Címke: Ferrari

  • Rossi a BMW-nél, Kubica a Ferrarinál – íme a WEC 2024-es mezőnye

    Rossi a BMW-nél, Kubica a Ferrarinál – íme a WEC 2024-es mezőnye

    Nemrégiben vált hivatalossá a WEC 2024-es mezőnye. A nevezések között számos új gyártó mellett olyan ismertebb neveket is felfedezhetünk, mint az egykori F1-es futamgyőztes Robert Kubica vagy a kilencszeres MotoGP világbajnok Valentino Rossi.

    A Ferrari a tavalyi évben csatlakozott a WEC újdonsült hiperautókra vonatkozó kategóriájához, ahol két autóval teljesítették a szezont. Az olasz istálló – aki az idei Le Mans-i 24 órás versenyen is győzelmet aratott – jövőre egy harmadik autót is fog indítani a sorozatban, ami ugyan egy partnercsapat lesz, de a gyári felszerelést fogják megkapni, és azzal versenyezhetnek majd.

    58 év után vissza a csúcsra: képekben a Ferrari Le Mans-i tündérmeséje

    Ebben a csapatban fog versenyezni Kubica, aki három év LMP2 után vált a szóban forgó kategóriára, ahol összesen 19 hiperautó versenyezhet majd egymás ellen. A Ferrari harmadik konstrukciója pedig csak egy a hét csatlakozó közül. Az Alpine – akik Mick Schumachert is megszerezték többek között – mellett a BMW is 2-2 autóval száll be, amíg a Lamborghini (Isotta Fraschini LMH) és a JOTA (Porsche 963 LMDh) egyetlen autót nevezett a szériába.

    A csatlakozók mellett az is biztossá vált, hogy a Glickenhaus három év után távozik, és nem áll szándékában többet részt venni a WEC további küzdelmeiben.

    Az LMGT3 kategória 18 autót foglal magába, a legnagyobb név pedig kétségtelenül a Team WRT 46-os rajtszámú különítményében helyet kapó Valentino Rossi.

    A 44 éves olasz legenda az előző két évet szintén a Team WRT-nél töltötte el, de a GT World Challenge Europe-ban szerepelt, ahol először egy Audi R8 LMS-t, majd egy BMW M4-et terelgethetett a különböző versenypályákon.

    Rossi – aki a WEC-ben is egy BMW M4 GT3-at hajthat majd – nagyon várja már az új kihívást, mivel így nem csak Európában, hanem újra egy világbajnokságban versenyezhet, pont ugyanúgy, mint azt a MotoGP-ben tette hosszú éveken át.

    A WEC 2024-es mezőnye:

    Szám Csapat Autók Versenyzők

    Hiperautók – 19 autó

    2 Cadillac Racing Cadillac V-Series.R  Earl Bamber

    Alex Lynn

    5 Porsche Penske Motorsport Porsche 963  Matt Campell

    Michael Christensen

    Frederic Makowiecki

    6 Porsche Penske Motorsport Porsche 963  Kevin Estre

    Andre Lotterer

    Laurens Vanthoor

    7 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 HYBRID  Mike Conway

    Kamui Kobayashi

    Nyck de Vries

    8 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 HYBRID  Sebastien Buemi

    Brendon Hartley

    Ryo Hirakawa

    11 Isotta Fraschini Isotta Fraschini Tipo6-C  Alejandro Garcia

    Jean-Karl Vernay

    12 Hertz Team Jota Porsche 963  Will Stevens

    15 BMW M Team WRT BMW M Hybrid V8

     

