Címke: Ferrari

  • Vettel: Mick Schumacher megérdemli, hogy vezethesse a Ferrarit

    Vettel: Mick Schumacher megérdemli, hogy vezethesse a Ferrarit

    Sebastian Vettel szerint Mick Schmacher kiérdemelte, hogy részt vehessen a Ferrari színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő bahreini teszten.

    A négyszeres világbajnok elmondta, lehet, hogy az ifjú Mick vezetékneve egyfajta előnnyel jár, azonban véleménye szerint az F3-as bajnok az eddig elért teljesítménye miatt tud előre lépkedni azon a bizonyos ranglétrán.

    ,,Nyilvánvalóan a nevével és azzal, hogy Michael fia bizonyos ajtók kinyílnak előtte, ugyanakkor a névhez elvárások is tartoznak. A tavalyi teljesítménye alapján megérdemli, hogy ott legyen ahol most tart. Időt kell neki adnunk, valamint békén kell hagyni, hogy a munkáját nyugodtan végezhesse.”

    Az fiatal Schumacher elég eseménydús napokat tudhat maga mögött már így is Bahreinbe, ugyanis a héten indult az F2, aminek aktív versenyzője lesz, továbbá szerdán jelentették be, hogy az Alfa Romeo és a Ferrari is várja az elkövetkezendő tesztre őt, ezért a 20 éves versenyző elég gyorsan megtapasztalhatta, milyen is az, mikor szinte mindenki rá kíváncsi a paddockban a sajtótájékoztatója alatt.

    ,,Számomra tényleg az a legfontosabb, hogy elkezdődjön a szezon az F2-ben és csak utána foglalkozom majd a többi dologgal, mikor időm engedi. Nyilvánvalóan az apám fia vagyok és ez nagy örömmel tölt el. Ő az F1 egyik legjobbja, felnézek arra, amit elért, és boldog vagyok amiatt, hogy ő az apám. Úgy vélem volt rá elég időm, és esélyem, hogy ehhez hozzá szokjak.” – utalt a túlzott média figyelemre Schumacher, aki rendkívül profin nyilatkozott és nem rettent meg attól, hogy mennyien kíváncsiak a szavaira.

  • Tost unja a hisztit a B csapatok körül

    Tost unja a hisztit a B csapatok körül

    Franz Tost helyretette azokat, akik nyavalyognak a B csapatok miatt a Forma-1-ben. Melbourneben a McLaren a Williams, és részben a Renault is negatívan ítélte meg a B csapatokat.

    A Red Bull és a Toro Rosso voltak az újkori Forma-1 történetében a kiötlői a B csapatos megoldásnak, mások, mint például a Ferrari és a Haas átvették ezt a modellt. Bahreinben most a Toro Rosso csapatfőnöke tiszta vizet öntött a pohárba:

    „Ha egy gyártó által üzemeltetett csapat nyafog, hogy kisebb csapatok gyorsabbak, az csak annyit jelent, hogy nem végezték el a házi feladatukat. A Toro Rossonál a tavalyi váltót használjuk, a hátsó felfüggesztés is tavalyi, és az elsőn is vannak elemek tavalyról. Az, hogy a Toro Rosso ennyire versenyképes, az csak a remek Honda erőforrásnak köszönhető. Úgy néz ki, hogy mások nem dolgoztak ilyen jól, de nem hisztizniük meg értetlenkedniük kellene, hanem csak elvégezni a munkájukat.”

  • Bahreini Nagydíj: Vettel állt az élre a második edzésen

    Bahreini Nagydíj: Vettel állt az élre a második edzésen

    A bahreini második szabadedzésen is a két Ferrari és a két Mercedes végzett a tabella élén, mint az elsőn, noha a versenyzők sorrendje változott.

    A leggyorsabbnak Sebastian Vettel bizonyult, őt pedig Charles Leclerc, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas követték. Ezúttal a Mercedesek már közelebb voltak a Ferrarihoz, mint délelőtt, bár még Hamilton még így is több, mint fél másodpercre volt Vetteltől.

