Címke: Ferrari

  • Vakvágányra futott a Ferrari, Sainz szerint kéthavi munkát dobhatnak a kukába

    Vakvágányra futott a Ferrari, Sainz szerint kéthavi munkát dobhatnak a kukába

    Látványos volt a Ferrari visszaesése a relatív erősorrendben az elmúlt négy futamon, amire nyomós magyarázat is van: a csapat mellényúlt a fejlesztésekkel, az imolai alapoktól kell elölről kezdeniük az egészet.

    A szezon hetedik állomása volt az Emília-romagnai Nagydíj, ahova a Ferrari idei első komoly fejlesztési csomagjával érkezett. Ott Charles Leclerc elhozott egy harmadik helyet, majd a Monacói Nagydíjat megnyerte. Ezt követően újabb módosítások kerültek az autóra, de a látszólag felszállóágban lévő Ferrari formája mégis hanyatlani kezdett. A Montreal óta eltelt négy futamon egyetlen dobogó jött össze váratlanul Spielbergben Carlos Sainz számára, nyers tempó terén azonban a Red Bull, a McLaren és a Mercedes is lehagyta őket. Az igazi mélypontot Leclerc élte meg, aki a monacói győzelme óta csak Barcelonában ért célba pontszerző helyen, miközben két, rosszul levezényelt esős futamot is végigküszködött.

    „Ez már túl sok” – Leclerc rémálmot élt meg az újabb taktikai mellényúlás után

    A Ferrarin az utóbbi hetekben ismét jelentkezett a pattogás jelensége, ami különösen a gyors pályaszakaszokon befolyásolja az autó teljesítményét. Ennek elhárítására a csapat úgy döntött, Silverstone-ra visszatér a májusi, imolai specifikációhoz, ezzel elismerve, hogy zsákutcába futott az utóbbi frissítésekkel, amelynek legfőbb problémás eleme a padlólemez.

    „Ez semmiképpen sem volt elég jó – fogalmazott a Brit Nagydíj után az 5. helyen célba érő Sainz a formu1a.uno weboldalnak. – Tulajdonképpen ugyanazzal az autóval mentünk, mint Imolában. Imola óta mindenki fejlesztett, valószínűleg gyorsulni tudtak néhány tizedet, miközben mi visszafelé cseréltünk. Ezzel pedig eldobtunk 2-3 hónapnyi munkát, amit a szélcsatornában mi is a teljesítmény javítására fordíthattunk volna.”

    „Egyértelmű, hogy nem hoztunk helyes döntéseket az utóbbi időben, most pedig tényleg visszatértünk az alapokhoz, ahhoz az autóhoz, amiről tudjuk, hogy Imolában jól működött, és most innen kell újrakezdenünk a fejlesztést. Sajnos azonban eközben a riválisaink egy jókora lépéssel elénk kerültek.”

    A gyors kanyarokban küszködő Ferrarinak elvileg jól jön a lassabb Hungaroring a jövő hétvégén, így akár az új padlólemezt is használhatnák, bár Sainzt azt jósolja, hogy a 4-es és a 11-es kanyarban ott is bajuk lesz a pattogással. Olyan fejlesztések, amelyekkel minden pályatípuson ismét stabil lehet a Ferrari, talán csak a nyári szünet után érkezhetnek. A helyzetet viszont aligha segíti, hogy a csapat éppen Silverstone után jelentette be technikai igazgatója, Enrico Cardile lemondását.

    Lemondott a Ferrari technikai igazgatója – már sejthető, hogy hova tart

    „Jelen helyzetben azt tehetem, hogy bízok a csapat helyes döntéseiben versenyről versenyre, amíg egy komolyabb csomag meg nem érkezik, amely megszűnteti a pattogást nagy sebességnél, és jól működik alacsony sebesség mellett is – mondta realisztikusan Sainz. – Majd akkor kezdhetünk el azon gondolkodni, hogy újra a három legjobb csapattal csatázzunk.”

  • Lemondott a Ferrari technikai igazgatója – már sejthető, hogy hova tart

    Lemondott a Ferrari technikai igazgatója – már sejthető, hogy hova tart

    A Brit Nagydíj után egy nappal a Ferrari bejelentette a hírt, ami erős sejtésként már hetek óta tartotta magát a Forma-1-es paddockban. Távozik a posztjáról Enrico Cardile, a csapat technikai igazgatója.

