Címke: Ferrari

  • Räikkönen megúszta a büntetést, de a csapat nem

    Räikkönen megúszta a büntetést, de a csapat nem

    Kimi Räikkönen megúszta a rajtbüntetést a Bahreini Nagydíjra, annak ellenére, hogy egy boxkiállás után csapata nem biztonságos körülmények között engedte ki a kerékcseréről, nem megfelelően rögzítették az új kereket.

    A problémát azonban azonnal érzékelte a Ferrari érzékelte, Räikkönen pedig félreállt.

    Így a versenybírák nem osztottak ki rajtbüntetést a finn versenyzőnek, a csapat azonban 5000 eurós pénzbüntetést kapott.

    „Éreztem egy kis vibrációt, meglazult és meg kellett állnom.” – mondta Räikkönen az eset után.”

  • Nem venné el a Liberty a Ferrari extra pénzdíját

    Nem venné el a Liberty a Ferrari extra pénzdíját

    A Ferrari továbbra is kap majd extra pénzdíjat, amit más csapatok nem, viszont ennek összege változni fog. Ez is kiderült a Liberty Media frissen vázolt, 2021-től érvénybe lépő terveiből.

    Jelenleg a Ferrari az egyetlen csapat, mely történelmére való tekintettel extra pénzdíjban részesül. Ez az elmúlt évben 68 millió dollát volt. Az új, tervezett struktúra szerint ezt nem törölnék el, azonban az összeget nagyjából 40 millió dollárra csökkentenék – tudta meg a RaceFans.

    Korábban a Ferrari elnöke, Sergio Marchionnne már jelezte, hogy ha a Liberty Media változtatásai túlzottan kedvezőtlenek lesznek számukra, kiszállnak a sportból. Kérdés miként értékeli majd ezt a cca 28 milliós csökkentést.

    2021-től az erőforrás gyártók, tehát a Ferrari, a Mercedes, a Renault és a Honda is kapnak majd évente 10 millió dollárt.
    A fennmaradó pénzdíjat a bajnokság top 10 csapata között osztják szét. Az első helyen végzett csapat kapja ennek az összegnek a 14%-át.

  • Toto Wolff: Gyakorlatilag megvagyunk Hamilton új szerződtetésével

    Toto Wolff: Gyakorlatilag megvagyunk Hamilton új szerződtetésével

    Lewis Hamilton új szerződése gyakorlatilag kész, ezt állítja Toto Wolff. A Mercedes főnök reménykedett benne, hogy már Melbourneben aláírhatnak, de a pletykák szerint még mindig egyezkednek a részleteken, így egyelőre csúszás lesz.

    Most azonban a német Sport Bild arról számolt be, hogy Hamilton új szerződése 2019-2021-ig tart majd, és évente 60 millió dollárt hozhat neki a konyhára. Wolff erről ennyit árult el:
    „Szinte meg is vagyunk vele. Azonos hullámhosszra kerültünk. A szerződés azonban több mint 100 oldalas, és számos ponton pontosítást kíván. Ezt előbb el kell végezni.”

    Amennyiben így lesz, 2021 környékére Hamilton az új üzletnek köszönhetően nagyjából 184 millió dollárnyit keres, ami felveti azt a kérdést, hogy ér-e egy versenyző munkája ennyit. Erre a kérdésre már Gerhard Berger válaszol, aki korábban versenyzett a Ferrarival és a McLarennel is a fénykorában:
    „Igen. Lewis nélkül a Mercedes csak a harmadik lenne a Ferrari és a Red Bull mögött. Hamilton a leggyorsabb versenyző a rajtrácson. Ő az, aki miatt kialakul ez a különbség. A Mercedesnek mindent meg kell tennie azért, hogy megtarthassa őt.

    Wolff arra is figyelmeztet mindenkit, hogy olyan csapat stratégiai hiba, mint ami Hamilton győzelmébe került Ausztráliában, nem fog előfordulni Bahreinben: „Megértettük, hogy mi ment rosszul, és a jövőben hasonló dolog nem fog előfordulni.”

  • Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Alig indult el a 2018-as Forma-1-es szezon, máris megkezdődött a 2019-es pilótakeringő. A Mercedesnél, a Red Bullnál és a Ferrarinál három hely elkelt, főleg, hogy Lewis Hamilton is hosszabbít a Mercinél. Így máris Daniel Ricciardo lett a főszereplője a jövő évi versenyzői piacnak.

