Címke: Ferrari

  • Leclerc elsősorban tanulni szeretne Vetteltől

    Leclerc elsősorban tanulni szeretne Vetteltől

    Charles Leclerc a mai napon részt vehetett első Ferraris autóbemutatóján, ahol arról beszélt, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy részese lehet a csapatnak, továbbá kifejtette, nem érzi úgy, hogy nyomás nehezedne rá csapattársa miatt, elsősorban tanulni szeretne tőle.

    A Formula 1-es társadalom figyelme az elmúlt időszakban legtöbbször az olasz csapat új párosa felé irányult, nem egyszer hallani lehetett olyan nyilatkozatokat, melyek azt mondták, hogy a monacói versenyző legyőzi idén négyszeres világbajnok csapattársát ezzel veszélybe sodorva Vettel renoméját ám Leclerc inkább megragadná a kínálkozó lehetőséget és tanulna a jóval tapasztaltabb némettől.

    ,,Inkább lehetőségként tekintek arra, hogy Vettel mellett versenyezhetek, egy olyan bajnok mellett, akiktől rengeteg lehet tanulni. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű szezonunk lesz, aminek a kulcsa abban rejlik, hogy mindannyian együtt dolgozunk.”

    ,,Izgatottan várom, hogy elkezdődjön ez az új kaland, ez az egész egy álom. Reméltem, hogy egy nap én is vezethetem az autót, ezért ez egy nagyon érzelmes pillanat a számomra.” –zárta beszédét a monacói versenyző.

  • Extrém tervezési filozófia vezetett a Ferrari SF90-hez

    Extrém tervezési filozófia vezetett a Ferrari SF90-hez

    A Ferrari a mai napon mutatta be 2019-es versenygépét, ahol az újdonsült csapatfőnök Mattia Binotto elmondta, hogy a lehető legextrémebb módon álltak hozzá a tervezéshez.

    A maranellóiak idei autója a tavalyi SF71H tovább fejlesztett változata, amelyre számos kirívó és extrém elem is felkerült illetve módosult. Ilyen például a rendkívül szűk légbeömlő valamint a feszesebb hátsó rész, amelytől azt várják, hogy segítse a különleges kialakítású, dupla kipufogó működését.

    „2018-ban igazán remek eredményeink voltak, és ez az autó a tavalyi modell továbbfejlesztett változata. Nem egy forradalmi megoldás, egyszerűen csak megpróbáltunk emelni a téten, és a lehető legextrémebben hozzáállni.” – mondta Binotto a bemutatón.

    „Van néhány változás ami szembetűnő, ilyen például az első szárny, ami ugye a technikai szabályváltozásoknak köszönhető. Viszont ha a részletekbe tekintünk, igyekeztünk rendkívül innovatívak lenni. A légbeömlő nyílás rendkívül szűk, köszönhetően az elvégzett munkának, ami teljes mértékben nem látható, mert a többi lentebb helyezkedik el a motorborítás alatt. Rengeteg erőfeszítést fektettünk bele, és a végső forma hűen tükrözi a belefektetett energiát. Nekünk tetszik.” – tette hozzá az olasz csapatfőnök.

  • Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Kimi Räikkönen úgy véli, ha Charles Leclerc ki tudja zárni a Ferrarit körülvevő „körítést”, akkor nagyon gyorsan megvillanhat tehetsége az olasz csapatnál.

    A finn versenyző szerint az élet könnyű is lehet Maranellóban abban az esetben, ha a pilóta nem keveredik bele bizonyos dolgokba és csak a vezetésre fókuszál. A 39 éves versenyzőt arról kérdezték, mit tanácsolna Charles Leclerc-nek a jövőre nézve, ám Räikkönen szerint a monacói pilóta nem igazán szorul ilyesmire, hiszen régóta ismeri a csapat tagjait.

