Címke: Ferrari

  • Vettel csak egyéves szerződést szeretne

    Vettel csak egyéves szerződést szeretne

    Az elmúlt időszakban körvonalazódni látszott Sebastian Vettel jövője, azonban a médiában újabban megjelent információk szerint mégsem ennyire egyértelmű a helyzet.

    Olasz források arról számoltak be, hogy Monzában bejelenthetik, hogy 2018-ban is marad a Vettel-Raikkönen páros.

    Most azonban a finn Ilta Sanoma újság információja szerint a négyszeres világbajnok mindösszesen egy évvel szeretné meghosszabbítani a szerződését a csapattal, így nyitva hagyva saját magának számos más lehetőséget 2019-re.

    „Az teljes mértékben igaz, hogy jelenleg még nincs szerződésem. Most azonban nem a papírmunka a legfontosabb, hanem hogy minél jobb eredményeket érjünk el.” – jegyezte meg a négyszeres bajnok.

    Másik pletykák arról szóltak, hogy a 30 éves bajnoki éllovas előszerződést kötött a Mercedesszel, emiatt nincs még hivatalos bejelentés a jövőjéről.

    „Ahogy már mondtam, nem sietek el semmit. A csapat is hasonlóképpen cselekszik. Nagyszerű a kapcsolatom a csapat és köztem, minden nagyszerű, nincs semmi probléma.” – tette hozzá Vettel.

  • Hamilton: A Merci több pontot adott már fel, mint a Ferrari

    Hamilton: A Merci több pontot adott már fel, mint a Ferrari

    Lewis Hamilton szerint a Ferrari kevesebb pontot „adott eddig fel” az idei szezonban, mint a Mercedes.

    A nyári szünethez érkezve Sebastian Vettel vezeti a világbajnoki tabellát 14 ponttal Hamilton előtt, míg a konstruktőriben fordított az állás: ott a Mercedes áll az élen, 39 ponttal megelőzve a Ferrarit. A félidő utolsó futamán azonban a Ferrari tűnt az erősebb kutyának, ami javarészt a Hungaroring nagy leszorítóerőt igénylő karakterisztikájának volt köszönhető. Hamilton pontosan ezért abban bízik, hogy Spába érkezve augusztus végén ismét ők lehetnek a favoritok.

    „Eddig rengeteg pontot adtunk fel, míg a Ferrari sokkal kevesebbet” – mondta a brit, aki kétli, hogy a Magyar Nagydíj utolsó kanyarjában otthagyott három pontot valaha is visszakapja a csapattól vagy az élettől. „Remélem, több pontot nem ajándékozunk oda nekik. Nem tudom, miért nem tudtuk tartani velük a lépést a Hungaroringen, és azt sem tudom, a következő futamon is hasonló kép tárul-e majd elénk. Nem tudom, hoztak-e fejlesztéseket, nem tudok ilyesmiről. Remélhetőleg a Spához hasonló pályákra érkezve olyan futamunk lesz, mint Silverstone-ban volt.”

    Hamilton szerint a nyári szünet a lehető legjobbkor jött, mivel a V6-os turbóhibrid érában a Mercedesnek eddig nem kellett ekkora stresszt és külső nyomást elviselnie, mint amit most a Ferrari jelent.

    „Kétségtelenül a csapat minden tagja számára fizikailag, mentálisan és érzelmileg is kemény időszak volt” – folytatta. „Igazából csak a saját nevemben beszélhetek, de az biztos, hogy eddig nagyon nehéz a szezon. A szünet mindenkinek jól jön – eltölthetnek egy kis időt a családdal vagy bármi mással, ami feltölti őket és frissen érkeznek vissza. Őszintén hiszek benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a bajnokságot, de ehhez mindenkinek 100%-os teljesítményt kell nyújtania. Csak arra tudom ösztökélni a csapatom, hogy erejük teljében érkezzenek vissza, én pedig még erősebb formába igyekszem lendülni.”

