Címke: Ferrari

  • A Ferrari megdorgálta Massát, amiért rosszat mondott Alonsóra

    A Ferrari megdorgálta Massát, amiért rosszat mondott Alonsóra

    Felipe Massa a bírósági tanúvallomásában említett meg egy részletet a 2008-as ütközésbotrány kapcsán indított keresetében.

    A londoni Legfelsőbb Bíróságon megtartották a Felipe Massa által az FIA, a FOM és Bernie Ecclestone ellen indított eljárás előzetes meghallgatását. A Ferrari korábbi brazil pilótája 82 millió dolláros kártérítésre pályázik, valamint azt szeretné elismertetni az F1 részéről, hogy 2008 jogos világbajnoka ő, nem pedig Lewis Hamilton.

    Mint ismert, a Renault ifjabb Nelson Piquet-t hajszolta bele egy szándékos balesetbe a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, hogy csapattársa, Fernando Alonso kedvező helyzetbe kerüljön a stratégiával, és az ezt követő felforgás következményeként Massa végül pont nélkül maradt, míg Hamilton 3. lett és 6 pontot szerzett, miközben az idény végén egyetlen pont döntött utóbbi javára.

    A botrány 2009 nyarán tudódott ki, de a kétszeres spanyol világbajnok elvileg nem tudta, mire készül a Renault – ez annyiból logikus lenne, hogy vacillált a jövőjéről, és egy ilyen mesterségesen kicsiholt jó eredmény (futamgyőzelem) nem feltétlenül növelte volna a bizalmát a csapatában. Massa azonban másképp gondolta, és ennek hangot is adott.

    Massa elvitte egy menetre a 2008-as Ferrarit, nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélt

    „2009 októberében közöltem újságírókkal, hogy azt hiszem, Fernando Alonso tudott a szándékos cselekményről. Amikor a Ferrari észrevette ezt, a (szerződéseket kezelő) GSA levélben értesített és megrovásban részesített október 16-án, mert nyilvánosan észrevételeket tettem Fernando Alonsóról” – állította a tanúvallomásában.

    Ekkor már a Ferrari hivatalosan bejelentette Alonso szerződtetését 2010-re, érthető, nem nézték jó szemmel a nyilatkozatát. Utána a Ferrari megírt egy helyreigazító közleményt, hogy írjam alá, de ezt elutasítottam, és helyette csupán annyit mondtam, hogy ideje a jövőre figyelni” – tette hozzá Massa.

    Egyelőre még arról sem született döntés, hogy a per eljusson-e a tárgyalás szakaszába.

  • Nagy segítséget kap a Ferrari ahhoz, hogy az idén világbajnok legyen

    Nagy segítséget kap a Ferrari ahhoz, hogy az idén világbajnok legyen

    Mióta 2023-ban visszatért a hosszú távú sportautó-világbajnokságba (WEC), a Ferrari még nem tudott bajnoki címet nyerni. Ezen a hétvégén, Bahreinben azonban ez megváltozhat, hiszen a gyártók és az egységek összetettjében is a maranellói alakulat várhatja az első helyről a szezonzárót, amelyre ráadásul komoly kedvezményeket kap.

    Bahreinre ugyanis ismét módosul a Balance of Performance (BoP), azaz a teljesítmény-kiegyenlítés rendszere, az olasz gyártó 499P Le Mans Hypercarja pedig jelentősen jobb feltételekkel versenyezhet. Az autó 5 kilogrammal lesz könnyebb, és 3 kW-tal (4 lóerővel) kap nagyobb alapteljesítményt, mint a legutóbbi futamon, Fujiban, míg a 250 km/óra feletti sebességtartományban a teljesítménye 0,2%-kal csökken a Fujiban megengedetthez képest.

    Meglepetésgyőztes és betliző Ferrari – ez történt a WEC japán fordulóján

    A legnagyobb rivális Porsche ezzel szemben negatív irányba kénytelen változtatni az autóján, hiszen a 963 LMDh 4 kg-mal nagyobb alaptömeggetl kell versenyezzen, mint Fujiban, így a mezőny legnehezebb autója lesz, miközben a teljesítményét 9 kW-tal (12 lóerővel), 481 kW-ra (646 lóerőre), csökkentették, így ez lesz a legkevésbé erős Hypercar. Eközben viszont +2,3%-os teljesítmény-növekedési korrekciót kapott.

    A bajnoki címre még matematikai esélyekkel bíró Cadillac autójának tömege szintén 4 kg-mal nőtt, míg alapteljesítménye 24 kW-tal csökkent, azonban 6%-os kedvezményt kapott a teljesítménynövekedési tényezőben. A Fujiban győzni tudó az Alpine eközben 9 kW-os teljesítménycsökkentést és +2 kg-ot kapott, míg a Toyota könnyebb és erősebb lett: 7 kg-mal csökkent a minimumtömege, és 6 kW-tal (8 lóerővel) nőtt a teljesítménye.