    ,,Ismeri a csapatot (Leclerc), ugyanis már évek óta a Ferrari kötelékében versenyez, ez nem teljesen olyan mintha új helyre kellene mennie, emellett már rendelkezik némi tapasztalattal az F1-el kapcsolatban. A Ferrari egy különleges hely, néha felüti fejét a zűrzavar, ám ez mindig is így volt, ezért könnyebb lesz számára, ha nem keveredik bele túl sok mindenbe és csak azzal foglalkozik, amiért szerződtették. Gyakran előfordul az, hogy megszoktál egy bizonyos folyamatot, ahogy a dolgokat végzed, ám a Ferrarinál ez teljesen másképp működik. Ha ez az egész nincs rád hatással, az jó. Ne nagyon keveredj bele, csak csináld azt, amire kérnek. Ismeri már az ott dolgozó embereket, már dolgozott is velük ezért könnyen megy majd neki a beilleszkedés.” –nyilatkozta a finn az Autosportnak.

    Räikkönent arról is megkérdezték, hogyan jutott el hozzá az a hír, hogy barátját és egykori csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét menesztették a maranellói alakulattól és helyére a korábbi technikai igazgatót, Mattia Binottot nevezték ki, a finn versenyző a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Azt hiszem olvastam valahol, mint mindenki más, vagy igazából nem én olvastam, édesanyám barátja tette fel nekem a kérdést: Láttad ezt? Azt válaszoltam nem, mert Finnországban voltunk akkor, és nem igazán érdekeltek a hírek. Nincs ötletem miért történt ez, nem tudom az okokat, és igazából nem is az én dolgom ezzel foglalkozni, nem engem kellene erről kérdezni.”

  • Sötétebb az autó, a Ferrari az idei sötét ló a mezőnyben?

    Sötétebb az autó, a Ferrari az idei sötét ló a mezőnyben?

    Elképesztő tisztogatási akcióba kezdett a Scuderia Ferrari a téli szünet alatt, mindent egy lapra tettek fel, és mindent Vettelért. Kirúgták Maurizio Arrivabenét és hű követőit, így például a McLarentől kellett importálniuk sajtófőnököt is. Megtették Mattia Binottót csapatvezetőnek, helyére technikai igazgatónak megtették Laurent Mekiest. Négy szimulátoros pilótát is hadrendbe állítottak, és a feltörekvő újoncot is leigazolták, Charles Leclercet. Mindez még a tavaly elhunyt Sergio Marchionne álma volt. A nagy kérdés az, hogy sikerül-e ezt az álmot beteljesíteniük végre a maranellóiaknak.

    Az SF90 elkészült, bevetésre kész, és egyértelmű a cél. Bajnokká válni, bármi áron.

    Ferrari SF90 Ferrari SF90 Ferrari SF90 Ferrari SF90

  • Megkérdezte alkalmazottjait a Ferrari mit jelent számukra a csapat (Videó)

    Megkérdezte alkalmazottjait a Ferrari mit jelent számukra a csapat (Videó)

    Nem egy versenyző hangoztatta már, a Ferrarinál vezetni különleges. A legrégebbi Formula 1-es csapat, amely a legtöbb szurkolót mondhatja magáénak, nemrég megkérdezte alkalmazottjaitól mit jelent számukra a Scuderia Ferrari.

    A videóban nem hangzik el Sebastian Vettel válasza, ám a Mission Winnow oldalán olvasható, mit érez, mikor felölti magára a piros overált.

    ,,Nehéz elmagyarázni, ha nem vagy a részese. Mikor kint vagy a pályán rengeteg dologra kell fókuszálnod, ugyanakkor megéled a pillanatot és minden mást elfelejtesz a külvilágból. Az idő bizonyos aspektusban megáll olyankor, ami nagyszerű érzés.”

    A csapattagok válaszából érezni lehet az elkötelezettséget és a szenvedélyt, melyet csapatuk iránt tanúsítanak. Valaki szerint megtiszteltetés az alakulatnál dolgozni, míg akad olyan, aki úgy gondolja a Ferrari része az olasz életérzésnek. Jock Clear szerint nem lehet megfogalmazni azt a jelenséget, ami körülveszi az istállót, véleménye szerint a Formula 1-ben mindenki arra vágyik, hogy részese legyen egy kicsit az egésznek.

    A versenyekről is szó esik, az ott felgyülemlett érzelmekről, a nyomásról. Az egyikük el is árulja, mikor meghallja az autó közeledtét jelző csengőt, ami arra figyelmezteti a szerelőket, hogy boxkiállás közeleg, a lélegzete egy pillanatra eláll, majd akkor tér vissza, mikor már lezajlott a kerékcsere.

