Címke: Ferrari

  • Verstappen: Legközelebb levágom a sikánt, mint Bottas

    Verstappen: Legközelebb levágom a sikánt, mint Bottas

    Max Verstappen elmondta, hogy az ütközése Raikkönennel – amiért büntetést kapott – az annak a következménye volt, hogy nem akarta levágni a pályát. A Ferrari pilótája viszont szándékossággal vádolta meg a fiatal hollandot.

    Verstappen nyomás alá került Raikkönen által, amikor a pálya végi sikánt kiszélesítette és kicsúszott a fűre. A pályára visszatérve viszont rögtön ütközött is a finnel, amit a versenybírók úgy ítéltek meg, hogy a Red Bull pilótája veszélyesen jött vissza a pályára, és öt másodperes büntetéssel sújtották.

    „Ha ezért öt másodperces büntetés jár, akkor legközelebb lefogom vágni a sikánt, mint ahogy Valtteri tette.” – mondta Verstappen, aki a verseny végén éppen a finn Mercedesest próbálta meg megelőzni.

    „Én csak a lehető legjobbat akartam kihozni abból a kanyarból, de most már tudom, hogy legközelebb mit fogok csinálni.” – tette hozzá.

    Raikkönen szerint pedig Verstappen szándékosan ment neki.

    „Szélesen fordult és lecsúszott a pályáról. A külső íven mentem, és a következő kanyar belső ívén hagytam neki elég helyet. Ő nyilván tudta, hogy én merre vagyok, és csak belém vezette az autót és leszorított a pályáról. Elég nagy sérülést szenvedett az autóm, így közel sem volt ideális állapotban utána.” – fogalmazott 2007 bajnoka.

    A Red Bull pilótája a másik Ferrarival is találkozott a futam során. A német pilóta Verstappent hibáztatta, a holland szerint viszont esélytelen volt Vettel manővere.

    „Seb nem volt abban a helyzetben, ahol előzhetett volna. Engem ez az idei kínai versenyre emlékeztet, ahol én hibáztam ugyanígy, sokkal gyorsabb voltam, és a következő körben könnyedén megelőzhettem volna. Még a tapasztalt pilóták is képesek a hibázásra.”

    „Mindketten sérülést szenvedtünk. Kínában ezért büntetést kaptam, de a mai nap végén ez úgy tűnik, mintha rendben lenne, ami nagyon nem tetszik nekem.” – zárta.

  • Marko: Vettel sokat hibázott idén, ezért nem lesz világbajnok

    Marko: Vettel sokat hibázott idén, ezért nem lesz világbajnok

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint Sebastian Vettelnek, aki hat évet versenyzett a milton keynesi alakulat színeiben, már semmi esélye sincs arra, hogy világbajnok legyen az idei szezonban.

    Marko szerint a Ferrari is és Vettel is egyaránt rengeteg hibát vétett, ami miatt az olaszok valószínűleg idén is hoppon maradnak a Mercedes-szel szemben.

    „Sokáig Vettelt tartottam a világbajnoki cím legfőbb esélyesének, azonban Seb rengeteg hibát vétett, ami rendkívüli módon bosszant még engem is,” – véli a német pilóta korábbi mentora.

    „Természetesen a Ferrari miatt is meg vagyok lepve. Látható, hogy a Mercedesnél Hamilton az első számú pilóta és őt támogatják. Eközben a Ferrarinál hagyták azt, hogy Kimi Seb előtt érjen célba az Osztrák Nagydíjon. „Az Olasz Nagydíjon pedig Seb adott szélárnyékot Kiminek annak ellenére, hogy sokkal több ponttal rendelkezik Kiminél,” – tette hozzá Marko.

    „Ezentúl Vettel nem hibázhat. Ha nem is vét hibát a szezon hátralevő részében, akkor is pokolian nehéz dolga lesz Lewis-szal szemben.”

  • Ricciardo megérti, Hamilton hibának tartja a Ferrari döntését

    Ricciardo megérti, Hamilton hibának tartja a Ferrari döntését

    Lewis Hamilton azonnal tudta, hogy a Ferrari hibát követett el, mikor meglátta, hogy az intermediate abroncsokat a vörös autókon.

