Címke: Ferrari

  • Leclerc tud egy Hamiltonnál fontosabb tényezőt, ami nagyot lökhet a Ferrarin

    Leclerc tud egy Hamiltonnál fontosabb tényezőt, ami nagyot lökhet a Ferrarin

    Charles Leclerc szerint a Ferrarit körülölelő szenvedély a csapat eredményes időszakait és mélypontjait is képes felerősíteni – ám hozzáállás szempontjából nagy változáson esett át az istálló az elmúlt években.

    Ezt a hetet Lewis Hamilton érkezése, első fotója, tesztje és mindene uralta nemcsak a Ferrarinál, de a Forma-1 hírei között is. Jóval kevesebb figyelem vetült Leclerc-re, aki pedig szintén vezette az autót Fioranóban, és elutazik a jövő héten Barcelonába is, ahol a csapat két egymást követő héten két különböző jellegű tesztet is folytathat majd két különböző autójával.

    Hamilton mázlija: még a tavalyi Ferrarit is tesztelheti a szezonkezdet előtt

    Bár okkal hihető, hogy a hétszeres világbajnok jelenléte már önmagában akkora motivációt ad a Ferrari személyzetének, hogy annak hatásai a pályán, az autó teljesítményében is megmutatkoznak majd, Leclerc egy átfogóbb, mélyebben gyökerező változásra mutatott rá, ami szerinte jelentősen javította a csapaton belüli hangulatingadozásokat, és ezzel együtt a munka hatékonyságát is.

    „A csapat mentalitása és a munkához való hozzáállása sokkal jobb, mint korábban, ez pedig stabilabbá tett minket” – idézi a Ferrarinál hetedik szezonját kezdő Leclerc-t a racingnews365.

    „Mindig is mondtam, mennyire nagyszerű, hogy a Ferrari csapatában ekkora szenvedély lakozik, hiszen ez kell ahhoz, hogy mindenki beletegye azt az extra munkaórát, és motivált legyen. Ugyanakkor éppen ez a márkához való érzelmi kötődés miatt az is jobban megérinti az itt dolgozókat, ha a dolgok rosszul mennek. Ez a jelenség talán kevésbé tetten érhető más csapatoknál.”

    „Úgy érzem, ebből a szempontból sikerült előrelépést tennünk. A szenvedély még mindig megvan, de érzelmileg sokkal kevésbé van ránk hatással, hogy mi történik éppen a csapat körül, ez pedig pozitív fejlemény.”

    Nem ez az első alkalom, hogy valaki kiemeli, észrevehetően megváltozott a légkör a Ferrari gyárában az elmúlt néhány év során, ezt pedig a két éve érkezett csapatfőnök, Frédéric Vasseur ténykedésének tulajdonítják. Maga a francia is beszélt arról nemrég, hogyan próbálja távol tartani a csapat dolgozóit a külvilág felől érkező káros hatásoktól, ez alábbi cikkünkben olvasható.

    A Ferrarit rossz irányba terelő tényezőről beszélt Vasseur

  • Hamilton mázlija: még a tavalyi Ferrarit is tesztelheti a szezonkezdet előtt

    Hamilton mázlija: még a tavalyi Ferrarit is tesztelheti a szezonkezdet előtt

    Az eddig hangoztatott kettő helyett valójában három teszten is beülhet a Ferrari volánja mögé Lewis Hamilton még a csapat autóbemutatója előtt, ezzel még több lehetőséget kap arra, hogy szokja új munkaközegét.

    A brit szerdán ejtette meg első tesztjét új csapatánál, amikor a fioranói pályán 30 kört tett meg a 2023-as autóval. Ez persze nem sok, és az idő is meglehetősen hideg volt, de az ismerkedésre, az alapvető komfortérzet felmérésére megfelelt. Az olasz Motorsport pár nap elteltével azt jelenti, Hamilton csak néhány változtatást kért a gombok elhelyezésével a kormányon, gondja volt azonban a pedálok pozíciójával, amire a csapat nem is tudott gyors megoldást találni, és – a tapadás hiánya mellett – ez is hozzájárult a brit által elkövetett néhány hibához.

