Címke: Ferrari

  • Steiner szerint javulni fog a Ferrari

    Steiner szerint javulni fog a Ferrari

    A téli tesztek utáni előrejelzések alapján nagyon nem jött ki a lépés a Ferrarinak a 2019-es szezon első versenyén.

    Sebastian Vettel a negyedik, Charles Leclerc pedig az ötödik helyen ért célba Melbourne-ben, ráadásul az olaszok már rögtön a szezonnyitón csapatutasítást alkalmaztak, amikor arra kérték az újonnan igazolt Leclercet, hogy ne előzze meg négyszeres világbajnok csapattársát.

    Steinert arról kérdezték, közelebb voltak-e a szezonnyitó ausztrál versenyen a Ferrarihoz, mint azt a téli tesztek alapján gondolták.

    „Igen, úgy tűnik. Ám úgy gondolom, a Ferrarinak különösen rossz hétvégéje volt. Nem hinném, hogy a továbbiakban is ezen a szinten lesznek” – mondta Steiner.

    „Ez volt a célunk, közelebb kerülni az élcsapatokhoz. Úgy gondolom jó úton járunk, ezt az irányt kell követnünk” – tette hozzá.

  • Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat és számos jelenlegi top versenyző is ott lesz 2019-ben Goodwoodban a Festival of Speeden júliusban.A rendezvény szervezői ugyanakkor nem akarták elárulni, hogy pontosan mely csapatok és versenyzők lesznek ott a szokásos éves fesztiválon, amelyet a richmondi herceg Goodwood House birtokának a környékén tartanak. Az esemény már 27 éve az egyik legjobb, és számtalan alkalommal jelen voltak a királykategóriából ismert alakok is, mióta Martin Brundle 1994-ben a hegyi felfutón rekordot ért el az akkori McLaren MP4/9-essel.

    A ma már a Sky Sportsnak dolgozó Brundle szerint akkor a McLaren egy alapbeállítással futott 42 másodperc körül. Öt évvel később a McLaren akkori tesztpilótája, és egyébként később 185 nagydíjon indult Nick Heidfeld állította be a jelenleg is érvényben lévő rekordot. Az 1998-as MP4/13-mal 41.9 másodperc alatt teljesítette a távot, de most már bajban lehet, mert ma már a csapatok elkezdték kifejezetten erre a rendezvényre kiélezni a versenyautóik teljesítményét.

    A Scuderia Ferrari 1996-ban volt jelen először, Eddie Irvine az 1995-ös 412 T2-essel mutatta meg az utolsó V12-es Forma-1-es autó hangját. Később Marc Gené, Pedro de la Rosa és Kimi Räikkönen is bemutatóztak különféle Ferrarikkal.

    A brit csapatok és versenyzők érthetően különleges kapcsolatban vannak a fesztivállal, Johnny Herbert vezethette itt a Jaguar R1-est, a 2009-es világbajnok Jenson Button és Lewis Hamilton is rendre feltűntek, ahogy a Williams Racing is már a történelmi autókollekciója jó részét már felvonultatta Goodwoodban.

  • A Ferrarinál is megpróbálnak majd rámenni a leggyorsabb körre

    A Ferrarinál is megpróbálnak majd rámenni a leggyorsabb körre

    A Ferrarinál úgy határoztak a jövőben megpróbálnak rámenni a leggyorsabb körre, hogy megszerezzék azt a bizonyos egy pontot, amit az idei szabályok szerint kapni lehet a versenyben futott legjobb időeredményért.

    Sokakat meglepett és csalódásként ért, hogy a téli teszten kikiáltott nagy esélyes vörös alakulat jóval elmaradt a Mercedes és a Red Bull tempójától. A futamon nem igazán tudtak menni Valtteri Bottasszal és Lewis Hamiltonnal, de még Max Verstappennel sem. Le is maradtak és tetemes hátrányt szereztek a három éllovassal szemben, ezért sokan nem értették, miért nem próbálnak rá menni arra az egy pontra, ami a leggyorsabb körért jár. Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke elmagyarázta, miért nem gondolkodtak azon, hogy megadják a lehetőségét annak, hogy az ötödik helyen autózó Charles Leclerc megszerezze azt az egy egységet.