    Dries Vanthoor

    20 BMW M Team WRT BMW M Hybrid V8  Sheldon van der Linde

    35 Alpine Endurance Team Alpine A424 Matthieu Vaxiviere

    36 Alpine Endurance Team Alpine A424 Nicolas Lapierre

    38 Hertz team Jota Porsche 963 Oliver Rasmussen


    50 Ferrari AF Corse Ferrari 499P Antonio Fuoco

    51 Ferrari AF Corse Ferrari 499P Alessandro Pier Guidi

    63 Lamborghini Iron Lynx Lamborghini SC63  Mirko Bortolotti

    83 AF Corse Ferrari 499P  Robert Kubica

    93 Peugeot TotalEnergies Peugeot 9X8  Paul di Resta

    94 Peugeot TotalEnergies Peugeot 9X8  Loic Duval

    99 Proton Competition Porsche 963  Harry Tincknell

    LMGT3 – 18 autó

    27 Heart of Racing Team Aston Martin Vantage GT3  Ian James

    31 Team WRT BMW M4 GT3  Augusto Farfus

    46 Team WRT BMW M4 GT3  Valentino Rossi

    54 Vista AF Corse Ferrari 296 GT3  Thomas Flohr

    Francesco Castellacci

    Davide Rigon

    55 Vista AF Corse Ferrari 296 GT3  Francois Heriau

    Simon Mann

    Alessio Rovera

    59 United Autosports McLaren 702S GT3 Evo  Gregoire Saucy

    60 Iron Lynx Lamborghini Huracan GT3 EVO2  Claudio Schiavoni

    77 Proton Competition Ford Mustang GT3  Ben Barker

    78 Akkodis ASP Team Lexus RC F GT3  Kelvin van der Linde

    81 TF Sport Corvette Z06 GT3.R  Charlie Eastwood

    82 TF Sport Corvette Z06 GT3.R  Daniel Juncadella

    85 Iron Dames Lamborghini Huracan GT3 EVO2  Michelle Gatting


    87 Akkodis ASP Team Lexus RC F GT3  Jose Maria Lopez


    88 Proton Competition Ford Mustang GT3  Ryan Hardwick

    91 Manthey EMA Porsche 911 GT3 R  Richard Lietz

    92 Manthey PureRXcing Porsche 911 GT3 R  Aliaksandr Malykhin

    Joel Sturm

    Klaus Bachler

    95 United Autosports McLaren 720S GT3 Evo  Marino Sato

    777 D’Station Racing Aston Martin Vantage GT3  Marco Sorsensen

     

     

  • Ugyan a Mercedes végzett előrébb, mégis a Ferrari járt jobban?

    Ugyan a Mercedes végzett előrébb, mégis a Ferrari járt jobban?

    Bár a nagyobb összeget a Mercedes kaphatja az év végén, de a Ferrari több időt áldozhat az autó tesztelésére.

    Az első hely nem volt kérdéses idén egyik bajnokságban sem, így viszonylag korán számítani lehetett Max Verstappen és a Red Bull sikerére. Ám az osztrák istálló mögött már nem volt olyan egyértelmű a helyzet. Az év elején még az Aston Martin emelkedett ki, ám a szezon közepén a Mercedes és a Ferrari is előrelépett. A konstruktőri lista második pozíciójáért az utolsó versenyen is harcolt a két csapat.

    Charles Leclerc még el is engedte Sergio Pérezt, hogy kiautózhassa az 5 másodperces különbséget, és elvegye a harmadik helyet George Russelltől, ám az utolsó előtti körben a mexikói már nem tudta teljesíteni a feladatot.

    Így a csillagosok örülhettek a végén, ugyanis három ponttal megelőzték a Scuderiát, ám a nyereményalap nagyobb összegénél a vörösök hasznosabb „előnyre” tehettek szert.

    „A konstruktőri bajnokságban a helyezések között 8 millió dollár az eltérés” – nyilatkozta Sascha Roos, a német Sky kommentátora.

    Ám a 2021-ben bevezetett ATR skála értelmében, minél előrébb végez egy csapat a listán, annál kevesebb időt tölthet a szélcsatornában. Így a Ferrari ugyan lecsúszott a 8 millió dolláros plusz összegről, ám az aerodinamikai tesztelés során több időt szánhat az autójára.

    A Red Bull konstruktőri bajnokként az aero tesztelési keret 70%-át kapja meg. A második helyen végzett Mercedesnek további 5%-al kap több időt, míg a Ferrarinak 10%-al jár több. Mindaddig a Haas már a keret 115%-át tudhatja magáénak.

    Roos szerint így jövőre a Scuderia heti két órával tesztelhet többet a Mercedesnél.

    „Az autó jobbá tételére szánt szélcsatorna-idők szintén ösztönzőleg hatnak. A második és a harmadik helyezett között heti 2 óra a különbség, az utóbbi annyival több időt tölthet a szélcsatornában. Így jobban láthatják, hogy megfelelőek-e a fejlesztési lépések, amiket kitaláltak.”

  • Leclerc Pérezt elengedte, de Russellt már nem merte feltartani

    Leclerc Pérezt elengedte, de Russellt már nem merte feltartani

    Azzal elégedett ugyan Charles Leclerc, amilyen profizmussal a Ferrari lemenedzselte a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat, frusztrálja viszont, hogy ezzel együtt sem tudta elérni a célját a csapat.