  • Laureus díjra jelölték Räikkönen és a Ferrari gesztusát

    Laureus díjra jelölték Räikkönen és a Ferrari gesztusát

    Laureus díjat érdemelhet Kimi Räikkönenék megmozdulása, mellyel életre szóló élményt okoztak egy kisfiúnak.

    A Spanyol Nagydíjon történt az eset, hogy miután Kimi Räikkönen kiesett a versenyből a kamerák egy síró Ferraris kisfiút vettek észre a nézők között, aki rettentően elszomorodott kedvence kiesése miatt. A Ferrari ezt követően megkereste a hat éves Thomas Danelt, szüleivel beinvitálták a paddockba, és találkozhatott is Räikkönennel.

    A gesztust jelölték a Laureus World Sports Awards „Az év legjobb sportpillanata” díjra.

    Augusztustól decemberig a Laureus minden hónapban közzétesz egy listát a legkedveltebb sportjelenetekről, melyek közül szavazni lehet a legjobbra. Így minden hónapnak lesz egy nyertese, az öt győztes momentum közül lehet majd szavazni az év legjobb pillanatára.

    Räikkönenék jelenete már az augusztusi hatosba bekerült, és jelen pillanatban vezeti is a szavazást 55,5%-kal. Ha te is szeretnél szavazni, kattints a mylaureus.com oldalra.

  • Vettel: Sok van még hátra

    Vettel: Sok van még hátra

    Sebastian Vettel bajnoki éllovasként vonulhat nyári szünetre, azonban óvatosságra int.

    A német világbajnok a Magyar Nagydíj után nyilatkozott, ekkor pedig elmondta, a legfontosabb, hogy az utolsó verseny után vezesse a bajnokságot.

    „A csapatnak is nagyon jól jött ez a győzelem. Tény, hogy az elmúlt években nem voltunk igazán versenyképesek, de ha az idei évet nézzük, már teljesen más a történet. Folyamatosan a jó úton haladunk.” – fogalmazott.

    „A legfontosabb, hogy a szezon végén a tabella élén álljak, azonban most is a lehető legjobb helyen vagyok, ez nem kétség. Sok van még hátra, így nem szabad hátradőlnünk. Rengeteg minden változhat a szezon végéig.”

    Vettel tizennégy ponttal vezeti a bajnokságot Hamilton előtt, mely szerinte a sokkal jobb maranellói munkának köszönhető.

    „A csapat a legjobb formáját nyújtja. Minden adott ahhoz, hogy a szezon második felében is folytassuk a menetelést. A lehető legmegfelelőbb emberekkel dolgozunk, így minden a helyes irányba halad. Többen másolnak minket, ami szintén egyfajta visszajelzése annak, hogy jól csináljuk a munkánkat. Azt is el kell azonban ismernünk, hogy egyes helyeken a Mercedes jobb volt nálunk. Volt azonban, ahol egyértelműen mi domináltunk. Ami fontos, hogy tudjuk mi a dolgunk és ezt a lehető legjobban szeretnénk megvalósítani a szünet után is.” – zárta a német.

  • Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Christian Horner Red Bull-főnök szerint itt az ideje, hogy a Mercedes besoroljon valamelyik pilótája mögé a világbajnoki címért folytatott harcban.

    A 2017-es év Sebastian Vettel és Lewis Hamilton késhegyre menő küzdelmétől hangos, azonban a kétszeres futamgyőztes Valtteri Bottas még könnyen beleköphet a levesbe. Ám van egy nagy különbség a Ferrari és a Mercedes között: míg a maranellóiak egyértelműen Vettelt támogatják – példának okáért lásd a legutóbbi Magyar Nagydíjat, ahol Kimi Räikkönen meg sem próbált a győzelemért menni Vettel egyértelmű problémái ellenére sem –, az Ezüstnyilaknál inkább a francia forradalom hármas jelszavát követik, amelyet Hamilton utolsó körös elegáns gesztusa is alátámasztott. Horner szerint azonban a Mercedes eddigi filozófiája csak vereséghez vezethet.

