Címke: Ferrari

  • Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Nagyon csalódott Mauro Forghieri, Sebastian Vettel versenyzése miatt, ahogy azt tette az Olasz Nagydíjon. A német megpróbálta Kimi Räikkönenen áthámozni magát már a rajtot követően, aztán egy olyan hibát vétett, ami méltatlan egy négyszeres világbajnokhoz. Ennek hangot is adott a FormulaPassion.it-n a 83 éves legendás olasz mérnök az írásában:

    „Az idei Olasz Nagydíj komoly leckét láthattunk a butaságból: hogyan lehet elveszíteni egy nyert versenyt. Másképp megfogalmazva, hogyan adjuk át az eredményt a Mercedesnek, akiknek pedig nem kellene pontot szerezniük. Ha még mindig ott lennék a pitben, és azt látnám, hogy mit művel Sebastian Vettel a harmadik kanyarban az első körben, akkor ott őrjöngtem volna a pálya mellett, ahogy illik. A Ferrari jót akar, miközben a versenyző, aki tíz milliót kap évente és világbajnok volt a Red Bullal, most egy páratlan autót kapott. Sajnálom, mert ez nem az autó hibája, amit nagy lélekkel összeraktak. A maranellói férfiak arckifejezése a falon, amikor a Roggiában történt az incidens a német és Lewis Hamilton között, nos az tipikusan az az eset, ami nem csak úgy kialakul. Az esetet Sebastian idézte elő, és nem egy átlagos hiba egy versenyen: ez a versenyző fejében dőlt el, aki nem mérte fel, hogy a manőver a közvetlen riválisát segíti majd, aki mögötte jött, miközben ő csak azzal törődött hogy a Ferrariját betegye elé. Versenystratégiai hibáról is beszélhetünk, hiszen a csapattársán akart túl lenni már a harmadik kanyarban, miközben elfelejti azt, hogy Monzában adott pár egyenes, amelyek biztosították volna azt, hogy különösebb üldözés nélkül elmenjen Räikkönen mellett. Hamilton a saját bevallása szerint is a kevésbé jó starthelyről indulhatott, miközben Vettel az első sorból indulva újra elvesztette a fejét. Kiminek meg a versenyét. Szép kis címvárományosok, miközben tényleg náluk van az ütőkártya a világbajnokságot illetően. Monzában szó volt Räikkönen szerződéséről, hogy megújítsák-e, vagy jöjjön Leclerc. A finn a véleményem szerint az igazi garancia a folytatólagosságra, nem stresszel, nem ragadják el lationos érzelmek. Így ha rajtam múlna, akkor a fiatal monacói inkább Räikkönen harcostársa lenne.”

    Mauro Forghieri egyébként a Ferrari mellett dolgozott még a Lamborghininek és a Bugattinak is a pályafutása során. John Surtees, Niki Lauda és Jody Scheckter is az általa konstruált Ferrarikkal lett világbajnok.

  • Csütörtökön bejelentik Räikkönen távozását a Ferraritól?

    Csütörtökön bejelentik Räikkönen távozását a Ferraritól?

    Az olasz sajtó szerint Kimi Räikkönennel már közölték, hogy jövőre a Ferrari már nem tart igényt a szolgálataira, ezt pedig az sem változtatja meg, hogy Monzában jól szerepelt és a második helyen zárt Lewis Hamilton mögött.

    Többen megjegyezték, hogy a bajnokság végkimenetele szempontjából okosabb lett volna, ha a rajtnál Räikkönen elengedi Vettelt, hiszen amúgy is ez a „dolga”, ráadásul akkor a német nem ütközött volna Hamiltonnal, és talán Ferrari győzelmet ünnepelhettek volna Olaszországban. Úgy hírlik azonban, hogy a vasárnapi versenyen a finn már tudta, hogy év végén mennie kell, ezért sem játszott annyira Vettel kezére, mint Hamilton esetében Bottas. Ennek pedig Vettel szemmel láthatóan nem örült.

    „Világos számomra, hogy most már három autó ellen kell versenyeznem, beleértve a csapattársamat is.” – mondta Vettel a Ziggo Sportnak keserűen, pedig korábban felhőtlen volt a kapcsolata finn csapattársával.

    „Nem számítok segítségre senkitől.” – tette hozzá.

    A Sky Italia értesülései szerint csütörtökön lesz ez ügyben megbeszélés a csapat főhadiszállásán, és ekkor jelentik be Räikkönen távozását hivatalosan, a sajtó számára.

    Räikkönen honfitársa, Mika Salo azonban azt nem érti, hogy ha a Ferrari finnje már ismerte a döntést, miért nem hozta azt nyilvánosságra még Monzában.

