Címke: Ferrari

  • Az olaszok szerint a Ferrari nem bánik jól Räikkönennel

    Az olaszok szerint a Ferrari nem bánik jól Räikkönennel

    Az olasz sajtó támadni kezdte a Ferrarit abban a tekintetben, hogy úgy vélik, a csapat nem megfelelően bámik Kimi Räikkönennel, nem kellene őt kettes számú versenyzőként kezelni.

    A La Gazzetta dello Sport veterán újságírója, Pino Allievi szerint Räikkönen idén jobban teljesít, mint korábban, de ennek ellenére csak egy gyalog a Ferrari sakktábláján, miközben a kedvezményezett továbbra is Sebastian Vettel.

    „A kerékcserével a Ferrari arra használta Räikkönent, hogy lassítsa Bottast és segítse Vettelt.” – írta Allievi, utalva a Ferrari Kínai Nagydíjon alkalmazott taktikájára. „Évekig kritizáltuk Räikkönent, de 2018 elején mást mutat és emlékeztet minket arra, hogy ő egy bajnok. Ezt a Ferrarinak is észre kellene vennie.”

    „Helyette Kimit büntetik a stratégia által és a csapat csak Vettel támogatásával foglalkozik. Ez hiba, mely hatással lehet a morálra és a versenyző teljesítményére.”

    Allievi kollégája, Andrea Cremonesi is arra figyelmeztet, hogy a csapaton belüli csapat hátrányos helyzetbe hozhatja a Ferrarit.

    „Kíváncsi vagyok, hogy meddig tud megmaradni a harmónia a csapatnál, ha továbbra is így kezelik Räikkönent.”

     

  • Az olaszok Ricciardót akarják a Ferrariba, Marko szerint Wolff pofára fog esni

    Az olaszok Ricciardót akarják a Ferrariba, Marko szerint Wolff pofára fog esni

    Daniel Ricciardo múlt vasárnapi győzelme minden bizonnyal jobb alkupozícióba hozta őt a 2019-re vonatkozó tárgyalásai kapcsán.

    Nem kizárt, hogy marad a Red Bullnál, bár úgy tudni, hogy a Mercedes és a Ferrari is szívesen látná csapatában.

    „A Ferrari igazolja le Ricciardót!” – írta a Ferrari egykori tesztpilótája, Luca Badoer az olasz Mediasetnek. „Míg Max a potencális sztár, addig Ricciardo az, aki versenyeket nyer. Mindketten kiérdemelték a Ferrari figyelmét.”

    „A Ferrarinak le kéne igazolnia Ricciardót,.” – írta Alberto Sabbatini, az Autosprint tudósítója. „A Red Bull több figyelmet fordít a Honda motor fejlődésére, miközben jegelnek egy olyan nagyszerű versenyzőz, mint az ausztrál.”

    A Globo újságírója, Livio Oricchio azonban nem biztos benne, hogy a Ferrari a legjobb opció Ricciardo számára.

    „Sergio Marchionne tudja, hogy ha leszerződteti Ricciardót, az maga után vonná a Ferrarinál lévő hierarchia megváltozását.” – írta.

    A Mercedes eközben még nem hosszabbított Lewis Hamiltonnal, és nem tudni, hogy mi ennek az oka. De a két opciójuk minden bizonnyal Hamilton, vagy Ricciardo. Vagy mégsem?

    „Niki Lauda talán visszatér, szóval van egy harmadik lehetőségünk is.” – mondta viccesen Toto Wolff a finn Turun Sanomatnak. „Nem. Ricciardo egyike a jó versenyzőknek, ahogy azt most is láthattuk.”

    Erre azonban már a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is reagált.

    „Herr Wolff már pofára esett Max Verstappen kapcsán, és ismét pofára fog esni Daniel Ricciardo kapcsán.” – mondta.

    [poll id=”67″]

  • Häkkinen Ricciardót és a finneket dicséri

    Häkkinen Ricciardót és a finneket dicséri

    Daniel Ricciardo győzelme megmutatta, hogy milyen akaraterő rejlik az ausztrál versenyzőben – véli a kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen.

    „Nekem is volt pár jó előzési manőverem a Forma-1-es karrierem során, de egy olyan versenyzőnek, mint Ricciardo, ez rendszeresen sikerül.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Lenyűgöző nézni. Mikor én fiatal srác voltam, megegyeztem egy barátommal, akinek másmilyen, erősebb versenyautója volt nekem, hogy gyakoroljuk együtt az előzést. Gyakorolni kell, hogy milyen előzést szeretnél véghezvinni, és legyél hozzá magabiztos.”