    Leclerc a rajttól fogva a második helyen haladt Max Verstappen mögött, ezzel kihozva a maximumot hétvégi lehetőségeiből, ám miután George Russell felkapaszkodott a harmadik pozícióba, a Ferrarinak már nem volt meg a kellő pontmennyisége a konstruktőri második hely megszerzéséhez. A verseny végén lendületesen érkező Sergio Pérez ugyan még esélyt jelentett a Ferrari számára, hiszen a mexikói elvette a harmadik helyet a Mercedestől, volt azonban egy öt másodperces büntetése, így Leclerc-nek is az volt a legfőbb érdeke, hogy a Red Bull pilótája legalább ekkora különbséggel végezzen Russell előtt.

    Ennek érdekében az utolsó körre Leclerc még maga elé is engedte Pérezt, hogy segítse őt nagyobb előny kiautózására, ám végül 1,1 másodperc hiányzott még a mexikóinak ahhoz, hogy megszerezze magának a harmadik helyet – és akaratlanul a Ferrarinak a konstruktőri másodikat.

    Verstappen 19 győzelemmel zárta az évet, Pérez elintézte a második helyet a Mercedesnek

    „Az egészről az utolsó néhány percben döntöttünk, miután Checo megkapta az öt másodperces büntetést. Próbáltam segíteni neki, hogy öt másodperccel George előtt végezhessen, ezért megadtam neki a DRS és a szélárnyék előnyét, de sajnos ez nem volt elég” – mondta Leclerc a futam után.

    „Egyrészt örülök annak, ahogyan lehoztuk ezt a hétvégét. Semmit sem csinálhattunk volna jobban, és egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy mi vagyunk a második leggyorsabb csapat. A stratégiát és az időmérőt is jól oldottuk meg, és tényleg csak amiatt kár, hogy nem lett meg a konstruktőri második hely, hiszen nekem is már csak ez számított a szezon végén.”

    Egyesekben felmerült, hogy Leclerc – a sportszerűség határait súrolva – akár még jobban lelassíthatott volna, hogy kissé visszafogja Russell tempóját, de a díjátadó előtt a monacói maga fejtette ki a britnek, hogy végül miért döntött ez ellen: „Ha próbállak feltartani, akkor az nekem is nagyon necces lett volna, mert csak néhány tizednyi különbséggel értünk volna célba, viszont azt nem szabadott volna hagynom, hogy Checo előttem végezzen.”

    A monacói végül az ötödik helyen zárt az egyéni tabellán, ami a tavalyi második és a 2019-es negyedik helyezése után a harmadik legjobb év végi eredménye a Forma-1-ben. A Ferrarinál töltött legutóbbi négy szezonjából azonban hármat is nyeretlenül zárt.

    „Mindenesetre köszönöm a csapatnak azt a sok munkát, amit az év eleje óta beletettek ebbe a szezonba. Tudtuk, hogy küzdelmes évünk lesz a teljesítményhiány miatt, de mégis mindent beleadtunk a legutolsó versenyig” – összegezte Leclerc a 2023-as szezonját, amely során hat alkalommal állhatott dobogóra és öt pole-pozíciót is szerzett.

  • Így alakultak az idei időmérős párharcok a Forma-1-ben

    Így alakultak az idei időmérős párharcok a Forma-1-ben

    A szezon utolsó időmérő edzését a tegnapi nap folyamán rendezték meg Abu-dzabiban, és ezt követően kialakultak a házon belüli versenyek végeredményei is. A totális dominanciák mellett kiegyenlített párharcokat láthattunk, az egyik csapat pikótái között pedig döntetlen alakult ki.

    A legnagyobb arányú győzelmet Alex Albon aratta a csapattársa, Logan Sargeant felett. A brit-thai pilóta mind a 22 időmérőn meg tudta előzni a csapattársát, amihez hasonlót legutóbb 2020-ban láttunk, amikor Max Verstappen verte meg minden egyes kvalifikáción Albont.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Hasonlósan nagy volt a különbség a RedBullnál, a Ferrarinál, a McLarennél, az Aston Martinnál, de még a Haasnál és az Alfa Romeónál is. A kiegyenlítettebb küzdelmeket az Alpine-nál és a Mercedesnél láttunk, habár előbbi istállónál Pierre Gasly 13:8 arányban győzte le Esteban Ocont. A Mercedesnél Lewis Hamilton és George Russell között 11:11 lett a végeredmény, ami nagyon ritkának számít az F1-ben.