    Az olasz csapat pilótái voltak az egyetlenek, akik köztes esőgumival hajtottak ki a Q3 elején a pályára, ám, mikor tudatosult bennük, hogy nem jó döntést hoztak, azonnal vissza kellett jönniük kereket cserélni. Végül az első rajtkocka Hamiltoné lett, addig riválisa Sebastian Vettel, csak a 9. helyre tudta autóját kvalifikálni. (Később Ocon büntetése miatt egy helyet előre lépett, így holnap a 8. pozícióból várhatja a rajtot.)

    Hamilton szerint nagyon nehéz volt megállapítani a pálya állapotát az edzés utolsó szakaszában.

    ,,Nem mentünk még vizes körülmények között idén ezen a pályán, és úgy tűnt a Q3-ban lehetőségünk lesz rá. Határozottan nem jó érzés úgy kihajtani a boxból, hogy tudod meg van a tempód, hogy az elején legyél, ám jöhet egy hiba ezek között a trükkös körülmények között, főleg ha keményen nyomod. Azonban ma mindannyian ugyanabban a csónakban eveztünk.”

    ,,A garázsban maradtunk és arról beszélgettünk, hogy várnunk kellene, míg valaki kimegy, akkor jöttek a Ferrarik. Ahogy kihajtottak, őszintén arra gondoltam, hogy nem jó döntést hoztak. Mi viszont jól döntöttünk csapatként.”

    Daniel Ricciardo is meg volt lepődve az olasz csapat döntése kapcsán, majd arra a következtetésre jutott, hogy a Ferrarik azért jutottak erre az elhatározásra, mert nem állnak jól a bajnokságban.

    ,,Ha meg akarnám védeni őket, akkor azt mondanám, nincs már veszíteni valójuk. A távolság, amit Lewis kiépített elég nagy. Kifizetődött volna nekik, ha az eső intenzíven rákezd, abban az esetben, most ők lennének az élen.” – fejtette ki véleményét az ausztrál versenyző. „Talán ez egy olyan kockázatos döntés volt, amit meg kellett lépniük. Ha nem gondolkodnának azon, hogy agresszívan támadjanak, az furcsa döntés lenne részükről.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Arrivabene dühös a csapatra a hibák miatt

    Arrivabene dühös a csapatra a hibák miatt

    A Ferrari csapatfőnöke Maurizio Arrivabene elfogadhatatlannak és a józan ész hiányának nevezte csapata gumiválasztását a Formula 1-es Japán Nagydíj időmérőedzésén.

    A probléma a Q3 elején keletkezett, ahol is a Ferrari úgy döntött mind a két autójára a köztes esőgumit teszik fel a még lényegesen száraz aszfaltú pályára. A csapat intenzív esőben reménykedett, mikor meghozták a döntést, ám rövid időben belül rá kellett jönniük, hibát követtek el. Mire száraz pályára alkalmas abroncsokra váltottak, az eső végül is megérkezett, mind a két pilóta hibázott a csúszós pályán, a gyors körükön.

    Míg Räikkönen 4. helyre tudta magát kvalifikálni, addig Vettelnek a 9. hellyel kellett beérnie – Ocon büntetése miatt, a 8. helyre lépett elő -, miután többször is belehibázott a körébe.

    Míg Vettel nem hibáztat senkit a rossz taktika miatt, főnöke Arrivabene már nem bizonyult ilyen nagylelkűnek.

    ,,Ahogy a dolgok alakultak, nem hiszem, hogy esélyünk lett volna megszerezni a pole-t, de ma ami történt, az elfogadhatatlan.” – nyilatkozta az olasz csapatfőnök az Autosportnak. – „Nagyon mérges vagyok. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen hibák történnek. Nem érzem úgy, hogy bárkire is ujjal kellene mutogatnom, de nagyon csalódott vagyok.”

    Arrivabene szerint nem elég jó az, ahogy a döntéseket hozzák a boxfalon és azt javasolta, hogy a csapatnak egy tapasztalt szakembertől kellene útmutatást kérnie.