    A BMW-t és a Peugeot-t csak kisebb módosításokra kötelezték, míg az Aston Martin maradt 1030 kg-os minimumtömegű és 520 kW-os (697 lóerős) maximális teljesítményű, de 1,7%-os csökkentést kapott a teljesítménynövekedési tényezőben.

    Hatalmas csapás: bejelentette távozását a WEC Ferrarijának számító gyártó

    Ami a pontversenyt illeti, a Ferrari 51-es gyári egysége (James Calado, Alessandro Pier Guidi, Antonio Giovinazzi) 13 ponttal vezeti a bajnokságot az AF Corse Ferrari (Robert Kubica, Yifei Ye, Phil Hanson) és 21 ponttal a legjobb Porsche (Kevin Estre, Laurens Vanthoor) előtt, azaz igen jó helyzetben van, hiszen Bahreinben összesen 39 pont szerezhető.

    A gyártók versenyében a Ferrari 39 ponttal áll a Porsche előtt, miközben itt 66 pontot lehet még gyűjteni.

  • Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Lewis Hamilton a Ferrari által készített interjúban hangsúlyozza, mennyire sok idő és munka kell ahhoz, hogy olajozottan működjön az F1-ben egy újonnan összeállt partnerség – és tisztában van vele, hogy a külső szemlélők ezt nem tudják átérezni.

    Nemcsak a győzelemtől van messze, de dobogós helyezések számában is már 7:0-s hátrányba került Hamilton csapattársához, Charles Leclerc-hez képest első ferraris szezonjában. Míg a győzelmek elmaradása az élmezőnyben lépéshátrányban lévő istálló kontójára írható, a csapaton belüli lemaradását csak apró lépésekben tudja ledolgozni az idén új közegbe csöppent hétszeres bajnok – ráadásul a szerencse is ritkán van az ő oldalán, Mexikóban például az élmezőny több pályaátvágója közül csak ő kapott büntetést.

    A napokban az olasz sajtó már azt kezdte megszellőztetni, hogy jelenlegi teljesítményszintje mellett nem fogja meghosszabbítani Hamilton jövőre lejáró szerződését a Ferrari, és már lehetséges új jelöltek neve is felmerült.

    A Ferrari hivatalos kommunikációjában persze semmi jele a bizalomvesztésnek, s mintegy ezt megerősítendő a Ferrari Magazine egy friss interjút is közreadott Hamiltonnal, amelyben a brit a döcögős kezdésre és az őt emiatt érő kritikákra is kitért.

    „Tudtam, hogy hatalmas dolog lesz, ha összefogunk [a Ferrarival], de még mindig azt érzem, hogy ez valami annál is erősebb dolog, mint azt képzeltem. Rengeteg pozitívumot hozott már ez, de persze sok felelősséggel és teherrel is jár. Mindenki arra számított, hogy azonnal nyerünk, de Rómát sem egy nap alatt építették – vette elő az Olaszországban kifejezetten ismerősen csengő szólást Hamilton. – Hogy meddig tartott? Ennek utána kell néznünk!”

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Mint egy igazi alákérdezős interjúban, a Ferrari Magazine ekkor hozzátette: „mindenki, aki az F1-ben dolgozik, tudja, hogy a sikerhez idő kell”.

    „És ez nem túl sok ember – folytatta a gondolatmenetet Hamilton. – Csak azok tudhatják, hogyan működik valójában az F1, akik tényleg belülről látnak egy csapatot. Enélkül el sem lehet képzelni, ahogyan ez a gépezet dolgozik. Én már hosszú ideje az F1-ben vagyok, de amikor megérkeztem ehhez a csapathoz, nekem is mindent újra kellett tanulnom. Szóval nem hibáztatom az embereket, amiért ezt nem tudják. Én annyit tehetek, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyekre ráhatásom van. Olyanokra, mint hogy hogyan készülök fel, hogyan dolgozok a csapattal és hogyan maradok pozitív minden nap.”

  • Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Nemcsak a Ferrarit hagyta ott 11 év után, hanem másik sorozatba nyergel át Lewis Hamilton korábbi mérnöke.

    Riccardo Corte az idei év első felében még Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként segítette a hétszeres világbajnokot a Ferrarinál, de aztán távozott a maranellói istállótól, és mint az most kiderült, a Forma–1-et is maga mögött hagyta. Corte helyére egyébként Johannes Hatz érkezett, de ezt hivatalosan nem kommunikálta a Scuderia, csak Hamilton utalt rá egy nyilatkozatában.

    Ami Cortét illeti, ő jövőre a népszerű ausztrál Supercars-szériában vállal munkát a Penrite Racing csapatánál, ahol az istálló egyik versenyzője, a 20 esztendős Kai Allen munkáját fogja segteni, aki minden bizonnyal sokat profitál majd a tapasztalt mérnök jelenlétéből.