    Botas után Nico Hülkenberg, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Lando Norris lett a sorrend, ám 11 perccel a leintés előtt Norris visszament a boxba, miután a gyújtásra panaszkodott.

    Verstappennel szemben Pierre Gasly a másik Red Bullal csak a 12. lett, neki a gumik melegítésével volt gondja.

    Kimi Räikkönen csak hat kört teljesített az Alfa Romeóval és a 16. helyen zárt, miután egy kivezető körén megpördült.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Sebastian Vettel Ferrari 1:28.846 32
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:28.881 0.035 32
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.449 0.603 33
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:29.557 0.711 36
    5 Nico Hükenberg Renault 1:29.669 0.823 32
    6 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:29.725 0.879 34
    7 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:30.000 1.154 33
    8 Lando Norris McLaren/Renault 1:30.017 1.171 25
    9 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:30.068 1.222 34
    10 Danyiil Kvjat Toro Rosso/Honda 1:30.093 1.247 36
    11 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1:30.192 1.346 33
    12 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:30.429 1.583 31
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:30.458 1.612 36
    14 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:30.716 1.870 32
    15 Daniel Ricciardo Renault 1:30.848 2.002 30
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo/Ferrari 1:31.088 2.242 6
    17 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:31.129 2.283 31
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:31.144 2.298 10
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:31.904 3.058 32
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:32.932 4.086 37
  • Bahreini Nagydíj: Leclerc nyitott az élen

    Bahreini Nagydíj: Leclerc nyitott az élen

    A Ferrari zárt az élen a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén, méghozzá Charles Leclerc-kel a volán mögött. A második Sebastian Vettel lett, majd a harmadik helyezett mercedeses Valtteri Bottasnak már közel 1 másodperc volt a hátránya Leclerc-hez képest.

    A két Mercedest a két Red Bull követi, noha Pierre Gasly extrém túlkormányzottságról panaszkodott a kanyarok csúcspontján, a kemény keverékű Pirelliken.

    Az edzés végén Nico Hülkenbergnek és Antonio Giovinazzinak sikerült összeakadnia, utóbbi autója el is emelkedett a talajtól.

    Lance Stroll pedig a negyedik kanyarban pörgött meg.

    A lista alján továbbra is a két Williams található, nem kis lemaradással.

    Versenyző Autó Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:30.354 20
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:30.617 0.263 21
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.328 0.974 26
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.601 1.247 23
    5 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:31.673 1.319 21
    6 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:31.815 1.461 17
    7 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1:31.952 1.598 28
    8 Nico Hülkenberg Renault 1:32.040 1.686 17
    9 Danyiil Kvjat Toro Rosso/Honda 1:32.339 1.985 24
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo/Ferrari 1:32.385 2.031 23
    11 Daniel Ricciardo Renault 1:32.401 2.047 19
    12 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:32.602 2.248 21
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:32.874 2.520 24
    14 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:32.885 2.531 20
    15 Lando Norris McLaren/Renault 1:32.945 2.591 29
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:32.949 2.595 22
    17 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:32.994 2.640 22
    18 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:33.518 3.164 16
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:34.188 3.834 26
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:34.253 3.899 27

     

  • Hamilton tagadta azokat a vádakat, miszerint direkt tartotta fel Vettelt Ausztráliában

    Hamilton tagadta azokat a vádakat, miszerint direkt tartotta fel Vettelt Ausztráliában

    Lewis Hamilton tagadta azokat a feltevéseket, melyek szerint direkt volt lassú és csak feltartani akarta riválisát Sebastian Vettelt, annak érdekében, hogy Max Verstappen utolérje és megelőzze.

    A német pilótának volt egy olyan megjegyzése még az ausztráliai futam után, hogy szerinte a brit versenyző valószínűleg unatkozott a futamon, és nem volt boldog, mert pozíciót bukott a rajtnál és ezért haladt lassabban, mert elment a kedve. Hamilton ugyanakkor elmondta, ő csak a gumikat próbálta óvni, azért nem ment olyan gyorsan, sőt szerinte Vettelnek is ezt kellett volna tennie. A négyszeres világbajnok, nem is utalt arra, hogy riválisa direkt tartotta volna fel őt, ám akadtak olyan feltevések, miszerint Hamiltonnak támadt egy ilyen gondolata, hogy Vettelt visszalassítja annak érdekében, hogy Verstappen utolérhesse és megelőzhesse, és ezáltal több pontot raboljon el tőle a holland pilóta. Valószínűleg a brit versenyző fülébe is ez juthatott, azért adott ilyen vehemens választ az őt kérdezőknek az üggyel kapcsolatban.