    „A Mercedes dilemmája az, hogy náluk Hamilton az első számú pilóta, valamikor pedig véglegesen be kell sorolni mögé” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „Végeredményben erről a két srácról [Hamiltonról és Vettelről] fog szólni az egész, Kimi helyzete a Ferrarinál pedig sokkal egyértelműbb.”

    Egy korábbi megegyezés értelmében Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta a dobogót érő harmadik helyet Bottasnak, az elvesztegetett pontok viszont a szezon végéhez közeledve még fájhatnak a britnek. Hornernek mindenesetre imponált Hamilton ígéretmegtartása.

    „Egyfelől igen [meg vagyok lepve]” – utalt az esetre Horner. „Másfelől viszont komoly pofon lett volna Valtterinek, ha nem így történik, mert ezzel kvázi azonnal megtagadtad volna tőle, hogy a bajnoki címért harcolhasson. Értékelem, hogy Lewis visszaadta a helyet, mert ezzel a legnagyobb riválisának engedett át ingyen pontokat. Két éve Monacóban mi is használtuk ezt a taktikát, de a helyzetet kissé árnyalja, hogy nekünk akkor nem voltak bajnokesélyes versenyzőink.”

  • Hatalmi harc van a Ferrarinál?

    Hatalmi harc van a Ferrarinál?

    Úgy tűnik, hogy az idei év tökéletesen alakul a Ferrari számára: Vettel révén négy futamgyőzelemnél tartanak, ebből kettő ráadásul kettőssiker is volt. A német 14 ponttal vezeti a világbajnoki pontversenyt. Magyarországon pedig az elnök Sergio Marchionne kijelentette, hogy nagy eséllyel mindkét pilótájukkal szerződést hosszabbítanak.

    Azonban mégsem ennyire rózsás a helyzet. A BILD megbízható forrásokra hivatkozva állítja, hogy komoly csapaton belüli hatalmi harc alakult ki. Ez azonban rányomhatja a bélyegét a csapat további szereplésére is. Ezen viszály két főszereplője a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke Maurizio Arrivabene és a technikai igazgató Mattia Binotto.

    Binotto a tavalyi év végén lett a maranellói gárda technikai igazgatója, a Mercedeshez távozó James Allison helyét vette át, Arrivabene külön kérése volt ő. A forrás hozzáteszi, hogy ebbe a harcba a Ferrari kiemelt partnerét a Philip Morrist (ahol Arrivabene dolgozott 17 éven keresztül) is belekeverték.

    Már hetekkel ezelőtt látni lehetett a feszültséget csapaton belül. Akkor Binotto eltávolította posztjáról a motormérnököt Lorenzo Sassit, akit az utcai autók részlegére helyezett át. Pedig a Ferrari idei feltámadása nagyban köszönhető az erős motornak ezáltal Sassi munkájának is. Sokan ezt már a hatalmi harc első lépcsőfokának tekintik.

    Azonban Binotto érdemei mellett sem lehet szótlanul elmenni. Neki is köszönhető, hogy a vörösök tíz év után reális eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A szakember számos olyan megoldást talált ki, amit a riválisok és néha az FIA is ellenzett. (Motorolaj üzemanyagként égetése, hajlékony padlólemez)

    A nézeteltérést az válthatta ki, hogy Binotto jóval nagyobb hatalmat szeretne csapaton belül, amit a csapatfőnök értelemszerűen nem néz jó szemmel.

    A konfliktusok ellenére úgy néz ki, hogy ez nincs kihatással a csapat pályán mutatott teljesítményére, hiszen a legutóbbi Magyar Nagydíjon kettős sikernek örülhettek az olaszok. A Ferrari szurkolói minden bizonnyal azt remélik, hogy ez így is fog maradni…

  • Az olaszok marasztalják Räikkönent

    Az olaszok marasztalják Räikkönent

    Az olasz sajtó nagyon szeretné, ha a csapat megtartaná a jelenlegi pilótafelállását 2018-ra.