    ,,Meg volt a kellő távolság arra, hogy ki hozzuk Charlest egy kerékcserére, ám minden boxkiállás magában hordozza a kockázatot, és annak esélyét, hogy valami nem sikerül jól, pozíciót vesztünk, avagy kiesünk a versenyből. A legfontosabb az volt, hogy behozzák az autót a negyedik és ötödik helyen és megszerezzék azokat a pontokat, amik járnak.” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember az Auto Bildnek.

    Ugyanakkor Binotto elmondta, el fognak gondolkodni azon, hogy a jövőben rámennek arra az egy pontra, ugyanis a szezon során még 20 egységet lehet összeszedni az új szabályozás miatt.

    ,,Elemezzük a versenyt és talán a jövőben megváltoztatjuk ezt a döntést.”

  • Briatore szerint 2019-ben sem lesz bajnok a Ferrari

    Briatore szerint 2019-ben sem lesz bajnok a Ferrari

    Flavio Briatore szerint 2019-ben sem lesz képes megnyerni a Ferrari a világbajnoki címet. Egyesek úgy vélik, hogy az olaszok képesek lesznek visszavágni Bahreinben, hiszen domináltak a téli szezon előtti teszteken és jobb az autójuk, mint a Mercedesé. A korábbi Renault és Benetton csapatfőnök Briatore azonban ebben kételkedik, és ezt el is mondta a Radio Capitalnak:

    „Ez nagyon nehéz lesz nekik. Tavaly óta semmi sem változott. Volt három hónapjuk arra, hogy felkészítsék az autóikat, de a Ferrari még csak meg sem tudta közelíteni a Mercedest.”

    Briatore szerint a favorit egyértelműen újra a Mercedes:

    „Azzal, hogy a Mercedes ilyen erős, egy verseny lesz csak, a Hamilton és Bottas közötti. Ahhoz, hogy legyőzzék őket, a Ferrarinak találnia kellene 8-9 tizedet. Így azt gondolom, hogy a Mercedes tovább fog dominálni. Igaz, hogy Ausztrália nem az a szokványos pálya, de ha ott erős vagy, akkor erős vagy mindenütt. Amikor már az első versenyt követően bocsánatot kell kérni, akkor onnan elég nehéz lesz a dolog.”

    Persze megkérdezték, hogy szerinte mi a Ferrari gyengéje, erre Briatore így felelt:

    „Mindennek működnie kell, de amit jelenleg látunk, az inkább a gumi(kezelés) világbajnoksága, mint a versenyzőké. Annyira technológiaivá vált a versenyzés, hogy csak azt hallod a kommentátoroktól is, hogy gumik így, gumik úgy ahelyett, hogy a versenyzők párharcáról szólna a dolog.”

  • Senna szerint is jobb lehet a Ferrari Bahreinben

    Senna szerint is jobb lehet a Ferrari Bahreinben

    Bruno Senna szerint a Ferrarinak egyáltalán nem kellene feladnia a 2019-es bajnoki címről szőtt álmaikat. Ausztrália után az olasz csapat biztató eredményeit nem sikerült eredményekre váltani, és sokan már most úgy gondolják, hogy idén abszolút a Mercedes a favorit. Ayrton Senna unokaöccse, aki maga is megjárta a Forma-1-et így látja a helyzetet:

    „A Ferrari jó, de a Mercedes erősebbnek tűnik.”

    A 35 éves Bruno egy Senna kiállításon beszélt minderről, amelyet Astiban Olaszországban szerveztek, legendás nagybátyjának az 59. születésnapja alkalmából. Jövő hétvégére azonban szerinte már jobb munkát végezhet majd a Ferrari Bahreinben:

    „Az első verseny nem mutatja meg azt, hogy miképp vannak az erőviszonyok a bajnokságban. Ez volt az első megmérettetése a Ferrarinak, de az ausztrál pálya furcsa és egyedi, nem lehet komoly következtetéseket levonni arról, hogy hol is áll a fejlesztés terén egy autó. Bahreinben a Ferrari képes rá, hogy jobban dolgozzon majd.”

