Címke: Ferrari

  • Derek Bell szerint Jim Clark balesetét a rossz motor okozta

    Derek Bell szerint Jim Clark balesetét a rossz motor okozta

    Amikor Lewis Hamilton tegnap durván lesodródott Hockenheimben az időmérőn, főleg a veterán brit rajongóknak egy másik brit F1-es világbajnok, Jim Clark juthatott az eszükbe, aki 50 éve itt halt meg az esőben. Clark 1963-ban és 1965-ben is bajnok lett, és valószínűleg lett volna még több bajnoki címe is, ha 32 évesen nem éri végzetes baleset Németországban.

    1967-ben az ötszörös Forma-1-es világbajnok, Juan Manuel Fangio mondta a skót pilótáról, hogy „minden idők legkiemelkedőbb grand prix versenyzője”. Egy évvel később Hockenheimben egy hideg és esős napon egy Formula 2 versenyen 5 körrel a rajtot követően Clark elvesztette az uralmát a Lotus felett kb. 240 km/óra felett, fának ütközött és eltörte a nyakát. A kivizsgálást követően arra jutottak, hogy a hátsó gumi defektje okozta a balesetet, de Clark halála továbbra is rejtélyes.

    Derek Bell egyike volt azon 20 versenyzőnek, aki indult azon a hétvégén. Ugyanabban a szállodában szállt meg mint Clark, aki elvitte őt a pályára, és a versenynapon elárulta, hogy az autójának a motorja problémás. Így emlékezik Bell a tragikus napra:

    „Éppen teáztam a kandalló előtt hotelban, amikor Jim és Graham Hill belépett. Leesett az állam, mert Jimmy olyasvalaki volt, akit nagyon tiszteltem. Leültünk, beszélgettünk ittunk, majd Jimmy azt mondta: „gyere velünk holnap.” Végtelenül kedves volt. Ez még csak a második vagy harmadik verseny volt, így ez sokat jelentett nekem. Elmondta, hogy a hetedik helyre kvalifikált, és megkérdezte, hogy én hol vagyok. Mondtam neki, hogy ötödik vagyok, erre ő: „amikor majd lekörözöl, ne gyere túl közel.” Nevettem, mert ő volt a hősöm, a világbajnok, aki arról beszélt, hogy le fogom körözni. Válaszoltam: „Vicces vagy, de miért gondolod, hogy leköröznélek?” Ekkor mondta el, hogy a motorja hibás. Ha teljes sebességgel belement volna itt a kanyarokba, és a motor kihagy, az autó teljesen oldalra csúszott volna. Ugyan a motorerő visszatér, de ő sem volt formában, és még esett is… Nagyon komor volt a hangulat a paddockban, emlékszem, hogy Dave Sims (Clark szerelője) elsétált Jim egyik pár cipőjével, és ennyi volt. Egy rossz nap, és a világ legjobb versenyzője meghal. Még mindig vannak képek Jimről a házamban. Még mindig gondolok rá, a hírhedt eltűnt fákkal szegélyezett aszfaltrészre, amelyik Clark életét követelte.”

    Ma már egy rövidebb és kevésbé drámai Hockenheim várja vasárnap Hamilton és Sebastian Vettel újabb összecsapását. Mivel 1968-ban Bell a Ferrarival mutatkozhatott be a királykategóriában, így reméli, hogy Vettel lesz sikeres, és akkor az olasz csapat talán nem fog fenyegetőzni azzal, hogy kiszállnak a Forma-1-ből 2021-től, ha nem úgy alakul a szabályrendszer, ahogy az nekik megfelel. A 76 éves versenyzőnek erről ez a véleménye:

    „Lewis a legjobb versenyző közülük. Seb egyértelműen mögötte van, de szeretném őt elsőnek látni, mert a Ferrari mégis csak annyira ikonikus. Van valami különleges abban a nagyszerű csapatban, és hihetetlen szenvedéllyel dolgoznak. Hallani persze, hogy ki akarnak szállni, de ha bajnokságokat fognak nyerni, akkor nem tudom, hogy ezt hogyan tehetnék meg. Siralmas lenne ha megtennék, és feltehetően én se nézném tovább.”