    Hozzáteszi azonban, hogy persze hibázni is könnyű, mint az történt Max Vertsppennel is vasárnap, hiszen ő bár bátor volt, az időzítés félrement.

    A finn bajnok azt is elégedetten nyugtázta, hogy az elmúlt két versenyen Valtteri Bottas csapattársa, Lewis Hamilton előtt tudott végezni.

    „Valtteri 18 körön át vezetett Sanghajban, de semmit nem tehetett Ricciardo ellen, aki két kiállásos stratégián volt és újabbak, lágyabbak voltak a gumijai a verseny végén. Megtette, ami szükséges volt, beleértve, hogy elkerülje az ütközést Ricciardoval.”

    Másik honfitársát is dicsérte azonban, kiemelte, hogy Kimi Räikkönen is jó formában van mostanság.

    „Ha olyan autója van, ami illik a stílusához, akkor Kimi természetes módon kényelmesebben érzi magát, így maximalizálni tudja a teljesítményét.” – magyarázza Häkkinen. „Nagyon pozitív módon tud támadni, jók a köridők és jönnek az eredmények. Nagyon nyomja Vettelt és ha a Ferrari stratégiája egy kicsit máshogy alakult volna, szerintem már tudott volna versenyt nyerni idén.”

    Mindent összevetve, Häkkinen szerint az idei F1-es szezon igazán izgalmas, különösen az elmúlt pár szezonhoz viszonyítva.

    „Meglátásom szerint két oka vannak, hogy a Forma-1 most látványosabb.” – mondja a finn. „Először is a Pirelli gumik, mivel nagyobb a kínálat, és alapvetően is puhábbak a keverékek, mint korábban. Ez szűkíti a teljesítménybeli különbségeket, minden gumin, és úgy tűnik, hogy a Mercedes küszködik ezzel. Korábban ez csak egyszer-kétszer fordult elő velük, de idén sokkal szembetűnőbb, és eközben ez a Ferrari és a Red Bull előnyére van.”

    „A másik ok, hogy jelentős változás nem történt a szabályokban, így a top csapatok ki tudták egyenlíteni a teljesítményüket. A Mercedes-Benz nagyon jól elvégezte a házi feladatot, négy évvel ezelőtt, mikor a hibrid-erőforrásokat bemutatták és nagy lett az előnyük.A szabályok limitálják a fejlesztéseket és a teszteket, szóval beletelt egy kis időbe, míg kiegyenlítődött a verseny. Most úgy tűnik, hogy három csapat képes futamot nyerni alapvetően, és ez fantasztikus hír.”

    „Személy szerint én nem gondolom, hogy a Ferrari hirtelen nagy lépést tett volna előre, vagy a Mercedes hátra. A Forma-1 annyira komplex, az eredmények több száz mérnök munkáját tükrözik, minden csapatnál, így minden megoldás, vagy probléma sok különféle ember munkájának, ötletének az eredménye.”

  • 30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    A Renault előre lépne a motorját illetően a következő versenyeken. Gyári csapatként és a Red Bull illetve a McLaren beszállítójaként is motorerő tekintetében a franciák a Mercedes és a Ferrari mögött kullognak.

    A spanyol AS ugyanakkor most azt írja, hogy a következő tervezett teljesítmény fokozás a júniusi Kanadai Nagydíjra készülhet el, bár maga az egység már Monacoban ott lehet. Az informátorok szerint ez 30 lóerőnyi gazdagodást jelenthet, ami egy olyan pályán, mint ami Kanadának is van, három tizedet is jelenthet körönként.

    Az AS szerint ez azt jelenti, hogy ezzel a fejlesztéssel a Renault átlépheti a 950 lóerős határt, miközben a Mercedes és a Ferrari már közel 1000-nél járnak. Így nyilatkozott a Renault-t irányító Cyril Abiteboul:
    „A terveink szerint még kell egy kis idő amire bevethető lesz a második erőforrásunk, de az egy továbbfejlesztett változat lesz, és takarékosabb is.”

    Az újság szerint a Honda is tervez fejlesztéseket, így a Toro Rosso versenyzői is 40 lóerővel gazdagodhatnak már Kanadában, vagy legkésőbb a Francia Nagydíjra. Róluk annyit írtak, hogy a Red Bull azt várja el tőlük, hogy az erőforrásnak ugyanazon teljesítményt kell nyújtania, mint a Renaultnak.

  • Horner: Ricciardonak a Red Bullnál kellene maradnia

    Horner: Ricciardonak a Red Bullnál kellene maradnia

    Christian Horner szerint Daniel Ricciardonak újra hosszabb távra kéne elköteleznie magát az osztrákoknál.

