Címke: Ferrari

  • A Mercedes az utolsó pillanatig kihasználja Hamiltont, és nem engedi idő előtt Ferrariba

    A Mercedes az utolsó pillanatig kihasználja Hamiltont, és nem engedi idő előtt Ferrariba

    Lewis Hamilton nem ülhet át az idén a Ferrariba, hogy a Mercedes a végsőkig használhassa őt promóciós és egyéb célokra.

    Miként arról a minap mi is írtunk, elméletben reális forgatókönyv lehetne, hogy Lewis Hamilton már az idei szezon vége után, az Abu-Dzabiban rendezett teszten bemutatkozzon új csapatában, miként tette azt 2022-ben Fernando Alonso, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly, vagy előtte 2021-ben Valtteri Bottas. Ám Andrew Benson, a BBC újságírójának értesülései alapján nem fogjuk Ferrariban látni a hétszeres világbajnokot a 2025-ös esztendő előtt.

    „Nulla – felelte Benson a BBC legutóbbi kérdezz-felelekje során arra a kérdésre, hogy mennyi esély van a Mercedes lassan 40 esztendős veteránjának ferraris tesztjére. – Hamiltont szerződés köti a Mercedeshez az év végéig, és ők azt mondják, hogy nem tesztelhet a Ferrarinak a szezon végén, mert rengeteg promóciós és búcsú munkát kell csinálniuk 12 közös év és 18 Mercedes-motorokkal végigversenyzett év után.”

    Hamilton 2007 óta a Mercedes motorjaival versenyzett az F1-ben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Alighanem az F1 egyik elismert újságírója már megérdeklődte ezt a Mercedestől korábban, ami azt jelenti, hogy Hamiltonnak várnia kell 2025-ig, ám nagyon valószínű, hogy már a hivatalos szezon előtti teszt előtt vezethet majd F1-es Ferrarit, és a két évvel ezelőtti, azaz 2023-as modellel tesz meg néhány kört Fioranóban.

    Ami pedig a Mercedes hozzáállását illeti, az teljesen érthető, hiszen mégiscsak a sportág történetében legsikeresebb versenyzője megy el tőlük, aki ráadásul eddigi összes vb-címét és mind a 105 győzelmét Mercedes-motoros autóval nyerte. Ugyanakkor az sem lett volna érthetetlen, ha gesztust gyakorolnak felé és elengedik, hogy már az idén megkezdhesse az akklimatizálódást az új csapatában.

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

  • Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    Carlos Sainznak hat versenye van hátra, mielőtt elköszön a Ferraritól, ez alatt pedig mindenképpen szeretné megszerezni negyedik futamgyőzelmét is. Ehhez viszont nemcsak az autónak, de neki is javulnia kell.

    Bár fordulatos és eseménydús évet teljesít idén a Forma-1, Sainz szezon eleji tette még mindig a legnagyszerűbbek közé tartozik: két héttel vakbélműtétje után, ami miatt a Szaúd-arábiai Nagydíjat ki is kellett hagynia, megnyerte az Ausztrál Nagydíjat. A spanyol lendületesen kezdte a szezont, ám a júniusi spielbergi futam óta nem állt dobogón, az utóbbi hónapokban pedig Charles Leclerc átvette a csapaton belüli kezdeményezést, rendre jobb eredményeket szállít nála, és Monzában győzött is.

    Sainz reméli, pozitív kicsengéssel zárhatja majd négy évnyi ferraris időszakát, s megszerzi negyedik futamgyőzelmét a hátralévő hat nagydíj során. Ehhez azonban nem feltétlenül elég, hogy legyőzze Leclerc-t, hiszen idén a gyors kanyarokat nélkülöző pályákon volt igazán erős a Ferrari – ennek mentén pedig a szezon hátralévő részében legfeljebb Las Vegas feküdhet az SF-24-esnek.

    „Az első dolog a listámon, hogy nyerjek legalább még egy versenyt a Ferrarival, mielőtt távozok. De nem csak amiatt gondolok erre, mert elköszönök az év végén, hiszen minden versenyre a győzelem céljával érkezek” – idézi Sainzt a Marca.

    Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    „A szezon negyede még mindig hátravan, három sprintversennyel együtt, így elég sok minden áll még előttünk. Meg fogjuk próbálni, de a hagyományosabb típusú pályákon is a fejlődés jeleit kell mutatnunk, az olyanokon, mint Interlagos, Austin, Katar és Abu-Dzabi. Ha sikerül javulnunk, akkor szerintem lehet esélyünk a győzelemre. Ha viszont továbbra is hátrányban leszünk, hasonlóan Spához és a Hungaroringhez, akkor igencsak nagy feladat áll előttünk.” A rettegett Belga és Magyar Nagydíjon Sainz egyaránt csak hatodik lett, a Ferrarinál pedig a Mercedes és a McLaren is gyorsabbnak bizonyult.

    Sainz jövőre a Williamshez csatlakozik Alexander Albon csapattársaként, és bár a grove-i istállóval eleinte valószínűleg nem fog majd tudni ahhoz hasonló eredményekért harcolni, mint a Ferrarival teszi, ám James Vowles csapatvezető szerint Sainz és Albon a 2025-ös szezon legerősebb pilótapárosát alkotják majd.

