Címke: Ferrari

  • Leclerc: Altatnak a riválisok

    Leclerc: Altatnak a riválisok

    A Ferrari újdonsült pilótája Charles Leclerc még nem nevezné meg a Ferrarit az idei bajnokság nagy esélyesének, mert szerinte a riválisok csak altattak eddig.

    Jól kezdődött a barcelonai első teszthét a Ferrari számára, ugyanis a vörösök magabiztos fölénnyel húzták be az első két tesztnapot és a Mercedes és a Red Bull szerint is előnyben vannak. Leclerc azonban egyelőre helyén kezeli a dolgokat, de azt elismerte, hogy nagyon könnyű vezetni az idei Ferrarit.

    „Nagyon könnyű vezetni az autót, amely pilótaként megkönnyíti a dolgomat. A teszteken mindig megy a „blöffölés”, nem szabad túl sok mindent kiolvasni a köridőkből. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes nem fedte fel még a lapjait, ahogy mi sem. Tudjuk, hogy erős autónk van, de nem tudjuk, hogy az ellenfeleink milyen jók.” – nyilatkozta a monacói.

  • Bottas szerint a Ferrari gyors, akármilyen beállításokkal is mentek

    Bottas szerint a Ferrari gyors, akármilyen beállításokkal is mentek

    Valtteri Bottas az elmúlt tesztnapok alapján úgy ítéli, hogy a Ferrari nagyon gyors, akármilyen beállításokkal is mentek.

    Jól szerepelt a Ferrari az első tesztnapokon, több alkalommal az élen is zártak. Persze ezen eredményekből még nem szokás hosszútávú következtetéseket levonni, mégis többen is arról számoltak be, hogy a Ferrari nagyon gyorsnak tűnik.

    A Mercedes finnje szerint függetlenül attól, hogy milyen beállításokkal és mennyi üzemanyaggal köröztek a Ferrarik, elég gyorsak.

    „Nagyon erősnek látszanak.” – mondta Bottas Barcelonában. „Lényegtelen, hogy mennyi üzemanyaggal vagy motor móddal futottak, bármivel is próbálod ezt korrigálni, ők gyorsak. Rövid és hosszú futáson is. Szóval azt hiszem, mi ebben a pillanatban úgy látjuk, hogy egy kicsit előttünk járnak. Persze lehetetlen részletesen kalkulálni. Ez még eléggé a kezdet.”

    Bottas szerint az egész szezon során kulcsszerepe lesz az aerodinamikát érintő szabályváltozásoknak.

    „Az új szabályokkal ez egy nagy fejlesztési verseny lesz. Nem gondoljuk, hogy bárki is ugyanilyen autóval indul majd ez első versenyen, mint amilyennel itt a teszten, beleértve magunkat is, leszek új elemeink az első versenyre.”

  • Giovinazzi büszke arra, hogy 8 év után ő lesz az első olasz versenyző az F1-ben

    Giovinazzi büszke arra, hogy 8 év után ő lesz az első olasz versenyző az F1-ben

    Antonio Giovinazzi izgatottan várja, hogy 8 év után ő legyen az első olasz versenyző a Forma-1-ben, azonban szemei előtt nem csak az a cél lebeg, hogy állandó tagja legyen a mezőnynek. Az olasz pilóta csak pár ponttal maradt le a GP2-es bajnoki címről anno, és még végig kellet azt is néznie, hogy egykori riválisa és csapattársa, Pierre Gasly, valamint Szergej Szirotkin is előtte kerülnek be az F1-be.

    Giovinazzi igaz részt vehetett 2017-ben két futamon a Sauber színeiben, Pascal Wehrlein balesetét követően, ám állandó ülést eddig nem kapott, tesztpilótaként szerepelt eddig a Ferrarinál, a Haasnál és a Saubernél.

    „Végre, 8 év után egy olasz versenyző is állandó tagja lesz a mezőnynek, és én büszke vagyok arra, hogy én leszek az az olasz. Nyilvánvalóan ez nem a végállomás, hanem valami új kezdete. Nagyon boldog és büszke vagyok, és már alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

    „Igaz, két éve annak, hogy versenyeztem, ám úgy gondolom, hogy ez az időszak nagyon hasznos volt a számomra, ugyanis rengeteg alkalommal dolgoztam együtt a Ferrarival. Sokkal jobban készen állok az F1-re, mint 2016-ban vagy 2017-ben, ezért köszönetet kell mondanom a Ferrarinak azért a két évért. Sosem adtam fel, mindig is hittem abban, hogy egyszer megkapom a lehetőséget, ami két éves várakozás után, megérkezett.” –nyilatkozta Giovinazzi a GPFans-nek.