    A Ferrari formája ugyan visszaesett a Monacói Nagydíjon aratott győzelem után, s pár futam óta már csak negyedik erőnek számít a mezőnyben, Cardile távozása aligha közvetlenül ehhez kötődik, egy ideje ugyanis olasz források már beszámoltak azon értesülésükről, hogy az olasz szakember elfogadta az Aston Martin ajánlatát, s a silverstone-i istállóhoz tart.

    „A Scuderia Ferrari HP bejelenti, hogy Enrico Cardile elhagyja a vállalatot, ezzel lemond a karosszéria technikai igazgatójának posztjáról. Cardile a Ferrarival eltöltött közel két évtize után nyújtotta be a lemondását, így azonnali hatállyal átmenetileg a csapatvezető, Frédéric Vasseur felügyeli a karosszériarészleget. A csapat köszöni Enrico sok éven át folytatott munkáját” – áll a hétfőn kiadott közleményben.

    A 49 éves Cardile 2005-ben kezdett el a Ferrarinál dolgozni, de sokáig a márka endurance-versenyprogramjánál ténykedett. 2016-ban érkezett meg az F1-es csapathoz, ahol néhány év alatt fellépdelt a létrán a technikai igazgatói posztig, amit csupán 2023 óta töltött be.

    Bár a hír aligha érte váratlanul a maranellóiakat, Vasseur ideiglenes kinevezése a posztra mégis azt sugallja, hogy a Ferrari nem tudta biztosítani a folytonosságot azzal, hogy azonnal átadja Cardile feladatait az utódjának.

    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
  • „Ez már túl sok” – Leclerc rémálmot élt meg az újabb taktikai mellényúlás után

    „Ez már túl sok” – Leclerc rémálmot élt meg az újabb taktikai mellényúlás után

    Mióta megnyerte az idei Monacói Nagydíjat, katasztrófafilmbe illően alakult Charles Leclerc szezonja. A legújabb blama után pedig a Ferrari monacói versenyzője mintha kezdene kicsit besokallni.

    „Nem vagyok jól, ez már túl sok, már túl sok verseny óta tart, és többé nem tudom, hogy mit mondjak, amikor ide jövök [az interjúzónába]. Rendezni kell a sorainkat csapatként” – nyilatkozta egy szemmel láthatóan csalódott, megtört, motivációját vesztett, mentálisan és érzelmileg is kiürült Charles Leclerc az F1 riporterének a Brit Nagydíj után. Azután a Brit Nagydíj után, amelyet a Ferrari hajmeresztő stratégiájának köszönhetően körhátrányban, a 14. helyen zárt.

    Leclerc a verseny kezdeti szakaszában még a 7. helyen haladt, miután a 13. körben megelőzte Lance Strollt, és úgy tűnt, ennél is lesz feljebb, ám miután az eső elkezdett szemerkélni, a Ferrari a 19. kör végén a bokszba hívta őt, hogy feltegyék neki az intermediate gumikat. Onnan kihajtva a mezőny nagy részéhez hasonlóan slick gumikon kint maradó Valtteri Bottas elé jött vissza, aki hamarosan megelőzte, nyilvánvalóvá téve, hogy nem az inter a megfelelő gumi a körülményekhez. Mire a komolyabb, a kerékcserét valóban szükségesség tevő eső megjött, Leclerc abroncsai teljesen elkoptak a nem eléggé nedves aszfalton, így jöhetett ki egy újabb szettért, ami végleg megpecsételte a sorsát.

    Leclerc, Ferrari, Brit Nagydíj
    A mindent romba döntő kerékcsere / Fotó: Ferrari

    „Egyértelműen ez volt a rossz stratégia – jelentette ki immár az írott sajtó képviselőinek. – Vissza fogom nézni, mert nyilván az üzenetekkel és az autóban kapott információkkal úgy éreztem, hogy ez a helyes döntés. Eléggé esett a 15-ös kanyarban, és azt mondták, hogy a következő körben az eső nagyon rá fog kezdeni, ezért kiálltam, hogy megpróbáljak ennek elébe menni. Az eső viszont 8 vagy 9 körrel később érkezett, úgyhogy a kiállás gyakorlatilag véget vetett a versenyünknek. Nagyon frusztráló, egy újabb felejthető hétvége, és ez már kezd sok lenni.”

    „Ez egy nagyon kemény időszak, nem is igazán találom rá a szavakat, de most már négy versenynél tartunk, amelyek rosszabbak voltak egy rémálomnál. Remélem, hogy hamarosan visszatérünk” – tette hozzá.

    Ugyanazt az infót kapták, vagy mégsem?