  • A Ferrari és a Fiat is kijelentette, Marchionne távozik az elnöki posztjairól

    A Ferrari és a Fiat is kijelentette, Marchionne távozik az elnöki posztjairól

    A Fiat és a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, lemondott elnöki posztjáról a Ferrarinál és a Fiatnál is a gyenge egészségügyi állapotára hivatkozva. Váratlan fájdalmai lettek a vállműtéte után, ami miatt képtelen visszatérni, dolgozni Maranellóba.

    Egy nap tanácskozás után, ami Marchionne lehetséges utódjai között zajlott, a Fiat egy közleményben kijelentette, hogy az olasz egészsége annyira megromlott, hogy sürgősen cselekedniük kell a változás ügyében.

    A közleményben ez állt: „A Fiat sajnálattal közli, hogy az utóbbi hetekben váratlan egészségügyi problémákkal küzdő Mr. Marchione, aki a műtétéből tért vissza, sajnos az állapota rosszabbra fordult, amit pár órával ezelőtt tudtunk meg.

    „Ennek következtében Mr. Marchionne nem tud visszatérni, dolgozni.”

    A váratlan fejlemények következtében, a Fiat vezérkara megválasztotta az utódot, hogy felgyorsítsák a tervüket, amit eredetileg az év vége felé állítottak volna fel, amikor Marchione valószínűleg lemondott volna.

    A Fiat új elnöke az a Mike Manley lett, aki a Jeep cégét is vezeti. Manley teljes hatalmat kapott, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni Marchionne távollétében.

    A Ferrarinál pedig John Elkann lett megnevezve az új cégvezető elnöki posztra, továbbá a maranellói cég kijelentette, hogy azt fogják tanácsolni a részvényeseiknek, hogy a Phillip Morris jelenlegi elnöke, Louis Carey Camilleri legyen az új vezérigazgató.

    Camillerinek már megvan a hatásköre, hogy biztosítsa a cég működését, amíg hivatalosan ki nem nevezik a szerepre.

    (Szerző: Boa Bence)

  • A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber csapat jövő héttől befejezi a 2018-as autó fejlesztéseit, úgy döntöttek, hogy a jövő évi autóra koncentrálnak.

    Hiába fejlődött a szezon során rohamosan a csapat, hiába vannak mindössze 3 pontra a Toro Rossótól a konstruktőri vb 8. helyéért vívott csatában, hosszabb távon jobb megoldásnak érzik azt, hogy minél hamarabb átálljanak 2019-re.

    Az aerodinamikai szabályok jelentősen változnak jövőre, ami magában foglal egy jelentősen átdolgozott hátsó szárnyat is. A csapatfőnök, Frederic Vasseur szerint van esély arra, hogy ezzel a kezdeti előnnyel nagyot lehet majd nyerni a riválisokkal szemben.

    „Jövő héttől leállunk az idei autó fejlesztésével, mert a szabályváltozások nagy lehetőséget biztosítanak nekünk” – mondta Vasseur.

    „Legalábbis egy nagy lehetőségként tekintek a szabályváltozásokra, szóval a jövő évet kell a figyelem középpontjába helyeznünk. Tehát jövő héten teljesen leállunk a 2018-as fejlesztésekkel, de [már] hónapok óta 2019-re fókuszálunk.”

    A jövő évi autóba fekteti az energiáját az új technikai igazgató, a nemrég a Ferraritól érkező Simone Resta is.

    Az, hogy átálltak teljesen 2019-re, felvetheti a kérdést, nem lesz-e nehéz a szezon második fele, de Vasseur nem aggódik emiatt.

    „Nem kell félnünk ettől. Ez a rossz hozzáállás” – mondta. „Maximálisan figyelnünk kell és bízni az erőforrásainkban. És ha idén hátulról sikerült visszakapaszkodnunk, akkor muszáj sikerülnie ennek jövőre is úgy, hogy akkor már mindenki ugyanolyan szintről indul.”

    (Czuth Csaba)

     

  • Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Tegnap beszámoltunk róla, hogy Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését 2019-re, ám nem a finn világbajnok az egyetlen, akinek jó esélyei vannak az említett ülésre.

    A Forma-1-ben két versenyt teljesítő olasz Antonio Giovinazzi is remek ajánlólevéllel pályázik a svájciakhoz, aki korábban a sérült Pascal Wehrlein helyén szerepelt beugróként a királykategóriában.

    „Jó érzés, hogy Antonio is akarja az ülést. Büszkék lehetünk, természetesen ő is ott van a listán.”