  • Marko szerint a Red Bull a Mercedes előtt van, de a Ferrari a leggyorsabb

    Marko szerint a Red Bull a Mercedes előtt van, de a Ferrari a leggyorsabb

    Dr. Helmut Marko úgy véli, a Red Bull a télen nagyot lépett előre, mellyel megelőzték a Mercedest. A németek autója, szerintük a harmadik erőt képviseli, míg az osztrák tanácsadó az első helyre a Ferrarit tippeli, akik a leggyorsabbnak bizonyultak az első tesztnapok során.

    Az alakulat ettől az évtől már Honda erőforrásokat használ, amely kapcsán több megtett kilométer után sem találkoztak problémával, így a csapat nagyon bizakodóan várja a szezon elrajtolását.

    ,,A Red Bull és a Toro Rosso nagyon jó köröket futott, és a motor is megbízható. Azt kell mondjam, ilyen jó felkészülést még sosem produkáltunk, egyszerre, mindkét csapattal.” –nyilatkozta Marko a Sky Sports F1-nak.

    A téli tesztek során a csapatok általában rejtegetik mire is képesek valójában, nem mindenki fedi fel, milyen gyorsan is tudná teljesíteni a köröket, ám az látszik, hogy a Ferrari egy nagyon produktív hetet tudhat maga mögött. Az SF90 gyorsnak és megbízhatónak tűnik. Marko úgy gondolja az eddig mutatott teljesítmény alapján a maranellói csapat jókora előnyre tett szert a Mercedesszel szemben, ugyanakkor az osztrák szakember szerint még a Red Bull is átlépte az Ezüst Nyilakat.

    ,,Abból, amit én láttam tegnap a pályán azt lehet leszűrni, hogy ebben a pillanatban a Ferrarinak van a leggyorsabb autója, utána következik a Red Bull és a Mercedes. Meglátjuk, mit tudunk csinálni Melborune-ben, elég optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ebben az évben saját erőnkből nyerhetünk versenyeket, nem pedig csak akkor, mikor valami baj történik az élmenőkkel vagy ha épp olyan speciális helyszínre megyünk, mint például a monacói pálya.”

  • Hamilton: Nagyon erősnek tűnik a Ferrari

    Hamilton: Nagyon erősnek tűnik a Ferrari

    Lewis Hamilton szerint fő riválisuk a Ferrari nagyon-nagyon erősnek tűnik.

    A Mercedes és a brit világbajnok az első teszten még nem a nyers sebességre fókuszált, inkább az adatgyűjtés volt a fő céljuk. Nem szokatlan procedúra ez az Ezüst Nyilaknál, korábban is követték már ezt a forgatókönyvet, miszerint első teszten nem tekerik fel az erőforrást és a megbízhatóságra mennek rá, míg a másodikon fókuszálnak az autó sebességére.

    A Ferrari ugyanakkor magára irányította a figyelmet az első három napon mutatott teljesítményével, akár még a leggyorsabb autó is lehet idén a vörösöké, ám ezek a találgatások még koraik, hiszen senki sem tudja, hogy a másik csapat milyen programot tűzött ki az adott napra, milyen beállítások szerint vezet az autóban ülő versenyző, ennek ellenére Hamilton figyelmét felkeltette a maranellói gárda Barcelonában mutatott munkássága.

    ,,Láthatjuk, hogy a Ferrarin nagyon-nagyon erősnek tűnik. Rengeteg kilométert teljesítettek, úgy néz ki idén jobb csomagjuk van, mint tavaly, ez pedig még nagyobb kihívás elé fog állítani minket. Mi eddig próbáltunk mélyre ásni és megérteni az autót, ugyanúgy, mint a tavalyi szezon elején. A Ferrari mindig nagyon gyorsnak tűnik, főleg pár éve, már a kezdeteknél erősek. Nos, erre számítottunk. Ami minket illet, mi folytatjuk tovább a programunkat, mindenki keményen dolgozik a csapatban.”

    Az ötszörös világbajnok kihangsúlyozta ők inkább saját magukkal foglalkoznak, és nem azzal törődnek, hogy hogy épp a riválisok mit csinálnak vagy épp milyen erős a konstrukciójuk.

    ,,Hagyjuk, hogy mindenki csinálja a saját dolgát, mi magunkra koncentrálnunk… mélyre ásunk és megpróbálunk biztosra menni abban, hogy a folyamatok, amiket elvégzünk, jobban működjenek, mint valaha, meg kell győződnünk arról, hogy az adatok, amiket kielemezünk egyezzenek azokkal a visszajelzésekkel, amiket a pilóták szolgáltatnak. Biztosra kell mennem avval kapcsolatban is, hogy a visszajelzés amit adok, az még pontosabb legyen, mint eddig bármikor. Ezek azok a dolgok amikre próbálunk fókuszálni, valamint meg akarunk győződni afelől, hogy végig tudjuk teljesíteni a kijelölt programot. Azt hiszem, jövő héten már előrébb fogunk tartunk azzal kapcsolatban, hogy hol is állunk pontosan.” -nyilatkozta Hamilton.

