Címke: Ferrari

  • Bottas: Csak idő kérdése volt, hogy Vettel megelőzzön

    Bottas: Csak idő kérdése volt, hogy Vettel megelőzzön

    Valtteri Bottas szerint elkerülhetetlen volt, hogy Sebastian Vettel megelőzze a Brit Nagydíjon, annyira gyorsak koptak a Mercedes gumijai.

    A Brit Nagydíj késői safety carja alatt szinte megismétlődött az Ausztriában látott jelenet: míg a Ferrari és a Red Bull a kerékcsere mellett döntött, a Mercedes kint tartotta pilótáit. A használt közepeseken maradt Bottas ezzel ugyan átvette a vezetést, ám rögtön mögötte győzelemre éhesen lopakodott Vettel, akinek friss lágyak kerültek fel Ferrarijára. A finn becsületesen védekezett Vettel támadásai ellen, de végül elkerülhetetlen volt a vereség.

    „Csak idő kérdése volt” – válaszolta Bottas arra a kérdésre, meglepte-e a német előzése. „Nyilván csalódásként éltem meg a dolgot, de a későbbi körök alakulását és a tapadásvesztésemet figyelembe véve semmit sem tehettem volna ellene.”

    A futam végére a közepesek annyira felmondták a szolgálatot, hogy Bottas egészen a negyedik helyig visszacsúszott. Azért is érthetetlen a Mercedes döntése, mert a safety caros fázis nélkül a gumik még annyira sem bírták volna ki, a finn azonban megvédte csapata legújabb taktikai bakiját.

    „Sosem tudjuk meg, mi történt volna a safety car nélkül” – magyarázta. „Abban a pillanatban, amikor bejött, úgy éreztük, a Ferrarinál jobb tempót megyünk, az etap végén folyamatosan közeledtem Sebastianra. Kockáztattunk és kint maradtunk; ezzel próbáltuk megnyerni a versenyt, mert hasonlóan erős autókkal nehéz a pályán előzni. Ha a csapat akkor megkérdezett volna, szeretnék-e a győzelemért menni vagy megelégszem a második hellyel, nyilván a győzelmet mondtam volna. Utólag visszatekintve azonban jobb lett volna kiállni, ezen nincs mit vitatkozni.”

  • Arrivabene: Hogy jön ahhoz a Mercedes, hogy ilyet állítson?

    Arrivabene: Hogy jön ahhoz a Mercedes, hogy ilyet állítson?

    Mint arról korábban már beszámoltunk, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megjegyezte, James Allistont idézve, hogy a Ferraris Kimi Räikkönen talán szándékosan ütközött neki Lewis Hamiltonnak a rajtnál, hogy azzal csapattársát, Sebastian Vettelt segítse. Mindezt azért feltételezi, mert Franciaországban pedig Sebastian Vettel ütötte ki Valtteri Bottast.

    A Ferrari versenyzői elmondták, hogy nonszensz a feltevés, a csapatfőnökük, Maurizio Arrivabene azonban kicsit ingerültebben reagált.

    „Ki alkalmatlan? Kimi? Kicsoda ő (Allison), hogy megítélje, mit csinálnak a versenyzők az autóban?” – mondta Arrivabene a Sky Italiának. „Szégyenkeznie kéne, ha tényleg ilyet mondott!”

    „Elfogadom az ilyet Jacques Villeneuve-től (aki most a Sky Italia szakértője), mert ő versenyző volt. De ez a fickó?”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint ez a szócsata csak annak az eredménye, hogy ez a két csapat van harcban a bajnoki címért.

    „Mikor nő a feszültség, elkerülhetetlenek a spekulációk az ilyen eseményekor.” – mondta Horner. „De én úgy hiszem, hogy ez nem volt több egy versenybalesetnél. Meglepne, ha másról lenne szó, vagy hogy Kimi ilyen versenyző lenne.”

  • Ricciardo nagyobb érdeklődésre számított a Ferrari részéről

    Ricciardo nagyobb érdeklődésre számított a Ferrari részéről

    Sokáig úgy tűnt, hogy a pilótapiac egyik kulcsembere Daniel Ricciardo lehet, mivel esélyesnek gondolták a Mercedes vagy a Ferrari egyik ülésére. Utóbbi látszott esélyesebbnek, sőt egyes híresztelések szerint már előszerződést is kötött az ausztrál versenyző az olasz csapattal.

    Mostanra azonban ez egyre kevésbé tűnik reálisnak, sokkal valószínűbb, hogy szerződést hosszabbít majd jelenlegi csapatával, a Red Bullal, legfőképpen azért, mert a Ferrari nem különösebben érdeklődött iránta. Räikkönen távozása esetén inkább Charles Leclerc-et emlegetik a vörösökhöz.