    Végeredmények:

    Max Verstappen 20 – 2 Sergio Pérez

    Lewis Hamilton 11 – 11 George Russell

    Charles Leclerc 15 – 7 Carlos Sainz

    Lando Norris 15 – 7 Oscar Piastri

    Fernando Alonso 19 – 3 Lance Stroll

    Pierre Gasly 14 – 8 Esteban Ocon

    Alex Albon 22 – 0 Logan Sargeant

    Valtteri Bottas 16 – 6 Guanyu Zhou

    Nico Hülkenberg 15 – 7 Kevin Magnussen

    Yuki Tsunoda 8 – 2 Nyck de Vries

    Yuki Tsunoda 4 – 1 Liam Lawson

    Yuki Tsunoda 4 – 3 Daniel Ricciardo

  • Leclerc-t meglepte a 2. helye: Azt hittem, hogy már a Q1-ben ki fogok esni

    Leclerc-t meglepte a 2. helye: Azt hittem, hogy már a Q1-ben ki fogok esni

    Charles Leclerc a Q3 legvégén képes volt megmenteni az időmérő edzését Abu-dzabiban. A monacói pilóta számára ez egy óriási meglepetéssel ért fel, miután már a Q1-ben való kiesés gondolata is átfutott az agyán.

    Leclerc képes volt az utolsó mért körén használni a kivételes időmérős képességeit, és a 2. helyre behozni a Ferrarit. A Ferrari pilótája kicsivel több, mint egy tizeddel maradt csak el a pole-t megszerző Max Verstappentől.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    A jó eredmény még az ötszörös futamgyőztest is meglepte, mert az edzés során attól félt, hogy az SF-23 szűk működési tartománya miatt nem lesz jó az autó, és akár a Q1-ben is kieshet.

    „Valamiért a használt abroncsokon előjött az autónk szeszélyes viselkedése – nyilatkozta Leclerc az időmérőt követően. – Azt éreztem, hogy egy remek kört teljesítettél, de aztán láttam, hogy csak a 9. helyen állsz.”

    „Nem volt túl sok reményem, de amint felraktuk a vadonatúj lágy keveréket, az autó és ezzel együtt minden életre kelt. Újra jó érzés volt vezetni, és ennek köszönhetően egy remek kört tudtam autózni. Nagyon örülök az újabb első sornak, ez egy nagy meglepetés a számomra.”

    „Megnézve, hogy eddig miként alakult számunkra a hétvége, váratlan volt ez a mostani jó eredmény, mert az utolsó körig semennyit nem lehetett látni ezt. Az utolsó kanyarban megcsúsztam egy kicsit, de ezt leszámítva minden rendben volt. A Q1-ben és a Q2-ben még azon izgulta, hogy egyáltalán továbbjusssak, most meg itt vagyok az első sorban.”

    Leclerc hozzátette, hogy a Ferrari egyértelmű célja a Mercedes legyőzése lesz a konstruktőri bajnokság 2. helyéért folytatott versenyfutásban. A monacói pilóta mindent meg fog tenni ennek érdekében, és abban is bízik, hogy a Q1-ben kieső, és csak a 16. helyről startoló csapattársa, Carlos Sainz is gyorsan fel tud majd zárkózni, amivel értékes pontokat szerezhetne ő is a Scuderiának.

    Sainz elárulta, mi okozhatta a korai búcsúját az időmérőn

  • Sainz elárulta, mi okozhatta a korai búcsúját az időmérőn

    Sainz elárulta, mi okozhatta a korai búcsúját az időmérőn

    Az idei Forma-1-es legutolsó időmérő edzésének egyik legnagyobb negatív meglepetése Carlos Sainz volt. A spanyol pilóta szerint hibáztak csapatként a kvalifikáción, de a riválisainak kétes viselkedése is nagy szerepet vállalt a korai búcsújában.

    A kétszeres futamgyőztesnek – akinek a mostani volt ferraris karrierje első Q1-es kiesése – a mostani hétvégéje nagyon nem alakul jól, miután egy óriási balesetet szenvedett a második szabadedzésen, és az időmérő edzésen is csak a 16. rajthelyet szerezte meg. Sainz már az utolsó próbálkozását követően jelezte, hogy nem lepte meg őt a kiesése, miután szerinte két autó is feltartotta őt az utolsó próbálkozásán.