    Még aznap rajongói felvételek sora került elő a fioranói menetről, de most itt egy videó, amely minden eddiginél jobb minőségű és közelibb, amit maga a Ferrari készített:

    A következő teszt, ahogy azt a Ferrari már korábban jelezte, Barcelonában lesz, ahova a jövő hét kedd és csütörtök közötti három napra, január 28-30-ra foglalt magának időpontot a csapat. Még mindig nem végleges, hogy oda a 2022-es vagy a 2023-as autóval fognak-e elutazni, az viszont biztos, hogy Hamilton mellett szintén vezet majd Charles Leclerc is.

    A csapatnak az idénre bevezetett új szabály értelmében már figyelnie kell arra, hogy a korábbi autók tesztelésével az aktív versenyzőik nem léphetik túl egy éven belül a négy napot és a legfeljebb 1000 kilométert. Hamilton egy napot már elhasznált Fioranóban, de a megtehető távval még jól áll, hiszen 30 körével csak 90 kilométert teljesített, vagyis a három nap alatt még három versenytávot belehajthat az autóba.

    És ez még nem is jelenti az autóban töltött felkészülés végét Hamilton számára, mielőtt beülhetne a 2025-ös modellbe. Mint a racingnews365 rámutat, a Ferrarira vár még egy gumiteszt is a rákövetkező héten: Erre február 4-5-én kerül sor szintén Barcelonában, ahol a Ferrari és a McLaren egyidejűleg lesz munkában.

    Ezeket a gumiteszteket a Pirelli szervezi, a szezon során váltakozva vehetnek részt rajtuk a csapatok, és bár senki nem használhatja ezt a saját fejlesztéseinek bevetésére vagy bármilyen adatgyűjtésre, Hamiltonnak jelen helyzetben, az autóval és a csapattal való ismerkedés fázisában ez is kifejezetten jól jön majd.

    A Pirelli-tesztek rendkívüliek abból a szempontból is, hogy ezeken mindenki az aktuális autóját viheti pályára, nem vonatkozik rájuk a csapatokat a két évvel korábbi modellre szorító szabály. Persze február elején még nem lesz bevethető 2025-ös autója a Ferrarinak, így a tavalyi, SF-24-es modell lesz akcióban, de Hamilton ezáltal a csapat legfrissebb technikáját is kipróbálhatja, amit eddig csak a szimulátorban vezethetett. A Pirelli gumifejlesztésének céljából végzett tesztelés pedig természetesen nem is számít bele az 1000 kilométeres limitbe.

    Ennyi pénzt kaszáltak pillanatok alatt a Ferrari szponzorai Hamiltonnal

  • Ennyi pénzt kaszáltak pillanatok alatt a Ferrari szponzorai Hamiltonnal

    Ennyi pénzt kaszáltak pillanatok alatt a Ferrari szponzorai Hamiltonnal

    Lewis Hamilton első ferraris tesztjét hatalmas érdeklődés övezte, és egy cég megbecsülte, a brit ehhez kapcsolódó első közösségi médiás bejegyzése mekkora értéknövekedést generált a szponzoroknak.

    Az Autosport rámutatott a Sponsorlytix nevű, sportadatokkal (üzletileg is) foglalkozó cég összegzésére, miszerint miután Hamilton közzétette az első fényképét a Ferrari versenyruházatában, azt rövid időn belül 11 millióan látták a Twitter/X felületen.

    Az elemzési cég a 8 milliós megtekintés elérése után kezdett játszani a számokkal, és az jött ki nekik, hogy az overálon megjelenő szereplő szponzorok közül a HP értéke nőtt a leginkább, 62,1 ezer dollárral – nem véletlenül, hiszen az övék a legnagyobb megjelenési összfelület, a logójuk kétszer is felbukkan a ruhán.

    A többi szponzor matricája nagyjából hasonló méretű, e vállalatok értéknövekedései a becslés alapján 35,9–52,1 ezer dollár közöttiek voltak. Az algoritmus módszertanát természetesen nem kötötték az orrunkra, de annyit kiszúrhatunk, hogy csak azokat a szponzorokat vették számításba, amelyek emblémája a fényképen teljes mértékben kivehető az overálon; a Hamilton felkarján lévők például nem ilyenek, azokat alapesetben oldalról lehetne látni.