    „Valójában azt gondoltam, hogy nagyobb lesz az érdeklődés részükről.” – mondta Ricciardo a Motorsport Magazine-nak. „Talán történt valami, vagy nem tudom.”

    „Talán bizton állíthatom (most már), hogy a lehetőségeim korlátozottak. Az élcsapatoknak nem hiszem, hogy sok mozgás lesz. A Mercedes nem fog változtatni a versenyzőin, a Ferrarinál pedig ki tudja? Ott van nekik Kimi, és most beszélnek Leclerc-ről is, de nem tudom, hogy végül mit fognak csinálni.”

  • Wolff: Direkt csinálják vagy alkalmatlanok

    Wolff: Direkt csinálják vagy alkalmatlanok

    Két héttel ezelőtt Vettel ütközött Bottasszal, Silverstone-ban pedig Räikkönen találkozott Hamiltonnal – mindkét alkalommal a Mercedes versenyzői, Bottas és Hamilton húzták a rövidebbet.

    Vettel öt, Räikkönen pedig tíz másodperces büntetést kapott az ütközéseket követően, ám a Mercedesnél nem tudják eldönteni, hogy milyen kategóriába sorolják az olaszok versenyzőinek hibáit.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke így nyilatkozott a Sky Sports F1-nek a Brit Nagydíj leintését követően: „Előbb Le Castellet-ben, majd itt is kiütötték egyik versenyzőnket, ami rengeteg elveszített konstruktőri pontot jelent. James Allison (Technikai igazgató, Mercedes – a szerk.) szavaival élve vagy direkt csinálják, vagy alkalmatlanok” – mondta Wolff.

    Ne feledjük, hogy Allison éppen a Ferrari csapatától szerződött a Mercedeshez 2017 elején.

    A Brit Nagydíjon aratott győzelme után Sebastian Vettel tovább tudta növelni előnyét az egyéni pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben. A konstruktőrök között is a Ferrari vezet, húsz pontos fölénnyel.

  • Kartellezni tervez a Ferrari-Mercedes-Renault trió

    Kartellezni tervez a Ferrari-Mercedes-Renault trió

    Az F1-es motorgyártók fel akarják borítani a Liberty Media 2021-es terveit a motorszabályokat illetően.

    Eddig arról volt szó, hogy megválnak az MGU-H-tól, azaz a hőenergia átalakító elemtől, azt remélvén, hogy így lejjebb mennek a költségek, az erőforrások pedig egyszerűbbek és hangosabbak lesznek. Ezen kívül arra számítanak, hogy így majd csábító lesz az F1 az új gyártóknak, például a Porschénak.

    A svájci Blick szerint azonban a legutóbbi motorszabályokat firtató megbeszélésen a Mercedes, a Ferrari és a Renault is jelezte, hogy ők megtartanák az MGU-H-t. Ez azonban valószínűleg megakadályozná a Porsche érkezését a sportba.

    A három gyártó szerint az MGU-H eltávolításával az egész erőforrás egységet újra kellene tervezni, ami rendkívül drága lenne.

    Az Auto Motor und Spport szerint a Mercedes-Ferrari-Renault trió komolyan gondolja a tiltakozást, gyakorlatilag kartellbe tömörülnének.

    „Félnek feladni a pozíciójukat, így a Porsche, vagy más új gyártó nem tud megjelenni és legyőzni őket.” – mondta egy meg nem nevezett forrás.

    n

  • Brit Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Brit Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Az összetett pontversenyben vezető, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki második szabadedzésén.

    A Ferrari pilótája mögött a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő brit Lewis Hamilton zártmásodik helyen. A Mercedes másik versenyzője, a finn Valtteri Bottas lett a harmadik.

        2. szabadedzés (top 6):
    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:27.552 perc
    2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.739
    3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:27.909
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:28.045
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:28.408
    6. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:29.306

     

  • Räikkönen kész elfogadni a csapatutasítást, de még nincs itt az ideje

    Räikkönen kész elfogadni a csapatutasítást, de még nincs itt az ideje

    Ausztriában sokan meglepődtek, hogy a Ferrari nem alkalmazott csapatutasítást annak érdekében, hogy Sebastian Vettel nagyobb előnyre tudjon szert tenni Lewis Hamiltonnal szemben. Räikkönen szerint azonban senkinek nem kéne ezen meglepődnie.