    Sainz elárulta, van egy varázsszó, amit ha kimondanak, lassabb lesz tőle

  • Bunda volt Räikkönen vb-címe? – Hamilton egyszer elárulhatná, amit magában tart

    Bunda volt Räikkönen vb-címe? – Hamilton egyszer elárulhatná, amit magában tart

    17 éve ezen a napon, október 7-én rendezték a 2007-es Kínai Nagydíjat, amelyet megnyerve Kimi Räikkönen ismét elérhető közelségbe került a pontversenyben vezető Lewis Hamilton mögött. A sanghaji verseny az első, furcsaságokkal tarkított futam volt a kémbotrány által beárnyékolt 2007-es szezon végjátékában, majd két héttel később Brazíliában folytatódott a megmagyarázhatatlan események sora, amelyek a Jégember vb-címét eredményezték, és amelyek fölött máig ott lebeg, hogy ami történt, nem a véletlen műve volt.

    A McLarennél kirobbant belháború, majd a mindent elsöprő kémbotrány alapjaiban határozta meg a 2007-es Forma-1-es világbajnoki szezont, ám ennek ellenére úgy tűnt, hogy a végén mégiscsak a wokingiak örülhetnek, mert bár a konstruktőri bajnokságból kizárták őket, az egyéni világbajnoki címet így is megnyerhetik. A 17 futamos szezon 15. versenye után Lewis Hamilton 12 pontra növelte az előnyét Fernando Alonsóval szemben, Kimi Räikkönen előtt pedig már 17 ponttal vezetett. Mivel akkoriban egy versenyhétvégén maximum 10 pontot lehetett gyűjteni és két futam volt hátra, szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne Hamilton vagy Alonso legyen a világbajnok.

    Végül azonban az elképzelhetetlen valósult meg, és a Ferrari az utolsó két versenyt megnyerve a 17 pontos hátrányból 1 pontos előnyt csinált, elhappolva Hamiltontól és a McLarentől a világbajnoki címet. Arra azonban, hogy ez pontosan miként történhetett meg, a mai napig nem kaptunk kielégítő választ, mert bizonyos kérdéseket egyszerűen nem sikerült rendesen megválaszolnia a McLarennek, és akkor még ott van Hamilton sejtelmes mondata is, de erről majd később.

    A kémbotrány még ott lebegett a McLaren feje felett

    Mielőtt belemennénk, hogy mi történt a szezon utolsó két versenyén, fontos kontextusba helyezni a szezon ezen szakaszát. Az már korábban, a Belga Nagydíj előtt eldőlt, hogy a McLarent ipari kémkedés miatt 100 millió dollárra büntetik és megfosztják minden konstruktőri pontjától (a konstruktőri vb-cím enélkül az övék lett volna), amiért hozzáfért a Ferrari 2007-es autójának 780 oldalas dokumentációjához.

    A versenyzők pontjaihoz azonban nem nyúltak – akkoriban pletykálták, hogy Bernie Ecclestone, az F1 ügyvezető igazgatója kérte meg erre barátját, Max Mosley FIA-elnököt, hogy ne öljön ki minden izgalmat a szezonból, hiszen ez gyakorlatilag eldöntötte volna a vb-t Räikkönen javára, nem mellesleg pedig a nézettséget is bizonyára negatívan befolyásolta volna –, így Alonso és Hamilton tovább küzdhetett az év végi elsőségért. A vizsgálódás ezzel azonban még nem ért véget, hiszen az FIA-nak azt még meg kellett határoznia, hogy a McLaren felhasznált-e Ferrari-adatokat a 2008-as autójához. A McLarennél pedig rettegtek attól, hogy a Ron Dennisszel finoman szólva sem szimpatizáló Mosley kizárja őket a 2008-as világbajnokságból, ha bizonyítékot talál erre, ami lényegében a csapat csődjét eredményezte volna.

    Így érkeztünk el a Kínai Nagydíjhoz, amelyet megnyerve Hamilton egy futammal a vége előtt bebiztosíthatta volna a vb-címét, és minden idők első újonc világbajnoka lehetett volna. És amelynek felvezetése sem volt intrikától mentes, hiszen az esős Japán Nagydíjat megnyerő brit potenciális hátrasorolásos büntetéssel nézett szembe, mondván Fudzsiban, a biztonsági autó mögött haladva a fékeinek melegítése közben tett manővereivel hozzájárult ahhoz, hogy Sebastian Vettel belerohanjon a második helyen haladó Mark Webberbe, mindkettejük futamának véget vetve ezzel.

    A Kínai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Hamilton biztos volt benne, hogy „meg fognak büntetni valamiért”, miközben úgy vélte, egyetlen hibát sem vétett az egész versenyen. „Ez sajnálatos a sportnak, és ha ez így megy tovább, akkor valószínűleg ez nem egy olyan hely, ahol lenni akarok” – lengette be még az esetleges visszavonulását is, noha ezt azért senki sem vette túl komolyan.