    Sebastian Vettel és Max Verstappen hosszú távra szerződtek a Ferrarihoz illetve a Red Bullhoz. Ricciardo, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen azok, akik szabaddá válnak év végén, ami azt is jelenti, hogy a top három csapatnál felszabadul egy-egy ülés. Közülük az F1today informátora szerint Ricciardo lehet az, aki legelőbb elkelhet, mégpedig úgy, hogy 2019-re a Ferrarihoz igazol. Ennyit sikerült megtudni Bahreinben:
    „A Ferrari már egy ideje mutatott némi érdeklődést Ricciardo iránt, és egyeztettek is már. Az Ausztrál Nagydíj után alá is írt egy szándéknyilatkozatot a Scuderiával. Ricciardo szívesen lenne Ferrari pilóta, ez feltett szándéka. Az üzlet gyakorlatilag megköttetett, amennyiben minden jól alakul, akkor több éves szerződést köthet velük. Publikusan persze annyit tudni, hogy a Red Bull határidőt adott Ricciardonak, hogy meddig dönthet a szerződése meghosszabbításáról. Ez valamikor májusban jár le. Ferrari és Ricciardo pedig hamarosan bejelenthetik a szerződésüket.”

    Az elmúlt hónapokban rengeteg spekuláció volt Ricciardo jövőjével kapcsolatban. A Red Bull át akarta beszélni versenyzőjével a szerződést, de Ricciardo halasztgatott. Az ausztrál versenyző közölte az energiaitalos csapattal, hogy látni akarja azt, miképp alakulnak az első versenyek 2018-ban, mielőtt leülne velük a jövőjéről beszélgetni. A legkorábbi ilyen irányú beszélgetések pedig most áprilisban lehetnek. Több jel ugyanakkor azon irányba mutat, hogy Ricciardo már nem a Red Bull kötelékében képzeli el a jövőjét. És az a helyzet, hogy az ötszörös futamgyőztes a Ferrariba tart. Korábban pedig már Vettel is kijelentette, hogy nem okozna gondot neki, ha Ricciardo lenne a csapattársa a Ferrarinál.

    Ricciardo 2008 óta a Red Bull család tagja. 2011-ig juniorként szerepelt, majd bejutott a királykategóriába. Az ausztrál pilóta Silverstoneban mutatkozhatott be a HRT volánja mögött. 2011-ben. Fél évvel később csatlakozott a Scuderia Toro Rossohoz, ahol két évet húzott le. A 28 éves versenyző a Red Bull Racinghez 2014-ben került, Mark Webber helyére. Az anyacsapatnál már az első évében megverte Sebastina Vettelt, az egyetlen közös szezonjukban csapattársként a Red Bullnál.

    Ricciardo 5 alkalommal nyert a Red Bullal és 22 dobogós helyezést szerzett eddig. Most úgy néz ki, hogy újra összekerülhet Vettellel, és ez már most remek párharcot ígér.

  • Csak egyetlen F1-es csapat van, aki nem indít eSports csapatot idén

    Csak egyetlen F1-es csapat van, aki nem indít eSports csapatot idén

    Az idei Forma-1-es eSports szériában a 10 „igazi” F1-es csapatból 9 indít is saját virtuális csapatot. Az egyetlen csapat, aki ebből kimarad, a Ferrari.

    Az első hivatalos F1-es eSports bajnokság tavaly debütált a Codemasters „F1 2017” játékával. A bajnokság azonban idén jelentősen megváltozik és két részre bomlik.

    A versenytársak négy kvalifikációs eseményen vesznek majd részt, hogy ott lehessenek majd az úgynevezett Pro Drafton amely során a Mercedes, a Red Bull, a Force India, a Williams, a Renault, a Haas, a Toro Rosso, a McLaren és a Sauber választ majd legalább egy versenyzőt a saját csapatába.

    A kvalifikációk április 13-án kezdődnek, de ez nem időmérő, és nem is verseny lesz.

    Az első eseményen a játékosoknak a Kínai Nagydíj utolsó öt körét kell majd teljesíteniük, „Valtteri Bottasként” a hatodik helyről és meg kell próbálniuk a dobogóra érni vizes, de száradó pályán.

