Címke: Ferrari

  • Ericsson úgy érzi, élete formájában vezet

    Ericsson úgy érzi, élete formájában vezet

    Marcus Ericsson kijelentette, 2018-ban jobban vezet, mint valaha. A svéd már 5 pontot szerzett idén, legjobb eredménye két 9. hely Bahreinből és Németországból.

    A Sauber egy sokkal jobb kocsit fejlesztett ki idénre, jelenleg 9. helyen állnak a bajnokságban, bőven a Williams előtt. Ericsson pedig úgy gondolja, azért is harcolnak a pontokért újra, mert ő is sokat fejlődött, mint versenyző.

    „Úgy gondolom, sokat fejlődtem az évek alatt” – mondta Ericsson a Crash.net hasábjain. „Az előző szezonokban ezt nehéz volt megmutatnom, mert nagy teljesítményhátrányban voltunk. Azonban úgy érzem, idén remek szintet képviselek a vezetés terén és életem formájában vagyok.”

    „De még mindig úgy érzem, van hova fejlődni, főleg a szombatokon. Valamit ki kell találnom, hogy fejlesszem a kvalifikációs teljesítményem, mert ezzel még jobbak lehetnek a versenyeim.”

    A javulás ellenére is felülmúlja Ericssont az újonc csapattársa, Charles Leclerc. A monacói idén már háromszor jutott be a Q3-ba és hétszer fért be a TOP 10-be a futamon.

    A svéd elmondta, mi tarthatja vissza: „Szerintem több dolog is közrejátszik ebben. Egyrészt, kicsit szenvedek az autóban, amikor kevés üzemanyaggal megyünk rövid etapokat. Ekkor az autó hátulja ideges, ezzel küzdök. Próbálunk ezen javítani a beállításokkal és a fejlesztésekkel is, hátha segítenek.”

    „Szerintem ez önbizalom kérdése is, mert ha nagyon rossz formát mutatsz az időmérőn, akkor az a magabiztosságod is befolyásolhatja, és aztán rengeteget kell dolgoznod, hogy kijuss a gödörből. Ha volt egy jó kvalifikációm, az is nagyban segíthette a dolgokat. Folytatom a kemény munkát és nem tagadom, ez az egyik olyan terület, amely terén még fejlődnöm kell. Szerintem ez fontos és biztos, hogy jobbra fordulnak a dolgok.”

  • Még nem biztos Grosjean helye a Haasnál

    Még nem biztos Grosjean helye a Haasnál

    Günther Steiner csapatfőnök egyelőre egyik pilótája helyét sem jelentette be hivatalosan 2019-re, és habár Kevin Magnussen szinte biztosan marad, Romain Grosjeannak még tepernie kell.

    Magnussen negyedik szezonját tapossa az F1-ben és a másodikat a Haasszal, a stabil háttér pedig tökéletes alapot biztosít a dánnak tehetsége kibontakoztatására.

    „Ez csak Gene Haasnak köszönhető” – fedte fel Magnussen remek teljesítményének okát Steiner. „Gene szeret megfelelő teret biztosítani az embereknek, ahol gondolkozhatnak és cselekedhetnek, Kevin pedig nagyban profitált ebből.”

    Grosjean teljesítménye már közel sem ennyire konzisztens és impresszív. A francia pilóta szezonkezdete rémálomhoz volt hasonlatos, és habár azóta valamennyire felvette a fonalat, könnyen a ’túl kevés, túl későn’ princípium áldozatává válhat.

    „Nem akarok a jövőről beszélni” – hessegette el Steiner a 2019-es felállást feszegető kérdéseket. „Ezzel a kérdéssel a nyári szünet után fogunk foglalkozni. Emberileg hatalmas tisztelettel adózom Romain előtt, elvégre kinek lett volna bátorsága csatlakozni hozzánk három évvel ezelőtt? Hitt bennünk és a projektben, és bevállalta ezt a kockázatot.”

    2016-ban még valóban nem sokan hittek a Haas-modell sikerességében, azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán és még több versenyző kezdett el érdeklődni a versenyképes amerikai ülés iránt, nehezítve Grosjean dolgát. Pletykaszinten felmerült Sergio Pérez neve, míg a Ferrari széleskörű támogatása miatt Charles Leclerc vagy Antonio Giovinazzi is jó eséllyel pályázhat az ülésre.

