Címke: Ferrari

  • Vizsgálat alatt a Ferrari

    Vizsgálat alatt a Ferrari

    A spanyol Marca sportnapilap számolt be a hírről, miszerint az FIA technikai delegáltjai vizsgálódást indítanak a Ferrari 2018-as autójának legalitását illetően.

    A Marca információi szerint a Ferrari egy különleges motorbeállítási üzemmódot használ, amellyel kipufogógázt vezetnek az autó hátsó légterelőjére.

    A jelenség Kínában megfigyelhető volt, a maranellói istálló autóinak hangja ‘eltérő’ volt a kanyarokban – írják.

    Az ügy furcsasága, hogy az FIA delegáltjaként az a  Nikolas Tombazis vizsgálhatja az ügyet, aki néhány éve még a Ferrari vezető tervezője volt.

    „Nem elfogadott az olyan speciálisan alkalmazott motorbeállítás, mely növeli a kipufogógáz áramlását a kanyarokban” – mondta Tombazis.

    „Az effajta áromlások abban az esetben tekinthetők szabályosnak, ha valójában növelik az erőforrás teljesítményét” – tette hozzá.

    Nem ez az egyetlen olyan elem a Ferrari autóján, melyre felfigyelt a média, a spanyolok Sebastian Vettel kormányának hátsó felén levő extra karról is beszámoltak, mely a Forma-1 hivatalos oldalán is fellelhető tartalom.

  • Ti is szívesen látnátok Ricciardót a Ferrarinál

    Ti is szívesen látnátok Ricciardót a Ferrarinál

    Daniel Ricciardo még nem döntötte el, hogy hol fog versenyezni 2019-ben. Lehet, hogy marad jelenlegi csapatánál, a Red Bullnál, azonban keringenek teóriák arról, hogy szóba jöhet a Ferrari és a Mercedes is. Utóbbinál talán kisebb az esélye, ráadásul arról is pletykálnak, hogy az ausztrál versenyző talán már alá is írt egy előszerződést a Ferrarival. Ezen kívül az olasz sajtó és az olasz rajongók is szívesen látnák Ricciardót a maranellói gárdánál.

    Megkérdeztünk titeket is arról, hogy hol látnátok szívesen Ricciardót 2019-ben. A legtöbben (44%) a Ferrarihoz szerződtetnétek őt, közel ugyanennyien (38%) azt szeretnétek, ha maradna a Red Bullnál, és mindössze 17%-otok küldené a Mercedeshez (+1% egyéb).

    Vajon tényleg a Ferrarinál köt ki végül Daniel Ricciardo?

  • Az FIA változtat a boxkiállások módján

    Az FIA változtat a boxkiállások módján

    Az F1 változásokat tervez bevezetni a boxkiállásokra vonatkozóan. 2018-ban eddig a 3 másodperc alatti boxkiállások tekinthetők átlagnak, ennek eredményeként azonban több incidens is történt, abból kifolyólag, hogy a csapatok különféle technikák, technológiák segítségével próbálják a lehető legrövidebb idő alatt végezni a kerékcserékkel.

    A legkomolyabb ilyen incidenst a Ferrari produkálta, ennek az lett a vége, hogy eltört egy szerelőjük lába.

    „Fejlesztünk pár dolgon, hogy csökkentsük a hibák lehetőségét.” – mondta Charlie Whiting versenyigazgató.

    Whiting a brazil Globonak elmondta, hogy az F1 tanult ezekből az incidensekből.

    „A kihívást az jelenti, hogy eldöntsük, mely eszközöket kell automatizálni és melyeket kell továbbra is embereknek kezelniük.” – mondta. „Van egy világos elképzelésem, a következő hetekben majd megvitatjuk ezt a csapatokkal.”
    .
    Whiting szerint azonban nem kell attól tartani, hogy túlzottan szabványosítottak lesznek a boxkiállások.