    A spanyol szerint a szóban forgó indok nagy mértékben befolyásolta őt, és emiatt nem tudott továbbjutni a Q2-be.

    „Versenyzőként tisztában vagyunk azzal, hogy ha valaki mögött csinálsz meg egy kanyart, akkor az egy-két tizedes veszteséggel jár – nyilatkozta Sainz a kiesését követően, ami egy fájó pont lehet a Ferrarinak a konstruktőri 2. helyért folyó harcban.

    „Ez már nem egy pilótánál tapasztaltam, hogy amikor szoros a mezőny a Q1-ben vagy a Q2-ben, akkor azzal próbálnak javítani az esélyeiken, hogy rossz helyzetbe próbálják hozni a másikat. A káros levegővel tudod azt, hogy időt veszít a mögötted autózó pilóta. Mindenki ezt csinálja, és ha rossz a pályapozíciód, akkor még jobban szenvedni fogsz emiatt.”

    Sainz-t az sem segítette, hogy a Ferrari forgalomba küldte ki őt a pályára, de az olasz istálló számára még semmi sincsen elveszve. Lewis Hamilton csak a 11., George Russell pedig a 4. helyről indul majd a vasárnapi futamon. A maranellóiak minden reménye a 2. pozíciót megszerző Charles Leclerc lesz, ugyanis ha semmi nem változna a futam végéig, akkor a Scuderia örülhetne a végén.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

  • Ezért nem veszített sokat Sainz balesetével a Ferrari

    Ezért nem veszített sokat Sainz balesetével a Ferrari

    Carlos Sainz számára nem is alakulhatott volna rosszabbul az Abu-dzabi Nagydíj pénteki napja. A spanyol pilóta már az edzés elején csúnyán összetörte a Ferrariját, de öröm az ürömben, hogy az olasz istálló a két hosszú piros zászló miatt alig veszített valamit.

    Sainz-cal – aki Lando Norrisszal, Charles Leclerc-rel és Fernando Alonsóval áll harcban az egyéni bajnokság 4. helyéért – 8 perccel a délutáni gyakorlás kezdetét követően történt meg a baj. Az előtte autózó Yuki Tsunoda autója miatt leszorítóerőt veszített a rendkívül gyors kettes kanyarban, és még egy kerékvetőre is túlzott mértékben hajtott rá. Emiatt elveszítette az uralmát az autója felett, ami nagy sebességgel vágódott bele a Tecpro-falba.

    Szerencsére Sainz sértetlenül megúszta a bukást, és az edzés után elárulta, hogy tehetetlennek érezte magát a balesete során.

    „Jól érzem magam, nagyot buktam – ismerte el a kétszeres futamgyőztes spanyol kiválóság. – Biztonságos autók ide vagy oda, még így is tud fájni egy becsapódás. Szerencsére rendben vagyok, és ugyan vannak kisebb fájdalmaim, de nincs semmi ok az aggodalomra.”

    „Valamilyen okból kifolyólag megváltozott a kettes kanyar az előző évekhez képest. Van két nagyobb hupli a kettes kanyar bejáratán, és a hármas kanyarnál is lett egy újabb ilyen egyenlőtlenség. Ez rendkívül rossz hír a mai generációs autóknak, mert nehéz ezekkel megbirkózni.”

    „Már az első szabadedzésen is majdnem pórul jártam. Változtattam pár szemponton a beállítás terén, hogy az autó jobb viselkedése jobb legyen e téren, de már az első körökben jött a meglepetés. Láthattuk már, hogy a mai autókkal egy ilyen kis hupli is ki tud kezdeni, és ha rámegy az ember, akkor hatalmas baleset lehet a vége. Ez van, azonban ez kicsit sem ideális a számunkra.”

    Leclerc volt a leggyorsabb a piros zászlókkal tarkított második szabadzedésen

    Az edzés elején még nagyon úgy tűnt, hogy a Ferrarinak sokba fog kerülni Sainz balesete, mert így egy autóval kevesebb állt a rendelkezésükre, és ebből kifolyólag kevesebb adatot gyűjthettek volna a versenyszimulációkból.