    „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy csatlakozhatok a Grove Racinghez egy ilyen izgalmas időszakban. Az elmúlt szezonokban elért fejlődésük lenyűgöző, és a Bathurst 1000-es győzelem is megmutatta, mi minden lehetséges a megfelelő emberekkel és hozzáállással – idézi a csapat közleménye Cortét. – A Ferrari F1-es csapatánál töltött 11 év után nagyon várom, hogy ezt a tapasztalatot a Supercars világába is elhozhassam, segítve a csapatot abban, hogy tovább fejlődjön, és a pályán minden lehetőséget maximálisan kihasználjon.”

    „Riccardo érkezése újabb jelentős előrelépést jelent a Grove Racing számára. A Ferrari F1-nél szerzett tizenegy éves tapasztalata és az, hogy az év elején Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként dolgozott, hatalmas tudást és mélységet hoz a programunkba” – mondta Stephen Grove csapattulajdonos.

  • Korábbi csapattársa válthatja Hamiltont a Ferrarinál?

    Korábbi csapattársa válthatja Hamiltont a Ferrarinál?

    Korábbi csapattársának neve is felmerült Lewis Hamilton utódlásának kapcsán.

    Miután az ESPN arról számolt be, hogy számos bokszutcai forrás szerint a Ferrari nem fogja meghosszabbítani Lewis Hamilton 2026 végén lejáró szerződését, természetesen rögtön beindultak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy ki érkezhet a hétszeres világbajnok helyére 2027-re – és eközben nyilván nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az olasz sajtó szerint Charles Leclerc és menedzsere, Nicolas Todt nekiállt feltérképezni a lehetőségeiket a Scuderián kívül arra az esetre, ha a 2026-os szabályváltozások sem hoznak gyökeres változást az olasz istálló versenyképességében, azaz korántsem biztos, hogy csak egy üresedés lesz.

    A legkézenfekvőbb egy 2027-es ferraris ülsét illetően nyilvánvalóan a Mexikóban a Haasszal a szenzációs 4. helyen végző Oliver Bearman lenne, aki a Ferrari akadémistájaként tavaly a maranellóiakkal mutatkozott be az F1-ben, amikor Szaúd-Arábiában a vakbélgyulladással kórházban fekvő Carlos Sainzot helyettesítette. A Corriere della Sera szerint azonban Hamilton korábbi csapattársa, a hétszeres világbajnokot a Mercedesnél eltöltött három közös évükből kétszer legyőző George Russell is ott van a maranellóiak radarján.

    A lap azt írja, hogy Russellt „nagyon nagyra tartják” a Ferrari felsővezetésében, és potenciális alternatívát jelenthetne abban az esetben, ha a Mercedesnél veszélybe kerül a helye. Hiszen Russell-lel és Kimi Antonellivel is a mexikói futam előtt jelentett be hosszabbítást a brackley-i istálló, majd Russell megerősítette, hogy többéves szerződésről van szó, és csakis rajta múlik, hogy 2027-ben a Mercedes versenyzője lesz-e.

    Ehhez a britnek a szerződésében meghatározott teljesítményt kell nyújtania jövőre (arról nem beszélt, hogy ez pontosan mit jelent), ellenkező esetben azonban a Mercedes leválthatná őt. Mivel Toto Wolff csapatfőnök az idén és tavalyi is megpróbálta megszerezni Max Verstappent a Red Bulltól, nem zárható ki annak a lehetősége, hogy jövőre is megpróbálja, így adott esetben Russell ülés nélkül maradhat.

  • Volt egy szezon, aminek a végén a Ferrari nem is akarta a bajnoki címet?

    Volt egy szezon, aminek a végén a Ferrari nem is akarta a bajnoki címet?

    Eddie Irvine karnyújtásnyira került az F1 1999-es világbajnoki címtől, de utólag ő maga is helyes döntésnek tartja, hogy a Ferrari már a jövőre koncentrált. Ezzel együtt azt sem lehet kijelenteni, hogy a pályán ne tettek volna meg mindent az ír pilóta sikeréért.

    1999-ben ezen a napon, október 31-én rendezték az 1999-es F1-es szezon záró futamát, a Japán Nagydíjat. Akárcsak egy évvel korábban, ezúttal is Suzukában dőlt el a világbajnoki cím sorsa, és ismét Mika Häkkinen csapott össze egy Ferrari-pilótával, csakhogy ezúttal Michael Schumacher helyett Eddie Irvine volt az ellenfele. A bohém ír a Scuderia másodhegedűséből lépett elő bajnokesélyessé, és négy pontos előnnyel érkezett meg Japánba, ami azt jelentette, hogy amennyiben sikerül a McLaren finnje előtt végeznie, biztosan világbajnok, de akkor is az övé a cím, ha Häkkinen nem tud a negyedik helynél előrébb zárni, vagy úgy második, hogy Irvine minimum negyedik, illetve úgy harmadik, hogy az ír nem szerez pontot.

    Häkkinen azonban nem bízta a véletlenre, és miután lerajtolta a pole pozíciót megszerző, a kettős lábtörése miatt hat versenyről hiányzó Michael Schumachert, tükörsima győzelmet aratott. Irvine eközben összetörte a Ferrariját az időmérőn, és az ötödik rajtkockából indulva Schumacher mögött a harmadik lett, három ponttal csúszva le a címről.