    Mint nemrég kiderült a Ferrari a szeptemberi Olasz Nagydíjon tesz bejelentést, kikkel folytatják a következő évben. Miután legutóbb a Magyar Nagydíjon a tifosi autói az első két helyen végeztek, az olasz média is egyre inkább nyomást helyez a csapatra a versenyzőkérdést illetően.

    „Vettel győzött Räikkönen segítségével.”- áll a La Gazetta dello Sport hasábjain.

    „A finn az igazi győztes, hiszen végig gyorsabb volt Vettelnél, könnyedén megelőzhette volna a németet. Ő jövőre is Vettel oldalán fog küzdeni.”

    A Corriere dello Sport a német-finn párost „álom duónak” titulálta.

    „A Ferrari érinthetetlen volt Magyarországon hála az erőnek és a jó tervezésnek.”- áll az újságban. A csapatnál tisztázott, hogy csak egy pilóta nyerheti meg az egyéni bajnokságot, ha minden így megy tovább.”

    A Corriere dello Sport  még megjegyezte: „A mogyoródi futam emlékeztetett minket arra, hogy a Forma-1 egy csapatsport. Räikkönen lemondott a győzelemről a jövő évi szerződése érdekében, mivel tökéletes felállást alkotnak Vettellel. Ezt a harmóniát Sergio Marchionne meg akarja tartani.”

    A Tuttosport pedig úgy fogalmaz: „Hiba lenne a két pilóta közötti egységet megbontani.”

    Amíg a Mercedes úgy tűnik, nem akar csapatsorrendet felállítani és egyenlő feltételeket nyújt Hamiltonnak és Bottasnak, addig a korábbi Forma-1-es pilóta Mika Salo szerint, a Ferrari az ilyenkor logikusabb utat követi.

    „A pontbeli különbség már az év elején óriásivá vált, ezt Kiminek el kell fogadnia.”- mondta Salo az Ilta Sanomat újságnak.

    „Nem tudom, hogy Kimi utol érte volna-e Vettelt az év következő részében, de a Ferrarinak ez a felállás így tökéletes. A Forma-1 még mindig egy csapatsport.”

     

  • Norris és Kubica vitték a prímet a Hungaroring teszten

    Norris és Kubica vitték a prímet a Hungaroring teszten

    A Magyar Nagydíj után a csapatok még a Hungaroringen maradtak, mivel kedden és szerdán szezonközi tesztet rendeztek a magyar pályán. A két tesztnapon igencsak hasonló körülmények uralkodtak, 35-37 fokos hőség volt.

    Kedden a Ferrari reménysége, Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak 1:17.746-os idővel, Stoffel Vandoorne és Valtteri Bottas előtt. Utóbbi egyébként a Pirellinek tesztelt ezúttal, így jelöletlen gumikon körözött, és gyűjtött róluk adatokat.

    Leginkább azonban mindenki a szerdára volt kíváncsi, elsősorban azért, mert Robert Kubica „visszatért”, és immáron idei Forma-1-es autóval tesztelhetett. Elég jól is szerepelt, legjobb 1:18.572-es idejével a negyedik lett a nap végén. Viszonyításként: ezzel az idővel a szombati időmérőn épp bejutott volna a Q3-ba.
    A napot Sebastian Vettel zárta az élen, míg a második legjobb időt, Kimi Räikkönent is megelőzve, a McLaren felfedezettje, Lando Norris futotta. 1:17.385-ös ideje a jobb volt a kedden leggyorsabb Leclerc-énél is, illetve jobb volt Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne bármelyik mért köre a hétvége folyamán.

    A két nap összes eredményét alább láthatjátok.

