Címke: Ferrari

  • Leclerc jó hírrel kecsegteti a Ferrari rajongóit

    Leclerc jó hírrel kecsegteti a Ferrari rajongóit

    A Ferrari pilótája, Charles Leclerc első benyomásai nem csak a szimulátorban, hanem a pályán is kedvezőek voltak az új autóról.

    A Ferrari célja az volt az SF-24-gyel, hogy az elődjénél kiszámíthatóbb legyen, annak izgágasága ugyanis sokat akadályozta a pilótákat, akiknek ettől az önbizalma is csorbult. A csapat nem tétlenkedett, az autó online bemutatója után azonnal pályára gördült az új kocsival, és Leclerc máris jobban érezte magát benne, mint a tavalyi modellben.

    „Emlékszem, tavaly az első, vagy a harmadik-negyedik körömben nem voltam elégedett az autó viselkedésével. Nagyon nehéz volt vezetni, most viszont sokkal jobban állunk, egészségesebbnek érződik a kocsi” – mondta.

    „Hangsúlyoznám ugyanakkor, hogy ez semmit sem jelent a versenyképesség szempontjából, hiszen ha más csapatok többet gyorsultak, hiába lett könnyebb a mi autónk vezetése, ha nem elég gyors.”

    „Az első körök alapján azonban jobbak az érzéseim idén, mint tavaly voltak.”

    Leclerc hozzátette, hogy valószínűleg még a szezon első versenyén sem kap teljes képet a Ferrari az új autó viselkedéséről, mert azt különböző típusú pályákon, különböző feltételek mellett is meg kell nézniük.

    Tavaly ilyenkor már elveszett volt a Ferrari, de most ígéretesebbek az előjelek

  • Leclerc szerint tiszteletlenség lenne, ha Hamiltonról beszélne

    Leclerc szerint tiszteletlenség lenne, ha Hamiltonról beszélne

    A Ferrari 2024-es autóbemutatója során a versenyzők nem kerülhették el a 2025-ös tervekkel kapcsolatos kérdéseket sem, miután az előszezon legnagyobb sztoriját azt jelentette, hogy Lewis Hamilton a következő évre leszerződött a Scuderiával.

    Charles Leclerc idén már a negyedik szezont kezdi meg Carlos Sainz csapattársaként, a spanyolnak azonban év végén távoznia kell, hiszen a csapatnak sikerült megszereznie a hétszeres világbajnok Hamiltont. Leclerc-t az F1 hivatalos csatornája kérdezte arról, mit vár a brittel való partnerségtől, ám szerinte nem lenne illő ezt most túl mélyen elemezgetni.

    „Abból a szempontból nem voltam meglepve, hogy ez a megállapodás nem egy nap alatt született meg, és már mielőtt aláírtam a szerződésemet, tudatában voltam, hogy zajlanak egyeztetések, és lehetséges, hogy Lewis lesz a csapattársam. Az érkezése persze sokat hozzátesz majd a csapathoz, hiszen ő egy nagyszerű versenyző és személyiség, akivel nekem is jó a kapcsolatom” – fogalmazott a monacói.

    „Ugyanakkor a Carlos felé irányuló tiszteletből nem szeretném ezt túlságosan részletezni. Nagyszerű éveket töltöttünk együtt, és egy még mindig hátra van. Nincs kétségem afelől, hogy Carlos és én mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy visszajuttassuk a Ferrarit a csúcsra. Remélem, sokkal több győzelmet szerzünk majd, mint 2023-ban, és csak ezt követően koncentrálunk majd 2025-re.”

    „Ő is és én is gyerekkorunk óta benne vagyunk az autósportban, így jól tudjuk, hogyan működik. Számítunk rá, hogy egyszer megváltoznak a dolgok” – mondta arról, hogy négy év után véget ér partnerségük.