    A Ferrarinál legalább nem volt teljes a kudarc, hiszen csak az egyik pilótájuk futama csúszott szét menthetetlenül, a másik a lehetőségeiből a legtöbbet kihozva az 5. helyen végzett, és még a leggyorsabb körért járó extra pont is az övé lett. Ehhez persze kellett, hogy Carlos Sainz ne álljon ki túl korán intermediate gumikért, ami felveti a kérdést, hogy a maranellóiak milyen információkat adtak a két versenyzőjüknek, és hogyan sikerült elkerülni a spanyollal a blamát.

    „Ugyanazokat az információkat adtuk a pilótáknak a pálya állapotáról, de Charles és Carlos a pálya eltérő részén volt. Carlos Max [Verstappen] futamát másolta, míg Charles Stroll mögött volt (addigra már előtte – a szerk.), azaz 10 másodperccel hátrébb. Ez késztette a csapatot és Charles-t a döntés meghozatalára” – nyilatkozta Frédéric Vasseur csapatfőnök az olasz Sky-nak.

    Ennek eldöntéséhez nézzük meg, hogyan zajlott a kommunikáció a két versenyzővel. Elsőként Leclerc és Bryan Bozzi párbeszéde olvasható:

    Bozzi a 17. kör végén: Az élen állók továbbra is kint maradnak.
    Bozzi a 17. kör végén: Vissza a Race motorüzemmódba, ez még 3-4 körig kitarthat.
    Bozzi a 18. körben: A köridők továbbra is slickeknek felelnek meg, az interekkel 1:40-es időket lehet autózni.
    Bozzi a 18. körben: Heves esőzés a bokszutcában, kettesről hármas besorolású.
    Leclerc a 18. kör második szektorának végén: Mennyi ideig fog tartani?
    Bozzi: Még 10 percig. Az élen állók továbbra is kint maradnak.
    Leclerc: Álljatok készen!
    Bozzi a 19. kör elején: Arra számítunk, hogy ez a legerősebb, és 10 percig így marad.
    Leclerc a 19. kör elején a 3-as kanyar féktávján (közvetlenül egy komoly megcsúszás előtt): Box!
    Bozzi: Vettem
    Leclerc a 19. kör 8-as kanyarjában: Nagyon küszködök a hátsó gumikkal.
    Leclerc a 19. kör 9-es kanyarja után: Várjatok egy kicsit a kiállással, mert a pálya egy része eléggé száraz.
    Leclerc a 19. körben, miután a 12-es és 13-as kanyarban is nagyon csúszkált: Box, box!
    Bozzi: Vettem, box! Kiállunk interekért. Az élen állók továbbra is kint maradnak.
    Leclerc kiáll, majd a boxutcában haladva: Hevesebbé fog válni az eső?
    Bozzi: Öt percen belül, majd talán később még jobban.

    Most következzen Riccardo Adami és Carlos Sainz kommunikációja:

    Sainz a 16. kör végén: Vizes a harmadik szektor, nem? A 15-ös kanyar a legvizesebb.
    Adami: Vettem, sárga harmadik szektor egy körig, jelenleg cián a 15-ös.
    Sainz a 17. körben a 6-os kanyar előtt: Csak a pályának az a része?
    Adami: Igen.
    Adami a 17. körben a 8-as kanyar után: Cián a 6-osban és 7-esben.
    Sainz: Cián a 6-osban és 7-esben.
    Adami a 17. körben a 9-es kanyar után: Zöld-sárga a hármas szektorban most. Figyelj a 15-ös kanyarra.
    Sainz: Szólj, ha mások kicsúsznak.
    Adami: Senki sem csúszott ki.
    Adami a 17. kör végén: Ez a legvizesebb rész. Még 2-3 körig így fog esni a hármas szektorban.
    Sainz: Vettem, tájékoztass, teljes koncentráció.
    Adami: Vettem.
    Adami a 18. körben: Köridő 35,3, jó munkát végzel.
    Adami a 18. kör végén: Két kör így, cián a teljes pálya. Óvatosan az első szektorban, óvatosan az első szektorban.
    Sainz: Vettem.
    Adami a 19. kör elején: DRS nem engedélyezett, diff mid +1, hogy segítsen neked.
    Adami a 19. kör második felében: Még 1-2 kör így, aztán kevesebb lesz az eső.
    Adami a 19. kör második szektorának végén: Óvatosan a hármas szektorban. Max 2,4-el előtted, Charles 12-vel mögötted. Legyél óvatos ott.
    Adami a 20. kör elején: Charles kiáll a bokszba, monitorozhatjuk őt.
    Adami a 20. kör első szektorában: Az eső alább fog hagyni a következő körben.
    Sainz: Elégedett vagyok a slickekkel. Jó munkát végeztek, srácok, csak így tovább!

