Címke: Ferrari

  • Rosberg: A Ferrarinál hiányzott a csapategység

    Rosberg: A Ferrarinál hiányzott a csapategység

    Nico Rosberg szerint a Ferrari a csapategység hiánya miatt küszködött idén, ám a német hisz abban, hogy a vörösök visszavágnak jövőre.

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel vívott meg az idei világbajnoki címért, de a Ferrari és Vettel is számos hibát követett el idén, aminek az lett az eredménye, hogy a brit pilóta szerezte meg az ötödik bajnoki címet.

    2016 világbajnoka szerint, ha a Ferrari képes tovább vinni 2019-re az erősségeit és a gyengeségeiket ki tudják küszöbölni, akkor visszavághatnak az idei vereségért.

    „Alapvetően a Ferrarinak ezt a megkezdett utat kell folytatnia 2019-ben is. Egy remek autót építettek idénre. Erre alapozva, biztos vagyok benne, hogy még erősebben térnek vissza a téli szünet után.” – kezdte a német.

    „Nagyon sok stratégiai hibát vétettek, ezen kívül még hiányzott a csapatból az egység, meg a kohézió. Furcsa ezt látni, mivel a Ferrari mindig élen járt a csapat összetartásban. Ha versenyzőként azt érzed, hogy nem kapod meg a teljes támogatást, akkor az kihat a pszichés teljesítményedre és a koncentrációdra is. Ha nem állsz összhangban a csapattal, akkor nehéz dolgod van.” – folytatta.

    „Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Sergio Marchionne erősen összefogta a csapatot. Mégis azt kel mondanom, hogy a Mercedes remekül alkalmazkodott Niki Lauda hiányához. Mindezek ellenére nem látom azt, hogy 2019 lesz Sebastian utolsó esélye, szimplán csak egy újabb esély lesz a számára.”

    „Nehéz éven van túl, rengeteg kritikát kapott. Ugyanabban a helyzetben van, mint én 2015-ben. Lewis tökéletesen vezetett, én meg hibákat követtem el. Fontos, hogy újra felépítse az önbizalmát, márpedig Sebastian képes erre. Továbbra is az egyik legjobb pilóta a mezőnyben.” – zárta Rosberg.

  • Decemberben jön a OnePlus McLaren 6T!

    Decemberben jön a OnePlus McLaren 6T!

    Régi hagyománya van már designer telefonoknak, volt már Lamborghini, Ferrari és Porsche Design, de most a OnePlus is beszáll. Ma reggel közölték az új készülékük bemutatójának az időpontját, valamint azt, hogy ezúttal a brit gyártó, a McLaren lesz a partnerük. Elkészült egy bemutató weboldal is, december 11-én tudunk meg majd részleteket, de az url-ből legalább lehet következtetni a modell nevére: McLaren 6T.

    A OnePlus nem először csinál egyedi okostelefont, hiszen korábban volt már StarWars és Bosszúállók ihlette telefonjuk is. A „Salute to Speed” szlogenjük a legújabb telefonjuknál pedig arra utalhat, hogy megkaphatjuk vele a a normál OnePlus 6T sebességét, csak kicsit feltuningolt memóriával és tárolóképességgel. Feltehetően ezen különlegességek majd az árában is megjelennek majd.

    A britek autói pedig tradicionálisan narancs színben pompáznak, így nagy eséllyel ilyen lesz majd a McLaren 6T is. Pár hét, és többet is megtudunk majd.

  • Sisakcserével zárta a szezont Hamilton és Vettel

    Sisakcserével zárta a szezont Hamilton és Vettel

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton legnagyobb bajnoki riválisával, Sebastian Vettellel cserélt sisakot Abu Dhabiban.

    „Ez a legnagyobb tiszteletbeli dolog a versenyzők körében” – mondta Hamilton a sisakcserét megelőzően.

    „Nagyszerű munkát végeztél idén” – mondta Hamilton német riválisának, aki így reagált: „Nagyszerű munka volt a te részedről.”

    „Öt világbajnoki cím, nagyszerű eredmény, de remélem, meg tudom akadályozni, hogy többet nyerj” – tette hozzá Vettel.

    https://www.instagram.com/p/BqpLQ_xFd1V/

  • Briatore: Alonso idén bajnok lett volna a Ferrarival és 2019 csak pihenőév lesz neki

    Briatore: Alonso idén bajnok lett volna a Ferrarival és 2019 csak pihenőév lesz neki

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso 2019-es éve csak szabadság lesz.

    A spanyol immár túl van (jelen állás szerint) utolsó F1-es versenyén, ahol végül a 11. helyen ért célba.

    „A Ferrari idén bajnok lett volna Fernandóval, ez egyértelmű” – mondta az olasz Abu Dhabiban. Itt a pilóták jelentették a különbséget. Fernando a harmadik legjobb autóval harmadik lesz, ha győzelemre is képes a gép, akkor nyer vele. Sok esetben, még annál is többet hoz ki az autóból, mint amennyi benne van. Szerintem most szünetet fog tartani, meglátjuk, mi lesz. Négy igazán frusztráló éven van túl, a McLaren nevetséges teljesítménye miatt.”

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone hasonló véleményen van, mint Briatore. Szerinte ez a nagydíj nem biztos, hogy az utolsó volt Alonso számára.

    „Van egy érzésem, hogy visszajön, mert az F1-nek szüksége van rá” – mondta a 88 éves üzletember. „Nem érdekel milyen csapattal, de nem hiszem, hogy a Ferrarival, vagy a McLarennel tér vissza. Tudom, hogyha győztes autója lenne, sosem lépne le. Talán rossz döntéseket hozott, amikor csapatot választott, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt szomorú nézni a szenvedését.”

    Azonban Alonso nem egyszer elmondta már, hogy nem a rossz döntések vetettek véget a karrierjének. Ezt most is hangsúlyozta az RTBF hasábjain: „Max Verstappen hatalmas tehetség, de nem jött neki össze vb-cím. Daniel Ricciardo is hasonló cipőben jár, sőt Vettel is, mióta a Ferrarihoz ment. Nico Hülkenbergnek még a dobogó sem jött össze. Viszont senki sem mondja róluk, hogy rossz döntéseket hoztak.”

  • Ecclestone: Vettel nem vezéralkat

    Ecclestone: Vettel nem vezéralkat

    Bernie Ecclestone ezúttal sem tartotta magában a véleményét, szerinte Sebastian Vettel nem egy vezető alkat.

    A több évtizeden keresztül F1 élén álló brit szerint Vettel nem olyan, mint Michael Schumacher, aki az évezred elején sikert-sikerre halmozott a Ferrarival.

    „Michael a vállaira vette őket, kivezette őket a krízishelyzetből. Ő vezető volt, nem úgy, mint Vettel” – mondta Ecclestone a La Gazzetta dello Sport hasábjain.

    A német pilóta és a Ferrari idén kulcspillanatokban hibáztak, ezt Ecclestone is felemlegette. Szerinte Vettel karaktere is szerepet játszott az idei bajnoki cím elvesztésében.

    „A Red Bullnál imádták Sebastiant. Azonban nem hiszem, hogy ez a Ferrarinál is így van, ezért lehetett ez a koncentrációvesztés. Ő nagyon érzékeny, furcsa tulajdonsága ez németként. Erősebbnek kellene lennie belül, nyugodtabban kellene hozzáállni a dolgokhoz, de minden lehetősége megvan, hogy ezt véghezvigye.”

  • Vettel: Hálistennek nem kell a hipereken rajtolnom

    Vettel: Hálistennek nem kell a hipereken rajtolnom

    Sebastian Vettel megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy sikerült az ultralágyakon továbbjutnia a Q3-ba, kikerülve ezzel a hiperlágyakon való rajtolást.

    A hiper- és ultralágyak között a vártnál nagyobb (1,3-1,4 másodperc) volt a különbség, az időmérő előtt a Pirelli tehát arra számított, hogy még a három nagycsapat sem lesz képes elkerülni a leglágyabb keveréken történő továbbjutást. Max Verstappen kivételével azonban minden érintettnek sikerült a lila abroncsokkal átslisszannia a Q3-ba, annak ellenére, hogy a középmezőny a Q2 végén hirtelen tempót talált a gyors, de roppant kényes hiperlágyakon.

    „[Pénteken] mindent kipróbáltunk és a hiperlágyak egyáltalán nem bizonyultak tartósnak” – magyarázta Vettel. „Elég biztosan voltunk benne, hogy számunkra ez nem lesz reális versenygumi, különösen elrajtolni nem akartunk ezen. Úgy tűnik, mások is hasonló logika mentén gondolkodtak.”

    Vettelnek két kör kellett a Q3-as továbbjutás bebiztosításához, ám az első menet után nem ment be kereket cserélni, hanem megpróbált ugyanazon a szetten egy gyorsabb kört menni, ami végül sikerült is neki.

    „Tudtam, hogy a második körömön tudok még körülbelül négy tizedet találni” – folytatta a német. „Az első körben kicsit megakadtam a forgalomban, így a tervezettnél szorosabb lett a dolog, de tényleg nagyon el akartam kerülni a hiperlágyakat, ezért örömmel bevállaltam a kockázatot.”

    A szabadedzéseken a Ferrari nem tűnt túlzottan acélosnak, ám az SF71-H jelentősen jobban teljesített a verseny szempontjából releváns alkonyi körülmények között.

    „Jobbnak éreztem [az időmérőn] az autót, a pálya is jobban feküdt nekünk” – fűzte hozzá Vettel. „Az időmérő során általában javul a tapadás és elégedettebbnek érzed magad az autóval. Sikerült felbecsülnünk a tapadásváltozást és jól olvastuk a pálya javulását.”

  • Stella: Alonso sokkal jobb versenyzőként távozik, mint amilyen volt a Ferraris korszakában

    Stella: Alonso sokkal jobb versenyzőként távozik, mint amilyen volt a Ferraris korszakában

    A BBC nemrég tett közzé egy interjút Andrea Stellával, melyben az olasz szakember többek között azt bizonygatta, hogy Alonso sokat fejlődött az évek során.

    A korábban Schumacherrel is együtt dolgozó Stella 2010-2014-ig Alonso versenymérnöke volt a Ferrarinál. 2015-ben a McLarenhez is követte a spanyolt, ahol igaz nem a versenymérnöke, hanem a teljesítményért felelős igazgató, de így is kijelenthető, hogy szinte ő ismeri Alonsót a legjobban.

    „Fernando az egyik olyan pilóta, akit nem a megnyert trófeái alapján kell elhelyezni az F1 nagyjai között” – mondta Stella. A 47 éves szakember szerint Alonso „sokkal jobb” pilótaként hagyja ott az F1-et, mint amilyen volt bajnoki győzelmei idején, vagy amikor rendkívül közel került a bajnoki címhez a Ferrarival 2010-ben és ’12-ben: „Sajnos ezt nem igazán tudja megmutatni, de számomra elég, ha látom, hogy hol áll a McLaren a konstruktőri világbajnokságban.”

    Stella ezt úgy értette, hogy a McLaren a 6. helyen áll összetettben az átlagosan második leglassabb kocsival a mezőnyben. A csapat 62 pontjából 50-et Alonso gyűjtött. Neki köszönhetően a McLaren 3 hellyel előrébb jár, mint amit megérdemel. Igaz, a Force Indiát a nyári szünet után kizárták, így a rózsaszínek ezért kerültek mögéjük, e nélkül bőven előttük lennének.

    Alonso Stella állítása szerint teljesen más ember a kulisszák mögött, mint amilyen könyörtelennek és konoknak tűnik kívülről. Alázatos és folyamatosan fejlődni akar.

    „Fernando elég nehéz esetnek tűnik kívülről, de ez inkább csak látszat, ezt hozza ki belőle a versenyhelyzet. Amikor néhány mérnök társaságában van, nagyon kényelmessé válik. Ő az első, aki azt kérdezi, hogyan fejlődhetne.”

    „Amikor megérkezett a Ferrarihoz, olyan dolgokat mondott, amiket nem is értettem. Például, hogy „nem vagyok jó az esőben”, vagy hogy „nem vagyok jó Hockenheimben”. Én meg csak néztem, hogy ‘mi?’ Nagyon nyitott volt. Az alázat és a tökéletességre való törekvés mindig nagyon jellemezte őt, bár megértem, hogy ez kívülről nem látszik” – zárta gondolatait Stella.

  • Vettel szerint szoros csata lesz közte és Leclerc között

    Vettel szerint szoros csata lesz közte és Leclerc között

    Sebastian Vettel szoros csatára számít jövőre újdonsült csapattársával, Charles Leclerc-rel. A német elárulta, még nem sokat beszélt a monacóival.

    ,,Nem tudom, meglátjuk.” – válaszolta arra kérdésre, hogy Leclerc közel lesz-e hozzá jövőre. – Mindig nagyon szoros, mikor ugyanolyan autót vezettek.”

    ,,Úgy gondolom okkal kapta meg az ülést, mindig tanulhatsz valamit, nem számít, hogy a csapattársad fiatalabb nálad, avagy idősebb, több vagy kevesebb versenyen van túl nálad. Tanulni mindig lehet valamit az autóban és azon kívül is.”

  • Arrivabene: Nem a hibák miatt veszítettük el a bajnokságot

    Arrivabene: Nem a hibák miatt veszítettük el a bajnokságot

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint nem a pilóták és a csapat által vétett hibák miatt bukták el az idei bajnokságot.

    A Mercedes idén is tarolt, ugyanis mindkét bajnokságot megnyerték zsinórban ötödjére. Az egyéni világbajnoki címet Lewis Hamilton szerezte meg a Mexikói Nagydíjon, ezzel legyőzve Ferraris riválisát, Sebastian Vettelt. A két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon pedig a konstruktőri bajnokságot is megnyerték.

    Az FIA által ma megrendezett sajtótájékoztatón Arrivabene úgy véli, hogy nem helyénvaló, hogy az emberek szerint a sok hiba miatt bukta el a Ferrari mindkét bajnokságot.

    „Nagyon jó formában kezdtük a szezon,” – mondta Arrivabene. „Ahogy Sebastian is mondta tegnap, sok hibát vétett az idei szezonban. Monza után az autónk sem volt elég gyors, szóval nem szeretném se Sebet sem pedig a csapatot felelősé tenni a történtek miatt. Együtt nyerünk, együtt veszítünk.”

    Az olasz csapatfőnök szerint sok Ferrari egy-kettőre van szükség, hogyha meg akarják nyerni a konstruktőri bajnokságot jövőre.

    „Folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtania mindkét pilótánknak, ha meg szeretnénk nyerni a konstruktőri bajnokságot. A másik csapatok formáján is sok múlik.

    „Az ötlet rendkívül egyszerű: ha folyamatosan a maximális pontszámot szerzed meg hétvégéről hétvégére, akkor semmi esélyt nem hagysz a többieknek.”

    A Ferrari pilótáinak összesen hat futamot sikerült megnyerniük az idei szezonban. Vettel öt, míg finn csapattársa, Kimi Räikkönen egy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

    Ezzel szemben a Mercedesnek tíz futamot sikerült megnyernie idén, ráadásul a csapat összes győzelmét az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamitlon szerezte.

    Vettel szerint a maranellóiaknak egy erősebb csomagra lenne szükségük 2019-re. „Megvoltak a lehetőségeink idén, ahol megvolt a megfelelő tempónk, azonban voltak olyan versenyhétvégék is, ahol szinte semmi esélyünk nem volt nyerni.

    „Nagyon keményen dolgozunk a siker érdekében. A csapat rendkívül motivált, szóval a következő szezonban még erősebbek leszünk.”

  • Vettel szerint a Ferrari még nem mutatta meg a foga fehérjét

    Vettel szerint a Ferrari még nem mutatta meg a foga fehérjét

    Sebastian Vettel szerint a riválisoknak számolnia kell majd a Ferrarival az idei év szezonzáróján, az Abu-Dzabi Nagydíjon.

    Vettel a hatodik, Kimi Räikkönen pedig az ötödik helyen végzett az év utolsó második szabadedzésén a két Red Bull és a két Mercedes mögött. Azonban Vettel nincs kétségbeesve és biztos abban, hogy Ferrariban megvan a kellő potenciál.

    „A mai nap rendben volt,” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok német pilóta a második szabadedzést követően. „Nyilvánvalóan még nem voltunk elég gyorsak. Azonban a második edzés már jobb volt az elsőnél. Remélhetőleg holnap jobb helyezést fogunk majd elérni az időmérőn.

    „Véleményem szerint a vasárnapi versenyen sok fog múlni a gumikon,” – véli a német. „Próbáltunk javítani az autó beállatásain, azonban még mindig van mit ledolgoznunk.

    „A Red Bull mostanában nagyon jól kezeli a gumikat, ami miatt jobb a tempójuk a versenyen. Amint mondtam, nem vagyok teljesen elégedett, azonban a délutáni edzés már valamivel jobb volt.

    „A holnapi időmérőn szoros csatára számítok. Az egy körös tempónkon javítanunk kell. A rövid etapokon akár két mért kört is teljesíthetsz, ami valljuk be, elég meglepő.

    Vettel hozzátette, hogy még nem fordított hátat az idei évnek annak ellenére, hogy a Ferrari az egyéni és a konstruktőri bajnokságban is alulmaradt a Mercedeshez képest.

    „Ez az idei szezon utolsó futama, számomra most ez a legfontosabb. A 2019-es szezon kezdetéig még hónapok vannak hátra, szóval még tanulhatunk a mostani autónkból.”

    Räikkönen, aki utolsó futamát teljesíti a Ferrari színeiben, mindkét szabadedzésen Vettel előtt végzett, ami elég szokatlan. A finn pilóta jövőre már a Saubert fogja erősíteni.

    „A második edzésen már sokkal jobban teljesítettünk. Az autóval semmi probléma nem volt,” – mondta a Jégember. „Az éjszakai körülmények hatására a gumik hidegebbek lesznek a kelleténél.

    „Ha megnézed a köridőket, akkor látni lehet, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz. A holnapi nap folyamán bármi megtörténhet.”