Címke: Ferrari

  • Vettel nem bánkódik amiatt, hogy már nem ő vezeti a bajnokságot

    Vettel nem bánkódik amiatt, hogy már nem ő vezeti a bajnokságot

    Sebastian Vettel kockáztatott Bakuban, amikor a Safety Caros fázis után előzni próbált, a német túl mély féktávot vett, melynek következményeképp negyedikként fejezte be az Azerbajdzsáni Nagydíjat.

    Hamilton győzelmének és Vettel negyedik helyének köszönhetően a világbajnoki címvédő brit versenyző élre ugrott az egyéni pontversenyben, a ferraris azonban nem szomorkodik emiatt.

    „Jó autónk van, szóval ez semmin nem változtat. Nem aggódom” – mondta Vettel.

    „A nagy különbség tavalyhoz képest az, hogy elég gyorsak vagyunk a pole pozíció megszerzéséhez. Korábban ez problémát jelentett” – tette hozzá.

    Lewis Hamiltonhoz hasonlóan Vettel is együttérez Bottasszal, aki a leintés előtt néhány körrel kapott defektet egy törmeléknek köszönhetően, így vezető helyről kellett feladnia a versenyt.

    „Így működik ez a sport. Számomra a legfontosabb dolog, hogy jó autónk van. Biztosítanunk kell, hogy a szezon hátralévő részében is versenyképes autóval rendelkezzünk.”

    A világbajnokságot jelenleg vezető Hamilton már korántsem ennyire biztos a dolgában, elmondása szerint a Ferrari jóval előttük áll a tempót illetően.

    „Hogy őszinte legyek, egész hétégén szenvedtem. Küzdök azzal, hogy kihozzam az autóban és a saját magamban rejlő potenciált.”

     

  • A Mercedes Räikkönentől tart

    A Mercedes Räikkönentől tart

    Toto Wolff szerint a Mercedesnek van félnivalója Kimi Räikkönen időmérős tempója és alternatív taktikája láttán.

    A Q3 utolsó mért körein Räikkönen megfutotta az abszolút leggyorsabb első két szektort, komolyan veszélyeztetve Sebastian Vettel pole-körét, az utolsó kanyarban azonban hatalmasat hibázott és végül csak a hatodik helyre kvalifikált. Az első öt pilóta szuperlágyaival ellentétben a finn az ultralágyakon rajtol majd, miután a Q2-ben elfékezte az eredetileg versenyre szánt piros Pirelliket. Räikkönen ezzel elvileg a kevésbé optimális stratégiára került, a Mercedesnél azonban tanultak az elmúlt futamokból.

    „Kimi kétségtelenül veszélyforrás” – mondta Wolff. „Másféle gumin van, a kérdés pedig, hogy milyen sokáig tud vele kint maradni. Az első körökben elég nagy eséllyel láthatunk safety cart, és ha akkor behívják és keményebb keveréket raknak fel neki, végigmehet a futam végéig, ami merész taktikai húzás lenne. Az ő helyzetében – mint ahogyan ezt a Red Bulloknál is láthattuk Kínában – nincsen vesztenivalód, nyugodtan vállalhatsz kockázatokat, ezek a kockázatok pedig néha kifizetődnek. Kimi volt a leggyorsabb a pályán és neki kellett volna pole-ban lennie.”

    Az előzetes jósolgatások alapján a leggyorsabb taktikának a szuperlágy-lágy egy kiállás tűnik, az előző verseny stratégiai győztese, Daniel Ricciardo szerint azonban a sok ismeretlen tényező miatt nem olyan egyértelmű, melyik lesz a nyertes taktika.

    „Minden azon múlik, milyen sokáig tudunk kint maradni az elején” – magyarázta az ausztrál. „Ha a szuperlágyak szemcsésednek, szerintem mindenki a lágyakra vált majd. De ha nem, ha tartósnak bizonyulnak, akkor láthatunk ultrákat is. Ideális esetben a leglágyabb keveréket a verseny végén próbálod felrakni, amikor kevesebb az üzemanyag, de ezzel szemben akkorra már hűvösebb lesz a pálya. Ha muszáj lesz használnod, remélned kell, hogy kibírja a végéig.”

    Rengeteg fürkésző tekintet vizslatja majd a Mercedes pitwallját, az Ezüst Nyilak ugyanis mostanában viszonylag sok fatális hibát vétenek.

    „A taktikai döntések sokkal nehezebbé váltak, amióta hat versenyző van harcban a győzelemért” – ismerte el Wolff. „Ragaszkodnunk kell a saját stratégiánkhoz és eszközeinkhez, folyamatosan fejlesztve azokat, de ezzel egy időben nem szabad figyelmen kívül hagynunk az extrém körülményeket sem. A Red Bullnak Kínában nem volt veszítenivalója, bevállaltak egy merész döntést, ami a győzelmet jelentette számukra – megérdemelten. Továbbra is úgy kezeljük majd a dolgokat, ahogyan eddig, csak minden kissé nehezebb lett.”