    Hamiltonos választ kaptunk arra, hogy milyen volt Hamiltonnak az első Ferrari-vezetés

  • A Ferrari elkezdte kitörölni Hamilton memóriáját

    A Ferrari elkezdte kitörölni Hamilton memóriáját

    A szerdán először Forma–1-es Ferrarit vezető Lewis Hamilton rengeteg újdonsággal találkozott ezen a héten Maranellóban, a legfontosabb pedig természetesen az lesz, hogy alkalmazkodjon a Ferrari idei autójához. Ezt természetesen még nem vezethette, ám a 2024-es és 2023-as autót már igen, előbbit csak a szimulátorban. Mivel ezek is közelebb állnak majd az idei kocsihoz, mint a Mercedes tavalyi autója, Hamilton hasznos tapasztalatokra tehet szert velük, miközben a Ferrari azon van, hogy elfelejtse az előző csapatában kialakult beidegződéseket.

    Új csapatba szerződni mindig tele van kihívásokkal, hiszen az embernek egy csomó csapattagokt kell megismernie, és nemcsak az autóval, hanem a közvetlen munkatársaival is össze kell csiszolódnia. Amikor pedig valaki olyan sokáig van egy adott környezetben, mint ahány évet Lewis Hamilton eltöltött a Mercedesnél, kialakulnak benne bizonyos szokások, beidegződések, amelyek egy részét át tudja vinni az új csapatába, másokat viszont kénytelen levetkőzni. Utóbbiak közé tartoznak azok a vezetésspecifikus dolgok, amelyekről kiderül, hogy nem működnek az új csapatban az új autóval, és a legjobb lenne, ha az illető tiszta lappal kezdhetne.

    Így zajlott pontosan Hamilton első tesztje a Ferrarival

    Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni, amit számtalan versenyző átélt már. Remek példa az alkalmazkodás nehézségeire Daniel Ricciardo, aki 2020-ig mindenki szemében a mezőny egyik toppilótájának számított, de a McLarenhez igazolva jelentősen csökkent az ázsiója – 2021-es monzai győzelme ellenére is –, hiszen képtelen volt hozzáigazítani a vezetési stílusát a wokingiak autójához. Majd miután 2022 végén idő előtt szakított a csapattal, és 2023-től visszatért először tesztpilótaként, majd a Magyar Nagydíjtól az RB-nél versenyzőként a Red Bull kötelékébe, Christian Horner elárulta, nagy erőfeszítések árán sikerült a szimulátoros tesztek során kiverniük Ricciardóból azokat a rossz beidegződéseket, amelyeket a McLarennél felszedett.

    A Ferrarinak tehát lesz dolga ezen a téren, és a maranellói mérnökök nem is tétlenkednek, a Gazzetta dello Sport ugyanis arról számolt be, hogy már Hamilton keddi, első szimulátoros napján „extrém módszerekkel” próbálták meg „kitörölni az emlékeit”. Az olasz sportnapilap azt is megtudta, hogy a hétszeres világbajnok a tavalyi autó legutolsó specifikációját vezette, miközben „különböző konfigurációkat és beállításokat” próbált ki, mint eltérő felfüggesztés-kalibrációk, motorvezérlések és leszorítóerő-szintek. A folytatásban pedig majd a 2025-ös autót is vezetni fogja a szimulátorban, hogy közvetlen összehasonlítást végezhessen.

    Arra ugyanakkor még egy ideig várnia kell, hogy a valóságban is vezethesse az idei Ferrarit, hiszen előbb még Fioranóban és Barcelonában is körözni fog a 2023-as autóval, hogy folytassa a csapat és a különböző folyamatok megismerését.

    Botrányos részletek derültek ki az F1-es pilótákat is érintő óvodás FIA-lépésről

  • Így zajlott pontosan Hamilton első tesztje a Ferrarival

    Így zajlott pontosan Hamilton első tesztje a Ferrarival

    Lewis Hamilton a minap először ült F1-es Ferrariba, de még sem ő, sem a csapat nem kaphatott pontos képet arról, hogy mik a másik erősségei. 

    A Forma–1 történetének legsikeresebb versenyzője bemutatkozott az F1 történetének legsikeresebb csapatában. Akármi is lesz Lewis Hamilton és a Ferrari házasságának folytatásában, január 22-e örökre különleges nap lesz a sportág, illetve a hétszeres világbajnok és a Scuderia történelmében, amelyet a helyszínről figyelt többek között Hamiton apja, Anthony Hamilton; édesanyja, Carmen Larbalestier, de ott volt Hamilton visszatérő segítője, Angela Cullen is, míg a Ferrari részéről nemcsak Frédéric Vasseur csapatfőnök; a Mercedestől elcsábított, Hamilton által jól ismert Jérôme d’Ambrosio és Loïc Serra, hanem Enzo Ferrari fia, Pierro Ferrari is élőben volt kíváncsi a hétszeres világbajnok debütálására.