    Ami elsőre is átjön a két pilóta és a versenymérnöke közötti kommunikációból, hogy ég és föld a különbség. Míg Sainz és Adami előre lefektetett színkódokat használt arra, hogy pontosan kommunikálja, a pálya bizonyos részei milyen állapotban vannak, Leclerc és Bozzi egyértelműen nem értette meg egymást. A garázs egyik oldalán egy olajozott gépezet kezelte tökéletesen a szituációt – Sainz a megfelelő kérdéseket tette fel, a mérnöke pedig a megfelelő információkkal szolgált – ezzel szemben Leclerc a 19. körben totálisan elveszett, ami végül rossz döntéshez vezetett.

    Nyilván a csapat ki fogja elemezni, hogy pontosan miért történhetett ez, de a párbeszédből az jön át, hogy mintha a Bozzi által a 18. körben közölt „Heves esőzés a boxutcában, kettesről hármas besorolású” üzenet zavarhatta volna meg Leclerc-t, aki visszakérdezett, hogy „mennyi ideig fog tartani?”. Mérnöke erre közölte, hogy még 10 percig, amiből Leclerc alighanem azt a következtetést vonta le, hogy még ennyi ideig nagyon fog esni. Az eső intenzitása itt valóban nőtt, Adami is közölte Sainz-al, hogy „Cián a teljes pálya, óvatosan az első szektorban, óvatosan az első szektorban”, de a 19. kör második felében már azt az információt adta a spanyolnak, hogy 1-2 kört kell már csak kihúznia ilyen körülmények között, utána pedig már nem fog ennyire esni.

    Carlos Sainz, Riccardo Adami, Ferrari, Belga Nagydíj
    Sainz és Riccardo Adami összeszokott párost alkot / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Itt pedig egyértelműen eltérés van a Leclerc-nek és a Sainznak adott információban, Bryan Bozzi a 19. kör elején ugyanis azt mondta a monacóinak, hogy még 10 percig fog ilyen mértékben esni. Leclerc közvetlenül az üzenet után kis híján a bukótérbe csúszott a hármas kanyarban, ami után rögtön közölte, hogy ki akar állni kerékcserére. Az ez utáni kanyarokban azonban nem tapasztalt ekkora nehézségeket, ezért a Copse-hoz érve elbizonytalanodott („Várjatok egy kicsit a kiállással, mert a pálya egy része eléggé száraz”), hogy aztán a Maggotts-ban és a Becketts-ben átélt újabb meleg pillanatok után ismét közölje, hogy „box, box!”.

    Végül a 19. kör végén ki is állt, de továbbra is érezhető volt a bizonytalanság, hiszen a boxutcában megkérdezte, hogy „Hevesebbé fog válni az eső?”, mire mérnöke közölte vele, hogy 5 percen belül igen, és később talán még jobban. Sainznak azonban ekkor azt mondta Adami, hogy a következő körben alább fog hagyni az eső. Végül az eső intenzitása tényleg csökkent, és egyértelművé vált, hogy azok döntöttek jól, akik kint maradtak slick gumin.

    Hogy pontosan hol csúszott félre a dolog Leclerc esetében, azt ő és a mérnöke pontosan látni fogja utólag, a nagyobb kérdés inkább az, hogy miként lehet ilyen ordító különbség felkészültségben a garázs két oldala között. Ennyit számít, hogy Sainz a Ferrarihoz igazolása óta a korábban Sebastian Vettelt segítő Adamival dolgozik, míg Leclerc az idei imolai futamra kapta meg versenymérnöknek a Xavi Marcost váltó Bozzit? Vagy inkább arról van szó, hogy a közismerten rendkívül alapos és felkészült Sainz több energiát fektet abba, hogy az ilyen helyzetekben a lehető legpontosabb és legrelevánsabb információkat kapja? Mert akármi is lesz majd a konklúziója a belső vizsgálatnak, és derül mondjuk ki, hogy Leclerc értett félre valamit, vagy az, hogy mérnöke adott neki rossz információt, ezen a szinten – mint azt láthattuk – egyik sem fér bele. 