    ,,Sosem terveztem ilyet, hogy bárkit is feltartok! Csak teljesítettem a saját versenyem. Gyakran könnyebb másokra mutogatni, mikor a dolgok nem mennek olyan jól, ezért biztos vagyok benne, hogy már megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban. Igazából, nem számít, én csak a saját munkámra fókuszálok. Nem gondolkodtam azon, hogy ő épp milyen versenyt fut, természetesen magam mögött akartam tudni, azonban tisztában voltam azzal is, hogy messze még a vége, csak egy körrel előbb jött, ki mint én, ezért tudtam, hogy a végén egy csónakban fogunk evezni. Hosszútávra terveztem, ezért tartalékoltam, hogyha esetleg feljönnek rám és megtámadnak a verseny végén, akkor tudjak küzdeni, de szerintem ő erre nem gondolt, ugyanis drasztikusan elfogytak a gumijai.

    Ugyanakkor Hamilton elárulta, csapata sem volt tisztában azzal, hogy miért nem tudott gyorsabb tempót menni, mint korábban.

    ,,A mérnökeimnek fogalmuk sem volt arról, hogy óvom a gumikat. Azt hitték, hogy ennyivel lassabb lettem, valószínűleg a publikum is ezt gondolta, azonban én csak óvtam a gumikat, spóroltam az üzemanyaggal, biztos akartam lenni abban, hogy marad még tartalék a végérre, végül is csak ennyire volt szükség, hogy befejezem a versenyt abban a pozícióban. Nem tudtam volna többet tenni annak érdekében, hogy előrébb végezzek és ezért nem is erőltettem a dolgot.”

  • Vettel megvédte a Ferrarit: Nem volt az olyan erőteljes csapatutasítás

    Vettel megvédte a Ferrarit: Nem volt az olyan erőteljes csapatutasítás

    Sebastian Vettel megvédte a Ferrari Ausztráliában hozott döntését, miszerint a futam utolsó köreiben Charles Leclerc-nek nem engedték meg, hogy megelőzze őt.

    A monacói versenyzőnek azt mondták, mikor rákérdezett az előzés lehetőségére, hogy tartsa a pozícióját és maradjon le csapattársa mögött, aki sokkal, viseltesebb abroncsokkal küszködött a negyedik pozícióban.

    ,,Úgy vélem, hogy a csapat szempontjából egyértelmű volt az, hogy a legjobb eredmény, amit elérhetünk az a negyedik és az ötödik hely. Nyilvánvalóan abban a helyzetben lehetetlen átlátni a teljes versenyt. Mindkettőnknek elég sokat kellett még tartalékolni ahhoz, hogy elérjük a kockás zászlót emellett, még spórolnunk kellett az üzemanyaggal is. Azt hiszem ez nem az első alkalom – attól függ, hogy elől vagy hátul vagy-, hogy a pit wall-on lévők arra kérnek, hogy fejezzük be a versenyt és hozzuk be inkább az autót a jelenlegi pozícióba. Úgy vélem ezt meg lehet érteni, nem volt ez egy erős csapatutasítás. El tudom képzelni, hogy nektek és az embereknek ott kint ez a téma sok izgalmat szolgáltat, talán már egy egész történet kerekedett ki belőle, azonban csapaton belül elég egyértelmű volt a dolog.” – osztotta meg nézőpontját a négyszeres világbajnok.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón meg kérdezték Leclerc-t is az esetről, aki egyáltalán nem volt az eset miatt kétségbe esve, és frusztráció se gyötörte, sőt szerinte is egy teljesen érthető döntést hozott a csapat Melbourne-ben.