    Hamiltonos választ kaptunk arra, hogy milyen volt Hamiltonnak az első Ferrari-vezetés

    Hamilton a jelenlegi szabályok által megengedett legújabb autót, a 2023-as SF-23-at vezette az esős, ködös Fioranóban, amivel kapcsolatban a Ferrari közleményében még azt is kiemelte, hogy 1995. november 16-án nagyon hasonló időjárás fogadta a vörös autót aznap először szintén Fioranóban tesztelő Michael Schumachert. A britek hétszeres világbajnoka először 9 óra 16 perckor hajtott ki a pályára a Pirelli esőgumijain, és egy lassú installációs kört tett meg, amelynek elején a rá jó ideje váró több száz tifosinak is integetett. Néhány kör után aztán visszatért a garázsba az ilyenkor szokásos ellenőrzésekre, majd megkezdte az első etapját.

    Továbbra is esőgumik voltak az autón, amelyeken a 40 esztendős szupersztár 10 kört tett meg, miközben több alkalommal próbarajtot gyakorolt a célegyenesben, hogy megismerje a Ferrari folyamatait. Rövid szünet után aztán felkerültek a slickek, egészen pontosan a Pirelli kemény demógumijai az autóra. A pálya szemmel láthatóan nagyon gyengén tapadt, Hamilton ezért több alkalommal is blokkolta valamelyik kereket fékezés közben és egyszer kicsit szélesre is futott. Ez az etap is 10 körből állt újabb próbarajtokkal fűszerezve, végül pedig újabb szünet után még 5 körre tért vissza a pályára.

    Lewis Hamilton, Ferrari, Fiorano
    Fotó: Fabrizio Boldoni / DPPI

    A teljes első teszt tehát már az ebédszünet előtt véget ért és mindössze 30 körből állt, ami a fioranói pályán 89 km-nek felel meg. Hamilton ezután még időt szakított arra, hogy üdvözölje az őt az első perctől kezdve kitörő lelkesedéssel fogató tifosit, majd befejezte a nap nyilvánosság számára is látható részét, miközben a Ferrari felkészítette az autót Charles Leclerc-nek, aki szintén a helyszínről figyelte Hamilton bemutatkozását, hogy aztán 14 kör erejéig ő is vezessen.

    A tavalyelőtt az SF-23-mal egy teljes évet végigversenyző monacóinak ez amolyan téli szünet utáni átmozgatás volt, hiszen számára semmilyen újdonsággal nem szolgálhatott a gyakorlás. Leclerc így szórakozott is egy kicsit és körzőzéssel üdvözölte a drukkereket, akiket később szintén személyesen üdvözölt, és Hamiltonnal ellentétben még aláírásokat is osztogatott a kerítésnél, illetve fotózkodott a rajongókkal.

    Visszatérve a hétszeres világbajnokra, ez a gyakorlás természetesen még nem arról szólt, hogy feszegesse a határokat, miként a Ferrari sem arra volt kíváncsi, hogy mire számíthat az új igazolásától. Ez még csupán a hétfőn megkezdett ismerkedés következő fázisát jelentette, amely során a brit versenyző elkezdhette megismerni a Ferrari-motort; megszokni az új kormányt, gyakorolni a rajtprocedúrát, összecsiszolódni a mérnökével és hasonlók, hogy amikor január végén Barcelonában (ezt megelőzően lehet, hogy egyszer még autóba ül Fioranóban) már jobb körülmények között tesztelhet, készen álljon a komolyabb munkára. A Spanyol Nagydíj helyszínét adó Circuit de Catalunyán Leclerc szintén ott lesz, és alighanem már ő is több kört fog megtenni, mint a minap Fioranóban.

    Minden nap helikopterrel fuvarozhatja a Ferrari Hamiltont, aki nem fog a csapat közelében lakni

  • Hamiltonos választ kaptunk arra, hogy milyen volt Hamiltonnak az első Ferrari-vezetés

    Hamiltonos választ kaptunk arra, hogy milyen volt Hamiltonnak az első Ferrari-vezetés

    Szerdán átesett a tűzkeresztségen Lewis Hamilton a Ferrarinál, megtette első kilométereit a vörösök egyik korábbi (2023-as) F1-es autójában.