    „Autóba ül néhány pénteki szabadedzésen idén, ami valószínűleg a legjobb módja annak, hogy megismerjük a srácot és megértsük egymást. Ugyanezt tettük tavaly Leclerc-kel, ami nagyszerű lépés volt az együttműködést illetően.”

    Vasseur tagadta, hogy a Ferrari döntené el kit ültetnek jövőre az autóikba, de egyeztetnek velük a döntésről.

    „Beszélünk majd a Ferrarival. Nem a jogokról van szó, de közösen fogjuk megvitatni a kérdést.”

    Akár még a korábbi Ferrari junior, Sergio Perez is kiköthet a Saubernél 2019-ben, hiszen egyre erősebbek a pletykák, hogy a Stroll család jövőre már a Force India csapatával folytatná együttműködését.

    Vasseur ezzel kapcsolatban a következőképp reagált: „Nagyon jó érzés vonzónak lenni.”

  • Hamilton: Egy rivális csapat megpróbált elcsábítani a Mercedestől

    Hamilton: Egy rivális csapat megpróbált elcsábítani a Mercedestől

    Lewis Hamilton elmondta, hogy a Mercedes egyik rivális csapata megkereste őt, hogy versenyezzen náluk a következő szezontól. A négyszeres brit világbajnok egy újabb két éves szerződést kötött az Mercedes istállóval a Német Nagydíj előtt.

    Meg is kérdezték a brittől, hogy a Ferrari vagy a Red Bull tett neki ajánlatot, Hamilton csak annyit mondott, hogy valamelyik csapat a kettő közül kereste meg őt.

    „Annak ellenére, hogy megkeresett valamelyik istálló, nem hagytam nekik elég levegőt,”- mondta Hamilton.

    A 33 éves brit elmagyarázta, hogy miért pont egy 2 éves kontraktust írt alá a német alakulattal. Eleinte 3 évről volt szó, de kettő lett belőle, hogy a 2021-es szabályváltozásokkor tudjon majd dönteni.

    „Személy szerint, én egy két éves szerződést akartam kötni. Arról is beszélgettünk, hogy legyen három éves a szerződés, de mint tudjuk, a Forma-1 nagyon kiszámíthatatlan. Az autók alakjai változnak majd, nyilvánvalóan nem az összes csapat fog a 2021-es konstrukciójára összpontosítani már most. Érdekes lesz látni, hogy ki mivel rukkol majd elő. Annak nincs értelme, hogy beleugorj az ismeretlenbe, annak ellenére sem, hogy a Mercedesnél versenyezni nem egy rossz dolog. Ebben a sportban minden működőképes lehet, vagy nem. Lehetetlen megmondani azt, hogy hol leszek majd, és hogy fogom érezni magam ez alatt a két év alatt.”- tette hozzá Hamilton.

    „Amit elmondhatok az az, hogy jelen pillanatban nagyon jól érzem magam. Nem számítottam arra, hogy ilyen izgatott legyek, mint most, hogy kiterjesztettem a szerződésem. Nagyon tudatos vagyok a szerződéssel kapcsolatban, mivel nagyon sok időt szántam rá, hogy átgondoljam az egészet.”

    Hamiltont így magához láncolta a Mercedes 2 évre. Hamilton évenként 40 millió fontot fog keresni, ami elég ösztönzés lehetett a Mercedes felől, hogy megtartsák Hamiltont. A brit beismerte, hogy nagyon hűséges a Mercedes márkához, ezért is hosszabbított.

    „Itt ültem, közben interjúkat csináltam, és a pálya régi vonalvezetését is megnéztem. Nagyon sok jó ok van arra, hogy miért jó a Forma 1-nek a része lenni. Ki tudja, talán két év múlva lehet, hogy az életem teljesen megváltozik, és teljesen más dolgokat szeretnék majd csinálni, nem tudom megmondani. Majd az idő választ ad erre a kérdésre.”- zárta a beszélgetést Hamilton.

    (Szerző: Boa Bence)

  • A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egy egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra. A Ferrari nem mutatja jelét annak, hogy leengedne a fejlesztési versenyben, hanem folyamatosan fejleszti autóját, és minden egyes versenyen felfedezhetünk egy kisebb újítást az autón.