    Leclerc, Ferrari, Brit Nagydíj
    Leclerc itt még jó hangulatban volt / Fotó: Ferrari

    Leclerc: nehéz pozitívumokat találni

    Mivel a monacói győzelme óta eltelt négy verseny során Leclerc a barcelonai 5. helyen kívül nem ért el értékelhető eredményt (egy kiesés, egy 11. és egy 14. hely a mérlege), abszolút érthető, hogy miért volt annyira meggyötört az ábrázata a kamerák előtt. Ráadásul nem csak amiatt lehet bosszús, hogy ismét balul sikerült egy versenyen, hanem amiatt is, mert a Ferrari barcelonai fejlesztései nem teljesen váltak be, hiszen növelték az autó pattogásának mértékét. Emiatt a Scuderia Silverstone-ra kénytelen volt visszaváltani az imolai fejlesztési csomagra, ami Leclerc szerint legalább jó döntés volt.

    „Nagyon nehéz az ilyen napok végén meglátni a pozitívumokat. Csak vissza akarok térni a csapattal a gyárba, hogy kielemezzük, milyen módon hozzuk meg ezeket a döntéseket az én esetemben, és miért döntöttünk ma rosszul. Nehéz helyzetben vagyunk. A fejlesztések hozták a számokat, amelyekre számítottunk, viszont elég jelentős pattogást is előidéztek nagy sebességnél. Egy ilyen pályán úgy döntöttünk, hogy valószínűleg jobb kicsit kevesebb teljesítmény és több következetesség, és szerintem ez volt a helyes döntés. A folytatásban elemezni fogjuk az összes adatot, amit a két csomaggal mostanáig gyűjtöttünk, és megpróbáljuk megérteni, hogy van-e valami, amit eddig nem értettünk. A pattogás mérséklődött, úgyhogy a következetesség javult” – összegezte a helyzetet a monacói.

    Räikkönen 2009-es esetét idézte a Ferrari újabb hibája, de a Scuderia megvédte a védhetetlent

     

  • A Ferrari főnöke lesöpörte az asztalról Sainz javaslatát

    A Ferrari főnöke lesöpörte az asztalról Sainz javaslatát

    A Ferrari autójára versenyek óta visszatért a pattogás, vélhetően a nemrég bevetett aerodinamikai fejlesztésekkel összefüggésben. A csapat ennek ellenére kitart azok mellett.

    Az Osztrák Nagydíj után Sainz felhívta a Ferrari figyelmét, hogy sürgősen meg kell szabadulni az autón ismét megfigyelhető pattogástól. Ez a jelenség 2022-ben érintette leginkább az F1-es autókat, némelyiket jobban, némelyiket kevésbé, de azóta általánosságban megszűnt a probléma, részben az FIA szabálymódosításainak hatására.

    A Ferrarinál viszont ismét felütötte a fejét a gond – feltételezések szerint az Imolában bevetett fejlesztések miatt –, és a silverstone-i pályán is tarthatnak tőle, ha nem lépnek előre, hiszen ez a bajnokság egyik leggyorsabb helyszíne (a pattogás a tempó növekedésével egyre erősebben jelentkezik).

    A Motorsport.com olasz oldala szerint Carlos Sainz azt javasolta a csapatának, hogy mellőzzék az új padlólemez használatát és térjenek vissza a korábbi változathoz, de Frédéric Vasseur elvetette ezt a felvetést, és azt reméli, hogy a beállítások optimalizálása megoldja, vagy legalább enyhíti a problémát.

    A másik versenyző, Charles Leclerc közben elismerte, hogy baj van a maranellóiak háza táján. „Kevés a véletlen a Forma-1-ben, és az nem az, hogy két hétvégén át így teljesítünk. Muszáj utánajárnunk és kielemeznünk – mondta – Nem ilyen eredményekre számítottam Monaco után. Nagyon nehéz a csapat helyzete, sok munkát kell elvégeznünk.”

    A Ferrari abban bízik, hogy a Brit Nagydíjon a három edzés elegendő időt biztosít ahhoz, hogy megfelelően beállítsák az autót – Ausztriában sprinthétvége volt, így ott csak egyetlen edzés rendeztek, míg Kanadában az első tréningen a vizes pálya akadályozta a felkészülést.

    A Haas leigazolta Bearmant 2025-re

  • 40 millió forintért még csak szóba sem áll senkivel ez a Schumacher-féle távirányítós F1-es Ferrari

    40 millió forintért még csak szóba sem áll senkivel ez a Schumacher-féle távirányítós F1-es Ferrari

    80 km/órával száguld, három évig épült, és még Michael Schumacher is aláírta a 2002-es F1-es Ferrarinak azt az egészen egyedi és különleges replikáját, amit most gigaösszegért árverésre bocsátanak.