    A Ferrari viszont legalább az F1 konstruktőri győzelmét bezsebelte, ami némi vigaszul szolgálhatott a maranellóiaknak, ha kellett volna vigasztalni őket, a legtöbbjük ugyanis alighanem nem bánta, hogy Irvine nem nyert.

    Schumacher silverstone-i lábtörése adta meg Irvine-nak az esélyt

    Schumacher érdemelte volna meg

    Hogy ez mennyire így volt, arról Ross Brawn, a Scuderia akkori technikai igazgatója beszélt a Beyond the Grid podcast 2019-es epizódjában. „Nagyon közel kerültünk 1999-ben, de Michael eltörte a lábát. Könnyedén megnyerhette volna a bajnokságot, hiszen Eddie is majdnem megnyerte. Michael útban volt afelé, hogy dominálja azt az évet, de aztán jött a baleset” – jelentette ki a brit szakember, majd miután Tom Clarkson megkérdezte tőle, miként fogadta volna a Ferrari Irvine vb-címét, így felelt:

    „Ha őszinte akarok lenni, valószínűleg vegyes érzésekkel. Elég egyértelműen az volt az érzés a csapaton belül, hogy Michael érdemelné meg, de elfogadtuk volna. Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy Eddie-t bajnoki címhez segítsük, de a végén szerintem kissé összeroskadt a nyomás alatt, küszködött azzal, hogy kezelje ezt. Jó autónk volt abban az évben, és mindenhol támogattuk [Irvine-t], ahol tudtuk. Mika Salo feladott egy győzelmet Eddie-ért, aztán Michael is megtette ezt, miután visszatért. Eddie-nek minden lehetősége megvolt, hogy megcsinálja, de szerintem mélyen belül mindenki azt gondolta, hogy Michael érdemelné meg a bajnoki címet. Persze nem mondtunk volna nemet [Irvine bajnoki címére], mert az ember soha nem tesz ilyet. Megnyertük a konstruktőri világbajnoki címet abban az évben, ami a csapatoknak fontos, de kicsit vigaszdíjként fogtuk fel.”

    Irvine és Häkkinen a szuzukai dobogón

    Irvine: Nem támogattak teljes mértékben

    Nem teljesen egyezik Eddie Irvine véleménye Ross Brawn-éval, az abban az évben négy győzelmet szerző ír szerint ugyanis az 1999-es autó messze nem volt olyan jó, mint a McLaren. A 2016-ban a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozó expilóta szerint eleve azért csatázhattak a wokingiakkal, mert nem követtek el annyi hibát.

    „Az alapvető problémánk az volt, hogy nem voltunk elég gyorsak, a McLaren egyszerűen sokkal gyorsabb autóval rendelkezett. Azért voltunk harcban, mert kevesebbet hibáztunk, mint a McLaren-Häkkinen páros, megbízhatóbbak voltunk náluk. Szóval lassabbak voltunk, de ezek miatt a dolgok miatt harcban maradtunk, de végül a gyorsabb autó nyert” –mondta Irvine, akinek felvetették, hogy amennyiben a Ferrari nem utasítja arra a Francia Nagydíjon, hogy ne támadja a nála lassabb Schumachert, talán szerezhetett volna aznap egy helyett négy pontot, amivel most világbajnok lenne. Irvine szerint azonban sok más dolgon is múlt a siker.

    Megnézve a szezon egészét, ezzel a kijelentéssel pedig nehéz lenne vitatkozni, hiszen amellett, hogy Häkkinen Monzában az élről esett ki vezetői hiba miatt, vagy Hockenheimben szintén a biztos győzelmet bukta el defekt, Ausztráliában pedig műszaki probléma következtében, Irvine az említett módon Németországban és Malajziában is csak azért nyert, mert a csapattársa elengedte. És akkor ott volt még például a Hungaroringen elkövetett vezető hiba, ami miatt elveszítette a második helyet Coultharddal szemben. Persze a Ferrari is követett el hibákat, elég csak a nürburgringi kerékcserekáoszra gondolni, amikor Irvine közel fél percet állt a bokszban, mert a szerelők nem találták a megfelelő abroncsokat az autójára. Összességében viszont tényleg inkább az volt a csoda, hogy még Szuzukában is volt esélye.

    Persze nem tudhatjuk, mi lett volna, ha a Ferrari a szezon végéig fejleszt, és Schumacher balesete után nem kezd el a 2000-es F1-es autóra koncentrálni, de Irvine erről a döntésről elmondta, hogy ő ugyanígy tett volna.

    „Nem támogattak teljes mértékben, méghozzá a helyzetből kifolyólag. Az volt a helyzet, hogy Michael volt a legjobb esélyük bajnoki címet nyerni, de a törött lába miatt kiszállt a versenyből. Tudtuk, hogy a mi autónk közel sem olyan gyors, mint a McLaren, és azt is tudtuk, hogy csakis Michael tudja áthidalni ezt a különbséget, úgyhogy leállították az 1999-es autó fejlesztését, és elkezdték fejleszteni a 2000-es kocsit. Mindezt öt hónappal azelőtt, mint normál esetben tették volna, a többit pedig már tudjuk, a 2000-es kocsi csodálatos volt, hatalmas előrelépést jelentett, és megverte a McLarent mind tempóban, mind megbízhatóságban.”