  • Teljesen legális a Ferrari!

    Teljesen legális a Ferrari!

    Az FIA közölte, hogy a Ferrari 2018-as autója „100%-ig” legális.

    Korábban a sport felügyelőtestülete vizsgálódni kezdett a maranellói csapatnál, mert azt gyanították, hogy egyedi módon meg tudják oldani, hogy a kipufogóból a hátsó szárnyra tereljék a levegőt.

    A hírek korábban azt is felfedték, hogy ehhez pedig Vettelnek még egy extra kapcsoló is van a kormányán.

    „Nem láttam.” – mondta a német versenyző Bakuban a brazil Globonak, miután pole-t szerzett.

    Az Auto Bild jelentése szerint azonban a kormányon lévő kapcsoló csupán a második mód arra, hogy aktiválja a kuplungot, így a légáramlás módosításához semmi köze.

    „A Ferrari száz százalékig legális.” – erősítette meg Bakuban Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja.

  • A Ferrarin múlhatnak a jövő évi szabályváltozások

    A Ferrarin múlhatnak a jövő évi szabályváltozások

    Hamarosan döntést kell hozni a jövő évre tervezett, és az előzéseket segítő aerodinamikai szabálymódosításokról, azonban az Auto Motor und Sport jelentése szerint ha a Ferrari akarja, könnyedén meg tudja akadályozni ezt.

    Erről hétfőn fognak majd szavazni a csapatok, Michael Schmidt tudósító szerint azonban a maranellói gárda lesz majd a mérleg nyelve a voksoláson.

    „Ahhoz, hogy elfogadják a változtatásokat, mindent egybe vetve 18 igen szavazatra van szükség. A csapatok 12 szavazattal rendelkeznek (a csapatokon kívül még az FIA-nak és az F1 menedzsmentjének is van szavazata – a szerk.), ebből a Ferrari gyakorlatilag ötöt birtokol, a sajátjukét, a Haasét, a Sauberét illetve a szponzorok voksát, ami most a Marlboroé valamint a szervezők szavazatát, ami Monzáé. Mivel a Ferrari nagyon a változás ellen van, így valószínűleg minden maradni fog úgy ahogy most van.” – mondta Schmidt.

  • Egy másodpercet lassult a Mercedes tavalyhoz képest

    Egy másodpercet lassult a Mercedes tavalyhoz képest

    2016-ban és 2017-ben a Mercedes több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg az időmérő edzéseket, 2018-ban viszont még a pole-ról is jócskán lemaradtak.

    A Mercedes komoly útvesztőbe került idén, ezt pedig mi sem mutatja jobban, minthogy eddigi legerősebb pályájukon még az első sorba sem kerültek volna fel, ha Kimi Räikkönen nem rontja el utolsó gyorskörét. Számszerűsítve a Mercedes tavalyi és idei leggyorsabb bakui köre között 1,084 mp a különbség, habár azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a két hónappal korábbi időpont miatt Bakuban kissé hűvösebb körülmények fogadták a száguldó cirkuszt.

    Az Ezüst Nyilak nincsenek egyedül azonban ilyen téren, a mezőny tíz csapatából ötnek (Red Bull, Force India, Mercedes, Williams, Toro Rosso) ugyanis nem sikerült megdöntenie tavalyi legjobb köridejét. Külön érdekesség, hogy mindhárom Mercedes-motoros istálló a rajtrács rosszabbul muzsikáló felébe került, míg a Ferrari-erőforrás által hajtott autók mindegyike képes volt javítani 2017-es idején. Ez két szempontból is aggasztó lehet Toto Wolfféknak: a versenynaptár egyik „leglóerősebb” pályáján kaptak ki, ráadásul úgy, hogy az időmérőnek a Mercedes csapatai frissen engedélyezett teljesítményplusszal vágtak neki.

    A legtöbbet a Toro Rosso vesztette a maga másfél másodperces lassulásával, ám Brendon Hartley és Pierre Gasly harmadik típusú találkozása kissé eltúlozza a visszaesés mértékét. A legnagyobbat a Renault lépett előre, 0,864 mp-et, míg a pole-t megszerző Ferrari „csak” szűk két tizedet. Részben a fentebb említett hűvösebb időjárásnak köszönhetően idén először fordult elő, hogy a 2018-as pole pozíciós idő lassabb volt a 2017-esnél.

  • Räikkönen nem érzi, hogy másodhegedűs lenne

    Räikkönen nem érzi, hogy másodhegedűs lenne

    Kimi Räikkönen, a Ferrari 38 éves finn versenyzője nem érzi, hogy a második számú pilóta szerepét töltené be a maranellói gárdánál.

    Habár 2007 viágbajnoka erős teljesítménnyel kezdte az idei évet, sokan egyértelműen úgy gondolják, hogy a Ferrari Sebastian Vettelt helyezi előtérbe a versenystratégiákat illetően.

    „Nem kommentálom ezt. Amennyire én tudom, teljesen ugyanazok a lehetőségeink” – mondta Räikkönen az Ilta Sanomatnak.

    „Azért vagyok itt, hogy a legjobbamat nyújtsam, a lehető legkeményebben akarok harcolni. Nem lennék itt, ha úgy érezném, hogy ez nem lehetséges.”

    A médiában már felmerült Räikkönen 2018-as visszavonulása is, helyére sokan a Red Bull ausztrál versenyzőjét, Daniel Ricciardót ültetnék.

    „Minden évben ugyanez megy, talán már 15 éve is, amennyire vissza tudok emlékezni. Minden évben visszavonultattok. Ha sokáig ismétlitek, előbb vagy utóbb igazatok lesz, de nem akarok most erről beszélni” – tette hozzá Räikkönen.

  • Vettel: Én voltam lassú, nem az autó

    Vettel: Én voltam lassú, nem az autó

    Ritkán hallani egy F1-es versenyzőtől, hogy mindenféle ködösítés nélkül magát okolja a tempóhiányért, de Sebastian Vettel pontosan ezt tette az Azeri Nagydíj pénteki napját követően.

    A négyszeres világbajnok az előkelőnek nem mondható 10. és 11. helyeken végzett a két pénteki szabadedzésen Bakuban. Első ránézésre az autóval lehetne a gond, ám Vettel nem hárította a felelősséget és beismerte, nem sikerült elég gyorsan felvennie a tempót.

    „Ezen a pályán nem olyan egyszerű megtalálni a ritmust, elég trükkös hely” – jellemezte a bakui pályát a német. „Reggel egyáltalán nem találtam meg, a második szabadedzés elején pedig szintén csak lassan reagáltam. A végén azonban elégedett voltam a versenyszimulációval, szóval nincs ok a pánikra. Nem hinném, hogy az autóval van a gond; ahogy mondtam, nekem nem sikerült összeraknom a köröket. Egyszerűen el lehet ezt érni, elég néhány kanyarban elfékezgetned, és összeadódik. A versenytempónk sokkal jobb volt, az autón is rengeteget lehet javítani holnapra, szóval minden rendben lesz.”

    Kimi Räikkönen az első szabadedzés nagy részét önkéntesen a garázsban töltötte, mivel úgy vélte, az általa kért beállítás-változtatások, noha időigényesek, kifizetődnek a későbbiekben. A finn versenyzőnek igaza lett, és a pénteki napon elért második helye valóban azt mutatja, hogy az SF71-H-val semmi probléma.

  • Bottas több kockázatot vállal a jövőben

    Bottas több kockázatot vállal a jövőben

    Miután bahreini visszafogottságával egy esetleges győzelmet bukott el, Valtteri Bottas fontolóra veszi, hogy a jövőben agresszívabban álljon hozzá az előzési lehetőségekhez.

    A szahíri verseny utolsó köreiben Bottas már félig a kezében érezhette a győzelemért járó trófeát, ám mivel az élen álló Sebastian Vettel nem adta meg magát, a finn pedig nem volt hajlandó többet kockáztatni a minimálisnál, a trófea a Ferrarihoz került. Bottas óvatosságát többen kritizálták, és habár a Mercedes-pilóta rögtön a futamot követően még kiállt döntése mellett, mostanra kissé változtatott véleményén.

    „Jó kérdés” – felelte Bottas arra a kérdésre, hasonló körülmények között most is hasonlóan viselkedne-e. „Igazából a szituációtól függ. Egyáltalán nem voltam boldog a második helyemmel, habár tartom, hogy jó versenyt futottam, de a második hely nem volt elég. Igen, talán hajlandó vagyok ezentúl kicsit többet kockáztatni a győzelemért, de természetesen nem szabad elfelejteni, hogy hosszú még a szezon.”

    Bottas Kínában is a második helyet szerezte meg, ami Lewis Hamilton kisebbfajta hullámvölgyével kombinálva azt a nemvárt statisztikát eredményezte, hogy a Mercedes 2018-ban még nem szerzett futamgyőzelmet. A finn szerint ez azonban nem feltétlen a W09 hibája.

    „Pontosan tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz” – utalt az idei bajnoki küzdelemre Bottas. „Csalódottak vagyunk, hogy az első három futamon nem sikerült nyernünk, de ilyen ez a játék. Az idei év hihetetlen szoros lesz, hat autó küzd folyamatosan a győzelmekért, és ha te akarsz ebből a legjobban kijönni, mindennek tökéletesnek kell lennie. Az autónak megvolt a teljesítménye ahhoz, hogy az első három futam bármelyikét megnyerjük, de valami mindig közbejött. A tempónk nagyon közel van a Ferrari és a Red Bull tempójához; összeszedettnek kell maradnunk, minden aprónak tűnő előnyt meg kell ragadnunk, akkor össze fog jönni.”

    Ami Kimi Räikkönent illeti, Kínában úgy festett, a Ferrari már beáldozta a mezőny másik finnjét

    a közjó érdekében. A Mercedes alapesetben nem szokott ilyen taktikai trükkökkel élni, a szoros világbajnokság viszont felülírhatja a testvériség és egyenlőség elvét.

    „Egyelőre nem tudom, minden a többi csapattal vívott harcoktól és a pontkülönbségektől függ” – elmélkedett Bottas azon, hasonló sorsra juthat-e a Mercedes valamelyik versenyzője. „Elég jó próbálkozás volt részükről [Räikkönent úttorlaszként használni], valamennyit vissza is lassított, de pozíció szempontjából szerintem nem vesztettem vele semmit. Ilyen az F1: két versenyző van, és ha az egyikük hátul van, mindig megvan az esély a hasonló taktikai kihasználásokra.”

  • Vettel nyitott rá, hogy a „jó gyerek” Ricciardo legyen a csapattársa

    Vettel nyitott rá, hogy a „jó gyerek” Ricciardo legyen a csapattársa

    Sebastian Vettel kijelentette, nyitott arra, hogy Daniel Ricciardo jövőre a Ferrari-hoz csatlakozzon, és a csapattársa legyen.

    Ők egyszer már voltak csapattársak a Red Bull-nál 2014-ben. A német akkor győzelem nélküli szezont zárt, míg Ricciardo háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és megelőzte az akkor már négyszeres világbajnokot az összetettben.

    Vettel azt mondta, nincs kifogása ellene, hogy Ricciardoval újra egy párost alkossanak. „Nem bánom,” – mondta. „Egy évet dolgoztunk már együtt a múltban, ami számomra egy nem túl eredményes év volt. Általánosságban véve régóta ismerem őt, jó gyerek. Nyilvánvaló, hogy Kínában jó versenye volt, és ez jó a közönség számára is.”

    Ricciardo egyelőre tagadta azt a feltételezést, miszerint a Ferrarival szerződést kötött volna 2019-re.

    Kínában úgy tűnt, hogy a Ferrari felhasználja Kimi Räikkönent, hogy segítse Vettel-t a verseny megnyerésében. Ricciardo azt mondta, hogy ő nem lenne elégedett egy csapatban a „kettes számú” pilóta szerepének betöltésével. „Ezek minden bizonnyal olyan dolgok, amelyek bárhol leszek majd, vagy bárhová megyek, mindig biztosnak kell legyek benne, hogy van némi tisztaság. Úgy nem akarok valahova menni, ahol nem éreztem, hogy esélyem van az egyenlőségre. Jelen pillanatban, amit erőltetni próbálok, hogy világbajnok legyek. Ez a célom, az álmom, és amiben igazán hiszek, hogy képes vagyok rá, így ha valaki azt mondaná: ’mi igazából hagynánk, de nem teheted meg’, ez nem vonzó lehetőség számomra.”

    „Valahol ez a helyzet? Nem tudom. Őszintén szólva nem tudom, mi történik más csapatoknál. A Red Bull-nál mindig nagyon odafigyeltek a tisztaságra, és tisztességesnek mondhatók 2014 óta, mivel akkor ott voltam. Minden bizonnyal kellemes környezet volt, és mindenütt elvárnám ezt.”

  • Badoer rendszeresen látogatja Schumachert

    Badoer rendszeresen látogatja Schumachert

    Luca Badoer, a Ferrari egykori tesztpilótája azt álítja, hogy ő rendszeresen látogatja Michael Schumachert 2013-as balesete óta.

    Mióta Schumachert kienegdték a kórházból, évek óta, szinte semmit nem tudni az állapotáról, szinte senkinek nem engedi a család, hogy látogassa, vagy információt kapjon róla.
    A napokban épp az egykori csapattárs, Rubens Barrichello nyilatkozta, hogy szerette volna meglátogatni Schumit, de ő sem kapott erre engedélyt.

    „Rendszeresen látogatom őt.” – nyilatkozta azonban Badoer a Diariodelweb.it-nek. „De a család meg akarja tartani a diszkréciót körülötte és én teljes mértékben tiszteletben tartom az akaratukat. Mindent megtesznek azért, hogy Michaelnek jó legyen. Corinna (Schumacher felesége) csak nagyon kevés embernek engedi meg, hogy látogassa őt, tartsuk tiszteletben az akaratát, kerüljük el a vitát.”