    Máris pályán az új Ferrari, optimista versenyzőkkel (videó)

    A két pilóta szavaiból az vehető ki, hogy Leclerc már korábban tudott a Hamiltonnal való tárgyalásokról, mint Sainz, akivel csak akkor közölték, hogy ez lesz az utolsó szezonja a Ferrarinál, amikor ez már biztossá vált.

    „A hír meglepte a teljes F1-et, ahogy engem is – ismerte el Sainz. – De még mindig előttem áll egy év vörösben, amely során rengeteg szép dolog történhet. Tudom, hogy az elmúlt időszakban erősen teljesítettem, és jó lehetőségeim lesznek arra, hogy a jövőben más csapatokkal is versenyképes helyzetben maradjak. Most hagyok egy kis időt arra, hogy kielemezzem a helyzetet, mindenkit meghallgassak, majd pedig döntsek arról, hogy hol szeretném tölteni a karrierem következő 3-4 évét.”

    A Ferrari tavaly az egyetlen csapat volt a Red Bull üldözői közül, akik futamgyőzelmet tudtak szerezni, de a többiekhez hasonlóan ők is tartanak attól, hogy az energiaitalos istálló komoly 2023-as előnye miatt idén sem fogják teljesen ledolgozni a különbséget.

    „Hogy mivel lennék elégedett? – így Leclerc. – Csak azzal, ha mi győzünk, ami hatalmas kihívás annak fényében, hogy hol álltunk tavaly. Még ha az év végére közelebb is kerültünk a Red Bullhoz, mint az elején voltunk, a lemaradásunk még így is nagynak számított, különösen a versenytempóban. Az első verseny után többet tudok majd mondani, de az biztos, hogy csak a világbajnoki címmel lennék elégedett.”

     

  • Máris pályán az új Ferrari, optimista versenyzőkkel (videó)

    Máris pályán az új Ferrari, optimista versenyzőkkel (videó)

    Charles Leclerc és Carlos Sainz benyomásai is pozitívak a Ferrari új autójáról, amit a hivatalos premier után rögtön kipróbáltak Fioranóban.

    A Ferrari ma bemutatott 2024-es versenyautójától mindkét versenyző azt várja, hogy azzal rendszeresen a mezőny elején harcolhatnak. Ez hosszabb ideig legutóbb 2022-ben a szezon elejétől a nyári szünetig sikerült nekik, azóta csak bizonyos körülmények között, bizonyos pályákon szorongatták meg a Red Bullt.

    „Az SF-24-nek kevésbé érzékenynek, könnyebben vezethetőnek kell lennie, hogy jól szerepeljünk. Arra számítok, hogy az autó több szempontból előrelépést jelent, és a szimulátorban azt tapasztaltam, hogy ott tartunk, ahol szeretnénk. Az idei szezonban folyamatosan az élmezőnyben akarunk lenni” – nyilatkozta Leclerc.

    Sainz hasonlóan vélekedett, reménykedett. „Várom, hogy a pályán vezessem az autót, és kiderüljön, a szimulátorhoz hasonlóan ott is úgy érzem-e, hogy megtettük az óhajtott előrelépést. Az a cél, hogy a kocsi jobban vezethető legyen, és ezáltal következetesebb legyen a tempónk a futamokon” – mondta.

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    A Ferrari ugyanakkor a fejlesztések hatására sokat javult tavaly, az erősorrendben a szezon végére egyértelműen ők léptek a második helyre. A csapat 2023-ban egyetlen győzelmet aratott, Sainz révén, míg Leclerc öt pole pozícióval hívta fel magára a figyelmet (Sainz két nagydíjon indult az első rajtkockából).

    A versenyzők a Ferrari fioranói tesztpályáján, a filmforgatási „tesztlehetőség” keretében kedden rögtön ki is próbálták az új kocsit.

