Címke: Ferrari

  • Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Mexikóban 2019-ről egyeztetett Maurizio Arrivabene és Robert Kubica, melynek eredményeképp betölthetné a lengyel a Danyiil Kvjat által hagyott űrt. És bizony, ez csak szimulátoros szerep lenne, mert Vettel és Leclerc helyére adott esetben Giovinazzi ülhetne be, mint a csapat teszt- és tartalék pilótája.

    A szezonzáró után tehát nem csak Kimi Räikkönen lép le a Ferraritól, és igazol a Sauberbe. Danyiil Kvjat is elhagyja Maranellót ahol szimulátoros pilótaként tevékenykedett, és visszatér igazi versenyzőként a Toro Rossóhoz. Az, hogy Räikkönen helyére ki érkezik, már régóta ismert, és Maranellóban minden készen áll Charles Leclerc fogadására. Kvjat helyére hogy ki jön, az viszont még egyelőre ismeretlen.

    Több névről is suttogtak az elmúlt hetekben, így Robert Kubicáé is felmerült. A lengyel pilóta jelenleg a Williams teszt- és tartalék versenyzője, de még nem ismertette a jövő évi terveit. A képességei pedig megfelelnének a Ferrarinak, és dolgozhatna Maranellóban a versenyhétvégék előtt, vagy alatt.

    Mexikóvárosban elviekben Maurizio Arrivabene és Robert Kubica találkoztak, és ugyan nem érkezett semmiféle megerősítés a két féltől, de feltehetően megszületett valamiféle megállapodás. Robertnak nem lenne épp jelentéktelen ez, hiszen egy álom válna valóra, ami már majdnem megtörtént 2009-ben, amikor Felipe Massát kellett volna helyettesítenie, a Magyar Nagydíjon történt balesete miatt. 2011-ben is már aláírt előszerződése volt a Ferrarival a 2012-es szezonra, és Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de a ralibalesete mindent keresztül húzott.

    Az a munka, amit el kellene látnia Kubicának, nem keverendő össze a harmadik számú pilóta szerepkörével, akit akkor „hívnak be”, ha a két állandó versenyző közül valamelyik alkalmatlan lenne arra, hogy a pályára hajtson. Ebben az esetben a scuderiánál Antonio Giovinazzit keresnék meg.

  • Mattia Binotto elhagyhatja a Ferrarit

    Mattia Binotto elhagyhatja a Ferrarit

    A Ferrari szezon elején igen összeszedettnek és erősnek tűnt idén, mostanra azonban némileg szétcsúsztak a dolgok náluk, és esélyes, hogy az egyéni bajnoki cím mellett a konstruktőri is a Mercedesnél landol majd.

    Az olaszok helyzetét pedig az sem segíti, hogy a hírek szerint van némi konfliktus a csapatfőnök Maurizio Arrivabene és a technikai vezető, Mattia Binotto között.

    Miután arra lehet számítani, hogy Arrivabene szerződését megújítják, azt kezdték pletykálni, hogy talán Binotto távozik majd a maranellói csapattól. A rivális csapatok pedig szívesen le is csapnának a szakemberre.

    „A Ferrari versenytársai gyorsan reagáltak és a Merecdes és a Renault is kérdezősködni kezdett Mattia Binottoról.”  – mondta Luis Vasconcelos F1-es újságíró a finn Turun Sanomatnak.

    Úgy tudni, Binotto Ferraris szerződése ez év végén lejár.

    „Olasz forrásaink szerint Binotto azt mondta Louis Camillerinek (a Ferrari új vezérigazgatójának), hogy ’vagy ő (Arrivabene), vagy én’.” – mondta Vasconcelos. „A Mercedes és a Renault pedig azonnal érdeklődni kezdett.”

  • Nem vetik be a legújabb fejlesztéseket a Ferrarinál

    Nem vetik be a legújabb fejlesztéseket a Ferrarinál

    A Ferrari úgy döntött, nem vetik be legújabb fejlesztési csomagjukat a Mexikói Nagydíjon.

    Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen két különböző verziójú autóval körözött az első szabadedzésen, miután a német pilóta közölte a médiával, a régebbi csomaggal fognak versenyezni.

    Az előző hétvégén Austinban a négyszeres világbajnok úgy fogalmazott miután levették az újításokat, és visszatértek egy régebbi konstrukcióra, autójuk ismét versenyképes lett. A Ferrari 3-4 hónapnyi fejlesztést távolított el.

    A második edzésen Vettel a két Red Bull valamint Carlos Sainz mögött végzett. A heppenheimi elismerte, még nem sikerült a legjobbat kihozni az autójukból még egy körön sem.

    ,,Úgy gondolom a hosszú etapunk nem olyan rossz, de egy körön még mindig küszködtünk a megfelelő egyensúly megtalálásával, és azzal, hogy minél több mindent kihozzunk az abroncsokból. A nehézség abból adódik, hogy nincs elég tapadásunk, ezért sokat csúszkálunk, tehát a probléma a következő, mivel nincs tapadás és megfelelő leszorítóerő az alacsony légsűrűség miatt, ezért nem tudjuk kellőképpen munkára bírni a gumikat.”

    ,,Mikor az abroncsok nem megfelelően reagálnak az nagyon trükkös, ezért láthatunk nagy különbségeket a köridők között. Ha nem megfelelően vannak kezelve (abroncsok), akkor eléggé lemaradhatsz. Úgy gondolom, a legfőbb feladatunk az lesz, hogy megtanuljuk őket kezelni, mert az időmérőn csak egy körös etapokat megyünk. A hiper-lággyal könnyebb dolgunk lehet, de még mindig furfangos lesz megtartani a kellő egyensúlyt a kör kezdetétől a végéig.”

  • Arrivabene: Én döntöttem Räikkönen távozásával kapcsolatban

    Arrivabene: Én döntöttem Räikkönen távozásával kapcsolatban

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elmondta, hogy ő döntött Kimi Räikkönen távozása mellett.

    Arrivabene ezzel a kijelentésével tisztázta azokat a pletykákat, miszerint Räikkönen távozása és Charles Leclerc érkezése a Ferrarihoz annak a Sergio Marchionnénak volt a végakarata, aki sajnálatos módon már nincs köztünk.

    Az olasz ezt nyilatkozta az Skynak: „Én döntöttem így.”

    Arrivabene azt is hozzátette, hogy az újonnan kinevezett vezetők, Louis Camilleri és John Elkann is nagy szerepet játszott abban, hogy ekképp döntött.

    „Ők is ezt a lépést találták ésszerűnek, azonban a végső döntést nekem kellett meghozni,” – mondta Arrivabene.

    A 61 éves olasz azt is elmondta, hogy nagyon nehéz volt elmondania Kimi Räikkönennek, hogy a következő szezontól már nem a Ferrari színeiben fog versenyezni.

    „Jóban vagyunk Kimivel, szóval képzelhetitek, hogy milyen nehéz volt elmondanom neki. A vezetők ugyanúgy emberek, mint én, azonban az ilyen szituációkban szakemberként kezelnek minket.”

  • Räikkönen: Ebben a korban már tovább tart kijózanodni

    Räikkönen: Ebben a korban már tovább tart kijózanodni

    Fiatalabb korában Kimi Räikkönen többek között arról volt híres, hogy szabadidejében partiról partira járt és nem vetette meg az alkoholt. Életrajzi könyvében – mely hamarosan magyarul is megjelenik majd – arról is beszámolt, hogy 2012-ben a Spanyol Nagydíj előtt 16 napon át volt részeg.

    Azóta azonban a finn versenyző újra megnősült, felelősségteljes édesapa lett, és a mulatozások kapcsán is visszafogja magát.

    A most már 39 éves versenyző azonban austini győzelme után mégiscsak kirúgott a hámból. Elvégre a 2013-as Ausztrál Nagydíjon nyert utoljára, így hát volt is oka az ünneplésre.

    Räikkönen elmondása szerint a vasárnapi verseny után volt „egy kis ünneplés”.

