Címke: Ferrari

  • A Sauber nem akar kész elemeket venni a Ferraritól

    A Sauber nem akar kész elemeket venni a Ferraritól

    Mint az ismert, a Sauber és a Ferrari jövőre szorosabbra fűzi a partnerkapcsolatukat, hogy a hinwili csapat jövőre hatékonyabb erőforrást kapjon az olaszoktól, ne egy évvel korábbit.

    Az autóknak vannak olyan nem listázott elemei, melyeket a csapatoknak nem kötelező maguknak gyártaniuk, míg vannak listázottak, mint például a pilótafülke, vagy a szárnyak…

    A Sauber 2018-as autójának építése jó úton halad, ám épp olyan fázisban van, melyben nem tudnak mástól, a Ferraritól vásárolni elemeket.

    „Ez nem egyszerű lépés, mivel már olyan fázisban járunk, az autóval a szélcsatornában, ahol már nem működik, hogy átemelünk elemeket egy másik autóról ehhez a projekthez.” – mondta a Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur az Autosportnak. „Ez nem úgy működik, hogy fogjuk a Mercedes első tengelyét és a Red Bull hátsó tengelyét, és már van is egy jó autónk.”

    Vasseur hangsúlyozta, hogy a Sauber továbbra is szeretné a tervezési munka jelentős részét házon belül megoldani, kihasználva a hinwili bázis minden erőforrását és eszközét.

    „Nem akarom elveszíteni a know-how-t, amivel a cég rendelkezik.”

    „Óvatosnak kell lennünk és meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Rövidtávon gondolkodva könnyű azt mondani, hogy sokkal jobban járna a Sauber ha egyes elemeket megvásárolna (a Ferraritól). De középtávon gondolkodva az ember saját projektet akar fejleszteni és úgy akar teljesíteni, nem kell abbahagynunk azt, hogy a technológiát házon belül alkossuk meg.”

    „Meglátjuk, hogy működik majd, de a Ferrarival együttműködve biztosan jobb évünk lesz, mint az elmúlt év, ami elég bonyolult volt.”

  • Mexikói Nagydíj – Vettelé a pole pozíció, Hamilton harmadik

    Mexikói Nagydíj – Vettelé a pole pozíció, Hamilton harmadik

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

    A 30 éves versenyzőnek ez az idei negyedik, pályafutása 50. pole pozíciója. Mellőle Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája startolhat.

    A világbajnoki pontversenyben vezető, negyedik vb-címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője harmadik lett az időmérő edzésen, de neki elég akár ötödikként is célba érnie a futamon a végső siker bebiztosításához.

    A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 20 órakor rajtol el.

    Az időmérő edzés végeredménye:

    1 5 Sebastian Vettel FERRARI 1:17.665 1:16.870 1:16.488 20
    2 33 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:17.630 1:16.524 1:16.574 19
    3 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:17.518 1:17.035 1:16.934 21
    4 77 Valtteri Bottas MERCEDES 1:17.578 1:17.161 1:16.958 17
    5 7 Kimi Räikkönen FERRARI 1:18.148 1:17.534 1:17.238 20
    6 31 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 1:18.336 1:17.827 1:17.437 19
    7 3 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:18.208 1:17.631 1:17.447 15
    8 27 Nico Hulkenberg RENAULT 1:18.322 1:17.792 1:17.466 17
    9 55 Carlos Sainz RENAULT 1:18.405 1:17.753 1:17.794 17
    10 11 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 1:18.020 1:17.868 1:17.807 19
    11 19 Felipe Massa WILLIAMS MERCEDES 1:18.570 1:18.099 10
    12 18 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 1:18.902 1:19.159 11
    13 28 Brendon Hartley TORO ROSSO 1:18.683 12
    14 14 Fernando Alonso MCLAREN HONDA 1:17.710 9
    15 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN HONDA 1:18.578 13
    16 9 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 1:19.176 9
    17 94 Pascal Wehrlein SAUBER FERRARI 1:19.333 9
    18 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:19.443 10
    19 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:19.473 11

     

  • Ecclestone: Az FIA és több csapat is a Ferrarit segíti

    Ecclestone: Az FIA és több csapat is a Ferrarit segíti

    Bernie Ecclestone szerint az FIA és egyes csapatok gyakran segítenek a Ferrarinak, hogy azok sikeresebbek legyenek a Forma-1-ben.

    „Az F1 a Ferrari és a Ferrari az F1.” – mondta a La Repubblicának Ecclestone, aki ma ünnepli 87. születésnapját.

    Miután Austinban megbüntették Max Verstappent, annak édesapja, Jos Twitteren közzétett egy poszot, mi szerint az FIA valójában a ’Ferrari International Assistance’ (Nemzetközi Ferrari Támogatás) rövidítése. Ecclestone erre is reagált: „A Ferrarit segíteni mindig is a legokosabb dolog volt. Mindig a technikai szabályok által történt ez.”

    „A csapatok fontosak az F1-nek, de a Ferrari még jobban. Az évek során nagyon sok mindent tettek annak érdekében, hogy a Ferrarit győzelemhez segítsék.”

    Arra a kérdésre, hogy a versenyigazgató Charlie Whiting továbbra is elfogult lehet-e, Ecclestone így felelt: „Nem, Charlie mindig azt teszi, amit tennie kell. De Max (Mosley) gyakran segítette a Ferrarit és én is mindig akartam, hogy nyerjenek. Vannak szezonok, mikor mások nyernek, de még a többi csapatnak is fűződik érdeke ahhoz, hogy a Ferrari versenyképes legyen. Egy dolog megverni a Saubert, de egészen más a piros autó ellen nyerni.”

    Ecclestone-t arról is megkérdezték, hogy kaphatott-e a Ferrari segítséget ahhoz, hogy 2017-ben hirtelen sokkal versenyképesebb lett, mint tavaly volt. Erre azonban nem tud biztos választ adni, mivel őt már eltávolították F1-es pozíciójából.

    „De egy adott ponton kaptak segítséget az erőforráshoz.” – tette hozzá. „És a Mercedes is úgy van ezzel, mint mindenki más: ha a Ferrari ellen nyernek világbajnokságot, az sokkal többet ér.”

    „Ha a Mercedes úgy döntött, hogy továbbítja a technológiáját Maranellóba, azt mondom, az jó lépés. Ami biztos, hogy elég jó helyzet ez most így a Mercedesnek. Ez azt jelenti, hogy nem a Red Bullnak volt a legerősebb erőforrása és a Ferrari elég versenyképes volt ahhoz, hogy komoly riválist lehessen legyőzni.”

    Ecclestone azt is sejteni véli, hogy minek köszönheti a Mercedes, hogy ilyen jó az erőforrásuk.

    „A legfontosabb időszakban még Ross Brawn is az erőfforrás csoportjukban volt, és pontosan tudta, mit kell tenni. Nem azért, mert annyira jó mérnök, hanem azért, mert korábban a Ferrarinál volt. Aztán a Mercedeshez került, és átadta nekik az információt.”

  • Meglazult csavar okozta a galibát Vettel autójában

    Meglazult csavar okozta a galibát Vettel autójában

    Sebastian Vettel úgy gondolja, meglazult csavarok tehetők felelőssé a második szabadedzésen történtekért, amikor menet közben beindult az autóba szerelt tűzoltó készülék a német autójában.

    Vettel diszkomfortra panaszkodott a rádióban, majd behozta az autót a bokszba, és egyértelművé vált, hogy valami nincs rendben: a tűzoltó készülék eláztatta Vettel ülését, aminek következményeképp Vettelnek overált is kellett cserélnie.

    „Nem tudom pontosan mi történt. Meglazultak a csavarok…”

    „Természetesen a készülék nyomása megtlálta a kifelé vezető utat, ami nem volt kellemes számomra.”

    „Az autónk jó, de nem volt sima edzésünk a tűzoltó készülék miatt.”

    „Szó-szó volt ez a nap. Sokat autóztam forgalomban, de ez ugyanígy van a többiek esetében is. Ez egy rövid pálya és mindig trükkös, ha az összes autó pályán van.”

    „Rendben vagyunk, de fejlődnünk kell” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

     

  • Villeneuve már hálás Schumachernek, amiert 20 éve nekiütközött

    Villeneuve már hálás Schumachernek, amiert 20 éve nekiütközött

    1997-ben Jacques Villeneuve lett a Forma-1 világbajnoka, Michael Schumacher ellenében. Ez a párharc egyike volt a legizgalmasabbaknak a Forma-1 történelmáben: 1997. október 26-án Jerez de la Frontera volt az ütközet helyszíne. A bajnoki címről a sport egyik legbotrányosabb esete döntött: Villeneuve már előzni akarta Schumachert, ami egyben azt is jelentette akkor, hogy ha sikerül a manőver, akkor a német elveszíti a bajnoki címet. Schumacher ezért egyszerűen direkt nekiment Villeneuve autójának. Ismert a történet vége: Villeneuve tovább tudott menni, Schumacher a sóderágyban maradt, de nem csak a a bajnoki címet veszítette el. A FIA miután bíróság is kimondta, hogy a manőver szándékos volt, elvette Schumacher összes pontját, amit 1997-ben gyűjtött.

    20 évvel később a Motorsport-Magazin.comnak Jacques Villeneuve azt állítja, hogy kifejezetten örül Schumacher ütközésének:
    „Ez remek volt! Ezzel kifejezetten még segített is nekem abban, hogy nyerjek, továbbá még jelentőségteljesebbé tette a bajnokságot, mert így került be a történelemkönyvekbe. Az, hogy Michaelt vertem meg, nem pedig valaki mást, még extrémebbé teszi a bajnoki címemet. Legyőztem úgy, hogy megpróbálta azt, amit eddig mindig is csinált. Megpróbált kirakni, de ezúttal ez nem működött! Ez volt az első alkalom, hogy ez nem jött be neki, és ezért ez őt kifejezetten rosszul érinti. Emiatt a címem igazán különleges.”

    A Forma-1 hivatalos oldala is 10 perces kisfilmmel emlékezett az esetre.

  • Räikkönennel nehéz csapatbajnokságot nyerni, állítja Briatore

    Räikkönennel nehéz csapatbajnokságot nyerni, állítja Briatore

    Flavio Briatore igencsak megkérdőjelezi a Ferrari döntését, amiért megtartották Kimi Räikkönent 2018-ra is. Austinban a Mercedes újra behúzta a konstruktőr bajnoki címet úgy, hogy még három verseny van hátra. A Renaultból korábban bajnokot faragó Briatore szerint nem jó stratégia a Ferrari részéről Sebastian Vettel mellett Kimit alkalmazniuk, ha meg akarják nyerni a bajnokságot. A Marcának nyilatkozott:
    „Persze, hogy nehéz megnyerni a konstruktőr bajnoki címet Räikkönennel. Ahhoz, hogy nyerj, két olyan versenyződ kell, hogy legyen, akik versenyképesek, te meg majd eldöntöd, hogy ki nyerje a versenyzők bajnokságát.”

    Még ha Vettel nyerne is a hétvégén Mexikóban, egy ötödik helyezéssel is Lewis Hamilton lenne a bajnok, a Mercedesszel. Flavio szerint megérdemelten:
    „Nyersz, és veszthetsz versenyeket, de a világbajnokság olyasmi, mint a Giro d’Italia. Lewis és a Mercedes a legerősebb, még akkor is, ha a Ferrari nagyon jól teljesített az elején. Feljesztések terén azonban a Mercedes végzett jobb munkát.”

  • Kimi Räikkönen nem foglalkozik a kritikákkal

    Kimi Räikkönen nem foglalkozik a kritikákkal

    Kimi Räikkönen arról számolt be, hogy ő elégedett idei szezonjával, és nem érdekli, hogy mit gondolnak az emberek.

    A finn versenyző idei teljesítménye sok kritikát kap, mivel eredményei igencsak elmaradnak csapattársáétól, Sebastian Vettelétől. Räikkönen azonban nem gondolja, hogy ok lenne a panaszra.

    „Szerintem nem megyek olyan rosszul.” – mondta Räikkönen. „Amit mások gondolnak, az meg nem érdekel. Tudom, hogy mit kell tennem. Vannak könnyebb napok, és vannak nehezebbek, okkal.”

    „Nem lennék itt, ha nem érezném úgy, hogy jó és gyors tudok lenni.”

    Mindemellett Vettel pedig azt állítja, hogy Räikkönen a legjobb csapattársa, akivel eddig dolga volt.

  • Nem igaz, hogy le akarják váltani Arrivabenét

    Nem igaz, hogy le akarják váltani Arrivabenét

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne cáfolta azokat a pletykákaz, melyek szerint hamarosan eltávolítanák Maurizio Arrivabenét a Ferrari csapatvezetői pozíciójából.

    Ahogy arról már beszámoltunk, a szóbeszéd szerint Mattia Binotto kerülne Arrivabene helyére.

    „Fejlődtünk csapatként a jelenlegi embereinkkel.” – mondta Marchionne. „Akad némi problémánk, de ha tavaly azt mondták volna nekem, hogy 2017-ben a bajnoki címért küzdünk majd, nevettem volna.”

    „De a szezon jelentős részében komoly versenytársa voltunk a Mercedesnek. Ez egyfajta felismerése annak, hogyan működik a csapat, szóval ne most beszéljünk változásokról.”

    „Folytonosságot teremtettünk azzal, hogy hosszabbítottunk Kimivel és Sebbel, és nem is akarok mást mondani, mint, hogy a folytonosság elengedhetetlen.”

    Úgy tudni azonban, hogy Räikkönen csak egy évet hosszabbított, mégpedig azért, mert később a Ferrari fontolóra venni példásul Daniel Ricciardo szerződtetését is.

    „Mindannyiukat figyeljük.” – idézi Marchionnét a La Gazzetta dello Sport. „Leclercet és Giovinazzit is.”

  • 2016 világbajnoka is véleményt alkotott Verstappen ügyben

    2016 világbajnoka is véleményt alkotott Verstappen ügyben

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka sem hagyta szó nélkül a tegnapi Amerikai Nagydíj utolsó körében történteket, amikor Max Verstappen a versenybírák szerint szabálytalanul előzte meg Kimi Räikkönen Ferrariját.

    Korábbi versenyzők, szakértők, újságírók sem értettek egyet: egyesek szerint butaság volt megbüntetni a Red Bull hollandját, míg mások szerint egyértelműen illegális volt a manőver.

    Az FIA döntése nagy port kavart a közösségi médiában, amiről korábbi cikkünben számoltunk be. Azóta a rivális Mercedes tanácsadója, Niki Lauda is nyilatkozott: nem ért egyet Charlie Whitingék döntésével.

    Nico Rosbergnek, a regnáló világbajnoknak is megvan a maga véleménye az esetről, amelyet twitter oldalán osztott meg követőivel.

    „Verstappen Räikkönen elleni előzése szenzációs volt! A pályán kívül előzte meg, mert Räikkönen nekiment volna. Úgy tűnt, hogy Kimi balesetet fog okozni. Nem kellett volna büntetést adni.”

     

     

  • Räikkönen azt sem tudta, hogy miért büntették meg Verstappent

    Räikkönen azt sem tudta, hogy miért büntették meg Verstappent

    A Red Bullos Verstappen öt másodperces büntetést kapott a verseny után, miután a pályán kívül előzte meg Räikkönent a 17. kanyarban, a harmadik helyezésért. Ennek következtében a Ferrari versenyzője mehetett fel a pódiumra, miközben Verstappent a negyedik helyre rangsorolták, aki egyébként a 16. helyről indulhatott.

    Kimi sem értette nagyon, hogy előzte meg Verstappen:
    „Lövésem sincs arról, mi történt Verstappennel, vagy miért kapott büntetést. Nem tudom mi történt vele, azon kívül, hogy az utolsó előtti kanyarban megelőzött. Persze csalódott voltam, mert azt hittem, hogy negyedik vagyok csak, a Maxszel történt kaland után. Felhívtak a dobogóra, de azt már nem láttam, hogy ő hova ment.”

    Räikkönen elismerte, hogy meglepte Verstappen manővere, mérges volt, hogy el kellett engednie a hollandot:
    „Kicsit meglepődtem, láttam a tükrömben, és próbáltam lassítani kicsit az előző kanyarokban, és azt gondoltam, hogy sikerrel levédekezem azt a kanyart is, aztán hirtelen ott volt. Láttam, meglepődtem, hogy megvan a sebessége, és dühös voltam amiért megelőzött, nem volt esélyem, hogy kellően lelassítsam.”