  • Rendkívül puritán autóbemutatót tartott a Ferrari

    Rendkívül puritán autóbemutatót tartott a Ferrari

    A Ferrari F1-es versenyautóját SF-24-nek hívják 2024-ben, amit felhajtás nélkül, egy másfél perces videón mutattak be.

    A Ferrari tavaly már az első verseny után úgy döntött, szakít a 2022-es szabályrendszer óta használt autótervezési elvével, és teljesen új útra lép, mivel kiderült, másképp nem győzhető le a Red Bull. A szezon során a több lépcsőben bevetett frissítésekkel az autó javult, és nem sokon múlt, hogy a csapat megelőzze a Mercedest a konstruktőri értékelésben.

    Ennél természetesen azért magasabbak az elvárások Maranellóban. A legújabb próbálkozás során teljesen az alapoktól kiindulva, az eddig tanultak alapján tervezhették meg az autó összes részletét, így reményeik szerint idén többször szállhatnak csatába reális eséllyel a futamgyőzelmekért, netalántán a vb-címért.

    Ceremónia, díszes körítés és nyilatkozatok nélkül, online mutatták be az új autót (pontosabban feltehetően a látványát), a videón pedig biztos semmilyen fontos részletet sem mutattak be a pályán később majd valóban alkalmazott műszaki megoldásokról. Ugyanakkor úgy néz ki, a Ferrari új modelljét már ma pályára küldik Fioranóban, erről a nap folyamán igyekszünk képeket közölni.

    A Ferrari 2024-es versenyautójának tervezése már teljes mértékben a tavaly januárban kinevezett csapatfőnök, Frédéric Vasseur felügyelete alatt zajlott. „Ott kell folytatnunk, ahol az előző szezon végén befejeztük, amikor folyamatosan az élmezőnyben mentünk” – jelentette ki a csapatfőnök.

    A versenyzőpáros Charles Leclerc és Carlos Sainz lesz idén, utóbbinak ez egyben a búcsúszezonja is, hiszen 2025-ben Lewis Hamilton érkezik a helyére. Tavaly egyébként Sainz volt az egyetlen, aki nagydíjat nyert a Red Bull pilótáin kívül. A versenyzők új ruházatáról itt láthattok képeket.

    Az új kocsi festéséről azt írta a Ferrari, hogy 1968 óta először kapott helyet a sárga csík az oldalán, a fehér vonal pedig először a történelemben.

    A Ferrari a McLaren útját járná be a téli szünetben

  • Az F1-et is elérték a fake-ek: Hamilton Ferrari-overallban mozog és beszél

    Az F1-et is elérték a fake-ek: Hamilton Ferrari-overallban mozog és beszél

    „Hello, én Lewis Hamilton vagyok, a csapatom pedig a Formula… mi is volt? Hogy történhet ez meg még tíz év után is?” – nevet saját magát a brit pilóta, miután nem tudja elismételni csapatának nevét.

    A felvétel 2023 elejéről származik, az F1-es versenyzők játéksorozata, a Grill the Grid tavalyi forgatásáról, Hamiltonnak pedig a Mercedes AMG Petronas F1 Team nem jutott eszébe.

    Ám az alapján, amit az alábbi videóban látunk, ez akár egy 2035-ös videó is lehetne a Scuderia Ferrari színeiben, hiszen Hamilton a Ferrari overallját viseli, azét a csapatét, amelyhez 2025-től csatlakozik majd.

    @bradrossmedia Lewis Hamilton at F1 Media Day…in 2035 😂 #lewishamilton #ferrari #mercedes #f1 #vfx ♬ original sound – Brad Ross

    Az ma már szinte a média természetes működésének a része, hogy miután február 2-án bejelentették Hamilton és a Ferrari bombasztikus megállapodását, sokan előálltak olyan manipulált fotókkal, amelyek a brit pilótát máris vörös szerelésben ábrázolják, noha 2025. január 1-je előtt valószínűleg nem öltheti azt még magára. Ez a videó azonban már egy újabb lépés a valótlanság ábrázolásában, és bizonyítéka a digitális technológia fejlődésének, hiszen mozgóképen is szerepeltethető már Ferrari-pilótaként Hamilton azáltal, hogy élethűen rádolgozták a testére egy másik csapat szerelését.