    Később azonban az FIA nem osztott ki neki büntetést, Mark Hughes, a The-Race.com F1-es szakírója 2020-ban pedig azt írta: „egy Ecclestone-hoz nagyon közel álló személy privát beszélgetés során azt mondta nekem a Hamilton megbüntetéséről tartott megbeszélés előtt, hogy »Mondtam neki (Ecclestone-nak – a szerk.), hogy ez túl sok. Igen, izgalmassá akarjuk tenni a szezon végét, de ez túl sok. Az emberek nem fogják bevenni.«”

    Nem lett volna muszáj ekkorát kockáztatni

    Hamilton végül úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy a Q3-ban hirtelen előrántott egy 0,5 másodperccel gyorsabb kört annál, mint amire Alonso képes volt, miközben a spanyolt a két Ferrari is megelőzte. A kétszeres világbajnok ezután produkálta hírhedt dühkitörését, amely során egy ajtót lerúgott a zsanérjairól a McLaren motorhome-jában, ugyanis meg volt győződve róla, hogy a saját csapata a guminyomásokkal szabotálta, mivel nem létezhet olyan ember a földön, aki azonos autóval fél másodpercet ad neki egyetlen kör alatt.

    Hamilton a Kínai Nagydíj megnyerésével bebiztosíthatta volna a vb-címet 

    A versenyen aztán Hamilton mindenkit állva hagyott a vizes pályán és az első kerékcsere előtt már 8,5 másodperccel vezetett Räikkönen előtt, amit a finn későbbi kiállásával 4 másodpercre csökkentett. Mivel közben száradt a pálya, egyikük autóján sem cserélték le az intermediate gumikat, inkább hagyták azokat már-már slick gumivá kopni. Nem sokkal később viszont újra elkezdett esni, ami Hamiltonnak nagyon rosszul jött, az ő autóján ugyanis jóval kopottabbak voltak az abroncsok, Räikkönen emiatt hamar ledolgozta a 4 másodpercet, megelőzte őt, majd faképnél hagyta a McLarent.

    A zápornak azonban hamarosan vége szakadt, miközben a mezőny több tagja is már száraz pályás abroncsokon vészelte át azt, mert korábban lecserélték az intermediate-eket. Räikkönen és a két McLaren azonban még kivárt (Massát kihozták, amikor Alonso megelőzte), miközben Hamilton tempója siralmas volt. Végül a 36. körben hívták ki, amikor Alonso utolérte, és az azt követő körben szinte biztosan meg is előzte volna. Hamilton azonban nem tudta bevenni a bokszba vezető kanyart, a kavicságyban ragadt, és ott véget is ért a versenye.

    Hamilton mérnöke a hivatalos verzió szerint azért várt, mert biztosra akart menni, hogy nem érkezik több eső, Alonso autójában ugyanis 3 körrel többre elegendő üzemanyag volt, így amennyiben Hamiltont kihozzák slickekért, és közben ismét elkezd esni, Alonso kopott interekről új interekre válthatott volna a tankolása alatt, míg Hamiltonnak extra kiállást kellett volna beiktatnia, amivel értelemszerűen rengeteg időt veszített volna.

    Hamilton hátsó gumijain azonban eközben egyre vastagodó fehér csík jelent meg, azaz vászonig koptak a kerekei, de még ilyen állapotú gumikon is kint tartották további egy körre, és amikor ráfordult a vizes bokszutcabejáratra, a jobb hátsóján gyakorlatilag már nem volt futófelület.

    A kavicságyban ragadt McLaren a vászonig kopott gumival 

    Mivel Hamiltonnak a számára legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén – ami Alonso kínai és brazíliai győzelmét jelenti – is elég lett volna tetszőleges elosztásban egy 4. és egy 5. hely az utolsó két versenyen a világbajnoki címhez, Sanghajban pedig ezek bármelyikével kiírta volna Räikkönent a vb-címért folyó csatából, azaz eldőlt volna, hogy Brazíliában mindenképpen McLaren-pilóta lesz a világbajnok, még érthetetlenebb, hogy miért kockáztatott ennyit vele a McLaren. Ugyanakkor továbbra is ő volt a legjobb helyzetben.

    Az autó és a stratégia egyszerre mondott csődöt

    Kiesésével Hamilton előnye Alonsóval szemben 4, Räikkönennel szemben pedig 7 pontra olvadt Interlagosra. Persze még így is ő volt az esélyes, a finn pedig csak abban az esetben lehetett világbajnok, ha nyer, Hamilton pedig legfeljebb 6. és Alonso legfeljebb 3., vagy második úgy, hogy Hamilton legfeljebb 8., Alonso pedig legfeljebb a 4. helyen ér célba.

    Hamilton a második rajtkockát szerezte meg a szezonzáróra Massa mögött, míg a második sorból Räikkönen és Alonso várhatta a rajtot. A brazil gond nélkül megtartotta a vezetést, míg Räikkönen remek rajtot vett, és a Senna S-ben már Hamilton előtt volt, aki próbált tapadni a Ferrarira, de a finn egy ellenkormányzás után megtorpant, és pont annyival később gyorsított ki a padlógázas balosra, hogy azzal meglepje a britet, aki mellett így Alonso is elment.

    Hamilton itt egy kicsit elveszítette a türelmét és a négyes kanyar előtti sprint végén megpróbálta kívülről visszaelőzni a spanyolt, majd blokkolta a kerekét és kifutott a bukótérbe, aminek következtében visszaesett a 7. helyre. Massa vezetése ellenére borítékolható volt, hogy a brazil félre fog állni Räikkönen elől, így Hamilton is tudta, hogy két helyet mindenképpen javítania kell, de a Ferrari és a McLaren annyival jobb volt a mezőny összes többi autójánál, hogy ez még ekkor is könnyed ujjgyakorlatnak ígérkezett.