    Azonban már Sainz balesete miatt is szükség volt egy majdnem 30 perces szünetre a Tecpro-fal javítása és az összetört Ferrari eltakarítása miatt. A zöld zászlót követően Nico Hülkenberg balesete miatt ismét előkerült a piros zászló, ami miatt senki nem tudott hosszú etapokat futni, kizárólag az időmérős etapokra maradt elég idő.

  • Sainz: Én vagyok Charles Leclerc, a főnököm Christian Horner, az F1-et pedig labdával játsszák

    Sainz: Én vagyok Charles Leclerc, a főnököm Christian Horner, az F1-et pedig labdával játsszák

    – Hogy hívnak? – Charles Leclerc. – Melyik csapatnál vezetsz? – A Red Bullnál.

    Már önmagában ez a két válasz sem illik össze, de ha hozzávesszük, hogy Carlos Sainz adta őket, akkor tényleg teljes a káosz. A Ferrari spanyol pilótájának egy egészen abszurd villámkérdéses játékban sikerült jól helytállnia.

    Az F1 tartalomgyártói által Sainz felé támasztott feladat ugyanis az volt, hogy minden neki szegezett kérdésre a lehető leggyorsabban adjon rossz választ. Tehát a fenti furcsa megállapítások egész egyszerűen abból adódtak, hogy mindenáron el kellett kerülnie az igazmondást.

    Az egyperces videóban így szép számmal találunk további szürrealizmusokat.

    – Hogyan betűzöd a Ferrarit?

    – F-E-R-R-R-A-E

    – Ki a csapattársad?

    – Carlos Sainz.

    – Milyen hangot ad a ló?

    – Beee.

    – Ki a jelenlegi világbajnok?

    – Lewis Hamilton.

    – Nevezz meg egy zöld színű gyümölcsöt!

    – Citrom.

    – Hogy mondják spanyolul, hogy helló?

    – Adios.

    – Hány éves vagy?

    -21.

    – Melyik két színből áll a kockás zászló?

    – Piros és sárga.

    – Melyik sport játékosai Nadal, Djokovic és Murray?

    – Fallabda.

    – Nevezz meg egy szuperhőst!

    – Carlos Sainz.

    – Mennyi 21 osztva 3-mal?

    – 8.

    – Ki a csapatfőnököd?

    – Christian Horner.

    – Nevezz meg egy sportot, amit labdával játszanak!

    – F1.

  • Leclerc volt a leggyorsabb a piros zászlókkal tarkított második szabadzedésen

    Leclerc volt a leggyorsabb a piros zászlókkal tarkított második szabadzedésen

    A Ferrari pilótája, Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzésén. Az olasz istálló öröme azonban nem lehet felhőtlen, mivel a másik autójuk eléggé összetört egy balesetben.

    A 60 perces gyakorlás egy piros zászlóval kezdődött, miután Carlos Sainz csúnyán összetörte a Ferrarit a kettes kanyar kijáratán. A spanyol pilóta nagy sebességgel hajtott rá egy rázókőre, de az előtte érkező autó által generált káros levegőáramlatok sem javított a helyzetén.

    Az összetört SF-23 eltakarítása mellett a megsérült Tecpro-fal javítása is komoly gondot jelentett a pályabíróknak, és emiatt egy 20 perces szünet után folytatódhatott az edzés. Azonban a mezőny nem örülhetett sokáig, mivel Kevinn Magnussen már az újraindítást követően a falhoz vágta a Haasát az egyes kanyar kijáratán. A dán autójának hátulja tört össze az incidensben, és miután rossz helyen állt meg az autója, újabb piros zászló következett.

    A csapatoknak valamivel több, mint 15 percük volt az időmérős szimulációkra, és a komolyabb időveszteségek okán senki sem készülhetett a versenyre. Charles Leclerc egy 1:24.809-cel állt az élre, őt Lando Norris követte, aki mindössze 43 ezreddel maradt el a monacóitól.

    Mögttük a regnáló világbajnok Max Verstappen következett, akinek a hátránya már majdnem 2 tizedmásodpercre rúgott. Rajtuk kívül még Valtteri Bottas, Sergio Pérez, George Russell, Guanyu Zhou, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Oscar Piastri fért még be a legjobb tíz pilóta közé.

  • Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

    Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

    Bár a világbajnoki címeket már rég bezsebelte a Red Bull, a 22 futamos szezon végére is maradtak még izgalmas eldöntendő kérdések a pontversenyben. A konstruktőrök között két fontos pozícióért is folyik a csata a nagyok között, egyéniben pedig még bármi lehet a 4. és a 7. hely között.