    Az ausztrál pilóta – aki impozáns győzelmet aratott Kínában – szerződése az idei év végén fog lejárni, és korábban már szóba hozták a Ferrarival és a Mercedesszel, sőt egyes pletykák szerint az olaszokkal már előszerződést is kötött. A saját elmondása szerint pedig még nem kezdődtek el a tárgyalások közte és a jelenlegi munkaadója között.

    2016 világbajnoka szerint Ricciardonak a Ferrarival kellene tárgyalnia.

    „Emlékszem, gyűlöltem amikor ő volt mögöttem. Ha az ő helyében lennék, akkor a Ferrarihoz mennék. Jelen pillanatban övék a legjobb autó, és tudja, hogy képes legyőzni Sebastiant.” – mondta Rosberg Kínában.

    Mások azonban nem olyan biztosak ebben. Christian Horner szerint, hiába Raikkönen jó formája, taktikailag mindig Vettelnek kedveznek.

    „Megnézve Kimi versenyét, nem tudom megérteni a taktikáját. Szerintem Daniel jelenleg boldog itt. Ha a jövőben tudunk olyan autót adni alá, mint amilyen ezen a versenyen volt, akkor miért menne máshová? Ő már egy teljesen profi pilótává vált, a formája már két éve kicsúcsosodott. Megvan a tapasztalata és a gyorsasága is, ez pedig egy nagyszerű kombináció. Összehasonlítva Max-szal – aki még nagyon fiatal és tapasztalatra van szüksége – Daniel már pályafutása más időszakában tart.” – nyilatkozta a finn Ilta Sanomat lapnak.

  • Hamilton: A Mercedes már csak a második-harmadik leggyorsabb csapat

    Hamilton: A Mercedes már csak a második-harmadik leggyorsabb csapat

    Lewis Hamiltont a Mercedes kínai eredménye arról győzte meg, hogy már csak jobb esetben is a Forma-1 második leggyorsabb csapata az övék. A regnáló világbajnok negyedik helyre kvalifikálta magát és ott is végzett Sanghajban. A Ferrari az időmérőn bizonyult jobbnak, a Red Bull a versenyen. Így nyilatkozott Hamilton:
    „Ettől a hétvégétől kezdve egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak. Veszítettünk a teljesítményünkből Melbourne óta, talán ezen a hétvégén még többet. Úgy néz ki, hogy jelenleg a második-harmadik erő vagyunk. Fejlődnünk kell, de ez nem lehetetlen küldetés.”

    Az elmúlt három versenyt nem a Mercedes nyerte meg, ami 2014 óta, mióta bevezették a V6-os turbó hibrid motorokat szokatlan, sőt ilyen még nem volt. Hamilton azt is elárulta, hogy megpróbálja még jobban motiválni a csapatát a közeljövőben:
    „Azt hiszem, hogy azok után amit a csapat az évek alatt mutatott, nagyszerűek vagyunk, egységesek, és együtt dolgozunk tovább. Mindenkinek itt is és a gyárban is olyan keményen kell dolgoznia, amennyire csak lehet. Sok információt begyűjtöttünk az elmúlt hetekben. Magam is keményen nyomom, de James Vowles , James Allison, Niki Lauda és Toto Wolff is megpróbál mindenkit bátorítani, és tudják, hogy melyik részével vagyunk bajban az autónak. A legtöbb amit tehetünk, hogy konstruktív nyomást gyakorlunk a részlegekre, és több fejlesztéssel kell előállnunk. De önmagukat is nyomás alatt tartják, hiszen legalább annyira akarnak nyerni, mint mindannyiunk.”

    Hamilton kilenc pontnyira van a bajnokságot vezető Sebastian Vetteltől Kína után, és komoly harcra számít a továbbiakban is:
    „Ki tudja, mit tartogat még a szezon. Ha ebben a mederben megy tovább, nagyon nehéz lesz nyerni. Amennyiben azonban van lehetőség, és újra a csúcson végzünk, az még többet jelentene most nekünk, egy ilyen kiélezett szezonban, mint előtte bármikor.”

  • Verstappen beismerte, ő hibázott Vettel megpörgetésénél

    Verstappen beismerte, ő hibázott Vettel megpörgetésénél

    Max Verstappen teljességgel magára vállalta a felelősséget a Sebastian Vettellel történő ütközéséért Sanghajban.