    „Semmi sem változott. Követjük a terveinket, ahogy mindig is, mióta 2007-ben a Ferrarihoz. jöttem.” – mondta a finn Silverstone-ban. „Csak az újságírók fújják ezt fel. Előbb-utóbb lesz szerepe a sorrendnek, és ez rendben is van részemről, de ez az idő még nem jött el.

    Räikkönent arról is megkérdezték, hogy vajon tényleg Charles Leclerc váltja-e majd őt a Ferrarinál 2019-ben?

    „Majd meglátjuk, hogy folytatom-e a Ferrarival, vagy sem. Jelenleg nem tudom.” – felelte.

  • Ecclestone örül a Ferrari sportszerűségének

    Ecclestone örül a Ferrari sportszerűségének

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone örömét fejezte ki amiatt, hogy a Ferrari nem alkalmazott csapatutasítást az Osztrák Nagydíjon.

    Lewis Hamilton kiesése után Vettel komoly esélyt kapott arra, hogy több ponttal megelőzze a britet az összetettben, ám a Ferrari nem adott utasítást helycserére Raikkönennek. A német előnye így egyetlen egy pont a címvédő előtt.

    „Mindenki példát vehet a Ferrari sportszerűségéről.” – kezdte a Sport Bildnek.

    „Egyszerű lett volna, hogy Vettel előrébb kerüljön, de a Ferrari nem így cselekedett. Ezzel pedig megtartották a sport szépségét és Kimi moráljának is jót tettek. Az olaszok megtették végre azt a lépést, amire régóta várok.”

    „Sebastian nagyon megérdemelné a bajnoki címet. Remélhetőleg nem ezen a három ponton fog múlni.” – tette hozzá.

  • Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Ferrari előttük jár, már ami a motorokat illeti. Korábban a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner is egyszerűen csak szupernek nevezte a vörösök erőforrását.

    „A három top csapat közül talán nekünk van a legjobb kasznink. Mégsem tudjuk őket elkapni. Nekik [Ferrari – a szerk.] szuper erős motorjuk van, amivel még spórolni is képesek.” – mondta a brit.

    Kollégája, Dr. Helmut Marko is egyetértett ezzel: „Nem kell túlságosan a dolgok mögé látni, hogy észre vegyük, hogy mennyire lenyűgöző a motorjuk teljesítménye.”

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton is úgy látja, hogy a Ferrari motor terén beelőzte őket. „Motor tekintetében előttünk vannak, ez nem kérdés.” –  vélekedett tömören.

    A partnercsapat csapatfőnöke Frederic Vasseur elismerte, hogy még őket is meglepte a motor ereje.

    „Mi is ugyanazt a verziójú Ferrari motort használjuk, emiatt pedig sok minden más számukra. Lépésről-lépésre fejlődünk a kasznival, de az kétségtelen, hogy az idei motor nagyon sokat segít nekünk.” – tette hozzá a francia.

  • GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    Július első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, amely hivatalosan az International GT Open nemzetközi bajnokság negyedik fordulója lesz, de a magyar szurkolók számára sokkal fontosabb hír, hogy ezen a hétvégén a TCR Europe sorozatban ismét pályára lép több magyar versenyző és csapat is. Ott lesz a rajtrácson Michelisz Norbi csapatával Nagy Dani, Honda Civic-kel a sorozat tavalyi ezüstérmese Tassi Attila, illetve a Zengő Motorsport újonca Jedlóczky L. Márk is.

    De nem csak a TCR-Europe miatt érdemes kilátogatni erre a hétvégére, hiszen több kategória számára rendeznek ezen a hétvégén futamokat. Természetesen a fő esemény az az International GT Open kategória lesz, amely idén már negyedik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Az 500-600 lóerős GT3-as autókból álló mezőnyben olyan sportautók versenyautó változatai indulnak, mint a Lamborghini Huracan, Ferrari 488, Mercedes AMG GT, vagy éppen a BMW M6. Ezeken az egyórás hosszútávú versenyeken egy autóban két versenyző váltja egymást, így nem csak a pályán töltött idő nagyon fontos, hanem a pontos és gyors boxmunka is.

    Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok sem maradnak látványosság nélkül, ugyanis ezen a hétvégén az Euroformula Open bajnokság is két futammal jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában a jövő tehetségei csiszolják technikájukat, ennek köszönhetően itt is 20-30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A hétvége programját még a Radical Masters sorozat színesíti.

    A július 7-én és 8-án megrendezésre kerülő hétvégén a nézőtér ingyenesen látogatható, de a paddockba napijegy vásárlással (4000 Ft /nap) be lehet jutni. A paddock jegyeteket a gpticketshop forgalmazza.