  • Giovinazzi vissza akar kerülni az F1-be 2019-re

    Giovinazzi vissza akar kerülni az F1-be 2019-re

    A Ferrari junior versenyzője, Antonio Giovinazzi csak annyit tud mondani a Forma-1-es jövőjéről, hogy majd meglátja, mi lesz.

    Giovinazzi mindkét nap lehetőséget kapott a hungaroringi szezonközi teszten. Első nap a Ferrari SF71H-t vezethette, második nap pedig a Sauber C37-et. Kedden ő volt a leggyorsabb, szerdán pedig nyilván lejjebb kellett keresni a nevét a tabellán. Azonban úgy érezte, mindent kihozott az adott technikából és megmutatta remek alkalmazkodóképességét.

    „Kedd jó nap volt a Ferrarival, szerda szintén a Sauberrel” – mondta az Autosport magazinnak. „Nagyon boldog vagyok. Egy teljes napot vezethettem a C37-et, kényelmesen érzem magam benne és sokat tanultam a pálya viselkedéséről” – magyarázta. „Végrehajtottuk a tervezett programot, ez volt a célunk, elégedett vagyok. A csapat remek munkát végez a fejlesztések terén.”

    „Az adatok, amiket gyűjtöttünk remélhetőleg hozzásegítenek a további fejlődéshez. Alig várom, hogy újra beülhessek az autóba.”

    Az még nem világos, mikor kerül erre sor. Nem lesz már több szezonközi teszt 2018-ban, szóval a legközelebbi lehetőség az Abu Dhabi-ban megrendezésre kerülő idényzáró utáni teszt lehet. De nem biztos, hogy Giovinazzi tesztel majd ott. És ami még fontosabb, az olasz azt sem tudja, mi lesz vele 2019-ben.

    A legújabb felvetések arról szólnak, hogy Charles Leclerc a Ferrarihoz igazolhat, és Vettel csapattársa lehet 2019-től. Így viszont üresedés lehet a Saubernél, de biztosan ádáz küzdelem lesz azért a helyért. „Jó munkát végeztem, de ez nem jelent biztos ülést jövőre” – ismerte be a 24 éves olasz. „Még minden változhat. Én megteszek minden tőlem telhetőt, aztán majd látjuk mi lesz.”

    Giovinazzi már szerepelt Forma-1-es versenyen, pontosan kettőn, még 2017 elején, amikor az akkori Sauber pilótát, Pascal Wehrlein-t helyettesítette. Elismerte, hogy ha már belekóstolt, akkor úgy érzi, az F1 számára egy „befejezetlen ügy”.

    „El sem tudod képzelni, mennyire vissza akarok menni!” – mondta Giovinazzi, aki máig 11 szabadedzésen szerepelt az F1-ben, ebből hetet a Haasszal teljesített tavaly. „Meglátjuk. Még 4 szabadedzésen vezethetem a Saubert” – emelte ki. „Év végén remélem, hogy megkapom azt az ülést, amit már nagyon szeretnék.”

  • Fuoco: Charles egy nagyon nagyon nagyon gyors srác

    Fuoco: Charles egy nagyon nagyon nagyon gyors srác

    A Formula 2-esek magyarországi hétvégén váltottunk pár szót a Ferrari pilóta akadémiájának egyetlen olasz versenyzőjével, Antonio Fuocoval.

    A 22 éves olasz versenyző – mint sokan mások – már négyéves korában elkezdett gokartozni, ahol hazai és nemzetközi sikereket is elért.

    Első komolyabb forma autós sorozata a Formula Renault 2.0 Alps széria volt, 2013-ban pedig a sorozat bajnoka lett. Még ebben az esztendőben bekerült a Ferrari Akadémiájára, ezzel pedig így a jelenlegi akadémisták közül ő tagja legrégebb óta az vörösök utánpótlás bázisának.

    Immár a Ferrari támogatásával 2014-ben feljebb lépet a Formula 3-as Európa Bajnokságba, ahol a Carlin csapat színeiben versenyzett. Első, és egyetlen évében remekül szerepelt, a bajnokság ötödik helyén végzett. Olyanok előzték meg többek között, mint a bajnok Esteban Ocon, vagy a bronzérmes Max Verstappen.