    A csapat mind a két turbócsövön megkülönböztető szerelést hajtott végre, amelyek közvetlenül a fő kipufogócsövön helyezkednek el. Az újítást Sebastian Vettel autóján láthattuk az első szabadedzésen, míg Kimi Räikkönen még a régebbi verzióval körözött a Hockenheimringen.

    Ezek a változtatások a Ferrari kipufogóján egy vadonatúj hátsó szárny mellett lesznek majd használva. A párhuzamos változtatások képesek lehetnek arra, hogy a kipufogó gáza a hátsó szárnyon távozzon az autóról.

    Az FIA az előző években szabályozta az aerodinamikai előnyök határait, amit akár a kipufogóból is nyerhetnek a csapatok.

    A csapatok mindig meg szeretnék ragadni az alkalmat, hogy a kipufogó gázokat megfelelően használva növeljék az aerodinamikai teljesítményt az autón, különösen akkor, ha a szabályok lehetővé teszik, hogy a kipufogó és a csővezeték a karosszéria közelében legyen. A Ferrari kipufogó változtatása előnyös lesz, mert ez lehetővé teszi majd, hogy a motorborításuk szűkebb legyen, és a karosszéria körül áramló levegő is jó hatással lesz az autóra.

    Azok a csapatok, akiknek a kipufogóján csupán egy pillér van, nehezebben kivitelezhetik majd a Ferrari megoldását.

    (Boa Bence)

  • Vettel szerint Leclerc Ferrarihoz szerződése még várhat

    Vettel szerint Leclerc Ferrarihoz szerződése még várhat

    Sebastian Vettel örülne, ha Kimi Räikkönen maradna 2019-re is a csapattársa, azonban azzal is tisztában van, hogy nem ő lesz az, aki eldönti a jövő évi felállást.

    A Sauberrel remek eredményeket produkált, ezért sokak szerint a Maranello székhelyű csapatba igazol a szupertehetség Charles Leclerc, aki Kimi Räikkönen helyét venné át.

    A németet természetesen meg is kérdezték a jövő évi csapattársa kilétével kapcsolatban. Vettel nem bánná, ha maradna minden a régiben, ezzel javasolva a Ferrarinak, nem kellene elsietni Leclerc előléptetését.

    „Azt szeretném, ha így folytatnánk, de nem én vagyok az, akinek erről döntenie kell” – mondta a német Hockenheimben csütörtökön.

    „Szerintem Charles így is, úgy is remek karriert fog befutni. Remek srác, minden megvan benne és nagyon gyors. Nem kell sietnie. Fiatal, és bizony, ha az ember fiatal hajlamos elsietni a dolgokat!”

    „Nem tudom végül ki lesz az [a csapattársam]. De ez nem is igazán számít. Nekem biztos helyem van a csapatnál és azt gondolom, mindketten illenének a csapatba.”

    Vettel kiemelte, jó kapcsolatot ápol már évek óta a 38 éves Kimi Räikkönennel.

    „Kedvelem Kimit” – mondta Vettel.

    „Jól kijövünk, sose voltak problémáink egymással. Emlékszem, volt olyan, amikor a pályán belementem, összeakadtunk, de mindketten ugyanúgy, nyíltan kezeljük ezeket a dolgokat.”

    A 20 éves Leclerc nem szívesen beszél a jövőjéről, inkább szeretné minden energiáját összpontosítani a jelenlegi dolgaira a Saubernél.

    „Nem hiszem, hogy bármi jó kisülne abból, hogyha a jövő évi lehetőségeim elvonnák a figyelmem” – mondta.
    „Szerintem fontos, hogy továbbra is koncentrálnom kell a jelenlegi dolgaimra. Remélhetőleg tudjuk folytatni ezt a jó teljesítményt. Utána meglátjuk, mi lesz.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Renault szerint lenyűgöző a Ferrari motorikus fejlődése

    A Renault szerint lenyűgöző a Ferrari motorikus fejlődése

    A Renault csapat főnöke, Cyril Abiteboul elismerte, teljesen lenyűgözték a rivális motorgyártók az elmúlt hetekben a fejlődésükkel, az ellenfelek közül a Ferrarit dicsérte leginkább.

    Hiába hozott a francia gyártó egy komoly motorikus fejlesztést a Kanadai Nagydíjra, nem bizonyult elég jónak ahhoz, hogy csökkentsék a hátrányukat a legjobbakhoz képest.

    Silverstone-ban tisztán látszott, a Red Bullok képtelenek voltak lépést tartani a másik két élcsapattal, míg a gyári alakulat egyik autója sem került be a legjobb tízbe az időmérőn.

    „Meg vagyok elégedve azzal, amit csinálunk, de nem mehetünk el szó nélkül a többiek mellett sem, ők sem vettek vissza, az az igazság, nem nagyon csökken a hátrányunk” – mondta Abiteboul az Autosportnak.

    „A munkánk csak arra elég, hogy ne szakadjunk le még jobban.”

    „A Ferrari különösen nagyot lépett előre az elmúlt futamokon, a gyári csapattal és az ügyfeleikkel is. Mindez tisztán látszik, ebből kell nekünk is merítenünk, hogy elérhessük a kitűzött célokat. Folytatnunk kell a munkát, hogy még erősebb legyen a motor.”

    Abiteboul hozzátette, elkeserítő volt látni a hátrányt a riválisokhoz képest és az sem segített, hogy megnövekedett a padlógázon töltött idő a nagyobb leszorítóerő és a jobban tapadó gumik miatt.

    Max Verstappen szerint a franciák hátránya 70-80 lóerő körül lehet, ez tette szenvedőssé az egész hétvégét egy olyan pályán, ami manapság még több padlóházas kanyart tartalmaz.

    „Hihetetlen, hogy mennyire változnak a pályák,” – tette hozzá Abiteboul. „Különösen ebben az évben az aerodinamika fejlődésének és a jobban tapadó gumiknak köszönhetően. Ezek mellett sok pályát újra is aszfaltoztak.

    „Nem mindig tudjuk pontosan, mire számíthatunk egy újraaszfaltozott pálya esetén, ebben az esetben is meglepett minket az a tapadás, amelyet az új pálya felkínál és az is, hogy a kör hány százaléka padlógázos szakasz.

    „Ezek alapján most már az egyik legkomolyabb erőpályának könyvelhetjük el. Néhány éve még mindenki Montrealt tartotta ilyennek, azonban a kanadai helyszín ma már eltörpül Silverstone vagy Ausztria mellett. Egyes pilóták véleményét figyelembe kell venni a pálya fejlődése érdekében.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Kit válasszon jövőre a Ferrari: Räikkönent vagy Leclercet?

    Kit válasszon jövőre a Ferrari: Räikkönent vagy Leclercet?

    Kimi Räikkönen világosan látja, hogy a jövő évi Ferraris üléséért harcolnia kell a soron következő futamokon. A Brit Nagydíj után is ezt mondta, miután kiszállt az autóból: ”Nyilvánvalóan ez volt a legjobb eredmény, amit ebből a versenyből ki lehetett hoznom, de úgy látszik, sokan rossz szemmel nézik, amit csinálok. Meglátjuk mi lesz.”

    Olasz sajtóértesülések szerint a megállapodás már létrejött a Ferrari és Charles Leclerc között, aki idén a Sauber istállónál versenyez. A monacói ifjonc, aki a Ferrari pilótaakadémiájának tagja, szemet gyönyörködtető szezont fut a Sauberrel. Lehet, hogy Sebastian Vettel csapattársa lesz a fiatal monacói 2019-től?

    Azonban rengeteg olyan pilótát találhatunk, akik azt gondolták, átteszik székhelyüket Maranelloba, és a Ferrarinál fognak versenyezni. Kimi ekkor szokott találni valamit, amivel minden évben meggyőzi a Ferrarit. A legfontosabb dolog a témával kapcsolatban, hogy a legutolsó papírokat soha nem íratták alá a versenyzőkkel. Leclerc esetében viszont nem tudjuk a részleteket.

    Melyik utat választja a Ferrari? Mindkét lehetőséghez kapcsolódnak ellenérvek. Räikkönen nem tudja azt az időmérős teljesítményt produkálni, mint Vettel, így kénytelen a másodpilóta szerepét betölteni. Azt hiszi, hogy olyan jól vezet, mint még soha. Néha a bizonyítékok viszont nem ezt mutatják.

    Melyik utat választja a Ferrari? Mindkét lehetőséghez kapcsolódnak ellenérvek. Räikkönen nem tudja azt az időmérős teljesítményt produkálni, mint Vettel, így kénytelen a másodpilóta szerepét betölteni. Azt hiszi, hogy olyan jól vezet, mint még soha. Néha a bizonyítékok viszont nem ezt mutatják.

    A Mclarenes korszakában nagyon gyors volt és következetes. A későbbi Ferraris éveiben ezek sajnos eltűntek, és évente csak pár alkalommal mutatta meg a foga fehérjét a finn jégember. Viszont a rengeteg tapasztalata miatt, nagyon jól meg tudja mondani az autó beállítását, amiből Vettel is profitál, annak ellenére, hogy Kimi és Seb vezetési stílusa teljesen különbözik.

    Kimi elfogadta azt, hogy a másodhegedűs szerepét tölti be. Jó fizetést kap érte, és az autón belül is kiegyensúlyozottnak tűnik. Alkalmanként viszont kitört belőle az oroszlán, például a 2016-os monacoi nagydíjon és az esetleges stratégiai hibák során, amik Vettelt segítették.

    Vettelt segíti az egyéni cím szempontjából, hogy ne legyen olyan nehéz azt megszereznie. Így Vettel dolgát valamilyen szinten megkönnyíti. De könnyen lehet, hogy ezt Sergio Marchione megelégelte.

    Vettel a Marchione korszak kezdetén lett leigazolva, de az ő szerződtetését még a korábbi elnök, Luca di Montezemolo kezdeményezte. A korábbi elnök szerint nála a teljesítmény alapján alakult ki csapatsorrend, nem pedig úgy, hogy ki állt a csapatvezetővel barátiabb viszonyban. Ez professzionális. Ez nem egy Schumacher/Todt együttműködés, ahol mindketten egymást segítették, a körülményektől, vagy Rubens teljesítményétől függetlenül.

    Marchione talán abban látja a sikert, hogy Leclerecet szerződteti, aki gyors, okos és könnyen megérti a dolgokat. Aki kihívója lehet, sőt le is győzheti Vettelt alkalmanként, de főként segítői szerep hárulhat rá, mint Kimire.

    Leclerc bemutatkozó szezonját teljesíti, és eddig lenyűgözően teljesít, de nem tudhatjuk, ha bedobják a mély vízbe, képes lenne-e azt a teljesítményt nyújtani, amit Vettel. Nem hiába van négy VB címe a németnek.

    Ha Leclercet választja a Ferrari és Vettel megverné őt, úgy, mint Vandoornet Alonso, akkor nagyon nehéz lenne számára visszajönnie.

    Ha Leclerc szemszögéből nézzük a dolgokat, ha ő jönne a Ferrarihoz, pezsgést, magabiztosságot, és a tapasztalatot hozna magával, amit megszerzett a Saubernél. Csak úgy, mint Räikkönen anno 2001-ben.

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • Leclerc lehet a második legfiatalabb Ferraris versenyző

    Leclerc lehet a második legfiatalabb Ferraris versenyző

    A Ferrarira nem nagyon jellemző, hogy kifejezetten fiatal versenyzőt igazolna, aki még csak 1-2 szezont töltött a Forma-1-ben. Most azonban egészen erősek a pletykák, melyek szerint Charles Leclerc lehet majd Sebastian Vettel csapattársa jövőre.

    A 2019-es szezon kezdetekor a monacói versenyző 21 éves lesz, így ha a Ferrari valóban leigazolja a valaha volt második legfiatalabb Ferraris versenyzővé válik. 23 évesnél fiatalabb versenyzője még csak egyszer volt az olasz csapatnak: Ricardo Rodriguez 19 évesen lett Ferraris, 1961-ben és 1962-ben összesen 5 Forma-1-es versenyen indult.

    Az Autosport összegyűjtötte, kik voltak a Ferrari legfiatalabb versenyzői:

    1. Ricardo Rodriguez: 19 év, 213 nap
    2. Jacky Ickx: 23 év, 5 nap
    3. Mika Hawthorn: 23 év, 289 nap
    4. Chris Amon: 23 év, 297 nap
    5. Gianni Morbidelli: 23 év, 300 nap
    6. Peter Collins: 24 év, 83 nap
    7. Cesare Perdisa: 24 év, 90 nap
    8. Eugenio Castellotti: 24 év, 258 nap
    9. Felipe Massa: 24 év, 327 nap
    10. Niki Lauda: 24 év, 331 nap