    A Red Bull taktikai ászának bizonyuló második boxkiállást követően Verstappen friss lágy gumikra került, a holland versenyző pedig igyekezett a maximumot kihozni az előtte álló hatalmas lehetőségből. Míg Daniel Ricciardónak sikerült is győzelemre váltania a stratégiát, Verstappennek először Lewis Hamiltonnal gyűlt meg a baja, majd a harmadik helyen haladó Vettelt (és saját magát) pörgette meg a hátsó egyenes utáni hajtűkanyarban. A versenybírák másodpercekben nézve egy tökéletes tízessel honorálták a páros piruettet kiváltó Verstappen-manővert, aminek köszönhetően a végértékelésben az ötödik helyre csúszott vissza. A Red Bull rosszfiúja elismerte, ő hibázott.

    „Láttam, hogy szenved a gumikon, de megpróbál későn fékezni a kanyarokban” – magyarázta Verstappen. „Blokkoltam a hátsókat és belementem. Természetesen az én hibám volt, nem ezt akartam kihozni belőle. Utólag könnyű mondani, hogy várnom kellett volna, és valószínűleg ez is lett volna a legjobb ötlet, de sajnos így alakult.”

    Verstappen agresszív vezetési stílusa régóta beszédtéma az F1-ben, és habár tavaly néha inkább csak füstje volt az ilyesfajta kritikáknak, az idei három futamon eddig rendre félrenéz valamit a kritikus pillanatokban.

    „Könnyű megszólni, de persze nem úgy működnek a dolgok jelenleg, ahogyan szeretném” – reagált a holland. „De ez azt is jelenti, hogy le kellene nyugodnom? Nem hiszem. Nagyon sajnálatos, hogy ezek a dolgok megtörténnek; ideje kielemeznem a helyzetet, és a következő futamokra igyekszem erősebben visszatérni.”

    A csetepatéban Vettel húzta a rövidebbet, az ő autója ugyanis komolyabban megsérült és egészen a nyolcadik helyig esett vissza – nem éppen erről álmodott a pole-ból rajtolva, de összetettben megtartotta első helyét Hamiltonnal szemben.

    „Nem tudtam, pontosan hol van, arra számítottam, hogy már korábban beugrik mellém” – összegezte a Ferrari németje. „Hagytam is neki egy kis helyet arra az esetre, ha kicsit elfékezné, de jobban megcsúszott, mint hittem. Nem akartam nagy ellenállást kifejteni, Daniellel szemben sem volt sok értelme, túl gyorsak voltak a friss gumikon, én pedig nem akartam rossz helyzetbe keveredni a mögöttünk érkezőkkel szemben. De elhibázta, blokkolt, ami megesik. Rosszul mérte fel a helyzetet, ami végül mindkettőnk versenyére negatív kihatással volt.”

    Verstappen nem véli úgy, hogy le kellene higgadnia, de mit szól erről a másik fél?

    „Elég tapasztalata van már a sportban, habár ilyesmi 300 futammal a hátad mögött is előfordulhat” – fejtette ki véleményét Vettel. „Nem szabad elfelejteni, hogy az autóban ülve nagyon nehéz megfelelő döntéseket hozni, de ez is a munka része, észben kell ezt tartanod és nem szabad ütköznöd. Könnyedén elveszthette volna az első szárnyát vagy kaphatott volna egy defektet, szóval ilyen szempontból mindketten megúsztuk.”

  • Hamilton nem tudja, miért volt ennyivel lassabb Kínában

    Hamilton nem tudja, miért volt ennyivel lassabb Kínában

    Lewis Hamilton biztosan nem a rajtrács negyedik helyére képzelte magát a Kínai Nagydíjon, választ azonban egyelőre nem tudott adni relatív gyengélkedése okára.

    Az elmúlt hat szezonban a Mercedes rendre az első helyen végzett a Kínai Nagydíj időmérőjén, a mágikus hetes azonban nem jött össze; sőt, a német istálló még az első sorból is kiszorult.

    „Nem igazán tudom” – vont vállat Hamilton arra a kérdésre, mi történt a Mercedesszel. „Az autó jónak érződött, de válaszokkal nem tudok most szolgálni.”

    A regnáló világbajnoknak idén még nem sikerült győzelmet szereznie, és jelenleg 17 ponttal követi a listavezető Sebastian Vettelt. Habár még hosszú a szezon, Hamilton nem engedheti meg magának, hogy folyamatosan a második-harmadik helyeken végezzen győzelmek nélkül, ám mostani negyedik helyével ismét nehéz szituációba került. A két Red Bull a kettővel puhább ultralágyakon fog elrajtolni közvetlenül mögötte, a sanghaji pálya vonalvezetése azonban több esélyt ad az előzésekre.