    Mercedes vs Ferrari

    Ahogy 2022-ben, úgy idén is csak a Red Bull mögötti második pozícióért harcolhatott egymással a két nagy gyári csapat. Az előző szezonban szintén az utolsó futamig elhúzódott a döntés közöttük, akkor viszont a Ferrari kényelmes előnnyel érkezett Abu-Dzabiba, majd azt még növelni is tudta.

    Idén a Mercedes őriz csupán négy egységnyi előnyt, és jóval izgalmasabbá tette önmaga számára a végjátékot, mint azt remélte. A brackley-i alakulat, miután a szezon félidejére lerázta magáról az Aston Martint, mindvégig lélegzetvételnyi előnnyel őrizte a második helyet üldözőivel szemben, ám mivel a nyári szünet óta csak egyetlen hétvégén tudott több pontot szerezni a Ferrarinál, az olaszok apró lépésekkel megérkeztek mögéjük, és a szezonzáró előtt az idei legkisebb köztük a különbség.

    „Ha figyelembe vesszük, hogy nem is olyan régen még 60 ponttal álltunk mögöttük, jó úton járunk. Erősen szerepeltünk Monzában, Szingapúrban, Austinban, Mexikóban és a legutóbbi hétvégén is, eltérő gumikon és változatos körülmények között, így motiváltak lehetünk Abu-Dzabi előtt. A lendület a mi oldalunkon van” – jelentette ki a Ferrari csapatvezetője, Frederic Vasseur.

    Ferrari, Sainz
    Fotó: Ferrari

    McLaren vs Aston Martin

    A konstruktőri negyedik helyért folyó csata, amiről nem sokan gondolták, hogy még téma lesz a szezon utolsó versenye előtt. Amikor a McLaren teljesítménye nyáron kilőtt, az évet dobogók sorával kezdő Aston pedig visszaesett, a wokingi csapat öles léptekkel dolgozta le a hátrányát, és Katar környékén még az is felmerült, hogy ha ez így folytatódik, a wokingiaknak akár a harmadik helyen álló Ferrari elérésére is lehet esélyük. Ennek végül a közelébe sem került a csapat, hiszen a Ferrari előnye velük szemben 104 pont, ellenben az idei utolsó leheletével Interlagosban még egy dobogót szerző Aston Martin lőtávolon belül maradt a McLaren felejthető Las Vegas-i hétvégéje után.

    A különbség csupán 11 pont a papajaszínűek javára, és figyelembe véve, hogy zsinórban két ötödik helyével Lance Stroll szezonbeli legjobb formáját hozza, a McLaren pedig a feltámadás óta is hajlamos elveszni a mezőnyben egy-egy hétvégére, nem is feltétlenül lenne szükség káoszfutamra a hétvégén ahhoz, hogy visszabillenjen a mérleg nyelve Alonsóék oldalára.

    Stroll, Aston Martin
    Fotó: Aston Martin

    Sainz vs Alonso vs Norris vs Leclerc

    Az egyéni cím már a Katari Nagydíjon eldőlt Max Verstappen javára, Las Vegasban pedig az is biztossá vált, hogy Sergio Pérez végez a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik helyen a 2023-as bajnokságban. A negyedik helyért viszont őrült tömörülés alakult ki a tabellán a hétvégi eredményekkel: Carlos Sainz és Fernando Alonso egyaránt 200, Lando Norris 195, Charles Leclerc pedig 188 ponton áll.

    Bár maguk a versenyzők alighanem azt mondanák, hogy nem különösebben törődnek ezekkel a pozíciókkal, azért a szezonzáró néhányukat olyan végső helyezésre sodorhat, amely erősen elüt szezonjuk egészének karakterétől. Alonso például, aki sokáig az egyéni dobogóért harcolt, aligha érezné méltónak, ha hirtelen a 7. helyen találná magát, Leclerc pedig ugyanígy akár negyedikként is zárhat, miközben egész évben távol volt ettől a pozíciótól. A legnagyobb elégtételt bizonyára Norris szerezné, ha sikerülne átugrania Sainzt és Alonsót, hiszen úgy érhetné el karrierje legjobb F1-es bajnoki eredményét, hogy a McLaren a sereghajtók között kezdte a szezont, neki pedig az első nyolc futam után csupán 12 pontja volt.