    Mit is jelent pontosan számukra a Ferrari? Elhangzik a család, a büszkeség, az álom, amiből nem akarnak felébredni, a szeretet, az önmegvalósítás helyszíne, és az érzés, ami alapján úgy érzik, a történelem részesévé válnak, azzal, hogy az olasz istálló színeit öltik magukra. Egyikük azt is megjegyzi, hogy az autójuk azért fantasztikus, mert reprezentálja az összes dolgozót, aki a gyárban dolgozik. Végső soron mit is jelent a Ferrari? Az ott dolgozó emberek szeretetét, munkáját és reményeit.

  • Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

    Rosberg a Mercedes dominancia végét jósolja

    Nico Rosberg úgy gondolja, hogy korábbi csapata, a Mercedes dominanciájának most már tényleg vége szakad.

    Az ezüstnyilak a hibridéra kezdete, vagyis 2014 óta minden világbajnokságot megnyertek, 2016-ban például pont Nico Rosberggel diadalmaskodtak, ám a többi szezonban Lewis Hamilton ért fel a csúcsra a németekkel.

    A Mercedesnek már sikerült túlélnie egy szabályváltozást (a 2017-est), most viszont, 2019-ben újabb komoly módosítások történtek annak érdekében, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást és ezáltal több legyen az előzés. Azt hozzá kell tenni, hogy ritka az olyan, amikor az erőviszonyok nem változnak meg egy-egy szabályváltoztatás alkalmával, ráadásul a Ferrari is elég közel került a Mercedeshez az utóbbi két évben.

    „Idén mindenki a nulláról indul a szabályváltozások miatt” – mondta Rosberg a DPA hírügynökségnek. „Talán a Mercedes többé nem fog dominálni. Nagyon várom már, hogy lássam ezt.”

    Rosberg az immár Hondával dolgozó Red Bulltól is többet vár, szerinte nagyobb szerepük lesz a győzelemért folyó harcban. Úgy gondolja, a Ferrarira és Sebastian Vettelre is nagy nyomás nehezedik.

    „Természetesen nagy a nyomás. Most már két esélyük is volt, amiket nem tudtak kihasználni, főleg tavaly.”

    Vettel dolgát Charles Leclerc érkezése sem könnyíti meg.

    „Biztos vagyok abban, hogy jól fogunk szórakozni, mert ez a srác nagyon megy. Ő Räikkönen-hez képest más szintet képvisel, aki tisztán második számú volt. Leclerc egyből első számú akar lenni, és érdekes lesz látni, mit kezd ezzel majd Sebastian.”

    Rosberg még Bottassal is számol, úgy gondolja, visszavághat 2019-ben egy elég halvány szezon után, amelyben nagyon simán kikapott Hamiltontól, és még győzni sem tudott: „Ha jól kezdi a szezont és Lewis veszít egy kicsit a motivációjából, ami megtörténhet vele, akkor sok minden változhat.”

  • Az EU vizsgálja a Ferrari és a McLaren szponzorait

    Az EU vizsgálja a Ferrari és a McLaren szponzorait

    Az Európai Unió egészségüggyel, élelmiszerbiztonsággal és energiaunióval foglalkozó részlege a RaceFansnek megerősítette, hogy alaposan vizsgálják a Forma-1-ben a dohányipari vállalatok ismét megerősödni látszó jelenlétét.

    Mint arról már beszámoltunk, a Ferrari esetében a Philip Morris (PMI) dohányipari vállalatról beszélhetünk, mely bár eddig is segítette a csapatot, a dohányreklámok betiltása óta szemmel láthatóan nem szerepelt a csapat életében. Most azonban Mission Winnow nevű kampányukkal ismét felkerülnek az autókra, melynek aggályosságát már jelezték is az Ausztrál hatóságok.

    A napokban pedig az is napvilágot látott, hogy a McLaren az egykori BAR Honda támogatót, a British American Tobaccót (BAT) szerezte meg magának, mely a Mission Winnow kampányával megegyező üzenetet „A Better Tomorrow” néven kívánja népszerűsíteni.