    Sokan gyűjtik F1-es autók modelljeit, ez a most előkerült, nagyjából húszéves Ferrari azonban mindenen túltesz, egy igazi műalkotás: 1:3-as méterarányával egy óriás, ráadásul versenyezni is lehet vele – mutatja be a The Race.

    Az ötletet Stéphane Andrist álmodta meg a svájci Atelier Medicatechnél, ami egy sebészeti eszközöket gyártó cég. A Ferrari egy teszteszközként készült, amin a cég tanoncai gyakorolhattak, végül azonban olyan mestermunka született, hogy annak még maga Michael Schumacher is csodájára járt: hozzá is eljutott a replika létezésének híre, s a 2003-as szezon végén maga is ellátogatott a cég központjába a Genfi-tótól északra, hogy ellássa aláírásával a 2002-es bajnokautója kicsinyített másának hátsó szárnyát. Ekkor az még nem is volt végleges állapotában, hiszen Andrist elmondása szerint három éven át zajlott a tökéletesítése.

    Fotó: Graham Budd Auctions

    De mi is teszi annyira különlegessé ezt az autót? A mérete, Schumacher kézjegye és a belefektetett aprólékos munka mellett leginkább az, hogy ez a modell nem a polcra készült. Egy négyhengeres, kétütemű motor is került bele, ami távirányítóval kontrollálható. Elérték már vele a 80 km/órás sebességet is, de a sejtések szerint hosszabb kifutópályán ennél többre is képes lehet. Gokartokra készült gumik biztosítják a kivételes tapadását, a féktárcsák pedig a lassulási képességét.

    Az autó most az F1-es Brit Nagydíj előtt átverésre kerül, ahol indulóárát 90 000 fontban határozták meg (kb. 42 millió forint), de a várakozások szerint ennek kétszereséért, háromszorosáért vihetik majd el.

  • Sainz riadót fújt a Ferrarinak, de élvezni akarja a pillanatot

    Sainz riadót fújt a Ferrarinak, de élvezni akarja a pillanatot

    A Ferrari a hétvégi Osztrák Nagydíjon is csak a negyedik legerősebb csapat volt, Carlos Sainz szerint aggasztó, hogy a Mercedes megint előttük végzett, és hogy az autó pattogása zavaró probléma.

    Noha a Ferrari az év elején a Red Bull első számú kihívójának bizonyult, minderről már csak múlt időben beszélhetünk, hiszen a McLaren és a Mercedes azóta eléjük lopakodott. Ennek újabb bizonyítéka volt az Osztrák Nagydíj, amelyen Sainz és Charles Leclerc számára nem nyílt esély a lepattanóra Max Verstappen és Lando Norris ütközése után, így sem reménykedhettek a győzelemben.

    A dobogóra alsó fokát elcsípő Sainz szerint ideje összeszednie magát a Ferrarinak. „Ez egymás után a második olyan alkalom, hogy az előrébb lévő Ferrari az előrébb lévő Mercedes mögött végez” – mutatott rá, és hozzátehetjük, hogy a Kanadai Nagydíjjal együtt már három versenyre nyúlna a sorozat, csak azon a Scuderia egyik pilótája sem ért célba.

    „A csapatnak javulnia kell Silverstone-ra, ahol sok az egymást követő gyors kanyar. Mindent megteszünk azért is, hogy megszüntessük az autó pattogását, ami az időmérőn és a futamon egyaránt akadályoz bennünket. Most viszont had élvezzem ki a pillanatot, mert jövőre talán nem lesz részem hasonlóban.”

    Utolsó mondatával arra utalt, hogy 2025-re még mindig helyet keres magának, bár úgy néz ki, a csapatok kezdenek ráunni az igényeire, és nem akarnak rövidtávú szerződést adni neki. Ha Sainz meg is állapodik valamelyik csapattal, az vélhetően olyan istálló lesz, amely a Ferrarinál gyengébb.

    Az istállónál viszont tényleg ismét felütötte a fejét az autó pattogásának problémája, amiről az utóbbi időben kevesebbet hallottunk. Leclerc nem szerzett pontot Ausztriában, miután a rajtnál ütközésbe keveredett és megsérült az autója.

    Verstappen szerint kritizálói tévednek, nem csinált olyat, amivel már Räikkönent is felbosszantotta

  • Sainz lecserélte a Smooth Operatort a ding-dongra?

    Sainz lecserélte a Smooth Operatort a ding-dongra?