    Kedd

    Versenyző Autó Idő diff. körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:17.746 98
    2 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1:17.834 0.088 72
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.732 0.986 155
    4 George Russell Mercedes 1:19.231 1.485 119
    5 Lance Stroll Williams/Mercedes 1:19.866 2.120 138
    6 Nikita Mazepin Force India/Mercedes 1:19.910 2.164 52
    7 Nicholas Latifi Renault 1:20.302 2.556 54
    8 Sean Gelael Toro Rosso/Renault 1:20.341 2.595 101
    9 Lucas Auer Force India/Mercedes 1:20.563 2.817 54
    10 Santino Ferrucci Haas/Ferrari 1:21.185 3.439 102
    11 Max Verstappen Red Bull/Renault 1:21.228 3.482 58
    12 Gustav Malja Sauber/Ferrari 1:21.503 3.757s 108

    Szerda

    Versenyző Autó Idő diff. körök száma
    1 Sebastian Vettel Ferrari 1:17.124 40
    2 Lando Norris McLaren/Honda 1:17.385 0.261 91
    3 Kimi Raikkonen Ferrari 1:17.842 0.718 60
    4 Robert Kubica Renault 1:18.572 1.448 142
    5 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1:18.850 1.726 68
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1:19.116 1.992 54
    7 Lucas Auer Force India/Mercedes 1:19.242 2.118 49
    8 George Russell Mercedes 1:19.391 2.267 90
    9 Nikita Mazepin Force India/Mercedes 1:19.692 2.568 48
    10 Pierre Gasly Red Bull/Renault 1:20.337 3.213 107
    11 Luca Ghiotto Williams/Mercedes 1:20.414 3.290 161
    12 Santino Ferrucci Haas/Ferrari 1:20.994 3.870 116
    13 Nobuharu Matsushita Sauber/Ferrari 1:21.998 4.874 121
  • Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Sergio Marchionne Ferrari-elnök szívesen csatlakozna a Formula E mezőnyéhez, de nem Ferrariként, hanem a Fiat-csoport egy másik márkája nevében.

    A Magyar Nagydíj reggelén Marchionne találkozott a mercedeses Toto Wolff-fal, az egyik felmerült téma pedig az FE és annak jövője volt – érthető módon, hiszen a Mercedes múlt héten jelentette be, hogy az elektromos széria kedvéért kiszáll a DTM-ből. Néhány nappal később a Porsche is hasonlóképp cselekedett, csak ők a WEC-programjukat szakították félbe.

    Az elektromos utcai autók iránti egyre nagyobb kereslet okán egy ideje már a Ferrari is flörtölget az FE-vel, Marchionne azonban nem keverné bele a Ferrarit magát a buliba – inkább az FCA-csoport (Fiat Chrysler Automobiles) egyik márkájával, azaz az Alfa Romeóval, a Maseratival, a Fiattal, a Dodge-dzsal vagy a Chryslerrel képzeli el a részvételt.

    „Beszéltem Totóval, de nem hiszem, hogy a Ferrari közvetlenül csatlakozni fog” – nyilatkozta Marchionne. „Az FCA képviseletében azonban nagyon is gondolkozunk a dolgon. Ha mi is csatlakozunk, az a csoport egyik márkájaként lesz, de még nem tudjuk, melyikkel.”

  • Ferrari: Nincs csapatfotózás!

    Ferrari: Nincs csapatfotózás!

    Mondhatni sima kettős győzelmet aratott a Ferrari vasárnap a Hungaroringen. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott elégedetten a dobogó két legmagasabb fokán, ám a szokásoktól némileg eltérően, a Magyar Nagydíj után nem gyűlt össze a csapat a boxuk előtt a nagy közös ünneplésre és fotózásra.

    Mint kiderült, ennek az az oka, hogy a Ferrari főnökei úgy döntöttek, nem isznak előre a medve bőrére, és nem lesz ilyen látványos ünneplés, csak akkor, ha majd megnyerték a bajnokságot.

    Ismerve a két Ferraris versenyzőt, valószínűleg nem bánják annyira, hogy a nyilvános örömködés elmaradt, kérdés azonban, hogy valóban bajnokok lesznek-e, és így lesz-e alkalmuk pótolni a mulatást az év végén…