    Egy 2003-as EU direktíva szerint azonban a dohányipari márkák mindennemű reklámozása tiltott a tagállamokban. Ezt a szabályzást pedig 2014-ben kibővítették az elektromos cigarettákra és minden más dohány-jellegű termékre is.

    „A Bizottság továbbra is körültekintően figyeli a márkaszponzorációk kivitelezését, és a reklámokat, a dohányreklám-irányelv alapján, a Forma-1 tekintetében is.” – tájékoztatta Anca Padurara szóvivő a RaceFans-t. „A bizottság nemrégiben tudomást szerzett a dohányipar legújabb kezdeményezéseiről.”

    Az F1 irányító testülete 2006-ban tiltotta be a dohányreklámokat a sportban, az EU és a WHO irányelveire alapozva.

    „Hadd ismételjem el, hogy a Mission Winnow nincs, és nem is lesz semmilyen dohány, vagy nikotin tartalmú termék kapcsán használva.” – mondta múlthéten a PMI szóvivője a RaceFans-nek.

    A BAT szintén állítja, hogy a kampány nem ellenkezik semmilyen szabállyal, vagy törvénnyel.

  • Csapatcserét eszközölt a Ferrari: Leclerc megkapta Vettel embereit

    Csapatcserét eszközölt a Ferrari: Leclerc megkapta Vettel embereit

    Mattia Binotto első intézkedései alapján csapatcsere lesz a két Ferraris pilóta között, ami annyit tesz, hogy Sebastian Vettel eddigi gárdája Charles Leclerc oldalára kerül, míg Kimi Räikkönen egykori embereit kapja meg a német versenyző.

    A négyszeres világbajnok megtarthatja versenymérnökét, Riccardo Adamit és a motorfejlesztésért felelős mérnökeit, míg a többi szakemberét, akikkel 2015 óta dolgozott együtt, olasz lapértesülések szerint a garázs másik felében kell viszont látnia, Charles Leclerc oldalán.

    A monacói pilóta versenymérnöke Jock Clear lesz, aki vezető mérnökként volt jelen az olasz alakulatnál, és aki korábban dolgozott már Jacques Villeneuve-vel világbajnoki évében, ugyanakkor, Michael Schumacher és Nico Rosberg és Lewis Hamilton munkáját is szemügyre vehette. A brit szakember rengeteg tapasztalattal rendelkezik, ami megkönnyítheti a fiatal versenyző beilleszkedését.

    A csapat csere két pilóta között nem egy szokatlan dolog, korábban már a Mercedes is alkalmazta ezt a lépést, 2016-ban, mikor a megcserélte két pilótája mérnökeit és szerelőit.

  • A Liberty Media is nagyon figyeli Mick Schumacher fejlődését

    A Liberty Media is nagyon figyeli Mick Schumacher fejlődését

    Chase Carey elárulta, hogy Mick Schumacher útját követik, és nagyon is izgatottak amiatt, hogy miképp fog teljesíteni 2019-ben a Formula 2-ben. Az ismert név egyre közeledik a királykategóriához, tavaly megnyerte Schumacher az európai Formula 3-at, ezzel jelentősen megnövelve annak az esélyét, hogy követi a ranglétrán hétszeres világbajnok édesapját, Michael Schumachert.

    Mick azonban nem csak az F2-ben indul a Premával, hanem hivatalosan is bemutatkozik a száguldó cirkuszban, miután aláírt a Ferrarihoz is, mint növendékük. Ez azt is jelenti, hogy az évközi teszten kipróbálhatja majd a 19 éves fiatal a maranellóiak versenygépét. Carey a Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „Tudom, hogy Michael Schumacher egy olyan hőse a sportnak, ami páratlan. Csodálatos dolog azt látni, hogy a fia a Formula 2-ben van már, és minden jót kívánunk neki. A sikerességét nem tudjuk megítélni, de jó tudni azt, hogy már itt tart. A Formula 3-at, és a formula 2-t sokkal láthatóbbá akartuk tenni a Forma-1-ig vezető úton, és most van pár olyan történet mindkét szériában, amelyeket ha jól elemzünk ki, sokkal nagyobb képet kapunk. Az F1 mindig is a királykategória lesz, de ott akarunk lenni már ahol a jövő sztárjai születnek Mick egy remek példa erre, és nagyon várom már azt, hogy láthassam, mit tud a pályán.”

  • Marko annyira nem örülne egy esetleges Vettel-Verstappen felállásnak a Red Bullnál

    Marko annyira nem örülne egy esetleges Vettel-Verstappen felállásnak a Red Bullnál

    A legtöbb rajongónak egy Vettel-Verstappen páros a Red Bullnál igazi csemege lenne, egy fajta álom forgatókönyv, ahol is a két erős jellemű pilóta csatározásait élvezettel nézhetné a nagyérdemű, ám Helmut Marko az osztrák csapat tanácsadója, nem élvezné a fent említett két pilóta menedzselését egy időben.

    Sebastian Vettel és a Red Bull a maga idejében fenyegetést jelentett bárki számára, aki el akarta hódítani a két legértékesebb trófeát, ugyanis a páros egymást követő négy évben is diadalmaskodni tudott. Azonban 2014-ben az új szabályváltozásoknak köszönhetően már nem úgy muzsikált a Bikák autója, ahogy megszokták, sőt a német világbajnokot még újdonsült csapattársa is legyőzte, amire addig még nem volt példa. A heppenheimi pilóta új kihívásokra vágyott, a Ferrarihoz szerződött, míg helyére Daniil Kvyat érkezett, akitől idő előtt meg kellett válniuk, ugyanis olyan hibákat vétett, amiket nem tolerált tovább a vezetőség, lefokozták a Toro Rossoba, és elhozták helyére Max Verstappent, aki az első Red Bullos versenyén már győzelmet aratott. Ebből a szempontból a holland pilótát Vettel „örökösének” is nevezhetjük, főleg azután, miután Marko kijelentette, meg akarják dönteni az ifjú pilótával a német egyik rekordját ugyanis azt szeretnék, ha Max Verstappen lenne minden idők legfiatalabb világbajnoka. Ennek a rekordnak a beállítására még két évük van.

    A Formula 1-ben már láthattunk  hasonló ’dream-team’ párosításokat, ott volt Alonso-Hamilton vagy épp Senna-Prost, míg a Moto GP-ben idén Marc Marques és Jorge Lorenzo párosa kínálhatja a hétvégi csemegét a sportrajongóknak, Marko a Motorsport-Totalnak meg is jegyezte, hogy egy hasonló párosítás jót tenne az F1-nek és a szurkolóknak is, ám a csapatfőnököknek már kevésbé.

    ,,A kívülállók számára ez az egész nagyszerű, Maquez és Lorenzo egy csapatban. Ám csapatvezetőként, én nem élvezném ezt a párosítást.”

    ,,Biztosítani kell megfelelő kihívást a csapaton belül, ezáltal a pilóták egymást nyomva haladnak előre, de ennek a folyamatnak produktívnak kell lennie”. – ezt a gyakorlatban már átélhették Verstappen és Ricciardo esetében, ahol is a két versenyző kölcsönösen tolta előre a másikat, feszültség és nézeteltérés alig fordult elő.

    Vettel és a Red Bull kötődésé még mindig fenn áll, olykor-olykor fellelhető az Energy Stationben (Red Bull motorhome) beszélgetve egykori munkaadóival, avagy a paddockban a szerelőkkel. A német a tavalyi Osztrák Nagydíjon egy energiaitalos dobozzal lépett a dobogóra, amit Marko viccesen meg is jegyzett.

    ,,Láthattuk az Ausztriában a pódiumon, hogy Vettel és a Red Bull közötti kapocs még mindig életben van. Egy Red Bullos energiaitallal lépett fel a dobogóra anélkül, hogy megkértük volna rá.”

    Végül Marko hozzátette, hogy Vettel visszafogadása és Verstappen mellé szerződtetés egyelőre csak vad spekuláció, azonban annak esélyét nem zárta ki, hogy egy napon talán megvalósulhat ez elmélet.

    ,,Momentán ez nem aktuális”. –zárta le a beszélgetést az osztrák tanácsadó.