    ,,Nyilvánvalóén ez csak az első verseny volt, de ha a csapat szemszögéből nézzük, akkor nem hinném, hogy bármi előnyük származott volna abból, ha én lettem volna a negyedik és Seb az ötödik, vagy Seb a negyedik és én az ötödik, mindkét variáció után ugyanannyi pont jár. Ezért érthető, miért nem akartak kockázatot vállalni azzal, hogy megengedik azt, hogy szabadon versenyezzünk, és esetleg pontokat veszítsünk emiatt. Megértem a döntésüket.” –nyilatkozta a Ferrari újonca.

  • Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    A Ferrari korábbi elnöke Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonsót két dolog hátráltatta a ferraris világbajnoki címtől, a spanyol pilóta jelleme és azok a szerencsétlen egybeesések, amik végig kísérték a páros pályafutásának időszakát.

    Mindezt az olasz vezető a Beyond the Grid legújabb adásában mondta el. Összesen négy évig dolgoztak együtt spanyollal, Montezemolo elismeri, egykori versenyzője kvalitásait ám szerintem nem vonhatunk párhuzamot aközött, ahogy Alonso viselkedett Schumacherhez és Laudához képes a nehéz időszakban.

    Montezemolo összeszedte azokat az okokat, amiért nem sikerült végül diadalmaskodniuk Sebastian Vettel és a Red Bull felett a 2010-es évek elején.

    ,,Először is szerencsétlenül jött ki a lépés, ugyanis a Red Bull azokban az időkben szinte olyan volt, mint a Ferrari a 2000-es évek elején. Másodszor, nehéz ezt kimondani, de meg kell tennem, Alonso maga is balszerencse áldozatává lett. Elvesztette a bajnokságot például 2012-ben, mikor a Brazil Nagydíjon Sebastian Bruno Sennával ütközött majd megforgott az első kanyarban, vagy amikor 2010-ben a csapat elszámolta magát az utolsó futamon, elég lett volna csak negyediknek befutni, de mi elvesztettük a bajnokságot. Harmadszor a jelleme is közre játszott. A legnagyobb különbség közte, Michael és Niki között az, hogy amikor ő nálunk versenyzett, akkor csak Alonso létezett, Alonso és a csapat helyett. Mikor nyert, akkor boldog volt, mikor viszont nem nyert, akkor az a csapat hibája volt, ő pedig boldogtalanná vált. Michael és Niki sokkal közelebb került a csapathoz. Különösen a nehéz időkben számít ez, mikor jól megy minden, akkor egyszerűbb szorossá fűzni a kapcsolatot.”

    ,,Alonso, mint versenyző nagyszerű volt és még most is az. Nem az ő hibája, hogy elvesztette a bajnokságot abban az időben, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ha 2010-ben nincs az a taktika baki és 2012-ben Vettel szerencséje. Ha legalább egy címet nyert volna, akkor most másról beszélnénk, arról, hogy Alonso úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy nem az övé volt a legjobb autó.

  • Marko szerint hűtési problémákkal küzdött a Ferrari Ausztráliában

    Marko szerint hűtési problémákkal küzdött a Ferrari Ausztráliában

    Dr. Helmut Marko szerint a Ferrari azért nem tudott jól teljesíteni az szezonnyitó futamon, mert vissza kellet tekerniük a motort, ugyanis problémájuk akadt a hűtési rendszerrel.

    Korábban több szakértő is leírta, még a téli tesztek idején, hogy az olasz alakulat autói tűnnek a legerősebb konstrukciónak, ám mikor az Ausztrál Nagydíjon oly gyengén teljesítettek, megindultak a találgatások, vajon mi okozhatta ezt a hirtelen tempóvesztést a Scuderiánál.

    A Red Bull jól teljesített az említett nagydíjon, Max Verstappen révén még a pódium utolsó fokára is fel tudtak állni, ám nem felejtettek el hátra nézni, ugyanis őket is érdekelte, mi történt a Ferrarival pár hét alatt. Az osztrák csapat tanácsadója az Autosportnak osztotta meg elméletét az üggyel kapcsolatban.