    Hamilton 30 kört tett meg a Ferrari fioranói tesztpályán, és a lehangoló időjárás ellenére nagyon sok szurkoló kilátogatott, hogy megtekintse a nagy eseményt. A hétszeres világbajnok nem felejtette el üdvözölni őket, majd olyan értékelést adott a nagy napról, amilyet vártunk tőle.

    „Szerencsés vagyok, hogy sok első alkalmam volt a karrieremben: első teszt, első verseny, első dobogó, első győzelem, első bajnoki cím. Nem tudtam, mennyi ilyen lesz még, de életem egyik legjobb érzése volt, hogy életemben először a Scuderia Ferrari autóját vezethettem ma délelőtt” – mondta.

    „Amikor beindult a kocsi és kihajtottam a garázsból, hatalmas mosoly borult az arcomra. Arra emlékeztetett, amikor legelőször teszteltem Forma-1-es autót, nagyon izgalmas és különleges pillanat volt. Most pedig itt vagyok húsz évvel később, és ugyanezeket az érzéseket élem át.”

    Hamiltonnak olyan újítást ad a Ferrari, amilyennel még nem találkozott

    „Felcsigázó volt, hogy a saját bőrömön megtapasztalhattam a Ferrari versenyzőjeként, hogy milyen szenvedélyes a Ferrari-család, a csapattagoktól kezdve a tifosiig. A szenvedély átjár mindenkit, ami sok energiát ad. Hálás vagyok a szeretetért, amit mindenkitől kaptam Maranellóban ezen a héten. Sok munka vár ránk, de alig várom, hogy elkezdjük.”

    Hamilton megtett egy 10 körös etapot esőgumin, végrehajtott néhány próbarajtot, majd száraz pályás abroncsokon is kipróbálta a Ferrari autóját 10, illetve 5 körön keresztül. Ezalatt többször elfékezte magát a hidegben, illetve egyszer szélesre is vette az egyik kanyart. A The Race úgy tudja, a brit fog még tesztelni Fioranóban, illetve később Barcelonában is. A Corriere Della Sera azt írta, Hamilton előzetesen felhívta telefonon Sebastian Vettelt, hogy egy kis segítséget kérjen a felkészülésben, ami érintette a versenymérnökével, a Riccardo Adamival való munkát is.

    Azért emlékezzünk meg Charles Leclerc-ről is, aki délután vezette a Ferrari 2023-as autóját a pályán. Neki 14 kör jutott, bár természetesen ő jól ismerte a kocsit, nem kellett a megszokására időt fordítania.

    Minden nap helikopterrel fuvarozhatja a Ferrari Hamiltont, aki nem fog a csapat közelében lakni

  • Így vonult ki Hamilton üdvözölni a Ferrari rajongóit

    Így vonult ki Hamilton üdvözölni a Ferrari rajongóit

    Lewis Hamilton szerdán megtette első köreit egy F1-es Ferrari volánjánál, Fioranóban kezdte el az ismerkedést új csapatával a pályán. Rengeteg néző volt kíváncsi rá a lehangoló időjárás ellenére is, és előkerült több felvétel arról, hogy a brit versenyző odament köszönteni a rajongókat.

  • Hamilton megtette első métereit a Ferrarival (videó)

    Hamilton megtette első métereit a Ferrarival (videó)

    Elérkezett a nagy nap: miután előbb az overálját, majd a sisakját is megmutatta, a hétfőn munkába álló Lewis Hamilton Fioranóban megtette első métereit egy Forma–1-es Ferrari volánja mögött. A hétszeres világbajnok reggel 9 óra 16 perckor hajtott ki a maranellóiak egyelőre igencsak ködös házi tesztpályájára a 2023-as SF-23-mal. Sokan már napok óta a kerítésnél sátoroztak, hogy láthassák a 40 éves pilóta első ferraris tesztjét, őket és a többi rajongót Hamilton integetéssel köszöntötte.

    Videók az első tesztről:

     

     

  • Hamiltonnak olyan újítást ad a Ferrari, amilyennel még nem találkozott

    Hamiltonnak olyan újítást ad a Ferrari, amilyennel még nem találkozott

    Sajtóhírek szerint a Ferrari a 2025-ös autóján végrehajt egy olyan műszaki változtatást, ami teljesen új lesz a Forma-1-ben a tizenkilencedik szezonjára készülő Lewis Hamilton és Charles Leclerc számára is.