    „Volt értelme ezt tenniük, mert azt gondolták, hogy nincs esélyünk nyerni 1999-ben, és hogy őszinte legyek, nagyon logikusan szemlélve, valószínűleg nem is volt. Tudtuk, hogy az autó nem elég jó, én pedig nem voltam Michael Schumacher. Abszolút volt értelme, és én is ugyanezt tettem volna. De aztán megnyertem a következő versenyt és jöttek a komoly pontszerzések, Mika elkövetett néhány hibát, de mi is hibáztunk, viszont kevesebbet, mint ők. Végül a jobb kombináció nyert. Szórakoztató év volt, remek volt harcolni a bajnoki címért. De azokban az években, ha nem Adrian Newey autójában ültél, vagy nem te voltál Michael Schumacher, akkor nem harcoltál a bajnoki címért.”

    Tíz évvel az 1999-es események után pedig így foglalta össze azt az esztendőt a BBC-nek: „Szép lett volna világbajnoki címet nyerni, és vannak olyanok, akiknél tudom, hogy jobb voltam, és világbajnokok lettek, de vannak olyanok is, akik jobbak voltak nálam, és nem lettek azok. De jó életem van, nem panaszkodhatok.”

    Schumacher kicsinálta őt

    Eddie Irvine-nak az 1999-es volt az első és egyben utolsó esélye világbajnoki címet nyerni az F1-ben, hiszen a szezon végén elhagyta a Ferrarit, és a Stewart-istállót átvevő Jaguarhoz szerződött. Noha nagy reményeket táplált a projekt iránt, hamar kiderült, hogy az új tulajdonosoknak halvány gőze sincs arról, hogy miként kellene sikerre vezetni egy Forma-1-es csapatot, így az ír az elkövetkező három évben mindössze két dobogós helyezést gyűjtött, majd 2002 végén visszavonult.

    Utólag nézve tehát nem jött be neki a váltás, az Express-nek az 1999-es idény után írt soraiban azonban elmondta, egyszerűen nem bírt már tovább a Ferrarinál maradni, annyira nehéz volt évről évre azzal szembesülnie, hogy képtelen legyőzni Schumachert.

    Schumacher mindenkit állva hagyott Malajziában, majd megnyerte Irvine-nak a versenyt

    „Rengeteget tanultam a Ferrarinál, és sokat kaptam azzal, hogy velük voltam. De most ideje mennem, és már alig várom, hogy csatlakozzak a Jaguarhoz. Az időzítés fantasztikus, és nagyon elszánt voltam, hogy az idén elhagyjam a Ferrarit. Szerencsés fickónak mondhatom magam. Nem tudtam volna megbirkózni még egy évvel, mert Michael annyira átkozottul jó. Megtöri az embert. Az erőfeszítés, hogy vele dolgozz és versenyezz, lemerít téged.”

    „Együttérzek az utódommal, Rubens Barrichellóval, mert nem gondolom, hogy bármi fogalma is van róla, hogy mire adja a fejét. Nem tudom, hogy Schumacher meg fogja-e semmisíteni őt, de azt igen, hogy nagyon nehéz dolga lesz. Michael lábtörés utáni pihenője nagyon jót tett neki. Addig volt néhány alkalom, amikor tudtam, hogy elkaphatom őt, de mióta visszatért, egy másik bolygón versenyez. Talán nekem is el kellene törnöm a lábamat, felpolcolni három-négy hónapra, majd megnézni, hogy velem is ugyanez történik-e. Úgy tért vissza, ahogy a négy évvel ezelőtti első közös szezonunkból emlékszem rá, teljesen fitten, úgyhogy tudom, hogy jövőre mindannyiunknak őt kell majd legyőzni.”

  • A csalást kiáltó Hamilton szorgalmazta Leclerc büntetését is, de a Ferrari nem lépett közbe

    A csalást kiáltó Hamilton szorgalmazta Leclerc büntetését is, de a Ferrari nem lépett közbe

    Lewis Hamilton nem akarta annyiban hagyni, hogy Charles Leclerc a pályán kívül előzte őt meg Mexikóban, a Ferrari azonban csak hallgatott.

    A teljes Mexikóvárosi Nagydíj másként alakulhatott volna Lewis Hamilton számára, ha a második kanyarban a csapattársa nem előzi őt meg a pályát levágva, hiszen a hétszeres világbajnok így visszaesett a 3. helyre, majd Max Verstappen a 6. kör elején agresszív manőverrel megelőzte őt, amivel láncreakciót indított el. Ennek a vége az lett, hogy Hamilton a 4-es kanyart átvágva előzte vissza a hollandot, amiért a futamát romba döntő 10 másodperces büntetést kapott.