    „Nem hiszem, hogy lenne rá bármi ok, hogy sztenderdizáljuk a rendszert. De meg kell győződnünk róla, hogy a versenyzők nem kapnak ‘ok’ jelzést addig, míg bizonyos körülmények nem adottak ehhez.”

  • Räikkönen: Versenyről versenyre változhatnak az erőviszonyok

    Räikkönen: Versenyről versenyre változhatnak az erőviszonyok

    Kimi Räikkönen, a Ferrari finn világbajnoka úgy véli, nagyon nehéz erősorrendet felállítani az idei Forma-1-es szezonról.

    „Bárkit megkérdezel, erre most nehéz választ adni” – mondta a finn.

    „A kínai verseny végeredménye nagyban függött attól, hogy ki volt újabb gumikon. Nyilvánvalóan ez fontos része a dolognak, ami most nagy jelentőséggel bírt, akárcsak a Safety Car.”

    2007 világbajnoka szerint normál körülmények között nagyon kicsi különbség van a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas között.

    „Tiszta tempóban, ugyanolyan gumikon… Nehéz, nagyon nehéz megmondani. Azt hiszem ez jó dolog a nézők számára, hiszen senki nem tudja igazából az erőviszonyokat.”

    „Mindenki szeretne tisztább képet kapni, de a versenyről versenyre való eltérések miatt nincs rá lehetőség. Nagyon kicsi dolgok jelentenek nagy különbséget egy verseny végeredményében.”

    „Majd meglátjuk. Lehet, hogy minden versenyen más lesz az erősorrend, attól függően, hogy ki milyen gumikat használ.”

  • Massa: A Williams most megfizet azért, mert a pénzt helyezte előtérbe

    Massa: A Williams most megfizet azért, mert a pénzt helyezte előtérbe

    Felipe Massa szerint egykori csapata annak a levét issza meg most, hogy rossz döntéseket hoztak az elmúlt időszakban, különösképpen, hogy fizetős pilótákat szerződtettek, ugyanakkor reméli, hogy hamarosan visszakapaszkodhatnak a méltó helyükre.

    A Williams a vártnál is sokkal rosszabbul kezdte a 2018-as idényt, ugyanis ők az egyedüli csapat akik három verseny után is pont nélkül állnak.

    Massa, aki a tavalyi év végén vonult vissza a Forma-1-től, úgy véli, hogy a Williams szenvedése visszavezethető arra, hogy nincs akkora pénzügyi háttere, mint a gyári csapatoknak, és ennek a kiküszöbölésére igazoltak fizetős pilótákat.

    Felipe Massa a múlt heti római Formula-E futamon nyilatkozott egykori csapata helyzetéről.

    „Az egyértelmű, hogy a csapat pénzügyi gondokkal küszködött, emiatt is dönthettek a jelenlegi pilóták mellett. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy valaki versenyképes legyen egy bajnokságban. Azt viszont elmondhatom, hogy én emelt fővel jöttem el a csapattól, jó kapcsolatom volt mindenkivel Grove-ban, és remélem a legjobbakat nekik. A döntésemmel pedig nagyon elégedett vagyok. A megfelelő időpontot választottam a visszavonulásra, élvezem az életet. Remélem, hogy a Williams hamar feljavul.” – fogalmazott a brazil.

    Egy másik egykori csapatáról is beszélt, meglepetésként érte őt a Ferrari idei remek szereplése, de nagyon örül a sikereiknek.

    „Az igazat megvallva, nem számítottam erre. Azt vártam, hogy a Mercedes messze a Ferrari előtt lesz, és inkább a Red Bullal küzdhetnek majd idén. Másfelől viszont, amit az első futamokon láttam, az nagyszerű a sportnak, hiszen nem csak egy csapat képes versenyeket nyerni.”