    A megbízhatónak számító The Race úgy értesült, az új Ferrari első futóműve vonórudas lesz és nem nyomórudas, márpedig ilyen autót a csapatnak még egyik versenyzője sem vezetett a Forma-1-ben. A kétféle (nyomó- vagy vonórudas) kialakítás előnyei és hátrányai általában nem eredményeznek jelentős különbséget a köridőben, de eddig a nyomórudas megoldás volt az elterjedtebb, mert olcsóbbnak és kényelmesebbnek számít, és egyszerűbb az így épített autóknál a szerelési munka az autó elején.

    2024-ben a Red Bull két csapata, a McLaren és a Sauber választotta a vonórudat az első felfüggesztésnél, és amennyiben a Ferrari valóban csatlakozik hozzájuk, 2025-ben már egyforma arányban fedezhetjük fel a két kialakítást a csapatoknál. (És persze nem kizárt, hogy más istállóknál is lesz koncepcióváltás, bár ez viszonylag ritkán történik meg.) Ennél a verziónál előny, hogy alacsonyabbra kerül a súlypont, továbbá az autó elejét jobban irányíthatja a pilóta.

    Az tehát elmondható, hogy nem kifejezetten Hamilton kedvéért dönt(het) így a Ferrari, hanem a konkurencia teljesítményét látva. Bő egy évtizede, 2012-ben egyébként pont a maranellóiak hozták vissza a vonórudas első futóművet az F1-be, miután 2002-től az átmenetileg eltűnt, 2016-tól azonban a Ferrari is újra szakított ezzel a megoldással.

    A választ február 19-én kapjuk meg, a Ferrari akkor tartja saját autóbemutató eseményét.

    A Ferrarinál visszatér „a legkeményebb nő” Hamilton életébe

  • Minden nap helikopterrel fuvarozhatja a Ferrari Hamiltont, aki nem fog a csapat közelében lakni

    Minden nap helikopterrel fuvarozhatja a Ferrari Hamiltont, aki nem fog a csapat közelében lakni

    Miközben Lewis Hamilton közzétette első fotóját Ferrari-overallban, egy jól értesült fotós kiderítette, hol lakik olaszországi tartózkodásai során és hogyan jut el új munkahelyére, a Ferrari maranellói főhadiszállására a brit.

    Az ausztrál Kym Illman a Forma-1-es paddock tapasztalt és elismert fotósa, aki saját YouTube-csatornát is vezet, amelyben a sport általában bulvárosabb, általa megszerzett háttérinformációit osztja meg.

    A legutóbbi, Hamilton első ferraris hetével kapcsolatos videójában kitért arra a sokakat érdeklő kérdésre is, hogy hol alakíthatja ki ideiglenes rezidenciáját a hétszeres világbajnok Olaszországban – miután kiderült, hogy Enzo Ferrari egykori házát, amit a csapat korábbi versenyzői közül csak Michael Schumacher használhatott, nem bocsátják rendelkezésére.

    Videón Lewis Hamilton első Ferrarinál töltött napja

    Illman tudomása szerint Hamilton Milánóban száll meg, ami viszont elég messze, közúton közel 200 km-re van Maranellótól, így nem autóval fuvarozzák hétfő óta a csapathoz, hanem helikopterrel. Méghozzá a Ferrari saját helikopterével, ami a Fiat neve alá van bejegyezve, és amellyel 40 perc alatt teljesíthető a táv egy irányban. A fioranói tesztpálya területén található leszállópályán landol, onnan pedig pár perc autóúttal már a gyárban van.

    Arról már a BBC írt nemrég, hogy Hamilton kap egy lakóhelyet a Ferraritól az olaszországi tartózkodásaira – ez lehet a milánói. A brittől azonban nem várható, hogy teljesen áttenné ide a rezidenciáját Monacóból, ahol már 2012 óta él. Elvégre csapattársa, Charles Leclerc monacói állampolgárként szintén a miniállam lakója, s számára sem jelentett problémát az elmúlt években a Maranellóban való megjelenés.

    „Nekem nem számít, hogy hol fog lakni, a legfontosabb ugyanis a teljesítmény. Ugyanígy nem érdekel, hogy hova állíttatja a motorhome-ját vagy melyik hotelben száll meg” – mondta Frédéric Vasseur csapatfőnök Hamiltonról még decemberben a Sky Sportsnak.