    „Előzés szempontjából a három legkönnyebb pálya egyike” – értett egyet Hamilton. „A[z előzéshez szükséges] delta nagyjából egy másodperc lehet, de a Ferrarik túl gyorsak az egyenesekben, ami érdekessé teszi majd. Ma fél másodperccel voltunk lemaradva; nem vagyok benne biztos, hogy ez elég lesz a győzelemhez. Az előző futamon is mi voltunk a gyorsabbak, de mégis sikerült elöl tartaniuk maguk, valószínűleg holnap is ezt fogjuk látni. Holnapra sokkal melegebb időt jósolnak, nagy kihívás lesz tartani velük a tempót.”

    Toto Wolff csapatfőnök ugyanannyira tanácstalanul állt a Mercedes lemaradása előtt, mint versenyzője, noha leginkább a Pirellikre gyanakszik.

    „Egész nap, már reggeltől kezdve nagyon erősek voltak” – ismerte el ellenfele fölényét Wolff. „Az időmérőn azonban még feljebb tudták emelni a lécet, ami komoly fejtörésre ad okot. Nincs elég tapadásunk; ha a gumik túlzottan forróak vagy túlzottan hidegek, máris kiesel az optimális működési tartományból, ahogyan azt Bahreinben is láthattuk. Szerintem ez történt most, a gumikkal volt a baj. Holnap elvileg jóval melegebb lesz, remélem, megfelelő döntéseket hoztunk a beállítások terén és a versenyben jobbak leszünk a Ferrarinál. Csak tempóra van szükségünk, és ha ez megvan, [stratégiai szempontból] alávághatunk a fölévágásnak!”

  • Marchionne továbbra is fenyegetőzik a kiszállással

    Marchionne továbbra is fenyegetőzik a kiszállással

    Sergio Marchionne újra nyomatékosította, hogy a Ferrari kiszállhat a Forma-1-ből, miután a Liberty Media bemutatta Bahreinben a víziójukat a jövővel kapcsolatban. A Forma-1 irányítói a csapatokkal ültek egy asztalhoz, ahol vázolták az elképzeléseiket.

    Marchionne már 2017-ben tett utalásokat arra, hogy a Ferrari kiszáll, ha a sport nem a megfelelő irányba halad. A múlt heti prezentáció pedig arról, hogy mi lenne a terv 2021 után, nem győzte meg, így továbbra is kiszállnának. Így nyilatkozott most erről Marchionne:
    „Ha olyanok a javaslatok, amitől torzul az F1, akkor azt hiszem, hogy a Ferrari kiszáll. Dolgozunk a Liberty Mediaval azon, hogy elfogadható megoldást találjunk. Tíz napja érkezett tőlük egy javaslat, részletesen kielemezzük, és a Ferrari érdekeinek megfelelő választ adunk. Kereshetünk alternatív megoldásokat, de ez nem fenyegetés. Ugyanakkor nyitva tartjuk a szemünket.”

    Az új javaslatokban is benne foglaltatik, hogy a Ferrari továbbra is kapná az extra pénzt a mert régóta a Forma-1-ben vannak, és ez tavaly 68 millió dollárnyit jelentett pluszban a scuderiának. 2021-re ugyanakkor ezt csökkentenék 40 millió dollárra, és így a Ferrarinak a nyereségét is át kellene csoportosítania. 2021-ben a Libertynek feltett szándéka bevezetni a költségvetési sapkát is, 150 millió dollár lenne a határ. Erre Marchionne már csak ennyit mondott: „Értekezünk erről, meglátjuk, hogy ez elérhető cél-e a jövőben, avagy nem.”

  • Räikkönen visszaszólt Arrivabenének

    Räikkönen visszaszólt Arrivabenének

    Kimi Räikkönen, 2007 Forma-1-es világbajnoka nem ért egyet főnöke kijelentésével, miszerint különbség lenne idei és a korábbi években tapasztalt fizikai állapotában.

    „Nagyon elégedett vagyok Kimi teljesítményével. Jó fizikai állapotban van, ami nagyon fontos. Jól vezet, jó formában van és a munkájára összpontosít” – mondta Maurizio Arrivabene a finn sajtó munkatársainak.

    Räikkönent azonban nem igazán hatotta meg az olasz szakember véleménye.

    „Hogyan mérik az emberek a fittségi állapotom? Ránézéssel?” – tette fel a kérdést a 38 éves finn.

    „Véleményem szerint ez eléggé megkérdőjelezhető módja a fittségi szint mérésének. Nem csináltam túl sok tesztet, a csapatnak pedig nincs is információja ezekről. Kissé furcsák ezek a kijelentések. Soha nem volt problémám az állóképességemmel” – tette hozzá.