    Hamilton hibája az első körben 

    Ám ezután olyan dolgok történtek, amelyekre máig nehéz magyarázatot találni. Hamilton megkezdte a felzárkózást, és éppen arra készült, hogy Mark Webber megelőzésével átvegye az 5. helyet, amikor egyszer csak lelassult és a teljes mezőny elment mellette. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy ennyi volt, és mindjárt leparkolja az autót a pálya mellé, hirtelen életre kelt a McLaren, Hamilton pedig a 18. helyre visszaesve eredhetett a többiek után. Mint kiderült, az elbukott 20 másodperc alatt a csapat rádión instruálta, hogy miként indítsa újra a kocsi elektronikai rendszereit a kormányról, ami megoldotta a problémát.

    46 körrel a vége előtt az 5. hely közel fél percnyi távolságba került tőle, de még ez sem volt lehetetlen feladat, és miután a 20. körben megejtette az első kerékcseréjét és tankolását, úgy nézett ki, hogy meg is lesz. Ekkor azonban végérvényesen félresiklott minden, mert mint kiderült, a McLaren direkt az ideálisnál rövidebb etapra tankolta meg, hogy a könnyű autóval jobb eséllyel tudjon előzni a pályán, és csak azután konstatálták, miután levették az autójáról az első szett gumit, hogy azok mennyire kopottak, ami azt jelentette, hogy az elnyújtott utolsó etapja így sokkal hosszabb lesz, mint amennyit a gumik kibírhatnak.

    Így végül kénytelenek voltak beiktatni egy előre nem tervezett harmadik kerékcserét, ami plusz 28 másodpercébe került, és amivel már nem tudott az utolsó etapban a 7. helynél előrébb kerülni, így végül egyetlen ponttal bukta el a vb-címet a versenyt megnyerő Kimi Räikkönennel szemben. Persze, ha a debütálása előtt valaki azt mondja a 22 esztendős britnek, hogy újoncként az utolsó futamra a tabella első helyén érkezik egy olyan szezon végén, amelyben számos alkalommal győzte le jobb teljesítményt nyújtva a kétszeres világbajnok csapattársát, és csak karnyújtásnyira lesz attól, hogy olyasmit vigyen véghez, amit előtte senki, valószínűleg aláírta volna.

    De mivel a Japán Nagydíj után fél kézzel már fogta a trófeát, ez így nagyon keserű végjáték volt. Olyan végjáték, amelyben a McLaren annyi hibát követett el, mint a szezon első 15 versenyén összesen, ami persze nem bizonyít semmit, de mindenképpen felveti a kérdést, hogy mindez tényleg a véletlen műve-e, vagy Hamilton egy nála nagyobb politikai csatározás áldozata lett, és ez – mármint az egyéni vb-cím elengedése – volt az ára annak, hogy a McLaren részt vehessen a 2008-as világbajnoki küzdelemben.

    Talán egyszer majd megtudjuk, de az mindenképpen gyanakvásra ad okot, amit Hamilton a 2012-es Monacói Nagydíj hétvégéjén négyszemközt mondott Mark Hughes-nak, amikor a sportág egyik legelismertebb újságírója megkérdezte tőle, hogy kiderítette-e már, hogy pontosan mi történt a 2007-es idény végén. „Akkor nem tudtam, de most már tudom, viszont nem beszélhetek róla” – felelte az éppen utolsó mclarenes idényét taposó brit.

  • Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    A múltbeli példák és a Williams törekvései alapján nem elképzelhetetlen, hogy Lewis Hamilton már az idén bemutatkozzon a Ferrarinál.

    Fernando Alonso, Pierre Gasly, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas. Ezekben a pilótákban egyaránt az a közös, hogy csapatváltásukat követően a legutóbbi három szezon utáni teszt valamelyikén bemutatkozhattak új munkaadójuknál – Alonso, Gasly és Hülkenberg 2022-ben az Aston Martin, az Alpine, illetve a Haas gárdájában, míg Bottas 2021-ben az Alfa Romeónál.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Abu-Dzabi, teszt, 2022
    Alonso az abu-dzabi teszten 2022-ben az Aston Martinnal / Fotó: Pirelli

    Persze mindez nem újkeletű, korábban is történt ilyesmi – a Renault például 2006 végén engedte el Alonsót tesztelni a McLarenhez –, és lehet, hogy az idén is fog. „Még meg kell egyeznünk a feltételekről a Ferrarival, mert 2024 végéig szerződésben áll velük, ugyanakkor remélem, hogy láthatom őt az autóban Abu-Dzabiban” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke egy hónappal ezelőtt a jövőre már a grove-i istállót erősítő Carlos Sainzról.

    Nem ez lenne az utóbbi néhány évben az első eset, hogy a maranellóiak elengedik versenyzőjüket már a szerződésének lejárta előtt, hiszen 2018-ban Kimi Räikkönen is debütálhatott az Alfa Romeónál az év végi abu-dzabi teszten. Amennyiben Sainz is megteheti ezt, minden bizonnyal neki is szponzoroktól mentes sisakban és overálban, részben vagy egészben szponzormentessé tett autóval lesz lehetősége tesztelni, ahogy az ilyenkor megszokott.