    2015-ben már a GP3-ban mutathatta meg a tehetségét, első idényében egy dobogós helyet szerezve a hatodik helyen végzett. Egy évvel később megszerezte első győzelmét is a sorozatban év végén pedig egy összetettbéli harmadik helynek is örülhetett.

    2017-ben mutatkozhatott be a Forma-1 előszobájában a Prema csapattal, Charles Leclerc csapattársaként. Nehézkes idénykezdet után győzelmekkel és dobogós pozíciókkal zárta az évet. Az idei évre pedig az újonc Charouz csapathoz igazolt. Az idei eredményei eddig a tavalyiakhoz képest is jobbak, emiatt úgy tűnik, hogy jó döntés volt a csapatváltás. De hogy ez valóban azt volt-e, erre így felelt: „Ugyan megvolt a lehetőségünk, hogy maradjunk a tavalyi csapatomnál, ám befutott ez az ajánlat. Végül a váltás mellett döntöttünk, és ez egy nagyon jó döntés volt, és boldog vagyok a jelenlegi helyzetemmel.”

    Nemrégiben pedig az a megtiszteltetés érte őt, hogy pár kör erejéig vezethette a Ferrari 1995-ös autóját.

    https://www.instagram.com/p/BldQvHBjnIN/?taken-by=antonio_fuoco1

    Fuoco köztudottan remek kapcsolatot ápol Charles Leclerc-kel. A monacói idei F1-es remekléséről így vélekedett: „Tavaly egy nagyon jó szezont futottunk együtt. Idén folyamatosan, futamról-futamra fejlődik. Nagyon örülök neki, ő egy nagyon-nagyon-nagyon gyors srác.”

    Hogy mi lehet a következő lépés a karrierjében, arra titokzatosan csak ennyit mondott: „Most remekül érzem magam, de teljes erőmmel csak az idei szezonra koncentrálok. A lehető legjobban akarom befejezni ezt az idényt, és csak ezután gondolkozhatok majd a jövőmről.”

    Fuoco egyébként jó hétvégét zárt hazánkban, a fő futamon a harmadik lett, míg a sprint versenyen a 17.

     

  • Camilleri: A Ferrari még mindig tárgyal a Libertyvel

    Camilleri: A Ferrari még mindig tárgyal a Libertyvel

    A Ferrari új elnöke kijelentette, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Liberty Mediával.

    Louis Camilleri a múlt héten rákban elhunyt Sergio Marchionne helyét vette át.

    Marchionne is egyeztetett korábban az F1 új tulajdonosaival, a Liberty Media-val, miután az olaszok a kiszállással fenyegetőztek a 2020 utáni lehetséges kereskedelmi átszervezések miatt.

    „Jelenleg is folynak a tárgyalások” – idézi Camilleri-t a La Gazzetta dello Sport. „Technikai téren történt előrelépés, de a költségsapka és a vezetőségi reformok még váratnak magukra„– tette hozzá.

    „A cél a jelenlegi alap szétosztása, a növelésről egyelőre nem esett még szó. Biztos vagyok benne, hogy én is hozzá tudok majd járulni a megbeszélésekhez.” – zárta gondolatait.

  • Wolff: Az idei szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek

    Wolff: Az idei szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy az idei világbajnoki szezon az egyik legizgalmasabb, illetve egy fantasztikus reklám, amelyben a sportág legnagyobb erényeit tudják megmutatni a rajongóknak.

    A Mercedes istálló uralta az elmúlt négy esztendőt, de az idei évbena Ferrari személyében komoly kihívóra találtak.

    Mind az egyéni, mind pedig a konstruktőri bajnoki éllovas gyakorlatilag futamról-futamra változott. Magyarországi sikerével Lewis Hamilton 24 pontosra növelte előnyét az egyéni pontversenyben, míg a csapatoknál a Mercedes mindössze tíz egységgel vezet a Ferrari előtt.

    „A csata az élen sokkal izgalmasabb, mint valaha. A középmezőnyben is elképesztően szoros a verseny. A futamok nem csak kerék a kerék elleni csatákat hoznak, hanem időnként meglepő futamgyőzteseket is. A tizenkét futamból hetet nem a leggyorsabb autó nyerte. Összességében, azt mondhatom, hogy a 2018-as szezon egy nagyszerű reklám a Forma-1-nek.” – fogalmazott Wolff.