    „Pár barát, semmi több.” – mondta a finn.

    Másnap azonban meg kellett küzdenie a macskajajjal.

    „Ebben a korban már egy kicsit tovább tart kiheverni.” – mondta nevetve. „Ez a része nyilván nem túl jó, de az első része mindig jó móka.”

    Finnországban rengetegen gratuláltak Räikkönen győzelméhez. Nem csak a családja és barátai, de magas rangú személyek is.

    „Nem tudom, kik gratuláltak nekem.” – vonta meg a vállát Kimi. „Nem sokan ismerik a számom.”

    „Ha az emberek örülnek, akkor én is örülök.” – tette hozzá. „A lényeg az, hogy én jól érzem magam attól, amit csinálok.”

    Arról is megkérdezték a finnt, hogy eljutott-e már kisfiához, Robinhoz a győztes Pirelli sapka?

    „Az a feleségemnek lesz.” – felelt Räikkönen.

    Egyébként nem jutott még haza a sapka, mivel Austinból nem utazott haza a finn versenyző, onnan már a következő versenyhelyszínre, Mexikóba ment.

    „Ez után a verseny után fogom hazavinni.” – mondta.

  • Ocon szerint Leclerc már jövőre bajnokesélyes lesz

    Ocon szerint Leclerc már jövőre bajnokesélyes lesz

    Esteban Ocon véleménye szerint Charles Leclerc már első ferraris évében a világbajnoki címért harcolhat majd.

    Leclerc szenzációs néhány évet tudhat maga mögött, tavaly újoncként, abszolút dominálva nyerte az F2-t, előtte évben pedig szintén újoncként lett bajnok a GP3-ban.

    Nem lehetett kérdéses, hogy a fiatal monacói a sikerei után lehetőséget kap-e a Forma-1-ben, idén be is mutatkozhatott az Alfa Romeo-Sauber színeiben.

    Leclerc a Ferrari utánpótlásprogramjának támogatásával versenyzett a junior kategóriákban, teljesítményével pedig meggyőzte a Maranellóiakat arról, hogy 2019-ben már az olasz gárda Forma-1-es csapatának versenyzője legyen.

    Esteban Ocon nagyon jól ismeri Leclercet, akivel még gokartos időszakában ismerkedett meg. A Mercedes kötelékébe tartozó francia elismerően nyilatkozott kollégájáról.

    „Szerintem Charles harcban lesz a 2019-es bajnoki címért. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha ez a helyzet állna fenn” – monda Ocon.

    „Tudom, hogy nagyon tehetséges és az egyik leggyorsabb versenyző. Pierre Gaslyval együtt dobogókért és győzelmekért fognak küzdeni jövőre.”

    „Mindkettejük ellen versenyeztem. Charles ellen kicsit többet, mert Pierre később kezdte a gokartozást. Én nyertem a francia bajnokságot, majd Charles ellen harcoltam, aki újonc volt. Szóval elég jól ismerem.”

    „Először 2005-ben, Mini Kartsban mentem ellene – körülbelül hét vagy nyolc évesek lehettünk ekkor. Az első naptól kezdve egyértelmű volt, hogy nagyon tehetséges és a leggyorsabb srácok egyike. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja mutatni a tehetségét 2019-ben” – tette hozzá.

  • Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Hiába az FIA jóváhagyása, néhány csapat még most sem elégedett a Mercedes innovatív kerékkialakításával, a témának tehát még Mexikóban is lesz folytatása.

    A Mercedes néhány futammal ezelőtt mutatta be egyedi kerékkialakítását, ahol a felni központi részén aerodinamikai előnyöket szolgáltató lyukak találhatók. Az Amerikai Nagydíjat megelőzően a Ferrari tisztázni szerette volna az FIA-val, hogyhogy nem illegális a Mercedes megoldása, elvégre a Red Bull hasonló dizájnját „mozgó aerodinamikai alkatrész” címén 2012-ben betiltották. Az FIA vizsgálatai semmilyen szabálytalanságra nem bukkantak, ám miután a Ferrari még így is zsémbelődött, a Mercedes az óvástól való félelem miatt inkább a hagyományosabb kerekekkel versenyzett Austinban. A bizonytalanság miatt az ügyet valószínűleg felveszik a Technikai Munkacsoport következő ülésének ütemtervébe.

    „Szerintem nincs mit tisztázni, mert ezen a részén már túlvagyunk” – oszlatta el a kételyeket Charlie Whiting. „Mindenki tudja a véleményünket, de mivel még mindig nem csitultak el az eltérő vélemények, valószínűleg átbeszéljük a témát a technikai munkacsoporttal is.”

    A huzavonába egyelőre csak a Mercedes és a Ferrari csatlakozott, de ha az FIA nem elég határozott, könnyen elfajulhat a dolog, az új 2019-es aeroszabályok ugyanis még inkább jutalmazzák a fújt felnis megoldást.

    „A küllőkön szinte mindenki átvezeti a levegőt, ebben nincs semmi új a nap alatt, de néhányan még sokkal kintebbre irányítják az áramlatokat” – magyarázta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója. „Sok érdekes értelmezésre és megoldásra számítok ilyen téren 2019-ben, amikor az első szárnyat érintő szabályok miatt még fontosabb lesz a fújt felni/kerékanya, hogy a megfelelő irányba tereljük a légáramlatokat. Fontos fejlesztési központtá válhatnak a kerekek.”

  • Ross Brawn: Vettel kimerült, ezért hibázik ennyit

    Ross Brawn: Vettel kimerült, ezért hibázik ennyit

    A Ferrari egykori stratégája, Ross Brawn szerint Sebastian Vettel nem véletlenül hibázik ennyit. Brawn szerint a Ferrari német pilótája a futamok nagy részén eléggé dekoncentrált.

    Vettel az Amerikai Nagydíjon is megpördült a futam első körében, miután a német pilóta már megint egy Red Bull-lal ütközött, ezúttal Daniel Ricciardoval. A két héttel ezelőtti Japán Nagydíjon a németek négyszeres világbajnoka szintén egy Red Bull pilótával, Max Verstappennel akadt össze.

    Ez csak az egyik hiba volt, amit Vettel idén csinált. A német pilóta az Olasz Nagydíjon Lewis Hamiltonnal, a Francia Nagydíjon pedig a Mercedes másik pilótájával, Valtteri Bottasszal ütközött. Ráadásul Vettel a hazai nagydíján esett ki a saját hibájából esett ki az első helyről.

    Vettel hibái nagyban megkönnyítették Lewis Hamilton dolgát, akinek csupán egy hetedik helyre van szüksége ahhoz, hogy ötszörös világbajnok legyen. Brawn, aki rengeteg világbajnoki címet ünnepelhetett a Ferrarival, szerint ezek a kis hibák kicsik, azonban végzetesek.

    „A pénteki hibája nem volt túl nagy, egyszerűen nem lassított le kellőképpen a piros zászló miatt,”- véli Brawn. „Emiatt kapott is egy három rajthelyes büntetést.

    „A versenyen pedig már megint egy Red Bull-lal ütközött, ezúttal Ricciardoval, azonban megint Seb húzta a rövidebbet. Ezzel megint elszalasztott egy lehetőséget, hogy közelebb kerüljön Hamiltonhoz a bajnokságban, ugyanis láthattuk, hogy Kimi ugyanazzal az autóval tudta megnyerni a nagydíjat.

    „Nem akarom bántani Sebet, félreértés ne essék, azonban ezek a hibák már nem a puszta véletlen műve. Jelen pillanatban úgy tűnik, mintha Seb formán kívül lenne.”

    Hamilton már a Mexikói Nagydíjon bajnok lehet, hogyha Vettel nem nyeri meg a futamot. A bajnokság egy éles fordulatot vett, ugyanis Vettel sokáig vezette a bajnokságot, azonban az utolsó tíz versenyből csupán a Belga Nagydíjat tudta megnyerni a német pilóta.

    „Nagyon úgy néz ki, hogy a Ferrari idén sem fogja megnyerni egyik bajnokságot sem. A Ferrarinak most az a legfontosabb feladata, hogy segítsék Vettelt abban, hogy megtalálja régi önmagát.

    „Seb nem véletlenül négyszeres világbajnok, nem felejtette el, hogy hogyan kell nyerni.

    „Egy olyan sportban, mint a Forma-1, csak akkor érheted el a céljaidat, hogyha minden „puzzle” a helyére kerül. Ha egyetlen darab is hiányzik, akkor semmi esélyed sincs.”

    Brawn hozzátette, hogy Kimi Räikkönen fantasztikusan versenyzett az Amerikai Nagydíjon, ahol a finn pilóta újra nyerni tudott 113 futam után.

    „Három verseny van már hátra az idei szezonból, azonban Kiminek sikerült feltennie az i-re a pontot. Az idei szezonban átlagon felülien teljesít, amit nagyszerű látni.”

  • Kubica B terve a Ferrari

    Kubica B terve a Ferrari

    Robert Kubica nem bízza a véletlenre 2019-es elfoglaltságát, ugyanis van B terv is.

    Amennyiben nem kapna a következő szezonra versenyzői ülést a Williamstől, akár a Ferrari tesztpilótája is lehet a lengyel versenyző. Legalábbis ezt pletykálták az austini paddockban.

    Ugyanakkor a PKN Orlen lengyel olajtársaságnál tett látogatása a feltevések szerint felerősítették a williamses esélyeit.

    „Az emberek azt gondolják, hogy ez a pénzt rólam szól, de nem így van.” – mondta Kubica az Eleven Sportsnak. „Ez arról szól, hogy Lengyelország nemzetközi porondon képviselteti magát, mint nemzet.”

    Szóval a Williams mégsem jönne össze, Kubicának van már alternatívája, ez pedig a Ferrari tesztpilótai pozíciója lehet, miután ezt eddig Danyiil Kvjat birtokolta, ő azonban 2019-re ismét versenyzői ülést kapott a Toro Rossotól.

    2011-es balesetét követő felépülése kapcsán Kubica elmondta: „Fájdalmas volt, de most már még fájdalmasabb, mivel (ha nincs a baleset) a Ferrarihoz mehettem volna versenyezni.”

  • Vettel szerint neki és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Vettel szerint neki és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Sebastian Vettel belátta, több hibát is vétett a 2018-as szezonban, mely javarészt hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó versenyekre érkezve már csak Lewis Hamiltonnak van reális esélye a bajnoki cím megszerzésére, melyet a britek négyszeres világbajnoka minden valószínűség szerint be is zsebel a hétvégén megrendezendő Mexikói Nagydíjon.

    A Ferrari hosszú évek óta 2018-ban először volt képes olyan autót építeni, mely a szezon egyes pontjain vezető erő volt, ám a hibrid érát domináló Mercedest mégsem tudták legyőzni.

    Az olaszok utoljára 2012-ben és 2010-ben voltak harcban a bajnoki címért még a szezonzáró versenyen is, mindkét alkalommal Fernando Alonsóval, ám akkor egyértelműen a Red Bullé volt a legkomplettebb autó.

    Vettel az austini futamot követően arról beszélt, hogy néhány versenyképtelen futam után miként értek el fejlődést.

    „Egy korábbi verziójú csomagot használtunk Austinban, amely jobban működött. Hirtelen ismét könnyűvé vált az autó irányítása” – mondta Vettel.

    „Sok dolgot elemeznünk kell a télen, magamat is beleértve. Nincs problémám azzal, hogy belássam, én is hibáztam.”

    „Úgy gondolom a döntő faktor az volt, hogy a szezon túlnyomó részében nem volt meg a tempónk, amit szerettünk volna, ez pedig problémákat okozott.”

    „Általánosságban véve megvan bennünk a potenciál, hogy sokkal többet érjünk el. Vannak területek, melyben fejlődnünk kell és vannak területek, melyeket meg kell ismernünk” – tette hozzá.