    A minden platformon (PlayStation 4, Xbox One és PC) a 10-10 leggyorsabb játékos részt vesz majd egy élőben közvetített döntőben, ahonnan a 3-3 legjobb juthat a Pro Draftig. Ettől fogva nekik már biztosan lesz helyük a kilenc F1-es csapat egyikénél, míg a selejtezőkből, valamint szabadkártyásként további 40 versenyző vár majd még arra, hogy egy F1-es csapat kiválassza.

    Ha a csapatok döntöttek, a kiválasztott versenyzők három élő eseményen vesznek majd részt, hogy eldőljön ki lesz a bajnok a versenyzők és a csapatok között. A nyeremény „legalább” 200 000 dollár.

    Az F1 eSports első bajnoka, tavaly, Breindon Leigh lett.

    Hivatalos nevezők a 2018-as F1 eSports bajnokságra:

    Mercedes AMG Petronas Motorsport
    Red Bull Racing
    Hype Energy eForce India
    Williams F1 Esports Team
    Renault Sport Team Vitality
    Haas F1 Esports Team
    McLaren
    Toro Rosso
    Alfa Romeo Sauber F1 Team

  • Valentino Rossi meghajtotta a Ferrari Pistáját

    Valentino Rossi meghajtotta a Ferrari Pistáját

    Nem más, mint a többszörös MotoGP bajnok, Valentino Rossi tesztelte az új, Ferrari 488 Pistát. Az olasz versenyző Katarban szerzett harmadik helye után látogatott Maranelloba, hogy kipróbálja az autót.

    A nem mindennapi tesztről videó is készült.

  • 2025-re megváltozhat Monaco vonalvezetése is

    2025-re megváltozhat Monaco vonalvezetése is

    A Forbes szerint 2025-re megváltozhat Monaco pályakialakítása is, ezt állítja a gazdasági újságírójuk, Christian Sylt. A 2 millió eurós projekt keretén belül 25 hektárnyit szeretnének visszanyerni a tengerből, és ez már folyamatban is van.

    Ez az új földterület, amit nyernének, a Forma-1-es pálya alagút bejáratánál lesz. Albert herceg így indokolja a fejlesztést:
    „Nem azt mondom, hogy szükségszerű, de lesz olyan fázis, amikor összeülünk, és elgondolkozunk azon, hogy miképp tudnánk javítani, sőt hogyan lehetne izgalmasabbá tenni a futamot azzal, ha picit változtatunk a pályán. Nem indultunk neki ennek a dolognak, egyelőre ez csak egy ötlet, egy olyan dolog, ami rendre felmerült.”

    Sokan úgy gondolják, hogy Monaco is legalább annyira a Forma-1 része, mint a Ferrari, és ezzel Albert nagyon is egyetért: „Annyira a történelmi múlt része, hogy elképzelni sem tudom a Forma-1-et Monacói Nagydíj nélkül.”

  • Vettel kevesebbet akar gondolkodni

    Vettel kevesebbet akar gondolkodni

    Sebastian Vettel ugyan megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, elmondása szerint azért még nem érzi magát teljesen komfortosan 2018-as Ferrarijában.

    „Még nem vagyok teljesen kibékülve az autóval.” – mondta a német. „És ha nem értem azt, amit éreznem kell, akkor az egy kicsit trükkös helyzet.”

    A verseny elején Vettel a harmadik helyen állt, és némileg le is szakadt tőlük.

    „Az első szakasz vége felé kicsit lemaradtam Lewishoz és Kimihez képest. Kicsit küszködtem a gumikkal. Nyilvánvaló, hogy safety carért imádkoztam.”

    A safety car pedig jött is, köszönhetően a két Haas autónak. Ekkorra Hamilton és Räikkönen már túl voltak a kerékcserén, Vettel pedig kihasználta VSC-s időszakot a kerékcseréhez és át tudta venni a vezetést. A Ferrari versenyzője elismeri, hogy ha nem így alakultak volna a dolgok, aligha tudott volna a harmadik helynél jobb pozícióban célba érni.

    „Szerintem komoly potenciál van az autóban, de igen, küzdöttem vele egy kicsit. Hogy mit hiányolok? Mikor arról beszélünk, hogy egy versenyző hiányol valamit, az azt jelenti, hogy az autó nem reagál úgy, ahogy a versenyző szeretné.”

    „Én azt akarom, hogy az autó pontos legyen, mikor fékezek és kanyarodok. Ebben a tekintetben még nem vagyok elégedett, így mindig kompromisszumokra van szükség.”