  • Vettel: Leclerc okkal ül a másik autóban, ezért nagyon komolyan kell vennem őt

    Vettel: Leclerc okkal ül a másik autóban, ezért nagyon komolyan kell vennem őt

    Sebastian Vettel elismerte, riválisaként tekint újdonsült csapattársára, Charles Leclerc-re, akire nem árt majd odafigyelni.

    A tavalyi évben jelentették be a Ferrarinál, hogy Kimi Räikkönentől búcsúznak, helyére az akkor még a Sauber színeiben versenyző monacói pilótát fogják beültetni. Vettel négyszeres világbajnok, legfőbb riválisa a bajnoki küzdelemben Lewis Hamilton volt az elmúlt években, ám állítás szerint már másra is oda kell figyelni.

    Arra a kérdésre, hogy hogyan tekint Leclerc-re a német így válaszolt:

    ,,Rivális. Okkal ül a másik autóban, ezért nagyon komolyan kell vennem őt. Mindig a legközelebbi riválisod a csapattársad, azonban az elsődleges cél az, hogy a csapatot vigyük előrébb. Nyilvánvalóan én több ideje vagyok itt, mint ő, ezért az ő tányérján más dolgok vannak, mint az enyémen. Ő egy kedves kölyök, és remélem, természetesen jó értelemben, hogy békén fogjátok hagyni, had végezhesse a munkáját. Biztos vagyok benne, hogy elég gyors lesz, és nyomás alá fog helyezni. Majd meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből.”

    A német korábbi csapattársával, a finn Räikkönennel nagyon jó kapcsolatot ápolt, azonban azt még nem tudja, hogy a monacói versenyzővel milyen irányt fog venni ez a munkatársi együttműködés.

    ,,Nem tudom még milyen csapattárs, mindenkinek más a személyisége, azonban én nem vagyok olyan, aki túl komplikálná a dolgokat, egyenesen szeretem intézni az ilyet. Nem én leszek az, aki viszályt fog szítani, és Charles-ról sem feltételezem ezt. Igazából nagyon várom milyen lesz, számára ez nagyon izgalmas dolog, hogy egy olyan autót vezethet, amiről álmodott, teljesen meg tudom érteni őt. Még egy kicsit én is izgatott vagyok, pedig már egy ideje itt versenyzem.”

  • Wolff meglepődött azon, hogy Binotto már megnevezte ki lesz az első számú versenyzőjük

    Wolff meglepődött azon, hogy Binotto már megnevezte ki lesz az első számú versenyzőjük

    Toto Wolff bevallotta, meglepte az a hír, hogy Mattia Binotto az év ilyen korai szakaszában kijelentette, Sebastian Vettel lesz az első számú pilótájuk.

    A téli spekulációk után, amik arról szóltak, hogy Charles Leclerc rögtön harcba száll a bajnoki címért, ám Binotto gyorsan tisztázta a csapaton belüli erőviszonyokat azzal, hogy elmondta, a német versenyző fog prioritásokat élvezni, legalábbis a szezon elején biztosan.

    ,,Mattia ijesztő feladatok előtt áll, és ahogy látom, ő a saját útján akar járni. A csapaton belüli sorrend mindig is egy vitatott téma volt, és egy ilyen kijelentést tenni az év elején, nos, az nem semmi.” – osztotta meg véleményt Wolff.

    Az osztrák csapatfőnök ugyanakkor jó döntésnek gondolja azt, hogy Binottot tették a távozni kényszerülő Maurizio Arrivabene helyére.

    ,,Évek óta ismerem Mattiat, láttam őt motorfelelős mérnökként, a technikai részleg igazgatójaként, most pedig csapatfőnök lett. Ő egy villámgyors fickó, aki pontosan tudja, hogy mit csinál.”

    Vettel tegnapi leggyorsabb köre lenyűgözte a Mercedest is, vajon ez azt jelenti, hogy az Ezüst Nyilaknak tartania kell attól, hogy a fő riválisuk átlépte őket?