    „Arra számítottam, hogy Kimi maga mondja el Monzában, de nem történt meg.” – mondta Salo az Iltalehtinek.

  • Agresszív gumikiosztást választott a Ferrari Szingapúrra

    Agresszív gumikiosztást választott a Ferrari Szingapúrra

    A jövő heti Szingapúri Nagydíjra a Ferrari betárazott hiperlágyakból, míg a Mercedes konzervatívabb taktika mellett döntött.

    Monaco és Kanada után harmadszor is előkerülnek a rózsaszín papucsok, ezúttal azonban a lila szuperlágyak és a sárga lágyak társaságában – a piros szuperlágyak több korábbi futamhoz hasonlóan Szingapúrban is kimaradnak. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a két Mercedesben inkább a biztosra mentek és három szett lágyat, négy szett ultralágyat és mindössze hat szett hiperlágyat választottak, szemben Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel a Ferrarinál, akik egyetlen szett lágy mellé három szett ultralágyat és a pályarekord kilenc hiperlágyat találtak a megfelelő taktikának.

    A teljes mezőnyből a Mercedes félt leginkább a hiperlágytól: a Ferrari szerencsés kilences okfejtését követte a Force India és a Haas, nyolc mellett tette le a voksát a Renault, a Toro Rosso, a McLaren és a Sauber, míg a Red Bull és a Williams a hétben bízik. Szingapúr különösen érdekes lesz a gumik szempontjából, mivel az első és a harmadik szabadedzést napsütésben rendezik, ellentétben az éjszakai – és sokkal nagyobb téttel bíró – időmérővel és versennyel.

  • Räikkönen szerint nem kéne kifütyülni az ellenfeleket

    Räikkönen szerint nem kéne kifütyülni az ellenfeleket

    A múlt hétvégi Olasz Nagydíjon sokáig Kimi Räikkönen állt az élen, végül azonban Lewis Hamilton át tudta venni a vezetést, így a Ferrari versenyzője csak a második lett végül, a Tifosi bánatára.

    Hamilton és a harmadik helyen záró Valtteri Bottas is fütyülést és fújolást kapott az olasz közönségtől, mikor megjelentek a pódiumon. Hamilton nem is értette, miért fütyülték ki, de még a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo is nemtetszését fejezte ki az olasz rajongók viselkedése kapcsán.

    A versenytársak kifütyölésére Räikkönen is reagált.

    „Szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy azt tegye, ami jól esik neki, de ez nem túl szép dolog.” – mondta a finn. „Szerintem nem kellene ilyesminek történnie. Nem az én döntésem, de megtörténik, ilyen az élet. De nem szép dolog.”

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki

    Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki

    Lewis Hamilton nem érti a negatív véleménynyilvánítást a tegnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után, hogy miért fütyülik ki az egyes versenyzőket. Mint az ismert, Hamiltont és csapattársát Bottast is a pódiumceremónia során kifütyülték, tehát az első és a harmadik helyezettet, akik közé beékelődött a Ferraris Kimi Räikkönen. A versenyt követő sajtótájékoztatón megkérdezték Hamiltontól, hogy mi a véleménye az ilyen magatartásról, mint amit bemutattak a Ferrari rajongók, de elárulta, hogy nem foglalkozik a dologgal különösebben:

    „Azt hiszem, hogy ez elfogadható. Bármelyik sportágban van ilyesmi. Ugyanakkor őszintén szólva, nem értem. Voltam már focimeccseken, NFL-en, kosárlabda és rögbi meccseken. Soha nem pfujoltam az ellenfél csapatát, akkor se, ha az én kedvenc csapatom ellen játszottak. A barátaim se tettek ilyet, így nem is értem igazából a dolog pszichéjét.”

    A brit világbajnok ugyanakkor elárulta, hogy az ötödik rekord győzelméből az Olasz Nagydíjon még csak erőt merít a negatív reakciókból:

    „Az arénában amiben vagyunk, nagyon könnyen elérnek hozzánk üzenetek, amik hatással lehetnek az életedre, vagy hogy miképp gondolkodj, meg ilyesmi. Nagyon könnyű ugyanakkor ezt felhasználni is, és ez nagyon motiválttá tett ma. Elfogadom. Akár folytathatják is, de ez csak engem tesz erősebbé.”