    Räikkönen első tesztje az Alfa Romeóval 2018 decemberében:

    De vajon látunk más csapatváltókat is pályára lépni a szezonzáró után? Erről nyilvánosan egyelőre nem esett szó sem az Alpine-tól a Haashoz igazoló Esteban Ocon, sem a Mercedest a Ferrari miatt elhagyó Lewis Hamilton esetében, de bizonyára mindkettejük esetében felmerült már ez a lehetőség. Nyilván utóbbi bemutatkozása szólna igazán nagyot, és van is rá esély, még annak ellenére is, hogy a Mercedes és a Ferrari közvetlen riválisként aligha szívesen segíti a másikat, és „barterezni” sem lehet, hiszen a Ferraritól senki nem igazol át a Mercedeshez, legalábbis a pilóták közül. Toto Wolff és Fred Vasseur azonban közismerten jó barátságot ápol, Hamilton pedig tett annyit a Mercedesért az elmúlt 11 évben, hogy kiérdemeljen egy ilyen gesztust. Most már csak az a kérdés, hogy vajon létrejön-e a korai debütálás.

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

  • Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

    Már a szezonkezdet óta lázban tartja az F1 közegét Lewis Hamilton 2025-ös ferraris szerződése, de ahogy ráfordulunk az idei szezon utolsó negyedére, úgy válik egyre tapinthatóbbá korunk egyik legizgalmasabb pilótapárosának közelgő összeállása. Charles Leclerc legfrissebb nyilatkozatán ez különösen érződik.

    Bár a két versenyző eddigi Forma-1-es sikerei nem azonos szinten mozognak, mégis mindkettőjük számára érdekes kihívás lesz belecsöppenni ebbe az új dinamikába a Ferrarinál. Hamilton tizenkét mercedeses szezon után választ kaphat arra, 40 éves kor felett is képes-e még az alkalmazkodásra, tartani tudja-e a lépést a fiatalabb generáció egyik leggyorsabbjával egy olyan közegben, amelyben csapattársa mozog otthonosabban. Leclerc pedig nagy lehetőségként tekint arra, hogy a hétszeres világbajnoktól, a sport legsikeresebb alakjától leshet el trükköket.

    „Nagyon izgatottan várom, hogy meglássam, mit hogyan csinált a karrierje során, hogy az ennyi sikert hozott számára. Nagyon kevés gyengesége van – sőt, igazából egyetlen gyenge pontját sem ismerem Lewisnak. Rendkívül erős versenyző, mindig ott van, mindig gyors, mindig kiegyensúlyozott. Érdekes lesz számomra, hogy Lewistól tanulhatok, és egyúttal megmutathatom, mire vagyok képes ellene azonos autóban. Ez a két tényező roppantmód motivál” – idézi Leclerc-t a The Race.

    Hamilton: Sosem tudhatom, hogy utoljára öleltem-e meg az anyámat

    A két pilóta összevetését azért is lesz érdekes figyelni, mert Leclerc-nek kifejezetten az időmérők számítanak erősségének (26 pole-ja van csupán 7 futamgyőzelem mellett), Hamilton viszont még ilyen temérdek idő után is rendkívül kiegyensúlyozott ebben a két fő eredményességi mutatóban, 104 rajtelsősége mellé 105 győzelem párosul. Vajon Leclerc-nek ennek fényében kötelező az időmérőkön elhomályosítania a rekordert?

    „Nem igazán gondolok arra, hogy mik az elvárások, inkább csak arra fókuszálok, hogy nekem mit kell tennem. Először mindig inkább a folyamatra figyelek oda, ami nagy dolgok eléréséhez vezethet, semmint hogy először a nagy dolgokra gondoljak, és csak utána az oda vezető útra” – fogalmazta meg hozzáállását a monacói.

    „Amióta bekerültem a Forma-1-be, nagyon szerencsés vagyok. Sohasem vágytam arra, hogy egy második számú pilóta legyen a csapattársam, hiszen mindig úgy tartottam, hogy sokkal előnyösebb, ha a leggyorsabb versenyzők mellett vagyok.”

    „Nagyon-nagyon gyors csapattársaim voltak, akik engem is hajtottak előre, és Lewistól is sokat fogok tudni tanulni” – mondta, hozzátéve, azt viszont nem hiszi, hogy Hamiltonnak is szüksége lesz majd az ő tanácsaira. „Elvégre ő Lewis Hamilton.”

    Leclerc azt követően, hogy az első F1-es szezonját 2018-ban Marcus Ericsson csapattársaként töltötte a Saubernél, a Ferrarihoz szerződve két évig Sebastian Vettel oldalán versenyzett, idén év végén pedig négy szezon után távozik mellőle Carlos Sainz.

    Horner eddig tudta védeni Ricciardót, de elmondta, milyen esetben térhetne mégis vissza

  • Alonso szavai is mutatják, mekkora esélyt szalasztott el a Ferrari Szingapúrban

    Alonso szavai is mutatják, mekkora esélyt szalasztott el a Ferrari Szingapúrban

    Az elrontott időmérő sokba került a Ferrarinak a Szingapúri Nagydíjon, amire Fernando Alonso is rávilágított.