    Természetesen csapatfőnökként boldogabb lenne, ha a Mercedes dominálná a szezont és mindkét címet behúzná. Saját bevallása szerint ugyan buktak néhány olyan pontot, ami nem volt benne a pakliban, mégis elégedett a csapata jelenlegi helyzetével.

    „Mint csapatként, a szezon első fele nagyon pozitív volt, jelenleg vezetjük mindkét bajnokságot. Köszönettel tartozunk Brackley-i és Brixworth-i csapatunk erőfeszítéseiért, valamint Lewis és Valtteri vezetői képességeiért. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy sok pontot is elbuktunk, így a szezon második felében még jobb teljesítményt kell felmutatnunk. Nagyon keményen fogunk dolgozni, miután visszatérünk a kötelezően előírt nyári pihenőnkről.” – tette hozzá.

    Mint ismert, minden egyes istállónak kötelezően be kell zárnia a főhadiszállását két hétre, és csak utána térhetnek vissza a munkákhoz.

  • Räikkönen: Vettellel nem beszélünk baromságokról

    Räikkönen: Vettellel nem beszélünk baromságokról

    A Sport Bildnek adott interjúja során Kimi Räikkönent megkérdezték arról, hogy örül-e, hogy csapattársa, Sebastian Vettel dicséri őt, és szeretné, ha maradna a finn a Ferrarinál.

    „Akárhogy is, ez jobb, mintha azt mondaná, hogy egy idióta vagyok. Valójában ezt is szokta mondani, de sokkal ritkábban (nevet).” – idézi Räikkönent a Sport Bild. „Komolyan: mindig jól kijöttünk. Vele nincs szó politikáról, vagy más baromságokról, hanem teljesen normális a barátságunk. Persze szeretnék maradni, de ez egyedül a Ferrari döntése. Ugyanúgy várok, mint ti (újságírók és rajongók – a szerk.).

    S hogy hogyan lehet egy ilyen sportpolitikával alaposan megfűszerezett sportban barátoknak lenni?

    „Ő (Vettel) nagyon egyenes ember és ez a sikerei hatására sem változott. Akkor sem, ha néha ütköztünk, ez nem téma többé, miután megbeszéltük.” – mesélte a finn. „A 2017-es szingapúri balesetünk után sem volt vita, vagy csend. Ő egy olyan srác, aki el tudja ismerni, ha hibázott és én is. Sokkal jobb ilyen környezetben dolgozni. Az autó is gyorsabb így, mintha háborúznánk egymással. Mindkettőnknek ugyanaz a célja: A Ferrariból újra világbajnokot csinálni. Jól kiegészítjük egymást a magunk módján, hogy nyomjuk előre a csapatot.”

  • Sok versenyző kopogtat a Haas ajtaján

    Sok versenyző kopogtat a Haas ajtaján

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint sok versenyző keresi meg a csapatot annak reményében, hogy majd versenyzői ülést kapjanak az amerikai istállónál 2019-re.

    A Haas idén remek munkát végez. Ez annak is köszönhető, hogy az autójukban az idén Ferrari motor dolgozik. Majdnem minden hétvégén ott vannak közvetlen a top 3 csapat autói mögött. Így nem véletlen, hogy az amerikai istálló az ötödik helyet foglalja el a konstruktőrök között.

    Nincs kétség afelől, hogy a csapat egyik pilótája, Kevin Magnussen, jövőre is a Haasnál fog versenyezni. A dán pilóta jól teljesít, majdnem kétszer annyi pontja van, mint Romain Grosjeannak, aki idén elmarad az elvárásoktól. Iparkodnia kell a szezon második felében, mert ha nem, akkor másik csapat után nézhet a francia pilóta.

    „Vannak emberek, akik kérdéseket tettek fel a csapatunkkal kapcsolatban, és a csapat működésére is kíváncsiak. Véleményem szerint, ha valaki szimplán csak érdeklődik felőlünk az nem jelenti azt, hogy nálunk szeretnének versenyezni.”

    „A szünet után fogunk döntéseket hozni a jövő év kapcsán, de most ezekkel a dolgokkal jelenleg nem foglalkozunk. Rengeteg ember érdeklődik irántunk, és az is része a munkámnak, hogy figyelemmel kövessem a pilótapiac eseményeit.”