    Jegyezzük meg, ebben az esetben nem a napjainkban egyre többet emlegetett deepfake-ről van szó, azt a kifejezést ugyanis az olyan hamis videókra használják, amikor számítógépes digitalizációval egy embert olyan élethelyzetben ábrázolnak, s olyan szöveget adnak a szájába a saját hangjával, ami egyáltalán nem történt meg vele. Itt viszont egy valóban elhangzott videóban Hamilton csupán új külsőt kapott.

    Más kérdés, hogy csekély az esélye annak, hogy Hamiltont még 2035-ben, 50 éves korában is az F1-ben lássuk, bár éppen Fernando Alonso nyilatkozott frissen arról, hogy erőnlétileg önmagától ezt már megvalósíthatónak tartja.

  • Leclerc a legutóbbi kijelentésével Hamiltont is figyelmeztethette

    Leclerc a legutóbbi kijelentésével Hamiltont is figyelmeztethette

    Charles Leclerc még mindig nem árult el a sajtónak semmi konkrétumot Lewis Hamilton Ferrarihoz való szerződésével kapcsolatban. A monacói azonban a legutóbbi kijelentésével burkoltan üzenhetett a hétszeres világbajnoknak, hogy számára ezentúl csak és kizárólag győzelem lehet elfogadható eredmény.

    A Ferrari még januárban jelentette be, hogy megállapodott a monacóival a 2024-ben lejáró szerződésének meghosszabbításáról. Ugyan a hírekben nem derült ki, hogy az 5-szörös futamgyőztes Leclerc meddig kötelezte el magát a vörösökkel, sajtóértesülések szerint egy újabb hosszú távú kontraktust hozhatott tető alá a két fél.

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    Azonban február elején Hamilton lesokkolta a világot, amikor kiderült, hogy 12 év után távozik a Mercedestől az idei szezon végén, és 2025-től a vörösök overalljában fog versenyezni Leclerc csapattársaként.

    Azt még nem tudni, hogy a monacói szupersztár miként reagált a sokkoló hírek hallatán, azonban az olasz Corriere dello Sport úgy tudja, hogy „sokkolva” és „csalódottan” vette tudomásul a Hamilton-Ferrari-házasság létrejöttét. Az viszont biztosnak tekinthető, hogy a monacói kijelentette, nem azért van itt, hogy csak a második legjobb legyen a királykategóriában.

    „Megnyerni a bajnokságot, ez az egyetlen célom van jelenleg – szögezte le Leclerc, aki a tavalyi évben győzelem nélkül maradt. – Csak az első hely megszerzése esetén leszek boldog, nem a második pozíciókért vagyok itt. Reális ambíciókat kell felállítani, de emellett optimistának kell maradni és a létező legjobb munkát szükséges elvégezni.”

    „Mindannyian nyerni szeretnénk, de ha megnézzük, hogy honnan indultunk tavaly, akkor jól látszik, hogy a Red Bullnak nagy az előnye a többiekkel szemben. Emiatt az elsődleges feladat a hátrány csökkentése lesz a számunkra. Mindent meg fogunk tenni, hogy ezt a lépést sikeresen megtehessük.”

    Az olasz istálló a jövő héten, február 13-án mutatja majd be az idei versenyautóját, az SF-24-et. Azonban azt még nem lehet tudni, hogy a Scuderia bejáratja-e az új autót a fioranói tesztpályán a prezentáció előtt vagy sem.

    Leclerc – aki elégedett volt az új autóval a szimulátorban való teszteket követően – már nagyon izgatott az első éles bevetés miatt, mert állítása szerint nagyon sok munkát fektettek az új konstrukcióba, és a fejlesztéseknek már hónapokkal a tavalyi szezon vége előtt nekikezdtek.