    Ezért kapott büntetést Hamilton, Verstappen pedig nem a kettejük csatája után

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke utólag kritizálta a felügyelőket, mondván figyelembe kellett volna venniük, hogy ezzel mennyit ártanak Hamiltonnak, és úgy vélte, szerinte 5 másodperc is bőven elegendő lett volna. Arról azonban sem a francia szakember, sem más nem beszélt utólag a Ferraritól, hogy a rajt után a kettes kanyar átvágásával rövide időre az élre kerülő Charles Leclernek nem csak Lando Norrist, hanem Hamiltont is vissza kellett volna engednia maga elé, a csapattársa ugyanis a McLaren pilótájához hasonlóan egyértelműen előtte volt, amikor a monacói a bukótérbe kormányozta a Ferrarit.

    Hamilton a verseny alatt azonban igen sokszor, szám szerint hétszer érdeklődött a pályát átvágók büntetése felől, még ha Leclerc-t nagyrészt nem is említette név szerint. Alább ezeket gyűjtöttük össze:

    1.kör: „Charles előtt voltam.”
    2.kör: „Max levágta a pályát, rengeteg ember előnyt szerzett.”
    3.kör: „Mit kezdenek a többi autóval?” (Leclerc mellett Verstappen és Antonelli vágta le a kanyart Hamilton környezetében, de a britet nyilván előbbi két versenyző büntetése érdekelte)
    3.kör: „Mit kezdenek azokkal, akik előnyt szereztek az egyes kanyarban?”
    7. kör: „Mit csinálnak azokkal, akik előnyt szereztek az egyes kanyarban?”
    22. kör: „Mi van az összes többi autóval, amelyik csalt?”
    24. kör: „Kapott valaki más is büntetést?”

    Riccardo Adami ezek közül csak Hamilton 3. körben feltett második kérdésére („Jegyezték az eseteket, vizsgálják”), 7. körben feltett kérdésére („Egyelőre semmit. Koncentráljunk a saját versenyünkre, tartsd alacsonyan a tapadási mutatókat! A 9-es kanyarban jó, amit csinálsz.”), illetve a 24. körben feltett kérdésére („Egyelőre nem”) reagált érdemben, míg máskor vagy nem mondott semmit, vagy teljesen más információt (például hogy 50 méterre korábban vegye el a gázt a féktávok előtt) közölt.

    És hogy eközben a Ferrari hányszor vetette fel Leclerc-nek, hogy a rajt után jogosulatlan előnyt szerzett és a pályán kívül előzte meg Hamiltont? Egyszer sem.

    Persze a csapatot is meg lehet érteni, hiszen miután az FIA nem vizsgálta Leclerc pályaátvágását, valószínűleg ők sem akarták piszkálni a dolgot, másrészt pedig nagyon rizikós lett volna Leclerc-nek elengednie a csapattársát, hiszen Hamilton sarkában folyamatosan ott lihegett Max Verstappen, a Ferrari szemszögéből pedig nyilván mindegy, hogy a két pilótája között mi a sorrend, amíg egymás mögött haladnak. Így a monacói tulajdonképpen szerencsés volt azzal, hogy az FIA futni hagyta, mert onnantól biztos lehetett benne, hogy a Ferrari nem parancsolja hátrébb.

  • Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Tavasz óta Oscar Piastri állt az F1-es tabella élén, de Mexikóban folytatódott a küszködése, és sima győzelmével visszavette tőle az 1. helyet Lando Norris. Két Ferrari-motoros autót vezető brit is esélyes volt a dobogóra, de oda végül Max Verstappen állt fel Norris és Charles Leclerc társaságában.

    Az elmúlt hetekben az uralta az F1 beszédtémáját, hogy a friss lendületet szerző Red Bull-lal Verstappen véghez tud-e vinni egy óriási fordítást a szezon végéig, ami továbbra sem lehetetlen, mert közelebb került a tabella aktuális éllovasához a 3. hellyel, az 5. helyen befutó Piastrival szemben faragott a hátrányából.

    Norris a pole pozícióból ellenben túlélte a legnagyobb próbatételt, a szélárnyék-versennyé fajuló rajtot a hosszú egyenesben, ő jött ki elsőként az első kanyarkombinációból, és onnan sima útja volt a győzelemig, a Ferrarik és mások sem jelentettek veszélyt rá. Az előző mondat annyiból nem helytálló, hogy Leclerc megelőzte őt, de ez a bukótéren keresztül jött össze neki, és ugyanitt fordult el Verstappen is, aki az egymás mellett megérkező négy autó közül legkívülre szorult a féktávon.

    A visszaengedősdi néhány perc múlva visszatért, immár komolyabb komplikációkkal. Az üldözőbolyban kialakult egy klasszikus DRS-vonat, de Verstappent nem érdekelte, hova szól a helyjegye, megtámadta Lewis Hamiltont a 3. helyért. A ferraris leszorította őt a célegyenes végén, a holland így ismét a bukótéren átgázolva előzött, de az elengedés után azon nyomban újra támadni akart, és ebből az lett, hogy Hamilton leszaladt a következő bukótérbe, a lesipuskásként várakozó George Russell is megtorpant.