  • A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A sport piaci hátterével foglalkozó Sportcal kimutatása szerint a Forma-1-ben a Ferrari kapja a legtöbb pénzt a különböző szponzoraitól.

    A vörösök ugyan nem kezdték a legjobban a 2019-es esztendőt, de a pénzen nem fog múlni a sikerük, hiszen amellett, hogy összességében is övék a legnagyobb bevétel a támogatóktól még ők tudhatják nevük mellett a legtöbb szponzort illetve övék a legnagyobb bevétel a névadó szponzortól is.

    Ehhez nagyban hozzájárul a Phillip Morris illetve a hozzá köthető Mission Winnow, amely a csapat névadó szponzoraként nagyjából 160 millió dollárt fizet. A Scuderia ebben az idényben összesen 31 támogatót tudhat a neve mellett, amivel szintén listavezető és ezen cégek összesen 255-285 millió dollárt fizetnek a reklámfelületért.

    Az össz. bevétel tekintetében a második helyen a bajnoki rivális Mercedes áll, amely 135-165 millió dollár bevételt szerez innen, abba beletartozik a Petronas (mint névadó szponzor) 65 milliója illetve a másik 23 támogató pénze is.

    Annak ellenére, hogy nincs névadója a McLarennek, mégis a teljes bevétel listáján a Red Bull mögött a negyedik helyet foglalják el, köszönhetően annak, hogy 26 különböző vállalat is támogatja őket (90-120 millió dollár bevétel összesen.)

    A bevételi lista legalján a Haas található akik csupán 30-50 millióval gazdagodnak a szponzori oldalról, abból 15-öt fizet a Rich Energy, ráadásul a támogatók száma is nálunk a legkevesebb, mindösszesen 10.

    A tavaly kis híján csődbe ment Force India utódja a Racing Point a második legtöbb, 30 szponzorral rendelkezik, viszont összesen 45-75 millió dollárt kapnak, vagyis a SportPesa fizeti a legkevesebb névadói pénzt.

    Hasonló mennyiségű pénzhez jut az ex-Sauber, vagyis az Alfa Romeo Racing, akik nem meglepő módon a bevételük közel felét az Alfa Romeotol kapják.

    Az egyértelműen leggyengébb csapatnak tűnő Williams azt legalább elmondhatja magáról, hogy sikerült sok és tehetős támogatókat találniuk, hiszen mind a 19 szponzor pénzét összeadva nagyjából 90-105 millió dollár üti a markukat, abból a Rokit 20-at áll.

    Ami a maradék két csapatot illeti, a Renault és a Toro Rosso nagyjából ugyanannyi pénzhez jut a támogatói oldalról (45-85 millió), ám a franciák ezt névadó szponzor nélkül, sok kisebb (28) vállalat támogatásával érik el.

  • Vettel se értette mi történt Hamiltonnal a futamon

    Vettel se értette mi történt Hamiltonnal a futamon

    Sebastian Vettelnek is feltűnt mennyire furcsa volt Lewis Hamilton tempója és vezetési stílusa az Ausztrál Nagydíjon.

    Hiába a brit indult az első rajtkockából, csapattársa Valtteri Bottas már az első kanyarban megelőzte őt és végig dominálta a szezonnyitó versenyt. Mint később kiderült, Hamiltonnak sérült volt a padlólemeze, ezért nem tudott gyorsabban haladni és ezért nem tudta tartani a tempót finn csapattársával. Még a Ferrarisokat is meglepte az ötszörös világbajnok különös viselkedése, Vettel sem értette mi történt riválisával az első kanyar után.

    ,,Nem tudom mit csinált Lewis. Úgy vélem boldogtalan volt, mert a rajtnál hátrébb került, és utána unatkozott a versenyen.” –nyilatkozta a német pilóta.

    Hamilton lelke megkönnyebbült, mikor fény derült arra, mitől is volt lassú, ugyanis ő sem volt tisztában azzal, miért nem tudja tartani a lépést Bottasszal.

    ,,Nagyszerű érzést azt tudni, hogy mi volt az oka ennek az egésznek, most már lapozhatunk a következő oldalra.”

