Címke: Ferrari

  • Álarcot vett fel Sainz, hogy ne lássuk érzelgősnek

    Álarcot vett fel Sainz, hogy ne lássuk érzelgősnek

    A Ferrarinál az utolsó versenyét teljesítette Carlos Sainz Abu-Dzabiban, és a spanyol elismerte, hogy volt olyan pillanat, amikor meghatódott.

    Sainz négy éven keresztül volt a Ferrari versenyzője, és nem a teljesítménye, hanem Lewis Hamilton érkezése miatt válnak meg tőle, aki beadta a derekát a patinás istálló hívásának. A spanyol elismerte, hogy a búcsú.

    „Elárulhatom, hogy volt, amikor elöntöttek az érzelmek, de nem mondom el, mikor és miképp. Ezt az érzést megtartom magamnak és a csapatnak – mondta. – Ez kicsit színészkedés, úgy teszek, mintha nem lennének érzelmeim. Ezt Brad Pitt-től tanultam, aki ott volt velünk a hétvégén.” Utóbbival természetesen a készülő F1-es filmre utalt, amihez a szezonzáró helyszínén is vettek fel jeleneteket a versenypályán.

    „Fogalmazzunk úgy, hogy a kompetitív énem dominált. De voltak pillanatok, amikor szentimentális lettem, és ezt szerencsére a külvilág nem látta.”

    Sainz a Ferrariban ülve is már a Williams pecsenyéjét sütögette

    Sainz lélekben már a folytatásra koncentrál, azóta már bemutatkozott új csapatában, a futam utáni két napon vezette a Williams autóját. A Ferrari 8 perces videóval búcsúztatta őt, amelyben felelevenítették a győzelmeit és fontosabb dobogós eredményeit, és természetesen méltatták őt: a csapatvezetés és a mérnöki stáb részéről kiemelték a kiemelkedő műszaki képességeit, míg Charles Leclerc a szakmán kívüli oldaláról beszélt.

    „Az elejétől fogva kialakult egy természetes kapocs közöttünk. Nagyon kedves srác, roppant könnyű kijönni vele. Hamar kitaláltuk, hogy a versenyzésen túl is sok a közös érdeklődési körünk, így most már a barátomnak is hívhatom” – mondta.

    Sainz azt mondta a csapattársáról való kapcsolatáról, hogy a kevés félreértésen hamar átlendültek.

    1982 óta nem volt olyan láthatatlan bajnoka az F1-nek, mint idén a McLaren

  • Kell-e Hamilton a Ferrariba? – a csapatfőnök visszaszólt a döntést vitató Binottónak

    Kell-e Hamilton a Ferrariba? – a csapatfőnök visszaszólt a döntést vitató Binottónak

    Frédéric Vasseur nem hagyta szó nélkül Mattia Binotto azon megjegyzését, miszerint ő maga nyomós okkal nem próbálta leigazolni Lewis Hamiltont, amikor még a Ferrari csapatfőnökeként dolgozott.

    A Scuderiát 2019 és 2022 között irányító Binotto még októberben fogalmazott úgy az olasz sajtónak, hogy az ő fejében azért nem fordult meg a hétszeres világbajnok átcsábítása, mert szerinte a Ferrarinak saját kinevelt versenyzője, Charles Leclerc köré kellene építkeznie – azzal pedig, hogy Vasseur és az elnök John Elkann Hamilton szolgálataiért nyúltak, fel is adják azt a célt, hogy a monacói pilóta iránymutatásával jussanak vissza a csúcsra.

    A Ferrari előző csapatfőnökének esze ágában sem lett volna leigazolni Hamiltont

    Azzal, hogy Binotto idén vezetői posztban tért vissza az F1-be a Saubert 2026-ra felváltó Audinál, tulajdonképpen helyet cserélt Vasseurrel, aki 2022 végéig csapatfőnök volt Hinwilben. Ezt a tényt meglovagolva szúrt oda most elődjének a Ferrari jelenlegi vezetője.

    „Nem hiszem, hogy Hamilton szívesen ment volna a Sauberhez! Örülök, hogy sokaknak ennyi idejük van kommentálni a pilótaválasztásunkat. Engem leköt a munkám – egyébként meg amikor a Saubernél voltam, én nem beszéltem a Ferrari ügyeiről” – idézi Vasseurt a Motorsport Week.

    A francia azt is kifejtette, miért van meggyőződve arról, hogy Hamilton képességei 40 évesen sem koptak meg, s ugyanazokat a pozitív tulajdonságokat hozza magával, mint amiket már közel két évtizeddel ezelőtt megismert, amikor a brit a Vasseur által irányított ART-nél versenyzett az F3 Euro Seriesben és a GP2-ben.

    „Tökéletesen emlékszem, hogy Lewis már 2005-2006 folyamán is olyasvalaki volt, aki a legapróbb részletekkel is törődött. Idén átlagosan csak néhány századmásodperc volt közöttünk a különbség a McLarennel az időmérőkön, s az ellenük, valamint a Red Bull és a Mercedes ellen vívott csatában tényleg csak apróságok döntöttek. Ilyen közegben pedig szükségünk van valakire, aki nem nyugszik, amíg az utolsó ezredmásodpercet is ki nem facsarja az autóból. Lewis ehhez a feladathoz is nagy kincs” – fogalmazott már az Autosportnak Vasseur.