    Az egészből Oliver Bearman profitált nagyot, aki a kiváló rajtja után tovább lépdelt előre, már a 4. helyre – olyan keménységet mutatott Verstappennel szemben a pozíció megtartásáért, mintha a holland saját maga ellen csatázott volna. Sőt, ez a kerékcserék után 3. hellyé változott, mert Hamilton tízmásodperces büntetést kapott a pálya levágásáért.

    A Haas újonca bravúrosan ment, és a szenzációs dobogós eredmény csak azért nem jött össze neki, mert másokhoz hasonlóan kétkiállásos taktikát választottak neki – ez a vártnál nagyobb változatosságot csempészett a mexikói futamba. Norris és Leclerc nem szorult rá még egy szett gumira, míg Verstappent az terelte erre az útra, hogy az élmezőny többi részével ellentétben nem a lágy, hanem a közepes keveréken indult, ezért rövidebbre tudta venni a második etapját a lágy típuson.

    A címvédő elképesztően vezetett, nemhogy kibírták a gumijai és nem érték utol a frissebbeken támadók, az utolsó körökre még ő zárkózott fel Leclerc-re. Az utolsó előtti körben már majdnem bebújt mellé a célegyenes végén, de több golyója nem maradt a tárban, mert Carlos Sainz lerobbant kocsija miatt virtuális biztonsági autós fázist rendelt el a versenyirányítás, amit nem tudtak időben eltávolítani a veszélyes zónából. (A Williams pilótája a negyedik kieső volt a futamról, Liam Lawson, Nico Hülkenberg és Fernando Alonso után.)

    Bearman-nek szintén segített a VSC-fázis, meg tudta tartani a 4. helyet Piastrival szemben, aki több előzéssel mentette, ami menthető, hiszen korábban még rosszabbul állt a szénája, a rajt után visszacsúszott a 9. helyre. Mögötte a Mercedes párosa ért célba, Kimi Antonelli és Russell sorrendjét ideiglenesen fel is cserélte a csapat Russell követelőzése miatt, de a brit bukta az elöl maradást azzal, hogy bő 10 körrel a leintés előtt bebambult és hagyta, hogy Piastri bevetődjön mellé. A 8. Hamilton, a 9. a másik Haasszal Esteban Ocon, a 10. Gabriel Bortoleto lett.

    A bajnokság állása négy nagydíjjal az idény vége előtt: Norris – 357 pont, Piastri– 356 pont, Verstappen – 321 pont.

  • Ez jobb, mint a magyarországi pole – Leclerc-nek megvan a terve Norris ellen a mexikói futamra

    Ez jobb, mint a magyarországi pole – Leclerc-nek megvan a terve Norris ellen a mexikói futamra

    Csapatfőnöke szerint a Ferrari idei legjobb teljesítményét nyújtotta időmérőn még úgy is, hogy Charles Leclerc a Hungaroringen pole-t szerzett augusztusban. A monacói pilóta úgy véli, mindent kihozzott a lehetőségeiből, a versenyre pedig világos terve van Lando Norris ellen.

    Egy ideig úgy tűnt, Charles Leclerc akár a pole-t is megszerezheti a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésén, de aztán Lando Norris szenzációs kört rakott össze, így végül ő rajtolhat az élről a mai versenyen. A monacói azonban egyáltalán nem lehet elégedetlen, mivel elmondása szerint mindent kihozott a lehetőségeiből.

    „Nagyon nehéz. Ez az időmérő tényleg nagyon, nagyon nehéz, mert nagyon kicsi a tapadás, és az autó sokat csúszkál. Összerakni mindent egy jó körbe elég trükkös, de igencsak elégedett vagyok a munkával, amit végeztünk. Nem hiszem, hogy sokkal több lett volna az autóban. Persze, mindig van egy kicsi itt-ott, mint minden kvalifikáción, de nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel” – nyilatkozta az autóból kiszállva.

    A győzelemre törő Hamilton tökéletesnek érzi a 3. helyet

    Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem tartotta meg az első Q3-as mért körök utáni első helyét, azt mondta, hogy „egy kicsit”, de aztán ismét hangsúlyozta, hogy ebben ennyi volt. „Az első Q3-as köröm után azt éreztem, hogy ez tényleg egy nagyon jó kör volt. Tudtam, hogy egy kicsit lehet még javítani, de nem sokat. A mögöttem lévők különbségeit látva azt mondtam: »Rendben, meglátjuk, hogy alakul. A második körön is mindent beleadok.« De nagyon meglepett, hogy Lando mennyit javított a Q3 első és második köre között. Nem hiszem, hogy ma megvolt bennünk az a tempó, hogy tartsuk vele a lépést. Volt egy kis tartalék itt-ott, de szerintem az sem lett volna elég a pole-hoz.”