    Néhány Forma-1-es csapatnál még lehet üresedés, mint például a Ferrarinál és a Renault-nál, akik még nem jelentették be azt a versenyzőt, aki náluk fog versenyezni a következő szezonban.

    „Annak a két ülésnek a sorsa nagyban fogja befolyásolni a pilótapiac sorsát,”- véli Steiner. „A két legfontosabb dolog az, hogy a Ferrari és a Renault hogyan fog dönteni. Miután ők meghozták a végleges döntésüket, mi is meg fogjuk hozni azt.”

    „Nem mondom azt, hogy meg kell várni a két gyári csapat döntését, de ha valamelyikük nem tart igényt az aktuális versenyzőjére, az beindítaná a pilótapiacot. Nem mondtam azt, hogy azután akarunk dönteni, miután ők döntöttek, mert dönthetünk úgy is, hogy nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak. Csak azt mondom, hogy ennek a két csapatnak a döntése lehet a legnagyobb hatással a pilótapiacra. Ha utánuk döntenénk, akkor már lennének tények, ami alapján dönthetünk.”

    „Ebben a pillanatban semmi sem változott a piacon, mert jelenleg egyik csapat sem tett bejelentést.”

  • Giovinazzit lenyűgözte a Ferrari fejlődése

    Giovinazzit lenyűgözte a Ferrari fejlődése

    Antonio Giovinazzi elmondta, hogy a Ferrari előre lépése Barcelona óta – ahol az olasz legutóbb vezethette az SF71H-t – lenyűgöző.

    A Ferrari tartalékpilótája vezette az olaszok autóját a hungaroringi szezon közi teszt első napján, amit egy nem hivatalos pályacsúccsal meg is nyert.

    „Ugyanezt az autót vezettem a barcelonai teszten is, és azt kell, hogy mondjam, hogy a javulás drámai mértékű. Óriási lépés történt május és július vége között. Nagyon jó látni ezt a fajta javulást. Ez azt bizonyítja, hogy a csapat és a pilóták remek munkát végeznek.” – vélekedett a 24 éves pilóta.

    Giovinazzi végül a tesztnapját is értékelte.

    „A programom az volt, hogy délelőtt hosszú etapokat futok, délután pedig időmérős szimulációkat végzek. Megérkezett az eső, ami miatt kicsit csúsztatni kellett a programunkat. Ez egy jó nap volt, pozitív volt nekem is és a csapatnak is és ez igazán fontos.” – mondta.

     

  • De la Rosa szerint Sainz nem járna jól a McLarennel

    De la Rosa szerint Sainz nem járna jól a McLarennel

    Nem hiszi azt Pedro de la Rosa, hogy egy teljesen spanyol pilótapáros felállás lenne jövőre a McLaren álma. Carlos Sainz is ugyanis képbe került a McLarennél 2019-re, barátja és honfitársa, Fernando Alonso mellé. Egyes spanyoloknak ez lenne maga a tökély, de a korábbi Forma-1-es versenyző, de la Rosa szerint nem jó az ötlet. A Cadena Ser rádiónak el is mondta, hogy miért nem:

    „Álom? Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha nem lennének együtt. Fernando csapattársának lenni nem egyszerű, így jobb lenne, ha más kerülne mint Carlos. Az lenne jó, ha Carlos további 2-3 év tapasztalatot gyűjtene, mielőtt egy olyan bestiával állan össze, mint Fernando.”

    Azt is elmondta ugyanakkor, hogy ha Sainznak mennie kell a Renault istállótól, a spanyolnak akkor sincs aggodalomra oka, hogy kimaradna az F1-ből. Erről ennyot mondott de la Rosa:

    „Ha a Renault elköveti azt a hibát, hogy hagyják Carlost elmenni, még mindig lesz jól megérdemelt helye a Forma-1-ben.

    A korábbi McLaren versenyzőnek van véleménye a világbajnokság állásáról is, szerinte szoros lesz a vége, még ha jelenleg Lewis Hamilton meg is lógott kicsit:

    „A Mercedes nyer ott ahol a Ferrarinak kellene, és ami Vettel nagy drámája, hogy hiába van a legjobb autója, mégis 24 pont hátrányban van. Még mindig sok van hátra, és minden az utolsó futamon fog eldőlni.”