    Ez lehet Hamilton legfőbb hátránya Leclerc-rel szemben a Ferrarinál

  • Egykori csapattársa szerint Hamilton képes lesz sikerre vezetni a Ferrarit

    Egykori csapattársa szerint Hamilton képes lesz sikerre vezetni a Ferrarit

    Nemrégiben bombaként robbant a hír, miszerint Lewis Hamilton az idei év végén távozik a Mercedestől és a Ferrarihoz szerződik. Valtteri Bottas szerint a brit klasszis számára nem lesz akadály, hogy világbajnoki címet szerezzen a Scuderia pilótájaként.

    A hétszeres világbajnok döntése alapján az idei lesz az utolsó szezonja a brackley-i istállónál, ahol még 2013-ban mutatkozott be a visszavonuló Michael Schumacher ülésében. A brit klasszis a szóban forgó váltása előtt a McLarent erősítette, és sokan kritizálták őt, amikor hivatalossá váltak a Mercedeshez való távozásáról szóló hírek.

    Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Azonban Hamilton döntése busásan kifizetődött, miután a Mercedes teljes mértékben kihasználta az új szabályok által biztosított lehetőségeket, és a brit pilóta 2014-től 2020-ig hat egyéni világbajnoki címet tudott szerezni. Ebből négyet Bottas mellett szerzett meg, és a stuttgarti márka ezekben az években az egyéni címek mellett a konstruktőri bajnokságban is képes volt megőrizni a veretlenségét a hibridérában.

    A finn 10-szeres futamgyőztes a Sauber hétfői bemutatóján többek között Hamilton Ferrarihoz való szerződéséről is beszélt.

    „Soha nem gondoltam volna, hogy ez egy napon megtörténik majd – ismerte el Bottas a Hamilton-Ferrari-házasság létrejöttéről. – Az volt a fejemben, hogy a Mercedesnél marad, de ilyen a Forma-1, bármi megtörténhet.”

    „Személy szerint jó döntésnek tartom a váltást, mert ez egy tiszta lappal való indulás lehet a számára. Ez egy nagy dolognak számít a Forma-1-ben, és ez a lépés a pilótapiacon is beindíthatja a mozgolódást.”

    Bottas azt is hozzátette, hogy szerinte Hamiltonnak mindössze pár versenyre lesz csak szüksége, hogy felvegye majd a lépést az újdonsült csapattársával, a Ferrarit már a 2019-es évadtól erősítő Charles Leclerc-rel.

    „Képes lesz rá, rengeteg tapasztalata van a sportban – folytatta a finn kiválóság. – Rengeteg pilóta ellen kellett már versenyeznie, szóval nem hiszem, hogy lesz bármi problémája ebből a kihívásból. Egy kifejezetten érdekes projekt lesz a számára újra csúcsra juttatni a Ferrarit. Ha van olyan ember, aki képes erre, akkor az egyértelműen ő, és szerintem már pár futam után a maximumot fogja kihozni a rendelkezésére álló technikából.”

    Megjött Bottas első reakciója a Sauber cifra nevére

  • A Ferrari egykori pilótája sajnálja az ülését elveszítő Sainzot

    A Ferrari egykori pilótája sajnálja az ülését elveszítő Sainzot

    Nemrégiben hivatalossá vált, hogy Lewis Hamilton a 2025-ös szezontól kezdődően a Ferrari csapatát fogja erősíteni. Az olasz istálló ezen döntésének legnagyobb vesztese egyértelműen Carlos Sainz, akivel többek között az olaszok egykori kiválósága, Jean Alesi is együttérez.