    A Spanyol Nagydíjon némi csörte alakult ki Carlos Sainz és Charles Leclerc között a pályán és azon kívül is, de a spanyol pilóta szerint nincs azzal semmi gond, hogy csapattársak néha összecsapnak. Azzal már több, hogy emberek cikket írnak a sárdobálásaikról.

    A múlt hétvégi futam harmadik körében Sainz megelőzte Leclerc-t, miközben a monacói nem számított támadásra csapattársától. A két Ferrari össze is ért, a futam után pedig a pilóták elejtettek egy-egy mondatot a mikrofonok előtt, amelyek a kettőjük között kibontakozó feszültségről, a bennük lévő frusztrációról árulkodtak.

    Leclerc szerint Sainznak nem ellene kellett volna menőznie, Sainz szerint Leclerc túl sokat reklamál

    Leclerc Spielbergben elmondta, hogy már aznap estére rendezni tudták a nézeteltéréseiket, és azóta Sainz is beszállt a tűzoltásba a Ferrari sajtótájékoztatóján: szerinte egy csapat számára éppen az az ideális állapot, ha versenyzőik egyformán gyorsak, ez pedig óhatatlanul is magával hozza az alkalmi összezördüléseket, amik leírására a spanyol érdekes szót választott.

    „Charles és köztem nem ez volt az első ding-dong, és nem is ez volt az utolsó. Minden évben van egy-két ding-dongunk. Ez teljesen természetes, amikor két versenyző ugyanazért az aszfaltdarabért harcol 24 versenyen keresztül, miközben az 1-2., 4-5. vagy 5-6. helyekről rajtolunk” – fogalmazott, de nem hagyta abba az új szókreálmány ismételgetését.

    „Szerencsére a csapatnak két versenyképes pilótája van, akik minden futamon egymás nyakán vannak, és mindig elő fognak fordulni ilyen kisebb ding-dongok. Ezeknek a ding-dongoknak a számát persze mindig igyekszünk a lehető legalacsonyabban tartani, de a legfontosabb, hogy négy szezonon át végig jó maradt a viszonyunk Charles-lal. Mindig megbeszéltük ezeket a ding-dongokat egymás között, nem volt szükség a csapatfőnök beavatkozására. Én szeretném ezt a médiától is távol tartani, mert egyikünkön sem segít, ha oda kikerül. Ez nem mindig sikerül, és talán ez a legnagyobb hiba.”

    Leclerc elmondta, milyen a hangulat közte és Sainz között a verbális csörte után

  • A Ferrarinál jobb eredményre számítanak a két siralmas verseny után

    A Ferrarinál jobb eredményre számítanak a két siralmas verseny után

    A Ferrari két kiábrándító eredmény után várja az Osztrák Nagydíjat, ahol Charles Leclerc jobb teljesítményre számít a csapattól.

    Hol van már a monacói mámor a Ferrarinál? Az ottani győzelmet két kiábrándító futam követte, Kanadában és Spanyolországban sem tartották az iramot a mezőny elejével, Fernando Alonso oda is szúrt nekik. A vörösök jelenleg csak a negyedik legerősebb csapatnak tűnnek a McLaren-Mercedes-Red Bull hármas mögött, de Charles Leclerc úgy látja, az új fejlesztésű elemek alaposabb megismerése után a Ferrari visszavághat.

    „Rájöttünk, Montrealban mi siklott félre, ezt nagyrészt a gumik okozták. Barcelonában egyszerűen hiányzott a tempónk, lassabbak voltunk, mint vártuk, de szerintem nem állítottuk be tökéletesen a kocsit – mondta a hétvégi verseny előtt. – Folytatjuk a munkát, próbáljuk optimalizálni az új elemeket, amelyeket Barcelonában vetettünk be először.”

    „Van még teendőnk, hogy jobban kiismerjük őket, de nem hiszem, hogy ugyanolyan problémáktól szenvedtünk Montrealban és Barcelonában, nem hiszem, hogy trendről beszélhetünk.”

    Leclerc elmondta, milyen a hangulat közte és Sainz között a verbális csörte után

    „Bízom benne, hogy visszatérünk az élmezőny küzdelmébe. Főleg a hosszú, lassú kanyarokban küszködünk, és ezekből kevesebb található ezen a pályán. Ez jó jel nekünk, bár foglalkozunk azzal is, hogy javítsunk az autónk az ilyen kanyarokban, és haladtunk is a megoldás felé.”

    Nem csak Leclerc, hanem csapattársa, Carlos Sainz is ebben bízott az Osztrák Nagydíj előtt. A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur pedig szintén arra utalt, hogy az előző helyszínen nem végeztek tökéletes munkát az autó beállításával.