    ,,Mindig is izgalmasnak találtam a szabályváltozásokat, mert ilyenkor különböző módon értelmezzük őket, például ott van a Ferrari és a Sauber (Alfa Romeo), nekik más az első szárny kialakításuk, mint a többi riválisnak. Rengeteg innovációt látok, amiből pár fennakadtak a radarjainkon, másrészről nem hagyjuk, hogy ezek összezavarjanak minket. Mi mindig a fejlődés irányába mozdultunk az autónkkal kapcsolatban, a legtöbb változást, ami eszközöltünk, rejtve vannak. Jó csomagunk van, ám hogy, hova fog minket juttatni, azt senki sem tudja megmondani jelenleg. A világbajnokság szempontjából nincs arra garancia, hogy az eddigi pozíciókban tudunk maradni, és ezt az állítást a Ferrari első napi teljesítménye is alátámasztja.”

  • Szavazz a 2019-es mezőny legszebb autójára!

    Szavazz a 2019-es mezőny legszebb autójára!

    Miután minden csapat bemutatta, hogy fest 2019-es versenygépük, máris tesztelnek Barcelonában. Mi pedig most csokorba szedtük az autókat, és kivételesen szimpátia szavazást tartunk, kizárólag esztétikai alapon, függetlenül attól, hogy amúgy ki kinek szurkol.

    Az alábbi képekre kattintva eléritek a többi fotót az egyes autókról, a lista alján pedig szavazzatok, hogy szerintetek melyik autó lesz az idei rajtrács legszebbje!

    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Ferrari SF90
    Fotó: Ferrari
    Red Bull RB15 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Thomas Butler / Red Bull Content Pool
    Renault R.S.19 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Renault F1 Team
    Haas racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team
    Alonso, Mclaren MCL34 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren
    Sport Pesa Racing Point racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Sport Pesa Racing Point
    Alfa Romeo Racing racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Alfa Romeo
    STR 14racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Red Bull Content Pool
    williams racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Williams F1

    [poll id=”120″]

  • Leclerc az élen kedden, Norris előtt

    Leclerc az élen kedden, Norris előtt

    Az első barcelonai szezon előtti teszt második napján is a Ferrari végzett az élen (csak úgy, mint hétfőn), ezúttal Charles Leclerc-kel a volán mögött. Leclerc ezzel együtt a legaktívabb is volt a pályán, összesen 156 kört teljesített.

    1 perc 19 másodperc alá Lando Norris tudott még kerülni a McLarennel.

    A nap során Pierre Gasly okozott egyszer piros zászlós megszakítást, mikor a 11-12-es kanyarban elvesztette uralmát a Red Bull felett és a gumifalban végezte.

    A Toro Rosso újonca, Alexander Albon kicsit küszködött ma, többször is megpördült a pályán.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:18.247 156
    2 Lando Norris McLaren 1:18.553 104
    3 Kevin Magnussen Haas 1:19.206 59
    4 Alexander Albon Toro Rosso 1:19.301 132
    5 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.312 101
    6 Valtteri Bottas Mercedes 1:19.535 89
    7 Pierre Gasly Red Bull 1:19.814 92
    8 Nico Hülkenberg Renault 1:19.837 95
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:19.886 28
    10 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.928 74
    11 Lance Stroll Racing Point 1:20.433 79
    12 Pietro Fittipaldi Haas 1:21.849 13
  • Riválisait is lenyűgözte a Ferrari tempója

    Riválisait is lenyűgözte a Ferrari tempója

    Számos versenyzőben és csapatfőnökben mély nyomott hagyott Sebastian Vettel és a Ferrari első tesztnapon mutatott teljesítménye.

    A versenyzők közül Nico Hülkenberg volt az, aki a legkomolyabb jelzőkkel illette a vörösök első napját, szerinte már most hihetetlenül gyorsak. De két csapatfőnök Christian Horner és Toto Wolff is megszólalt ezzel kapcsolatban.

    „Úgy tűnik, hogy Sebastiannak jó tele volt.” – mondta mosolyogva a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner.

    Toto Wolff pedig meg is kapta a helyszínen egy újságírótól, hogy akkor most már a Ferrari-e az idei szezon legnagyobb esélyese?!

    „Mennyi tesztnap is ment le eddig? Nyilván láttam az időket, és rendkívül gyorsak, a Ferrari olyan erős, mint egy medve.” – vont hasonlatot Wolff.

    Maga az érintett, Vettel nem is rejtette véka alá, hogy mennyire elégedett volt az első nappal.

    „Még csak egy nap telt el, de minden évben egyre közelebb kerülünk a célunkhoz. Idén nagyon sok versenyt akarunk nyerni, és csak akkor vagyunk abban a helyzetben, hogy beszélhessünk a bajnoki címről. Ha annyira jól fogom magam érezni az autóban, mint tegnap akkor rendkívül boldog leszek. Mióta a Forma-1-ben vagyok ez volt a legjobb szezonkezdet, ez még ugyan nem jelent semmit, de jó érzés.” – mondta a négyszeres világbajnok.