    Ugyan a spanyol kétszeres futamgyőztes volt az egyetlen olyan versenyző a 2023-as évben, aki képes volt futamot nyerni a Red Bull pilótáin kívül, a maranellói istálló ennek ellenére a csapattársával, Charles Leclerc-rel egyezett meg egy újabb hosszú távú szerződésről.

    Sainz még 2021-ben érkezett meg a vörösökhöz, és már az első teljes évében le tudta győzni monacói kollégáját, és ezzel a tettével sokakakat meglepett. A következő szezon nagyon fontos volt Sainz számára, mert Silverstone-ban meg tudta szerezni Forma-1-es karrierje első rajtelsőségét és győzelmét is.

    Hamilton: 2013-ban igazam volt, és most is ugyanazt érzem

    A tavalyi év egy izgalmas hullámvasút-utazás volt a spanyol Ferrari-pilóta számára. Habár Sainz győzelmet ünnepelhetett Szingapúrban, a gyengébb hétvégéi miatt végül 6 ponttal alulmaradt Leclerc-rel szemben az egyéni pontversenyben. Ennek ellenére azonban nem lehet azt mondani a 29 éves spanyol kiválóságra, hogy rosszul teljesített volna 2023-ban.

    Ennek tudatában Alesit meglepte, hogy a Ferrari így elbánt Sainzcal. A francia ex-F1-es pilóta szerint – aki egyetlen F1-es futamgyőzelmét a Ferrarival szerezte meg az 1995-ös Kanadai Nagydíjon – a spanyol versenyző viselkedésére és teljesítményére sem lehetett panaszkodni.

    „Meglepőnek találtam, különösen azért, mert versenyképes volt, és az eredményeiben sem volt semmi kivetnivaló – olvashatók Alesi szavai a Corriere della Sera hasábjain. – Emellett egy igazi úriembert tisztelhetünk benne, és ugyan nem érdemelte meg, de most sajnálatos módon egy kifejezetten kellemetlen helyzetbe került.”

    Sainznak egyáltalán nincs miért aggódnia, mert rengeteg gyümölcsöző lehetőség közül válogathat majd 2025-re. A Mercedesnél biztosan lesz egy szabad ülés, de akár még a Red Bullnál vagy az Aston Martinnál is igényt tarthatnak majd a szolgálataira. Azonban a spanyol számára az Audivá alakuló Sauber lehet a befutó, ahol a tapasztalatának köszönhetően könnyen a német márka vezéregyéniségévé válhatna.

    Alesi nem aggódik a spanyol versenyző jövője miatt, mert szerinte biztosan meg fogja találni az útját a tehetségének és a presztízsének köszönhetően, amit a Leclerc elleni harcok során vívott ki saját magának a Ferrarinál eltöltött évei alatt.

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

  • Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    Hátulról nézve leginkább egy labdarúgómezhez hasonlít Charles Leclerc és Carlos Sainz idei aláöltözete.

    Néhány napja már adott némi ízelítőt a 2024-es versenyzői overalljáról a Ferrari: ekkor Leclerc és Sainz néhány szóval véleményezték azt, de anélkül, hogy a nézők számára láthatóvá vált volna a szerelés.

    Nem kellett sokat várni, a február 13-i autóbemutató előtt a Ferrari végre közzétette a fotókat a 2024-re felöltöztetett versenyzőiről.

    „Mindenekelőtt a fekete eltűnt, a fehér visszatért, és persze itt a sárga is” – mondta Sainz az öt nappal ezelőtt közzétett előzetesben, aminek minden szava igaznak bizonyult, hiszen a 2023-as overall vállrésze még teljesen fekete volt, ami immár teljesen megváltozott, ehelyett sárga és fehér csíkok húzódnak végig elegánsan az overall ujján és szárán.

    Ferrari overall 2024
    Fotó: Ferrari

    A fehér ráadásul jóval komolyabb szerephez jut az aláöltözetben, hiszen amikor Leclerc és Sainz lecipzározzák a felső részt, az alatta lévő szerelés hátulja szinte teljesen fehér, s labdasportok csapatmezéhez hasonlóan jelenik meg rajtuk középen a nagy 16-os és 55-ös szám.

