oldalán köszönte meg a rajongók támogatását, miközben leszögezte, nem a 26 éves ellenfele tehet arról, hogy az első körben véget ért a versenye.

    „Először is, szeretnék mindenkinek szívből köszönetet mondani, ti vagytok a világon a legjobb szurkolók. Ma mindent a pályán hagytam, láttam egy rést és kockáztattam. Nem Charles hibája volt, egyszerű versenybalest történt! Nem úgy alakult, ahogy terveztük, de mindent beleadtunk, hogy nyerni tudjunk. Büszke vagyok az erőfeszítéseinkre, és a Red Bull munkájára. Találkozunk jövőre, ahol újra próbálkozunk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés