Címke: Ferrari

  • Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere, Nicolas Todt szerint Daniil Kvyat az utolsó esélyét kapta meg arra, hogy sikeressé váljon a Forma-1-ben.

    Kvyat karrierje jól indult 2014-ben, mert egy év múltán, 2015-ben már a Red Bull színeiben versenyzett. Ám 2016 elején visszafokozták oda, ahol kezdte: a Toro Rossóhoz. Majd 2017 őszén végül onnan is kirúgták, és az egész Red Bull junior programból. A Ferrarihoz került 2018-ra, ahol szimulátoros fejlesztőversenyzőként tevékenykedett. 24 évesen pedig újabb esélyt kapott a Red Bulltól, ugyanis újra leigazolta a Toro Rosso 2019-re.

    „A Forma-1-ben mindig nehéz második esélyt kapni” – mondta a Corriere dello Sport hasábjain Nicolas Todt, aki egy népszerű menedzser, hiszen ő egyengeti többek között Charles Leclerc és Mick Schumacher útját is.

    A francia szerint Kvyat a Red Bulltól történő kirúgása után kicsit magába nézett, és elgondolkodott.

    „Meg akarta érteni, mi történt, eközben pedig jó munkát végzett a Ferrarinál. Az ő helyzete Felipe Massa-éra emlékeztet, ő 2004-ben tért vissza a Sauberhez egy év szünet után. 2 év múltán pedig már Michael Schumacher mellett találta magát a Ferrariban.”

    „Nem akarok álmodozni, de Daniil egy tehetséges pilóta és remek atléta, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sokkal műveltebb lett. Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvas. Ez egy nagyon intelligens és önmagát ismerő emberre vall. A Forma-1-be tehát érettebben és kevésbé érzelmesen tér vissza. Természetesen hoznia kell az eredményeket, de azt is megérti, hogy ez egy komoly esély, és többet biztosan nem kap már” – zárta gondolatát Todt.

  • Ausztrália vizsgálja a Mission Winnow márkajelzést!

    Ausztrália vizsgálja a Mission Winnow márkajelzést!

    Az ausztrál hatóságok vizsgálatot indítottak a Ferrarin megjelenő új márkanév, a „Mission Winnow” kapcsán. A jelzés mint az ismeretes, a Philip Morrisé akik a Marlboro cigarettákat is gyártják, és mindemellett a csapat névadó szponzoraivá is váltak.

    A vállalat szerint a márka a dohányzás alternatíváját jelképezi, illetve az egyéb kezdeményezéseiket, de egyesek szerint ez csak egy ügyes trükk arra, hogy egy a Marlboroéhoz hasonló logó és színhasználat jelenjen meg az F1 rajongók tudatalattijában.

    A Melbourneben megjelenő The Age újság szerint vizsgálatot indítottak egy hónappal, a 2019-es szezonnyitó előtt. A vizsgálatokat a szövetségi egészségügyi osztály, Viktória állam, és az ausztrál kommunikációs és média hatóság indította. Az ausztrál dohányellenes kampányvezető John Cunningham így nyilatkozott:

    „A Mission Winnownak semmi köze a Forma-1-es autókhoz, ez biztos.”

    A Philip Morris annyit reagált, hogy a cégük mindig is tiszteletben tartja a tevékenységükre vonatkozó törvényeket. Ez a kampány pedig egyik ismert márkájukhoz sem köthető.

  • Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Lelclerc a mai napon beleülhetett az idei Ferrarijába. Ma reggel véglegesítették a monacói tehetség ülésének alakját.

    A gyárban

    Leclerc az üléspróbája után találkozott az újonnan kinevezett csapatfőnökkel, Mattia Binottoval és az olasz istálló munkatársaival, akikkel együtt fog dolgozni az idei szezonban. A mindössze 21 éves Leclerc lesz az első monacói származású versenyző, aki a Ferrari színeiben versenyezhet a száguldó cirkuszban.

    A leleplezés

    Valójában már csak pár napot kell aludnunk az olasz istálló autóbemutatójáig. A bemutató a maranellói gyárban lesz majd megtartva február 15-én. Az esemény 10:45-kor veszi majd kezdetét, amit a Ferrari weboldalán élőben fognak közvetíteni. Természetesen a Ferrari közösségi oldalain is nyomon követhető lesz majd az esemény.

  • Wehrlein: A Ferrari megérdemelné az idei bajnoki címet

    Wehrlein: A Ferrari megérdemelné az idei bajnoki címet

    A Ferrari újdonsült fejlesztő pilótája Pascal Wehrlein szerint nem kérdés, hogy Vettel és a Ferrari érdemelné meg legjobban a 2019-es világbajnoki címet.

    Mint ismert, Wehrlein is tagja annak a négy versenyzőnek, akik a Ferrarit fogják segíteni a szimulátoron keresztül. Az egykori Sauber és Manor pilóta pedig boldog, hogy vörösben dolgozhat tovább.

    „Nagyon nagy büszkeséggel tölt el ez engem. Rendkívül megtisztelő a Ferrarinál dolgozni.” – mondta büszkén a német, aki jóbarátja honfitársának Vettelnek is.

    „Jártam már Maranellóban, de még sosem tapasztaltam korábban olyan hangulatot, mint ott. A Ferrari az igazán különleges. A lehető legtöbb segítséget meg fogom adni Vettelnek és a Ferrarinak, hogy megnyerjék az idei világbajnokságot. Megérdemelnék.” – tette hozzá.

  • Online nézhető lesz a Ferrari leleplezése

    Online nézhető lesz a Ferrari leleplezése

    Mint az már ismert, a Ferrari február 15-én mutatja majd be 2019-es versenygépét, Maranelloban.

    Az is kiderült azonban, hogy a bemutatót élőben közvetítik majd az interneten. A Scuderia Ferrari Mission Winnow autójának leleplezésére 10.45-kor kerül majd sor.

    A nemzetközi sajtó azt kezdte találgatni, hogy milyen is lesz a 2019-es Ferrari. Mivel elég sok változás történt mostanság az olasz csapatnál, az sem kizárt, hogy az autó tekintetében is lesz módosulás.

    Felmerült a sötét Rosso szín, és azt is pletykálják, hogy talán matt festést kap az autó. De az is benne van a pakliban, hogy ugyanolyan lesz, mint tavaly. Ami viszont szinte biztos, hogy hangsúlyos lesz a Mission Winnow jelenléte.

    Az F1-es autókra a szponzor feliratok kétféle módon kerülhetnek fel: festve, vagy matricázva. A matrica bármily meglepő, de plusz súlyt is jelent, a festett feliratokra ez kevéssé jellemző, sőt utóbbi, a fényes lakkozással együtt az aerodinamikát is segítheti. Azonban ha a csapat matt autót szeretne, akkor a szponzorlogók esetében marad a matricázás lehetősége. Noha a Red Bull megoldotta a matt színt, elvileg matricákkal, méghozzá aero szempontból hibátlanul. Többen azt pedzegetik, hogy nem „átlagos” matricákat használtak.

    Egy 2019-es autó megjelenését pedig már ismerjük is, ugyanis ma délben a Haas bemutatta a VF-19-et!

  • Webber szerint a Red Bullnak és a Ferrarinak is szüksége volt a változásra

    Webber szerint a Red Bullnak és a Ferrarinak is szüksége volt a változásra

    Mark Webber úgy véli korábbi csapatának, a Red Bullnak szüksége volt arra, hogy a korábbi motorszállító partnerüket (Renault) lecseréljék a Hondára. Az ausztrál ex-versenyző reméli ez a lépés segíteni fog az osztrák alakulatnak abban, gyorsabb legyen a tempójuk mind a versenyen és mind a kvalifikáción.

    Bár a Honda visszatérése óta nem bővelkedhet sikeres momentumokban, Webber mégis úgy érzi, egykori csapat jól döntött.

    ,,A Red Bullnak változtatnia kellett. A kihívás abban fog rejleni, hogy a Honda ki tudja-e hozni a teljesítményt az erőforrásból az előírt élettartam alatt. Nincs kétségem afelől, hogy a Honda ott lehet az időmérőkön, ám a megbízhatóság, ami a versenyeken nagyon fontos, az már más kérdés. Időre van szükségük.”

    Webber Ricciardo csapatváltásáról is elmondta véleményét.

    ,,Emelte a tétet, és kérdés nélkül meg is akarja nyerni azt. Én úgy tudom, a Red Bull nagyon sportszerű volt vele. Az idő majd eldönti mi lesz. A Renault-ban rengeteg kiváló szakember dolgozik, tehát ha tudnak fejlődni a teljesítmény terén, akkor Danny (Ricciardo) ott lesz.”

    Nem csak a Renault és a Red Bull ment át változáson, a Ferrari tőlük szokatlan merész lépéssel kezdi meg az új évet, Sebastian Vettel mellett már Charles Leclerc fog versenyezni, emellett korábbi technikai igazgatójuknak egy új szerepkör jut, ugyanis Mattia Binotto vette át Maurizio Arrivabene helyét, akitől így búcsút vettek az olaszok.

    ,,A Ferrarinak is változásra volt szüksége, főleg azután, amilyen szituációba kerültek 2018-ban. Rengeteg nyomás volt rajtuk, ám a változtatások miatt most Seb előtt is új lehetőségek nyílhatnak meg.”

    Arra kérdésre, hogy a fiatal Charles Leclerc valóban fenyegetés lehet-e a négyszeres világbajnokra nézve Webber így felelt:

    ,,Nagy lehetőség ez számára egy nagy csapatban, ám először tapasztalatot kell gyűjtenie. Fejfájást fog okozni Sebnek, különösen az időmérőkön, de úgy gondolom, Seb készen áll erre. Személy szerint én kedvelem Leclerc-t. Jót tesz a sportnak, intelligens, gyors, már-már elegánsnak lehet nevezni, azonban ő egy igazi harcos is.” –nyilatkozta Webber a Speed Weeknek.

  • A Ferrari anyacége teljesen megvásárolhatja a Saubert

    A Ferrari anyacége teljesen megvásárolhatja a Saubert

    Az már ismert, hogy a Sauber csapat idén már Alfa Romeo Racing néven versenyez majd, noha céges szinten még mindig Sauber Motorsport AG néven vannak jelen, és az Alfa gyakorlatilag csak az anyagiakat biztosítja. Az Auto Bild értesülései szerint azonban a Fiat Chrysler teljes egészében megvásárolná a csapatot

    Úgy tudni, a Ferrari anyacégének, a Fiat Chryslernek 6 millió eurójába került, hogy Sauberről Alfa Romeóra kereszteljék a csapatot, de lehetőségük van további vásárlásra is.

    „Úgy tudjuk, hogy a Fiat főnökébek, John Elkannak a vásárlásra is van opciója, ezzel a lehetőséggel pedig nyárig élhet.” – írja Ralf Bach újságíró.

    „Egy dolog biztos: a Ferrari számára az Alfával való szoros együttműködés nem csak nagyobb politikai erőt jelent, hanem sport szempontból is hasznos ez a Scuderiának.”

    Sokan kritizálták a Sauber „alfásítását”, azonban olyan is akad, aki örül ennek a váltásnak.

    „Én hiszem, hogy az évek alatt az Alfa Romeo feltör majd és a nagy csapatok között versenyez majd, és kilép majd a Ferrari junior csapat szerepből.” – mondta Giampaolo Dallara az Autosprintnek. „Én semmi negatív oldalát nem látom ennek, és nagyon kíváncsian várom a következő lépést.”

  • Coronel: Vettel szétesett

    Coronel: Vettel szétesett

    Tom Coronel, korábbi holland autóversenyző véleménye szerint a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője koránt sincs élete formájában.

    „Vettel szétesett a tavalyi év miatt” – mondta Coronel.

    „Ezen nem fogja túltenni magát. A Ferrarinak engednie kell versenyezni egymással a pilótáit, a fiatalok nem nagyon szeretnek hallgatni a csapatutasításra.”

    Massimo Rivola, a Ferrari korábbi alkalmazottja is nagyon erősnek véli Charles Leclerc-t, Vettel idei csapattársát.

    „Charles erős fiú, de a korai váltás fordítva is elsülhet. Nem lehet mindig első próbálkozásra nyerni” – mondta az olasz szakember.

    Rivola szerint akár még a 2007-es Alonso-Hamilton eset is megismétlődhet: „Ez egy jó példa, de szerintem a Ferrari jobban menedzselné a helyzetet” – tette hozzá.

  • Szerintetek Mick Schumacher kivárja Vettel visszavonulását

    Szerintetek Mick Schumacher kivárja Vettel visszavonulását

    Nemrégiben bejelentették, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja lesz. Ennek kapcsán pedig arról kérdeztünk titeket, hogy mi a véleményetek Mick esetleges F1-es jövőjéről.

    Abban mindenki egyetért, hogy biztosan be fog kerülni a Forma-1-be, ugyanis senki nem szavazott arra, hogy nem lesz F1-es.

    A szavazók 8%-a úgy véli, hogy ugyan bekerül majd a Forma-1-be, de nem a Ferrarinál fog versenyezni és 39% gondolja úgy, hogy Sebastian Vettel csapattársa lesz majd a maranellóiaknál.

    A legtöbb voksot, (53%) pedig az a válaszlehetőség kapta, hogy „Igen, Ferraris lesz, miután Vettel visszavonul”. Ebben az esetben csak az a kérdés, hogy mikor fog Vettel ráunni a Forma-1-re, vagy legalábbis a Ferrarira…

    De addig is, a legfontosabb kérdés, hogy Mick hogyan szerepel majd idén a Formula 2 bajnokságban?!

  • Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Felipe Massa szerint a túl nagy nyomás és a kötelező nyerési kényszerben rejlik a Ferrari problémája. Ahogy korábban Toto Wolff, úgy a brazil pilóta is elmondta, e két tényező miatt küszködik annyit az olasz csapat.

    Massa, aki 8 évet töltött el a maranellói alakulatnál és 11 győzelmet szerzett velük nemrég azt mondta, az olasz istálló remek munkát végzet azzal, hogy két szezonon keresztül is sikerült olyan autót készíteniük, ami felvette a harcot a Mercedesszel. Azonban, a most már Formula E-ben szereplő brazil elmondta az Autosportnak, a Ferrarinál nem mennek könnyen a dolgok, túl nagy nyomás nehezedik mindenkire csapaton belül. Ez a magatartás az után alakult ki, miután Jean Todt felállt a csapatfőnöki székből.

    Idén bejelentették, hogy Maurizio Arrivabene távozik a csapattól, helyét pedig a korábbi technikai igazgató Mattia Binotto veszi át. Ezzel a cserével 11 év alatt összesen négy csapatfőnök váltotta egymást az olasz alakulatnál.

    ,,A nyomás miatt sok dolog nehézségekkel teli a Ferrarinál. Sokszor érzik ezt, ugyanakkor ez a jelenség már Jean idejében is fennállt, ám akkor egy sokkal sikeresebb korszakot éltek meg, ami által az az érzés háttérbe szorult. Jean az fickó, aki remek vezetői képességekkel rendelkezik, és minden területen megállja a helyét. Összefogta a különböző részlegeket, együtt dolgoztak, és mind ezt nyomás nélkül tették. Miután ő elment, minden más irányt vett. A Ferrarin mostanra eluralkodott a nyomás, kényszert éreznek arra, hogy nyerjenek, és ez a probléma.”

    Massa úgy véli, Binotto sokkal jobban fogja kezelni a nyomást elődjénél. A Ferrari elmondása szerint a svájci mérnök remek szakember és évek óta a legjobb technikai igazgató, ám csapatvezetőként még nincs gyakorlata.

    ,,Binotto egy nyugodt fickó. Ő az, aki nyugodtan végzi a munkáját, és ezáltal talán kevesebb nyomás fog eluralkodni a Ferrarin, nem úgy, mint Arrivabene esetében. Azonban, ez az egész még számára is új lesz, ezelőtt még sosem volt csapatfőnök. Ő lesz most a vezető, ugyanakkor jelen lesz a technikai oldalon is. Az igazat megvallva, ez egész jól elsülhet. A legjobbakat kívánom neki, ugyanis nagyon régóta ismerem.”

    Az új csapatfőnök mellett egy új pilótával is gazdagodnak Maranellóban, ami eléggé megkavarhatja szálakat.

    ,,A csapatnak versenyképes struktúrával rendelkezik, emellett remek versenyzőik vannak. Úgy vélem, amit a Ferrari Leclerc-el csinált, az nagyon jó. Ez a srác egy nagy bajnokká válhat a jövőben. Szurkolok és remélem, hogy ez nem kell erre sokat várni.”