    „Hiba volt idejönni” – kétszeresen átverve érzi magát a Saubertől távozó Bottas

  • Sainz a Ferrariban ülve is már a Williams pecsenyéjét sütögette

    Sainz a Ferrariban ülve is már a Williams pecsenyéjét sütögette

    A Ferrarit elhagyó Carlos Sainz elismerte, az utolsó versenyén már arra is odafigyelt, hogy a következő csapatát, a Williamst segítse.

    Már az év eleje óta tudjuk, hogy Lewis Hamilton érkezése miatt a spanyol pilóta nem marad a Ferrari kötelékében 2025-től, négy szezon után más csapat után kell néznie. Kelendő portékának számított a pilótapiacon, elsősorban a középmezőny csapatainak körében, hiszen számos alkalommal tett tanúbizonyságot a gyorsaságáról és a műszaki felkészültségéről, amivel a fejlesztési munkát is segítheti, de felmerült a neve a Red Bull és a Mercedes vonatkozásában is.

    Sainz végül a Williams mellett tette le a voksát, ez a nyár közepén derült ki. Többször megfogalmazta, hogy élvezni akarja a Ferrari autójában töltött utolsó versenyeit, Mexikóban még egy győzelem is összejött neki. A szezonzárón ugyanakkor a racionális énje is dolgozott benne.

    „Nem fogok hazudni, az utolsó körökben épp amennyire az előző csapatomért hajtottam keményen, ugyanannyira koncentráltam arra is, hogy elraktározzam az érzeteket az autóban, hogy majd fel tudjam idézni őket” – ismerte el a futam után, még a hétfői és a keddi tesztnapja előtt.

    Az F1 szezonzárója, ahogy még nem látta – Makai Gergely képei Abu-Dzabiból

    „Emlékeznem kellett rá, hogy az autó miért gyors bizonyos kanyarokban, miért érzem jónak. Ugyanis sejtettem, hogy mit fogok tapasztalni, és bizonyára javítani kell majd az autón azokban a kanyarokban, hogy ugyanazt érezzem [a Williamsben is]. Ez mutatja, hogy már előre gondolkodom. Nagyon motiváltan készülök a rám váró kihívásra.”

    „Elszánt vagyok, hogy a méltó helyére juttassam a csapatot. Úgy érzem, nekem győzelmekét, dobogókért, top 5-ös helyezésekért kell harcolnom, ezt bizonyítottam az előző négy évben. De a Williams is ide tartozik, és a cél az, hogy közös elszántsággal, erővel eljussunk ezekbe a pozíciókba a közeljövőben.”

    Sainz hétfőn és kedden is vezethette a Williams autóját Abu-Dzabiban, amely a konstruktőri bajnokságban az utolsó előtti helyen végzett, vagyis bőven akad fejlesztenivaló rajta.

    Tsunoda dagad az önbizalomtól, a teszten meggyőzte a Red Bullt?

  • A Ferrari fontos bejelentést tett az abu-dzabi teszt végén

    A Ferrari fontos bejelentést tett az abu-dzabi teszt végén

    Miként az várható volt, a Ferrari lesz a Forma–1-be 2026-ban érkező új amerikai istálló motorpartnere.

    A szezon utáni abu-dzabi tesztnap végén a Ferrari bejelentette, hogy 2026-tól kezdődően erőforrást és váltót fog szállítani a General Motors Forma–1-be abban az évben beszálló gyári istállójának. A maranellóiak közleményéből kiderül, hogy az Andretti Formula Racinggel kötött megállapodás két évre szól, hiszen 2028-tól az Andretti Globalt megvásároló TWG Global és a General Motors vezette csapat már saját motorral és váltóval tervez versenyezni. 

    Az elsőre elutasított nevezésnek több változás után az F1 végül a múlt hónapban adott zöld utat, a GM pedig a Cadillac márkájával fog érkezni 2026-ban.

    „A Ferrari N.B. a mai napon több éves, 2026-tól kezdődő együttműködést jelent be az Andretti Formula Racing LLC-vel a TWG Global és General Motors vezette versenycsapat erőforrásit és váltóit illetően azután, hogy az Andretti Formula Racing LLC írásos megerősítést kapott az FIA-tól és az F1-től arról, hogy elfogadták és jóváhagyták a Forma–1-be 2026-ban történő beszállását” – áll a Ferrari közleményében.

    Az első próbálkozásakor az Andretti még a Renault-val szerződött le, de közben az Andretti Global menedzsmentje – Michael Andretti átadta az irányítást és a folytatásban csak tanácsadóként lesz jelen – és a Renault helyzete is változott, hiszen utóbbi bejelentette, hogy felhagy a motorgyártással, és 2026-tól a saját istállója a Mercedes erőforrásaival fog versenyezni.

    A Ferrari ezzel annak ellenére két ügyfélcsapatot fog ellátni motorokkal 2026-tól, hogy az ettől az évtől Audivá váló a Sauber együttműködése 2025 végén véget ér a maranellóiakkal.