    Főleg a Szingapúri Nagydíj pénteki napjának végén tűnt úgy, hogy a Ferrari Baku után egy teljesen más jellegű pályán is versenyben lehet a győzelemért, majd egészen az időmérő edzés harmadik szakaszáig fennállt ennek a lehetősége. Ott azonban Carlos Sainz autót tört, Charles Leclerc pedig gumimelegítési gondok miatt nem tudott rendes kört futni, ezért a kért vörös autó csak a 9. és a 10. rajtkockát szerezte meg. Innen Leclerc az 5., Sainz pedig a 7. helyig jött fel, menet közben pedig mindketten megelőzték Fernando Alonsót, aki a futam után így értékelt: „A Ferrariknak nyerniük kellett volna ezen a versenyen. Valószínűleg az övék volt a leggyorsabb autó ezen a hétvégén, úgyhogy az én versenyem nem ellenük zajlott.”

    Soha nem látott probléma sújtott le Leclerc-re az időmérő végén

    Alonso természetesen hajlamos olykor kicsit túlzásokba esni, de ezzel együtt is lehet valami a szavaiban. Mivel Leclerc az első etap nagy részét Nico Hülkenberg mögé szorulva töltötte, azt nem tudjuk megítélni, hog a közepes gumikon mire lett volna képes a Max Verstappent rohamléptekkel faképnél hagyó Lando Norris ellen akkor, ha a mezőny elejéből indul, de a kemény gumis második etapban hozni tudta a McLaren versenyzőjének tempóját.

    Persze ezt is a helyén kell kezelni, hiszen Norris ekkor már leginkább az előnyét őrizte, miközben próbálta megfutni a leggyorsabb kört, amihez lassabb, töltőköröket is beiktatott, ugyanakkor a Ferrari alighanem gyorsabb volt mint a Red Bull és a Mercedes, így mindenképpen érdekes lett volna megnézni, hogy Leclerc – vagy adott esetben a tavaly a szingapúri futamot megnyerő Sainz – mennyire tudta volna megkergetni Norrist a győzelemért.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrarik ennél többet is elérhettek volna Szingapúrban / Fotó: Ferrari

    „Az utolsó 25 körben azt hiszem, ugyanolyan köröket futottunk, mint Lando – idézi a Motorsport Week Frédéric Vasseur-t, a Ferrari csapatfőnökét. – Talán ő csak minden második körben nyomta, hogy töltse az akkumulátorát, és megpróbálja megfutni a leggyorsabb kört, ennyire nem követtem. De legalább hasonló volt a tempónk, ami biztató. A célunk azonban nem az volt, hogy hozzuk Lando tempóját, hanem hogy felzárkózzunk és pontokat szerezzünk. Szerintem ezen a téren jól teljesítettünk.”

    „Ha hiányzott valami ezen a hétvégén, az nem a péntek vagy a vasárnap volt, hanem a kettő között. A Q2-ig egyértelműen azonos tempóra voltunk képesek Landóval, a Q3-ban viszont nem futottunk rendes kört egyik autónkkal sem. Ez azt jelentette, hogy a 9. és a 10. helyről kellett rajtolnunk, amivel Szingapúrban szinte lőttek is az esélyeknek. Valószínűleg az 5. és a 7. hely a legjobb, amit elérhettünk, talán még George [Russellt] kaphattuk volna el. De ez volt a maximum. Nem a versenyen hiányzott valami, hanem a Q3-ban” – ecsetelte a Ferrari csapatfőnöke.

    Nagyot hibázott a Ferrari? – világbajnok volt pilótájuk kritizálta a maranellóiakat

     

  • Hamiltont meghurcolták érte, Sainz a jelek szerint 5 milliós büntetéssel megússza

    Hamiltont meghurcolták érte, Sainz a jelek szerint 5 milliós büntetéssel megússza

    A felügyelők nem voltak olyan szigorúak Carlos Sainzcal Szingapúrban, mint Lewis Hamiltonnal tavaly Katarban, vagy Lando Norrisszal az idén Miamiban.

    Carlos Sainz összetörte a Ferrariját a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésének harmadik szakaszában, aminek köszönhetően csak a 10. helyet szerezte meg. És ha mindez nem lenne elég nagy büntetés a tavaly ezen a pályán nyerő spanyolnak, az FIA még 12,500 eurós, átszámítva 4,9 millió forintos büntetést is kiszabott rá (25 ezer eurót kapott, de ennek a felét felfüggesztették), amiért az autójából kiszállva engedély nélkül sétált át keresztbe a pályán és a bokszutca bejáratán akkor, amikor még a piros zászló meglengetése után autók voltak a pályán.