  • Domenicali szerint a Ferrari Bahreinben visszavág

    Domenicali szerint a Ferrari Bahreinben visszavág

    A korábbi Ferrari főnök Domenicali arra számít, hogy a maranellói istálló Bahreinben visszavág. Az olasz szakember a SpeedWeeknek nyilatkozott :

    „Igen, nehéz hétvégéjük volt. Nem tudták megmutatni a normál teljesítményüket, de ne feledjük, hogy Melbourne egy speciális hely. Ezért szerintem Bahrein reálisabb képet mutat majd, az lesz a mérce.”

    Domanicali azt javasolja, a volt csapatának, ahol őt előbb Marco Mattiacci, majd Maurizio Arrivabene, végül most Mattia Binotto követett a csapatfőnöki székben, hogy ne pánikoljanak:

    „Ausztráliában az autó lassú volt, de nem tudom, hogy ez a gumiknak, az aerodinamikának, vagy a motornak volt köszönhető. Ha megnézzük körönként a sebességet, akkor egyértelműen látszik, hogy itt valami nem stimmelt. Most azonban nem szabad ezt túlreagálniuk. Bahreinben már látni fogjuk azt, hogy mi a valós helyzet.”

  • Verstappen dobogós helyezésétől elsírta magát a Honda főnök

    Verstappen dobogós helyezésétől elsírta magát a Honda főnök

    A Red Bull autója az első versenyét teljesítette Honda motorral a hátuljában, és Max Verstappen egyből a dobogón végzett vele. 2008 óta ez pódiumos eredménye a Hondának. Christian Horner elárulta, hogy Masahi Yamamoto az ünneplés alatt bizony elmorzsolt pár könnycseppet.

    Verstappen dobogós helye nem jött könnyen, mert meg kellett előznie Sebastian Vettel Ferrariját is. A Red Bull ugyanakkor végre mosolyt csalt a Hondások arcára. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor 10 körrel a leintés előtt látható volt az is, hogy Verstappen képes volt üldözőbe venni Hamilton Mercedesét is. A Honda motorsport főnök Yamamoto érthetően böüszke is az eredmények miatt.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban egy további részletet is elárult az Autó Bildnek:

    „Masashi Yamamoto pár könnycseppet is elmorzsolt. Reméljük, hogy az érzelmei az év során majd még jobban is elragadhatják!”

  • Kimi Räikkönen már 2005-ben aláírt a Ferrarihoz

    Kimi Räikkönen már 2005-ben aláírt a Ferrarihoz

    Egy fontos információt árult el Ferrarihoz való igazolásáról Kimi Räikkönen, ugyanis elmondta, hogy már 2005-ben aláírta a szerződését a vörösökhöz.

    Kimi Räikkönen mind máig az utolsó világbajnoka a Ferrarinak, miután 2007-ben – első Ferraris évében – egy drámai szezonzáró után ért fel a csúcsra. Egy évvel korábban, a 2006-os monzai hétvégén jelentették be őt hivatalosan, mint a visszavonuló Michael Schumacher utódját.

    Máig azonban eddig nem volt ismert az a tény, hogy a finn világbajnok már 2005-ben aláírta kontraktusát új csapatához, amit maga Räikkönen mesélt el a Forma-1 hivatalos podcastjében, a Beyond The Grid-ben.

    „2005-ben írtam alá a Ferraris szerződésemet. Meglep, hogy ez ennyi ideig titokban volt. A Ferrariról sokkal többet olvashatsz a hírekben, mint bármely másik gyártóról.” – mondta a finn.

    Räikkönen (első) Ferraris kalandja csupán pár évig tartott, miután 2009 végén nem voltak megelégedve a teljesítményével ezért lecserélték őt Fernando Alonsora. Ezután a menedzsere gőzerővel tárgyalt más csapatokkal, hogy továbbra is maradjon a Forma-1-ben. Ekkor kereste meg egykori csapatát a McLarent, illetve a Brawn GP-t (későbbi Mercedest) is. Végül azonban a ralizás felé fordult 2012-es visszatéréséig.

    „Rendben volt, hogy akkor elváltak útjaink, máskülönben ma nem lennék itt.” – tette hozzá az Alfa Romeo pilótája.