    Egy évtized kihagyás után tér vissza F1-es csapatfőnöknek a Cadillac új karmestere

  • A Ferrari zárta az élen az idei utolsó tesztet, Sainz után Hülkenberg és Ocon is bemutatkozott

    A Ferrari zárta az élen az idei utolsó tesztet, Sainz után Hülkenberg és Ocon is bemutatkozott

    Charles Leclerc és a Ferrari elsőségét hozta az Abu-Dzabiban rendezett szezon utáni teszt, amelyen Carlos Sainz már a Williamsben, Nico Hülkenberg a Sauberben, Esteban Ocon pedig a Haasban körözött.

    Az egynapos abu-dzabi teszttel végleg lezárult a 2024-es Forma–1-es autók élete, egyúttal már most elkezdődött a 2025-ös szezon. A korábbiakkal ellentétben ezúttal csapatonként két autóval rendezett teszten ugyanis több versenyző már jövő évi csapatával vett részt, hogy a Pirelli 2025-ös abroncsait – köztük az új, eddigi leglágyabb C5-ös guminál is lágyabb C6-ost – tesztelje, míg a másik autójába minden istállónak kötelezően olyan fiatalt kellett ültetnie, aki nem vett még részt kettőnél több versenyen. Ők a 2024-es gumikon körözhettek.

    Ocon a Haas szerelésében:

    Amennyire hasznos volt a teszt a csapatoknak és versenyzőknek – ezért is elég nagy hátrány Lewis Hamiltonnak, hogy a csapatot váltók közül egyedül ő nem vezetett –, olyannyira nem lehet semmilyen következtetést levonni belőle kívülállóként, hiszen a Pirelli mind a 6 jövő évi keveréket a nem fiatal pilóták rendelkezésére bocsátotta, viszont azzal kapcsolatban nem adott információt, hogy melyik versenyző mikor, melyik keveréken köröz, nem beszélve a szokás szerint nem ismert motorbeállításokról és üzemanyag-mennyiségről.

    Nico Hülkenberg, Sauber
    Hülkenberg is megkezdte az összeszokást a Sauberrel / Fotó: Steven Tee / LAT Images / Pirelli

    A délelőttöt a Williamsszel már hétfőn, kétórás, a futásmennyiséget illetően 200 km-ben maximalizált filmes napon megismerkedő Carlos Sainz zárta az élen. A teljesen fehér, szponzormentes overált és fehér sisakot viselő spanyol pilóta a 2025-ös gumikból válogathatott, és többekhez hasonlóan rögtön a bokszutca helyi idő szerint reggel 9 órai megnyitásakor megkezdte a munkát. Végül 60 kört tett meg a délelőtt folyamán, amelyek közül 1:24.435 volt a legjobbja. Az eltérő napszak, gumik és feltételezhetően magasabb üzemanyag-mennyiség miatt ez sokat nem mond, de Sainz ezzel az idővel csak az utolsó helyre állhatott volna fel a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíj rajtrácsára, amelynek időmérőjén még a Ferrarival 1:22.824-es leggyorsabb kört repesztett.

    A spanyol mögött volt csapattársa, a 72 körig jutó Charles Leclerc végzett a második helyen a délelőtti etapban 1:24.561-es idővel, majd őt követte Lando Norris (78 kör) 1:24.678-cal. A negyedik leggyorsabb időt a múlt vasárnap debütáló Jack Doohan érte el az Alpine-nal, majd következett a betegség miatt a Forma–2-es hétvége után a tesztnap délelőttjét is kihagyó Andrea Kimi Antonellit helyettesítő Frederik Vesti a Mercedesszel. Az első tízbe Pato O’Ward (McLaren), Antonio Fuoco (Ferrari), Gabriel Bortoleto (Sauber), Luke Browning (Williams) és Paul Aron (Alpine) fért még be.

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    Tsunoda végre Red Bullt vezethetett / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Sainzon kívül még két másik csapatot váltó versenyző is megkezdte az ismerkedést új munkaadójával: a Haasszal a délelőtt folyamán 46 kört tett meg az 1:27.903-as legjobbal az utolsó helyre feliratkozó Esteban Ocon, a Sauberrel pedig 63 kört teljesített az 1:26.351-gyel a 17. időt elérő Nico Hülkenberg.

    A fiatalok mellett szerephez jutott még George Russell a Mercedesszel, Felipe Drugovich az Aston Martinnal, Liam Lawson az RB-vel és az életében először Red Bullt tesztelő Yuki Tsunoda a Max Verstappent vb-címhez segítő RB20-assal. Ami a váratlan eseményeket illeti, ilyesmiből csak egy akadt a délelőtt folyamán, amikor Norris bemutatott egy ártatlan megforgást a 14-es kanyarban.

    Carlos Sainz, Williams
    Sainz a Williamsben / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Ahogyan az várható volt, a lemenő nap és a hűvösebb körülmények miatt a délután folyamán javultak a köridők, így Sainz délelőtti legjobbjánál 11 pilóta is jobbat ment, Ryi Hirakawa pedig ezredre ugyanolyan időt ért el a Haasszal, mint a spanyol korábban. A 9 órán át zajló tesztnapot végül a Sainzhoz hasonlóan a Pirelli 2025-ös gumijait próbálgató Charles Leclerc zárta az élen a naplemente után futott 1:23.510-es körrel, miközben az ezzel a második helyre leszorított George Russellhez hasonlóan 134 kört tett meg.

    A Mercedes most már csak egyetlen britjét végül Sainz is megelőzte, és 1:23.635-tel másodikként zárta a tesztet, a 4. helyre pedig Hülkenberg ért oda a Sauberrel. Kimi Antonelli délutánra már szolgálatba állt és végül 5. lett a Mercedesszel. A felállásban ezen kívül még annyi változás történt, hogy a Ferrarinál Arthur Leclerc váltotta Fuocót, a McLarennél pedig Oscar Piastri Lando Norrist.

    A délelőtthöz hasonlóan a délután is zavartalanul zajlott, és mindössze a hajrában volt egy piros zászlós megszakítás, de ennek oka nem ismert.

    A teljes sorrendet alábbi táblázatunkban találják.

    Pilóta Csapat Idő Kör
    1. Charles Leclerc Ferrari 1:23.510 134
    2. Carlos Sainz Williams 1:23.635 146
    3. George Russell Mercedes 1:23.789 134
    4. Nico Hulkenberg Sauber 1:23.859 113
    5. Andrea Kimi Antonelli Mercedes 1:23.873 62
    6. Ayumu Iwasa RB 1:24.100 110
    7. Pato O’Ward McLaren 1:24.222 116
    8. Jack Doohan Alpine 1:24.268 137
    9. Paul Aron Alpine 1:24.275 121
    10. Esteban Ocon Haas 1:24.305 119
    11. Luke Browning Williams 1:24.375 105
    12. Ryo Hirakawa Haas 1:24.435 133
    13. Liam Lawson RB 1:24.440 159
    14. Arthur Leclerc Ferrari 1:24.576 68
    15. Isack Hadjar Red Bull 1:24.632 125
    16. Lando Norris McLaren 1:24.678 84
    17. Yuki Tsunoda Red Bull 1:24.689 127
    18. Gabriel Bortoleto Sauber 1:24.738 130
    19. Oscar Piastri McLaren 1:24.838 72
    20. Jak Crawford Aston Martin 1:24.997 109
    21. Felipe Drugovich Astin Martin 1:25.010 146
    22. Frederik Vesti Mercedes 1:25.159 55
    23. Antonio Fuoco Ferrari 1:25.238 73
  • Az F1 szezonzárója, ahogy még nem látta – Makai Gergely képei Abu-Dzabiból

    Az F1 szezonzárója, ahogy még nem látta – Makai Gergely képei Abu-Dzabiból

    A kétszeres WRC év fotója győztes Makai Gergely Abu-Dzabiban zárta az idei F1-es szezont, szokás szerint lélegzetelállító fotókkal.

    Az idei Abu-dzabi Nagydíj sporttörténeti jelentőségű verseny volt nemcsak a Forma–1-ben, hanem az egyetemes sportot tekintve is, hiszen itt ért véget minden idők legsikeresebb, hat egyéni világbajnoki címet hozó pilóta–csapat együttműködése. Lewis Hamilton remek versenyzéssel köszönt el a Mercedestől, miután a 16. helyről a 4.-re zárkózott fel, majd a célegyenesben körzőzött egy kicsit, hogy aztán érzelmes búcsút vegyen a W15-östől.

    Többek között ezt a pillanatot is testközelből örökítette meg Magyarország egyik legjobb motorsportfotósa, a már számos F1-es verseny legérdekesebb pillanatait lencsevégre kapó, főként a rali világában dolgozó, 2016-ban és 2022-ben az év WRC-fotóját elkészítő Makai Gergely, akinek képein a hétszeres világbajnok mellett az idei F1-es szezon többi főszereplője is visszaköszön, ahogy az idén utoljára küzdött meg a századmásodpercekét és helyezésekért.

     

  • Ezeket a dolgokat bukja Hamilton, mert nem tesztel ma a Ferrarival Abu-Dzabiban

    Ezeket a dolgokat bukja Hamilton, mert nem tesztel ma a Ferrarival Abu-Dzabiban

    Lewis Hamilton az egyetlen csapatot váltó pilóta, aki nincs ott a ma zajló abu-dzabi F1-es teszten, amivel jó néhány dologban lépéshátrányba kerül a többi átigazoló versenyzőhöz képest.

    A ma zajló abu-dzabi teszten lényegében megkezdődött a 2025-ös szezon, és a négy, csapatot váltó versenyzőből három már új munkaadójánál köröz a múlt vasárnapi idényzáró helyszínén. A Williamsbe ülő Carlos Sainzhoz, a Saubert először kipróbáló Nico Hülkenberghez és a Haasnál bemutatkozó Esteban Oconhoz azonban nem csatlakozott a Mercedesből Ferrariba átülő Lewis Hamilton, mivel szponzori kötelezettségei miatt a brackley-iek amúgy sem engedték volna el, és a hétszeres világbajnok egyébként sem most szeretett volna először Ferrarit vezetni.

    „Az, hogy Abu-Dzabiban vezessem először a vörös autót, nem hoz lázba. Egy tökéletes világban vezethetném, és senki sem látná, majd jövőre gurulnék ki először nyilvánosan. Amikor Toto [Wolffnak] felvetettem, elmondta, hogy van ez a sok terv, amit végig kell csinálnom a szponzorokkal és el kell búcsúznom. Úgyhogy nem hiszem, hogy ezt valaha is engedélyezték volna, még ha én kértem volna is. De mivel december 31-ig köt szerződés a csapathoz, ez teljesen rendben van. De még egyszer mondom, nem zavar, mert nem fogok tesztelni. Nem akartam, és meg is mondtam ezt Fred [Vasseurnek, a Ferrari csapatfőnökének]” – nyilatkozta Hamilton még a Katari Nagydíj előtt.

    Már mindenki az új csapatában, kivéve Hamiltont – ki mit vezet a szezon utolsó F1-es tesztjén?

    A hétszeres világbajnok persze tisztában van vele, hogy ezzel lépéshátrányba kerül. „Hogy lemaradok-e valamiről? Bizonyára. Egyértelműen késlelteti ez a folyamatot és nehezebbé teszi a következő év kezdetét, de mindent megteszünk, hogy felzárkózzunk” – mondta.

    De hogy pontosan mi az, amiben megkönnyítené Hamilton és megkönnyíti bármelyik csapatot váltó versenyző életét, ha már ennyire hamar átülhet az új csapatának autójába? Elég sok minden. Sainz és a többiek már most megejtették az első üléspróbát, majd élesben is letesztelték, hogy minden megfelelő-e. Megismerték a minden csapatnál egyedi, és bizonyos mértékig pilótánként is eltérő kormánykialakítást a megannyi gombbal, kapcsolóval és rendszerrel, és elkezdték begyakorolni annak a használatát. Hamilton esetében ez ráadásul még egy fokkal bonyolultabb is lehet, lévén az eltérő erőforrás miatt a Ferrari funkciói még inkább különböznek a Mercedesétől, mintha mondjuk egy McLarenbe vagy Aston Martinba ült volna át.

    Aztán ott van magának az autónak a megismerése, ami persze még nem a jövő évi modell, de a szabályok állandósága miatt egyik csapatnál sem várható gyökeres eltérés az idei és a 2025-ös kocsi között, úgyhogy Hamilton mindenképpen hasznos tapasztalatokra tehetett volna szert a 2024-es Ferrari vezetésével, nem utolsó sorban pedig friss összehasonlítással szolgálhatott volna a csapatnak és saját magának a Mercedest illetően, hiszen mindössze két nappal korábban vezette ugyanezen a pályán, hasonló körülmények között a W15-öst. Arról nem beszélve, hogy januárban már úgy ülhetett volna be a Ferrari szimulátorába, hogy valós tapasztalatokkal rendelkezett volna az igazi autóval.

    Ferrari, Fiorano, teszt
    Hamilton majd jövőre, a Ferrari fioranói tesztpályáján kezdheti meg az ismerkedést a maranellóiak autójával / Fotó: Ferrari

    Amennyiben Hamilton ezeket a dolgokat egyaránt kipipálta volna a mai teszten, úgy januárban már úgy állhatott volna munkába főállású Ferrari-pilótaként, hogy a csapat addig teljesíti a teszt alapján felmerülő igényeit akár az üléssel, akár a kormánnyal kapcsolatban, így viszont mindent a nulláról kell majd kezdjen.

    A hétszeres világbajnok persze így sem fog a február végi hivatalos kollektív tesztig a pilótafülkén kívül maradni, és már januárban megkezdheti az összeszokást a maranellóiak fioranói tesztpályáján. Ennek azonban megvan az a hátránya, hogy nem vezetheti a legújabb Ferrarit, hiszen legfeljebb két éves autóval körözhet, azaz a maximum a 2023-as autóba ülhet majd bele, de az sem kizárt, hogy csak a tesztelésre az idén számos alkalommal használt 2022-es Ferrari áll majd a rendelkezésére. Emellett valószínű, hogy Hamilton filmes napon a 2025-ös autóval is megtehet majd néhány kört azelőtt, hogy Bahreinben a teszten vezetné azt, de ezt alighanem meg kell majd osztania Charles Leclerc-rel, azaz 100 km-t mehet majd erre a célra alkalmazható demogumikon.

    Összességében tehát nem csupán egy tesztnap kihagyásáról, hanem azért többről van szó, pláne úgy, hogy Bahreinben mindössze 3 napot tesztel majd a mezőny az Ausztrál Nagydíj előtt, azaz minden versenyzőnek csak másfél nap jut majd. Persze azt azért nem lehet kijelenteni, hogy Hamiltont mindez tartósan hátráltatni fogja, de nagyobb eséllyel lehet majd ez a helyzet, mint akkor, ha ma Abu-Dzabiban ő is a tesztelők között lenne.

    Hamilton mindent vagy semmit hozzáállással búcsúzott el a Mercedestől

  • Leclerc a kormányt ütötte csalódottságában, Sainz miatt is frusztrált volt (videó)

    Leclerc a kormányt ütötte csalódottságában, Sainz miatt is frusztrált volt (videó)

    Charles Leclerc a 19. helyről rajtolva lett 3. az Abu-dzabi Nagydíjon, mégis a csalódottság lett úrrá rajta a futam után, mert nem jött össze a konstruktőri világbajnoki cím. Carlos Sainz miatt is nyerni akart, és most kell neki 4-5 nap, mire tovább tud lépni.

    Hiába végzett a második és a harmadik helyen az Abu-Dzabiban, Lando Norris győzelme és Oscar Piastri 10. helye miatt a Ferrari csak csökkenteni tudta 21 pontos hátrányát az összetett élén álló McLarennel szemben, így végül 14 ponttal alulmaradt a konstruktőri küzdelemben. A 19. helyről a 3. pozícióig felzárkózó Charles Leclerc-t mindez különösen rosszul érintette, és miután a remek futamot teljesítő monacói pilóta célba ért, a kormányt csapkodta frusztráltságában.

    „Nem igazán tudom, hogy mit mondjak. Nem tudom mit mondjak” – hajtogatta Leclerc, mire Frédéric Vasseur csapatfőnök szólt a rádióba, hogy „köszönjük Charles, micsoda verseny”, majd Bryan Bozzi, Leclerc versenymérnöke tette hozzá, hogy „nem tehettél volna ma ennél többet, különleges verseny volt.”

    „Mindenkinek köszönöm az erőfeszítést, amit beletett ebbe az évbe – válaszolta az egyéni összetett harmadik helyén záró versenyző. – Nem volt elég, de jövőre az lesz. Köszönöm a sok kemény munkát, hogy soha nem adtátok fel. Nagyon fáj. Annyira szerettem volna, ha meg tudjuk nyerni azért is, mert ez volt az utolsó idényünk Carlosszal. Öröm volt vele dolgozni és a legjobbakat kívánom neki. Köszönök még egyszer mindent, és sajnálom, hogy a mai nem volt elég.”

    Leclerc ennyire volt frusztrált:

    A verseny után az első körben 11 pozíciót javító Leclerc elmondta, a lehetőségeikből mindent kihoztak az utolsó versenyen, így amiatt nem lehet bosszús. „Tudtam, hogy nagyon agresszívnak kell lennem, és az első körben minden lehetséges kockázatot vállalnom kell, hogy a lehető legtöbb pozíciót javítsam, hogy aztán jó helyzetben legyek a futam hátralevő részére. Ezt sikerült is elérni. De sajnos túlságosan hátulról indultunk ahhoz, hogy előrébb végezzünk annál, ahol végeztünk. Kihoztuk a lehetőségeinkből a maximumot.”

    „Nyilvánvalóan fáj, mert amikor a szezon a végéig ennyire szoros a küzdelem, sajnálatos lecsúszni a célunkról. A pénteki [10 helyes hátrasorolással járó] büntetés nagy csapás volt, de mindent beleadtunk. Ha az év első felét nézzük, sehol nem voltunk ahhoz, hogy harcban legyünk a konstruktőri bajnoki címért. Aztán az év második fele igazán jól sikerült, a csapat elképesztő munkát végzett. És szerintem Carlos és én is igazán jó munkát végeztünk. Erősen fejeztük be a szezont, és remélhetőleg a következőt ilyen erősen is fogjuk kezdeni.”

    Leclerc végezetül itt is elmondta, jó lett volna vb-címmel lezárni a Williamshez távozó Sainz-cal közös négy évet. „Csodálatos volt a kapcsolatunk, hajtottuk egymást, és igazán reménykedtem benne, hogy konstruktőri vb-címmel zárhatjuk le ezt a négy évet. Mindketten beleadtunk mindent, de ez nem volt elég. Nyilván most bennem van a csalódottság, és kall majd 4-5 nap, hogy elmúljon, és elkezdjek a következő évre gondolni.”

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Sainz és Leclerc a dobogón / Fotó: Florent Gooden / DPPI / Ferrari

    „Kicsit keserédes érzés. Lando [Norris] és a McLaren tempója miatt a második hely volt a legtöbb, amit ma el tudtunk érni – értékelt utolsó ferraris futama után a 2. helyen célba érő Sainz. – Igen, mindent beleadtam, különösen az első etapban tűnt úgy, hogy tapadni tudunk rájuk. Aztán amint feltettük a kemény gumikat, úgy tűnt, körönként 1-2 tizeddel gyorsabbá váltak nálunk, ahogyan azt egész hétvégén láthattuk. Ekkor kerültek lőtávolon kívülre.”

    „De gratulálok, először is a McLarennek. Megérdemelték ezt a bajnoki címet. A szezon második és utolsó harmadában sziklaszilárdak, elképesztőek voltak. Ami minket illet, büszkék lehetünk az erőfeszítéseinkre és a szezonra, amit összeraktunk. Kemény év volt, de egyértelműen olyan, amelyre büszkének kell lennünk. Remélhetőleg hamarosan visszatérek ide” – mondta a marenellóiakkal töltött négy éve alatt négy futamot nyerő versenyző.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Fotó: Ferrari
  • Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    A pole pozícióból rajtoló Lando Norris sima rajt-cél győzelmet aratott Abu-Dzabiban, az idei F1-es szezon utolsó versenyén, ezzel pedig bebiztosította a McLarennek a konstruktőri világbajnoki címet. A második helyen a rajtnál az Oscar Piastrit 10 másodperces büntetésért cserébe kilökő Max Verstappennek köszönhetően egy helyet előrelépő Carlos Sainz végzett, míg a harmadik a dobogóra a 19. helyről felzárkózó Charles Leclerc lett.

    Emellett többeknek a búcsúzásról szólt az idei utolsó verseny: Lewis Hamilton 246 futam után utoljára versenyzett a Mercedes színeiben; Carlos Sainz utoljára állt rajthoz Ferrarival; Kevin Magnussen búcsúzott a Haastól; Franco Colapinto a Williamstől, a dán pilótát, valamint Sergio Pérezt, Valtteri Bottast és Guanyu Zhou-t pedig könnyen lehet, hogy az F1-ben is utoljára láthattuk, miközben Colapintónak sincs még helye a jövőre.

    Közülük Carlos Sainz után a 16. helyről a 4. pozícióba (George Russellt az utolsó körben kapta el) felzárkózó Hamiltonnak alakult a legjobban a futama, míg Pérez már az első körben búcsúzott, miután Valtteri Bottas kiforgatta. A finn később ismét hibázott, és telibe találta Kevin Magnussent, így ő sem tudta befejezni a versenyt, a dán pilóta pedig utolsó lett. Zhou szintén nem szerzett pontot és a 13. helyen zárt.

    Verstappen a frászt hozta a McLarenre

    A 20 pilótából egyedül Lewis Hamilton autójára tették fel a kemény gumikat a rajthoz, mindenki más a közepes keveréken kezdett. Ahhoz nem fért kétség, hogy Norris megtartja a vezetést, és egy ideig úgy tűnt, a mellőle induló Piastri simán elfordul másodiknak, ám aztán jött a Sainzot a 4. helyről indulva lerajtoló Verstappen és bevetődött mellé. Egy pillanatig benne volt, hogy nem lesz gond, de aztán a holland a kanyarcsúcspont után szélesre sodródott és eltalálta Piastrit, aminek köszönhetően a McLaren és a Red Bull is megpördült, utóbbi pedig visszaesett az utolsó helyre.

    Verstappen és Piastri ütközése:

    A négyszeres világbajnok a rádióban balszerencsésnek titulálta az esetet, majd miután 10 másodperces büntetést kapott és az egyetlen kiállása során letöltötte azt, frusztrációjában „hülye idiótáknak” titulálta a sportfelügyelőket. Ugyanakkor nem csak őt büntették, hanem az első kanyaros incidensre az „ez egy világbajnok manővere” megjegyzést tevő Piastrit is, ő ugyanis néhány körrel később Franco Colapintót öklelte fel az első DRS-zóna végén. Ezért szintén 10 másodpercet kapott.

    Az első körös kavarodásra visszatérve: mindkét Red Bull pórul járt, hiszen a könnyen lehet, hogy utolsó red bullos, sőt, utolsó F1-es futamán elrajtoló Sergio Pérezt Valtteri Bottas forgatta meg a hátsó egyenes végi sikánban – szintén 10 másodperces büntetésért –, a mexikói pilóta pedig néhány kanyarral később a pálya szélére parkolva feladta a versenyt. Emiatt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miközben a mezőny a Norris, Sainz, Gasly, Russell, Hülkenberg, Alonso, Magnussen, Leclerc, Stroll, Lawson, Verstappen, Hamilton, Bottas, Zhou, Albon, Doohan, Tsunoda, Colapinto, Piastri sorrendben csordogált.

    Itt érdemes kiemelni Leclerc elképesztő rajtját és első körét. A monacói a 19. helyről indulva ugyanis 11 pozíciót javított, amiből egy helyet a rajtnál beragadó Tsunoda, kettőt Verstappen és Piastri koccanása, kettőt pedig Bottas és Pérez csörtéje jelentett, de a monacói így is előzött hatot – a legtöbbet azzal, hogy az első DRS-zóna végén külső íven fékezett.

    Ez volt Pérez búcsúja?:

    Norrist nem fenyegette veszély

    A VSC-fázis a 3. körben ért véget, Russell pedig rögtön megtámadta Gaslyt a 3. helyért, de mivel a francia is nyithatta a DRS-t az előtte haladó Sainz miatt, kivédekezte a Mercedes attakját. Eközben Norris tökéletesen kapta el az újraindítást és közel 3 másodperccel Sainz előtt fejezte be a kört, hátrébb pedig Piastri is megpróbálta a 19. helyről elkezdeni a felzárkózást, de a már említett módon rögtön az első hosszú egyenesben felöklelte Colapintót, aki ennek következtében bal hátsó defektet kapott. Piastri a 4. kör végén szintén kiállt, de csak taktikai okok miatt, hiszen feltették neki a kemény keveréket.

    A 10. körre Verstappen felzárkózott 8.-nak, míg Leclerc ebben a körben már Alonsót előzte a 6. helyért. Eközben Norris bő 3 másodperces előnnyel kontrollálta a versenyt Sainz előtt, akit Gasly már 5 másodperccel lemaradva követett a nyakán Russell-lel. Az 5. helyen Hülkenberg autózott, majd Leclerc, Alonso, Verstappen, Magnussen és Hamilton tette teljessé az első tízet.

    Hátrébb a hétszeres világbajnok is lépdelt előre, de Liam Lawsonnal meggyűlt a baja, mert hiába előzte meg a Sergio Pérez helyére pályázó új-zélandit, ő a második DRS-zónában rögtön visszavette tőle a 12. helyet. Nem sokkal ezután a 39 éves veterán aztán végleg maga mögött hagyta az RB-t, majd közölte a rádióban, hogy nincs meg a tempója.

    Leclerc a 12. körben már Hülkenberget előzve az 5. pozícióba jött fel, miközben Verstappen Alonso mellett ment el és vette át a 7. helyet. A 14. körben aztán Russell intézett újabb támadást a második DRS-zónában Gasly ellen, de a francia becsukta előtte a kaput, majd a kör végén kiállt kemény gumikért. Ami a taktikát illeti, többen érkeztek a 10. és a 20. kör között, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben közülük többen is végigcsinálták egy cserével a futamot, így csak Alonso, Piastri, Zhou, Stroll és Magnussen járt egynél többször a szerelőinél.

    Colapinto a 28. körben kénytelen volt feladni a versenyt. Vajon látjuk még az F1-ben az argentint?

    Norris a 20. kör végén már több mint 4 másodperccel vezetett Sainz előtt, Leclerc pedig az élmezőnyből elsőként cserélt kereket és váltott kemény keverékre. A monacói pilóta a 8. helyre állt vissza, majd a pályán kellett megelőznie Lawsont és Gasly-t. Sainz a 25. kör végén jött, amire a McLaren rögtön reagált, és a 26. kör végén kihívta Norrist is. Ekkor érkezett Russell is. Norris kevesebb mint 2 másodperccel Sainz elé jött vissza az élre, Russell pedig a 7. helyre érkezett, majd rögtön megelőzte Gaslyt. A 27. körben már csak Verstappen nem állt ki egyszer sem a közepes gumin rajtolók közül, így Norris és Sainz mögött a 3. helyen haladt, míg a kemény gumikon kezdő Hamilton volt a 4., majd következett Leclerc, Russell, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri. Verstappen végül a 29. kör végén jött, majd a büntetését letöltve a 11. helyre állt vissza.

    A 31. körben felcsillant a remény arra, hogy nem várt izgalmakat csempészhet a versenybe egy biztonsági autós fázis, amikor Magnussen előzte az első DRS-zónában kívülről Bottast, aki a féktávon mindkét első kerekét blokkolta, majd telibe találta a Haast. Bottas első szárnya sérült, jobb első defektet kapott, a kormányösszekötője pedig eltört, úgyhogy a finn pilótának ennyi volt az utolsó sauberes futama. A Safety Car azonban nem jött, úgyhogy a kicsit kiváró Mercedes a 34. kör végén kihívta Hamiltont kerékcserére. Ezután a hétszeres világbajnok lett az egyedüli a mezőnyben, aki a közepes keveréken haladt, a kérdés pedig az volt, hogy a 7. helyre visszatérve lesz-e annyi a gumijaiban, hogy utolsó mercedeses futamán felkapaszkodjon a dobogóra.

    Bottas telibe trafálja Magnussent:

    Hülkenberget a 40. körben vadászta le és jött fel ezzel a 6. helyre, majd a 43. körben Gasly-n is gond nélkül túljutott, viszont a hátralevő 15 körben több mint 14 másodpercet kellett ledolgoznia a csapattársával szemben. Ezt végül megtette, és az utolsó körre utolérte George Russellt, de Liam Lawson lerobbanó RB-je miatt az első DRS-zónában nem nyithatta a hátsó szárnyát. Viszont a másodikban már igen, majd a gyors balosban kívülről körbeautózta honfitársát, és így a 4. helyen zárta élete utolsó mercedeses futamát.

    Az élen Norris végül 5,8 másodperccel nyert Sainz előtt, és ezzel a többiek eredményétől függetlenül (21 pont volt a különbség a két csapat között a futam előtt, a győzelem pedig 25-öt ér) bebiztosította a McLaren konstruktőri világbajnoki címét.

    Norris és a két Ferrari mögött Hamilton, Russell, Verstappen, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri lett az első 10 sorrendje.

    Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye:

  • Hatalmas csapás a Ferrarinak, elúszott a konstruktőri vb-cím?

    Hatalmas csapás a Ferrarinak, elúszott a konstruktőri vb-cím?

    Aligha így tervezte a Ferrari a konstruktőri világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjének kezdetét.

    A Ferrarinak 21 pontot kellene ledolgoznia a McLarennel szemben Abu-Dzabiban a konstruktőri világbajnoki címhez, ami már önmagában nagyon nehéz feladat, és csak akkor sikerülhet, ha a wokingiak betliznek. Ám az első szabadedzés végén napvilágot látott hír után szinte már a csoda kategóriájába esne a vörösök vb-címe, a nyitó tréning első felét technikai probléma miatt kihagyó, majd az élen záró Charles Leclerc ugyanis 10 helyes rajtbüntetéssel fogja kezdeni az Abu-dzabi Nagydíjat, mivel az autójába új akkumulátort kell elhelyezni.