    „Nem nagy dráma. Szerintem együtt tudunk élni vele. De ha túljutnánk rajta, magabiztosabbnak érezném magam.”

    „Ha már az ember magabiztos, és megbízik az autóban, akkor már nem kell gondolkodni, csak tenni a dolgokat. Jelenleg még túl óvatoskodós a helyzet. Szóval remélem, hogy kevesebbet kell majd gondolkodnom, kevesebbet kell gondolkodnunk a következő versenyeken.”

    „Az ilyen pályákon (mint az Albert Park), sokat számít az, ha biztos vagy a dolgodban. Mindig próbálod nyomni neki, de ugyanakkor igyekszel biztonságosan menni, mert nem akarod eldobni (az autót).”

  • We Race néven a Ferrari Mad Max-szerű képregényt mutatott be

    We Race néven a Ferrari Mad Max-szerű képregényt mutatott be

    A Ferrari bele mert vágni valami teljesen újba, ami ötvözi a szeretetüket a motorsportok iránt, valamint belecsöppennek egyúttal a menő képregények világába is. Az egyik legismertebb olasz illusztrátor-képregény rajzolóval, Riccardo Burchiellivel dolgoznak együtt, aki sci-fi képregényekkel már letette a névjegyét, most ennek az új dolognak a főszerkesztője és szövegírója is lett egyben. Ő egyébként már a DC Comicsnak is bedolgozott már.

    A We Race egy fiatal versenyző története, aki önmagával is küzd, miközben újabbnál újabb kalandok várnak rá. A helyszín a távolabbi jövő, az üzemanyag a szenvedély, ami nem változik legyen bármilyen korú valaki bármilyen korszakban is, hiába változik a világ.

    Az első két epizód máris elérhető, és a különlegessége az, hogy nem csak olvasni, hanem hallgatni is érdemes kivételesen, hiszen kapunk hozzá atmoszféra zajokat is, aláfestő zenét, ha már egyszer digitális platformra álmodták meg ezt az egészet. Az állóképek néha kicsit bemozdulnak, ezzel is megadván a sebesség érzetet, kifejezetten innovatív lett az összhatás. Angolul, vagy olaszul tudók előnyben.

    Hivatalos oldal: weracecomic.ferrari.com
    Facebook: facebook.com/weracecomic

    https://www.facebook.com/weracecomic/videos/435983913538279/

  • Montoya áprilisi tréfája Schumacherrel, 2001-ben a Brazil Nagydíjon

    Montoya áprilisi tréfája Schumacherrel, 2001-ben a Brazil Nagydíjon

    2001-ben már tartott a szezon, Juan-Pablo Montoya újonc volt a forma-1-ben, és Michael Schumacher 10 ponttal vezetett akkori Ferraris csapattársa Rubens Barrichello, és az akkori McLaren pilóta David Coulthard előtt.

    Az első sort kibérelték a Schumacherek, Michael volt a pole pozícióban, öccse Ralf pedig Williamsesként mellőle indulhatott. A verseny elindult, de hamar beküldték a biztonsági autót, mert Mika Häkkinen a rajtrácson ragadt.

    Az új repülőrajtnál Juan Pablo Montoya azonban résen volt, és egyből le/meglépte Michael Schumachert. Ez volt akkor még csak a harmadik versenye a kolumbiainak egyáltalán a királykategóriában, és a Williamsnél is. Nagyjából féltávig vezette is a versenyt, aztán jött az Arrowsos Jos Verstappen, aki viszont a 38. körben őt „tréfálta meg”, és a lekörözésnél egyszerűen kiütöttre Montoyát a pályáról.

    Michael így már neki is eredhetett hogy megnyeri ezt a versenyt, de az időjárás rendesen megkeverte a kártyákat. Esős idő, villámlás is tarkította a futamot, a német kétszer is megpördült, így végül Coulthard tudott nyerni. Schumacher lett a második, az akkor Sauberes Nick Heidfeld pedig csatlakozhatott hozzájuk harmadikként a pódiumra.

    A helyi hős Rubens Barrichellonak nem volt jó napja, akinek az autójával már akkor baj volt, amikor azzal még csak a rajtrácsra tartott. Ekkoriban még engedélyezve voltak a tartalékautók a Forma-1-ben, így gyorsan átugrott abba, és azzal indult. Két kört tudott megtenni, amikor aztán alaposan meggyalázta Ralf Schumacher autójának a hátulját, és ezzel kiestek.