    ,,A többi alkalmakkal ellentétben, ma könnyebb volt megérteni mi is történt a pályán, hiszen minden ellenfelünk száraz pályára alkalmas gumikon hajtott ki. Néha hasznosabb lenne levenni a szemünket a monitorról és a pályát nézni, valamint használni a józan eszünket. Igaz, hogy fiatal csapat vagyunk ebben az összetételben, és valószínűleg hiányzik egy tapasztalt személy, aki képes gyorsan olvasni a helyzetet és helyesen dönteni.”

    Míg a csapat arra koncentrál, hogy kiküszöbölje az időmérőn vétett hibát, addig Arrivabene nem zárja ki annak az esélyét, hogy változások fognak következni a csapat szervezettsége terén, a tél folyamán.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Grosjean majdnem intereken ment ki a Q3-ban

    Grosjean majdnem intereken ment ki a Q3-ban

    Romain Grosjean kis híján lemásolta a Ferrari intermediate-es taktikáját a Q3 elején Szuzukában, de végül a slickek mellett döntött – szerencséjére.

    Ugyan a Q2 végén elkezdett szemerkélni az első, a Q3 elejére még korántsem volt elég vizes az interekhez, a Ferrari (egyedüliként a mezőnyben) mégis a zöld jelzésű Pirellik mellett döntött. A taktika a visszájára sült el: Sebastian Vettel csak a kilencedik helyre tudott kvalifikálni, szemben például Grosjean ötödik pozíciójával, ami a ’mi lett volna, ha’ érzéssel töltheti el a Ferrarit.

    „Nagyon-nagyon közel voltam hozzá” – válaszolta a francia arra a kérdésre, az intereken szándékozott-e kimenni. „A kormányon a fékerő-elosztástól kezdve minden beállítás az interekhez volt kalibrálva, de amikor láttuk a tévében, hogy a pályán lévő autók nem csúszkálnak a slickeken, az utolsó pillanatban mi is átváltottunk és onnantól kezdve simán ment a dolog. Ezt nem lehetett előre megjósolni; amikor a Q2 végén jöttem vissza a boxba, nagyon nehéz volt a pályán tartani az autót a slickeken. A garázsban nagy vita folyt arról, milyen keverékkel menjünk ki, én mondtam, hogy ’vállaljuk be a kockázatot, srácok, mint a Ferrari: ha jön az eső, te vagy a szupersztár, persze ha nem, akkor bukta’. Úgy döntöttünk, még várunk egy kicsit, hogy megnézzük, mit csinálnak a többiek, és amikor láttuk a Mercedest és a Force Indiát az egyes szektorban, akkor váltottunk. Jó döntést hoztunk, de ugyanekkora esélye volt a katasztrófának is, mert nem tudhatod, mi történt az elmúlt tíz percben, amíg a garázsban voltál.”

    A kiváló rajtpozíció remek stratégiával párosul, a két Mercedes mellett ugyanis Grosjean volt az egyetlen, aki a lágy keveréken jutott be a Q3-ba, így ezzel fog elrajtolni a vasárnap reggeli futamon.

    „Nem volt könnyű menet, mert utoljára az első szabadedzésen használtam a lágyat” – magyarázta Grosjean. „Elsőre nagyon jó guminak éreztem őket, de az még péntek reggel tíz órakor volt, a Q2-ben pedig tudtam, hogy egyetlen sanszom van, mert jön az eső. Bátor húzás volt, de az ösztöneim azt súgták, ez a helyes döntés. Ha jól tudom, a leggyorsabb időmérős körömet pont a Q2-ben a lágyon értem el, és mivel holnapra melegebb időt jósolnak, kifizetődhet a taktika.”

  • Vettel: A 9. helynél jobbat érdemeltünk

    Vettel: A 9. helynél jobbat érdemeltünk

    Sebastian Vettel szerint ő és csapata jobb pozíciót érdemelt annál a 9. helynél, mint amit el sikerült érni az esővel tarkított Japán Nagydíj időmérőjén.

    Ugye mindkét Ferrari az átmeneti esőgumikon ment ki először a Q3-ban, míg a többiek a slickeket rakták fel. Ezzel el is úszott az időmérőjük, mert az intermediate nem vált be és mire normális gyors kört tudtak volna teljesíteni, már újra esett. Ezzel együtt, Vettel csapattársának, Kimi Räikkönennek sikerült a 4. helyre kvalifikálnia.

    „Nyilván ez nem az a pozíció, amit érdemeltünk. Szerintem jobb a tempónk ennél, de innen indulunk holnap, szóval majd meglátjuk, hogy alakul.”

    Vettel az első gyorskörén túlcsúszott a Degnerben és a Spoonban is. Amikor másodjára próbálkozott volna, már túl vizes volt a pálya.

    „Szerintem az első kör rendben volt. Nyilván volt egy hibám a Spoon kanyarban, ott vesztettem sok időt. Viszont második körre meg nem volt már esélyünk, mert jött az eső” – zárta gondolatát Vettel.

  • Arrivabene cáfolja, hogy távozna az F1-ből

    Arrivabene cáfolja, hogy távozna az F1-ből

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene cáfolja azon pletykákat, melyek szerint távozni készül a Forma-1-ből, hogy karrierjét a Juventus olasz futball klubnál folytassa.

    „Évek óta tagja vagyok az igazgatósági tanácsnyak, már az előtt is így volt, hogy ebbe a szerepbe (csapatfőnök) kerültem volna a Ferrarinál.” – mondta Arrivabene a Sky Italiának Japánban. „Ha a kinevezésemet elfogadják a következő testületi ülésen, az megtisztelő, de a munkám itt fog folytatódni.”

    Arrivabene egyébként 1997 óta a Philip Morrisnál dolgozott, és a Marlboro szponzoráció kapcsán került kapcsolatba a Ferrarival. A Philip Morris pedig máig is partnere a Ferrarinak, hol így, hol úgy, a dohányreklám tilalom miatt, azonban épp Japánra előálltak egy egyedi koncepcióval, mely a „Mission Winnow” nevet kapta.

    „A Winnow számunkra az inspiráció forrása.” – mondta Arrivabene a La Gazzetta dello Sportnak. „Ahhoz, hogy ismét bajnoki címet nyerjünk, tanulnunk kell a hibáinkból, meg kell értenünk őket és növekedni kell. Ez egy tanulási folyamat.”

  • A tájfunok miatt megváltozott a szuzukai aszfalt

    A tájfunok miatt megváltozott a szuzukai aszfalt

    A térségben tomboló két tájfun miatt megváltozott a szuzukai pálya aszfaltja, a csapatoknak így a vártnál magasabb gumikopásra kell számítaniuk a Japán Nagydíjon.

    A Pirelli szerint az elmúlt időszak tájfunjaiból származó heves esőzés lemosta az aszfaltra felrakódott gumiréteget, ami közvetlen kihatással van a tapadási és kopási tényezőkre. A japán futam szabadedzésein különösen az egyébként agresszív keverékkiosztásra voksoló Ferrari szenvedett hólyagosodással.

    „Az aszfalt makrodurvaságában jelentős változás történt” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli motorsportrészlegének igazgatója. „Ennek valószínűleg az időjárási körülmény az oka; úgy fest, a tájfunok heves esőzései megváltoztatták az aszfaltot, ez pedig a gumikopás növekedését vonta maga után.”

    A Ferrarin kívül néhány másik csapat is tapasztalt hólyagosodást, de a Pirelli szerint a versenyre ezeket könnyedén kiküszöbölik majd.

    „A gumik kontrollálhatók és az edzéseken gyűjtött adatok alapján képesek lesznek reagálni és találni egy olyan beállítást, amellye csökkenthetik vagy teljesen meg is szüntethetik a hólyagosodást” – folytatta Isola. „Nem szabad elfelejteni, hogy a tengerentúli futamokra 14 héttel korábban hozzák meg a keverékkiosztási döntést; lehet, hogy [a Ferrari] azért választott ennyi szuperlágyat, hogy jobban megértsék a működésüket, míg mások inkább a lágyat preferálták és azzal kísérleteznek. A közepes pedig a tavalyi lágy, amit nagyon jól ismernek a csapatok.”

    A mindig optimista taktikajóslatok ismételten a kétkiállásos stratégiát hozták ki győztesként, de ahogyan az lenni szokott, úgyis egyszer állnak majd ki.

    „Lehetséges az egy kiállás” – fűzte hozzá Isola. „Még nem analizáltuk mélyrehatóan a kopást, így nem tudjuk, mekkora előnyben lenne a kétkiállásos taktika. Biztos, hogy optimálisabb volna, de hacsak nem jön ki 10-15 másodperces különbség [a két taktika között], mindenki egyszer fog kiállni, mert nem éri meg azért kétszer cserélni, hogy beragadj a forgalomba.”

  • A Ferrari furcsállja, hogy mindenki tud a második szenzorról

    A Ferrari furcsállja, hogy mindenki tud a második szenzorról

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan láthatott napvilágot az az információ, hogy második FIA szenzor került az autójukba.

    Arrivabene a német RTL-nek megerősítette a második szenzor létét, melyet az FIA kérésére szereltek be, hogy megfigyelhessék a Ferrari erőforrását.

    „Az akkumulátorunk elég komplex. Rábólintottunk az FIA kérésére, együttműködtünk velük és hogy megkönnyítsük a munkájukat, beszereltük a második szenzort. De ez nem befolyásolta semmilyen módon az autó teljesítményét.” – mondta Arrivabene arra a felvetésre reagálva, hogy talán emiatt gyengébb a Ferrari az elmúlt pár versenyen.

    „Ennek ellenére furcsállom, hogy mindenki tud a második szenzorról. Elmondtam, hogy az akkumulátorunk igen összetett, de ugyanakkor ez a Ferrari szellemi tulajdona.”

    „Remélem, hogy ahogy most mindenki tud a második szenzorról, úgy nem fog a jövőben mindenki informálódni a projektjeinkről.”

  • Hamiltont meglepte, hogy a Ferrari kevesebbszer alkalmazott csapatutasítást

    Hamiltont meglepte, hogy a Ferrari kevesebbszer alkalmazott csapatutasítást

    Lewis Hamilton meglepődött azon, hogy a Ferrari kevesebb alkalommal használta pilótáit taktikai célokra, mint amennyi lehetőségük lett volna rá.

    A Mercedes temérdek kritikát kapott az Orosz Nagydíj után, ahol is Valtteri Bottast utasították, hogy engedje el Lewis Hamiltont, aki ennek a győzelemnek köszönhetően 50 pontra növelte előnyét a bajnokságban.

    Mind a két csapat használta versenyzőit taktikai célokra, a bajnokság különböző periódusaiban, de a Ferrari kevesebbszer élt a lehetőséggel.

    Németországban, Sebastian Vettel, aki vezette a pontversenyt több körön át panaszkodott arra, hogy beragadt csapattársa Kimi Raikkönen mögé. Monzában a finn előrébb kvalifikálta magát, a németnél, ám nem tudták Hamiltont kellőképpen levédeni, így a brit pilóta meg tudta előzni Vettelt a rajt után.

    Hamilton kiemelte, hogy a Mercedes csak azon az egy futamon alkalmazott csapatutasítást, majd hozzátette, hogy a többi versenyen, csapatként működtek együtt.

    ,,Volt arra példa, mikor Valtteri nem volt az első 5-ben, én pedig igen a két Ferrarival, és ők együtt dolgoztak. Azt csinálták, hogy egyik autójuk kiállt kereket cserélni, amire nekem is reagálnom kellett, így a másik kint maradhatott. Bizonyos helyzetekben tehát együtt működtek, de olyan kritikus eseteknél, mint ami Monzában volt, nem.”

    ,,Ez meglepetés? Úgy gondolom igen, mert a múltban alkalmazták ezt, hogy miért változtattak, azt nem tudom.”

    Vettel nem volt hajlandó elmagyarázni az okokat, mikor megkérdezték az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    ,,Úgy gondolom ez egy kínos téma, hogy miért azt láthattuk múlt héten. Nem hinném, hogy voltunk olyan pozícióban, mint ők, ezért ezt a kérdést inkább a csapatnak kellene feltenni, nem nekem.” – nyilatkozta a német világbajnok.

    Szerző: Csonka Nikolett