    „Boldog vagyok, hogy a Ferrari ilyen remekül kezdett. A maranellói csapatban számos változás történt az elmúlt két évben, és emiatt sokan arra számítottak, hogy ez visszavetheti őket. Azt is bebizonyították most, hogy egy nagy csapat is képes kiválóan együtt dolgozni, ami engem örömmel tölt el, hiszen mindig is nagy rajongójuk voltam.” – zárta az ex-versenyző.

  • Idén nem engedi versenyezni a Ferrari Danyiil Kvjatot

    Idén nem engedi versenyezni a Ferrari Danyiil Kvjatot

    Annyira sűrű programot talált ki Danyiil Kvyatnak a Ferrari, hogy ideje se marad arra, hogy máshol versenyezzen. Ez gyakorlattá is vált szinte azonnal, mióta az olasz csapat felkarolta a Red Bulltól a szerény teljesítménye miatt távozni kényszerült oroszt.

    Azóta viszont keményen dolgozik, sok időt tölt a Ferrari szimulátorában, és ezen a héten a Pirelli gumitesztjén Fioranoban élesben is beülhet a Ferrariba. A maranellói csapatot megkérdezte az orosz Championat arról, hogy esetleg más szériába elengedik-e versenyezni Kvjatot 2018-ban, de szűkszavú volt a válaszuk: „Jelenleg teljességgel csak a szimulátoros munkára koncentrál.”

  • Whiting: A Ferrari ki fogja javítani a füstölő motort

    Whiting: A Ferrari ki fogja javítani a füstölő motort

    Charlie Whiting szerint az FIA nem fog beleavatkozni a Ferrari füstölő motorjainak kérdésébe. Bár vitathatatlanul ők rendelkeznek most a legerősebb motorral az F1-ben, a Ferrari 2018-as erőforrása túlságosan füstöl, amikor begyújtják.

    „Minden alkalommal megfulladunk a garázsunkban, amikor beinditják az autót,” – mondta Niki Lauda, a Mercedes csapat elnöke az Auto Motor und Sport-nak. „Az FIA-nak meg kell ezt vizsgálnia.”

    Azonban a sorozat versenyigazgatója, Whiting azt mondta, hogy eme jelenség ellenére az ellenőrzések azt mutatták, hogy a Ferrari motorja nem fogyaszt többet a megengedettnél. Ami a füstölést illeti, hozzátette: „Biztos vagyok benne, hogy ezt rendezni fogják.”

  • Mercedes: Nem csak mi szenvedünk a gumikkal

    Mercedes: Nem csak mi szenvedünk a gumikkal

    James Vowles, a Mercedes főstratégája szerint a látszat ellenére nem csak a német istállónak okoznak gondot a Pirelli abroncsai.

    Vowles úgy véli, a Mercedesnek és riválisainak egyaránt fejtörést okoz, hogyan tudnák minden körülmények között konzisztens teljesítményre bírni a 2018-as gumikat.

    „A gumik idén nagy befolyással bírnak” – mondta Vowles. „A három csapat – a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull – keveréktől és pályától függően folyamatosan változó erősorrendet alakítanak ki. A különféle autók különféle teljesítményszinteken operálnak annak fényében, mekkora a pályahőmérséklet, milyenek a körülmények, vagy milyen gumi van éppen az autón. A környezeti tényezők, mint például a szél és a hőmérséklet akár egymásodperces teljesítménykülönbséget is okozhatnak a pálya függvényében.”

    Habár Lewis Hamilton pont a Ferrari konzisztenciáját emelte ki, Vowles szerint Maranellóban is problémát okoznak a gumik.

    „Melbourne-ben sikerült működésre fognunk a gumikat” – magyarázta a stratéga. „A Q3-ban Lewis egy roppant gyors kört tudott tenni. Bahreinben a közepes keverék nagyon jól működött az autónkon, valamint a szuperlágy kopása sem volt vészes – az ilyen információfoszlányok alapján vannak olyan szituációk, ahol ki tudtuk használni a gumikat. A kínai időmérő Q2-jében 1:31.9-et mentünk Lewisszal, ami a lágy keverék ellenére a rajtrács ötödik legjobb ideje lett volna. Ezzel szemben a Ferrari Melbourne-ben nem volt teljesen összeszedett, Bahreinben a szuperlágyakkal éppenhogy kicsúsztak a megfelelő tartományból és túlzottan koptatták őket, míg a közepeseken kicsit lassabbak voltak nálunk.”

    A Pirelli 2018-as termékeinek agresszivitása jelentősen megnehezíti a csapatok dolgát, a legnagyobb befolyásoló tényezőnek pedig a hőmérséklet tűnik.

    „Úgy festett eddig, hogy a Ferrari a hideg és nagyon meleg körülmények között gyorsabb nálunk” – folytatta Vowles. „A gumik elöl és hátul egyaránt nagyon érzékenyek a hőmérsékleti viszonyokra, az ideális pedig az lenne, ha minden kanyarban nagyjából a megfelelő hőmérsékleten mozognának. A szűk és kanyargós kanyarokban sok hőt generálnak, máshol viszont, mint a kínai hátsó egyenes végén, nagyon visszahűlnek. A Pirelli olyan gumikat gyártott idénre, amik számos stratégiai lehetőséget kínálnak a csapatoknak, ezáltal hozzájárulva a verseny izgalmához és elég gondolkodnivalóval szolgálnak számunkra a verseny során.”

  • Alonso frusztrált, év végén elhagyhatja a McLarent!

    Alonso frusztrált, év végén elhagyhatja a McLarent!

    Spanyolországból származó pletykák szerint a frusztrált Fernando Alonso feltehetően elhagyja a McLarent az év végén. A Diaro Gol állítja, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnoknak elege lett a királykategóriából és csalódott. 2018 év végén így átadhatja a helyét az ifjú Lando Norrisnak, aki ígéretesen kezdett a Formula 2-ben is.

    A McLaren főnöke, Zak Brown elárulta, hogy a wokingiak még senkit se igazoltak le 2019-re, ugyanakkor úgy tudni, hogy opciós joguk van Alonsora és Vandoornera is a jövő évre is. Amennyiben Alonso tényleg lelépne az év végén, nem valószínű, hogy a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz szerződhetne, pedig várható üresedés. A spanyol pilótát újra Lewis Hamiltonnal egy csapatban az Ezüstnyilas csapatnál elképzelni sem lehet, és feltehetően a Scuderiánál sem vágyik Sebastian Vettel komoly harcba bontakozni a saját csapattársával.

    Mindez azt is eredményezheti, hogy a száguldó cirkuszból ugyan távozna Alonso, de a hosszútávú világbajnokságon továbbra is indulna, vagy az Indy 500-on, ami továbbra is tervben van, a „Triple Crown” elérése miatt.

    A 36 éves F1 veterán idén a WEC-ben a Toyotával versenyez, és Alonsora koncentrál majd idén a japán gyártó a 24 órás versenyen Le Mansban.

  • Danyiil Kvjat  újra volán mögé ül!

    Danyiil Kvjat újra volán mögé ül!

    Újra versenyautóba ül Danyiil Kvjat, miután tavaly, szezon közben dobta őt Toro Rosso.

    Az orosz versenyző azóta a Ferrari tesztpilótája, és végre tényleg vezetheti is majd az olasz csapat autóját. Erre a Pirelli szezonközi tesztjén kerül majd sor Fioranoban. Egészen pontosan a teszt ma és holnap zajlik, Kvjat pedig pénteken vezethet majd. Ma a Ferrari juniorja, Antonio Giovinazzi tesztel.

    A Pirelli összesen 25 napot tesztelhet szezon közben, melyek során minden csapat lehetőségez jut, hogy a gumiszállítóval teszteljen. A mostani, fioranói teszt mesterséges vizes pályán zajlik, mivel a Pirelli vizes pályára alkalmas gumikeverékeit tesztelik.