    Hamilton korábban kérte a rajongóit, hogy ne fütyüljék ki az ellenfeleit, olyanokat mint például Nico Rosberget. Hozzátette, hogy nagyra értékeli a rajongóit azért, amiért eljöttek a Ferrari hazai versenyére, és támogatták őt ilyen környezetben is:

    „Tudom hogy vannak, és ismerem is azokat akik beutazzák a világot, hogy támogassanak engem. Tudom, hogy itt is itt vannak. Büszke vagyok rájuk. Amikor egy nagy tömegben vagy, egy nagy vörös tengerben és épp tart a pfujolás, te meg ott állsz egyedül egy zászlóval… észreveszed, hogy ott egy fickó egy zászlóval, vagy egy gyerek integet, és elképzeled, hogy mi veszi körül, és hogy forró a helyzet, mert minden szem rád szegeződik. Nagyra értékelem ezt, és nagyon is tisztelem őket ezért. Én annyit tehetek, hogy akár a pódiumon vagy a versenyzői parádén amikor megyünk körbe rájuk mutatok… nehéz kiszúrni őket a nagy tömegben, de rájuk mutatok, hogy tudják, hogy elismerem és becsülöm őket.”

  • Wolff tagadja, hogy a Mercedes át akarta verni a Ferrarit

    Wolff tagadja, hogy a Mercedes át akarta verni a Ferrarit

    Toto Wolff tagadja, hogy a Mercedes kamu kiállást rendelt volna el, amikor Kimi Räikkönen a boxba hajtott az Olasz Nagydíjon.

    A Mercedes kerékcsere csapata már Räikkönen kijövetelekor, a 20. kör végén kiállt, mintha a boxba kihajtó autót várnák, ezzel arra kényszerítve a finnt, hogy kikerülje őket és ezzel minimális időt veszítsen. Ennek ellenére, egyik Mercedes sem látogatott ki a pitbe egészen a 27. körig.

    Az FIA tiltja az ún. kamu kiállást, amikor a csapatok direkt, a riválisok megtévesztése érdekében kiküldik a szerelőket. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viszont elmagyarázta, tényleg lett volna kerékcsere, ha Räikkönen nem jön ki.

    „Amit mindenki kamu kiállásnak nevezett, az igazából nem is volt az” – magyarázta. „Felkészültünk arra, hogy az ellenkezőjét csináljuk [mint a Ferrari]. Ha Kimi továbbmegy, Lewis kijött volna. Ez volt az oka az egésznek.”

    Toto Wolff büszke, hogy egy elnyújtott első etappal sikerült legyőzni a Ferrarit. A szombatról vasárnapra való fejlődéssel is elégedett, amit csapata Monzában és Spában is bemutatott.

    „Ez azt mutatja, hogy vasárnap osztják a pontokat” – mondta Wolff. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, jó munkát végeztek a motor és a kasztni terén is. Jobban megértettük a gumikat és az autót magát. Fejlődtünk, amit talán még a szombat meg sem mutatott, hiszen nem jött össze a pole, de úgy éreztem így is találtunk valamit az elmúlt néhány napban. Akkor is ezt mondanám, ha nem nyertünk volna.”

    „Arról nem is beszélve, hogy szombaton nem nekünk volt a legjobb autónk, de vasárnap igen. A kocsi megbízható volt, jól kezelte a gumikat. Nem hólyagosodott annyira a gumink, mint a Ferrarié. Remekül teljesítettek a pilóták és a csapat is.”

  • Hamilton: Hihetetlen karrier van Kimi mögött, hiányozna az F1-nek

    Hamilton: Hihetetlen karrier van Kimi mögött, hiányozna az F1-nek

    Ahogy arról a Racingline.hu korábban beszámolt, német hírek szerint a Ferrari az év korábbi részében már megállapodott Charles Leclerckel, aki Sebastian Vettel csapattársa lehet a Ferrarinál.

    Állítólag már a monacói F2 bajnok szerződését is aláírták, ám Sergio Marchionne (a Ferrari korábbi elnöke – a szerk.) halála miatt bekövetkezhet, hogy az új vezetést marasztalja Räikkönent és 2019-ben is a jelenlegi versenyzőpárosukkal állnak rajthoz.

    Helyszíni információnk szerint a hírek igazak, tehát ez az oka annak, hogy a Ferrari továbbra sem jelentette be jövő évi versenyzőpárosát – holott hosszú évek óta legkésőbb Monzában mindig megtették ezt.

    Hamilton nagy csatában győzte le a pole pozícióból rajtoló Kimi Räikkönent, a versenyt követő sajtótájékoztatón pedig arról érdeklődtünk a négyszeres világbajnoknál, hiányozna-e neki a Kimi Räikkönennel való versenyzés, amennyiben 2019-ben már nem lenne a mezőny tagja.

    „Hogy hiányozna-e Kimi? Erre mindig nehéz válaszolni… Általánosságban véve a sportnak is hiányozna Kimi. Korábban már elárultam, hogy mielőtt a Forma-1-be kerültem és PlayStation-ön játszottam, mindig Kimi voltam a McLarennel és a helyébe képzeltem magam. Az első F1-es autó, amit vezettem Kimire volt beállítva, és úgy emlékszem erre, mintha csak tegnap lett volna – csodálatos emlékek. Elég kényelmesen éreztem magam a beállításaival, hasonló volt a vezetési stílusunk” – mondta Hamilton.

    „Hihetetlen karrier van mögötte és hatalmas megtiszteltetés egy hozzá hasonló nagyszerű finn ellen versenyezni. Úgy tűnik, hogy jéghideg és sok év van még benne. Nem tudom, hogy mi a helyzet életkor tekintetében a finnekkel, de nem tűnik úgy, hogy öregedne. Szerintem a szauna és a jeges dolgok teszik ezt” – zárta mondandóját.

  • Leclerc már Spában beülhetett volna Räikkönen helyére

    Leclerc már Spában beülhetett volna Räikkönen helyére

    Kimi Räikkönen tegnap némileg meglepetésre pole poziíciót szerzett, ráadásul mindezt a Ferrari „otthonában”, Monzában. Ezzel pedig némileg belekavart abba a kérdéskörbe, hogy meghosszabbítja-e szerződését 2019-re a csapata.

    Sokáig arról lehetett hallani, hogy szinte biztosan Charles Leclerc érkezhet Räikkönen helyére, azonban a Ferrari elnökének halála óta többet lehet hallani arról, hogy esetleg mégis marad a finn.

    A német Auto Bild szerint Sergio Marchionne akkor döntötte el, hogy megválik Räikkönentől, mikor napvilágot látott egy sztori, mi szerint egy kanadai péncérnő azt állította, hogy Räikkönen és haveri társasága zaklatta őt. Ezen a pontot elvileg el is dőlt, hogy Leclerc érkezhet az olaszokhoz, ráadásul nem csak 2019-ben, hanem már idén, a Belga Nagydíjtól kezdve. Úgy tudni, hogy a Ferrari partnere, a Puma el is készített négy ferraris overált a monacói versenyzőnek, a Ferrari ügyvédei pedig már egyeztettek Leclerc menedzserével, Nicolas Todttal.

    Marchionne halálával azonban ez a történet megrekedt. A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene szeretné megtartani a finnt, ahogy a csapattárs, Sebastian Vettel is. Mindemellett az új vezérigazgató, Louis Camilleri is „lojális barátnak” nevezte Räikkönent, és többször is elmondta, hogy jelenleg minden rendben a Ferrarinál, nem biztos, hogy változtatni kellene ezen. A Jégember mindemellett az új elnökke, John Elkannal is jó viszonyt ápol.

    Mindeközben Leclercet az FIA elnöke, Jean Todt is támogatja, menedzser fián keresztül. Úgy tudni, hogy a csapat technikai igazgatója, Mattia Binotta is szeretné Leclercet a csapatnál látni.

    A nagy kérdés tehát továbbra is az, hogy végül még egy szezonra marad-e Räikkönen, vagy Leclerc igazolhat a Ferrarihoz?

    Egy másik pletyka szerint azonban a Ferrari tegnap, az időmérő után tervezte bejelenteni Leclerc érkezését, Räikkönen pole-ja miatt azonban nem történt meg a bejelentés…

  • Räikkönen: A pole nem garantálja a jövő évi ülést

    Räikkönen: A pole nem garantálja a jövő évi ülést

    Kimi Räikkönen jövője még a tegnap Monzában megszerzett pole pozíciója ellenére is tisztázatlan.

    „Nyilván ha választhatnál, a legjobb lenne a hazai közönséged előtt” – mondta a finn Monzában. „De nincs garantálva” – mondta Räikkönen, amikor arról kérdezték, közelebb került-e a rajtelsőséggel az új szerződéshez.

    Az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban az rajzolódott ki, hogy vagy Räikkönen, vagy Leclerc lesz Vettel csapattársa 2019-ben.

    „Örülök, hogy ez a döntés már nem nekem okoz fejtörést” – viccelődött a korábbi Ferrari csapatfőnök, Stefano Domenicali Monzában. „Elismerem Kimit, aki egy kiváló és motivált pilóta. Azonban Charles is remek és kétség kívül a jövő egyik toppilótájáról beszélünk. Nem mondom el a véleményem, mert még valaki kiforgatja a szavaimat.”

    A témáról Nico Rosberget is megkérdezték, a La Gazzetta dello Sport hasábjain fejtette ki véleményét a német: „Kimi jól vezet, és soha nem panaszkodik. Örülnék, ha Leclercet előléptetnék, de jó lenne az a Ferrarinak? Szerintem Charles nem állna be másodhegedűsnek, úgy, mint Räikkönen.”