    Mint emlékezhetünk, Lewis Hamilton a tavalyi Katari Nagydíjon hasonlót tett, miután a rajt után összeütközött George Russell-lel és kiesett, ráadásul ő a bokszbejáratot nem, csak a pályát keresztezte. A hétszeres világbajnokot akkor 25 ezer euróra büntették, és ugyanekkora összegű felfüggesztett büntetést kapott, majd miután elsőre elismerte felelősségét és bocsánatot is kért, egy héttel később az FIA újranyitotta az ügyet, mivel Hamilton „példaképi státusza” miatt aggasztotta, hogy a történtek „milyen benyomást kelthetnek a fiatalokban.” A felháborító és helytelen tett nagy felháborodást váltott ki, Hamilton pedig végül nem kapott újabb büntetést.
    Ami Sainz esetét illeti, a szingapúri felügyelők a pilóta és a pályabírók meghallgatása, valamint a videós bizonyítékok tanulmányozása után megállapították, hogy a Ferrari versenyzője nem kapott engedélyt a pálya keresztezésére, noha a versenyigazgató a pilótákkal közös korábbi megbeszélésein többször is hangsúlyozta, hogy enélkül mennyire veszélyes átmenni az aszfaltcsíkon. „A felügyelők elfogadják, hogy Sainz azt hitte, tiszta a pálya, mert a bokszbejárat után tartózkodott és piros zászló volt érvényben. Ugyanakkor ebben a pillanatban még 5 autó volt kint, és fennáll a lehetősége, hogy valamelyikük hibázik és nem megy ki a bokszba, vagy gyorsabban áll ki, mint azt Sainz gondolta. Továbbá más járművek is beléphettek a pályára, amelyekről a pilótának nem volt tudomása” – írták a felügyelők, majd kiemelték, hogy a korábbi, versenyek alatt elkövetett hasonló vétségeknél kevésbé komolynak ítélik meg ezt, ezért nem adnak akkora pénzbüntetést, mint amekkorát például Hamilton tavaly vagy Lando Norris az idei Miami Nagydíjon kapott.
    A Ferrari pilótájának most már csak abban kell reménykednie, hogy az FIA őt utólag nem kezdi vegzálni, mint tette azt Hamiltonnal.
  • Soha nem látott probléma sújtott le Leclerc-re az időmérő végén

    Soha nem látott probléma sújtott le Leclerc-re az időmérő végén

    Különböző okból előálló, de hasonló jellegű nehézség tette tönkre Charles Leclerc és Carlos Sainz időmérőjének végét a Szingapúri Nagydíjon, így a két Ferrari csak az ötödik sorból vághat neki a futamnak.

    A 2024-es F1-es szezon fluktuáló erőviszonyainak, forgandó szerencséjének adta ezúttal a Ferrari a példáját, hiszen azt követően, hogy az előző két futamon harcban voltak a győzelemért (Monzában nyertek is), s még Szingapúrban is a legjobb helyeken álltak pénteken, végül csak a 9. és a 10. helyre sorakozhat fel a két piros autó a vasárnapi rajtrácson.

    Mindkettőjüket utolérte a baj a Q3-ban, a látványosabb módon Sainzt, aki szokatlan helyzetben, gyorskörének megkezdésére készülve, az utolsó kanyarban csúszott ki és csapódott autója hátuljával a falba, a piros zászlókat is előhívva.

    „Elég furcsa baleset volt. Több autót is el kellett engednem a kivezető köröm során, emiatt a gumijaim sokkal hidegebbek voltak, mint arra számítottam. Rosszul mértem fel a tapadás mértékét a 17-es kanyar huppanóján, majd megbicsaklott alattam az autó, szóval vezetői hiba volt” – vállalt felelősséget tettéért Sainz.

    „Tudtam, hogy a kör elején máris a kelleténél lassabb leszek, mert túl lassan érkeztem az utolsó kanyarhoz, ezért megpróbálkoztam valamivel, de nem volt elegendő a tapadás hozzá.”

    Elképesztő: Verstappen bojkottal vágott vissza a büntetésre, széttrollkodta a sajtótájékoztatót

    A leállás a többség első gyorskörét félbevágta, a piros zászlót követően pedig már csak egy menetre maradt ideje a mezőnynek. Leclerc-nek azonban ez nem sikerült jól: csak a végül hatodikként záró Nico Hülkenberg mögé sorolt, de pillanatokkal később el is vették a köridejét pályaelhagyás miatt. A monacói szintén a hideg gumikat okolta csúszkálása miatt, ám nála másmilyen előzmény vezetett ehhez, mint Sainznál.

    „Olyan problémánk volt, amit a hétvége során eddig nem jelentkezett. Az első gumimelegítő paplanok nem működtek megfelelően, mielőtt kihajtottam volna a bokszból. Az első kerekek emiatt rendkívül hidegek voltak, így őrült módjára kellett nyomnom a kivezető körömben, hogy ezt kompenzáljam. Soha nem történt még ilyen korábban” – mondta Leclerc.

    Sainz balesetével és Leclerc idejének törlésével az a szokatlan helyzet állt elő, hogy mindkét Ferrarit köridő nélkül rangsoroltak a Q3 végén, így a 9. és a 10. helyről rajtolhatnak csak, az előzési nehézségéről híres szingapúri pályán pedig olyan középmezőnyhöz tartozó autókon is át kell hámozniuk magukat, mint Cunoda Juki RB-je, Fernando Alonso Aston Martinja és Hülkenberg Haasa.

    Ricciardo már öngyilkossági kísérlettel viccelődik – tényleg csak egy manipulált verseny mentené meg a karrierjét?

  • Sainz és Pérez a baleset után EKG-ra kötve röhögtek azon, hogy az F1 „mekkora egy szar”

    Sainz és Pérez a baleset után EKG-ra kötve röhögtek azon, hogy az F1 „mekkora egy szar”

    Carlos Sainz Szingapúrban felfedte, hogyan zajlott a Sergio Pérezzel való első beszélgetése, miután a Ferrari és a Red Bull pilótája az Azeri Nagydíj utolsó előtti körében a dobogós helyekért harcolva összeütközött egymással.

    Az érintkezés után a két autó egyaránt a falnak csapódott, az emiatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz pedig véget is vetett a verseny érdemi részének. Bár a felvételek alapján az ütközés előzményeként Sainz enyhén a mögötte haladó, de már autója elejével mellé érő Pérez felé mozdította a Ferrarit, a felügyelők végül versenybalesetnek titulálták a történteken, nem nevezve meg egyértelmű felelőst.

    A két pilóta a 3. és a 4. helyen haladt az ütközés pillanatában, Sainz szerint pedig Charles Leclerc tempóvesztése miatt jó esélyük volt arra, hogy mindketten a dobogón végezzenek – a történteket akkor sem és azóta sem tudták hova tenni, a spanyol a Forma-1 igazságtalanságának kontójára írja a kettős kiesést.

    Leclerc miatt ütközhetett össze Sainz és Pérez, de egyikük sem érti, hogy mi szükség volt rá

    „Volt időnk megbeszélni az a kínos húsz perc alatt, amíg egymás mellett ültünk az orvosi központban, miközben a műszerek a szívritmusunkat és más életjeleinket mérték – idézi a racingnews365 Sainzt, aki lefestette a baleset utáni történéseket. – Egymásra néztünk és egyikünk sem értette, hogy mi a fene történt. Mindketten megesküdtünk volna rá, hogy nem csináltunk semmi rosszat, nem húztunk rá a másikra.”

    „Próbáltuk kielemezni az egészet, majd végül megállapítottuk, hogy mekkora egy szar tud lenni néha ez a sport. Hogyan lehetséges, hogy itt ülünk ahelyett, hogy a dobogón lennénk? A kezünkben volt a dobogós hely. Charles alatt meghaltak a kemény gumik, valószínűleg mindkettőnknek lett volna esélye megtámadni őt, ehelyett ott ültünk és értetlenkedtünk azon, hogyan maradhattunk le a pódiumról. A végére aztán el is nevettük az egészet, szóval minden rendben közöttünk.”

    Kettőjük kiesésével a dobogóra végül George Russell állhatott fel Bakuban, Sainz és Pérez pedig a bajnokságban is értékes pontokat veszítettek, amelyek a kiélezett konstruktőri versenyfutásban elsősorban csapataik számára lettek volna fontosak.

    Sainz elárulta, van egy varázsszó, amit ha kimondanak, lassabb lesz tőle

  • A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    Oscar Piastri szenzációs előzéssel nyerte meg az Azeri Nagydíjat, ám a verseny után elkezdtek terjedni a McLaren deformálódó hátsó szárnyáról készült felvételek. Vajon mekkora szerepet játszott a „mini DRS” abban, hogy az ausztrál pilóta maga mögött tudta tartani Charles Leclerc-t?

    Egy ideje már beszédtéma az F1-es paddockban, hogy a McLaren mindenkinél jobban ki tudja aknázni az aerodinamikai elemeinek hajlékonyságát úgy, hogy azok megfeleljenek a terheléses teszteken, majd a riválisokénál nagyobb mértékben deformálódva juttassák előnyhöz Oscar Piastrit és Lando Norrist a versenyeken. Ám miközben eddig az első szárny volt a középpontban, az Azeri Nagydíj után elkezdtek terjedni a közösségi médiában a Piastri hátsó szárnyáról készült felvételek, amelyek alatt a kommentelők közül sokan még a Ferrari hivatalos oldalát is betagelték, mondván valamit csináljanak, mert szerintük ez szabálytalan.

    A szárny a bakui célegyenesben, a szezon leghosszabb padlógázas szakaszán látványosan csavarodik, ami azt eredményezi, hogy a felső vízszintes eleme és az alsó elem között megnő a rés. A legjobban ezt a DRS nyitásánál felnyíló szárnyelem két végénél (ez nagyjából a szárnyon levő narancssárga matrica két vége alatt van) fellépő deformáció szemlélteti a legjobban.

    Piastri szárnya a bakui célegyenesben:

    Miután a McLaren szárnya annyira hajlik, hogy csukott DRS-el is egyfajta mini DRS alakul ki, ami nyilvánvalóan növeli az egyenesbeli tempót, felmerül a kérdés, hogy Oscar Piastri enélkül is maga mögött tudta-e volna tartani az őt többször is DRS-sel támadó, ám előzni sosem tudó Charles Leclerc-t, vagy a szárny jelentette néhány plusz km/óra döntő fontosságú volt az ütközetben.

    Akárhogy is, miként az első szárny esetében, úgy az FIA egyelőre itt sem lépett közbe, mivel a McLaren szárnya megfelel a teszteknek. Hogy a jövőben lesz-e változtatás, esetleg szigorítanak-e a terheléses vizsgálatokon vagy sem, az majd kiderül, ám amennyiben a többi csapat azt a visszajelzést kapja a szövetségtől, hogy nem lesz ilyesmi, nekik is el kell kezdeniük megcsinálni a saját, hajlékonyabb szárnyukat.

    A McLaren, a Red Bull és a Ferrari szárnyának összehasonlításán jól látszik, mennyivel jobban deformálódik a wokingiak hátsó szárnya: