Címke: Ferrari

  • Extra tesztet kaphat, a Schumachernek kijáró kegyben azonban nem részesül Hamilton a Ferrarinál

    Extra tesztet kaphat, a Schumachernek kijáró kegyben azonban nem részesül Hamilton a Ferrarinál

    A Ferrari már dolgozik azon, hogy a hozzájuk jövőre megérkező Lewis Hamilton több ideig vezethesse a csapat F1-es versenyautóit az új szezon előtt annál a másfél napnál, mint ami a rendelkezésre álló tesztmennyiség mellett a brit fejadagja lenne.

    Arról már korábban is írtunk, hogy a Mercedes valószínűleg nem teszi meg hétszeres világbajnok pilótájának azt a szívességet, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után azonnal elengedje szerződéséből, aki így két nappal a verseny után már új csapata, a Ferrari színeiben vezethetne a pályán zajló szezonvégi teszten. Ezt az engedményt rendszerint meg szokta kapni néhány csapatváltó pilóta, idén például Esteban Oconnak lehetővé tesz az Alpine, hogy a tapasztalatszerzés és az új közeggel való ismerkedés szempontjából fontos tesztre átülhessen a Haasba.

    Ahhoz viszont most újabb megerősítés érkezett, hogy a legizgalmasabb átigazolás, Hamilton és a Ferrari együttműködése még nem fog megkezdődni decemberben, az Autosport tudomása szerint ugyanis a Mercedes még programot is csinált pilótája számára az abu-dzabi szezonzáró utánra, amikoris az egyik szponzoruk, a Petronas eseményén kell részt vennie.

    A Mercedes előbb-utóbb kirúgta volna Hamiltont, ha nem megy el magától

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke azonban azt mondta a lapnak, hogy extra tesztnapokat készülnek adni Hamiltonnak a február 26-án Bahreinben kezdődő, és csupán három napig tartó kollektív tesztelés előtt – hiszen ha az lenne az első és egyetlen bevetése a britnek a melbourne-i szezonnyitó előtt, akkor összesen másfél napot kapna a Ferrari volánja mögött – ez maximum 12 órányi vezetést jelent, de valójában ennél is jóval kevesebbet, hiszen a teszt sem szűntelen körözésből áll.

    A Ferrarinál így tervben van, hogy a tesztkorlátozás kereteit kihasználva, amely szerint legalább két évvel korábbi autókkal engedélyezett a gyakorlás, Hamiltonnak már korábban lehetőséget adnak arra, hogy megismerkedhessen a Ferrari kormányával, a csapat procedúráival, és ízelítőt kapjon egy maranellói versenyautó által nyújtott érzésből. A lap szerint a választás az F1-75-re esik, ami a csapat 2022-es modellje (az új szabályrendszer szerint épült legelső), noha jövőre már a 2023-as autó is használható lenne. A teszt pedig alighanem a Ferrari saját pályáján, Fioranóban zajlik majd.

    „Nem hiszem, hogy rengeteg órára lenne szüksége az akklimatizálódáshoz – idézi Vasseurt az Autosport. – Kellően tapasztalt ahhoz, hogy már gyors legyen az első napon is, vagy legalábbis nagyon hamar. Kap egy-két napot egy korábbi autóval, majd pedig jön a bahreini teszt, ennyi elég lesz.”

    „A csapatunk egy része már a 2025-ös tesztelési terveken dolgozik, amelyben már Lewisszal is számolunk. De ez nem a versenycsapat dolga és nem az én dolgom.”

    Hamilton Enzo Ferrari házában?

    Eközben az olasz médiában olyan hírek is terjengeni kezdtek, miszerint Hamiltonnak abban a megtiszteltetésben lehet része Ferrari-versenyzőként, amit előtte legutóbb a csapat legendája, az 1996 és 2006 között náluk dolgozó Michael Schumacher kapott meg. Abban, hogy maranellói látogatásai során a korábban a csapatalapító, Enzo Ferrari által használt, ikonikus piros ablakokkal rendelkező házban lakhat majd.

    Az olasz Sky Sports által belebegtetett hírt azonban saját forrásai alapján egy másik olasz lap, a formulapassion.it, valamint a The Race is cáfolta.

  • Merész húzással újít jövőre az F1, Madonnát is beveti

    Merész húzással újít jövőre az F1, Madonnát is beveti

    Az F1 történetében először jövőre egy meghatározott napon mutatják be az összes új autót, legalábbis a festésüket.

    Ez a bizonyos dátum február 18., kedd lesz, ami bő egy héttel előzi meg a háromnapos szezon előtti bahreini tesztidőszakot, a helyszín pedig a londoni O2 aréna. Az eseményre péntektől vásárolhatók jegyek 58–113 fontért (nagyságrendileg 30-60 ezer forintért) plusz kezelési költségért, de aki nem tudja élőben megtekinteni, az se bánkódjon, mert természetesen élőben fogják közvetíteni az interneten. A rendezvényhez nagy show dukál, fellép majd többek között Justin Bieber, Peter Kay és Madonna is, hogy szórakoztassa az egybegyűlteket.

    Bár nem tűnik nagy durranásnak, hogy csak az új autók festését leplezi le az összes csapat, az autóbemutatóknak hívott események az elmúlt évek lényegében csupán erről szóltak, mert a csapatok az utolsó pillanatig, az első pályán töltött percekig kivártak azzal, hogy megmutassák a valóban használt konfigurációt, nehogy a konkurencia túl hamar szemügyre vegye az apró részleteket. Sőt, sokszor még a teszten sem kerül fel az F1-es autókra az összes olyan elem, amit aztán felraktak az idény első versenyén.

    Jövőre még inkább ebbe az irányba fog mutatni a tendencia, mert a résztvevők a bemutatón ezúttal még a világítással, az autó beállítási szögeivel sem tudnak úgy játszani, hogy a lehető legkevesebbet mutassák meg a kényes részekből.

    Újabb groteszk csapatnevet kell megszoknunk az F1-ben

    Egy ideje már pusmogtak a közös bemutató tervéről, és az F1-es csapatok közül valószínűleg nem mindegyik repes az örömtől a hír hallatán: állítólag sok ellenérzést táplált iránta, amikor először felmerült a közös felvonulás ötlete. Nem véletlenül, hiszen a kisebb alakulatok eddig legalább a saját bemutatójuk napján a megszokottnál nagyobb figyelemben részesültek, de a rivaldafény az élcsapatok között is szét fog oszlani.

    Amit talán nyerhetünk ezzel, hogy pont emiatt mindegyik csapat kreatív részlege jobban rá lesz kényszerítve, hogy előrukkoljon valami érdekessel, látványossal a sallangos megoldások, nyilatkozatok helyett.

    Újabb zavar a központban, váratlanul távozott az ember, aki nélkül nem működnek az F1-es hétvégék

  • Leclerc föl van háborodva a 2 másodperc alapján ítélkező nézőkön

    Leclerc föl van háborodva a 2 másodperc alapján ítélkező nézőkön

    Műbalhé kreálásával vádolta meg a rajongókat Charles Leclerc egy a Mexikóvárosi Nagydíj végén látható rövid felvétel kapcsán.

    Tényleg feszültség lenne Leclerc és Carlos Sainz között? Sokan ezt gyanították a közösségi oldalakon az a televíziós közvetítésbe bejátszott jelenet alapján, amikor a mexikói futam végén a monacói úgy megy el a versenyt megnyerő csapattársa mellett, mintha észre sem venné a spanyolt. Sainz eközben felé fordul és megérinti a karját, a jelenetet pedig könnyű volt úgy értelmezni, mintha Leclerc haragudna Sainzra, vagy legalábbis nem tudna örülni a sikerének, ha már a gratulációt is elmulasztotta.

    Az elméletek odáig fejlődtek, hogy a monacói a csapatutasítás miatt volt frusztrált, miszerint nem engedték őt csatázni az első helyért, hiszen a verseny korai szakaszában hallható is volt, ahogy Sainz a rádióban panaszkodik a rá szükségtelenül nagy nyomást helyező csapattársa miatt. Leclerc végül csak harmadik lett, miután a futam végén elkövetett hibáját kihasználva Lando Norris megelőzte őt.

    Persze önmagában az, hogy a nézők min morognak a közösségi oldalakon, még nem sok vizet zavarna a médiában, ám a félreérthető videó, és vele együtt a közte és Sainz közötti vélt súrlódás elmélete Leclerc üzenőfalán is felugrott. A pilótát aztán egy héttel később a német Sky Sportson Timo Glock kérdezte meg arról, tényleg van-e némi feszültség közöttük, mire a monacói meg is ragadta az alkalmat, hogy tisztázza a történteket.

    „Nagyon örülök, hogy ezt felhoztad, mert nagyon dühít, amit mindenhol látok! Az emberek egy két másodperces videó alapján ítélkeznek. Pedig valójában korábban már odamentem Carloshoz, és semmilyen feszültség nem volt köztünk, hiszen nem is tudtam, hogy mi volt a kérése a verseny elején” – magyarázta Leclerc.

    A Ferrari idén már öt futamot nyert, ami 2018 óta a legtöbb a csapatnak egy évben. Ezzel együtt még a konstruktőri bajnokságban is esélyesek, három futammal a vége előtt 36 pontos a hátrányuk a McLaren mögött. A csapat 16 évvel ezelőtt, 2008-ban nyert utoljára bármilyen bajnoki címet, ugyanilyen eredménytelen sorozata volt már 1983 és 1999 között is – ám ha idén sem ülnek fel a konstruktőri trónra, akkor új mélypontot érnek el történetük leghosszabb vb-cím nélküli szériájával.

    Leclerc is megtapasztalta azt, amit Hamilton egy csehszlovák vadászgépben ájuldozva (videó)

  • Örök klasszikust és igazi ritkaságot jósol a 2025-ös F1-es szezonra a volt pilóta

    Örök klasszikust és igazi ritkaságot jósol a 2025-ös F1-es szezonra a volt pilóta

    Az idei F1-es szezon sem mondható unalmasnak, a Red Bull és Max Verstappen tavalyi brutális dominanciája után pedig sok semleges drukkernek (a McLaren szurkolóiról nem is beszélve) felüdülést jelent, jövőre azonban ennél is nagyobb izgalmakra van kilátás a korábbi F1-es pilóta szerint.

    Noha az idei Forma–1-es szezon egyéni világbajnoki címért zajló csatája soha nem volt annyira szoros, amennyire egy igazi klasszikus vb-párharchoz erre szükség lett volna, Martin Brundle, a Sky Sports 158 nagydíjnyi tapasztalattal bíró szakkommentátora úgy véli, 2025-re már előre dörzsölhetjük a tenyerünket. A 65 esztendős expilóta ezt arra alapozza, hogy a topcsapatok autóit már most sem választja el sok egymástól, a jelenlegi szabályrendszer utolsó évében pedig még inkább kiegyenlítődhet a teljesítményük. Erre utal, hogy a McLaren, Ferrari, Red Bull hármas most is 49 ponton belül van a konstruktőri összetettben, és négy csapatnak (az említett hármas, plusz a Mercedes) van már legalább 3 győzelme az idén, miközben eddig 7 különböző pilóta nyert futamot.

    Verstappen alighanem az idén is világbajnok lesz, de dominanciáról már szó sincs / Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    „Szerintem a 2025-ös év örök klasszikus lehet. Az autók teljesítménye egyre közelebb van egymáshoz, és van néhány brilliáns pilóta a mezőnyben. A csapatok gyorsak és elképesztő a megbízhatóságuk. Annyira szoros lesz – mondta a Sky Sports műsorában Brundle, aki szerint Max Verstappen a három futammal a vége előtt meglévő több mint 60 pontos előnyét nagyrészt az év eleji formájának köszönheti. – Max sok futamot nyert 2024 elején, ami adott neki némi mozgásteret. De hét pilóta nyert eddig versenyt, jövőre pedig talán 8-9 fog. Annyira szoros az eleje. A versenyzés jó, és mi ezt is akarjuk. 2025-ben pedig még inkább az lesz.”

    Verstappen az év első 7 futamára egyaránt megszerezte a pole pozíciót, az első 10 versenyből pedig 7-et megnyert, azóta viszont a Red Bull év közbeni formahanyatlása miatt csak egyetlen további nagydíjgyőzelmet ért el, míg pole-ban legutóbb az idény 11. állomásán, az Osztrák Nagydíjon volt. Hogy a szezon első felében elért eredményei mennyiben járulnak hozzá a nagy valószínűséggel bekövetkező vb-győzelméhez, azt jól mutatja, hogy amennyiben az ausztriai versennyel kezdődött volna a szezon, Verstappen csak a 3. helyen állna az összetettben Norris és Piastri mögött, noha lemaradása csupán 7 pont lenne az előrébb levő McLaren-pilótával szemben.

    Verstappen a júniusi Spanyol Nagydíj óta a múlt hétvégén, Brazíliában nyert először / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az idei szezon így némileg hasonlatos Jenson Button és a Brawn GP 2009-es tündérmeséjéhez, noha a Brawn és a Red Bull formahanyatlásának oka merőben eltér. Akkor a brit versenyző a szezon első 7 versenyéből 6-ot megnyert, majd úgy lett világbajnok, hogy ezután egyszer sem végzett az első helyen.

    Jó ómen lehet, hogy a 2009-es szezont követő 2010-es idény utolsó futamára 4 pilóta érkezett úgy, hogy van matematikai esélye a vb-címre, míg közülük 3 abszolút reális sansszal vágott neki a végül Sebastian Vettel győzelmét hozó szezonzárónak.

    Amennyiben pedig bejön Brundle azon jóslata, hogy akár 9 győztest is köszönthetünk jövőre, az igazán ritka alkalom lesz, az F1 történetében ugyanis eddig mindössze kétszer, 1982-ben (11) és 1975-ben (9) fordult elő, hogy legalább 9 különböző pilóta nyerjen futamot.

    Az F1 tündérmeséje is kezdődhetett volna katasztrófával, de a Brawn megúszta, amit a Williams nem

  • Kiderült, ki kotyogta el Wolffnak Hamilton Ferrarihoz átigazolását

    Kiderült, ki kotyogta el Wolffnak Hamilton Ferrarihoz átigazolását

    Lewis Hamilton az év elején döntötte el, hogy a Mercedest hosszú idő után elhagyva a Ferrarihoz szerződik.

    Emlékezhetünk, hogy februárban, az előszezoni teszteléshez közeledve milyen gyorsan eszkalálódott a sztori: egy átlagos hétköznap reggel olasz sajtóforrások szellőztették meg, hogy Hamilton 2025-re már aláírt a Ferrarihoz, és az érintett csapatok aznap este már hivatalosan is megerősítették ezt, hogy elejét vegyék a további találgatásoknak.

    Toto Wolff korábban már elárulta, hogy a hivatalos bejelentés előtti nap reggelén értesítette őt döntéséről a hétszeres világbajnok versenyző, de ő akkor már tudott róla, méghozzá házon kívülről. „Az idősebbik Sainz hívott fel és mondta, hogy ez történt – mondta a Mercedes csapatfőnöke a High Performance podcast adásában. – Oka van annak, hogy csak egy plusz egy évre szóló szerződést kötöttünk.”

    „Ebben a sportban rendkívül fontos a kognitív élesség és mindenkinek van szavatossági ideje, ezért a következő generációt is figyelnem kell. Ez ugyanolyan, mint a fociban, Sir Alex Ferguson és Pep Guardiola is ezt csinálta, csinálja: a csúcsjátékosaik teljesítménye alapján megpróbálták megítélni, náluk mi ez a szavatossági idő, majd bevetettek fiatal játékosokat a helyükön, akik utána évekre a csapat motorjai lettek.”

    A Ferrarihoz igazoló Hamilton utódja Andrea Kimi Antonelli lesz a Mercedesnél, aki a hétszeres világbajnok bemutatkozása óta pont az első olyan újonc lesz, aki egy élcsapatnál debütálhat a Forma-1-ben. Az nem véletlen, hogy a ralis legenda Sainz adta le a fülest Wolffnak, hiszen az ő fia, a fiatalabb Carlos került ezáltal lapátra.

    Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől?

  • A Ferrari mostantól anti-esőtáncot jár

    A Ferrari mostantól anti-esőtáncot jár

    A Ferrarinál Carlos Sainz és Charlerc Leclerc sem volt elégedett az autójával Brazíliában a vizes pályán, a probléma oka nem ismert.

    A Ferrari nagy elánnal vetette bele magát a szezon utolsó részébe, mivel sikerszagot szimatol: 2008 után először ismét bajnoki címet nyerhet, a konstruktőri értékelésben három futammal a vége előtt 36 ponttal követi a McLarent. Igaz, a számukra kínlódós brazíliai verseny előtt még közelebb állt hozzájuk, de az esőben Leclerc és Sainz sem villogott, bár előbbi a McLaren mindkét pilótáját megelőzte, míg a spanyol balesetet szenvedett, ahogy az időmérőn is.

    Sainz tanácstalan áll a helyzet miatt. „Mindig erősen teljesítettem esőben, de amióta kipróbáltam ezt az autót ilyen körülmények között, sohasem éreztem jónak. Nem tudom, hogy azért, mert rakunk elég energiát a gumikba, vagy túl feszes a felfüggesztés a középgyors és gyors kanyarokban, de egyértelmű, hogy nagyon nehéz vezetni a kocsit, kiszámíthatatlan” – mondta.

    „Hallom, [Leclerc] is küszködött, szóval mindkettőnknek rémes versenye volt. Reméljük, szárazon rendezik a következőket.” Erre azért megvan minden esély, hiszen Las Vegas, Katar és Abu-Dzabi pályái sivatagos környezetben találhatók.

    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    Idén korábban a kanadai esőben is borzasztóan szerepelt a Ferrari, Sainz ott szintén karambolozott (a szenvedő Leclerc autójában a motor ment tönkre), ahogy Silverstone-ban is csak bottal ütötték a McLaren, a Mercedes és a Red Bull nyomát. Leclerc megerősítette csapattársa szavait, hogy Brazíliában sem volt jobb a helyzet, egyáltalán nem tetszettneki a Ferrari mozgása a vizes pályán.

    „Azt hiszem, részben én is felelős vagyok érte, mert a beállításokat a csapattal közösen határozzuk meg. Én egy bizonyos irányba akartam menni, ami rosszfelé vezetett, ez biztos” – mondta Leclerc. – Új gumin, alacsony üzemanyagszint mellett többet lehet kihozni az autóból, de a futamon sehol sem voltunk. Ráadásul nagyon nehéz volt vezetni a kocsit és elkerülni a hibákat.”

    A Ferrari sokszor stratégiailag is bukdácsolt az esőben az elmúlt években, utoljára ilyen körülmények között 2012-ben, Fernando Alonsóval nyertek nagydíjat, Malajziában.

    A McLaren szerint nem világosak a szabályok, de 6 másik csapatnak azok voltak

  • Korábbi orosz bajnokával érkezik az IndyCarba a Prema, akit a Ferraritól szerzett meg

    Korábbi orosz bajnokával érkezik az IndyCarba a Prema, akit a Ferraritól szerzett meg

    Pár napja még Forma-1-es autót vezethetett versenyhétvégén a Ferrari egyik biztoskezű tesztpilótája, most viszont őt is elcsaklizta az a bajnokság, amely az utóbbi időben porszívóként szippantja fel a Scuderia által parlagon hagyott tehetségeket.

    A 25 éves Robert Svarcman 2017 óta tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának, 2021 vége óta pedig az F1-es csapat tesztpilótája. A juniorsorozatokban elért eredményei alapján Forma-1-es karrierút is várhatott volna rá: megnyerte az F3-at, majd az F2-ből egy év végi 4. és 2. helyet hozott el, vagyis ennél sokkal többet a pályán nem nagyon tehetett volna, hogy magára irányítsa a figyelmet.

    2021 óta azonban nem versenyzett formaautókkal, a Ferrari pedig a WEC-csapatánál helyezte el, ami bár rangos világbajnoki sorozat, ahol az orosz-izraeli pilóta győzelmet is szerzett idén a privát Ferrari hypercarral, ám évi nyolc futam aligha elégíti ki egy a motorsport meghódítására törekvő fiatal tehetség étvágyát.

    Mexikóvárosban ott volt az első szabadedzésen a Sauber autójában, de csak egy furcsa büntetéssel hívta fel magára a figyelmet, a csapat jövő évi versenyzői üléséért nem volt igazán versenyben, hiába ismeri őt jól az istállót irányító Mattia Binotto.

    Svarcmannal így az történt, mint két előző Ferrari-juniorral, Marcus Armstronggal és Callum Ilott-tal, akiket az istálló talán érdekérvényesítő képessége, talán a versenyzőkbe vetett bizalom hiánya miatt nem tudott elhelyezni az F1-es rajtrácson: lecsapott rájuk a világ második legrangosabb formaautós sorozata, az IndyCar.

    https://500miles.hu/f1/danica-patrick-kezdi-nagyon-kihuzni-a-gyufat-az-f1-rajongoknal/

    Egész pontosan a bajnokságba jövőre beszálló Prema, akik az európai juniorsorozatokból korábbi versenyzőjükként már jól ismerik Svarcmant. A pilóta Ilott csapattársa lesz, vagyis egy ízig-vérig európai különítménnyel próbálja meghódítani az amerikai földet az olasz csapat. Svarcman szintén a teljes szezonra leszerződött, vagyis az oválpályákon is versenyezni fog, amelyek még teljesen ismeretlen terepet jelentenek számára.

    A The Race értesülései szerint az IndyCar-szerződés azt is magával vonzza majd, hogy Svarcman és a Ferrari együttműködése véget ér – úgy az F1-es tesztelői és szimulátoros feladatai, mint a WEC-versenyprogramja. A felek jó viszonyban válnak el, ha igaz a szakítás egyelőre még meg nem erősített híre. A lap azonban hozzáteszi, a pilóta egyeztetéseket folytat más F1-es csapatokkal tartalékpilótai szerepkörről annak reményében, hogy valamilyen kapcsot még megtarthat a királykategóriával.

    Az IndyCar 2025-ös szezonja 17 futamból áll majd, a március 2-i, St. Petersburg-i szezonnyitótól a már augusztus 31-én sorra kerülő nashville-i fináléig tart majd.

    https://500miles.hu/f1/alonso-indy-500-triple-crown/

  • Újabb versenyzőjét veszítheti el a Ferrari, amiért nem tud neki F1-es ülést adni

    Újabb versenyzőjét veszítheti el a Ferrari, amiért nem tud neki F1-es ülést adni

    Pár napja még Forma-1-es autót vezethetett versenyhétvégén a Ferrari egyik biztoskezű tesztpilótája, most viszont őt is elcsaklizta az a bajnokság, amely az utóbbi időben porszívóként szippantja fel a Scuderia által parlagon hagyott tehetségeket.

    A 25 éves Robert Svarcman 2017 óta tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának, 2021 vége óta pedig az F1-es csapat tesztpilótája. A juniorsorozatokban elért eredményei alapján Forma-1-es karrierút is várhatott volna rá: megnyerte az F3-at, majd az F2-ből egy év végi 4. és 2. helyet hozott el, vagyis ennél sokkal többet a pályán nem nagyon tehetett volna, hogy magára irányítsa a figyelmet.

    2021 óta azonban nem versenyzett formaautókkal, a Ferrari pedig a WEC-csapatánál helyezte el, ami bár rangos világbajnoki sorozat, ahol az orosz-izraeli pilóta győzelmet is szerzett idén a privát Ferrari hypercarral, ám évi nyolc futam aligha elégíti ki egy a motorsport meghódítására törekvő fiatal tehetség étvágyát.

    Mexikóvárosban ott volt az első szabadedzésen a Sauber autójában, de csak egy furcsa büntetéssel hívta fel magára a figyelmet, a csapat jövő évi versenyzői üléséért nem volt igazán versenyben, hiába ismeri őt jól az istállót irányító Mattia Binotto.

    Svarcmannal így az történt, mint két előző Ferrari-juniorral, Marcus Armstronggal és Callum Ilott-tal, akiket az istálló talán érdekérvényesítő képessége, talán a versenyzőkbe vetett bizalom hiánya miatt nem tudott elhelyezni az F1-es rajtrácson: lecsapott rájuk a világ második legrangosabb formaautós sorozata, az IndyCar.

    Egész pontosan a bajnokságba jövőre beszálló Prema, akik az európai juniorsorozatokból korábbi versenyzőjükként már jól ismerik Svarcmant. A pilóta Ilott csapattársa lesz, vagyis egy ízig-vérig európai különítménnyel próbálja meghódítani az amerikai földet az olasz csapat. Svarcman szintén a teljes szezonra leszerződött, vagyis az oválpályákon is versenyezni fog, amelyek még teljesen ismeretlen terepet jelentenek számára.

    A The Race értesülései szerint az IndyCar-szerződés azt is magával vonzza majd, hogy Svarcman és a Ferrari együttműködése véget ér – úgy az F1-es tesztelői és szimulátoros feladatai, mint a WEC-versenyprogramja. A felek jó viszonyban válnak el, ha igaz a szakítás egyelőre még meg nem erősített híre. A lap azonban hozzáteszi, a pilóta egyeztetéseket folytat más F1-es csapatokkal tartalékpilótai szerepkörről annak reményében, hogy valamilyen kapcsot még megtarthat a királykategóriával.

    Az IndyCar 2025-ös szezonja 17 futamból áll majd, a március 2-i, St. Petersburg-i szezonnyitótól a már augusztus 31-én sorra kerülő nashville-i fináléig tart majd.

    Alonso és Räikkönen, valamint Hamilton és Vettel berobbanását idézi ez a nagy újoncdömping

  • A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    A McLaren mellett a Ferrari is szerepel a Red Bull gyanúsítottjainak listáján a gumikkal zajló vélt trükközés kapcsán. A bikások Szingapúrban láttak először valamit, ami arra utal, hogy a riválisaik kis mennyiségű folyadékot juttatnak az abroncsaikba, ami egyértelműen szabálytalan.

    Miként arról tegnap az Auto Motor und Sport értesülései alapján mi is beszámoltunk, újabb fejezetéhez érkezett az utóbbi hónapokban csúcsra járatott technikai vádaskodások sora, hiszen a Red Bull most azzal vádolja több riválisát, hogy az a gumikkal trükközik. Az energiaitalos istálló Max Verstappennel az idei első 5 futamból 4-et megnyert, az azóta eltelt 15 versenyből viszont csak 3 alkalommal zártak az első helyen (Miamiban nyertek volna a biztonsági autó megjelenése nélkül), a relatív formahanyatlásukra pedig nem találnak más magyarázatot, mint azt, hogy a többiek tilosban járnak.

    A Red Bull a McLarenek különösen a futamok második felében mutatott erős teljesítményét, illetve a Ferrarik látványos feljavulását is furcsállja, mert szerinte nem történtek akkora változások az RB20-ason, amelyek megmagyarázzák a többiekhez viszonyított visszaesésük mértékét – különösen ami a versenytempót illeti –, és úgy vélik, a riválisaik nem tudtak pusztán a fejlesztéseikkel ekkorát ugrani.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Ezért azt gyanítják, hogy többek között a McLaren és a Ferrari is vizet, vagy más folyadékot fecskendez a gumijaiba, hogy alacsonyabban tartsa azok hőmérsékletét a futamok alatt. A The-Race.com arról számolt be, hogy a Red Bull Szingapúrban vett észre valami gyanúsat az egyik rivális felnijén, és azóta is látott vízre utaló nyomokat különböző felniken. Úgy vélik, nagyon kicsi, nagyjából 50 grammos mennyiségről van szó, amely segít a hőt a gumikról átvezetni a felnire.

    „A gyakorlatban ezt nagyon könnyű kivitelezni – idézi a The-Race.com Mario Isolát, a Pirelli motorsport főnökét. – Van egy szelep, amelyen vizet fecskendez az ember a gumiba. Aztán hogy ez miként működik, az már egy másik történet. Tulajdonképpen hőhatásról van szó – hőátadásról a gumi és a felni között, amely nagyobb kiszámíthatóságot és kisebb kopást biztosít a gumiknak még úgy is, hogy ilyenkor rosszabbul lehet kontrollálni a guminyomást. Mivel ha pára van a gumin belül, az ember elveszíti a kontrollt a nyomás felett, és az magasabb lesz.”

    Azt ugyanakkor Isola sem tudta megerősíteni, hogy bármelyik csapat alkalmazza-e ezt a tiltott trükköt. „Hallottam a történetet, és én magam is próbáltam megérteni, hogy miként működik, ekkor gyűjtöttem az imént elmondott információkat. De hogy bárki is csinált-e ilyet vagy sem, az továbbra is kérdéses. A rendelkezésünkre álló adatokban nem látok semmi furcsát, úgyhogy nincs semmilyen bizonyítékom. Az FIA-n múlik, hogy mit tesz, és szól-e nekünk, hogy tudunk-e segíteni, mert végső soron csak ennyit tehetünk.”