    „Két tizedmásodperces lemaradásban voltunk. De nem az volt, hogy a 14 barcelonai kanyar mindegyikében egy századmásodpercet vesztettünk, hanem egy-egy tizedet két helyen. A kör maradék részén ugyanúgy teljesítettünk, mint Lando [Norris, az időmérő győztese]” – közölte.

    Unikornis helyett szoros csaták – Verstappen főnöke így jobban örül

  • Leclerc elmondta, milyen a hangulat közte és Sainz között a verbális csörte után

    Leclerc elmondta, milyen a hangulat közte és Sainz között a verbális csörte után

    Charles Leclerc és Carlos Sainz a nyilatkozataival odapiszkált a másiknak az előző versenyen, de a páros kapcsolata nem fog megromlani a Ferrarinál maradó monacói szerint.

    A Ferrari pilótái kölcsönösen beszóltak egymásnak a Spanyol Nagydíjon bekövetkezett kisebb ütközésük után: Leclerc azt kifogásolta, hogy Sainz nem a megfelelő személy ellen vállalt be egy látványosnak szánt manővert, míg Sainz úgy érezte, csapattársa túl sokszor panaszkodik.

    Egy héttel később máris jön az újabb verseny, az Osztrák Nagydíj az F1 naptárában, így hamar megtudhattuk, milyen a két versenyző viszonya. „Ugyanazzal a géppel repültünk visszafelé vasárnap este, és jó, hogy találkoztunk. Beszélgettünk, ahogy mindig. Azt hiszem, kívülről nézve mindig úgy látják, hogy nagy probléma van közöttünk, de mi alaposan megismertük egymást az évek során” – mondta Leclerc

    „Tudjuk, hogy a verseny után mindenki feszült. Mindketten a pillanat hevében, csalódottan beszéltünk egymásról, utána viszont ismét szót váltottunk, és minden jól alakul. Nem aggódom a kapcsolatunk miatt. Egy feszültebb futam után is sikerült beszélnünk egymással, és talán nem ez volt az utolsó ilyen alkalom. Minden olyan közöttünk, mint eddig, szóval egyáltalán nem aggódom.”

    Jövőre már nem lesznek csapattársak, hiszen Sainz helyére Lewis Hamilton érkezik. A Ferrarinál maradó Leclerc szerint az év végéig sem várható további összetűzés házon belül. „Régebben is előfordultak hasonló nehéz pillanatok csapattársak között, főleg, amikor szoros a küzdelmük. A lényeg az, ki hogyan kezeli őket, szembenézünk-e egymással. Ez mindig nagyon jól működött köztem és Carlos között, ezért nem aggódok a folytatás miatt. Nem érzékelek semmilyen változást sem” – jelentette ki. 

    „Profik vagyunk, tudjuk, hogy mindkettőnknek hasznos a jó viszony a csapaton belül és a közös munka a pályán. Néha én feszítem túl a húrt, máskor Carlos, de a lényeg az, hogy megbeszéljük egymással, ami történt, és rendezzük.”

    Verstappen nem győzte szájba rágni, hogy hol fog vezetni jövőre

  • Elhagyni készül a Ferrarit az egyik legfontosabb mérnöke

    Elhagyni készül a Ferrarit az egyik legfontosabb mérnöke

    A Ferrari háza táján változás készülődik: a formu1a.uno információi szerint a technikai igazgató Enrico Cardile az Aston Martinnál folytatja pályafutását a következő szezontól.

    Cardile munkakapcsolata 2002 óta tart a Ferrarival, először közös aerodinamikai kutatási projektet végeztek együtt, majd 2005-től a GT-versenyrészleghez került. A Ferrari F1-es istállójánál 2016 óta dolgozik vezető beosztásban, jelenleg ő a technikai igazgató, nála összpontosulnak a legfontosabb tervezői feladatok.

    Az irányítása alatt változó sikereket ért el a Ferrari, a legközelebb 2018-ban állt a bajnoki címhez, de a szezon második felében nem tudták tartani a lépést a Mercedesszel. Az Aston Martinnál kihívás vár rá, mert a zöld istálló hullámvölgyben van, bőven lehet javítani a teljesítményén.

    Az olasz szakoldal úgy tudja, októbertől a Mercedestől leigazolt Loïc Serra veszi át Cardile feladatainak nagy részét, és a személycsere nem áll összefüggésben Adrian Newey esetleges érkezésével.

    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office