    Az időmérő utáni sajtótájékoztatón Leclerc arról is beszélt, hogy a Q3-ra lehűlt az aszfalt, ami segített, mert valamivel jobb lett a tapadás. A futamra előretekintve pedig kijelentette: „mindent meg fogunk tenni azért, hogy az első kanyarig megszerezzük az első helyet, aztán majd meglátjuk, mi lehetséges.”

    „Neki is megvan a versenytempója, erről már beszéltünk korábban, és biztos vagyok benne, hogy nagyon erős lesz – utalt Norrisra. – De a rajt lehetőség számunkra, esély arra, hogy valami különlegeset csináljunk, még ha a második hely itt a pálya koszos oldalán nem is ideális. Nem biztos, hogy nagyszerű, de rendben van. Arra fogok koncentrálni, amit irányítani tudok, és remélhetőleg elég lesz, hogy [Norris] mellé kerüljek az 1-es kanyarban.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Florent Gooden / DPPI

    A monacói a Ferrari javulásáról azt mondta, nem találtak hirtelen semmi egetrengetőt, hanem a sok kicsi sokra megy elvet követték. „Nem hiszem, hogy lenne valami „csodafegyver”, amit mostanában változtattunk és ami hirtelen sokkal jobbá tett minket. Inkább minden apróságban egy kicsit fejlődtünk. Ahogy Lewis is mondta, a folyamatok és a kis különbségek összeadódnak, és ezek a végén nagy különbséget jelentenek. Az utóbbi néhány hétvégén ebben sokat léptünk előre.”

    Jobb, mint a magyarországi pole

    Az F1 TV-nek Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is értékelte a látottakat, és elmondta, ezt jobb eredménynek tartja, mint a Leclerc által a Hungaroringen szerzett pole pozíciót. „Ez egy jó eredmény, valószínűleg a legjobb a szezon kezdete óta – még annak ellenére is, hogy Budapesten miénk volt a pole. Szerintem ez most egy kicsit jobb, mert már a kezdetektől ott voltunk: a Q1-ben, Q2-ben és Q3-ban is minden rendben ment. Ráadásul Charles számára spóroltunk egy garnitúra lágy gumit a holnapra, ami nagyon fontos. De összességében azt gondolom, ez egy valóban jól sikerült időmérő volt, és eddig nagyon erős hétvégénk van.”

    „A legnagyobb különbség az, hogy ha jól kezded a hétvégét, sokkal könnyebb finomhangolni mindent, mintha egy rossz péntekről kellene felállnod – mutatott rá a csapatfőnök. – Mint például Austinban pénteken – ott nagyon nehéz volt utána helyrehozni a dolgokat, és finomítani az autón meg a vezetésen. Azt hiszem, Mexikóban összességében sokkal jobb munkát végzünk.”

    A versenyre előrekeintve Vasseur azt tartotta a legfontosabbnak, hogy mindkét pilótájuk túlélje a rajtot és az első kanyart, mert az jó kiindulási alapot jelentene a folytatásra.

  • A győzelemre törő Hamilton tökéletesnek érzi a 3. helyet

    A győzelemre törő Hamilton tökéletesnek érzi a 3. helyet

    A Ferrari versenyzői a második és a harmadik helyről indulnak a mexikói futamon, Lewis Hamilton a győzelemre tör.

    Hamilton ugyan megint lassabb volt a csapattársánál, de lehet, hogy ezúttal így jobban járt, mert a szélárnyék jó barátjának ígérkezik a rajtnál. „A 3. hely szinte tökéletes ezen a pályán, szóval remélem, a legtöbbet hozom ki belőle a rajtnál. Szerintem nem rossz a versenytempónk se” – nyilatkozta.

    A nagy leszorítóerőre hangolt körülmények passzoltak a Ferrarihoz, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, Charles Leclerc mellett az idény nagy részében szenvedő Hamilton is ki tudta használni ezt.

    „Szépen javítottunk az autón a hétvége folyamán – mondta az időmérő után. – Azt hiszem, a lehető legjobb lett.”

    „Charles-lal nagyon pozitívan dolgoztunk együtt az autó fejlesztésén az előző nagydíjakon. Most már szinte egyformák, én pedig végre kezdek rájönni, hogyan vezessem. Charles-nak előnye, hogy már a hetedik éve ilyen sajátosságú autót vezet, de végre én is úgy látom, kezdek ráérezni, ez jó. Hálás vagyok a csapatnak az idei kemény munkáért és az erőfeszítésekért.”

    Hamilton hozzátette, hogy nyerni jött, nem akarja pusztán a pozícióját tartva az első vasárnapi dobogóját megszerezni a Ferrarinál. „Nehéz lesz legyőzni ezt a két srácot, de a harmadik hely valójában tökéletes ezen a pályán. Remélem, ki tudom majd használni a rajtnál. A versenytempónk nem tűnik rossznak. Nehéz még pontosan megmondani, de nagyon remélem, tudom, holnap fantasztikus közönség lesz kint, úgyhogy megpróbálunk jó versenyt csinálni.