    Magának az overallnak a hátulja piros, és a versenyzők nevét hordozza:

    A pilóták szereléséből általában lehet következtetni arra, hogy az autón a kötelező alapszín mellett milyen egyéb színek jelennek majd meg – a sejtések szerint a piros-sárga-fehér kombináció a tavalyi Le Mans-győztes Ferrari 499P-t idézheti majd meg.

    A csapat pár napja egy videóban prezentálta legújabb szponzorát, a Celsius energiaitalgyártót, ám ott a versenyzők még nem a végleges overallban mutatkoztak:

     

  • Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Hiába volt a Mercedes felkészülve arra, hogy Lewis Hamilton akár új szerződésének első évét követően távozhat, mégis lecsúszott a legjobb versenyzőkről 2025-re, miközben a Ferrari még a Red Bull technikai igazgatóját is megszerezheti épülő szupercsapatához.

    Hamilton sokak számára meglepetést okozott azzal, hogy mindössze néhány hónappal új szerződésének augusztusi aláírása után bejelentette, 2025-től átigazol a Ferrarihoz. Bár Toto Wolff elmondása szerint az egyéves kilépési záradékot mindkét fél érdekében fogalmazták bele a szerződésbe, a Mercedes mégis lemaradt a legjobb opciókról, hiába történt meg a bejelentés egy évvel a felek különválása előtt.

    „Jól tudtuk, hogy miért így csináltuk – idézi Wolffot a szerződés kapcsán a Motorsport-Total. – Ő is nyitva akarta hagyni a lehetőségeit, és mi is. Több versenyző is elérhetővé válik 2024 végén, néhányan közülük csak nemrégiben hosszabbítottak. Ők lehetőségek lettek volna számunkra. Ha mindez hat héttel korábban történik, sokkal több kapu nyitott lenne számunkra. De ez van, érdekesen alakul a versenyzői körforgás. Gondolkodnunk kell azon, ki illik a legjobban George mellé, mi lenne számunka a legjobb kombináció. Van még jó néhány lehetőségünk.”

    Wolff itt arra utalt, hogy még január elején is úgy festett a helyzet, Charles Leclerc a Ferraritól, Lando Norris pedig a McLarentől egyaránt elorozható lehetne 2024 végén, ám a két nagy becsben tartott fiatal versenyző a hónap közepén egyaránt hosszú távra elkötelezte magát aktuális csapatával. Ezt követte csak Hamilton szerződésének bejelentése, s a német lap szerint a Ferrari szándékosan kalkulálta úgy az időzítést, hogy Hamilton megszerzését csak azt követően tárja nyilvánosság elé, miután Leclerc-t már magához láncolta, így lehetőséget sem adva a Mercedesnek arra, hogy a brit pilótáért „cserébe” megpróbálja elcsábítani a monacóit.

    A Ferrari elnöke addig nem szállt le Hamiltonról, amíg az igent nem mondott

    Egy másik sejtés szerint Hamilton éveken át tartó puhatolózás után azért is mondott most télen viszonylag könnyen igent a Ferrari ajánlatára, mert már beavatták abba, hogy milyen erősítés érkezik a csapat technikai részlegére: egy ideje tartja magát a híresztelés, hogy a Red Bull egyik vezető műszaki szakembere közel van a megállapodáshoz. Valószínűleg nem Adrian Newey-ról van szó, hanem a technikai igazgatói feladatokat napi szinten ellátó Pierre Wache-ról, aki az elmúlt években sikereket halmozó modellek elsőszámú felelőse.A Red Bull belső válsága, Christian Horner lehetsége távozása pedig ideális táptalaj a riválisok számára ahhoz, hogy megkörnyékezzék a csapat kulcsembereit.