    Mario Isola, Pirelli, Carlos Sainz
    Mario Isolának nincs bizonyítéka / Fotó: Mark Sutton / LAT Images / Pirelli

    Amennyiben bárki folyadékot fecskendezett a gumijaiba, az a technikai szabályok és az ilyesmit egyértelműen tiltó technikai direktíva megsértése lenne. Arról ugyanakkor Isola sem beszélt, hogy miként lehetne kivitelezni a folyadék befecskendezését úgy, hogy az a Pirelli szakembereinek ne tűnjön fel. Mindenesetre az FIA az elmúlt néhány versenyen – beleértve a szombati brazíliai sprintfutamot is – kiemelt figyelemmel kísérte a helyzetet, de egyelőre semmilyen bizonyítékot nem talált a szabályszegésre.

    A McLaren eközben egyelőre nem kommentálta a Red Bull vádjait, és lehet, hogy nem is fogja, hiszen korábban leszögezte, nem kíván belemenni a pályán kívüli háborúzásba a bikásokkal. Mindenestre a The-Race szerint a Red Bull a brazíliai sprinten látottak alapján úgy véli, egyes csapatok teljesítménye alátámasztja a trükközést, mert ezek a csapatok jobban küszködtek, mint szoktak, míg az ő relatív teljesítményük javult. Viszont ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az újraaszfaltozott interlagosi pálya aszfaltja miatt a vártnál magasabb volt a gumikopás, amit a vártnál magasabb hőmérsékletek csak fokoztak.

    Akárhogy is történt, bizonyíték nélkül utólagos büntetésre nem fog sor kerülni, az viszont garantált, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése miatt az FIA ezentúl árgus szemekkel fogja figyelni, hogy nem történik-e valamilyen trükközés a gumikkal, így ha volt is ilyen, a folytatásban szinte biztosan nem lesz.

    Megvan a brazil F1-es időmérő új időpontja, előrehozták a futam kezdését is

  • Döntött az FIA Leclerc káromkodásának ügyében

    Döntött az FIA Leclerc káromkodásának ügyében

    Az FIA megbüntette Charles Leclerc-t, amiért a Ferrari versenyzője káromkodott a Mexikóvárosi Nagydíj után tartott sajtótájékoztatón.

    A Brazil Nagydíj sprintidőmérője alatt adta ki az FIA a Charles Leclerc beidézéséről szóló dokumentumot, azaz ekkor vált hivatalossá, hogy a felügyelők kivizsgálják a Ferrari pilótájának Mexikóban történt esetét. A monacói versenyző a múlt heti futam utáni FIA-sajtótájékoztatón káromkodott, miközben azt ecsetelte, mire gondolt, miközben megcsúszott az utolsó kanyarban. Noha rögtön bocsánatot kért, majd az FIA médiadelegáltjának is megbánó magatartást tanúsított, az esetből vizsgálat lett.

    Ennek a vizsgálatnak a végén a brazíliai sportfelügyelők pedig arra jutottak, hogy a korábban szintén káromkodó Max Verstappennel ellentétben Leclerc-t nem küldik közmunkára, viszont megrovásban részesítik és 10 ezer eurós büntetést osztanak ki neki. Az összeg felét 12 hónapra felfüggesztették, és ez idő alatt csak akkor kell befizetni, ha Leclerc-t ismét káromkodáson érik.

    A felügyelők az indoklásban kifejtették, hogy az ilyen szavak nem alkalmasak arra, hogy adásban elhangozzanak, ugyanakkor Leclerc „rögtön felismerte a hibáját és bocsánatot kért”, ami enyhítő körülménynek számít amellett, hogy nem más személyt vagy csoportot célzott a megjegyzésével.

    „A meghallgatás alatt Leclerc megbánást tanúsított az ítélőképességének pillanatnyi hiánya miatt, és elmondta, hogy példaképként tisztában van a felelősségével” – áll az indoklásban, amely ezután kitér arra, hogy ezzel együtt szabályszegés történt, ami indokolttá teszi a büntetést.

    Mivel Leclerc-t nem ítélték közmunkára, továbbra is Max Verstappen az egyetlen F1-es pilóta, aki ezt a büntetést kapta, ráadásul ő már kétszer is, hiszen Esteban Ocon 2018-as Brazil Nagydíj utáni meglökdöséséért a Formula E 2019-es marokkói fordulójában csatlakoznia kellett megfigyelőként az ottani felügyelőkhöz, majd részt vett az FIA nemzetközi sportfelügyelőket képző programjának egyik találkozóján.

    Verstappen fortyog: egyszerre szólt be kritikusainak és a káromkodásszabálynak