    ,,Az egyértelmű, hogy a Ferrari alul teljesített, ahogy a Haas is. Nem tudjuk pontosan, mi folyik a háttérben, de én úgy vélem, direkt vettek vissza, mert problémájuk akadt a hűtéssel. A Haas hirtelen lassabb lett szinte mindenkinél a hosszú etapon, míg a téli teszten más volt a helyzet. Még egy dolog, Leclerc egy bizonyos ponton gyorsabb volt a kemény keveréken, mint Vettel a közepeseken. Ezt azt jelentette, hogy valami nincs rendben velük. Vettel csak három jó kört ment a sárga oldalfalú keveréken, majd hirtelen visszaesett a tempója. A Ferrari nem volt veszélyben a gumikopás terén a közepes keveréken, ugyanakkor mi sem, sőt még a határon sem autóztunk.”- nyilatkozta az osztrák szakember.

  • Montezemolo: Négy nappal a halála előtt tárgyaltunk Sennával

    Montezemolo: Négy nappal a halála előtt tárgyaltunk Sennával

    A Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo fedte fel elsőként, hogy a néhai Ayrton Senna közel volt egy Ferraris szerződéshez. Olyannyira, hogy néhány nappal tragikus halála előtt titkos találkozón egyeztettek a felek.

    Nem titok, hogy Ayrton Senna a karrierjét legszívesebben a Ferrarinál fejezte volna be. Most pedig már az sem titok, hogy négy nappal imolai halála előtt tárgyalt egy Ferraris szerződéséről. Ez a részlet eddig nem volt ismert, ám most a vörösök akkori elnöke mesélt erről a Forma-1 hivatalos podcestjében.

    „Meghívtam őt egy szerdai napon a bolognai otthonomba. A házam fél órányi autóútra volt Imolától, vagy talán 40 percnyire. Este hét órakor a vacsoránál találkoztunk, ami után ő visszament Imolába.” – kezdte Montezemolo.

    „Ezt mondtam neki: ’Szeretnék egy lehetőséget találni arra, hogy elhozzuk önt a szezon végeztével.’ Mire ő így felelt: ’A Williamshez írtam alá, de ha lett volna lehetőségem, hogy a Ferrarihoz menjek, akkor azt választottam volna szívesebben. Szeretnék a Ferrarinál világbajnoki címet szerezni és onnan visszavonulni’.” – mesélte.

    A brazil legenda Frank Williams csapatában indult 1994-ben, annál az istállónál, amely egy évvel korábban magabiztosan húzta be a világbajnoki címet. Ha a sors nem szól közbe, akkor 1995-ben is a Williams pilótájának mondhatta volna magát. Ám nyitott volt arra, hogy 1996-ban már vörös overálban mutatkozzon. Ebben az esetben pedig akkor nem Michael Schumacher költözött volna Maranellóba…

  • Schumacher képes kezelni a körülötte kialakult felhajtást

    Schumacher képes kezelni a körülötte kialakult felhajtást

    Mick Schumacher magabiztosan kijelentette, hogy képes megbirkózni azzal a felhajtással ami körbe veszi őt.

    Hivatalossá vált, hogy a Ferrari és az Alfa Romeo is tesztlehetőséget fog biztosítani a hétszeres világbajnok húsz esztendős fiának, Mick Schumachernek a jövő heti bahreini teszten. Ahogy az várható is volt, hatalmas érdeklődés és felhajtás veszi körbe a fiatal pilótát emiatt, ám elmondása szerint képes megbirkózni ezzel.

    „Ez csak az, ami mindig is jelen volt. Ha fogsz valakit aki még nem élte át ezt és berakod az én helyzetembe, talán teljesen másképp lenne. Volt időm ebben felnőni. Ez rengeteget segített nekem.” – fogalmazott a német.

    Nagybátyja, Ralf Schumacher viszont azt szeretné, ha kevesebb felhajtással és nagyobb csendben hagynák őt felemelkedni.

    „Kicsivel nagyobb nyugalom kellene feléje, hagyni kéne fejlődni. A Formula 3-ban már megmutatta a kvalitásait, de a Formula 2-ben teljesen elölről kezdődik minden.” – mondta a Williams és a Toyota egykori versenyzője.